Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
assan már hagyomány L megyénkben, hogy fiatalok, ifjúkommunisták utaznak testvérmegyénkbe, Kemerovóba, s ott, a székhely és környéke megismerése mel- tett, baráti beszélgetéseken tájékozódnak az ottani fiatalok életéről, munkájáról, a kom- szomolisták tevékenységéről. Nemrégiben huszonnyolc főből álló KISZ-csoport utazott el, s másfél napot Moszkvában, csaknem egy hetet pedig Kemerovóban töltöttek a fiatalok. A csoport hazaérkezése után néhány résztvevőt meghívtunk szerkesztőségünkbe, s élményeikről, benyomásaikról, tapasztalataikról faggattuk őket. Mielőtt szavaikat idéznénk, elmondandó a csoportról, hogy benne azok a fiatalok kaptak helyet, akik évek óla eredményesen dolgoznak a KISZ-ben, munkájukat tisztességesen, becsülettel végzik s ennek „honorálásaként” úgynevezett jutalomútként vehettek részt az utazáson. Ez talán azért, is említésre méltó, mert gyakran hallani, főként „munkájába belefáradt” sirámhangú KISZ-esektől, hogy a mozgalmi munkáért „semmi sem jár”. Itt, ha csupán a hatezer forintos részvételi díjat említjük... Hát ennyit erről, s most nézzük, mit hoztak a kemerovóiak útipoggyászukban? — Itt már nyiladozott a tavasz javában, amikor repülőgépre szálltunk — emlékezik vissza Kovács László, a BRG salgótarjáni KlSZ-bizott- ságának titkára — s bizony meglepődtünk, amikor a ke- merovói repülőtérre érkezvén, kipillantva az ablakon, kucs- más, nagykabátos embereket láttunk. De „csak” mínusz 22 fok volt. Ám hadd tegyem hozzá olyan meleg fogadtatásban volt részünk, s ez minden programunkat jellemzett, hogy csakhamar elfeledtük az időjárást, összes viszontagságaival együtt. Lopatovszky Csaba, a sal- góbányai KISZ-iskola tanára — érthetően — a komszomo- listák hasonló intézetében tett látogatásra emlékezik vissza legszívesebben. — De meglepett az a fajta erkölcsi elismerés is, amely a munkában élenjárókat illeti, beleértve természetesen az ifjabb korosztályt is. Mindenütt látni lehetett képeiket, bárki informálódhatott munkájuk mennyiségéről, minőségéről. Valahogy az jutott az eszembe, bizonyára itthon is szívesebben látnánk ilyeneket, mint mondjuk a Coca-Colás feliratok, a farmerreklámok és a többiek gyakran giccstöm- kelegét. Nagy élményem volt az ottani Komszomol-iskola igazgatónőjével történő beszélgetés, akinek édesapja egyébként Székesfehérváron esett el a felszabadítási harcokban. — Miben különbözik a kom- szomolista vezetők képzése a KISZ-esekétől? — Csupán egy érdekességet említek. Náluk a négyhetes időtartamú politikai képzés alatt úgynevezett praktikákon vesznek részt a hallgatók, amikor is 3—i napot különböző gyárakban, üzemekben töltenek, s ott ismerkednek meg a mozgalmi munka sajátosságaival. Természetesen ezelőtt elméleti felkészítésen vesznek részt, szempontokat kapnak vizsgálódásaikhoz, s mindebből a praktika letelte után beszámolnak, elemzikértékelik a látottakat. onyi Sándor, a Kohász F Művelődési Központ munkatársa alaposan tájékozódott a kemerovói adatokról. Noteszében minden lényeges statisztika megtalálható, egyebek között az is, hogy a megye kétmillió-hatszázezer lakosának mintegy háromnegyed része városlakó, 1200 könyvtár, hat színház, hét felsőfokú intézmény, 55 középfokú iskola, 86 ipari intézet található, sőt a „kis mindentudó” még azt is tartalmazza, hogy Kemerovo széntartaléka meghaladja a 900 milliárd tonnát. — Azt hiszem —, veti közbe Ponyi Sándor — legalábbis az volt a tapasztalatom, hogy ők mégis többet tudnak rólunk, mint mi róluk. Meglepően sok és pontos dolgot mondtak a mi életünkről, megyénkről. Egy baráti találkozón, furdalt nagyon a kíváncsiság, s megkérdeztem, gond-e náluk a szabad idő hasznos eltöltése? Meglepetésemre igen volt a válasz, s mint mondották a Komszo- molnak e területen vannak még teendői, s megemlítették hogy népszerűek a diszkók, összesen tíz, vagy tizenkettő működik, melyeknek száma ; azonban a hatvan művelődési intézményhez képest elenyésző. De a diszkókban nem csak zene és tánc van, hanem „rejtetten” és indirrek- ten „belopnak” némi közművelődést is igaz, ez még ' csak kísérletezés, ám a szándék kitűnő. Nem mindennapi sztori esett meg a csoport egyik tagjával, Kapás Bálinttal, a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységének KlSZ-titkárá- val. ö maga ‘ezt így mesélte el: Éppen a szálláshelyünkhöz közel eső áruházban nézelődtünk barátaimmal, amikor egyszercsak nevemen szólítanak: Bálint, Bálint! Azt hittem, halucinálok, hiszen hatezer kilométerre szülőföldemtől, ki ismer engem? Mégis hátrafordultam, a hang irá- nvába. látom, egy eladókislány felém tart, és akkor hirtelen emlékezetem filmvásznán megjelent 1978., egy kemerovói delegáció Mátranová- kon, egy barátságos komszo- molista lány stb. Ügy, hogy mire odaért, már megismertem. Kitűnő a memóriája, meglepődtem, amikor családomról, a munkahelyemről, a nógrádi vidékről kérdezősködött, sőt gyermekemnek egy kis ajándékot is küldött. Ügy érzem, ezt a találkozást, ezt a kedvességet soha nem fogom elfelejteni. És remélem, rövidesen viszonozni is tudom, itt, Magyarországon. — Számomra az egyik legemlékezetesebb este az egyetemistákkal való találkozás volt — szólt közbe Sturmann Béla, aki a nyomdaipari vállalat „küldötte” volt. — Meglepően izgalmas témák kerültek terítékre. Imponálóan és rendkívül felkészülten beszélgettek a mai ifjúság gondjai- ról-bajairól, magatartásáról. Ennek eredménye az lett, hogy vitapartnereink meghívtak a kollégiumukba, s a bemutatás után ott folytattuk beszélgetésünket, ahol korábban abbahagytuk. * szintén szólva, a regényre való élményéé' anyagból itt csupán néhány morzsányit idézhettünk. Akik már „megjárták ezt az utat”, azoknak lehet, ismerősnek tűnnek ezek az emlékek. Akik pedig még nem, azokra talán —, bízunk benne — kedvcsinálóként hatnak e történetek. És egyszer személyes élménnyé lesznek. Tanka László A tavaszi napsütés hamar eltüntette a kemény tél hópaplanát. Szépek a kemerovói lányok. Kulcsár József felvételei
