Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
^ _______________t T ÍZ NAP—TÍZEZER KILOMÉTER óriások Szibéria kapuidban (4.) A gyermekek biztonságáért A nemzetközi gyermekév alkalmából a Budapesti Közieke* ' dési Vállalat a város tizenhét pontján mutatja be, május 3—31-ig balesetvédelmi vándorkiállítását, „A gyermekek biztonságáért” címmel. A kiállítási autóbusz. Az érdekeltek a kiállításon. Űj szupernóva A KUZBASSZ — című testvérlapunk 1922-ben látott először napvilágot. Több mint fél évszázada. Erről a nem mindennapos sajtójubileumról egy füzet jelent meg, vaskos füzet, amit a vendéglátók büszkeséggel nyújtottak át. Benne nemcsak az újság történetét örökítették meg, hanem annak a tájnak, vidéknek a múltját is, amelyben létrejött a párt lapja, hogy segítse a termelést, a fejlődést, a mindennapos munkát, az életkörülmények javítását. És ez utóbbit — az életkörülményeket — egyáltalán nem véletlenül említettem. Hiszen több mint 250 esztendővel ezelőtt Kemerovo megye, Kuzbassz — a kuznyec- ki medence a cári közigazgatás sötét foltja, a száműzöt- tek hazája volt. Csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hozta meg az itt élők számára az igazi, az emberi életet, illetve a lehetőségeket az emberi élethez. És Vlagyimir Iljics Lenin 1919-ben közvetlen telefon- kapcsolatot keresett az omszki 6. hadsereg forradalmi katonai parancsnokával: „Gondoskodjanak róla minden körülmények között, hogy teljes egészében kézben tartsák a kuznyecki körzetet és a szenet”. És a bolsevikok, a Vörös Hadsereg katonái valóban mindent megtettek, hogy végrehajtsák ezt a lenini utasítást. És segítette ezt a harcot, ennek a fontos feladatnak a végrehajtását a KUZBASSZ, amelyik 1922. január 7-én jelent meg először, mégpedig mindössze ezer példányban. Ma pedig több mint kétszázezer példányban jut el test- vérlapunk az olvasókhoz. Ezen a vidéken történt, még a második világháborút megelőző években, hogy nehezen bontakozott ki az építkezés, bizony elmaradtak a lakások átadásával. Nagy volt az elégedetlenség és a mindennapos bírálat. Az egyik megyei pártbizottsági ülésen egyetlen napirendi pontot terjesztettek elő: a lakásépítések problémáját, gyorsítását. A kérdés az volt, mit kell tenni, egyáltalán mit lehetne tenni, hogy behozzák a lemaradást, teljesítsék a lakásépítési programot. És akkor, a leghevesebb bírálatok kereszttüzében felállt a lakásépítési programért felelős főmérnök. Azt mondta: — Ahhoz, hogy a tervet maradéktalanul teljesíthessük, hogy behozzuk a lemaradást, kérek legalább háromszáz munkást, lehetőleg építőmunkást, de minél előbb ... Vagy pedig ... Az első titkár rákérdezett: — Vagy pedig? — Egy újságot, egy időszaki lapot, amelyikben szólhatok a munkásokhoz. De azt is kérem, hogy ne határozzák meg a lap megjelenésének sűrűségét. Engedjék meg, hogy mi határozzuk meg a lap megjelenését. A pártbizottság úgy határozott, hogy eleget tesz a főmérnök kérésének és rövidesen megjelent az építők lapjának első száma. Benne megtalálták a terveket, azok teljesítésének módját, leírását, de a politikai célt is, hogy miért olyan fontos a kuznyecki medencében a lakás- építési program megvalósítása. A főmérnök — ma már idős ember — így emlékezik vissza azokra az évekre. — Nekünk nagyon sokat jelentett, hogy rendszeresen szólhattunk a munkásokhoz. Mikor tudtam volna én naponta mind a négyezerkétszáz munkásommal találkozni és beszélni? Az újság viszont jól betöltötte ezt a feladatot. Segített teljesíteni a tervet és behozni a lemaradást. A szerkesztő kitüntetést kapott ... én javasoltam a .párt- bizottságnak, pedig akkoriban a kitüntetéseket még nagyon meg kellett indokolni... Testvérlapunkról azért szóltam ilyen részletességgel, egyáltalán a szovjet újságírásról, hogy bizonyítsam jelentőségét, mozgósító erejét. Éppen erről beszélgettünk legutóbbi látogatásom alkalmával V. V. Bannyikowal, aki a lapnál kezdte, mint munkatárs, ma a kemerovói könyvkiadó vállalat igazgatója, nagyon elismert ember a szakmában. — Értse meg — mondta —, ennek a munkának nemcsak abban van jelentősége, hogy beszámolunk a napi eseményekről, hanem a legkisebb hírrel is lehet politizálni, ha azt jól fogalmazzuk meg, ha időben, megfelelő időben publikáljuk. Igaza volt Bannyikovnak. Gyakorta találkoztam Kemerovo megyében elvtársakkal, akik minden túlzás és udvariaskodás nélkül említették testvérlapunk mozgósító, szervező erejét, a lenini eh- vek gyakorlati megvalósítását. Nemcsak a második világháborúban, nemcsak a Nagy Honvédő Háború idején, hanem napjainkban is. Mai tévéajánlatunk 20.10: Egy őrült naplója Tizenkét évvel ezelőtt zajlott le az Egy őrült naplójának nem mindennapi jelentőségű bemutatója a Pesti Színházban. Ezzel a Gogol- monológdrámával avatták fel az új színházat. Darvas Iván játszotta el Poproscsin nyomorúságos figuráját. Gogol e remekművét azóta is megszakítás nélkül, változatlan érdeklődés mellett játsszák. Ennyi idő alatt persze a darab nem maradt teljesen változatlan. A főszereplő Darvas Iván több mint egy évtized leforgása alatt számtalan új oldalát, képességeinek kiak- názhatatlan sokszínűségét nyújtotta. A tv-produkció egyébként nem a színházi produkció felvétele. A nem mindennapi siker kínálta a lehetőséget a tv munkatársainak, hogy a képernyőre önálló produkcióként dolgozzák fel a kis orosz hivatalnok vergődését, hatalmas monológját. Len gyei ország ban 9 magyar irodalom népszerűsége Lengyelországban a magyar irodalmat éveken keresztül csupán Molnár Ferenc halhatatlan remeke, „A Pál utcai fiúk” képviselte, igaz, megért 10 kiadást. Ma a helyzet gyökeresen megváltozott. A lengyel kiadók évente 6—8 magyar irodalmi művet jelentetnek meg, további 3—4-et pedig az ifjúság részére, valamennyit kitűnő fordítók — Camilla Mondral, TadeuszOl- szanski, Krystyna Pisarska — tolmácsolásában. Az elmúlt 35 évben leggyakrabban kiadott művek közé sorolhatók a klasszikusok: Jókai- A kőszívű embér fiai, a Szegény gazdagok, Az aranyember című művei, Mikszáth népszerű regényei: a Beszterce ostroma és a Két választás Magyarországon, valamint Petőfi 1951-ben megjelent válogatott kötete. Először a hatvanas években ismerkedhettek meg a lengyel olvasók Szabó Magda, Németh László, Sarkadi Imre, Fejes Endre, Sántha Ferenc és Illyés Gyula munkásságával. A hetvenes években több mint 60 magyar mű jelent meg eddig, regények, elbeszélések. Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmából újabb verseskötetet adták ki — már a harmadikat. Sikert aratott Weöres Sándor verseskötete is. Tavaly nyolc magyar szép- irodalmi mű került az olvasókhoz, közöttük Déry Tibor. Illyés Gvula, Heltai Jenő és a fiatalok közül Kertész Ákos, Simonffy András munkái. A jövőben évente 10 magvar alkotás kiadását tervezik. Oj, eddig ismeretlen csillagot fedezett fel egy fiatal grúz kutató, Civi Kimeridze, az abasztumani obszervatórium munkatársa. A csillag, amely egy távoli, külső tejútrendszer tagja, Földünktől mintegy 60 millió fényév távolságra helyezkedik el, a Szűz csillagkép körzetében, saját tejútrendszerének peremén, 18 ezer fényévre annak magjától. Bár a hatalmas távolság miatt szabad szemmel nem vehető ki az égbolton, felületi fényessége 300 milliószorosa a Napénak. Az egyes után 40 nullát kellene leírni, ha a munka és energia egységében, az ergben kívánják kifejezni az óriási energiát, amelyet a szupernóva másodpercenként kisugároz. A csillagászati közlemények nemzetközi központja valamennyi csillag- vizsgálót tájékoztatta az új szupernóváról, amelynek viselkedését most már világszerte tanulmányozzák. G. Gy. (Folytatjuk) Ki tud játszani? EGY nyugdíjas bácsi mondta, magaskorú társának, miközben szorosabbra igazgatta nyakán a sál redőit: az ő gyerekkorában ilyen idő tájt elfogyott a fluszpapír, a vegyesboltból, délutánonként pedig papírsárkányok kergetőz- tek Tarján mindkét oldalán. Bezzeg, ezek a mai gyerekek! Tudnak ezek egyáltalán játszani? A dohogó bácsika egy kortársának, s az emlékek felidézéséből következtethetően gyermekkori cimborájának tette ’fel a kérdést, de a választ már nem tudtam elcsípni. Megjött az autóbusz, s a várakozók személytelen véleménycserékkel időt agyonütő közössége mozgásba lendült. A kérdés sokáig zakatolt agyamban, s ahogy elgondolkodtam rajta, arra a megdöbbentő tényre kellett rájönnöm, hogy talán a most ötvenévesek nemzedéke volt az utolsó, amelyik még tudott játszani. A közvetlenül őket követő korosztály gyermekkora már részben a háborúra esett, s aztán a helyreállítás munkája mellett eltörpült a játék jelentősége. A gyermek- persze játszik. Azzal, amit talál és azt, amit valóságban, vagy mesék, filmek, egyszóval a visszatükröződő —, vagy reprodukált — valóság befogadása közben átélt, vagy át szeretett volna élni. Hogy a sárkányeregetésnél maradjak. Az én gyerekkorom az ötvenes-hatvanas évekre esett. Játszótér nem túl sok volt akkoriban, építkezés annál több. A növekvő falak tövébe jártunk, nádpallókból húzkodtunk szálakat a sárkányzáshoz, nem rettenve az állítólag sós puskával őr4 NÓGRÁD— 1979. május 13., vasárnap ködő csősztől sem... A sárkányok elkészítését az iskola kézimunkaóráján tanultuk meg. Hurkapálcából, cérnából és selyempapírból csináltattak velünk rombuszt, vézna farkincával. Sosem repült fel. Minthogy legritkábban emelkedett fel az is, amit atyáink szakszerű előadása nyomán a lopogatott nádból, s az uzsonna csomagolására szánt zsírpapírívekből ügyeskedtünk össze. Szerencsések azért akadtak, így akkoriban még minden tavasszal volt egy-két olyan délután, amikor a Meszes, vagy a Pécskő felett —, ha jól emlékszem a helyekre —, ott lebegett egy- egy négy-, vagy hatszögű sárkány, lustán himbálózó hosszú füzérfarokkal... A bigét már csak hírből, apám történeteiből ismertem. A facsigáról is tudtam, hogy nem öcsém, de ostort pattogtatva nem tudtam hajtani, pedig valahonnan került egy elő... És ki tudja, mennyi játék ment feledésbe... Alsó tagozatos korunkban például „Adj, király, katonát” volt minden nagytízpercben, meg rabos, amelyben a csendőrök hajkurászták a szökött rabokat. Az ötvenes évek második felében mindenféle fegyverimitációval „har cosat”, vagy „püpüt” kezdtünk játszani. Volt élelmes és ügyes kezű kortársam, aki sorozatba gyártotta (húszasért) a három lécből — géppisztolyt... Később a kard volt a sláger, azután a foci eltemetett minden játékot. Akik egy-két évvel azelőtt még órákon át gyömöszölték- gyúrtak egy darab sóderhá- nyón talált agyagtömböt, egyik figurát fájó szívvel golyóvá gyúrva a következőért, rajongásukat a kerek bőrre vetítették ki, egészen addig, amíg nem tett szert a házban valaki egy ütött-kopott kerékpárra. .. Hát ma? A tíz év körüli leányzó görivel megy a játszótérre hintázni. A kiskamaszok játékfegyerekből olyan arzenált hordanak, hogy szinte ijesztő. De — szerencsére —, azt is unják, a kedvenc, a lejtők réme, a golyóscsapágyakon gördülő deszkalap —, jobbaknál külön kormánykerékkel —, mely a lakótelepek lejtős járdáin gördül lefelé éktelen zörejjel. S utána a moped, lehetőleg minél „spécibb” dekorá- együtt játszani a gyerekével, cióval, és minél hangosabb közösen dióhéj-pöcögtetőt csi- kipufogóval. Tévedés ne es- nálni, ami ha kell, hangszer, sék! Elismerem, hogy a gör-. korcsolya kiváló sporteszköz — lehet. A gördeszka is fejlesztheti az ügyességet, készítése, irányítása sikerélményt okozhat. A kismotor szolgálja a technikai érzéket, a közlekedésben való részvétel — talán — a felelősségérzetet. Nincs is ez ellen kifogásom, az életkor sajátosságainak megfelelő egyik játékcsoportként. Csak az a baj, hogy némi kivételtől eltekintve egyre inkább csak ez a jellemző? S ennek a beszűkülésnek az oka nem a gyerekekben van, hanem nagy részben a szüléikben, akik nem keltik fel bennük az érdeklődés széles skáláját, hogy a szabadon kibontakozó személyiség megtalálhassa a számára legmegfelelőbb . elfoglaltságot. A göri, a géppisztoly, a négy csapágy, vagy akár a kétkerekű beszerzése elsősorban pénz — sőt sajnálatos módon a gyerekeket js bevonva a kivagyiság pocsolyájába —, státus- fitogtatás kérdése. Ehelyett ..ha megfordítom, ugró béka... egyszóval megadni a gyereknek azt, amire igénye volna, arra „a nagy hajtásban nincs idő!” De ne csak a szülőket kárhoztassuk. Játékkereskedelmünk kusza, a választék szűkös^ egy része szükségtelen. A legtöbb játszóteret sivár csővázakkal rendeztük be. Sokáig lehetne még folytatni a szomorú bizonyító tények felsorolását... AZ IDÉN NEMZETKÖZI GYERMEKÉV van, de ez a téma mindig aktuális, mert a ma gyermekéből lesz a holnap felnőttje, s hogy milyen ember lesz az emberkéből, abban nagyon sok múlik azon, mivel és hogyan játszik most. Lehet, hogy a fentiek némiképpen túlzottan borúlátóak, de ha csak egy új ötlet fo- gamzott minden olyan szülőben, aki elolvasta e sorokat, akkor már érdemes volt leírni őket. Ha mindnyájan csak napi fél órával több időt szakítanak gyermekeikre, már mindenki nyert! —gáspár j »
