Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-06 / 104. szám

A kő/^égefe támasza — a járás Tanácsiakról Baiassapmalon ' Ikerre tart a járási hivatal? ■—» ez a kérdés különösen in­dokolt ma Balassagyarmaton, ahol közismerten az év ele­je óta a korábbinál jóval na­gyobb területen látja el szer­teágazó, transzmissziós fel­adatát a járási apparátus. A tanácsigazgatási munka ész- szerűsítését, a korszerűbb kö­vetelményekhez, az életsze­rűséghez igazodás igényeként jelentkező feladatot, a szécsé- nyi járásnak két további já­rásba olvasztását elvégezték. .Mostanra, kialakultak a sta­bilnak nevezhető vonások az egyik érintett járási hivatal­nál, Balassagyarmaton is. Miként tud ezeknek a fel­adatoknak, mármint a közsé­gek kellő segítésének, az ot­tani tanácsok támogatásának a járás megfelelni, s milye­nek a munka személyi fel­tételei, a sokat említett szak­emberellátottság — erről kér­tünk véleményt a járási hi­vatal személyzeti vezetőjé­től, Imre Lászlótól. — Az év eleje óta hivata­lunkhoz a korábbi tíz köz­ségi tanács helyett 16 tarto­zik. Ez az átszervezés nyo­mán alakult így — mondta bevezetőként a személyzeti vezető. — Egy nagyközségi, három önálló és tizenkét köz­ségi közös tanács munkájá­nak segítése, önkormányzati szerepkörének erősítése, il­letőleg a törvényességi fel­ügyelet és a hatósági ügyek intézése a feladatunk. A köz­ségi apparátusban jelenleg 142 tanácsi dolgozik főfog­lalkozásban, közülük har­minckettő a tisztségviselő. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megváltozott helyzethez il­leszkedve ötvenhat személy- lyel bővül a községi appará­tus állománya, ugyanakkor, nyolc fővel többen dolgo­zunk a járási hivatalban. Az átszervezés során negyven- nyolc tanácsi dolgozó ügyé­vel kellett körültekintően fog­lalkozni. Egy részük ide, a járási hivatalba került, a má­sik része pedig a salgótarjá­ni járáshoz, illetve néhányan más területre mentek dolgoz­ni. A jelenlegi szervezet, a járási apparátus, kiegyensú­lyozott, stabil és kellően fel­készült kollektíva. A nagyobb feladatot tehát nyugodt, jó személyi körül­mények között végezhetik a balassagyarmati járási hiva­talnál is. Kellően érvényesül az a lakossági érdeket szol­gáló és a tanácsi munka ha­tékonyságát szem előtt tar­tó célkitűzés, hogy a járások­nál dolgozók, egy oiyan jel­legű átszervezés nyomán is, mint amilyen a szécsényi já­rás közigazgatásának rende­zése volt, nagy biztonságér­zettel, s kellő perspektívával lássák el azokat a feladato­kat, amelyek a hatáskörükbe tartoznak. Milyen segítséget nyújthatnak a községeknek, s ezt miként segíti a járási hi­vatal apparátusának ráter­mettsége, a mérhető képessé­ge — például a politikai és szakmai végzettsége? A személyi állomány — mi­ként Imre László erről szólt — döntő többségben minden tekintetben megfelel példá­ul a politikai végzettséget szá- monkérő előírásoknak. A hi­vatalvezetés több mint 37 szá­zalékának felsőfokú politikai végzettsége van, és a fennma­radó résznek is középfokú az ilyen tartalmú végzettsége. De a községekben is jók az ará­nyok: a tanácselnökök több mint hatvankét százaléka ren­delkezik középfokú politikai végzettséggel. Előrelépés el­sősorban az ügyintézői kö­rökben szükséges, ahol ez az arány kedvezőtlenebb. Érdekes, és elég ritka ta­nácsi berkekben, hogy ép­pen ebben a járásban ala­kult egy különosztály taná­Ercdmény/cs üzent egészségügy/ ' Ä felvilágosító és megelőző munka eredményeit, a színvo­nalas, jó orvosi ellátást bi­zonyítja, hogy amíg 1965-ben 85 millió alkalommal kerés- ték fel az emberek a Német Demokratikus Köztársaság or­vosi rendelőit, 1977-ben már 153 milliónyian. Ezekben a számokban benne szerepel az idejekorán megszervezett és jól működő