Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

ERDŐTARCSA — MA „ Ami az országnak r L.BIZONY, AZ NÖG- RÄDNAK Erdőtarcsa. A megyében elsőként felsza­badult község, lenn a déli megyehatár szélén, ahova nagyon közel van a teclak- pusztai major. Harmincöt esztendeje lesz az idén, de­cember hatodikén, hogy le­zajlott a teclak-pusztai üt­közet, ott eldőlt a tarcsaiak sorsa is. A szovjet katonák magukkal hozták hősi halott­jaikat, őket a templom kö­zelében temették el. Később, szép emlékművet emeltek Sírjuk fölé az erdőtarcsaiak. A kastélyok — öt volt be­lőlük még a legutóbbi idő­kig is — és a nincstelen cselédemberek, az egykori uraságok faluja volt Er­dőtarcsa. Dr. Kubinyi Mik­lós (a kiterjedt Kubinyi fa­míliában volt tudós ember, negyvennyolcas honvédtiszt is) ’ dr. Dabasi Halász Ele­mér, Forster György or­szággyűlési képviselő, Koós Hubert, Bagó Soós Lajos (ne­vüket nem felejtik, mert sok megaláztatást, szenvedést, megnyomoríttatást jelentet­tek), ahány név, annyi kastély, amelyeket szolgálatra fo­gott a tárcsái nép három és fél évtizede. Osztottak itt is földet, közöttük volt a fel- szabadulásig cseléd Tóbiás Pál, akiről azokban a tör­ténelmi napokban írt ripor­tot Mihályfi Ernő, a háború utáni Független Magyaror­szág című lap főszerkesztő­je. Egy kastélyt lebontottak, talán éppen azt, amelyben valamikor az ominózus eset okozója, Madách Imre fele­ségének csábítója, Meskó Miklós élt. De ha nem az a kastély került is bontás alá — fontosabb dologra készülnek ma Erdőtarcsán! A helyi népfront elnökével, az éppen tíz esztendeje ter­melőszövetkezeti nyugdíjas Tóbiás Pállal, és a községi pártalapszervezet titkárával, a „falufelelős” tanácstagi csoportvezető Tóth József­fel beszélgettünk arról, mi­lyen az élet ma Erdőtar­csán? Pali bácsi panaszko­dik kicsit a reumára, jót tenne a hévíz, egyre nehe­A z a betyár derékfájás, csak az ne lenne. Nem kell csupán egy óvat­lan mozdulat, már vége a napnak. Egész testét hasítja a fájdalom, de annyira, hogy a napfényben is csillagokat lát tőle. Minden bajt arra az átkozott ládára fog, amit meg­emelt és megroppant tőle a dereka. A csípőjét szokta mar- kolászni, ropogtatva dere­kát- és mondani igen keserű ábrázattal: — Rosszul emeltem. 1 Arról, hogy valamikor mi­lyen érzékenyre verték a ge­rincét, nem szól, pedig azóta nyögi a fájdalmat. Begyűj­tötték őket a csendőrlaktanya udvarára, meg a folyosóra, hogy csak szorongató tudtak. Aztán egyenként be egy szo­bába, ott aztán ami csak rá­juk fért. Neki a derekát ver­ték el. Még negyednapra sem tudott kiegyenesedni. Négy­kézláb mászott és szűkölt a fájdalomtól, akár a vert jó­szág- Nem mesél ő erről, mert megszokta, hogy majd elmúlik a fájdalom is. Egy jó éjszaka, és reggelre megnyug­szik a teste. Akkor aztán bo­rúra derű. Egy jó kis stam­pedli és neki a foglalkozásnak. Most szép falra való léceket formál, hulladék deszkából, amit a gyárban szedett ösz- sze­Ha pedig ezt is megunja, akkor irány a Brezina, ahol eoítkeznek, méghozzá szédí­tő tempóban. Már egy új vá­ros van ott, és egyre épülnek az újabb és újabb házak. Ott érzi magát igazán jól- Be­szélget az útépítőkkel, vitat­kozik a kőművesekkel, akik mind kiérzik hangjából, a saját fajtájukat. Most, hogy az idő felengedett, behívták a gyár munkaügyi irodájába és megbízták, hogy Kovács La­tíattonya...” zebben esik a járás, mozgás a sajgó inaknak, csontok­nak. Az életre nincs pana­sza. „Bolond ember az, aki a mai világgal nincs kibé­külve”. Aztán még egy-két mondat a maga életéről, hogy jobban megértse a lá­togató, mire gondol a tár­csái egység egyik legrégeb­bi kovácsa: — Az unokám­ból mezőgazdasági mérnök lesz, én még cseléd voltam. Annyit dolgoztam az urak­nak, hogy az a csoda, nem rokkantam bele jobban. A fiam hét határban, község­ben foglalkozik terménybe­gyűjtéssel, jól van a lányom is, jól vagyunk mi itt mind­annyian. MA MÉG TENGELYT» ­RÖ az út arrafelé, ahol Pa­li bácsi is lakik, de rövide­sen megépítik a Szabadság, meg Rákóczi utat, a kör­forgalmat biztosító, éppen ezért forgalmas községi sza­kaszt. A pénz már megvan rá. És akkor, ahogy Tóth József fogalmaz; a legfonto­sabb, legalapvetőbb dolgok közül már csak a tüzelő­olaj-tároló beépítése van hátra. De sokáig az sem késhet. Majd minden háznál olajjal tüzelnek errefelé is, kell a tároló. Most mesz- szebbről hordják az olajat, mindenkinek van kannája, azt viszi a teherautó. Mit terveznek még a kastélyok­kal? — Iskola működik, igaz, alsó tagozatos, mert a felső­sök Kálióra járnak, az egyik kastélyba. Aztán óvodánk is van ezekből a szolgálatra fogott, egykor volt úri épü­letekből. Meg a falu kultu­rális-társadalmi központja a harmadikban. Ott klub­könyvtár, mozgalmi köz­pont működik, kultúrterem is van. A negyedikben volt a tanács, meg a szövetkezet központja. De a tanácsot és a szövetkezetei is összevon­ták jó néhány éve. Most Kállón működik központi­lag mindkettő — mondják. Gond, baj mi van erre­felé? Sok az eljáró. Főként a főváros üzemeibe, az épí­tőkhöz és a Mátravidéki Erőműhöz járnak dolgozni az emberek- Reggelente öt­hat busz érkezik Szirák fe­lől. Bár a Vörös Csillag Termelőszövetkezet is évről évre szépen fejlődött, az el­járásra mégis szükség van — így tartják. Igaz, a va- nyarciak nélkül talán még munkaerőhiány is mutatkoz­na a szövetkezetben. A hely- beni dolgozás lehetősége nyí­lik meg éppen az egykori tanácsháza-kastélyban, aho­va a Bercelen is leányválla­latot működtető Ikladi Mű­szergyár telepít kis üzemet. Ezek már eldöntött tények, s ha beindul az üzem — jó néhány tárcsái asszonynak, lánynak lesz majd helyben is munka- Egy biztos: a vál­lalatnak kell a munkáskéz a megrendeléseinek teljesíté­séhez, a kurrens, keresett cikkek gyártásához. A forgalmas buszmegálló ma egyúttal az a kis, zsúfolt bisztró, amelybe időnként, amikor a buszok beérkeznek nagyszámú ember zsúfoló­dik. De már épül, a patakon túl, a korszerűsített szövet­kezeti vendéglátóegység. Ta­valy avatták az ugyancsak szép, modem szövetkezeti boltot is. „Tulajdonképpen az óvoda is tavaly nyílt az egyik kastélyban, hiszen ko­rábban csak időszakosan működött”- Egyszer már ko­molyabban is meg lehetne vizsgálni a tarcsaiak régi bá­natát: a reggel Pásztora in­duló busszal csak késő dél­után tudnak visszajönni. Ha az dél körül visszafordulna, sok embernek lenne köny- nyebb a Pásztóra utazás az ügyes-bajos dolgok intézésé­ben. Valamikor meghúzták a megyehatárt, de azóta nem is jöhet át a hatvani busz, rajta, amely így csak a kő­hajításra levő Versegig köz­lekedik. A MEGHlVÖ MEG AR­RÖL SZÖL, hogy a felsza­badulási évforduló előesté­jén ünnepséget rendez a pártalapszervezet az erdő- tarcsai klubkönyvtár nagy­termében. Történelmi igaz­ságtevés, hogy éppen ott emlékeznek a teclak-pusz­tai győzőkre­(T. Pataki) JNépünk}“ vár^ „történelmit” és a csillagá­szatit. Az utóbbi a természet, az előbbi a társadalmi mozgá­sokhoz igazodik. Történel­münk dicső állomásai. 1848, 1919. márciusa, 1945. április. A szabadságot, a forradalmat, a szocializmust ünnepeljük évfordulóinkon. Ezekben a küzdelmekben fontos szerepet töltöttek be az ifjúság leg­jobbjai. Történelmünk leg­jelentősebb sorsfordulói azt bizonyítják hogy a forradalmi mozgalmakban való részvé­telnek sohasem volt korhatára. Gondoljunk csak 1848. márci­usi ifjaira, a Tanácsköztársa­ság fiatal harcosaira, mai ve­teránjainkra, vagy a Vörös Hadsereg ifjú katonáira. A szocializmus, amelynek sajátos természete, hogy ön­magát szakadatlanul megha­ladja, különösképpen igény­li a fiatalságot. A Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség, amikor éviről évre megszervezi a for­radalmi ifjúsági napokat, ket­tős feladatot old meg. Egy­részt az ünnepeinken keresz­tül a múltból vesz példát, me­rít lendületet, másrészt szo­cialista építésünk jelenéből ragad meg egy-egy aktuális kérdést. A társadalmi hala­dás hatékony módszere ez: a múltat és a jelent, a meg­őrzést és az újjáteremtést ösz- szekötni. Az aktuális kérdést már az MSZMP KB 1978. áp­rilis 19—20"i határozata meg­fogalmazta. „A szocialista közgondolkodás fejlődése mu­tatkozik meg abban, hogy tár­sadalmunk többsége elutasítja a társadalomellenes magatar­tás különböző megnyilvánu­lásait, a protekcionizmust, a bürokráciát, élesen elítéli a pazarlást, hatalommal való visszaélést. Kevésbé egységes a közhangulat a kispolgári szemléletmód és erkölcs, a ber feléfondülás, a közösségtől való elszakadás esetében”. Az ifjúság körében a fel­adatok mindig sajátos mó­don jelentkeznek, ez esetben is. Ugyanis a fiatalok egyik részére már valóságosan ér­vényes a fenti megállapítás, a másik részére pedig még csak potenciálisan. Az utób­bi alatt azt kell értenünk, hogy a felnövekvő generáció a gondokba, a hibákba is be­leszületik. Mindkét esetben Szép, fényes április volt... jóssal menjenek le Berekfür­dőre tavaszi takarításra. A síküveggyár üdülőjét kellett rendbe tenni- Jön az üdülési szezon. Ez egy kedvére való megbízatás, mert együtt jár a jó meleg fürdőzéssel, ami iga­zán felvidítja. Idehaza pedig az élményekről lehet mit be­szélni a barátokkal, legin­kább Cserháti Pistával, meg Czikora Jóskával. Szépen, rendben, ahogyan kijár a tisz­tességes embernek, múlnak tehát nyugdíjasnapjai Zeke Jánosnak. Ott lakik a gyár szomszédságában, a Budapes­ti úton, most már csak ket­tesben az asszonnyal- A gye­rek kiment Németbe, oda nő­sült. A lány pedig tőlük a ne­gyedik soron lakik. Szokta is mondani földre szegve a sze­mét, majd hirtelen feltekint­ve. — Rendben van minden.. 1 Ha felkavarodnak benne az emlékek, akkor szokott elko- morodni- Ilyenkor, amikor az ország felszabadulásának ün­nepére készülnek, hol egy fo­gadásra, hol valamelyik ifjú­sági klubba hív ják meg, hogy elvenítse fel azokat a nagyon nehéz időket. Ez megkavarja. Múlnak az évek felette is, de vannak életének pillanatai, amelyek soha nem halvá­nyodnak el benne. A múltko­riban egy baráti körben esett szó a régi keserűségekről és szinte megelevenedett előtte az apja alakja. Tömzsi, ke­mény tekintetű ember volt, akinek még hazára sem ju­tott a mosolyból- Akkor még 5 amolyan ostoros gyerek volt, aki kis cselédként szolgált a kisbirtokos Andóéknál. Ép­pen hazaért, amikor az apját láncra verték és elvitték a csendőrök. De nem tört meg, szeme dacos volt, kemény a fejtartása, úgy lépkedett, hogy talpa alatt szinte dongott a föld. A rettenet marlcolászta Zeke János gyerekszívét, de mukkanni sem mert. Azt mondta a barátainak: — Ez a látvány engem egy életen ét elkísért-.. Akkoriban, ott a katalinin, ahol laktak, Furák András volt a szomszédjuk, akit éles látású munkásembemek is­mertek. Felfigyelt az apját vesztett, búskomorrá vált gye­rekre. Behívta az asztalos­műhelyébe, kedveskedett ne­ki, és amikor látta, hogy a gyerek felenged mellette, ak­kor mondta neki, de csakúgy, mintha valami más egyszerű, dolgot mondott volna: „Nem­csak keseregni kell, hanem tenni is valamit, kis bará­tom. . •” — Itt kezdődött? Vagy ak­kor, amikor az apámat lánc­ra verve láttam? Nem tu­dom, de a mozgalomba kerül­tem és nem bántam meg... — sokat átfut ez az agyán. Annyi bizonyos, hogy a mozgalom számára nagyon megbízható emberré lett már sihederkorában Zeke Já­nos. Bekerült az akkori bag- lyasaljai bányakórházba, min­denesnek- Furák egy napon hívta őt és azt mondta neki, hogy menjen el Kátai Rezső­höz, aki szeretne vele beszél­ni. Sok mondanivalója nem volt, hiszen ismerték egymást. Inkább az a megbízatás lett Zeke Jani számára érdekes, amit Kátaitól kapott. Azt ugyanis, hogy a kórház pos­tájával Herkel Jolán névre érkezett levelet továbbítsa ne­ki. A húszas évek végét je­gyezték akkor, ami Zeke János számára az élete for­dulatának évei voltak- Na­gyon jól emlékszik, amikor Kátai csak szűkre szabva, ahogyan szokta, mondta ne­ki: — Mostantól a sejt tagja vagy, számolj mindennel... Számolni mindennel, ki­nek volt arra képessége. Hi­szen üldözött - lett, akinek nyugalma sem igen maradt, ha kötelességét végezni kí­vánta- Vitte az egyre érkező leveleket a címzett helyett Kátainak. Feszültté vált az élete, megrezzent, amikor megszólították, szűkre sza­bott szavakat yálthatott azok­kal, akiket nem ismert. Mos­tanában sokat megfordul az agyában: , — A felelősség, azt nehéz elviselni. •. Aztán a harmincas évek poklai a ‘letartóztatásban, azok edzették igazán forradalmi emberré az embert. Emléke­zik arra, amikor az illegali­tásban levő embereket letar­tóztatták. Ott volt Furák And­rás is. Akkor történt ez, ami­kor annyira megverték őt is, hogy még ma is viseli dere­kán annak nyomát- Furák mellett volt, és jöttek a láto­gatók hangos sírással, kö­nyörgéssel, hozzátartozóikért. Érzéketlen arccal fogadták őket a csendőrök. De a tö­xzem előtt tartandó, hogy a fiatalság életkorából, művelt­ségéből fakadóan fogékony. A jóra is, a rosszra is. Ezért két dologra mindenképpen ügyelni kell. Az eg; 'k, hogy tanulni és gyakoro1 ni együtt és csak együtt, a másik pedig a fiatalokat nevelni csak a fia­talokkal együtt lehet. Napjainkban, a vitakörökön és egyéb fórumokon gyakori téma a köizéletiség. A kérdés történeti megközelítése nehéz, de egyben szép feladat is. Azt kell belátnunk, és beláttat­nunk, hogy a közédetisóg való­ságos értelmet a szocializmus­ban kap. A szocializmus az ősiközösségi és a magántulaj­donon alapuló társadalmak után következő „újközösségi” társadalom. Ennek a születő új társadalomnak a kialakulá­sa nem rövid, nem ellentmon­dásmentes folyamat. Marx így ír erről: „Nekünk itt nem olyan kommunista társada­lommal van dolgunk, amely a saját alapján kifejlődött, ha­nem ellenkezőleg, olyannal, amely a tőkés társadalomból óppenhogy keletkezik: amely tehát minden vonatkozásban gazdaságilag, erkölcsileg, szel­lemileg még magán viseli an­nak a régi társadalomnak anyajegyeit, melynek méhéből származik”. A szocializmus alapelviét — minden ember sza­bad ég teljes kifejlődését — tehát ebben a fejlődő társa­dalomban. kell érvényesíte­nünk. A szocializmus mozga­lom, amelyben minőségi vál­tozásokat kell előidézni ‘> és elérni, vagyis forradalmat kell vívni. Forradalmárokra, for­radalmi tettekre nemcsak a múltban, hanem ma is szükség van, és a jövőben is szükség lesz Az is egyértelmű, hogy fejlődésünknek két fontos emelője van. Az egyik az ered­ményes gazdasági, társadalmi tevékenység. A másik a szo­cialista közgondolkodás. A szocialista társadalmunkban nemcsak az úgynevezett nagy kérdéseiben figyelhető meg a cselekvés és gondolkodás egysége, hanem mindennapja­ink mozzanataiban is. Tehát minden embernek meg kell ismernie életének ezeket az emelőit. Ismernünk, és he­lyesen kell értelmeznünk a politikai és erkölcsi kérdése­ket min denekel őtt a szocialis­meg azért lekötötte figyelmü­ket. Furák ezt használva ki, szökött meg a kerítésen át­dobva magát, egy lagzis tö­megbe vegyülve. Mire a rab- tartók felfedezték szökését, már túl volt a község hatá­rán, üldözőit pedig az ünnep­lő közönség is jó ideig fel­tartóztatta, azt a látszatot keltve, hogy köztük a szöke­vény­— Elmúlt ez is — mondta Zeke János a napokban. Láthatóan méregette az eltelt éveket. Felvillant a te­kintete, derült lett az arca is. Siltes sapkáját nagy hoz­záértéssel igazította meg, ami nála a jó kedvre derülést je­lenti- Csendesen, akár ma­gának is mondhatta volna­— És megint ünnepeljük a felszabadulást... Akkor a bujdosásból került elő az öreg Szalatovics Já­nossal. A háború utáni ro­mok, felfordulás fogadta őket- Mint mások, mentek segíteni a szovjeteknek. Hi­dat építettek, repülőteret és kint, Baglyasalján szervezték a pártot. — Szép, fényes április volt, nekem az az első, nagyon szép, fényes.. • J óságos, sok megpróbál­tatást tükröző az ar­ca Zeke Jánosnak. A közeljövőben pedig igazán örömteli napok várnak rá. Az ünnep és az unokák láto­gatása- Aztán következnek majd megint a hétköznapok, amelyek ma is, mint az évti­zedeken át, nem múlnak ha­szontalanul. Hiszen ha tevé­kenykedik az ember, még de­rékfájását is jobban elviseli. ta demokráciát, a szocialista életmódot. Ezek teljes ismere­te vezet el a közösségért vég­zett munkához, a kultúráló" dáshoz, a demokrácia gyakor­lásához. Mindennapi cselekedeteink­ben hol is helyezkedik el a közéleti tevékenység, a köz­édetisóg? A közgondolkodásban, de még a tudományos gondol­kodásban is találkozhatunk hibás szemlélettel. Eszerint a közéleti-társadalmi tevé­kenység a magánéleten túl helyezkedik el, életünknek valamiféle „epizódja”. A tár­sadalmi közéleti tevékenység nem %gy a sokféle emberi te­vékenység között. Valamennyi tevékenységnek a társadalmi­közösségi tartalma. Ezt így fejezi ki a KISZ IX. kong­resszusának határozata: „Be­csülettel, legjobb képessége­ink szerint álljunk helyt a munkában, a tanulásban és a haza védelmében”. Ez a tár­sadalmi-közösségi tartalom jelenik meg akkor is. amikor magánemberként a szocialis­ta erkölcs normái szerint vi­szonyt alaki* unk ki a szüléink­kel, házastársunkkal, gyer­mekeinkkel, barátainkkal. Különös jelentősége van a küzéletiség szempontjából a társadalmi-politikai tevékeny­ségünknek. Ám a társadalmi, politikai aktivitás önmagában még nem érték. Csak akkor válik azzá, ha vállalt pozíci­ónkat, a ránkruházott hatal­mat nem egyéni érdekeink ér­vényesítésére, hanem a közös­ség, a lehetséges legtágabbb közösség érdekeinek érvénye­sítésére használjuk fel. A szo­cialista demokrácia kiszélesí­tésével a társadalmi érdek, a többség érdeke kerül előtér­be. Ezért a demokrácia és a közélet egymást segítve, egy­ségben fejlődik. A demokrá­cia szélesedésével erősödik a közéleti aktivitás és viszont, a közéletben résztvevők szá­mával, munkájuk hatékony­ságával fejlődik a szocialista demokrácia. Az Ifjúsági szervezetben a demokrácia gyakorlása cél és eszköz is. A felnövekvő gene­ráció megtanul dönteni. Ki­választani és alkalmazni a le­hetőségek közül azt, ami a fejlődést leginkább segíti, másrészt a demokratizmus légkörében megtanul a fiatal a közösségért élni, cselekedni. Ezért fontos a KlSZ-taggyű- lés, az ifjúsági parlament és a többi fórum, ahol a fiata­lok megnyilatkozhatnak, vitá­ban tisztázhatják tennnivaló- ikat. Az ifjúsági mozgalom veze­tői tudják, hogy a közéleti- ségre nevelni igen nehéz fel­adat. A szűk horizontokról áttérni a széles látómezőre, a közösség horizontjára nagy fordulatot jelent. Ezért a ku­darccal is számolnunk kell. Ami egy tapasztalt kommu­nistának már érthető, az még nem biztos, hogy a fiatal KISZ-tagnak is az. Ezért szí­vós harcra kell felkészülni. Tudatos, türelmes munkára, mert az értetlenségre nem vá­laszolhatunk értetlenséggel. A munkához természetesen tár­sakat kell keresni. Az if­júsághoz értő, idősebb, ta­pasztaltabb kommunistákat, fiatalokat, kortársakat. A közöesé»i nevt£­ben nagy szerep jut a mű­veltségnek. A közösségi élet szépségeit, sőt szükségességét igazán csak értelmileg, érzel­mileg fejlett emberek ismer­hetik fel. Ebben az értelem­ben a művelődés közösséget teremtő erő. A további sok­sok konkrét tennivalót a konkrét helyzetekben kell megkeresni. A kommunista ifjúsági mozgalomra — mi­vel az része a kommunista mozgalomnak — szintén igaz, hogy forradalmárokra van szükség. Akik ezt a munkát vállalják, azok a ma ifjú for­radalmárai. Bobál Gyula — Oltvölgyi Béla — NÓGRÁD — 1979. ónrilis 4.i szerda 7 /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom