Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-25 / 96. szám

I TÁRLAT ' SZÁZADFORDULÖS kife­jezést használva, létrejött hát valamiféle „salgótarjáni sza­lon”. Mi van benne? Egyálta­lán nem csak észak-magyar­országi, még kevésbé csu­pán nógrádi művek. Majdnem azt mondhatni, minden van benne, illetve, csaknem az or­szág valamennyi részéből ér­keztek művek, amelyekből meglepően sokat ki is tudtak állítani. A széles körű előké­szítő munka után ez az idei salgótarjáni tavaszi tárlat egyik várt eredménye. Mármost, alkalmas-e ez az alkalmi képző- és kisebb részben iparművészeti szem­le arra, hogy akár csak váz­latos képet kapjunk általa napjaink hazai képző- és ipar- művészeti állapotáról? Nem alkalmas. És ez nem is vár­ható el tőle, hiszen erre Sal­gótarjánnál jóval nagyobb lép­tékű és lehetőségű városok hasonló jellegű tárlatai sem képesek. Gondolom, nem is ez a szándék vezette a rendező­ket. Hanem az, hogy színvo­nalas — részben kitekintésre is alkalmas — kiállítással szolgáljanak az idei tavaszi szemlét váró közönségnek. Ezt a célt viszont elérték. Jől- esően nyugtázzuk, hogy nívós kiállítást kaptunk. A minősé­gi szűrés jó volt. A tárlat sokszínű. Pontosan úgy, mint a jelenkori hazai képző- és iparművészet, a le­hető legváltozatosabb gaz­dagságban élnek egymás mel­lett a legkülönbözőbb törek­vések. Ez önmagában a hazai művészetpolitikát dicséri. Jó, hogy így van. Fejlődésrajzot, persze, nehezebb kitapintani ebben a korábbi művészeti irány?atokra minduntalan visszatekintő, vagy űj kapu­kon betekintgető mozgásban. Annyi mindenesetre nyilván­való, hogy ebben a helyzetben elsősorban a grafika találja fel eredményesen önmagát, s ez nem is véletlen, hiszen a legmozgékonyabb műfajról van szó, amely úgyszólván azonnal képes reagálni —, ha nem is mindig válaszolni — korúnk megannyi kérdésé­re. A legtöbb szellemi izgal­mat a salgótarjáni tárlaton is a grafika nyújtja. Miután nem szakmai érté­kelésre vállalkozunk — ez a hivatásos műkrltika feladata —, módunk van arra, hogy a teljesség igénye nélkül némi­leg személyes reflexiókat fűz­zünk egypár műhöz. Ezen be­lül is elsősorban — bár nem kizárólag — a nógrádiakhoz. FÖLDI PÉTER — idén 6 kapta a nagydíjat — tudato­san és nem előzmények nélkül, a naiv művészet formanyel­vén fest. Hogv korábbi pél­dákról ne szóljunk, maga te­remtette világának néj>i ihle- tettsége talán Giczy Jánosé­val, a szürrealista játékosság, s benne a tragikus felhang talán Bornemisza Lászlóéval rokon. Nem is a lehetséges példák a fontosak, hanem in­kább az, hogy a máris értékel­hető eredmények — a kép- szerkesztés törvényeinek pontos betartása, színvilágá­nak egyéni bája —, milyen irányba bontakoznak tovább a valóság áttételes és mese­szerű tükrözésében? Merőben más Indíttatású Mustó János Munkás ikonja. A nagy muralisták és konst­ruktivisták iskoláján nevelő­dött festő a munkásosztály iránti elkötelezettséggel vál­lalta ennek az ikonnak'a meg­festését. Jánossy Ferenc Karnevál vége című képe tragikumot hordoz. Mégpedig nemcsak azért, mert a karneválnak mindig csak az eleje vidám, a vége pedig a látszat vi­dámság befejezettségét jelen­ti. A kép, valami szükségte­lenre utal, amelynek nem kel­lene megtörténnie, az eltávo- lítbttság szükségtelensége el­len van. Jobb, ha a bohócot eltávolítjuk a mulatság vé­gén, hátha okosat mond, ha köztünk marad? Réti Zoltán képén nagy gond van. A helyükön mara­dók, a következetesen sorsu­kat, munkájukat vállalók gondja? A festményen az öreg mozdulatában még ott a régi vetések magot hintő em­léke, de érezzük, a géppel és rajta ülő fiatal társával együtt is nehéz és mélyen be­csülendő a tágas határban élők vállalása. Farkas And­rás ezúttal a falusi élet nép­meséi vidámságát festette meg balladisztikus szépséggel, hi­szen mindaz, ami a képen van, már a múlté. Lóránt Já­nos egészen elsötétült, már- már antifestői magatartást tükröző képeket állított ki a csarnokban. Talán a festészet értelmetlenségét érzi ebben az elsősorban építészeti kor­ban, amely távolról sem men­tes más veszélyektől sem? A klubban .levő akvarelljei azon­ban emberséges, költői hang­vételükkel némi megnyug­vást jelenthetnek. Iványi Ödön a belülről jövő derűt sugá­rozza, reméljük, még sokáig ebben a külső izgalmakkal te­li világban. Kiérlelt értéket hordoznak Kokas Ignác, Kéri László, Má- ger Ágnes, Lendval Antal, Zrínyifalvl Gábor, Mikó F. László, F. Zámbó István mű­vel, gyakran homlokegyenest más-más törekvések jegyé­ben. Sajátos örömet jelentet­tek Szabados Margit tempe­rái életünk fontos színteréről a kapualjakról, amelyek saj­nos, mind egyhangúbbá vál­nak sivár prakticizmusukkal. A grafikai anyag, mint em­lítettük, olyan gazdag, hogy részletezésére semmiképpen sem térhetünk ki, még any- nyira sem, mint a festmények­nél tettük. Ez az anyag jelen­tette a legerősebb hatást. Né­hány nógrádi eredményről szólunk csak. Czinke Ferenc lapjai villanások a nagy tör­ténelmi évfordulók ihletett- ségében született hosszú gra­fikai sorozatokból, az évfordu­lókból levonható tanulságok­kal. Hibó Tamás két rézkar­ca előtt óhatatlanul azt mond­ja az ^mber: egyetértek. A Kockológia, telitalálat. De egyetértek a Gulliverrel is. Ezt nem így szoktuk meg, pedig ez az igazság. Persze, a kis­embereknek nincs más vá­lasztásuk, mint az óriás meg­kötözése, de talán megkínoz­ni nem kéne, lehet, hogy fáj neki, ha nagyobb is az ap­róknál. Szujó Zoltán „pajzán fecsegései” ugyancsak lénye­ges elemei életünknek. Bi­zony, fontos számunkra ez a dolog, a test, vagy a róla való szöveg, az ital, a pénz, a nő. Igaza van. Nézzünk ma­gunkba. Bállá Margit, Bálványos Huba, Feledy Gyula, Kalmár János, Kéri Imre, Somogyi Győző, Sulyok Gabriella, Sze- methy Imre, Wahorn András, Wágner János, és a többiek külön méltatást igényelnek gondolatgazdag mondandóik­kal, eszköztáruk gazdagságá­val. Sajnálattal tekintünk el ettől, elsősorban helyi művek­re irányult figyelmünk miatt. A SZOBROK kisplasztikák, érmék közül elsősorban Jan- zern Frigyes, Kiss István, Kiss Sándor, Lessenyel Márta, So­mogyi József, Szabó Iván, Tor­nai András műveit emeljük ki. Kő Pál terrakottáiban kevés eredetiséget vélünk. Mészá­ros Erzsébet gobelinje fi­nom eszközökkel, derűs szí­nekkel szól az emberi együvé tartozás harmóniájáról. Szí­vesen látnánk egy közintéz­mény — leginkább házasság- kötő terem — falán. Kiérlelt, jó gobelin. Csakúgy, mint Nagy Gy. Margit textiljei, kü­lönösen a Keletkezés. Csemán Ilona kerámiái ihletettek és mélyen romantikusak, nosz- talgikusak; jól és divatosan bánik az. anyaggal. Horváth Sándor kerámia reliefje gaz­dagon megmunkált, ugyancsak jó alkotás. Persze, a címben jelzett történelmi eseményre csak igen távolról emlékeztet, cím nélkül pedig egyáltalán nem. Önmagában jó. Tar Zsu­zsanna önmagát bontó kocká­ja (üveg) izgalmas, szén mun­ka. Tóth Elemér fsivxan/ K A egész összeesküvésről, bele­értve azt a tervet, hogy Le­nint és a többi szovjet ve­zetőt megölik, Moszkvát és Pétervárt elfoglalják, s Sza- vinkov és Jugyenyics veze­tésével katonai diktatúrát ál­lítanak fél. — A gazember! — kiáltott fel fojtott hangon Reilly, amikor azt olvasta, hogy Re­né Marchand francia újság­író, aki jelen volt az ameri­kai főkonzulátuson tartott kémülésen, az ott elhangzot­takról tájékoztatta a bolsevi- kokat. 8. A táncosnő i Reilly jobbnak látta, ha nem kísérti tovább a sorsot, és otthagyta a helyszínt. Éj­szaka menedéket talált egy szociálforradalmár terrorista lakásán, akinek egyelőre még nem akadtak nyomára a szov­jet elhárító szervek. A házi­gazda reggel rövid időre el­távozott, hogy körülnézzen a városban, értesüléseket sze­rezzen. Dornoszkij — így hívták a terroristát — gyor­san visszatért. A Pravda egy példányát lobogtatta a kezé­ben. — Vér fog folyni az utcákon! — jelentette ki. — Valaki Moszkvában Leninre lőtt. Sajnos, nem találta el! Reilly gyorsan átfutotta a Lenin elleni merényletről szóló beszámolót. Előző este Lenin a Mihelszon gyárban egy gyűlésen beszélt. A gyű­lés végén, amikor a szovjet forradalom vezetője már a gyár elhagyására készült, 4 NÖGRAD - 1979. ! millió rubele egy Fanja Kaplan nevű szo­ciálforradalmár terroristanő közvetlen közelről két lövést adott le Leninre. Mérgezett és reszelt, úgynevezett dum­dum golyókat használt. Az egyik lövés a szív fölött a tüdőbe hatolt, a másik a nyakat érte, a főütőér köze­lében. Lenin nem halt meg, de állapota életveszélyes. A pisztolyt, amit Fanja Kaplan Leninre sütött, Bo­risz Szavtnkov, Reilly cinkos­társa adta a terroristanőnek. Az angol kém elhatározta, hogy azonnal visszautazik Moszkvába. Kabátujjába töl­tött browningot rejtett el, hogy szükség esetén egyet­len mozdulattal felfegyverez­hesse magát. Az út sokáig tartott. Az utazás másnap­ján Reilly a klini állomáson friss újsághoz jutott. Részle­tes jelentést olvasott benne az 26., csütörtök És amikor Reilly a ‘ szovjet sajtóban annak a levélnek a teljes szövegét is elolvashat­ta, amelyet Bruce Lockhart adott a második találkozó so­rán Berzin ezredesnek, hogy azzal jelentkezzék a sikeres puccs után a brit csapatok parancsnokságán Arhan­gelszkben, már tudta, hogy mindent lelepleztek. Hiszen Pavel Berzin, az illegális bol­sevik, a cári börtönök foglya, a Kreml őrségének parancs­noka, Lenin odaadó híve ter­mészetesen egy percig sem volt áruló, csupán a fiatal szovjet elhárítás megbízásá­ból puhatolózott a mór gya­nús Lockhartnálf aki lépre ment. A Berzintől kapott ada­tok alapján megkezdődött' az egész szervezkedés felgön­gyölítése. magát Lockhartot is letartóztatták. S mindezt Berzin hőstette tette lehető­vé. Sajnos, ezt az odaadó for­radalmárt. és bátor harcost a személyi kultusz éveiben meg­rágalmazták, s a törvényte­lenségek során kioltották éle­tét. Szaván fogják a minisztert A világ legunalmasabb tévé­műsoraiban néhány komoly férfiú ül az asztalnál és langymeleg kólát kortyolgat­va magvas gondolatokat cse­rél nehéz fajsúlyú témákról. Hittük ezt legalábbis addig, amíg útjára nem indították a Fórum-adásokat. Díszlet télén, eszköztelen műsorok a fórumok. Néhány asztal, melettük olyan embe­rek ülnek, kiknek nevét akár naponta olvashatjuk a sajtó­hírekben. Végül egy műsorve­zető riporter, aki ide-oda jár­kál, és fecni papírosokon kér­déseket helyez a vendégek asztalára. Summásan ennyi a Fórum, mely egyszeriben igazi tévés­csemege lett. Közéleti érdek­lődésünkre, érzékenységünkre apellál, lehetővé teszi, hogv kíváncsiságunkat első kézből elégíthessük ki. S számításá­ban még eddig soha nem csa­latkozott. Ezerszám jönnek a kérdések levélben, telefonon, mert a nézők tudják már, ta­pasztalták. hogy a válaszolás­ra felkértek nem félnek az őszinte szótól. A nyílt hang­nem a titka a Fórum sikeré­nek. A legutóbbi gazdaságpoliti­kai fórum vendégei voltak: Huszár István, a Minszterta- nács elnökhelyettese. Faluvé­gi Lajos pénzügyminiszter, Trethon Ferenc munkaügyi miniszter, Sághy Vilmos bel­kereskedelmi miniszter és Szalay Béla külkereskedelmi államtitkár. S aki köztük ide- oda járkált:- Megyeri Károly. Még mielőtt adásba került volna az I-es stúdió, már 1230 kérdést rögzítettek szalagra. S amíg a vendégek válaszoltak, újabb 2300 alkalommal csör­gött a telefon. Nem tudni, ki vagy kik vá­logatták, szelektálták az ir­datlan sok kérdést. De az tény, hogy a terítékre kerül­tek gazdasági életünk, gond­jaink teljes keresztmetszetét adták. Pontosan arról volt szó, ami napi beszédtéma, ami a futó találkozások „mi van. mit tudsz?” kérdésére válaszul jöhetnek. Mert ki tagadhatná például, hogy futótűzként terjedt el a Reilly szerepe sem maradt homályban. Az angol kém sze- mélyleirásét Moszkva utcá­in falragaszok közölték a nyilvánossággal. Ismerték kü­lönböző álneveit is — Massi- no, Constantine, Relinszkij —, tehát papírjait már nem használhatta. Megindult a hajtóvadászat az összeesküvés egyik mozgatója ellen. S jóllehet Moszkvában száz­méterenként saját körözése nézett vele farkasszemet a házfalakról, Reilly nem te­hetett mást, mint, hogy még jó néhány napot töltött a fővárosban. Elő kellett készí­tenie menekülését. Hiszen, amikor Relinszkij irataival Pétervárra utazott, csak egy kisebb összeget vitt magá­val, arra gondolván, hogy bár­mikor kaphat pénzt Pétervá- rott Cromietól. Moszkvában Lockhart volt Reilly banká­ra, s most ez a pénzforrás sem létezett többé. A kémet azonban nem hagyta el hagyo­mányos szerencséje. Amikor vállalva a kelepcébe kerülés veszélyét, felkereste Dagma- rgt, a balett-táncosnőt, nem csak hogy nem került a VCSK kezére, hanem pénzhez is ju­tott. Dagmara —, aki egyéb­ként cinkostársa volt Fanja Káplánnak, Lenin merény­lőjének — azzal fogadta Reillyt, hogy jóllehet a VCSK néhány nappal azelőtt házkutatást tartott a laká­sán, sikerült elrejtenie elő­lük kétmillió rubelt ezerru­beles -bankjegyekben. Mind­ezt visszaadja Reillynek, hi­szen a pénzt tőle kapta, az összeesküvés céljaira. (FolytatjukJ Győri Vagon- és Gépgyárban történt „elbocsátások” híre? Flasztertéma volt heteken át. De téma lehetett ez a kame­rák, ország-világ nyilvános­sága előtt is, nem került a kérdés a paksaméta aljára. S ez nagyon jó dolog. Ahogy peregnek a kérdések, válaszok, a nézőn szabályos drukkhangulat vesz erőt. Szurkolunk a műsornak, bár­csak minél több válasz bele­férne az időbei S megfordul az ember fejében az a kétség is: vajon nem vesz-e el túl­ságosan sok időt a kérdező névének, telefonszámának beolvasása? ‘ De amint a műsor kellős közepén kiderült, ez sem haszontalan. Mert jól érzékelteti, hogy nemcsak a ..vájtfülűek” műsora a Fórum. A Rozsálypusztán lakó ember sem sajnálja a fáradságot, hogy levelet adjon fel a Ma­gyar Televízió címére, hogy érdeklődjön az állami ártámo­gatás rendszeréről. Amellett, hogy okultunk a Fórum gazdaságpolitikai adá­sából, jól szórakoztunk is. Ak­kor például, amikor szaván fogták a belkereskedelmi mi­nisztert. „A Megkérdezzük a minisztert című műsorban azt állította Sághy Vilmos, hogy a kávé árának emelését a vi­lágpiaci árak növekedése tet­te szükségessé. Most, hogy a kávé világpiaci ára csökken, miért nem szállítják le hazai árát?” — szegezte neki a kér­dést a néző kertelés nélkül. Mosolycsalogatóak voltak .ezek is: nem terveznek-e egy­két százalékos munkanélküli­séget? Jót tenne a munka­fegyelemnek! Vagy: máidig emelik még a szesz árát? (Sejthető, hogy a provokatív jellegű kérdés gazdája nem elsősorban az üdítő italok ba- rátia). Hovatovább némi rend­szeresség lelhető fel abban is, ahogy időről időre elterjed a hír: felemelik a nyugdíjkor­határt! Az ettől tartók mo6t újra megnyugodhattak. Ez azonban még egyáltalán nem jelenti, hogy a legközelebbi Fórumban vissza ne köszönne a kérdés. Érdeklődést ser­kentő injekcióként hatott a hiánycikkek firtatása is. Meg­tudhattuk, hogy 200 000-féle árut forgalmaz a kereskede­lem, csak szappanból kapható 30-féle. Mégis, mi az ami gya­korta szerepel a hiánycikklis­tán? Természetesen a szbd- pan. Végül is mi az igazán jó eb­ben a műsorban? Jobbak lettünk tőle? Okosabbak? Nagyobb kedvvel fogjuk meg a munka végét? Nehéz lenne felelőséggel, egyértelműen vá­laszolni. Egv azonban biztos. A Fórum kiválóan alkalmas közérzetünk javítására. Egy­részt azzal, hogy fontos em­berek : politikusok, szaktekin­télyek, igazi személyiségek tartják meghallgatásra, vála­szolásra érdemesnek kíváncsi­ságunkat. Másrészt azzal,’ hogy módunkban áll vélemé­nyünk kendőzetlen továbbítá­sa a kamerák előtt ülőkhöz, sőt, uram bocsa’, még oda is mondogathatunk! S ettől jóval csekélyebb erényeket felmutató műsorok is sikert arattak már! — szendi — A oem mindennapi „leltár” A kanadai meteorológiai tón található nagy jéghegyek- szolgálat repülőgépeket hasz- ről. Ennek segítségével nyo- nál a jéghegyek kutatásához, mon követhetnek minden vál­összeállítottak egy fénykép- tozást, ami a jéghegyekkel a dokumentációt is, a Labrador szárazföldén és a tengeren és a kanadai Arktisz terüle- történik. Októberi rasárnap Üj magyar film a Nógrád megyei mozik műsorán. Fényképezte: Lugossy István Irta és rendezte: KOVÁCS ANDRÁS Főszereplők: Bács Ferenc, Őze Lajos, Moór Mariann, Mécs Károly, Nagy Attila, Martin Lüttgc, Klaus-Mana Brandauer. „Kovács András filmje, amely ennek a napnak a történetét eleveníti fel, arról szól, hogy miként burkolta Horthy (és persze a Horthy-rcndszer egésze) a cselekvés leplébe a nem cselekvést. Vagyis arról, hogy miként teremtették meg maguk körül a visszahőköléseknek, a félmegoldásoknak, az elszántnak tűnő óvatoskodásoknak egy olyan hálóját, amely­ben végül maguk is mozdulatlanságra ítéltettek: rossz helyzetértékelésekből, cinikus machiavellizmusból, beléjük rögződött, sok évtizedes reflexekből állt végül össze a hely­zet, amelyért a történelem ítclőszéke előtt örök időkre fe­lelősek. Hogy ugyanis kiszolgáltatták az országot Szálasi­nak, meg vérszagtól és rablott bundapálinkáktól ittas le­gényeinek.” ' GESZTI PÁL, (Magyar Hírlap, 1979. ápr. 4.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom