Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-26 / 97. szám
AtJétihn Madách-diadal a Bolyai Gimnázium ellen Nem fogadta kegyeibe az Időjárás szerda délután a Bolyai—Madách középiskolás atlétikai viadal résztvevőit. Az esc ellenére a testnevelők nagyszerűen mozgósították tanítványaikat. A versenyen beigazolódott a papírformára Madách Gimnázium tanulót fölényesen győztek. Legerősebb összeállításban állt ki az ország elmúlt évi legjobb középiskolás csapata a Bolyai ellen és a végén látszólag egyoldalú küzdelem elkedvetlenítette az ellenfelet. Erre pedig semmi okuk nem volt, mert néhány számban igen jó eredményeket és számos tehetséges versenyzőt vonultattak fel. Kétségtelen a Madách jelenlegi lépéselőnye, de a Bolyai testnevelőgárdája, tehetséges tanulói, az iskola másirányú célkitűzése mellett is élve az STC atlétikai szakosztálya által nyújtott lehetőségekkel, feltétlenül képesek a párviadalt szorossá tevő tel- jesítményszintre fejleszteni iskolájuk atlétikáját. A versenyzők közül Zsuffa Ibolya és Pálfalvai Zoltán (Bolyai), valamint Szlivka Zsuzsa és A tzialiteniav Bravúrom rajt a világbajnokságon Magyarország—li.ore.ii l\Uh 5 — 1 Minden várakozást felülmúlóan . sikerült a magyar asztaliteniszezők rajtja a 35. világ- bajnokságon: a férficsapat csütörtök reggel, a nyitómérkőzésen 5—1 arányú bravúros győzelmet aratott a titkos favorit Koreai NDK ellen. Részletes eredmények: Jónyer—Yung Chol 2—0 (14, 13), Gergely—Cho Yong Ho 0—2 (—16, —17), Klampár —Hong Chol 2—0 (19, 12), Jó- nyet-—Cho Yong Ho 2—1 (17, —18, 15), Klampár—Yung Chol 2—1 (—14, 19, 19), Gergely—Hong Chol 2—0 (19, 26). További eredmények: A csoport: NSZK—Egyesült Államok 5—1, Jugoszlávia—Románia 5—2, Franciaország—Lengyelország 5—3. B. csoport: Csehszlovákia— Szovjetunió 5—0. Befejezés előtt állt a magyar férfiegyüttes mérkőzése, amikor a nőket a franciák ellen szólították asztalhoz. A mérkőzésen Magos Judit 200. válogatottságát ünnepelte, méghozzá a csapatgyőzelemmel. — Eredmények: Szabó—Davidaud 2—1 (—16, 14, 16), Oláh—Bergeret 2—1 (—12, 14, 20), Magos, Szabó— Bergeret Davidaud 2—0 (29, 14). Ezzel: Magyarország—Franciaország 3—0. Telte Egy győzelem, Az NB II-es nagygolyós teke-csapatbajnokság 10. fordulójában az St. Síküveggyár együttese idehaza fogadta a Szegedi VSE gárdáját. A tar- jániak biztos, 8—0 arányú gyökeimet arattak a tiszapar- tiak felett. Sajnos, nem ment ilyen jól az STC-nek. A pirosfekete csapat, a fővárosban vendégszerepeit. A Pénzügyőr SE együttese 6—2 arányban legyőzte a tarjániakat. Az elmúlt héthez képest több mint 500 fával kevesebbet ütött az STC. Ez is mutatja, hogy nagy a formaingadozás a tekézők- nél. egy verese# St. Síküveggyár—Szegedi VSE 8—0 (2919—2472 fa). St. Síküveggyár: Mag 475, Jakus L. 496, Paszta 469, Bozó 458, Radics 462, Stark 459. SVSE Kratovill 407, dr. Szamosszegi 407, Martus 413, Hallai 409, Barta 417, Pestráb 419. Pénzügyőr SE—STC 6—2 (2656—2478). Pénzügyőr SE: Kovács 423, Madák 472, Huszár 425, Táti 456, Kőpusztai 433, Szalai 447. STC: Magyar N. 397, Polaneczki P. 442, Borsós 428, Jakus J. 431, Kotro- ezó S. 367, Ponyi 413. \ Apróhirdetések AXYAK napjára és ballagásra vágott 6zecfűre előrendelést felveszek. Szlatincsán. csarnok, virágüzlet. UT-s Zsiguli 1200-as 52 000 kilométerrel eladó. Érdeklődni ' a v?V‘>0 telefonszámon. TRAKTORVEZETŐ kétéves gyakorlattal állást keres. Ajánlatokat a kiadóba kérek. BALATON! kerttu- lajdonosok! Ezüstfenyők különleges kékesezüstösek. egzóták. örökzöldek. Zamárdi- felső. Zalka Máté utca 55 Árusítás hétvégeken KULCSMASOLÁS1 Megvárható postafor- dultával. utánvéttel is. Csaba. Balassaevar-. mat Táncsics utca 9. GARÁZS r Zagyvarakodón eladó. Érdeklődni 8—15 óráig a 26—75 telefonon. PIANTNÖT vénnék. Ajánlatokat a 22-94 telefonszámra kérek. A Nagvbárkánvi községi közös Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet pénzügyi csoportvezetői munkakör betöltésére. Követelmény: szakirányú felsőfokú végzettség, és legalább két év szakmai gyakorlat. Fizetés a 15/1977. (XII. 1.) Mü.M. sz. rendelet szerint. Jelentkezni lehet személyesen a tanácselnöknél. 400 négvszöeöl kertes családi ház eladó Pásztón. Érdeklődni ..Tavasz” jeligére a kiadóba. WARTBURG Limousine CZ írsz. eladó. Magyargéc. Árpád út 5. Érdeklődni az ételbársörözőben. ELADÓ 2.5 k. hold termő gyümölcsös, egészben, vagy részben. Cím: Kerékgvár- tó András. Salgótarján. Idegér. Érdeklődni 14 órától. WARSZAVA 223-as kitűnő motorral, 1980ig vizsgázott. alkatrészként is olcsón eladó. Salgótarján. Táncsics út 48. ELÓHASÜ üsző eladó. Sóshartyán, Kossuth út 119. Adorján János. 1981-ig műszaki vizsgázott NSU 1200-as személygépkocsi eladó. Salgótarján. Schön- herz Z. út 8. Érdeklődni 17 óra után, i* megyei kórhaz-rendelőintézet Igazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a kórházi látogatás rendje az alábbiak szerint alakul: 1979. április 27 (péntek) IG—17 óráig 1979. április 29 (vasárnap) 10—11 óráig 1979. május 1 (kedd) 16—17 óráig ’979. május 2 (szerda) 1G—17 óráig Tari László (Madách) bizonyult iskolája legjobb versenyzőjénél: és nyert ízléses tiszteletdíjat. A győztesek eredményei: Fiúk: 100 m: Kimer László 11,5, 400 m: Pék Tibor 58,5, 800 m: Miklósi László 2.12,2. 1500 m: Kadlót Zoltán 4.2,3 (mind Madách). 4x100 m: Madách 46,3. Magas: Pálfalvai Zoltán 190, 2. Kalocsai Attila 190 (mindkettő Bolyai). Távol: Tari László 687 (Madách). Súly: Balogh Tamás 12,92 (Bolyai). Diszkosz: Czu- der Antal 39,32 (Madách). Leányok 100 m: Oláh Andrea 13,6. 200 m: Kiss Aranka 28,1. 400 m: Király Katalin 64,3. 800 m: Futó Ildikó 2.30,6 4x100 m: Madách 52,9. Magas: Kalmár Ibolya 145. Távol: Szlivka^ Zsuzsa 512 (mind Madách). Súly: Sümegi Zsuzsa 7,42 (Bolyai). Diszkosz: Mazik Edit (Madách). A pontversenyt a Madách 221 ponttal nyerte a 104 pontos Bolyai előtt. —Hertclendy— 1 áj futna Helytállta!« asr. SIC-sek Szombaton Mór közelében, az utolsó pillanatban a honvédségi lövészet miatt lerövidített pályákon indultak az STC tájfutói a nemzetközi Kilián György ranglista tájfutóversenyen. A múlt heti jó szereplés után most is többen kitűnően helytálltak. Hor- fi Gábor és Zentai József kiemelt I. osztályú szintet, ért el, míg Honfi Gáborné megnyerte a nők II. osztályú versenyét, örvendetes, hogy a sérülésből felénüM Molnár a 8. helyen végzett. Az I. osztályú nőknél az újonc Bakos Mária egyre jobban megközelíti a magyar élmezőnyt. Eredmények: F 21, A kategória. 114 Induló: 1. Klemen János (PVSK) 80,24, 2. Gyurkó László (G5TE) 82.14, 3. Bokros István (MEAFSC) 82,41, ... 12. Honfi Gábor (STC) 86.41, ... 14. Zentai József (STC) 87.35, ... 24. Kéri Péter (STC) 92.15 mp. F 21 B kát, 96 ind.: 1. Jorma Ssila (finn) 63.39. 2. Erdély Tibor (BEAC) 66,58, 3. Juhász István (Izzó) 68.51, ... 19. Hodur Károly (STC) 76.39 mp.. . N 19 A kát , 43 ind.: 1. Kovács Magda (Tipográfia) 58.05. ... 14. Bakos Mária (STC) 69.54 mp. N 19 P kategória., 40 Ind.: 1. Honfi Gáborné (STC) 51.41, 2. Horváth Erzsébet (NIKE) 55.59, 3. Kovács Olga (Lombik) 57,02, ... 8. Molnár Erzsébet (STC) 69.26. N 19 C kategória, 32 ind.: 1. Garami Éva (OSC) 50,52, ... 6. Hodurné (STC) 61,45. mp. Olimpiai fáklya Trópusi zápor vagy viharos szél sem oltja el azt a fáklyát, amelyet Borisz Tucsin lenin- grádi mérnök készített. A tervek szerint ilyen fáklyával viszik jövőre az olimpiai lángot Görögországból Moszkvába. SOHA JOBB ÜORTY GYÖNGY Eredmények, táblázatok Nemzetköri kupamérkőzések, BEK: FF Malmö (svéd)— Ausztria Wien (osztrák) 1—0 (0—0), Nottingham (angol) — Köln (NSZK-beli) l—0 (0—0). Döntőbe jutott a Malmö és a Nottingham. KEK: Barcelona (spanyol)—Be vérén (belga 1— 0 (0—0), Bánik Ostrava (csehszlovák)—Düsseldorf (NSZK-beli) 2—1 (0—1). Döntőbe jutott a Barcelona és a Düsseldorf. UEFA Kupa: Hertha BSC (nyugat-berlini)— Crvena Zvezda Beograd (jugoszláv) 2—1 (2—0). Döntőbe jutott a Crvena Zvezda és a Mönchengladbach. A labdarúgó NB I. XXVI. fordulójának eredményei: Csepel—STC 1—1 (1—0), Vasas— ZTE 2—0 (1—0), Bp. Honvéd —Raba ETO 2—2 (2—1), Sz. MÄ" Előre—Bp. Vasas Izzó 2— 0 (0—0), Dunaújváros— Újpesti Dózsa 1—1 (0—0), DVTK—Haladás 5—1 (3—0), MTK-VM—Tatabánya 0—Ö, FTC—Békéscsaba 2—2 (1—1), PMSC—Videoton 1—1 (1—0). Az NB I. állása A bajnokság állás« 1. TT. Dózsa 26 17 7 2 62—27 41 2. FTC 26 15 7 4 K.Whq 37 3. DVTK 26 16 4 6 46—27 36 4. Bd. Honvéd 26 13 8 5 51—26 34 5. Rába ETO 26 9 10 7 29—21 23 6. Vasas 26 9 10 7 39—35 28 7. Videoton 26 9 9 8 33—32 2* 6. B.-csaba 26 9 7 10 35—34 25 9. Tatabánya 26 6 9 9 38—3« 25 10. ZTE 26 8. 9 9 27—27 25 11. D.-újváros 26 8 9 9 37—40 25 12. PMSC 26 6 13 7 22—31 25 18. STC 26 8 8 10 36—38 24 14. MTK-VM 26 9 5 12 31—36 23 15. Cscnel 26 4 12 10 27—35 20 16. MAv Előre 26 7 6 13 21—46 20 17. Haladás 26 5 5 16 25—61 15 18. V. Izzó 26 2 6 18 20—53 10 1. Herencsény 2. Bércéi 8. Patak 4. Szüev 5. Csesztve S. Hont 7. Ioolyszőg 8. Dejtár 9. Mohora 10. Örhalom 11. Galgaguta 12. M.-néhdor 16 11 16 11 1« 10 16 10 16 8 Ifjúságiak: Galgaguta—Mohora 6—1, Bércéi—Patak elmaradt, örhalom—Csesztve 8—0, Hont—Herencsény 8—0, Szügy—Magyamándor 1—2. A bajnokság állása 1. Bércéi 2. Galgaguta 3. örhalom 4. M.-nándor 5. Szügy 6. Patak 7. Herencsény 8. Dejtár 8. Mohora 10. Ipolyszög 11. Hont 12. Csesztve 15 11 16 8 16 o 16 B-csoport: Becske—Nógrád- marcal 3—4, Csitár—Terén y 11—1, Patvarc—Cserháthaláp 2— 4, Cserhátsurány—Hugyag 3— 0, Szanda szabadnapos. A bajnokság állása 1. Becske 2. Cs.-haláp 3. N.-marcal 4. Csitár 5. Patvarc 6. Cs.-surány 7. Hugyag 8. Szanda 9. Terény 10 7 10 6 10 6 9 5 10 5 10 4 10 4 9 3 10 1 A bajnokság állása 67—21 34 56—32 30 59— 37 29 41—27 25 60— 42 23 44—40 23 39—32 21 35—42 20 24— 39 16 46—52 15 35—56 11 29—53 11 25— 50 10 11—46 8 1. N.-sipek 2. N.-m.-i Tsz S. N.-szakái 4. L.-halászi 5. Nagylóc 6. Ságúlfalu 7. Varsány 8. K.-ság 9. Rimóc 10. N.-m.- sp. 11. Endrefalva 12. Sz.-teres 13. Hollókő 14. I.-tarnóc 20 16 20 14 1* 12 2« 11 20 11 20 11 20 11 20 9 29 7 26 7 20 6 20 5 20 5 20 1 3 1 1 5 4 3 4 5 3 6 2 7- 9 4 7- 13- 13 2 12 2 13 1 14 • 19 63—14 35 39—22 29 63—32 28 65—27 26 46—44 25 54—30 24 50—37 32 39—44 35—54 65—54 14 22—53 14 17—61 12 21—37 11 3—63 2 I Salgótarjáni járás. Felnőttek: Karancsberény—Rónafalu 5—1, Síküveg II.—Ménkes 7—1, Cered—Tarnav ölgye 3—0, Mátramindszent—Mihálygerge 1—1, Etes—Kishar- tyán 3—0, Kis Zv. Tsz SE— Karancskeszi 5—1, Kisterenye—Nagybátony II. 8—1. Teljes felnőtt tabella Pásztói járás. Felnőttek: Szurdokpüspöki—Buják 2—0, Ecseg—Mátraszőllős 4—1, Hasznos—Tar 1—1, Erdőkürt —Kálié 2—0, Vanyarc—Srirák 1—2, Felsőtold—Csecse 1—2, Szarvasgede—Erdőtarcsa 4—1, Palotás II,—Kisbágyon 0—6. 1. Nagyb. B. II. 2. Etesi KSE 3. Síküveg II. 4. K.-Zv. Tsz SE 5. Cered 6. Kisterenye 7. Karancsb. 8. Ménkesi B. 9. Métramindsz. 10. Mihálygerge 11. Karancskeszi 12. Kishartyán 13. Rónafalu 14. Tarnav. SE 20 15 2 20 13 2 20 12 3 20 11 5 20 11 2 20 10 4 20 11 1 20 10 2 20 9 3 2« 6 2 26 6 - 20 5 2 20 3 2 20 1 4 3 76-29 32 5 40-27 20 5 83-2« 27 4 58-23 27 7 54-34 24 6 46-29 24 8 S4-S4 23 8 44-26 22 8 27-26 19 12 19-52 14 14 30-61 12 13 19-80 12 15 19-62 9 15 16-56 6 > c n á llása 1. Sz.-püspöki 18 16 1 1 44—13 33 Felnőtt tiszta tabella • 2. Erdőkürt 19 1« « 1 59—15 32 1. K.-Zv Tsz SE 17 11 5 1 57-16 27 3. Hasznos 18 11 4 4 45—2S 26 2. Etes 17 12 1 4 34-22 25 4. Felsőtold 19 9 4 6 55—31 22 3. Cered 17 1« 2 5 50-21 22 5. Ecseg 18 8 3 7 43—40 19 4. Kisterenye 17 9 4 4 39-17 22 6. M.-szöllös 16 7 4 7 14—31 18 5. Ménkesi B. 17 10 1 6 41-1« 21 7. Tar 18 6 5 7 26—27 1? 6. Mátramind. 18 9 3 6 23-17 A 25-3ÄD7 8. Szirák 10 7 2 10 31—32 16 7. Karancsb. 17 8 1 8 9. Csécse 19 7 2 10 31—33 16 8. Mihályg. 17 6 2 0 16-3% 14 1«. Buják 1« 5 4 9 29—33 14 9. Karancsk. 16 6 10 25-41 12 11. Bér 18 3 4 11 26—48 10 18. Kishartyán 16 4 2 10 14-51 10 12. Vanyarc 19 4 2 IS 22—66 10 11. Rónafalu 18 3 2 13 18-50 8 13. Kálló* 19 3 1 15 24—57 6 12. Tarnavölgye 18 1 4 13 16-45 6 Ifjúságiak: Szurdokpüspöki —Buják 2—0, Ecseg—Mátraszőllős 2—3. Hasznos—Tar 0—2, Vanyarc—Szirák 2—3, Felsőtold—Csécse 6—3. Erdőkárt—Kálló mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása Ifjúságiak: Karancsberény ifj. —STC ifj. III. 1—2, Síküveg II.—Ménkes 1—5, Cered —Tarnavölgye 4—1, Etes— Kishartyán 4—0, Kis-Zv. Tsz SE—Karancskeszi 4—0, Kisterenye—Nagybátony II. 3—0. A bajnokság állása Járási bajnokságok. Balassagyarmati járás: Galgaguta— Mohora 0—1, Bércéi—Patak 7—0, örhalom—Csesztve 0—1, Hont—Herencsény 1—2, Ipolyszög—Dejtár félbeszakadt, Szügy—Magyamándor 2—0. A bajnokság állása- 45—16 27 3 60—24 24 2 45—20 24 5 41—2« 21 7 26—4« 17 7 35—34 16 7 27—24 14 15 7 - 6 30—33 14 16 6 1 9 25—37 13 16 4 2 10 31—3« 19 15 2 1 13 25—65 5 16 2 1 13 19—66 5 1. Sz.-püspöki 18 14 2 2 51—14 30 2. Erdőkürt 18 14 1 3 57—23 29 3. Hasznos 1« 12 3 3 44—21 27 4. M.-szőllős 1« 11 4 3 46—22 26 5. Tar 16 8 4 6 43—40 20 6. Felsőtold 19 8 3 8 44—42 19 7. Szirák 19 8 3 8 36—41 19 8. Csécse 19 7 2 10 46—38 16 9. Ecseg 18 « 2 10 32—46 14 10. Buják 13 5 3 10 26—53 13 11. Kálló 18 5 1 12 38—61 11 12. Vanyarc 19 3 2 14 23—50 8 13. Bér 18 3 " 15 18—47 6 B csoport állása 1. Kisbágyon 9 7 1 1 43—12 15 2. Palotás II. 8 3 2 3 12—18 8 3. Sz.-geüe 9 3 1 5 22—30 7 4. E.-dengeleg 2 1 15— 3 3 5. Erdőtarcsa • 1 1 6 12—30 3 STC ifj. III. Karancsb. K.-Zv. Tsz SE Ménkesi B. ■ Mátramindsz. Nagybát. II. Cered Kisterenye Etes Karancskeszi Tarnav. Síküveg n. Kishartyán 19 17 2 19 12 5 18 II 5 19 10 4 16 10 2 18 8 3- 76- 2 66- 3 795 576 367 338 ISII 30- 7 3510 32- 15 15- 15 20- 13 1712 36 27 29 23 26 27 24' 2> 22 43 19 35 18 25 18 43 1« 27 13 69 6 90 6 141 5 Pásztói járási női kézilabda eredményei: Szurdokpüspöki- Buják 13—0, Hasznos—Tar 6—7, Erdőkürt—Kálló 5—0, Vanyarc—Szirák 5—0, Felsőtold—Csécse 9—5. 1 43—10 25 2 29—11 22 4 43—20 21 6 35—22 18 7 32—25 16 6 22—22 16 7 25—28 16 7 28—34 16 7 24—36 13 10 19—44 9 4 10 19—32 8 3 11 15—49 7 A bajnokait állá»* 1. Pásztó I. Erdőkürt 7 7 - - 48-14 14 2. STC II. 2. Szurdokp. 6 5 1 - 53-19 11 3. Bgy. SE n. 3. Bér «5-1 43-20 10 4. Nagybát. 4. Mátraszőllős 54-1 36-20 8 5. ötv. MTE 5. Hasznos 64-2 32-22 8 6. Mátranov. S. Tar 5212 34-36 5 7. Szécsény 7. Vanyarc 7214 32-46 5 8. St. Síküveg. 8. Felsőtold 6213 40-48 5 9. Palotás 9. Buják 62-4 36-56 4 10. Somos 1«. Csécse 61-5 35-38 2 11.2. sz. Volán 11. Szirák 6 - - 6 0-40 • 12. Romhány 12. Kálló 6 - - 6 10-5013. Kazár Megyei ifjúsági eredmények: Karancslapujtő—St. Síküveg. 1—5, Mátranovák—Somos 3—1, Bgy. SE II.—Ötvözet MTE 0—0, Szécsény—Bár- na 4—0, Palotás—STC II. 0—5, Érsekvadkert—Romhánv 3— 0, Kazár—St. Bányagép 4— 1, Egyházasgerge—Pásztó 0—5, Nagybátony—2. sz. Volán 6—0. A bajnokság: állása Rétsági járás. Felnőttek: Nőtincs—Borsosberény 1—1, Nógrádsáp—Nagyoroszi 2—1, Nógrád—Nógrád Honv. 1—3, Kétbodony—Szendehely 1—9, Nézsa—Legénd 2—3, Fel- sőpetény—Berkenye 3—0. A bajnokság állása 27 24 214513 51 27 20 3 4 12438 43 27 18 3 6 7034 39 27 18 2 7 10231 3« 27 16 5 6 11243 37 27 17 3 7 6033 37 27 17 3 7 7534 37 27 15 6 6 7720 36 27 10 6 11 8961 26 27 9 5 13 4755 23 27 9 4 14 3979 22 27 9 3 15 4969 21 27 7 4 16 2574 18 27 7 4 16 49-106 18 27 6 5 16 2152 17 27 5 2 20 21114 12 27 2 2 23 17M 6 27 1 3 23 20158 5 15. Érsekv. 16. Egvházasg. 17. Bárna 18. Karancsl. Serdülők. Északi csoport; Ötvözet MTE—STC II. 0—2, 2. sz. Volán—Karancslapujtő 1— 3, Kazár—Mátranovák 2— 0, Bárna—St. Bányagép. 1 2 47—16 13 1 3 34—22 13- 4 26—24 12 1 3 36—13 11 1 4 29—21 11 2 4 33—20 10- 6 22—32 8- 6 23—37 6- 9 10—55 2 Szécsényi csoport: Varsány —Nógrádmegyer elmaradt, Nógrádszakál—Szál ma teres 1—0. Nagylóc—Ságújfalu 1—1, Karancsság—Nógrádsipek 1—1, Ludányhalászi—Rimóc 0—0, Ipolytamóc—Endrefalva 3—1, Nógrádmegyeri Tsz— Hollókő 5—0. 1. Szendehely 17 1« 1 101-17 32 02. Nagyoroszi 17 13 2 2 67-17 28 3. Borsosber. 17 8 4 5 38-17 20 4. Nógrád H. 17 9 1 7 34-29 19 5. Nőtincs 16 9 2 6 24-20 18 1. 6. Nógrád 16 7 2 7 33-34 16 2. 7. Felsőpetény 17 6 3 8 27-62 15 3. 8. Nógrádsáp 17 8 9 26-30 13 4. 9. Berkenye 17 6 11 20-41 12 5. 11. Legénd* 17 3 4 10 26-39 9 6. 11. Kétbodony 17 4 1 12 29-72 9 7. 12. Nézsa 17 2 1 14 21-68 5 8. A bajnokság állása Volán 'özet MTE 12 9 1 12 9 1 11 6 3 12 6 2 11 5 2 12 4 J 12 2 1 12 - 2 58-11 19 2 53-16 19 2 35-14 15 4 49-21 14 4 24-38 12 6 29-28 10 9 13-55 5 12 4-82 Ifjúságiak: Nőtincs—Borsosberény 2—1, Nógrádsáp— Nagyoroszi 1—7, Kétbodony— Szendehely 0—17, Nézsa—Legénd 6—0, Felsőpetény—Berkenye 0—1. A bajnokság áUása Déli-csoport: STC IV.—St. Síküveg 2—0, Szőnyi SE— STC III. 3—1, Pásztó—Somos 7— 0, Nagybátony—Palotás 8— 0. A bajnokság állása 1. N.-m. Tsz 20 15 4 1 2. Ságújfalu 20 13 4 3 3. N.-sinek 20 14 1 5 4. N.-szakál 20 11 3 •« 5. Karancsság 20 10 3 7 6. Nagylóc 20 9 5 7 7. Rimóc 20 8 5 7 8. I..-halászi 20 8 4 8 9. Szalmatercs 20 7 2 11 10. I.-tamóc 19 5 5 9 11. Varsány 19 5 1 13 12. E.-falva 20 4 3 13 13. Hollókő 19 4 2 13 14. N.-m. SD. iá 2 4 13 / Ifjúságiak: Varsány—Nógrádmegyer 3—1, Nógrádszakál—Szalmatercs 4—1. Nagylóc—Ságújfalu 2—8, Karancs- ság—Nógrádsipek: 2—2, Ludányhalászi—Rimóc 7—5, Ipoly tarnóc—Endrefalva 0—3, Nógrádmegyeri Tsz—Hollókő 3—ü. ______>_____ 1. Nagyoroszi 2. Berkenye 3. Nőtincs 4. Nógrád 5. Szendehely 6. Nézsa 7. Borsosberény 8. Legénd 9. Felsőpetény 10. Nógrádsáp 11. Kétbodony 16 15 - 16 13 - 15 8 1 8 2 6 5 7 2 5 1 4 3 3 3 4-12 2-13 73- 9 30 37-17 27 45-25 19 27-24 18 56-27 17 32-25 16 32-37 11 13-30 11 18- 32 9 19- 38 6 9-94 4 1. Pásztó 2. Nagybátony 3. Szőnyi SE 4. STC II. 5. St. Síküveg. 6. Somos 7. Palotás 8. STC IV. 12 12 - - 74- 6 24 12 9 - 3 65-16 18 12 8 - 4 44-19 16 32 5 1 6 15-26 U 12 5 - 7 29-29 10 12 4 1 7 20-50 9 12 129 12-51 4 12 1 2 9 18-80 4 ősj enő—Öntgárd 0—2, Romhány II.—Pusztaberki 4—2, Horpács—Tolmács 0—0. . A bajnokság állása 1. Horpács 2. Romhány 3. Ösagárd 4. DiósjenŐ 5. Pusztaberki 6. Tolmács H. 321-4-25 32-19-64 32-17-44 31-26-82 31-22-62 3 - 1 2 2-6 Nyugati csoport: Bgy. SE III.—Érsekvadkert 4—1, Egyházasgerge—Romhány 3—0, Bgy. SE II.—Szécsény 4—1. A bajnokság állása 1. Bgy. SE II. 2. Szécsény 3. Érsekvadk. 4. Bgy. SE III. 5. Romhány 6. Egyházasgerge 10 10 - - 87- 3 20 7-3 39-28 14 5-4 28-20 11 324 20-22 8 118 10-55 3 1-8 9-54 2 büntetőpont levonva NÓGRÁD — 1979. április 27., péntek 7 \