Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

Atlétika Ka fog* g*olt lőni? Újpesti Dóssá—SIC 1 — 0 (1—0) Salgótarján, Kohász-pálya, 11000 néző, v.: Palotai. (Tom­pa, Geiger). Ű. Dózsa: Tóth Z. — Viczkó, Dunai III., Sar­lós, Tóth J. — Kolár, Kardos, Tóth A. — Fazekas, Törő- csik (Nagy L. a 35. percben), Fekete. Edző: Várhidl Pál. STC: Sziics — B. Kovács, Ke­gye, Cséki, Kovács J. — Kiss, (Répás az 59. percben), Földi, Básti — Szoó, Bíró, Tóth K. Edző: dr. Lakat Ká­roly. Szeles, hideg időben ven­dégtámadásokkal indult a mérkőzés. Fazekas már a 2. percben jó helyzetbe került, de elpuskázta. Egy perccel később Fekete beadását Kar­dos ollózta a kapu felé, de Szűcs résen volt. Még ugyan­ebben a percben Fekete egye­dül tört kapura, a kifutó Szűcs csak szabálytalanság árán tudta elválasztani a lab­dától a gólhelyzetben levő csatárt. Vitathatatlan 11-es, melyet Fazekas értékesített, 1—0. Kevesen gondolták még ek­kor, hogy ez is marad a vég­eredmény. Változatos, köze­pes színvonalú, de küzdelmes csata folyt a pályán. A 4. percben Tóth A. éles belövé- sét Szűcs a befutó Kardos mögé öklözte ki. Három perc­cel később Fazekas—Fekete akció után lábbal tisztázott a tarjáni kapus. A 8. percben próbálkozott először kapura- lövéssel az STC, de Kovács J. messze mellé lőtt. Lassan támadásba lendültek a ha­zaiak. Kiss—Szoó akció vé­gén Tóth K. lába előtt elcsú­szott a beadás a 17. percben. Két perc múlva Szoót buk­tatták, Básti szabadrúgása a kapu előtti tömörülésben a bal kapufára pattant, aztán felszabadítottak a védők. (A kapustól akár be is mehe­tett volna.) A 22. percben Sarlós lőtt távolról fölé. Egy perccel később Szoó futott el, de beadását szögletre sze. relték. A mezőnyben Cséki és Törőcsik összefejelt, s az újpesti csatár rövid ápo­lás, maid még néhány perc­nyi játék után végleg el­hagyta a játékteret. Közben Feketének, a másik oldalon pedig Szóénak egy-egy hely. zete maradt ki. Básti, később Kiss L. szabadrúsága sem talált célba. Cséki tört kapu­ra a 31. percben, lepattanó labdáját Básti laposan, ke­resztben mellé lőtte. Kiss ké­sőbb becselezte magát a ven. dégek 16-osára, de átadását Földitől elvették. Két perccel később Cséki—Básti—Kiss— Tóth—Földi akció után ismét a tarjáni 10-es hagyott ki helyzetet: a kapusba lőtt. A 42. percben B. Kovács 30 mé­terről a jobb fölső sarkot cé­lozta meg, Tóth Z. szögletre hárított. Básti háromszor egymásután végezhetett sa­rokrúgást, de gól nem szüle­tett. Nagy László egy rossz esés után fájlalta a karját, aztán Fekete elől tisztázott veszélyhelyzetben Kegye. A félidő utolsó percében Kiss labdájával Bíró ment el, de 6 méterről fölé lőtt. Szünet után tovább táma­dott az STC. Básti szögletét Kiss valamivel a bal fölső sarok fölé fejelte 16 méter­ről, majd Bíró ment volna el a jobb oldalon tisztán, Pa­lotai azonban szabálytalan­ságot látva megállította. Bás­ti 25 méteres szabadrúgása Kisstől került a vendégcsa­pat védőihez. A 63. percben Tóth K.—Bíró—Földi akciót hárított az újpesti kapus. A másik oldalon Tóth A. sza­badrúgása okozott fájdalmat a sorfalban álló Csékinek. Egy perccel később meredek Básti-labda okozott zavart a hazai védelemben, de Cséki ezúttal is mentett. Tóth K. a csereként beállt Répáshoz ját­szott, akinek beadásáról két STC-csatár is alig maradt le. Lesen akadt el néhány hazai támadás, majd Földi és Bíró akciója azért maradt veszély­telen, mert Földi pontatla­nul játszott vissza. Az egyik oldalon Básti, a másikon Tóth A. szabadrúgása foglalkoz­tatta a két kapust. A 78. percben Szoó cselezgetett a jobb oldalon, visszaadását Básti Földihez továbbította, akit szögletre szereltek. Fa­zekas, majd Szoó lövése szállt a két kapu