Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
A' " Világ proletárjai, egyesüljetek! 1 AZ M S ZM P NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TA NÁCS LAPJA ■ XXXV., ÉVF., 115. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1979. MÁJUS 19., SZOMBAT A metőgatdaaági ütemek élvonalába kerültek Kitüntették a drégelypalánki termelőszövetkezetet Küldöttközgyűlés volt tegnap Drégelypalánkon a termelőszövetkezetben abból az alkalomból, hogy az elmúlt évben elért jó munkasikerekért elnyerték a Kiváló termelőszövetkezet kitüntetést. A községi kultúrotthonban tartották meg az ünnepi közgyűlést, ahol a küldötteken kívül jelen volt Céczi János, a Központi Bizottság tagja, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, valamint a MÉM, a megyei tanács és tsz területi szövetségének képviselői. Tóth József elnök- helyettes megnyitója után tartott beszámolót Kapás József, a tsz elnöke, aki többek között a következőket mondotta. — A termelőszövetkezetünk fennállásának huszadik évfordulóját ünnepeljük és olyan megtiszteltetéssel, hogy az elmúlt évben elért eredményeinkért a MÉM és a TOT Kiváló termelőszövetkezet kitüntetésben részesítette közös gazdaságunkat. Jó munkát végeztek Drégelypalánkon a közös gazdaság tagjai az elmúlt évben. Már korábban, amikor még nem egyesült a három község, Hont, Ipolyvece, Drégelypalánk, külön-külön is szép eredményeket tudhatnak magukénak. De a tsz-ek egyesülése után az eredmények tovább fokozódtak. Munkájuk eredményét országos nagydíjak, nemzetközi vásárdíj, külföldi elismerő oklevelek, arany-, ezüstös bronzérmek bizonyítják. A szövetkezet nehéz körülmények között dolgozik. A termőföldek minősége alacsony színvonalú. A legelőit gyakran víz borítja. Az elmúlt évi sikert úgy tudták elérni, hogy összpontosították az erőket, érvényesítették a párt agrárpolitikáját, okosan gazdálkodva alakították ki a termelési szerkezetet, javítottál?: a gépi ellátottságot. A jó munka következtében a földieper termesztésével Euró- pa-szerte ismertek lettek, mert a termelési eredményükkel az élvonalba kerültek. A gazdaságban a jövedelem meghatározója a szörpüzem. Termelési értéke meghaladja az alaptevékenységből adódó jövedelmet. Ezért mondják joggal: „A bogyósok a tsz-ben szent növények”. De az alaptevékenységből adódó bevétel is meghaladta a tervezettet az elmúlt évben. Az állattenyésztés is jelentősen javult. Jó a tejtermelési átlaguk, keresett a húst adó állatfajtájuk. Tehát minden területen jelentős volt az előrelépés. Ezeknek az eredményeknek az eléréséért kifejtett erőfeszítés hozta meg a tsz nagy kitüntetését a Kiváló termelőszövetkezeti címet. Az ünnepségen jelen levő Hoffer István, a megyei párt végrehajtó bizottságának tagja, a ^megyei tanács elnöke méltatta felszólalásában a tsz dolgozóinak és vezetőinek munkáját, majd ismertette a megyénk mezőgazdaságának jelenlegi helyzetét és meghatározta a feladatokat. Ezt követően átadta Kapás József tsz-elnöknek a Kiváló termelőszövetkezet oklevelét. Az ünnepség alkalmával a munkában élenjáró tsz-ta- goknak Kiváló szövetkezeti dolgozó kitüntetést, és Kiváló szövetkezeti munkáért oklevelet, valamint az ezzel járó pénzjutalmat osztottak ki. Hz ismeretterjesztés feladatairól tárgyalt a TIT országos elnöksége j) SZOT napirendjén a lakosság áruellátása r A lakosság áruellátásának toeiyaetét vizsgálta pénteki ülésen a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter kifejtette, hogy a lakosság idei áruellátása a tavalyihoz hasonló szintű lesz, e sommás fogalmazás nem zárja ki an- nak lehetőségét, hogy bizonyos árucsoportokból, egyes termékekből javuljon a kereskedelem kínálata. Az év első négy hónapjában folyóárakon számítva 7,7 százalékkal nőtt az élelmiszerek ' forgalma, több mint 10 százalékkal a vendéglátásé. Ruházati cikkekre 6.8, egyéb iparcikkekre 8.5 százalékkal fordított többet a lakosság, mint a múlt év azonos időszakában. A kereskedelemnek az áruellátás javítása érdekében erélyesebben kell fellépnie szállítóival szemben, s ennek a törekvésnek már vannak érzékelhető jelei. Korábban például a szerződésszegés következményeit sem a termelő. sem a kereskedelmi vállalatok nem szankcionálták. a kötbér: gén vek érvényesítés étöl kölcsönösen eltekintettek. 