Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
Vasas Károly szobrai CANTATA PROFANA ézi, nézheti-e a sofőr az utat? A fákat, a kocsi mellett elsuhanó tájakat? Kilométerek, egyik a másik utánCecse Béla vajon mire gondol vezetés közben? Az asz- szonyra, aki régen elment? Vajon gondol-e arra, miért nem sikerült együtt maradniuk? — Sokan vannak így manapság — mondja, és mintha majdnem könnyedén venné, még fel is húzza a vállát. Mégis, a szeme másról beszél, mást árul el .. . De látom az arcán, nem szívesen beszél erről. hát nem is kérdezemA régi ZIL-ben ülünk. 'All a kocsi az egyik tarjáni bolt előtt, Gecse Béla két rakodóját várja. — Csak most ugrottam be erre a fuvarra. Nem én hajtom ezt az öreg járgányt. Helyettesítek, megbetegedett a kollégám- Én azon a nagy cseh kocsin járok, a Skodán... Az aztán bírja a kilométert.-. Igaz, néhány napja nem megyek sokat; bérjáratban ingázom az acélgyárba . . . — És korábban? Hosszú utakon járt? Legyint, mosolyog— Volt, hogy hétfőn indultam, aztán csak szerdán, csütörtökön értem a telepre, ahol leadtam a kocsit. Budapest. Miskolc, Dunaújváros. Meg mindenfelé az országban. — Mikor kezdett vezetni? ‘ — Bizony, már tíz éve . • . És úton, mindig úton . . . Deltái ezt vállaltam, csinálom- Ilyen a „pilóták” élete. Emberek, utak Félm Elhallgat, tűnődve néz rám. Kicsit félszeg, majdhogy nem szégyenlős arccal mondja: — Még nem volt balesetem. A Skodával sem volt baj. ösz- szeszoktunk— Korábban hol dolgozott? — Hagyomány . . . Annak voltam a folytatója... Apám a Nógrádi Szénbányáknál volt vájár. Tizenhat éves koromban, merthogy nem aka- ródzott már továbbtanulnom, bevitt a bányába. No, nem mentem le, külszíni munkán voltam, négyóráson, afféle „szaladj ide, hozd-vidd; tedd arrébb" legényke . • . Ezt a munkát 1967-ig csináltam. Tudja, akkor, 67-ben már másképp láttam a világot. Tisztelem, becsülöm, szeretem édesapámat, de éreztem, belőlem nem lenne jó bányász. Túl kötöttnek tartottam ezt a munkát- Így aztán 67-ben letettem a sofőrvizsgát . . . — Hol kezdett vezetni? — A sütőiparnál kezdtem, itt Tarjánban. Dehát azok kis utak voltak, én meg szerettem volna országot látni- Így kerültem át a Volán 2-es számú Vállalathoz, most négy esztendeje, 1975-ben. — Tíz esztendeje sofőr, négy éve hosszú utakon jár. Menynyit vezetett eddig? Tűnődé? a művészetek támogatásáról Érték becs ii Sít támogatás... Több hete érdeklődéssel, nagy figyelemmel olvasom a művészetek támogatásáról szóló vitát. Nagyobbrészt egyetértőén, együtt gondolkozva nyugtázom a minősítést, ahogyan a megyei támogató tevékenységet, az anyagi, erkölcsi, eszmei segítséget, pártfogást jellemzik a vita résztvevői, a közvélemény, másrészt nem tudok egyetérteni azokkal, akik túlzottan leegyeszerűsítve, mechanikusan kérdeznek, vitáznak. Egyetértek mindazokkal a megállapításokkal, amelyek nem egyszerű magától értetődő tényként veszik tudomásul művészeti életünk jelenlegi helyzetét: több mint negyed- százados igen céltudatos, nagy erőfeszítést igénylő munka eredménye. Ez a munka bizonyára nem volt és ma sem lehet hibátlan, de többek között ennek a munkának köszönhető, hogy Nógrád szellemi élete bizonyos ellentmondások ellenére igerr szépen fejlődött. Biztos, hogy nem hat újszerűnek, de igaz, hogy megyénkben a szellemi nyomor a felszabadulás előtt különösen nagy volt, s hogy a művészet iránti társadalmi szükséglet megváltoztatásáért sokszorosát kell tenni, mint amit az ország más táján tesznek. Eredményeinkben, a dinamikus fejlődésben elévülhetetlen érdeme van a megyénkben élő értelmiségnek, s közöttük azoknak a művészeknek, akik vállalták, hogy tettekkel, alkotó munkássággal segítik a szellemi felemelkedést. Egyetértek azokkal, akik a „támogatás” fogalmát nem szűkítik le kizárólag a művészek anyagi támogatására, hanem benne értik mindazokat a rendszereket, amelyek az adott művészeti ágban való érvényesülést segítik, keretet, lehetőséget biztosítanak az alkotás tevékenységéhez. Akik a „támogatás”-t az elvi orientálásban, az erkölcsi-eszmei segítségben, a művek minél szélesebb közönség előtt való bemutatásában, minél több embernek való eljuttatásában értelmezik. A szocialista művészetpoll- tlkában a támogatás eszközei, képkereskedelem, könyvkiadás, folyóiratok kialakultak, funkcionálnak. Ezek szerepkörét egy megyei irányítás nem veheti át, hanem kiegészítheti oly módon, hogy egyrészt a születő értékeknek bekapcsolódást teremt az országos vérkeringésbe, másrészt amennyire igényli a speciális tükrözést a terület fejlődéséről gondjairól, úgy ehhez 1 megfelelő támogatást rendszeresít. S ilyen összefüggésben a megyében kialakult mecé- nálást — amely nem mentes ellentmondásoktól — állandóan gazdagodó, s a szükségletek és lehetőségek összefüggését egyre autentikusabban kifejező folyamatnak tekintem. Nem értek viszont egyet azzal a nyíltan, vagy burkoltan megjelenő megállapítással, hogy nálunk a „támogató szándék” értéksort állított volna fel a művészetek között. Vitatkozom azzal, hogy a megyében kííjzőművészet- centrikusság lenne a jellemző, s még inkább azzal, hogy a kép-.óművészek javára a támogatásban megkülönböztetett gyakorlat érvényesülne. Meggyőződésem, hogy a megyei mecenatúra is a valóságot művészi eszközökkel, hűen tükröző, szocialista elkötelezettségű pártos művészetet és alkotását támogatta, és támogatja ma is — tekintet nélkül a műfajra. Annál is inkább igaznak érzem ezt, mert véleményem szerint csak egyenlő alkotó erők jelenléte esetén minősülhető valami ilyen —vagy olyan centrikus- ságnak. Ha nem egyforma gazdagságról, minőségekről van szó. akkor eleve adott — a szándéktól függetlenül — a megkülönböztetés, az eltérés. Mégis mi lehet az oka, hogy kialakult és felerősödött ez a szemlélet? Tagadhatatlan tény, hogy a megyében több a képző- és iparművész, mint a rendszeresen, vagy alkalmilag publikáló író-költő, s még inkább mint előadóművész, zeneszerző. A számszerű fölény —, amely elhanyagolható mértékű — viszont nem törvényszerűen eredményezi a szellemi életben való jelenlétet, hatást. Valójában nem is a számok, hanem a hatékonyság alapján alakulhatott ki az a szemlélet, hogy valami oknál fogva, „képzőművész- oentrikusság” jellemzi a megyét, illetve az állami mecenatúrának minősített szerény tanácsi támogatási rendszert. A megyére ugyanis az a jellemző, hogy eredményesebb és így jelentősebb a képzőművészeti élet. Bár az alkotói színvonal különbsége itt is jelen van — mégis több a nagy jelentőségű, országosan is elismert vagy elismerhető tevékenység, alkotás. Képzőművészeink egy része többször és jó színvonalon szerepel, rendszeresen kap díjat, alkotásaikat szívesen vásárolillió kilométer — Utána kell számolnom..- Pontos adatot nem mondhatok magának . . - Hát . . . Van úgy, hogy egy hónapban a Skodával lenyomok 6000 kilométert, van, amikor csak 3000- et . . . Mondjuk, havonta átlagban 5000 kilométerGyors fejszámolást végzek magamban. Gecse Béla tíz év alatt úgy jó félmillió kilométert gyűrt a kerekek alá. Hangosan kimondom, amit beszélgetésünk eiején gondoltam. — Nézi, nézheti-e a sofőr az utat? A kocsi mellett suhanó tájakat? — Amikor indulok, úgy érzem, valami új kezdődik a nappal. És a táj, akárhányszor látom, mindig új, más- Csak figyelni kell. Más arcát mutatja minden évszakban . ■. Csak tudja, visszafelé elég gyakran fáradt vagyok . . . Ilyenkor bizony, nagyon kell figyelni az útra, főleg, ha este van- Fogni a volánt, nézni a reflektorfénybe, ami széthasítja a sötétséget. Tíz éve vezetek, de ma is félek az esti, éjszakai utaktól . . . Azokat nem lehet megszokni, úgy vélem- Volt, hogy este kellett indulnom, s még éjszaka fordultam vissza. Bizony, remegett a kezem, mire Turjánba értem . . . Rólunk, „pilótákról” azt tartják, nyugodt emberek vagyunk. Higgye el nekem, ez nem így van • . . Csakhogy ebben a szakmában nagyon fontos, hogy önfegyelme legyen, minden helyzetben. És nem szabad elfáradni. Nyitva kell tartani a szemet, figyelni, szüntelen. Ügy vélem, nálunk ez a legfontosabb . . • Ha így dolgozik a sofőr, nincs, nem lehet baj . . . — Szabad idő? — Kazáron élek, a szüleimnél- Kert. Most éppen az ásásnak van az ideje. Aztán jön a többi kerti munka. A kert számomra megnyugvás, pihenés, kikapcsolódás. Meg a foci. Ha tehetem, megyek az STC-meccsekre. És olvasás: minden újság, könyv, minden nyomtatott szó, ami a kezembe akad- Ha hosszú fuvarom van, viszek könyvet; ha várni kell, mindig olvasok . . . A tervekről nem kérdezem, mondja magától: — Szeretem ezt a szakmát. Nem is tudnék mást csinálni, azt hiszem. Vagy, ha mást dolgoznék, nem tudnám feleannyira sem csinálni, tenni, mint ezt • . . VT#ecse Béla útjai. Tíz év, Km félmillió kilométer. Sofőrként akar nyugdíjba menni. Baleset nélkül. Molnár Lóránt ják, s érthető módon többször keresik meg megbízással. Természetes vagy nem?! — hogy körünkben is elég gyakori a változó sikerrel és lendülettel dolgozó, kevesebbet vállaló művész, akik szintén a „mostoha feltételeket” okolják sikertelenségeikért. Ugyanakkor kétségtelen — s az általam vitatott szemlélet kialakításának talán jelentős tényezője —, hogy a képző- és iparművészeti bemutatkozási alkalom többszöröse lett a 4—5 évvel előbbinek. A 25 intézményben folyó rendszeres kiállítási tevékenység — benne olyan jelentős alkalmak, mint a salgótarjáni tavaszi tárlat, a zo- máncbiennálé, a szabadtéri szoborkiállítás — az „erők” összemérésének jó lehetősége és ambicionáló hatású, s talán az sem lényegtelen, hogy tematikus ajánlásainkhoz, például a munkás kulturális hetekhez képzőművészeink csatlakoztak leggyorsabban. A kérdés másik oldala: kialakult-e az irodalmi, a zenei élet területén a művészeti ágnak legmegfelelőbb támogatási gyakorlat? Az irodalmi életben kizárólag a Palócföld fejlődése — elsősorban is valóságfeltáró munkája — említhető meg. A lap tartalmi gazdagodása, következetesen végiggondolt szerkesztési koncepciója eredményezte a folyóirattá fejlődést. A megyei tanács évről évre növekvő anyagi ráfordítással javítja a megjelenés feltételeit, biztosítja a megyei szerzők bemutatkozási lehetőségeit. Más jelentős alkotó műhely nem született megyénkben. A Pajópföld, a NÖGRÁD, a Madách alkotói díj, az egyetlen jelentősebb megyei kiadvány, a Találkozás — mint a megye irodalmi életének ösztönzését szolgáló támogatás — azonban nem hozott felszínre jelentős műveket, megyei alkotótól. Kizárólag ezzel a ténnyel függ össze, hogy mai napig sem jelent meg a Palócföld kiskönyvtár, s hogy első kötete 1979-ben is antológia lesz. Érthető, hogy — elsősorban a fentiek miatt r- egyéb további támogatási forma nem alakult ki. Kérdés, hogy a szerényebb eredmény a jelenlevő támogatással hoz- ható-e kizárólag összefüggésbe? Nem feltételezem, hogy bizonyítanom kellene, hogy kizárólag a lap fenntartása is már messze meghaladja az egy-egy évben a képzőművészetre fordítható összeget, s hogy további anyagi lehetőségekkel is támogatnák a színvonalas irodalmi alkotást, az igazán tehetséges alkotót. Tehát a támogatási szándék és lehetőség jelen van! Nem így a zenei élet területén, ahol valóban indokolt a támogatás bizonyos ellentmondásairól szólni- Zenei életünk csak az utóbbi 5—10 évben lendült fel, s elsősorban a zeneiskolák és kihelyezett tagozataik köré szerveződött, illetve néhány jelentős kórus és zenekar működéséhez kapcsolódik. Jelentős színvonalat képvisel a Bach együttes, amely sajnos eddig semmilyen támogatásban nem részesült, s néhány jó zeneszerzői ambícióval, előadóművészi fel- készültséggel dolgozó zenetanár, akiknek alkotói tevékenysége fejlesztésére, ösztönzésére az indokoltnál kevesebb figyelmet fordított a tanács. A salgótarjáni szinfoni- kus zenekart 1975-től az Országos Filharmónia helyett a megyei és városi tanács tartja fenn. Az átlagos működési feltételek mellett a jelenleginél sokkal több lehetőség, mód van szereplésükre — a közönséggel való találkozásukra, de amatőr szervezet, zenekar lévén, sok gondot okoz a rendszeres felkészülés és fellépés. Hasonló gondokkal küzd a nagvbátonyi zenekar is. A zenei alapnevelés rendszerének kialakításán alig túl — egy viszonylag még szűk tömegbázison — talán érthető bár, el nem fogadható —, hogy a támogatás sem egyenletes és nem is minden alkalommal a szükséges gyakorlat, tevékenység inspirátora. A „támogatás” ürügyén kértem szót, de annál szélesebb kérdéssel is foglalkozni szeretnék. Mit tervez a tanács a művészeti élet fejlesztési területén? — s ebben benne foglaltatva a hivatásos és amatőr művészetet is. Elsősorban a tanácsi irányító munka színvonalának javítása — egy tudatosabb, a gyakorlatot jobban orientáló magatartás kialakítására törekszünk. Céljaink között szerepel a művészek, művészetet irányítók jobb továbbképzési rendszerének megteremtése, a művészeti műhelyek kialaki- tása, ahol biztosítva lenne az alkotó viták lehetősége, ahonnan kiindulva a cselekvő képviseletre ösztönzés lehetőségei is megnőnének. Elhatározásainkban a meglevő eszközök koncentráltabb, célszerűbb felhasználása is szerepel. Tovább folytatjuk szakember-telepítő munkánkat. Figyelmünk elsősorban az amatőr művészetet támogató-segítő művészek. szakemberek felé irányul. Célunkat az a tény is alátámasztja, hogy többet kell foglalkoznunk olyan művészeti területekkel, amelyek az aktív művelődési formák lehetőségét hordozzák, s nagyobb a hatókörük. Terveinkben szerepel a megyei irodalmi élet centrumának, a „Palócföldnek” többszöri megjelentetése mellett a lap tevékenységéhez kapcsolódó állandó pályázat meghirdetése — a Palócföld irodalmi körök hálózatának kiterjesztése. 1980-tól egy-egy szerző kötetének kiadása — ennek feltételei a szerzők köréből megteremtődnek — s az állandó szerzői kör kialakítása. Szeretnénk, ha a megyéről r— a* életmódváltás folyamatáról, szellemi életünkről, mindennapjainkról, — több irodalmi alkotás születne. Ezért nyári alkotói táborokat kezdeményezünk és elsősorban megyei szerzők részére ösztöndíjszer- ződés-lehet őséget szorgalmazzuk. A zenei élet fellendítése, javítása érdekében a közeljövőben készül el hosszabb • távú fejlesztési tervünk. Ebben kiemelt szerepet szánunk a salgótarjáni szimfonikus zenekarnak, amelynek feltételeként elsősorban a zenekar személyi feltételeit kívánjuk megjavítani. A megyeszékhelyen egy — a jelenlegi erőket is magába foglaló — egyesített kórust hozunk létre. Jelentőségének megfelelően kívánjuk támogatni a Bach ■ együttest, a nagybátonyi kamarazenekart. Az eddigiektől nagyobb figyelmet kívánunk fordítani a zene területén működő tehetséges előadóművészek, zenekarvez et ők, zeneszerzők, kórusvezetők támogatására. A képző- és iparművészet területén elsősorban centralizálási feladataink vannak. A jelenlegi tárlatrendszer elaprózza erőinket, energiánkat. A képtó- és iparművészeti alkotások vásárlását igyekszünk jobban koordinálni. Itt a jelentkező igények ki- szélesítésére is szükségünk lenne. Abban bízunk, hogy az üzemek, közintézmények, tanácsok az eddigiektől intenzívebb vásárlói lesznek művészeink alkotásainak, s reméljük, hogy a képzőművészeti beruházások rendjének korszerűsítése is megtörténik. Komoly erőfeszítések történtek a műtermek, műtermes lakások kialakítására, felépítésére. A közeljövőben Salgótarjánban két műtermes lakás épül fel, s folytatódik a padlástér beépítésével a műtermék kialakítása, illetve megszűnt kisiskolák műtermes lakássá való kialakítása. Fejlesztési elképzelésünk bármilyen szerény is, művészeink alkotó részvétele, alkotó kedve, elkötelezett magatartása nélkül nem erdeményez változást — csak jobbító szándék marad. Ezért is fontos, hogy a közhangulatot, közérzetet alapvetően befolyásoló „támogatást” a lehetőségek és szükségletek összefüggésében szemléljék és ismerjék. Gulyás Jánosné V