üzemegészség­ügyi hálózat munkája is. A NDK dolgozóinak 65 szá­zalékát látják el üzemegész­ségügyi intézmények, legyen szó balesetről, betegségről, munkaegészségügyi előírások­ról, vagy utógondozásról. A fejlődést jól érzékeltetik b következő adatok: a 4000 dolgozónál többet foglalkoz­tató üzemekben 1965-ben 89, 1970-ben 94, 1977-ben pedig már 113 poliklinika műkö­dött. A 2000—4000 dolgozót foglalkoztató üzemekben já- róbetegrendelő-intézetek mű­ködnek, számuk 1965-ben 223 volt, ám 1977-re már 315- re gyarapodott. A kisebb üze­mekben — 500—2000 fő — üzemorvosi rendelő, illetve a még kisebbekben — 200— 500 fő — ápolónői szolgálat működik. Az orvosi helyek száma az elmúlt 12 évben 1866-ról 2063-ra nőtt, az ápo­lónői szolgálaté azonban az üzemek méretének növekedé­sével párhuzamosan — némi­leg csökkent. A mezőgazdasági és ipari kis- és középüzemek' dolgozói vagy a nagyüzemek üzem­egészségügyi intézményeit ve­hetik igénybe, vagy a helyi egészségügyi intézményekben kapnak ellátást. Emberenkint félmillió Gépesítéssel és szervezéssel, javítja a termelékenységet a NÁÉV. Megyénk állami épí­tő vállalatánál az egy épí­tőipari munkásra jutó — épí­tésszerelésből származó — termelési érték tavaly 410 ezer forintra rúgott. Idén, már el akarják érni a 470 ezer forintot. Ugyanez a mu­tató 1980-ban a tervek sze­rint még magasabbra szökik: kereken félmillió forint lesz. A fejlődés akkor szembeötlő, ha figyelembe vesszük, hogy a középtávú tervidőszak első évében az egy építőre jutó termelési érték nem érte el a 300 ezer forintot.1 Kéíbodonyban szabad pontyot fogni ' Kitűnően halasított a Rom- hányi tsz Horgász Egyesület 30 katasztrális hold kiterje­désű kétbodonyi horgászvize. Az ipari szennyeződéstől men­tes környezet jó kikapcsoló­dást ígér minden vízpartot kedvelő horgásznak. A vízben zsinórtépő amo- rok, pontyok, szép számmal akadnak. A csuka- és a süllő­állomány már szintén „horog­ra érett”. Pontyozás közben compó és déreikeszeg fogásá­ra is lehet számítani. A pontyfogási tilalom má­jus 2-től június 15-ig tart a horgászvizekben. A ponty fo­gására „kiéhezett” horgászok Kétbodonyban a gátőrháznál, 30 forint napijegy befizeté­se ellenében a tilalmi időben is foghatnak egy darab pon­tyot, két darab ragadozót, és keszegféléket. A vízparton ki­alakított szalonnasütők, ját­szóterek szeméttárolók és WC-k kulturált környe­zetről és tiszta vízpartról ta­núskodnak. esi ügyintézőkből, akik hú­szán együtt, egyszerre, s egy helyen végzik a marxista kö­zépiskola éyfolyamát. A szakmai végzettség te­kintetében is stabilnak számít a balassagyarmati járási hiva­tal, hiszen például a hiva­talvezetés több mint nyolcvan­hét százalékban rendelkezik felsőfokú, a többi része pe­dig középfokú szakmai vég­zettséggel. De az apparátus­ban is jó ez az arány, meg­közelítőleg negyvenkét szá­zalék a felsőfokú végzettség­gel rendelkezők része. A kü­lönféle szakvizsgák tovább növelik az amúgy is döntő­többséget a képesítettek ja­vára. S ez a járási hivatal ve­zetésére ugyanúgy vonatko­zik, mint az ügyintézői gár­dára. — Gondok is vannak — mondta a személyzeti veze­tő — elsősorban a műszaki végzettségű és az építésügy­gyei foglalkozó szakembereink utánpótlásában. A szakember- képzés, az ipari igény és a járási, általában tanácsi épí­tőipari szakemberigény bi­zonyos arányeltolódásokat mutat, sajnos a tanácsiak ro­vására. Más szóval: több ilyen végzettségű szakemberre len­ne szükség nálunk is, hiszen ha hozzánk kerül is a fluktu­áció nyomán az eddig ipari területen dolgozó szakember, a tanácsi munka megtanulása meglehetősen igényes fel­adat. Korábban a jogászvég- zettségűek hiányoztak az ap­parátusból, mostanra ez a szakemberellátottság, leg­alábbis városi-járási