Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-27 / 122. szám
Strand Salgótarjánban Tiszta vizet—de honnan? A SALGÖTARJÄNI tóstrand kezelését egy bő esztendővel ezelőtt vette át a regionális vízmű. Az akkor már évek óta ideiglenes megoldásokkal „életben tartott” létesítmény „újjászületésére” nagyon szép szándék született. A tó kitisztítása, ideiglenes vízforgató és tisztítórendszer üzembe helyezése készült volna el az idei szezon nyitásra. Ehelyett május 20-án alig derékig érő víz fogadta az elsőnapi több mint 500 látogatót. A tó helyén iszapmező, mely arról is tanúskodik, hogy a víz mellé vágyók egyi- ke-másika megérdemelné, hogy ne legyen szabadlábon. A partközeli részeket ugyanis „tarka” szemétkavalkád borítja, melyben változatosságot jelentenek az éveken keresztül beledobált különböző formájú és típusú hulladék- gyűjtő edények, üres sörös- és borospalackok, melyeket eddig szemérmesen rejtegetett a zölden csillogó víztükör. — Hogy állunk 'hát a megyeszékhely nehezen született, s azóta folyámatosan nehézségekkel küszködő strandfürdőjével? — tettük fel a kérdést Molnár Józsefnek, a regionális vízmű igazgatójának. — Valósult-e meg valami az egy évvel ezelőtt hasábjainkon is közzétett tervek közül? — Amióta a strandfürdő a miénk — hangzik a válasz —, mintegy 5 millió forintot fordítottunk rá. Ezt a költséget a terep rendezése, az épületek felújítása, karbantartása és néhány járulékos helyiség létrehozása követelte meg. A tó „felélesztéséről” le kellett mondanunk. Ennek ugyanis, alapfeltétele a medencében levő iszaptömeg eltávolítása. Erre megyén belül és kívül egyaránt kerestünk kivitelezőket. Tárgyalásaink azonban, minden alkalommal eredménytelenül végződtek. Szerződésünk mind a mai napig nincs. Jelenleg a Felső-Zagyvavölgyi Víztársulással tartjuk a kapcsolatot, reménykedünk benne, hogy végül is elvállalják. Amíg a medence kotrása nem történt meg, semmi értelme vízforgató berendezés építésének, úgysem tudnánk üzemeltetni, nem beszélve arról, hogy gazdasági lehetőségeink is változtak, s ezek sem engedik meg egy ilyen költséges ideiglenes megoldás választását. — HA NEM IS egyértelműen kielégítő, de ugyancsak ideiglenes és elfogadott megoldás volt évek óta, a medence ivóvízzel való feltöltése. Az idén már erre sincs lehetőség? — Ügy tűnik, ezen a nyáron már nincs. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak nem áll módjában a medence töltéséhez a folyamatos vízszolgáltatás. A hálózat keresztmetszeti tulajdonságai miatt esetenként a medence minimális töltése is nyomáscsökkentést hozna létre a Beszterce-lakótelep ívóvízhálózatában. — Van-e valamilyen lehetőség arra, hogy az idén, vagy az elkövetkezendő években valahogy mégis elfogadhatóvá tegyük a megyeszékhely jelenleg egymedencéjű, nyári fürdőjét? Mit lehetne tenni? — Mintegy egymilliós értékben készíti a MÉLYÉP- TERV a rekonstrukció tervét. Ennek a lépcsői a következők lennének: először egyet a használaton kívüli medencékből át kellene alakítani, leválasztva, a tó vízköréből Ezt vízgépészetileg ellátni tisztított vízzel és kiváltani vele a jelenleg üzemelő nagymedencét. A második ütemben azt kellene átépíteni, hogy az új rendszerbe beleilleszkedjék. Ennek során ketté- kellene választani és ugyancsak ellátni a szükséges vízforgató berendezésekkel. Természetesen mindennek előfeltétele a tó iszaptalanítása. A vizet leengedtük, reméljük, hogy a lerakódások kiszáradása megkönnyíti a munkát, és bizakodunk abban, hogy sikerül a közeljövőben megkötnünk a szerződést a kotrásra. Arra azonban semmi garancia, hogy még az idén befejeződjék, így arra számítunk, hogy legkorábban jövőre engedhetünk újra vizet a tóba. — A helyzet mindenesetre, kritikus. Számíthat-e valamilyen támogatásra a regionális vízmű, mint üzemeltető ennek enyhítésében. — Június első felére tervezünk egy egyeztető megbeszélést az összes számba vehető érdekelt meghívásával. Reménykedünk benne, hogy sikerül valami biztatóbb megoldást találnunk. AKIK PEDIG FÜRÖDNI vágynak, azok Molnár József igazgatóval együtt nem tehetnek egyelőre mást, mint reménykednek. A fent említett, megbeszélés eredményéről a tar jani tóstrand további sorsáról a későbbiekben is tájékoztatjuk olvasóinkat. Kitekintés Palántanevelő idő H atalmas kedvvel, energiával pusztítja az ember a természetet, bámulatraméltó gépi erővel, leleménnyel — csupán a szükség miatt is. Épül' a nagy áteresztőképességű út, száz kilométereken át hosz- szában-széltében letarolnak minden élőt az építők, mit is tehetnének mást? Az útra szükség van, a gépkocsiforgalom növekszik. A vasúti szerelvény már új pályán cammog (egy éve sem változott a helyzet Bicskénél), s egyelőre csak azért nem robog, mert ez a betonlapokkal fedett, feltűnő méretekre növelt állomás és környéke másfél esztendő után sem épült meg teljesen. Vajon lesz-e ereje a természetnek, s meddig, hogy a sínehagyott vakpályát újra visszahódítsa az életnek? Meddig terjednek a természet erői? Bámulni érdemes, más is akad ezen a tájon, s alighanem minden táján ennek a cseppnyi országnak. Ez a pont Győrtől mindössze néhány pedáltaposásnyi távolságra van kerékpárral, azaz tízegynéhány kilométerre a környék „fővárosától”, a vizek városától. S íme, milyen érdekességgel szolgál! Nyúl község, a nyúli „hegyek” (sokkal inkább lankás dombok) földrajzi érdekessége, hogy éppen a Kisalföld és a Dunántúl határán találhatók. Az embernek ritkán adatik meg, hogy átlépjen egy földrajzi határt. A természet erői itt összefognak az emberrel. Valóságos kertváros van kialakulóban egy valamikori kisközség házai, egy időben elhagyott, elhanyagolt, parlaggá változott dombjai, földjei között. Mi történik itt Dívik az adásvétel, a földre, házra (akármilyen rossz állapotban van is, (folyik az alkudozás, az ismerősök keresése, mindenki földnézőben, háztűznézőben jár errefelé. S valamennyien a közeli városból érkeztek, csakúgy mint kalauzom, a flaszterhez szokott fotóriporter. Egyelőre csak laboratóriumnak való helyiséget keres (miért éppen itt, ebből is nyúltenyésztés lesz előbb- utóbb), de már elragadta a hév. Hogyisne, amikor motorszerelő ismerősét, orvos barátját, gyári munkás riportalanyát köszöntheti lépésben hajtott, letekert ablekú kocsijából. S azok mind portán belül vannak már! Meszelnek, építenek, vályogfalú házat alakítgatnak át hétvégi „kéglinek”, udvart sepernek ott, ahol néhány éve még Julis, Maris, Ila néni csoszogott a kopasz nyakú tikok után. Mert errefelé tikok titulálják a köznapi tyúkot. „Kert-Magyarország.” Kísérőm végighajt a nemrég még kihalás jeleit mutató, mára alapvetően megváltozott kis település széles be- tonúttal terített „közlekedési tengelyén”, és közben arról beszél, hogy jó tíz esztendeje erre jártak térdig érő sárban, sorkatonaként, lövészetre. Tavalyelőtt ezek a házak, s velük a belsőségek, udvarok, kertek, régi istállók, kamrák, pincék potom húszezerért kínálták magukat. Az út alaposan felverte az árakat. A közelben, az út elágazásánál, a fenyvessel övezett dombon épül a város új úttörőtábora. Az ember itt megint elárulja pusztító kedvét, rajzasztalon elképzelt, korszerűnek vélt barbárságát. Mert mi másnak nevezhető az, hogy a dombot letarolták, kiirtottak minden növényt, kivágtak minden fát — hogy azután később tízszeres erővel, sok-sok pénzzel újratelepítsék az életet. Próbáljuk ugyan megmagyarázni egymásnak is, miért volt erre szükség, miért nem lehetett eleve a természetbe tervezni a házak sorát, de nem sok meggyőződéssel. Elszomorító a látvány ott ahol éppen az ellenkezőjére számít az ember. Az ok egyszerűnek látszik: a teraszok kiképzéséhez magából a domboldalból vették a földet. Azon kívül nyilván parkosítási terv is készült a táborhoz. Miért kell parkosítani mindenáron? Talán attól tartunk, hogy ha minden négyzetcentiméteren nem hagyjuk ott a kezünk nyomát, a természet csodájának vélné valaki a mutatós faházakat? Na, de forduljunk egyet, nézzük meg milyenek errefelé a kertek, hogyan rendezkedik be a földet visszahódító városi ember ezen a szelíd, lankás, dunántúli tájon? 4 NÓGRÁD-1979. május 27., vasárnap Kunyhó és palota Mi látnivaló lehet egy kunyhón? Vagy ha nem is kunyhón, attól nem sokkal komfortosabb kis udvari házacskán — ha fennkölten nyári laknak hívják is, és egy impozáns kastély parkjában áll? A látnivaló nem rajta — benne van. Falai . közt a zsúpfedél alatt; kis kiállítás Arany Jánosnak állít emléket, aki a szabadságharc után, 1851-ben pár hónapig itt húzódott meg mint házitanító. Akit tanított, az a kastély ifjú lakója volt, aki felfogadta, az a kastély ura. Eképpen a kunyhócska nem is csak magában, hanem a kastéllyal együtt érdekes. A GESZTI BOLOND A kunyhó és a palota a hajdani Bihar vármegye, ma Békés keleti széle földjén, Geszten található. A község neve pedig jó ismerős a magyar irodalomból, s egy másik költő tette — verssel ismertté. Ady Endre. A magyar úri reakció elszánt át- kozója „Rohanunk a forradalomba” című versében a geszti birtokost, Tisza István grófot, a többszörös miniszterelnököt történelmi átokként idézte meg: „Minden a Sorsé, szeressétek, öt is, a vad, geszti bolondot, A gyújtogató, csóvás embert, Úrnak magyarnak egyként rongyot Mert ő is az Idők küldöttje S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon össze Hunnia úri trágyadombja, Ez a világnak nem közössé”. A TISZÁK A Tiszáké volt a geszti kastély, amely 1771-ben épült ök voltak a falu urai — legalábbis 1761-től. Addig nem. A község neve ugyan már a XII. századi váradi regestrumban is szerepelt, majd 1401-ben a róla nevezett család birtoka volt — Gezthnek írták, s két utcáját említették. A Tiszák I. Rákóczi György erdélyi fejedelemsége idején tűntek föl: tőle 1636-ban kapott a család György nevű őse jószágokat Arad, Csanád és" Temes vármegyékben, és Borosjenőn 1 telepedett le. Biharban a XVIII. század második felében jelentek meg, amikor a geszti birtokA z egykori szekémyo- mok helyét simára gyalulta, a bevágat- szerű utacskát valóságos úttá szélesítette erőgépeivel az ember. Jókora sávokat szakított ki ily módon a zölddel borított környezetből. De hát, valamit valamiért. A Lilahegynek nevezett településcsokor gyakorlatilag a legteljesebb elmaradottság vidékének számított errefelé. A rendkívül rossz közlekedés, és útviszonyok miatt az itt élő nyúliak, Lila-hegybeli emberek csak ritkán jutottak el a közeli városba. Minek is mentek volna? De mióta a kertművelés, hét végi telkezés megnövelte a hely ázsiójába legrozzantabb százéves házacskának is lesz, vagy máris van új gazdája. Megfordult hát a városhoz közeli helyek funkciója, s ez a folyamat, úgy tűnik tovább erősödik. „A hét végét itt töltjük, itt főzünk, kertészkedünk, barnára süt bennünket a nap, aztán egy hétig a munka is jobban megy. Semmi nem hoz ki engem a sodromból.” — vélekedik az egyik telepes-telkes városi „jobbágy”. Mert helyhezkö- töttség ez sokszorosan is. De megéri. A kisiparos, eredeti magyar építészeti stílusban, valóságos kúriává varázsolta, pazarul berendezte (még ivó is van benne) az egyik régi parasztházat. A szomszédban Matild néni, nyolcvanesztendős, itt született. A ház akár múzeumnak is bediene, egy nyugatnémet alkuszik rá. Matild néni magot szór a tyúkoknak, s az időt dicséri. A palántanevelőt. T. Pataki László szabályozó, a Sárrétet lecsapoló fekete-körösi társulat vezetését a Tiszák tartották kézben.) ARANY ÉS TANÍTVÁNYA Arany János fiatal tanítványa Tisza Domonkos volt, aki mindössze 19 évet élt meg. Hozzá írta Arany 1851- ben „Domonkos-napra” című versét, amelynek olyan szavai lettek szállóigékké, mint az „Előtted a küzdés, előtted a pálya. Az erőtlen csügged, az erős megállja” vagy a „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben”. De folytatva a vers sok sorát idézhetnénk még hasonló jelleggel. Csak egyet hozunk fel: „Oh, a honszerelem most lehet őszinte, igaz, önzéstelen”. Ezt a sort köny- nyen megérthetjük: e szabadságharcot követő Habs- burg-elnyomás legsúlyosabb éveiben született a vers, amikor nem volt előnyös a A kerti lak A kastély park felőli homlokzata. hoz jutottak. A grófi rangot Szeged árvízi kormánybiztosa, Lajos szerezte meg szegedi elő- névvel, s ezt aztán Tisza Kálmán fiaira, így Istvánra is kiterjesztették. (Mellesleg nemcsak a Szegedet elöntő Tisza regulázásához volt közük, hanem a Fekete-Körös szabályozásához is: a folyó körzetét rendező, a belvizeket hazaszeretet. Ezért a haza szolgálatát, a magyar szó, a költészet virágoztatását hangsúlyozza. A fehérre meszelt, zsúptetősen is rendezett, ápolt kis kerti házban a költő emlékeit látjuk — a barokk kastély ma iskola. N. F. Megjelent a Fáklya A lap 10. száma interjúval, és a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron széles áruválasztékkal szereplő szovjet ipar legújabb termékeinek színes-képes bemutatójával köszönti az eseményt. Hogyan dolgozik Turszun- bek Csingisev, a 36 éves párttitkár, aki a togtoguli vízi erőmű építőinek városában látja el munkáját — erről szól a nagyszabású létesítményt bemutató képes riport. Érdekes tudósítás ismertet meg a szovjet orvosok sikeres műtétéinek módszerével, amelynek révén a klinikai halál állapotából is visz- nyanyerték az életnek a pácienseket. Az Ukrán Tudományos Akadémia hidrobiológusai igen kellemes, eddig ismeretlen illatokat, a jövő talán legizgalmasabb parfőmjeinek változatait készítették el — adja hírül egy riport. Mellette cikket olvashatunk az ember és a boldogság kapcsolatáról, vízi és szárazföldi „csodamasinák” alkotóival ismerkedhetünk meg. Színes-képes riport meséli el Jelena Proklova, a híres szovjet színésznő életútját. „Betűk szárnyán a Szovjetunió körül” címmel vetélkedő zajlott az építőipari szolgáltató vállalatok munkásszállói között. A döntőről képekkel illusztrált riportban számolnak be. Ezúttal is orosz nyelvlecke,' rejtvény, filmelőzetes és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programismerte-, tője egészíti ki a számot. 130 nemzetközi vásáron és kiállításon Bulgária 1979-ben 30 nemzetközi vásáron és 100 szakmai kiállításon jelentkezik termékeivel Európa, Ázsia, Afrika országaiban, valamint Kanadában. Az európai szocialista országok hagyományos nemzetközi vásárain „A szocialista gazdasági integráció a gyakorlatban” témakör jegyében sorakoztatják fel azokat a dokumentációs anyagaikat és árucikkeiket, amelyek jól érzékeltetik Bulgária sikereit a KGST-országokkal történő két- és solkoldalú műszaki-tudományos, valamint gazdasági együttműködésben. A Szovjetunióban 14 ágazati, szakmai kiállítást rendeznek. Kirgizia és Tádzsikisztán fővárosában, Frunzében és Dusanbéban bolgár gazdasági napokat is tartanak. Az európai tőkésországok vásárain a Bolgár Népköztársaság fokozódó exportlehetőségeit kívánja szemléltetni. Az évek óta bevált és keresett komplett berendezéseket és gyártósorokat viszik ki a bemutatókra. A gépipari export Bulgária összkivitelé- ben az elmúlt 25 évben 3- röl 66 százalékra nőtt. A jószomszédi kapcsolatok ápolását szolgálják a Szalo- nikiben, Izmirben és Nicosiában tervezett kiállítások. A Bolgár kereskedelmi és ipari kamara várhatóan az idén is jó évet zár, hasonlóan a tavalyihoz, amikor csupán a moszkvai és a bécsi vásáron 16 millió látogató kereste fel pavilonjukat. * A
