Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-03 / 101. szám

I

Bajnokcsalád

Valerij és Ludmilla Borzov kislányukkal, Tatjánával.

Ludmilla Turiscseva szovjet tornásznő és férje, Valerij Borzov, a rövidtávfutásban a müncheni olimpia kétszeres bajnoka, Európa-bajnok. Kijevben élnek. Mindketten a a kijevi testnevelési' főiskola tanárai. Ludmilla sportpálya- futása véget ért, a család ugyanis új taggal gyarapodott, megszületett a kis Tatjána. Valerij azonban hű ma-,

radt szigorúan megszabott napi ' edzésprogramjához.

Az olitnpiai bajnok fő célja a moszkvai olimpia. Emiatt szánta rá magát Borzov az operációra, miután az 1378-as prágai Európa-bajnok- ságon a százméteres síkfutás finisében Achilles-iha, megsérült. A műtétet a híres finn sebész, Pekki Peltokallio végezte.

Valerij tudja, hogy roppant nehéz feladat harmincévesen győzni az olimpián, rövidtávon. De neki sikerült az, amit előtte a világ egyetlen sportolója sem ért el: a montreali olimpián a százméteres síkfutásban bronzérmet nyert azután, hogy Münchenben mindkét rövidtávú számban győzött.

Egy sportvezető vallomása

Én is, mint a többi fiatal szerettem a mozgást, nem tudtam hosszabb ideig egyhelyben maradni. Játszottunk 'mi “káforiásdi t, 6á'ran~

goltunk a hegyekben, távolt ugrottunk a frissen szántott földeken. Nem ismertük a labdarúgás szabályait, csak azt tudtuk, hogy mi a gól. De azért órákig rúgtuk a rongylabdát, 10 éves korom* ban voltam először igazi futballmérkőzésen, amely nagy hatással volt rám. Két évvel később Szécsényben láttam életem első atlétikai versenyét. Akkor az járt a fejemben, hogy egyszer nekem is milyen jó lenne lihegve, izzadtan ott állni a dobogón. Abban az időben atlétikával községünkben, Szécsényben rendszeresen nem foglalkoztak. így a labdarúgásnál kötöttem ki. Később, 1942-ben Budapestre mentem ipari tanulónak. Itt kerültem közelebb az igazi focihoz. Ember József és Sós Károly edzőmnek köszönhettem, hogy 1943. augusztus 20-án az FTC—STC Szent István Kupa döntő előmér- * kőzésán, mint a budapesti kölyökválogatott tagja léphettem pályára. Aztán következett a háború, amiről jobb, ha nerp mesélek. A felszabadulás után hazakerültem Szé- csénybe. Igyekeztem futballozni tanítani a fiatalokat, holott még én is tanulásra szorultam. Ügy hozta a sorsom, hogy Budapestre kerültem dolgozni. Munkahelyem üzemi csapatában kergettem a labdát. A községi tanács és * oártbizottság 1951-ben hazahívott Szécsénybe. Otthagytam a munkahelyemet az íróasztalért. Talán életem legnagyobb hibáját ekkor követtem el. Később, 1953-ban, tanfolyamra küldtek, ennek elvégzése után én lettem a járási TSB elnöke.. Ez alatt az idő alatt jöttem rá, hogy a sportban nem minden a futball. Elvégeztem az atlétikai edzőtanfolypmot. Elnökségem ideje alatt meghonosítottam a községben és a járásban a röplabda-, teke-, atlétikai tornasportágakat. Ez idő alatt sikerült olyan sportgárdát összehozni a járásunkban, ■ amely minden évben eredményesen szerepelt a me- gvei és az országos spartaki- ádversenyeken. Nem titkolom, büszke voltam az általam felkészített és eredményesen szereplő atlétikai és női tornászcsapatra. 1956. után a TSB elnöki státusza megszűnt. Ezért más munkakörbe kerültem. Nem tagadom, egy kicsit elkeseredtem, két évig a sportpálya felé sem néztem. Aztán felülkerekedett bennem a sportszeretet,. a szívem visszahúzott a sportpályára. Egy rövid ideig a szécsényi sportköri elnöki tisztséget is elláttam. Losoncon találkoztam Szunyogh Tiborral, az MTSH elnökével. Hosszasan elbeszélgettünk, miközben ő megkért arra, hogy Szécsényben alakítsam meg az atlétikai szakosztályt, őszinte vagyok, jólesett az ajánlat, elfogadtam és azóta csinálom. Az első években nem volt könnyű a munkám. Sokszor magamra maradtam. Az iskolák inkább gátolták, mintsem segítették munkámat. Egyszernélyben voltam szakosztályvezető, intéző, edző és szertáros. Nem nagy létszámmal tudtam dolgozni, így kevés volt a válogatási lehetőségem. A legkisebb eredményeknek is tudtam örülni, de a kudarcok nagyon elkeserítettek. Húsz éve művelem az atlétikát, és ha így utólag visszagondolok a nehézségek ellenére elmondhatom, hogy megérte. Ez idő alatt sikerült olyan sportolót nevelnem, aki magára húzhatta a címeres mezt. Jakab Gábor, mint országos válogatott szerepelt a lengyelek ellen. Két arany-, és több ezüstjelvényes sportoló került ki a kezem alól. Azok a gyermekek, akik nálam kezdték az atlétikát, már felnőttek. Van közöttük testnevelő tanár, edző és úgy érzem, hogy valamennyien hűek maradtak a sportághoz. Sokszor gondoltam már arra, hogy abba kéne hagyni. De újra és újra ott voltam a salakon, hogy a gyermekekkel foglalkozzam, azokkal, akikért érdemes sok mindenről lemondani és életünk egy részét a sporton keresztül nekik áldozni.

A vallomást * elmondta: Dropcsa László, a szécsényi atléták edzője.

Lejegyezte:

Szenográdi Ferenc

Tanulságos

vereseg

A pekingi sportújság szerdai száma elemzést közöl a 35. asztalitenisz-világbajnokságon lezajlott döntőmérkőzésről, amelyet 5:1 arányban nyert a magyar férficsapat és ezzel elhódította a kínaiaktól a világbajnoki címet.

Az elemzés egyebek között a következőkkel magyarázza, hogy a kínai csapat két mérkőzésen is vereséget szenvedett a magyaroktól: a kínai asztaliteniszezők játékából hiányzott az igazi kezdeményezés, teljesítményük egyenlőtlen és kiegyensúlyozatlan volt. Játékukat a visszafogottság és helyenként az idegesség jellemezte, valamint az aktivitás és a bátorság hiánya. Ami meglepő, az élvonalbeli kínai játékosok a támadójátékban is lassúaknak bizony uitak. A lényeg azonban az, hogy a világbajnoki döntő bebizonyította, a korábbi években oly eredményesnek bizonyult kínai technika és játékstílus elmaradt a magyar technikával és stílussal szemben.

A magyarok játéka ugyanakkor azt mutatta, hogy nem csupán sokat fejlődtek, hanem hozzá is szoKtnk a kínai stílushoz és megtalálták annak megfelelő ellenszerét. Játékukat az erő, a gyorsaság és a változatosság jellemezte. Ezzel a kombinált módszerrel teljes mértékben ki tudták bontakoztatni taktikájukat s meglehetősen egysikúan játszó kínaiakkal szemben — mutat rá elemzésében a pekingi sportújság.

Gladiátorok a pálwán

A legutolsó labdarúgó-világbajnokságon új taktikai fegyvert, a torokütést vetették be a csapatok. A gégére mért csapások gyorsasága, pontossága, a kivitelezés betanulását sejtette. A szovjet jégkorongozók pontos csapatmunkáját az ellenfelek rendszeres verekedéssel próbálják megtörni. A vízilabdához lassan úgy hozzátartozik a pofon, mint a gól. Kézilabdában csontja törik, agya rázkódik a levegőből földre (salakra, parkettára) lökött játékosnak. A profibox évente menetrendszerű pontossággal szállítja a maga agyonvert áldozatát.

A pályákon egyre durvább jeleneteket láthatunk. Sportemberek helyett gladiátorok küzdenek, semmibe véve a játékszabályokat, saját és ellenfeleik testi épségét. Visszatetsző — s ami nagyobb baj — megtűrt jelenségről van szó. Nem véletlen az amerikai futball, a box, a rögbi és az ugyancsak emberéletet kockáztató autóversenyzés népszerűsége. Nyugaton évekig volt filmsiker a Rollerball. A cím egy képzeletbeli sportág, a jövő játékának neve. Világbajnoki döntőjén a motoron és görkorcsolyán száguldó csapatoknak egymást kell kiirtaniuk.

A szélsőségek könnyen szülnek szélsőségeket. Az erőszak, a vadság azokra a pályákra tör be, ahonnan hiányzik a kemény, fogcsikorgató küzdelem. A szurkolók elfordulnak a lanyha iramú, a pontokat inkább vevő, mint szerző mérkőzésektől. Ha a belépőjegy áráért nem kapják meg az őket jogosan megillető szolgáltatást (színvonalat), akkor nemcsak a sportágnak, de annak írott szabályainak is hátat fordítanak. Minderte példa néhány országban, a futball és atlétika visszaesése.

Igaz, az egészséges középútra, a játék tisztaságát elsődlegesnek tartó küzdeniakarásra is bőven akad példa. Gondoljunk csak az NDK atlétáira, a Szovjetunió vívóira. a jugoszláv férfi-kosárlabdázókr a, s a sportáguk magas színvonalát biztosító nemzeti bajnokságra. Az ő közönségük szép akciókat, nagy egyéniségeket, tiszta eredményeket követel és kap. ,

Persze egyszerű lenne mindent a bundára, s a látszateredményeket feledtetni akaró lelkesedésre fogni. A sportágban elterjedő erőszak okai ennél összetettebbek. Ma a tudományban, a művészetekben, a technikábari megfigyelhető az emberek szakosodása. Mindenki egy valamihez akar érteni, de ahhoz jól. A sportágban sincs másként. A profi a pénzért, a minél kedvezőbb szerződésért küzd. Az amatőr a szintekért, a szintekkel járó kedvezményért: lakásért, külföldi útért, a pályafutása végén várható edzői, gebinesi állásért hajt. Egy mérkőzés több mint bajnoki pontvadászat, va*gy a továbbjutást eldöntő selejtező. Óhatatlanul formálódik a mondás: a tét szentesíti az eszközt.

Az urbanizáció miközben uszodákat, aszfalt teniszpályákat, beton pingpongasztalokat, kocogópályákat hoz létre, tönkreteszi a sportágak alapjait. Eltűnnek a grundok... A fut- * ballt, a vízi- és a kézilabdát jelenleg szinte könyvből tanulják a legifjabbak: súlyzót emelnek, ugróköteleznek, futnak, de nem találnak ki új cseleket, nem mernek (vagy legalábbis kevesen) önállóan gondolkozni. Hiányos technikájukat erővel, tudományos alapossággal meghatározott étrenddel, izomerősítő gyógyszerekkel pótolják. Csakhát mit ér az a futballcsapat, ahol 11 erőtől duzzadó, villámgyorsan futó izomember közül egy sem tud labdát kezelni, vagy pontosan passzolni. Már pedig a hiányos technikai képzettségű sportolók csak képességüknek megfelelő feladatokat oldhatnak meg: embert foghatnak, ütközhetnek, vízilabdában kipontozódhatnak az ellenfél legveszélyesebb játékosával. Ilyen taktikai emberekre minden csapatnak szüksége van. De amíg egy-kettő színesíti a játékot, a többi már csak szürkíti.