1077-ben a tárcához tartozó vállalatok még csuoán 58 millió forintos kötbér:génvt érvényesítettek. 1978-ban már 83 millió forintot. A miniszter kitért az aprócikkek bosszantó hiányára. A gazdaságtalan termelés vísz- szaszorítására olykor olyan következményekkel jár. hogv megszüntetik egy-egv termék előállítását. Az ily módon keletkező átmeneti hiány pótlására a kereskedelem immár rendszeresen rendez, úgynevezett hiánycikk-kiállításokat. Koszorúzás a Hősök terén A Varsói Szerződés tagállamainak a Pajzs—79 hadgyakorlat alkalmából hazánkban tartózkodó honvédelmi miniszterei és az áitaiuk vezetett küldöttségek tagjai, valamint a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és törzsének főnöke pénteken a Hősök terén megkoszorúzták a Magyar Hősök emlékművét. Az emlékmű talapzatán Dob- ri Dzsurov hadseregtábomok, a Boigár Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere. Czine- ge Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Karl- Heinz Hoffmann, hadseregtá- bomok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Wojciech Jaruzelski hadseregtábomok, a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere, Ion Coman vezérezredes, a román Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisziere. Dmitri j Usztyinov, a Szovjetunió marsallja. a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Martin Dzur hadseregtábomok. & Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere. valamint Viktor Kulikov; a Szovjetunió mar- sulija. a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Anatolij Gribkov hadseregtá- bornok, az ee\’esített fegyveres erők törzsének főnöke helyezne el a gyakorlaton résztvevő hadseregeknek a hősök emléke előtt tisztelgő koszorúját. Tegnap ugyancsak koszorúzás volt a Bell felszabadulási emlékműnél is. Tartalmi arányváltoztatások szükségesek az ismeret- terjesztő tevékenységben — hangsúlyozták a TIT országos elnökségének pénteki ülésén. — A társadalomtudományi és politikai ismeretkörbe tartozó jogi ismeretterjesztésben a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni az állampolgári jogokkal és kötelezettségekkel foglalkozó előadásokra; a köz- gazdasági területeknek pedig még többet kell foglalkozni a népgazdasági egyensúly megteremtéséhez szükséges feladatokkal. Tematikailag változatosabb, több filozófiai témájú rendezvény -megtartására törekszik a társulat, s a jövőben a filmművészet mellett más művészeti ágak eredményeinek feldolgozása is rendszeresen helyet kap a programokban. Fontos feladatának tartja a TIT az értelmiségiek, a társulati tagok minél intenzívebb foglalkoztatását, csakúgy, mint a fizikai dolgozóknak szóló ismeretátadás további tartami és módszertani fejlesztését. Az ifjúság körében végzett tevékenység nagy hangsúlyt kap a jövőben: különös gondot fordítanak a társulatnál a középiskolások részére összeállított tematikák változatosságra, a szakmunkástanulók erőteljes bevonására, valamint az általános iskolák körében végzett ismeretterjesztés számszerű növelésére, formai gazdagítására. Az együttműködés iskolapéldája Jő minőséget — kevés anyaggal Kedvezően alakul a Pásztói Építő-, Szerelő* és Szolgáltatóipar! Szövetkezet idei éve A