Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-17 / 89. szám

Ki kereshet többet?

A kérdésre — többet ke- je — bajlódunk. A követ- szakértelemnek a vállalatok reshet-e, aki jobban dolgo- keztetés látszólag roppant bér- és normaügyi apparátuzik? — elvileg igenlő a válasz. A hazai bérrendszer egyik sajátossága, hogy úgynevezett fix — vagyis minden körülmények között kifizetendő — részből és a különböző feltételek teljesítése esetén fizetendő mozgó részből áll. E feltételek között a leggyakoribb a selejt csökkentése, illetve a hibátlan, jó minőségű munkavégzés. A külön jutalmak és prémiumok megállapításánál is gyakori szempont a minőség; a szocialista munkaversenyben pedig a legfontosabb feltételek egyike a selejt nélküli munka. S ahol mindez együtt sem ösztönzi eléggé a munka minőségének javítását, ott különleges — jórészt a minőségre összpontosító — bérrendszereket dolgoznak ki és alkalmaznak. Ez történt az építőiparban is,, ahol az úgynevezett minőségi bérezési rendszertől lényeges javulást várnak.

Visszatérve a bevezető gondolatsorhoz; elvileg elképzelhető, hogy aki jobban dolgozik, az többet is keres. Kérdés, hogy minden esetben többet keres-e, s ha igen, akkor mennyivel? Statisztikai adatok idézgetése nélkül, csupán tapasztalati tények alapján is, kijelenthető, hogy nem sokkal... Mert ha ez esetben valóban hatékony anyagi ösztönzés működne, akkor nincs helye a további meditációnak; akkor a termékek minőségével sem lenne annyi gondunk, mint amennyivel mostanság — és már jó ideegyszerű; tessék jobban, a jelenleginél sokkal jobban fizetni a jó munkát, tessék az átlagbérek többszörösét adni azoknak, akik csak és kizárólag kifogástalan munkát adnak ki a kezük közül, és egyszeriben megoldódik az egész minőségi probléma.

Ha az ilyen egyszerű lenne! Mellesleg kipróbálták, nevezetesen éppen az építőiparban. Néhány kisebb vállalatnál bevezették az úgynevezett egyösszegű bérutalványozást. A módszer lényegéről — a részletek mellőzésével — csak annyit, hogy az anyagi ösztönzésnek ez a formája kinek-kinek a legszemélyesebb érdekévé teszi, hogy csakis kifogástalan munkát végezzen. S ezzel a kifogástalan munkával lényegesen többet kereshettek azok, akik vállalták és teljesítették a feltételeket. De mert rettegünk a jelentősebb béraránytalanságoktól, a módszer maradt egyelőre kísérlet.

Való igaz: a bérezési formák kidolgozói nincsenek könnyű helyzetben. Itt van például a teljesítménybérezés. Ha nem kombinálják minőségi tényezőkkel, akkor kizárólag csak a mennyiségi munkára ösztönöz. Ha pedig túl magas a minőségtől függő mozgó bér aránya, akkor bajok lesznek a termelékenységgel. Eltalálni a kedvező arányt — nem könnyű, és éppen ezért nagy szakértelmet kívánó feladat. Mely

sai, helyenként, sajnos híján vannak.

A legegyszerűbb a jelenlegi gyakorlat. Szokványos, évtizedek óta megmerevedett bérformák kombinálása valamicske — hatásában gyakorlatilag észrevétlen — minőségi prémiummal; rég elavult — s csak rutinszerű „karbantartott” munkanormák alapján, illetve a legtöbb munkakörben említésre sem méltó teljesítménykövetelményekkel. S ha valaki netán úgy döntene, hogy nem a második gazdaságban — közkeletűbb kifejezéssel élve: nem „maszekban” — akar több pénzhez, magasabb keresethez jutni, hanem elsőszámú munkaadójánál, főhivatású állásában, annak a mennyiséget kell fokoznia, ■ mégpedig a lehető legnagyobb mértékben. No, nem a hivatalos munkaidőn belül, mert az a kényelemszerető kollégák rosszallását, no meg a rutinszerű normák megállapítóinak gyanakvását váltaná ki. Marad tehát a túlmunka, a vasárnapi műszak, aminek lehetőségei szinte korlátlanok. Ez sok munkát jelent és sok pén'zt. S ahol hajrá van, ott a minőség gyakran tizedrangú szempont. S ez nem a munkavállaló hibája; ő csak a körülményekhez, a feltételekhez, á lehetőségekhez igazodik. E körülmények és feltételek pedig csak szolidan, szerényen szolgálják a minőség és a_ valóságos teljesítés annyira óhajtott. javítását.