Napjainkban megnőtt a játékvezetők felelőssége is. A különböző díjmérkőzések tétje, s ezzel párhuzamosan a játékvezetők anyagi részesedése egyre nag'"'' Ma, amikor százezer dollárok sorsát d* ;ti el egy játékvezetői ítélet, emelkedik a bírók tekintélye. Nemzetközi játékvezetőnek lenni az erkölcsi megbecsülésen túl, anyagi biztonságot is jelent. Ha másért nem; szövetségi költségen utazhat oda, ahová magánemberként csak sok pénzért jutna el. Éppen ezért senki nem szeretné minősítését egy-egv szigorú ítéletével elveszíteni. A mérkőzéseken inkább sokat figyelmeztetnek, mintsem véglegesen kiállítanak. Mert a büntetett játékos egyesülete njegsértődhet. sőt óvhat. A vizsgálat hiába bizonyítaná a bíró pártatlanságát, a gyanú meg^ maradna: tényleg úgy látta az esetet, vagy ígv akarta meghálálni a szívélyes vendéglátást? Ezeket a kínos kérdéseket a játékvezetők szeretnék elkerülni. Ezért nem ritka, hogv egv fontos mérkőzés közben elcsattanó pofon láttán diszkréten félrenéznek.

Az országos és nemzetközi szakszövetségek vezetői gvakran tanácskoznak: miként lehetne a snbrtpálvákat elöntő erőszakhullámot gátak közé szorítani? A megbeszélések többnvire eltiltásokkal, szabálymódosításokkal, a doo- rvingellenőrzés bevezetésével érnek véget. Félő, és az eredmények is ezt igazolják — ennyi kevés. A soorljáték, — önmagáért, a benne rejlő örömökért űzendő. De amíg a szépségnél fontosabb az eredményesség, addig bele kell törődni, a kar- és lábtörésekbe, az agyrázkódásokba, a szurkolók vért követelő csatakiáltásaiba.

Talán még nem késő a szemléleten változtatni.

A pássiói szakosztály megalapítója

Alacsony termetű, fürgén mozgó, mindig tevékenykedő sportember Pásztón az ÁFÉSZ 55 éves raktárosa, Holtner László. A Pásztói SE természetjáró-szakosztályának megalakulása előtt, barátaival együtt már alaposan megismerte a Mátra színpompás tájait. így emlékszik vissza az elmúlt évtizedek történetére:

— A felszabadulás után Pásztón még nem volt szervezett szakosztály, viszont mi már nagyon sokat barangoltunk a Mátrában. Hosszabb, több napos túrára is felkészültünk. Otthon összegyűjtöttük a rossz vászondarabokat, amiből sátrakat varrtunk. Egy ilyen sátras túra során a» ötvenes évek elején a Nyikom-nyeregben. összetalálkoztunk Kristóf Sándorral, az akkori Mátra útikalauz írójával és Krizsán Endrével, az FTC . labdarúgójával, aki

Röviden

Az idén , Szegeden rendezték meg az 1979. évi országos vidéki vivóbajnokság küzdelmeit. Az STC színeit a több napos versenysorozaton a női tőrözők képviselték a legeredményesebben. A tar- jániak közül Oláh a második, Szaniszló pedig a negyedik helyezéssel tűnt ki.

A kohászati üzemek kisterenyei gyáregységében számos dolgozó kapcsolódott be az idén a tömeges testedzésbe. Megkezdődött a kispályás üzemi labdarúgó-bajnokság, hét csapát részvételével. A május elsejei ünnepi programban pedig a kastélykertben rendeztek villámtornát.. Hat csapatta! képviseltette magát a gyáregység kispályás labdarúgásban.

Az STC ifjúsági atlétái közül Tari László távolugrásban mái eddig is szép sikereket ért el. Az elmúlt évben többek között országos bajnokságot nyert korosztályában. A jó képességű atlétát a Magyar Atlétikai Szövetség kéthetes mátrai edzőtáborozásra hívta meg, ahol alaposan felkészülhet a soron következő versenyekre.

Az együttműködő szervek Salgótarjánban az MHSZ zagyvarakodói lőterén rendezték meg az if jógárdisták megyei lövészversenyét. A fiatalok két fegyvernemben mérték össze tudásukat, léptek lőállásba. Légpisztoly: 1. Tóth Zoltán (St. város) 84. 2. Krieger Sándor (St. város) S3, 3. Tátik Ferenc (St. járás) 68 köregység. Csapatban: 1. St. város 287, 2.

B.-gyarmat járás 161, 3. St. járás 137 köregység. Kispuska: 1. Fábián László (St. járás) 90, 2. Üj Attila (St. járás) 88, 3. Antal László (Bgy. járás) 87. Csapatban: 1. St, járás I. 636, 2. Bgy. járás 614, 3. St. járás II. 386 kör- egység.

egyben a. Magyar Turista Szövetség pénztárosa volt. Az ő javaslatukra és segítségükkel sikerült a következő évben megalakítani a pásztói természetjáró-szakosztályt. Én 1952-ben felelősségteljes beosztásba kerültem. Megválasztottak a járási sporttanács vezetőjének. Aztán 1960- ban vásároltunk egy kimustrált autóbusz-karosszériát, amiből Mátrakeraszlesen, a Békástó mellett egy fedett pihenőhelyet alakítottunk ki Kovács Ferenccel, Krizsán Endrével és Szombathy Zoltánnal együtt. Ma ott tartunk, hogy ez a pásztói „turisták” kulcsháza. De elsőként csatlakoztunk egy felhíváshoz is, melyben létrehozták a társadalmi erdei szolgálatot. A hetvenes évek elején rohamosam megnőtt belföldi és külföldi turistamozgalmunk.

Számunkra nem sok gondolkodási idő volt. Rövid időn belül mintegy 780 kilométernyi új turistaútvonalat kellett felfestenünk. Ebben nagy segítséget kaptunk a velünk egy szakosztályban tevékenykedő tájfutók kis csoportjától.

Az elmúlt évtizedben emlékművet állítottunk a 100 éves magyar turistamozgalom emlékére. Az időközben elhunyt Krizsán Endréről forrást neveztünk el, ahová minden évbem túrát szervezünk. És. ma sem tétlenkedünk: 1978-ban részt vettünk az országos természetbaráttalálkozó lebonyolításában, de ott voltunk a nemzetközi, ötnapos Hungária Kupa tájfutó versenysorozaton is. Tájfutócsoportunk 1978-ban az 53. helyen végzett az országos

ranglistán. Az elmúlt év során végzett munkánk eredményeképpen szakosztályunk külön dicséretet és jutalmat kapott a Magyar Természetr barát Szövetségtől. Hát így felt el röviden elmondva ez a négy évtized. Program- tervezetünkben figyelembe vettük a nemzetközi gyermekévet. ígv ebben az évben főleg a gyerekek részére szervezünk, ismeretterjesztő túrákat, melyben megismertetjük a gyerekekkel a szabad természetet, a növényeket. fákat, állatokat és nem Utolsósorban az ismeretlen terepen való tájékozódást.

Holtner László jelepleg a megyei , természetbarát-szövetség mellett működő társadalmi erdei szolgálat megyei vezetője, és a Pásztói SE elnökségi tagja. Négy évtizedes sporttevékenysége alatt elvégezte a TF káderképző tanfolyamát, a sportvezetői és a tájfutó-versenybírói tanfolyamot egyaránt. Kiváló munkája alapján több kitüntetésben részesült. Többek között megkapta az első sportmozgalom, az I.IHK Kiváló munkáért kitüntetését. 1965-ben az országos szövetség, a TESZ- mozgalomban végzett kiváló munkájáért tüntette ki. Megkapta az Erdők védelmezője jelvényt. Azon kevés túravezetők közé tartozik, akinek aranyjelvényes túravezető minősítést adományoztak. 1977- ben pedig a testnevelés kiváló dolgozója lett. Példamutató sportember, akire még sokáig számíthat az egyesület és az általa 1 megalakított pásztói természetjáró-szakosztály. .! u( , z. j.

NÓGRÁD —1979. május 3., csütörtök