szinten már megnyugtató. A köz­ségekben persze nem ez a helyzet. Nem lehetünk elége­dettek a vezetőknél a nők és a fiatalok arányának alaku­lásával. A hivatalvezetésben, még ma is viszonylag kevés a nődolgozó és a fiatal. Ugyan­ez vonatkozik a községekben, az ottani tanácsokban, a fi­zikai dolgozók arányára, amelyen ugyancsak a közeli jövőben kell javítani. Jól szolgálja a képzést az újonnan létrehozott állam- igazgatási főiskola, ahová er­ről a területről tizennégyen járnak különbözeti képzésre. Ugyanezt állapították meg a gyakornoki rendszerről is. Merre tart a járási hivatal? A községek segítőinek, a mun­ka hatékonysága növelőinek útját járja. T. Pataki László Édesanya a pult mögött áll. Több mint tíz esztendeje. Mindennap. Helyesebben, mió­ta korszerűsítették az áruhá­zát, a gondolák előtt. Édesanya eladó. Világéleté- bén cipőket rakott, mutatott, számlázott, csomagolt a ked­ves vásárlóknak. A lábán ké­nyelmes papucsot és gumizok­nit visel. Mert sokat kell sza­ladgálnia egy-egy nyolcórás műszak alatt. Mert édesanya két műszak­ban dolgozik. Vagy reggel fél kilencre érkezik a salgótarjá­ni Centrum Áruházba és fél ötkor végez délután. Amikor ellenkező műszakos, fél tizen­egyre jön, és este fél hét felé csukja be maga után az áru­ház kapuját... * Édesanyát Horváth Károly- nénak hívják. A Centrum Áruház cipőosztályának he­lyettes vezetője. A kollégái Katikának szólítják. Kedves, fekete hajú, filigrán teremtés. V árosiasodás Régi igazság, hogy azt veszi észre legnehezebben az ember, ami a szeme előtt történik. Aminek külföldről, messze vi­dékről csodájára járnak — a közelében élő számára min­dennapi valóság, amit csak akkor méltatnak figyelemre, ha más felhívja rá a figyel­met. Így vagyunk az ország fejlődésével, de Salgótarján átalakulásával is. Régi újsá­gok forgatása közben tűnik csak fel: mi minden szerepelt a tervekben, ami azóta meg­valósult, sőt megszokott lett. Ugyanilyen természetes lesz egy jó évtizednyi idő múlva 1990 végén, hogy Ma­gyarország 130 települése kor­szerű várossá fejlődött. Addig­ra megvalósul napjaink leg­nagyobb beruházása: ezermil- liárd forintba kerül a 15 éves lakásépítési program végrehaj­tása. A méreteket mutatja, hogy csupán Budapesten évente 50 ezer ember költöz­het új lakásba. Annyi, ameny- nyi most egy közepes város egész lakossága. Arányaiban nagyjából ugyanilyen fejlődést irányoz elő a terv az ország másik 129 településének. Ezek között ter­mészetesen a nagyobb váro­sok vannak az első helyeken: új, sokszintes lakóházak és városnegyedek emelkednek Debrecenben, Pécsett, Szege­den, Miskolcon, Győrött, és megyénk székhelyén Salgótar­jánban is. De megváltozik a városkép, a településszerkezet egy sor más városban, sőt olyan helyeken is, amelyek ma még nem érték el a városi szintet. A fejlődés útja Mindenképpen a városia­sodás a fejlődés útja, ezt sen­ki sem vitatja. Természetesen a népgazdaság teherbíró képes­sége szabja meg a határát. Ezért várható, hogy a várossá nyilvánítás üteme mérséklődik. Jelenleg hazánk tíz és fél millió lakosának 55 százaléka él a szóban forgó 130 települé­sen, 1990 végén közel 11 millió lakosnak 61 százaléka lesz vá­rosi lakos. Ez pedig nem csu­pán „státuskülönbséget” je­lent, hanem mindenekelőtt azt, hogy a ma legdinamikusabban fejlődő nagyközségek egész sora éri el a korszerű váro­soktól megkövetelhető fejlő­dési fokot. A nagy kérdés most — a hogyan. Magyarországnak év­századokon át nem éppen di­csekvésre méltó nevezetes­sége volt, hogy falvaink igen lassan fejlődnek. Néhol még ma is állnak a száz-, vagy többszáz éves házak, össze­vissza kanyarognak az utcák, úgy, ahogyan valamikor régen, ki tudja már, kinek az érde­kében és parancsára kijelöl­ték a