Haras: nincs — lemaradás van

,,Hésagpótlás” a gépüzemben

■ A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében év eleje óta nem sikerült a 195,8 millió forintra tervezett idei árbevétel „kitöltése”. Jelentős nagyságrendű ma is az az összeg, amit még nem fedeznek le megrendelések. Igaz, Szomszéd István igazgató abban bízik, hogy megtörténik a „hézagpótlás”.

— Épp a minap voltak lent tárgyalni a vállalattól a szénen kívüli tevékenységet folytató üzemek felelős vezetői, egy egész nagy stáb, s ugyancsak itt jártak a minisztériumból is, s ígéretet kaptunk: április közepére megoldódnak ebbéli gondjaink.

— ígéretet kapták. És anyagot? Hallottam, evégett nem tudják tartani a termelés ütemességét, csúsznak egyes átadási határidők, s nem sikerült teljesíteni az első negyedéves tervet sem. Mondják, ez bizonyos fokú kapkodáshoz, kényszerű állásokhoz vezet.

— A helyzet valóban ez. Szinte egyetlen olyan termékünk sincs, amelyhez valamennyi anyag a kezünkben lenne. Negyvenmilliós tervünkből olyan harminchatmillió teljesült csupán, s rendkívül alacsony a befejezetlen állomány is: mindössze hat-hét millió. Pedig ennél sokkal magasabbnak kellene lenni, ekkora termelésnél.

— Ne haragudjon; mire alapozták éves terveik teljesíthetőségét, s „srófolták fel” tavalyi teljesítményüket még tízmillióval ?

— ... Az esztendő első két hónapja nálunk általában gyengébb szokott lenni a többinél. Hetvennyolc közepe tájától' a szocialista brigádok lendülete szinte szárnyakat adott nekünk a sikeres záráshoz, s ez a „mobilitás” még mindig adott. Sem a szellem, sem a tettre készség nem csökkent.

(Az újságíró közbeszólása: Ám hiába az akarni vágyás, ha nincs miből dolgozni! Ha szükség törvényt bont alapon a harmadik negyedévre programozott tételeket kényszerülnek az első három hónap alatt gyártani, s mely megrendelések, mik- kiszállítása erre az időszakra esett, nem sikerülhet.'. S ha jól tudom, exportkötelezettségeik is vannak...)

— Mondom, a lendület tovább tart, s mi azon vagyunk, hogy a feltételeket is biztosítsuk, mindenképpen. Iíenge;

relt árukat ott szerzünk be, ahol éppen kapunk. S, hogy legyen, még bizonyos jellegű baráti kapcsolatokat is kihasználunk. Testvérien segített már rajtunk ez ügyben a nováki Ganz-MÁVAG és más cég is. Persze tudjuk, erre nem lehet alapozni. Éppen ezért hárul nagy felelősség és szorgos, kitartó tevékenység az anyagosztályokra. Akik minden tőlük telhetőt megtesznek.

— Ez idáig — nem ellenkezésképp — nem sok eredménnyel.

— ... Sokféle, de csak minőségi anyagot használhatunk fel. Ha ne adj’ isten, birtokunkban van hasonló jellegű, ám tulajdonságaiban alig-alig eltérő matéria, ami a célnak megfelelne — mégsem használhatjuk fel. Ehhez tervezői hozzájárulás szükségeltetik, aminek „átfutási ideje” majd hosszabb időt vesz igénybe, mint a termék gyártása. A nagy bajunk, tudja, hogy gyártmányskálánk rettentően tág, s nincsenek nagy szériában gyártható, igen-igen hosszú időre kifuttatható sorozatáink. Mi már annak is örülnénk, ha a „cikkek” száma a jelenleginek csak a fele — mondjuk negyven-ötven — lenne!

’— És az export?

— Azzal nincs gondunk, hiszen a megrendelés éves volumenű, s az NDK-beli cég kérése csupán az, hogy a kiszállítást november elejére befejezzük. A feszültség, ami jelenleg van, belföldi szállításainkra vonatkozik.

— Viszont ez a döntő! A drezdai elektromotorgyártól nem kapnák többet — említette — tizenkétmillió forintnál.

— Szeretném hangsúlyozni: mi a gyenge évkezdet ellenére is optimisták vagyunk, s nem azon meditálunk, hogy nagy a tervszám, hanem, hogyan lehet teljesíteni ilyen körülmények ellenére is. Biztos vagyok abban, idén sem vallunk szégyent ^ vállalat többi üzemei között;

— Átállás, leállás, várakozás.1 Gondolom, ez a dolgozók borítékján is „megérződik”.

— Sosem ácsorognak tétlenül; ez persze már szervezés dolga... Természetesen, embereinket nagyon foglalkoztatja a sikertelen évkezdet. De megértik, hogy a gondok eredője tőlünk független, s látják, érzékelik, mi mindent megpróbálunk.

Kényezer| ihenoben

Tétlenségre ítélt drága gépek

— S az üzembeli hangulat?

— Nem rossz éppenséggel. Sokat vagyunk közöttük, s a problémákat a maguk valóságában tárjuk eléjük. Harag nincs közöttünk.

A nagybátonyi gépüzem a munkaverseny múlt évi eredményeinek értékelése szerint a yállalat üzemei között' a második — igen megtisztelő — helyre került. A hatvan szocialista- és az egy munkabrigád 1978-ban igen szép eredményeket ért el. S vajon, sikeredik-e az idén is...?

Karácsony György

Nem azért vásárolta és vásárolja az új, korszerű termelőgépeket a Nógród megyei Állami Építőipari Vállalat, hogy egy részük tétlenségre kárhoztatva álljon a telepen, hanem azért, hogy segítségükkel a fejlesztési tervben foglaltaknak eleget tegyen.

1977—78-ban hatvanmillió forintot költött különböző építőipari • gépek vásárlására. Az ember azt hihetne, hogy az ilyen drága, nagy teljesítményű gépek szervizelése, később gyors javítása nem okoz gondot a vállalatnak. A valóság azonban éppen az ellenkezőjét tanúsítja.

Szerviz, de minek ?

— Legtöbb gondunk a mixerkocsik üzemeltetésével van. Nyolcat vásároltunk eddig belőlük. Tavaly ötöt, az idén pedig hármat. A nyolcból naponta átlagban öt üzemképes,- három pedig állandó kényszerpihenőn van. Nincs hozzá alkatrész. A működőképes állományból az öt elég Salgótarján és a Zagyva völgyében folyó építési munkák kiszolgálásához^ — mondja Domos Lajos, ' az ipari, termelési osztály vezetője.

A betonigények és azok teljesítését tanúsító füzet viszont igen gyakran ellentmondásokat tükröz. Ha van igény betonra, akkor nincs mindig szállítás, máskor meg igény nélkül kapnak jelentős meny- nyiséget az építkezések. A piros tintával írt sorokból pedig az olvasható ki, hogy az előbb említett öt mixerkocsiból csak három szolgálja ki az előbb említett területek betonigényét. Mi van a többivel ? Az egyik a gödöllői építésvezetőségen üzemel, a má-' sik működéséhez most teremtik meg a feltételeket a balassagyarmati főépítésvezetőségen.

— A román gyártmányú mixerkocsdkat az építőgépesítő vállalat vásárolta meg a vállalat számára. Egyezség született, hogy az új gépek szervizelését, javítását a 14. számú Autójavító Vállalat (Pécs) látja el. No mór most, ha valamelyik tönkremegy, ami elég gyakori — erről értesítjük a javítóbázis vezetőségét. Mire onnan ideérnek, majd elvégzik a munkát, négy-öt nap is eltelik. S mivel elég gyakori a meghibásodás, egy hónapban általában egy mixepkocsi mindig javíEbben az esztendőben már egymilliárd forintot meghaladó értékben készítik a különböző kábelféleségeket a Magyar. Kábel Művek balassagyarmati gyárában. A rendkívül dinamikusan fejlődő üzemben az eltelt évek alatt megsokszorozódott az előállított termékek mennyisége. Változott — a nagyobb értéket képviselő áruk javára — a gyártmányösszetétel is. Az újabban üzembe helyezett gépsoroknak köszönhető mindenekelőtt a nagyarányú fejlődés. Nem idegenkednek a gyárban a régi berendezések kiselejtezésétől, s új, nagyteljesítményű automaták vásárlásától. Képünk a nemrégen „munkára fogott” kábelgyártó gépsor. * — kulcsár-fotó —

tás alatt van. Ennél sokkal rosszabb azonban a helyzet amikor' alkatrészhiány miatt nem tudjuk őket használni. Sürgető leveleinkre, telefonjainkra csak annyit válaszolnak: a román fél nem szállít. .. — vélekedik az osztály- vezető.

Ennek érzékeltetésére csak egy példát. Tavaly ősz óta egy mixerkocsi egyfolytában tétlenkedik. Ez azt jelenti, hogy csaknem ezer óra az, ami veszteséget jelent a vállalatnak.

Leszedik a másikról

— Ugyanez a helyzet a magyar gyártmányú stabil és mobil betonszivattyúknál is — veszi vissza a szót az osztály- vezető, majd a következőket fűzi hozzá: — Az előbbiekből négyet vettünk, darabja másfél millió forintba került. Csak kettő üzemképes. Ezek is csak azért, mert a másik kettőről szedjük le hozzá az alkatrészeket.

— Ilyen luxust kevés helyen engedhetnek meg maguknak.

— Nem tehetünk mást, kényszerhelyzetben vagyunk, az álló betonszivattyű nekünk okoz sok kárt. A gépeket előállítók építőgépgyártó vállalat nem biztosít hozzá alkatrészt. Igazolásul csak egyet, a legjellemzőbbet említem: 1978. májusa óta 34 gumidugattyút kértünk a vállalattól a gépek gyors javításához. Ebből csupán tízet küldtek a mai napig. Kérésünket határidő-kötelezettség vállalása nélkül tudomásul veszik, előjegyzik. Ennél többet nem — mondja nem kis' rezignál tsággal a hangjában az osztályvezető.

Hiába vette meg a vállalat a drága, korszerű gépet, igen sok esetben mégis az időt és emberi erőt emésztő módszerrel: konténerrel, gumihevederes szállítószalagok segítségével juttatják el a betont az előírt helyre. Nesze neked vállalati termelékenység és hatékonyság’!

Nem sokkal jobb a helyzet az autó-betonszivattyúknál sem. Ebből kettő van, darabja 3,5 ’millió forintba került. Üzembiztonságuk nem kielégítő. Az 1978. augusztus 30- án üzembe helyezett gép december 23-ig, 34 napot állt tétlenül. Ennyi időbe telt, amíg a gép hidraulikáját kijavították. „Csupán” négyszer utaztak ide a szerelők.

Kiút

A legkézenfekvőbb megoldás az elegendő és jó minőségű alkatrész időbeni biztosítása. Ezt viszont sem a román fél, sem pedig a magyar vállalatok nem vállalják. Sőt, az utóbbiak a szerződésekben kikötik : az alkatrész hiányából adódó határidő-kiesésekért nem vállalnák felelősséget. Hát akkor mire vállalkoznak, miért vállalnak felelősséget ?

Az ostor pedig a végén, a vállalaton csattan. A számok szerint minden technikai feltétel megvan ahhoz, hogy az idén még termelékenyebben, még hatékonyabban dolgozzanak, még eredményesebben gazdálkodjanak. A gyakorlat viszont az előbb említett esetekben mást mutat. A jelenlegi helyzeten csak az irányító szervek segítségével tudnak változtatni.

V. K.

Aki keres, talál

Piackutató? Böngészi a külhoni lapok hirdetéseit, külföldre utazgat, tárgyal, hazajön, majd ismét külföldre utazik. ..

— Távolról sincs szó erről — veszi elejét a további képzelődésnek Antal András, az SKÜ 23 éves piackutatója.

— Külföldre csak az a piackutató utazik, aki már nagyon bedolgozta magát egy témába, és olyan beosztása van, amivel aláírási jog jár. Tehát nemcsak információt adhat, hanem a gyár nevében el is vállalhat valamit. A külföidi üzletkötésekéi különben is a külker vállalatok kötik. Az ő üzletkötőik inkább egy-egy műszakit hívnak a gyárból külföldre.

A fiatal szakember a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégeztével

— mivel a vállalat ösztöndíjasa volt — azonnal az SKÜ- be került. Másfél éve ennek. Az első' nyolc hónapot lent, az üzemekben töltötte. Egyes helyeken két hetet, másutt két hónapot időzött. Ez alatt szerzett ismereteket és kapcsolatokat gyáron belülről a későbbi piackereséshez. (Volt olyan kollégánk — mondja később a fiatalember főnöke —, aki tíz éve adta el a szalagokat, mire lejutott a műhelybe, és ott csodálkozva kérdezte: ezek a szalagok?)

— Mióta feljöttem az irodába három nagy témám volt

— mondja Antal András. —, A reklámpropaganda, a porbeles hegesztőhuzal és a Kis- terenyén újonnan gyártott csövek.

Reklámpropaganda. Ez a nyakoncsavart szó, amit két majdnem azonos jelentésű tagból tettek „a jobb hangzás mián” össze, SKÜ-értelme- zésben a kiállítás-előkészítést, a prospektusok és a gyártmánykatalógusok összeállítását foglalja magában. (A kiállításokon fontos szerepe van a piackutatónak — tudtuk meg később Antal András főnökétől. — Előfprdulhat, hogy hosszú órákig ő tart egyedül ügyeletet a kiállított termékek mellett. Ha ekkor, akár egy miniszter, akár egy tőkés vevő jön, s kérdésekkel hozakodik elő, a piackutató egyszer sem mondhatja:

nem tudom. Nemcsak neki, személy szerint, hanem az egész gyárnak nagy blamgzs lenne az ilyen eset.) A gyártmánybemutatókon 'idegen- nyelv-ismeret. is szükségeltetik. Antal Andrásnak oroszból felsőfokú, angolból középfokú vizsgája van. ö — természetesen — nincs megelégedve egyik nyelvben való jártasságával sem.

Mint belföldi piackutatónak szüksége van az anyanyelv alapos ismeretére is. Mind a prospektusok, mind a „kiajánló” levelek stílusának kifogástalannak kell lenni.

A fiatalember íróasztalán halmozódnak a „kiajánlásokra” befutott válaszok. Akadnak köszönjükdenemkérünk- 1 ev^lek is, többségük azonban igényei tíz, ötven, száz kilót — kísérletképpen — a porbeles hegesztőhuzalokból. Ezek a próbarendelések a fiatalember munkájának kézzelfogható eredményei. A majd beérkező nagy tételekre szóló igényléseket már tovább ..passzolják” a rutinkereskedelmi osztályoknak. Az már egyhangúbb munka lehet. . .

— Épp ezt akartam mondani — kap a szón Antal András. — A mi munkánk egyik szép oldala a változatosság, az izgalmas kutató- jellegű feladatok sora. Sokoldalúnak kell lennünk. Érteni kell az emberek nyelvén, ismernünk kell a terméket.

Üzleti tanácskozáson idáig csak kettőn vett részt a fiatalember. Természetesen hazai pályán, s csak mint csöndes megfigyelő. A jászberényi hűtőgépgyárral folyik párbeszéd a terenyei csövek eladásáról. Egy-egy ilyen tárgyaláson virtigli üzletemberként kell viselkedni, mert a goodvill, vagyis a vállalat jó hírneve forog kockán. Az egyetem és az e munkához való érzék tehát még édeskevés ahhoz, hogy valakiből piackutató legyen. Hosszú gyakorlat is szükséges. Antal András másfél esztendeje végzi e munkát. A vállalat potentátjai azonban még kezdőnek tekintik: a tervezett betanulási idő ugyanis öt; esztendő. Molnár Pál

NÖGRÁD - 1979. április 18., szerda

3