Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-26 / 121. szám

Exportra gyártanak Az esztendő második negyedévében több mint 10 ezer darab női pulóvert és kardigánt készítenek szovjet ex­portra a Budapest Hűtőipari Szövetkezet salgótarjáni üze­mében. De az exporton kívül a hazai igényeket is igyekez­nek kielégíteni, mintegy kilencféle termékkel. A képen Kovács Anna, aki ketlizőgépen a Szovjetunióba kerülő terméket készíti. — bábéi felv. — Figyelmességen múlik... Az egyik vállalatnál fiók mélyén rekedt jó néhány szak- szervezeti beutaló. Az üdülési felelős egy ideig kínálgatta a jegyeket a dolgozóknak, de — tél lévén — nem akadt je­lentkező. Mikor a vállalat nyugdíjasai tudomást szerez­tek a lehetőségről, már késő volt. A beutalók régen lejár­tak. Érthető volt az egykori törzsgárdatagok felháborodá­sa. Ennél valóban többet ér­demeltek volna sok évtizedes gyári hűség után. Ha a történethez — ami sajnos nem egyedülálló — hozzászámítjuk, hogy száz szervezett dolgozóra átlagosan hét beutaló jut az országban, és a vállalati üdülőkben is a túljelentkezés okozza a leg­több fejtörést, azt hiszem, ál­talánosan elítélhető az eset. Kétségtelen, hogy mi, ma­gyarok, ha huzamosabb pi­henésről beszélünk, azt egy­értelműen a nyárhoz kap­csoljuk. Anyanyelvűnk is ezt igazolja, hiszen a „nyaralni” ige illik leginkább ide. Azok számára, akik egész évben dolgoznak, jobbára a meleg hónapokban nyílik lehetőség arra, hogy együtt legyen a család, hiszen az iskolai va­káció is erre az időre esik. A nyugdíjasok ugyanúgy vágynak a környezetváltozás­ra, a kikapcsolódásra, mint az aktív dolgozók. Ugyanakkor igényeik általában nem kötőd­nek a dinnyeérlelő meleghez. Többségük kifejezetten ide­genkedik attól, hogy hőség­ben utazzon. Önmagát kínálja a lehető­ség: a nyugdíjasok üdülteté­sét elsősorban az elő- és utó­szezonban kell megoldani. Persze a vállalatok üdülési fe­lelősei — Nógrádban is — az­zal érvelnek, hogy miért nem zörgetnek rájuk az igényeik­kel? De vajon minden eset­ben ismertetik-e, hogy milyen lehetőségekkel élhetnének a nyugállományban levők? ' Űj újság Miről a Heti világgazdaság? A Heti világgazdaság a nem­zetközi gazdasági élet esemé­nyeivel, a magyar külkeres­kedelem aktuális kérdéseivel foglalkozó hetilap, amely egy­ben feladatául tűzi ki, hogy az említett aktualitások hát­terét is megvilágítsa, a főbb összefüggéseket és tendenciá­kat közérthetően megmagya­rázza, s mindezt jól kiválasz­tott fényképanyaggal, a meg­értést segítő grafikonokkal, táblázatokkal szemléltesse. Ahogy a Magyarország című. lap megteremtette a magyar politikai magazint, úgy a He- . ti világgazdaság célul tűzte ki, hogy életre hívja ennek gaz­daságpolitikai . megfelelőjét. A hetilap alapvetően két ol­vasói réteget szeretne meg­nyerni magának. Egyrészt a gazdasági életben és a társa­dalmi szerveknél dolgozó kö­zép- és felsőszintű vezetőket. Másrészt a hetilap s'zeretné megnyerni a világgazdaság té­mái és kulisszatitkai iránt ma­gánemberként érdeklődőket, elsősorban az értelmiségieket, azokat akik szélesebb tájéko­zottságra törekszenek és igény­lik a lap által feldolgozandó témákat. Az utóbbiakra rész­ben mint előfizetőkre, részben mint példányonkénti vásárlók­ra számít a hetilap. A Heti világgazdaság cím­oldalán riportfotó, fotómon­tázs, vagy grafika szerepel, kapcsolódva a lapszám egyik vezető anyagához. A lap belső szerkezetét te­kintve öt részből áll. Az első részben az érdeklő­dés középpontjában álló nem­zetközi, illetve magyar gaz­dasági eseményekkel kom- mentárszerűen foglalkozik. A második részben, amejy a Nemzetközi gazdaság címet viseli, aktuális világgazdasági eseményösszefoglalókat kö­zöl, s a cikkekben előforduló idegen kifejezéseket, nem köz­ismert