nyomvonalát. Mindezt megtartani aligha lehetne. Amint Budapest egyes kerüle­teiben toronyházak épültek az egykori viskók helyére — ha­sonló változások várnak szá­mos új városra is. Biztos, hogy sok helyen akadnak majd lokálpatrióták, akik jobb ügyhöz méltó buz­galommal védik községük, kisvárosok minden egyes há­zát. utcáját, mondván, hogy ez így maradt fenn a törté­nelemben. az évszázadok so­rán. Előfordulhat az ellenke­zője is: lesznek olyanok, akik egyszeriben mindent a váro­siasodás, az egyébként vitat­hatatlan fejlődés érdekében akarnak tenni, s ennek felál­doznák azt is, aminek — ép­pen a múlt. a történelmi örökség hordozójaként — fenn kell maradnia. t lók-Buda pestek ? Megváltozik számos telepü­lés arculata. Várossá lesznek olyan falusias építkezésű hely­ségek, mint Balmazújváros a Hajdúságban, Tiszaföldvár, Tiszafüred az Alföldön, Fonyód a Balaton partján, Vasvár és Zalaszentgrót a nyugati vidékeken és még sok más mai nagyközség, mint Nógrádban Pásztó. Legtöbb­jükben máris van ipar, meg­változott a lakosság foglalko­zás szerinti összetétele, adot­tak vagy hamarosan adottak lesznek a feltételek a várossá alakuláshoz. A legtöbb helyen máris emelkednek a korábbinál ma­gasabb, emeletes házak, hi­szen beletartozik ez az élet- formaváltásba. A szülők még életelemüknek tartották a kertes házat, ahol állatokat is lehet tartani — gyermekeik már a gyárból, irodából ha­zatérve nem is tudják, nem is akarják átvenni e téren a családi stafétabotot. Szíveseb­ben költöznek valamelyik új.’ ház emeleti lakásába, ahol távfűtés, meleg víz és sok egyéb szolgálja kényelmüket. Mégsem lesznek az új és a fejlesztésre váró városok hol­mi „fiók-Budapestek”. Elkez­dődött a házgyárak számára legkedvezőbb, öt- és tízszin­tes házépítési normák felül­vizsgálata. Számoltak azzal a terv készítői, hogy lesznek helységek, amelyekben ennél alacsonyabb házakat kell épí­teni. Mitagadás: ehhez járul az immár hagyományosnak számító liftprobléma is. Akadnak megyék, ahol öt­emeletes házak is épültek lift nélkül, s az SZTK-t kellett segítségül hívni: adjon igazo­lást, egészségének veszélyezte­tése nékül ki hányadik eme­letre költözhet a lift nélküli házakban. Határt szab a történelem Másutt valóban a történe-' lem szab határt a városkép­változtatásoknak. Ahogyan eddig is — világszerte elis­merést aratva — óvták az újat építők Sopron, Eger, Pécs és más városok hagyományos szépségeit, ugyanúgy vigyáz­nak a következő években pél­dául a hajdúvárosok évszáza­dokon át kialakult utcaszer­kezetére, s mindarra, ami a múltból valóban átmentésre méltó. A tervezők ugyanazt akarják, mint a lokálpatrió­ták — de túlzások nékül. Ma­radjon meg mindaz, ami szép, ami őrzi a múlt művészeté­nek. építészetének egy-egy da­rabját. Nehezebb feladat, de megvalósítható: ezt egyeztetni a legkorszerűbb, új építészet alkotásaival. Az elmúlt évtizedekben — éppen a városok és falvak fo­kozatos fejlődése során — a legtöbb helyen beépültek azok az utcák, városrészek és dű­lők, ahol szinte adta magát a hely a terjeszkedésre. Most. a 15 éves lakásfejlesztési terv végrehajtása során a dombo­sabb vagy vizesebb városré­szek, külterületek beépítésére is sor kerül. Ehhez az eddigi­nél költségesebb beruházások­ra van szükség: több' villany- vezeték, vízvezeték, út, csa­torna és még sok minden szükséges ahhoz, hogy váro­saink tovább tudjanak fejlőd­ni. Ezermilliárd forint óriási összeg, nagy erőfeszítéseket igényel előteremtése a nép­gazdaságtól. önmagában azonban még ez is — kevés. A 130 település lakosságának egyetértése, segítése is kell ahhoz, hogy a terv — éppúgy a szemünk láttára, mint az eddigiek — valósággá, min­dennapi életünk részévé le­gyen. V. E. Boldog emberekké a fiaimat... tüntetést. A másodikat most, május 1-én ünnepélyesen nyújtották át a fiatalasszony­nak. Jólesett az elismerő szó, a megbecsülés. — Lehet hogy fárasztónak Az ember el se hiszi róla, Karcsika csak nagyon-nagyon í fi híreién nn*!? Ä hogy tizenkét esztendős Attila ritkán, legtöbbször a bátyja felbo™,odnak- Ennek ellenere és a négyéves Karcsika édes- felügyeletével mehet látogató- nZyüzsgSt az embeSt Még ""**• „ . „ „„b* ■ ' ÍSS8?,!’ £ *£J52 P^an. házaspár Horvath vevőnek öt—hat pár cipőt Károlyne es Horváth Karoly, Horváthné azt mondja ma- mutatok, és végül is a legel­akik valóban önerejükből és gúláról; kétgyerekes átlagcsa- sőnél köt ki... egyedül gyökereztek meg Sál- jád A f^rjem a 2. számú Vo- A havi keresete háromezer- gotarjanban. Budapestről jót- ]dn gépkocsivezetője évek óta. kétszáz körül van, a férjéé tek. Akkoriban a férj azSBTC Reggeiente ő indul legkoráb- ezt meghaladja. Horváthné azt játékosa volt, kapuskodott. A ban. Hatkor már a telepen mondja, jól megvannak. öt fiatalasszony az akkoriban van Hazaérkezése is bizony- éve költöztek az Arany Já- masfe , fves Attdava* í0" tálán. Ezért az édesanya és nos utcába, szép, kétszobás vette JNograd megyebe. Attila a kollégák és a szom- tanácsi lakásba. Bebútorozták, — Emlékszem, január volt, szédasszony segítségével meg- gépesítették. Négyüknek pon- ködös, esős, csúnya idő. Ami- szervezte Karcsi hazaszállítá- tosan elég. Jelenleg kocsira kor leszálltam a buszról elő- sát az oviból. gyűjtenek. Befizettek egy ezer­ször Salgótarjánban, körülnéz- Mert bizony vannak „nehéz” kettes Ladára, tem, és azt mondtam ma- napok. Ilyen a kedd. Attila '— A gyerekek különösen gamban, úristen, hová Jöt- edzésen van, amikor az anyu- számon tartják. Karcsika a tünk? Mindenütt sár, latyak, ka délutános, rendszerint az múltkor a nagymamájának aztán megláttam az akkor már egyik kollégája cserél, hogy mutatta képen, látod, nagy­szépen bontakozó városköz- mehessen ötre a kicsiért. Ha- mama, ilyen autónk lesz, pontot, az építkezéseket, és sonló a csütörtök. Mivel ezt majd ha sok pénzünk lesz... megnyugodtam. Ügy látszik, bevásárlónappá tették, ilyen- * mégsem jöttünk rossz hely- kor teljes mozgósításra van a szabadságokat úgy szer-. re'” szükség. vezzük, hogy nyaranta leg­Horváthné mosolyog a több — Mégpedig? alább két hétig együtt legyen mint egy évtizedes emléken. — Ha a férjem fél ötig nem a család. A pesti nagymamá­Ma már az egész család ide- telefonál, azt jelenti, rá már hoz látogatnak. De voltak már tartozónak vallja magát. Sőt nem számíthatok. A kolléga- Tiszafüreden is, a Centrum mi több: mind a két nagyma- nőmet sem kérhetem mindig. Áruház víkendházában. Ha ma Pesten lakik; ha felmen- Ilyenkor „beúgrik” a szom- hét végén jó az idő, nagyo- nek látogatóba, és ott töltenek szédasszonyom, vagy Attilára kát kirándulnak, bejárják néhány napot, Karcsika elkez- hárul a hazahozatal kötelessé- Salgótarján környékét di: — Mikor megyünk már ge. Még az a szerencse, hogy haza Tarjánba? Már úgy sze- a nagyfiam megbízható, ko- retném látni az ovit, meg a moly gyerek. Kiveszi részét a házunkat, meg az áruházat. családi munkamegosztásból. Karcsika nagyon szeret be­járni az anyukához.^ Izgatja a Horváth Károlyné az el- ben, nyugalomban. Elégedett, sok-sok kirakat, cipő, a váló- múlt tíz év alatt kétszer kap- boldog emberekké nevelni fel gató, nézegető nénik, bácsik ta meg a Kiváló dolgozó ki- a fiaimat... Csatai Erzsébet sokasága. Jön-megy jobbra- balra, az édesanyja nem győz T- szaladgálni utána. Ezért aztán | Búcsúzóul egy kérdés.' — A legnagyobb kívánsága? — Nagy nincsen. Szeretnék úgy élni, mint eddig: béké­NÖGRÁD - 1979. május 6., vasárnap »

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom