Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
Hadászaink életéből A vadászati naptárban jeles dátum a hónap első napja: ekkor kezdődött a golyóra érett és a hibás agancsú őzbak vadászata. Már most. a szezon kezdetén is annak tudatában kell a társaságoknak munkájukat szervezni, hogy a korábbinál is nagyobb, felelősségteljesebb feladat vár rájuk. Ez évben ugyanis a megemelt lelövési tervet kell teljesíteni. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett 787 őz és 674 vaddisznó elejtése helyett egvaránt 1000—1000 őz. illetve vaddisznó lelövése vár a nógrádi vadászokra. Mindennek financiális jelentősége. „valutatermelő” szerepe közismert, a megemelt tervszámokkal kapcsolatban ezért másra hívjuk fel a figyelmet. Megnyugtatásként közöljük, hogy e nagyobb vadmennyiség lelövése korántsem veszélyezteti a törzs- állományt — ezt igazolják a MAVOSZ megyei intéző bizottságának számításai is. A megemelt tervből jutó nagyobb részfeladat immár minden vadásztársaság előtt ismert, a végrehajtáson a sor. Teljesíthető-e ez a feladat? A kérdés még indokoltabb, ha emlékezetünkbe idézzük a múlt évi számokat, miszerint a 758 darabos tervvel szemben is csak 669 őzet ejtettek el a megye vadászai. A folyamatosan és gondosan szervezett munkával azonban elérhető a megemelt terv is, — ez a véleménye Mátrai Istvánnak, a megyei intéző bizottság vadászmesterének, megbízott fővadásznak. Ehhez azonban a túlságosan is sok, mesterkélt korlátokat kell megszüntetni. Vonatkozik ez az itt-ott dívó „őzbakelosz- tásra”, a vendéghívás merev szabályaira, a vadászati napok kijelölésére. Azaz röviden: éppen ideje az „agyon- korlátozás” gyakorlatával szakítani. Mindez persze véletlenül sem jelentheti azt, hogy a megemelt terv teljesítése ok a lazításra. A fegyelem betartása természetesen most is kötelező és még csak átmenetileg sem hanyagolható a minőségi állomány formálása. Itt jegyezzük még meg, hogy a megyei intéző bizottság kéthavonta jelentést kér a tervteljesítés állásáról, s az egyik garanciája lehet a folyamatos munkának.. * A bevezetőben említett számok ismeretében nyilvánvaló. hogy a vaddisznó vadászata is fokozottabb feladatot ró a megye vadásztársaságaira. Itt is a folyamatosságra hívjuk fel a figyelmet, nagy gonddal kell megkezdeni a vadkárelhárító vadászatok szervezését is. Lehetőséget kell biztosítani a vendéghívásra, s ahol még így sem tudnak megbirkózni a feladattal. azok a vadásztársaságok más segítségre is számíthatnak. Nevezetesen: igénybe lehet venni a bérkilövőkből alakult brigád segítségét is. * A fentiekben vázolt teendőkről — a jócskán megnö- vekédett feladatokról — is szó lesz azon a tanácskozáson, amelyet a hivatásos vadászoknak tartanak a Nógrád megyei Tanács épületében, május 15-én, délelőtt tíz órakor. Az értekezleten Mátrai István vadászmester ad segítséget a társaságok előtt álló feladatok gyakorlati megvalósításához. * A vadászatszervezés, őzselejtezés és vaddisznóvadászat mellett azonban bőven akadt és akad más teendő is ebben az időben. A gondos és előrelátó vadgazda kellő időt tölt el a vadföldön, mostani munkájával megelőzve a téli kellemetlen meglepetéseket. Már földben a kalászosok és a kukorica, s ahol a mezőgazdasági üzemekkel jó a kapcsolat, ott általában minden munkát időben elvégeztek és elvégeznek. Az egyik következő fontos teendő a kaszálás lesz, a pillangósok betakarítása érték- csökkenés nélkül nem sokáig odázható el. Talán szükségtelen is e feladat jelentőségét hangsúlyozni, hiszen kemény télen kellő takarmánykészlet mellett telelhet át biztonságban a vad. A feltételeket pedig most kell megteremteni, s ez korántsem csak a hivatásos vadász és a vadászember kötelessége. * Fácán. Az oly sok gondot és fejtörést okozó fácán — teheti hozzá bárki a címszóhoz. Nyomasztó gondjaink hosszú távra érvényes megoldását most latolgatják a szakemberek, figyelemre méltó munkáról azonban már a fácánprogram előtt is hírt adhatunk. A kishartyáni vadásztársaság saját keltetőjébe már berakták a tojást, az őrhalmi vadásztársaság pedig most szállított 1500 darab tojást. A MAVOSZ Nógrád megyei intéző bizottságán azt is megtudtuk, hogy a balassagyarmati Cserhát vadásztársaság 2100 naposcsibét nevel fel saját számára, ugyanakkor újabb 2400 naposcsibe felnevelésére is vállalkozott, megyei célra. (Néhány példát említettünk csupán, igaz, sorolhatnánk a jelentéktelen, majdhogynem látszatmegoldásokat is). A legutóbbi küldöttközgyűlés után örömmel fogadták a megye vadászai a Nógrádi Vadász megjelenéséi Pontosabban, akik tudtak, illetve tudnak róla...ma is. A minap is A Nimródban megjelent méltatás nyomán háborgott egy vadász: „Csak olvasok róla, de még nem is láttam !” Ezért láthatnak tucatjával látogatásaink során Nógrádi Vadászt a megyei intéző bizottság tagjai is egy-egy vadásztársaság vezetőjének szobájában. A megyei IB megteszi a magáét, eljuttatja a lapot a társaságokhoz, a többi az ottani vezetők dolga. A jövőben jó lenne erre ügyelni. Mert a közérdekű — többnyire időhöz is kötött — információ, hasznos tudnivaló írásbafog- lalása akkor éri el célját, ha el is jut azokhoz, akiknek szánják. — k — ERTESITES A Salgótarjáni városi Tanács VB termelésellátó és S felügyeleti osztálya értesíti a város lakosságát, hogy az ebek veszettség elleni pótoltása és a sorbanőtt ebek oltása 1979. május 14-én (hétfőn) de. 9—10 óráig és du. 15—16.30 óráig lesz a postai aluljárónál. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy az oltatlan ebek tulajdonosai ellen szabálysértési eljárást kezdeményezünk. AN! IKVÄR KÖNYVEK VASARA Salgótarjánban, a könyvesboltban (művelődési ház) 1979 május 15-16-17-én (Kedd, szerda, csütörtök) Könyvek, könyvtárak vétele-eladása! Keresse feli Csak 3 napig tart! MNKV. Antikvárium Miskolc, Déryné út 2. Felhívás! Értesítjük Tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat Nógrád megyei kirendeltségének címe megváltozott. Kérjük, hogy küldeményeiket a következő címre szíveskedjenek küldeni:TIGÁZ Nógrád megyei kirendeltsége Salgótarján- Zagy vápái falva Csokonai út 3104 Postafiók: 139 Salgótarján 3101 Nógrád megyei Szikvíz* és Szeszipari Vállalat Nyolcmillió üveo üdítő az idén A Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat 1951- től, immáron huszonnyolc esztendeje áll a megye lakosságának szolgálatában. Termékeikkel a fogyasztók szinte nap mint nap találkoznak élelmiszerboltokban, vendéglátóegységekben. A szikvíz, a szénsavas ivóvíz, a különféle üdítő italok iránti kereslet egyre növekvő követelmények elé állítja a vállalatot, amelyeknek igyekszik kifogástalanul eleget tenni. Legrégebbi termékük közé tartozik a szikvíz. Ma már a régi — nehezen kezelhető, s időnként balesetveszélyes — szifonok lassan-las- san eltűnnek. Ballonokba töltik a szódavizet, amelyet elsősorban a megye vendéglátóipari egységei használnak fel. Sokat igényelnek az ipari üzemek is, védőitalként biztosítják dolgozóiknak. A legjelentősebb szállítók közé tartozik egyebek között a Nógrádi Szénbányák, -a FÜ- TÖBER nagybátonyi gyáregysége. A vállalatnál idejében gondoskodtak az eltünedezőben levő kis kiszerelésű szikvíz pótlásáról. Ma már me- gyeszerte kedvelt a „Karancs” elnevezést viselő szénsavas ivóvíz. Gyártásához 1976. őszén kezdtek hozzá, s hogy a növekvő igények ne maradjanak kielégítetlenül, az idén már a tervben ötezer hektoliter előállítása szerepel, de mindent elkövetnek érte, hogy ennél több kerüljön a fogyasztókhoz. Az idén a Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat az üdítőital-gyártás nagyarányú korszerűsítését tervezi. Már be is szerezték az ehhez szükséges berendezést, amelynek kapacitása lehetővé teszi, hogy óránként hatezer palackot töltsenek meg a finom levekkel, a gépet helyszínre is szállították. Az elképzelések szerint az év második felétől állítják üzembe, s nagyban javítják majd az üdítőital-ellátást megye- szerte. Az eddig használatos berendezések főként az ugyancsak népszerű literes üdítőket és szénsavas ivóvizet állítják elő. Az új gép lehetővé teszi majd a választék bővítését is. A korábbi időA vállalat az idén nyolcmillió üveg különböző üdítő italt gyárt. Elsősorban a mindenki által ismert kóla- és citrusféléket. A Német Demokratikus Köztársaságból importált alapanyagból állítják elő a qick-kólát, amely az üdítőital-gyártásból a vállalatnál hatvan százalékban részesedik. A boltok, vendéglátóhelyek szívesen fogadják, mert a megye lakossága megszerette a több évQitrom- és narancsízesítésü termékek a töltőszalagon A töltőgépnél szakban az egyik üdítőitalról a másik fajtára való áttérés temérdek időt vett igénybe, amelyet a vállalat a melegebb hónapokban kevésbé engedhetett meg, hiszen a gépek kihasználtsága ilyenkor - a maximumot éri el rendszerint. A termelésből . kiesett idő az új berendezéssel lényegesen lecsökken, s a megrendelők többféle üdítő között válogathatnak. tizedes hagyományokkal rendelkező Pepsi és Coca-Colák mellett. A Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat mindössze tíz esztendeje látott hozzá a kólagyártáshoz. Egyébként az a vállalat törekvése, hogy elsősorban hazai, illetve szocialista importból kikerülő alapanyagot dolgozzon fel, figyelembe véve a népgazdaság ismert nehézségeit. Az elképzelések Minőségvizsgálat az üzemben között szerepel, hogy jelenlegi termékeik mellett az elkövetkező időszakban hozzáfognak a hazai, gyümölcsízű üdítők előállításához is. Tárgyalásokat folytatnak, hogy a közeljövőben kalóriaszegény, úgynevezett diabetikus üdítő italokkal szélesítik termékeik körét. Még az idén szeretnének szállítani ezekből a fogyasztóknak. A vállalat termékei eljutnak a legeldugodtabb települések boltjaitól kezdve az idegenforgalmi szempontból megkülönböztetett jelentőséggel bíró Duna-kanyarig. Nógrád megyében elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat, a megyei vendéglátóipari vállalat a főbb szállítók. Az üdítőital-„fronton” jelentős a konkurrencia, ezért a Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat —, ha már termékeinek körét a többihez képest lassabb ütemben tudja is bővíteni — arra törekszik, hogy minden megrendelést időben és pontosan kielégítsen. A megbízhatóság ezen a területen is sokat számít. Nagyon ügyelnek a termékek minőségére is, emiatt a vásárlóktól, fogyasztóktól ritkán érkezik reklamáció a vállalathoz. Bár hazai alapanyagot használnak fel, arra nagyon ügyelnek, hogy ezek a legjobb minőségből kerüljenek ki, még ha esetenként a beszerzés nehezebb, s drágább is. Az egyforma, jó minőséget így is igyekeznek garantálni. A Nógrád -megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat az elmúlt esztendőben huszonhét millió forintos termelési értéket ért el, az idén egymillióval növelik az előirányzat szerint. A vállalatnál átlagosan 115 főt foglalkoztatnak, de az időszaki munkában nyugdíjasokat, diákokat is alkalmaznak. A kereseti lehetőségek jók, rendszeresen napirenden tartják dolgozóik élet- és munkakörülményeinek javítását. A nyár közeledtével a vállalat egyre inkább a közvélemény előtt vizsgázik — termékeivel. S ma már megnyugvással tapasztalják, s mérik a növekvő keresleten, hogy a Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat termékei keresettek, nénsze- rűek. (X)