fogalmakat igvekszik rendszeresen — kislexikonsze- rüen — magyarázni. A harmadik részben kap helyet a nemzetközi sajtó­szemle, amely a világ vezető lapjaiból közöl kivonatokat, s helyt ad külföldi karikaturis­ták sikerült alkotásainak is. A negyedik rész a magyar gazdaság és külkereskedelem témáját fogja át: export-im­port üzletekkel, beruházások­kal foglalkozik. Az ötödik rész a színes, érdekes infor­mációk gyűjtőhelye. A Heti világgazdaság fel­vállalja a július elejével meg­szűnő Magyar import című lap egyes funkcióit is: évente körülbelül tíz szakosított mel­lékletet tervez. E mellékletek egyes országokról, termelési ágazatokról adnak majd komplex feldolgozást az olva­sónak. A meggyőzésben hathatós érvül szolgálhat, hogy az első kategóriába sorolt — sok eset­ben szállodai kényelmet nyúj­tó — üdülőkben negyven, a második kategóriába tartozók­ban pedig huszonnyolc forin­tot kell fizetni egy napért, amiben' a teljes ellátás is ben­ne van. Örvendetes, hogy a gyógy­üdülőkben egyre több a nyug­díjas, az év minden szakaszá­ban. Azonban az őszi Mátra, vagy a téli Balaton is él­ményt adó, nyugalmas pihe­nést nyújthatna számukra. Ahhoz, hogy valóbah eljus­sanak az országnak ezekre a kivételes szépségű tájaira, nem elég ölbe tett kézzel vár­ni a jelentkezésüket. A válla­latok keressék meg őket! Ez a legkevesebb, amit dolgos életútjukért megérdemelnek. g. t. Szász József rekordja A hogy visszagondol gyér-' mekkorára, mindig is villamosmérnöknek ké­szült. Mégis, amikor ösztöndíj­jal kikerült Harkovba és el­végezte az egyetemet, egészeh váratlanul felötlött benne a gondolat; talán az orosz nyelvnek maga is, mások is nagyobb hasznát vennék. Vé­gül szakmai becsvágya kere­kedett felül, és Szász József Balassagyarmaton, a kábel­gyárban mérnöki diplomájá­val kopogtatott. Technológus­nak vették fel és az igazgató egy éven belül lakást is ígért, örült a hírnek, olyannyira, hogy hirtelenében azt sem kérdezte, mennyi lesz a fi­zetése. A család — feleség, ki. csíny gyermek — Harkovban maradt. A kábelgyártás gyakorla­tával Szegeden ismerkedett. Néhány hónapja volt csupán a Tisza.parti városban, ami­kor Balassagyarmatról telex­üzenet érkezett: megvan a lakás! A kétszobás OTP-örök- lakás, amelyhez Szász József tetemes gyári segítséget is kapott, azóta benépesült. Fe^ lesége, aki ugyancsak- Har­kovban végzett a villamosszi­getelési és kábeltechnikai sza­kon, a gyár műszaki-fejleszté. si osztályán dolgozik. ■ Nem­rég jött vissza gyesről. — Ezek a szegedi hónapok kettős haszonnal is jártak — pergeti vissza az esztendőket Szász József. — „Erősebb” lettem a szakmában, és azt is éreztem, hogy a gyár vezetői bíznak bennem... Egyik nap letettem az asztalra a munka­könyvemet. Másnap már Sze. gedre utaztam... Fel sem merült a gondolat, hogy eset­leg nem állom meg a helyem. Mindez nagy önbizalmat adott... Szüksége volt rá. A féléves „tanulóidő” után egyszerű­en bedobták a mélyvízbe, a termelésbe. Megtették műve­zetőnek. — Én a kinevezést kifeje­zetten előrelépésnek tekin­tettem — magyarázza őszinte hévvel. — Igaz, az első idők­ben valósággal beleizzadtam a munkába. Gondolja csak el, ez volt az első lehetősé­gem arra. hogy embereket ve­zessek, irányítsak... Gyakor­lott gépmunkásokat bíztak rám. és nekem alig volt gya­korlati tapasztalatom... Becsülni akkor kezdték iga­zán , a fiatal mérnököt, ami. kor látták, hogy az elíhéleti ismereteket mind több gya­Tulipán az ablak alatt... HA VÉRBE mártották vol­na, akkor sem piroslana szeb­ben az a korai tulipán, ame­lyik az ablakok alatt díszük ott fenn a hényeli dombon, az öreg dohányos, László Ist­ván ablaka alatt. Cipőtalpnyi a megásott föld, de van ab­ban mindenféle szép virág. Ezek között is a tulipán a legszebb. És