várakozásoknak megfelelően alakult eddig a Pásztói Építő-, Szerelő és Szolgáltatóipari Szövetkezet idei esztendeje. Termelés és gazdálkodós szempontjából is eredményeket hozott az első öt hónap. A tavalyi 100 millió forint termelési érték helyett erre az évre csak 92 millió forintot tervezett a szövetkezet. A hangsúlyt a jó minőségű és jövedelmező munkák kapják. Határozott törekvése a szövetkezetnek az is, hogy kisebb anyagigényű munkákat végezzen: így kívánja ezt a forgóalap szűkössége. Az 1976—30-as középtávú terv 230 lakás megépítését hárítja a szövetkezetre. A tervidőszak első két esztendejére ütemezett mennyiséget túlteljesítették az építők. a következő év azonban jelentős (23 lakásos) lemaradást hozott. Jelenleg 18 lakás építésén dolgozik a szövetkezet, a Pásztói Állami Gazdaság megrendelésére. Kalló körzetében a hagyományos technológiával folytatott lakásépítésen munkálkodnak, évente 25—30 ilyen sátortetős családi otthont készítenek. Minőségben, határidőben, rugalmasságban alkalmazkodnak a rendelő igényeihez, szívesen fogadják a jövőbeli . tulajdonosok részéről felajánlott segítséget is. S, hogy idén a szokásosnál, valamivel kevesebb családi házat adnak át, annak oka a sziráki kastélyépület felújításával járó hatalmas munka. A régi kastélynak csak a falai maradnak a helyükön, más minden új lesz. A tető- szerkezet már készen van. s előrehaladást értek el az alagsori résznél is. A tavaly kezdődött munka várhatóan 1932-re fejeződik be. A restauráció során szoros kapcsolatot tartanak a műemlékvédelmi felügyelőséggel. A felújított kastélyépület a Kőólaj- és Gázipari Tröszté lesz, amely azzal az igénnyel fordult a generálkivitelező szövetkezethez. hogy az épület KGST-szintű tárgyalásoknak is vonzó környezetet nyújtson. A kastélyon 30 millió forint értékű munkát végez el a pásztói szövetkezet. Természetesen foglalkoztat alvúllal; kozókat, jelenleg is öttel áll kapcsolatban. Nem elhanyagolható értékű munkára vállalkozott a szövetkezet Kálión sem. A falu új mozgalmi épületét mór tervezik. A kétszintes épülethez meg az idén hozzáfognak a szövetkezet építői, hogy jövő év végéig ötmillió forint értékű munkát végezzenek el rajta. A pásztói lakásépítési programban egy 36 lakásos épülettömbbel vesz részt a szövetkezet. Ezzel egyben iskolapéldáját nyújtsák annak, hogyan működhet együtt egy szövetkezet a tanácsi építőiparral. Az épülettömböt a szövetkezetiek alapozzák, a falszerkezetet a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat készíti, az összes többi munka megint csak a szövetkezeti építőké. A tanácsi építők nagv értékű gépeinek felhasználása lehetővé teszi, hogy a szövetkezet kétszintesnél magasabb épületet is készíthessen. Idén hozzálátnak a négyszintes tömb munkáihoz, várhatóan 1931. első negyedében az utolsó simításokat is elvégák. Viszik a prímet A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemének három kiváló dolgozóját mutatjuk be, akiknek lelkiismeretes, odaadó munkája társaiknak példaképül szolgál. Zeke István kitüntetését a munka ünnepén vehette át, így még nagyobb rangot kapott elismerése. A pásztói szakmunkás bányabiztosító-támok, rakodógépek, TH-gyűrfik karbantartója. Zoho István a kötélpályás tmk-sok aranykoszorús brigád« jában „viszi a prímet”. Itt (első munkahelyén) eltöltött közel harminc év alatt már négy alkalommal adtak át neki kiváló címről szóló okmányokat, melyek indoklásában mindig ott állt, hogy élenjáró. Szklenár Sándort újítóként számon tartják az üzemben. \ szénüzemi tmk-sok bányagépjavító részlegében főleg a hidraulikus berendezésekért felelős. Ismeri is alaposan. Legutóbb a ménfeesiek örülhettek a szállításnál bevezetésre került ésszerűsítő javaslatának. Képek: Kulcsár Józs*I