fölé. A 81. perc­ben Kardos remek helyzet­ből a térdelő Szűcsbe lőtte a labdát. Szoót szerelték, aztán Földitől elpattant a labda az újpesti kapu előtt. A jobb­szélső még egyszer helyzet­be került, de lassan fordult, szerelték. Az utolsó percben Tóth beadását az előre törő B. Kovács a kapu mellé fe­jelte. Hamar eldőlt a mérkőzés. Talán még a kezdőrúgás előtt, mert mintha a hazai csatárok el se hitték volna, hogy itt gólt, gólokat rúghatnának. Fölényt harcoltak ki, gyak­rabban pattogott a vendégek kapuja előtt a labda, de a fölény meddő volt. ötletsze­rű megoldásokkal próbálkoz­tak a tarjániak ezekbe sok hiba csúszott. Egyéni já­tékra nem hagytak lehetősé­get a szorosan embert fo­gó újpesti védők, az összjá- ték pedig nagyon akadozott, a pontatlan átadások miatt. Nagyobb gólhelyzeteik ugyan az újpestieknek voltak, de több határozottsággal, önbi­zalommal akár az STC is nyerhetett volna. A lilák csatárjátékában a korán ki­vált Törőcsik híján kevés volt az ötlet, az átütő erő. Kö­zéppályásaik sem remekel­tek ezúttal. A védelmükben pedig lehetett volna réseket találni. Egyénileg a hazai csanatból Cséki volt a leg­jobb. biztosan előzte meg és rombolta az akciókat. A gól­ról Szűcs nem tehet, Kegye hibája miatt volt kénytelen szabálytalankodni. Hátul még B. Kovács, középen BástL, elől Szoó akarása dicsérlie- tő. A vendégcsapatban Ko­lár, Tóth A. és Fekete telje­sítményét lehet kiemelni. Várkonyi Ferenc ☆ Az előmérkőzésen: STC— Ű. Dózsa öregfiúk 7—2 (2—1) Góllövők: Szalai (3), Szűcs (2), Jeck (2, egyet 11-esből), iU. Halápi és Kuharszky. Megyei mezei futóbafnokság Az időjárás kegyeibe fogadta az atlétákat. A nagyszerű idő feledtette az előző napokat. A tóstrandon egy km-es kerüle­tű, viszonylag jó pályán, több mint félezer fiatal atléta ve­télkedett a bajnoki címért és helyezésekért. Mint minden évben, az évad első versenyén néhány meglepetés akadt. Hiszen a téli felkészülés mindig produ­kál váratlan eredményeket. Ilyenek voltak a legifjabbak bajnokságában a leányoknál a Gagarin és a Somoskőújfalui Általános Iskola jó helyezései, az Edzett ifjúságért mozgalom keretében 11—■12 évesek ré­szére rendezett számban a Bgy. SE fölénye. Dicséret illeti a megye at­létikai szakosztályait, különö­sen az indulásokat illetően és ugyancsak dicsérendők az ál­talános iskolák, főleg a So­moskőújfalui, 47-es létszámá­val! Kár, hogy a középisko­lákból csak öt indított össze­sen 39 tanulót. Eredmények: Re jlvénypályásat Leányok, 11—12 évesek: 1. Szálkái Ágnes (Bgy. SE), 2. Deák Katalin (Bgy. SE) 3. Laczkó Ágnes (Bgy. SE) Serdülő „B” 1966. évf.: 1. Bereczki Beáta (STC), 2. He­gyi Judit (Gagarin Ált. Isk.), 3. Lukács Gertrúd (Bgy. SE). Csapatban: 1. STQ. 2. Gaga­rin Ált. Isk. 3. STC. Serdülő „B” 1965. évf.: 1. Balázs Judit (Bgy. SE), 2. Zsé- lyi Mariann (Nb. SC), 3. Bar­na Katalin (Zp. Ált. Isk.), Csa­patban: 1. Bgy. SE, 2. Nb. SC, 3. Somoskőújfalu. Serdülő „A” korcsoport: 1. Futó Ildikó (STC), 2. Simon Katalin (STC) 3. Kisbenedek Judit (STC). Csapatban: 1. STC, 2. STC, 3. Kister. Gimn. Ifjúságiak: 1. Király Katalin (STC), 2. Czuder Judit (211. DSK), 3. Csizmadia Edit (211. DSK). Csapatban: 1. 211. DSK, 2. Nb. SC. Fiúk, 11—12 évesek: 1. Mé­száros Tamás (Bgy. SE), 2. Baracz Vilmos (Nb. SC) 3. Ko- kovecz Mátyás (Bgy. SE). Serdülő „B” 1966. évf.: 13 Lantos Gábor (STC), 2. Bar- tus József (STC), 3. Kuny Csaba (Bgy. SE). Csapatban: 1. STC, 2. Nb. SC, 3. Bgy. SE. Serdülő „B” 1965. évf.: 1.’ Vass József (STC), 2. Király Zoltán (Nb. SC), 3. Nagy At­tila (Bgy. SE). Csapatban: 13 STC, 2. Nb. SC, 3. Bgy. SE. Serdülő „A” korcsoport: 13 Ponyi Gyula (Bgy. SE), 2.' Bolla László (STC), 3. Hor­váth János (STC) Csapatban: 1. STC, 2. Nb. SC, 3. Pásztói SE. Ifjúságiak: 1. Bene István (STC), 2. Kadlót Zoltán (STC), 3. Szabó Zoltán (STC). Csa­patban: 1. STC. Felnőttek: 1. Varga János (STC), 2. Kiss István (STC), 3. Jándék József (Bgy. SE.). Regőc*y és Sallai ezüstérmes Ki mit tud a sportról? Az V. forduló kérdései: 1. Hány olimpián át tartott a magyar ökölvívók aranyérmes sikersorozata? 2. A nógrádi birkózók közül 1978-ban ki szerepelt a magyar felnőttrangsorban (az első hat között), milyen fogásnemben, milyen súlycsoportban és hányadikként? 3. Milyen súlycsoportok vannak cselgáncsban? 4. 1978-ban súlyemelésben a szakosztályok országos rangsorában az STC hányadik helyen végzett és hány pon­tot szerzett? A megfejtések beküldendők március 23-ig a szerkesz­tőség címére (3100. Salgótarján, Palócz Imre tér 4.) A he­lyes válaszokat beküldők között könyvutalványokat sorso­lunk ki, amelyeket postán küldünk el. A IV. forduló helyes válaszai: 1. Papp László ellenfe­lei voltak a három olimpiai döntőben, 2. Iván Poddubnij, 3. A párizsi és a tbiliszi verseny, valamint a Jigoro Kupa, 4. Jurij Vlaszov. Nyertesek: Máth Józsefné, Pongor Sándorné és Gyü- re Adrián salgótarjáni lakosok. Péntek este a bécsi Jégoalotá- ban a táncospárok léptek a iéa- re. Szabadonválasztott gyakorla­taikat mutatták be. A magyarok közül először a Remport, Nagy kettős szerepelt. Jó kürt futot­tak, ennek ellenére a kötelezők után elfoglalt 17. helyükről egv- gyel ,,visszacsúsztak”. Végered­ményben a fiatal pár első vilás- bajnoki szereplését a 18. helyen zárta. Regőczy Krisztina és Sallat András utolsónak. 20.-nak mutat­ta be gyakorlatát. Először stra- uss-zenére futottak, maid palo­tást, befejezésül csárdást táncol­tak hibátlan futásukkal először a közönség nagy tapsát aratták le, majd a pontozók is jutalmazták táncukat, s így végeredményben megőrizték a kötelezők után má­sodik helyüket. világbajnoki ezüstérmet szereztek. A jégtánc 1979. éld világbajno­ka: Natalja Linicsuk, Gennadij Karponoszov (Szovjetunió) 9 hsz. 207.86 p. 2. Regőczy Krisztina. Sallai András (Magvarország) 22 hsz. 204.10 3. Irina Mojszejeva, Andrej Minyenkov (Szovjetunió) 23 203,74 p. FIATALOK! Most végző nyolcadikosok! Szép szakmát ajánl a Balassagyarmati Fémipari Vállalat élete. Persze, a mesterfogások elsajátítása a tanulóévek el­méleti és gyakori ati ismerete­inek „besulykolásával” kez­dődik. A kokillaöntészet a gyors, pontos, ritmikus munkavég­zés folyamata. Ennél az önté­si eljárásnál a forma, azaz a kokilla adott, csak a fémet kell beleönteni, majd a for­Elöljárójában elmondjuk, mit kell tudnotok vállalatunkról. A tervszerű ipartelepítés eredményeként a megye má­sik városa jelenlegi nyugati iparnegyedének első gyára­kén épült fel 1968-ban. Régi hagyományokkal rendelkező, több jogelődöt megért váro­si üzemből lett vállalattá a fémipari, amely előtt 1972- ben, a Magyar Alumíniumi­pari Tröszthöz történt csatla­kozáskor, megnyíltak a továb­bi fejlődéshez vezető utak. Ezzel egyidőben adatott meg a lehetőség a hagyományos .— vasszerkezeti, villamossá­gi, járműipari — termékek gyártásának változtatására, amelyeket egyre nagyobb mértékben váltott fel az alu­mínium alapanyagú gyártmá­nyok sora. A Balassagyarmati Fémi­pari Vállalat a Magyar Alu­míniumipari Tröszt keretében a készterméket előállító vál­lalatok közé tartozik. Főbb termékei a következők: — hidraulikus bányabiztosí­tó eszközök, — alumíniumból és acélból készült csomagoló-, tároló- és szállítóeszközök (kábeldobok, konténerek, rakodólapok), — alumíniumból és acélból készült villamos elosztószek­rények, — alumínium homok- és kokillaöntvények. A vállalat termékszerkeze­tében egyre inkább meghatá­rozó tényezővé válik az alu­mínium alapanyag: 1978-ban a termékek java már ennek felhasználásával készült. A jelenleg is tartó beruházások, fejlesztések is ezt célozzák. Hiszen az alumíniumból gyár­tott hidraulikus bányabiztosí- tő elemeket már korszerű üzemben, fejlett technológiá­val állítjuk elő, s hamarosan Alumíniumból készülnek a hidraulikus bányabiztosító esz­közök. Homoköntö szakmunkások. megvalósul a jobb felületi kikészítés technológiája is. Milyen szakmát ajánlunk nektek? Elsőként az öntőt. Amiről néhány mondatot... A súlycsökkentésre, az élettartam-növelésre törekvés arra ösztönözte a gépgyár­tás, közlekedés és a jármű­ipar tervezőit, hogy mind na­gyobb mértékben alkalmaz­zanak alumíniumból készült alkatrészeket. Ezek jelentős részét homok-, illetőleg kokil- laöntési technológiával lehet előállítani. Vállalatunk köny- nyűfémöntödéjében hasonló termékeket gyártanak. A homoköntést bizonyos ér­telemben a szobrászathoz le­het leginkább hasonlítani. Egy bonyolult öntvény for­mázása és „leöntése” lega­lább olyan élmény az azt végzőnek, mint egy jól sike­rült mű elkészítése a szob- . ... rászművésznek. Állítjuk: aki A kokillaonteszettel gyors, megszereti e mesterséget, an- pontos, ritmikus munka vé­nák öröm lesz a munkája, gezhető. Mátyás Ferenc az elkészült mát időben kinyitni, üríteni és újból összeállítani. Ez az eljárás egyébként már nagy­mértékben gépesitett, s mind szélesebb teret hódít a féla­utomatikus és automatikus öntés. Mindehhez persze — a kézügyesség mellett — anyagismereti tudásra is szük­ség van. Vállalatunknál egyébként korszerű előol­vasztó és hőtartó kemencék, s egyéb kiszolgáló berendezé­sek, gyártóeszközök állnak az öntők rendelkezésére. Fiatalok! Véljük, e rövid szakmai bemutatás is kedvet ébresztett bennetek arra, hogy e szép szakmát válasz­szátok, noha még meg sem említettük a precíziós . a nyomásos és a centrifugál- öntészeti módok vonzerejét. Az alumínium előtt egyébként még nagy jövő áll, ami szük­ségszerűen magával vonzza az automatizált öntészet ki- fejlesztését. Gyárunk hatszáz dolgozója, közöttük sok fia­tal mérnök és szakmunkás segítségére is számíthattok. S milyen lehetőségeitek vannak? Vállalatunknál a múlt év szeptemberétől korszerű tan­műhelyben folyik a szakmun­kástanulók képzése, ahol az elméleti oktatáson tanultak gyakorlatát hajtják végre. Korszerű fürdő, öltöző áll rendelkezésetekre naponta egy forintért ebédet kaptok. Mind­ezek mellett a vállalat téríti öntvényt tisztítja. a vidékről bejárók útiköltsé­gét, évente munkaruhát és lábbelit kaptok. A legjobbak- kal szerződést kötünk és ré­szükre társadalmi ösztöndíjat adunk. Egyébként a harma­dik év második fél évétől a ta­nulók, brigádhoz kerülve, tel­jesítménybérben dolgoznak, így keresetük is nagyobb. A vállalat biztosítja a tovább­tanulást — szakmai, politi­kai, műszaki téren egyaránt! Mitöbb: a törvényekben és rendeletekben biztosított ked­vezmények mellet^ a kollek­tív szerződés is tovább ösz­tönzi a dolgozókat ismere­teik gyarapítására. Dolgozó­ink egészségére mindennap üzemorvos és nővér vigyáz. Szabadságukat pedig (csalá­dostul is) kedvezményesen tölthetik el az ország legszebb tájain. A vállalatnál könyv­tár, ifjúsági klub működik, öntevékeny csoportok várják a fiatalokat, be lehet kapcso­lódni a vállalat, a KISZ és az szb által támogatott tömeg­sportmozgalmakba. Sőt, a Bgy. SE szakosztályaiban is versenyezhetnek. A dolgozók­kal való törődés számos pél­dájával találkozik az a dol­gozó, aki a vállalatunkhoz kerül. A fiatal, s szinte nap­ról napra a törzsgárdatagok is... Fiatalok!' Jelentkezzetek öntőtanulónak a Balassagyar­mati Fémipari Vállalathoz! (X) j

Next

/
Oldalképek
Tartalom