mennyire örülnek neki az öregek! Pista bátya nyugodtan, a természetéhez illően, csak a szemében mély érzelme, de Erzsi néni. ő már jobban kinyilvánítva szívének nagy melegét, arcának meg­kapó derűjével mondta: — Olyan szép, nagyon sze­retem . . . Csendes Hényelpuszta, a valamikori zajos központ. Üresek a lakóházak.. Pedig alig három évtizedesek. Ha gondját viselik, akkor látszik, milyen meleg családi otthont nyújthatnak. A soron, a kö­zépső épületben élnek László Istvánék, a régi nagy idők élő tanúi. Azt mondta István bácsi, hogy bizony élénk volt ott valaha az élet. A kultúr- nak oszlopos csarnoka is sej­teti István bácsi igazát. Pest­ről is jártak oda színészek vidítani a földművelő dolgos népet. István bátyánk kihúz­ta magát, szemében a büszke­ség, amikor illő hangsúllyal mondta: —• Itt tanult a mostani me­zőgazdasági miniszter . . . Aztán hozzáteszi, hogy ő pedig ott, az állami gazdaság szolgálatában volt dohányos kertész. Bizony, már közülük, a hozzáértők közül kevesen vannak a földön. Megy az idő, múlik a nyár. Fogynak az emberek is. De Pista bá­tyánk igen jól tartja magát. Igaz, olykor rosszalkodik a vérkeringése, de akkor irány az orvos, megfogadja annak intelmeit és rendbe jön a vér­keringés. És olyan asszony mellett, mint Erzsébet néni, csak gyógyulni lehet. Ö aztán ha kell teszi a borogatást, fő­zi a gyógyító teát, készíti a kímélőételt, mindet az öre­gért. Legutóbb olyan ízes ko­csonyát készített, számítva a gyerekekre is, hogy akárme­lyik kaszinó megirigyelhette volna. Hát még a tócsnija! Az aztán a magakínáló. Le nem tehet; az ember, ha meg­kóstolja. Hát így él a két öreg békésen, megnyugodva a vi­lággal Hényelpusztán. Hanem István bátyánknak hirtelen eszébe villant egy gondolat. Felpillantott és mondta kicsit emeltebb hangon is, szokásától eltérően: — A NAPOKBAN jártak itt emberek és nézték a há­zakat. Alighanem jönnek ide mások is lakni . . . Volt a- hangjában egy hal­vány remény, hogy a régi lesz újból a puszta. Népes a dol­gos emberektől, hangos jóked­vüktől, meg egyáltalán szeret­te,1 ha volt élet körülötte. El­hallgatott, gondolatait ren­dezte, aztán megnyugodott hangon folytatta: — Velem is beszéltek. Azt mondták, maradjak csak nyu­godtan . . . Mert azért csak megfordult a gondolatában az öreg ker­tésznek, hogy ha jönnek oda mások, dologra képesebbek, akkor velük mi lesz. Hát mi lenne, jussuk már a tanyai ház. Ott voltak fiatalok és ott lettek öregek is. Felesége, szü­letett Berente Erzsébet, ő volt az igazi dohányos, általa lett István bátya is az. Dolgoztak, csak dolgoztak tisztességgel. Felnevelték a gyerekeket, út­jukra bocsátva őket. és kette­jük maradt a pusztán. Feldolgozva A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az utóbbi eszten­dők során egyre inkább tért hódít az a törekvés, hogy anyagaikat feldolgozott álla­potban értékesíthessék, Mind­ezt a célt szolgálja az új kis- terenyei gyáregység üzembe­helyezése is —, ahol az el­Van a ház előtt egy kicsiny kis kertecske. Már kidugta fejét a krumpli, a borsó is zöldell, meg már a zöldségfé­le is. Hát ezzel szórakoznak örömükre. Erzsi néni ráadá­sul az ablak alatt a virágok­kal. Kinyílnak keze simogatá- sára, díszlenek, aztán befeje­zik a parádét, mert a ház dí­szét szolgálni, neveli a virá­got. Na és azért, hogy László István, a volt híres dohányos, ha kiáll a kiskapuba messze nézni a Cserhát felé, onnan meg le a Szuha völgyén a sík­ságra, akkor érezze a viráail- latot is. ÍGY ÉLNEK ők ketten a pusztán, akkor igazán ünne­pelve, amikor jóbarát köszönt be a takaros házba és uno­káktól lesz hangos a pusztai udvar. Sokáig éljenek . még boldogságban, hiszen igazán megérdemlik . . . kifizetődőbb képzelések szerint az éves termelési érték a közeli jö­vőben eléri az egymilliárd fo­rintot. Itt egy tonna nyolc­tízezer forintot érő acélszalag­ból huszonötezer forintot „kasszíroznak be” — ennek vékony csővé történő alakítá­sával. A régi elavult gépek működéséhez ma még nélkülözhetet­len a különböző méretű meghajtószíjak készítése. Emellett számos munkája akad Antal Árpád szíjgyártónak a Salgo- | tar jani Kohászati Üzemekben. Bobál Gyula korlati tapasztalat támogat­ja. Később elvitték technoló­gusnak, majd a termelési osz­tály helyettes vezetőjének. Szerette ezt a munkát. Fantá­ziája nagy utakat járt be. Sokféle lehetőség közül vá­lasztották ki a gyár számára a legalkalmasabbat. A dönté­sek megfontoltabbá tették. Erősebbé növelték benne a felelősséget, minden kimon­dott szóért, a cselekedetekért, önmagáért, az emberekért, a gyárért. Mindennap azzai az érzéssel csukta be maga mö­gött a gyárkaput, valamit megint alkotott. Nem is köny- nyen szánta rá magát, a sza­badvezeték-üzem irányításá­ra. Pedig az sem utolsó dolog, ha az ember azon munkálko­dik, hogy a tervek pontosan, szépen valóra váljanak. Éppen csak megmelegedett az új helyen, amikor a gyári vezetők kérdezték tőle, mit tart a legnehezebbnek ‘mun­kájában? — Azt, hogy mi a legkisebb zavart is azonnal észrevesz- szük — mondta minden ker­telés nélkül. — Ha nincs ele­gendő anyag, ha gyengébb a minőség, ha nem tudjuk el­adni folyamatosan, amit tér. meltünk, azonnal akadozni kezd a munkánk... Ennél már csak egyetlen nehezebb dolog van: megértetni az emberek­kel, hogy milyen feladatok várnak ránk és megvalósítá­sukért kinek, mit kell tennie! Szerencsére ebben a mun­kában nincs egyedül. Minde­nekelőtt a pártszervezetre, a kommunistákra számíthat, ök segítették annak idején a nagy értékű gépek folyama­tos üzemeltetését is. S most, hogy a megrendeléseknek ele­get tudjanak tenni, el kell rendelniük a túlórát. Mi ta­gadás, nem mindenki marad benn szívesen. Még akkor sem, ha a túlmunkáért több pénzt kap. Megint csak a párttagoktól, a szocialista bri­gádoktól kérnek megértést, ■ türelmet, figyelmet. ' Amikor Harkovban, az egyetemi évek alatt szóba hozták, hogy lépjen be a pártba, Szász József nem si­etett a válasszal. —• Vitatkozó ember voltam, az vagyok ma is. Csak akkor kértem a belépési nyilatko­zatot, amikor megértettem, hogy a vita soha nem öncélú dolog. Tétje van. Nem is ke­vés. .. Az igényesebb, a fele­lősségteljesebb munka! Én annak idején meggyőződésből vállaltam a fegyelmet, a párt­tagsággal járó kötelezettsé­geket. a munkát... Mert én is úgy gondoltam, ahogy a körülöttem a párttagok tették. Ma is úgy érzem, hogy csak okosan, pontosan szabad ten­ni a dolgunkat... Hiszen a fiatal értelmiség soha ilyen lehetőséget nem kapott, mint most. Május végén Leningrádba utazik. Az út annak a társa­dalmi munkának a jutalma­zása, amelyek évek óta párt­megbízatásként, az MSZBT- tagcsoport vezetőjeként végez. — Tudja, sokszor elgon­dolom, hogy az emberek több­sége itt a gyárban sem azért dolgozik becsülettel nap, mint nap, mert jutalmat, elismerést vár érte... Valahogyan vé­rünkben van. Azért az elis­merés csak jólesik — magya­rázza. — Hirtelenében számol­ni sem tudnám, hogy hány ki­váló cím odaítélésénél mond­tam el a véleményemet. Én magam nem kaptam ilyen di-’ csérelet... Más kitüntetést sem! Várom-e? Nem is tu­dom. A megbecsülésnek sok más formája van. Az új gé­pekért engem küldtek Dá­niába. .. S végtére harminc­évesen egy nagy gyáregység vezetője vagyok.. S ráadásul olyan gyár­egységé, ahol az el­múlt kilenc év alatt kilenc üzemvezető váltotta egymást. Másfél esztendőnél egyik sem húzta tovább. Ügy tűnik, Szász József rekordot dönt. V. G. NÓGRÁD — 1979. május 26., szombat 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom