Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

Oszin

Tí /Pníiat éves koromban a világ leg1 l'Ciliin l természetesebb dolgának tartottam, hogy fölényeskedve, lezseren — valójában tele torok- és szívszorító görccsel — titkolom halálos szerelmemet Magda iránt. Nem ismertem La Rochefoucauld-nak ezt a bölcs mondását: „Nincs az a képmutatás, amely sokáig titkolhatná a szerelmet ott, ahol van, vagy színlelhetné ott, ahol nincs”. És csak azért ragaszkodtam a képmutatáshoz, hogy ne váljak nevetségessé. De később — szavamra! — sose színleltem olyan érzelmet, amely nincs. Manapság a fiatalok érzelmi kapcsolata — ahol van ilyen — sokkal őszintébb, gátlástalanabb, mint az én ifjúkoromban volt. Ezzel szemben minden más területen mintha kevésbé volna divatcikk az őszinteség, mint régen.

Nem prédikálni akarok arról, ^ hogy bezzeg, a mi időnkben tombolt az őszinteség a társadalmi érintkezésben, ma pedig az emberek a színlelés álruhájában járnak, s a merev arcokról nem árulkodik: vajon az illetők mit gondolnak erről meg arról. Szó sincs róla. Az életnek vannak olyan területei, melyeken egyenest kitermelődtek a képmutatás, a színlelés, a tettetés, a füllentés a nyílt és elhallgatásos hazugság különböző formái. A burzsoá diplomácia legfélelmetesebb és legravaszabb egykori figurája, Talleyrand óta szinte kötelező e diplomáciában a ravaszdiság, a rókaság, a félrevezetés. Ezt mj sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az idegen szavak és kifejezések nagy szótárában e szónak — diplomácia — egyik jelentésmegfelelője így hangzik: „körültekintő ravaszság, furfang”. Ennek alapja nyilván Talleyrand cinikus mondása: „A beszéd arra való, hogy elrejtsük. vele gondolatainkat”. De gyakran nemcsak a beszéd — az írás is elfedi a valódi véleményt. Amikor például két ország jegyzéket váltva, fenyegetőzik, a jegyzék záróformulája akkor is így hangzik: „Fogadja Nagyméltóságod megkülönböztetett tiszteletem kifejezését...”

És a történelem? Mennyi változata álság- nak, hazugságnak, fondorlatnak, ármánynak, tőrbecsalásnak. Czillei, a királyi hatalomra törő főúr így fordul Hunyadi Lászlóhoz: „A hon nevében nyújtom jobbomat”. A hon nevében? Ahogy Vörösmarty drámájában olvasható, Czillei már akkor László elveszejtésé- re tör. Shakespeare királydrámái töméntelen példát nyújtanak arra: hányszor és mily fondorlattal csalja tőrbe a hatalomra ácsingózó egyik úr a gyanútlan másikat. Az őszinteség hiánya jellemzi a történelem hosszú feudális és polgári századait. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy a jóakaratú emberek mindig az igaz nyílt szívű, tiszta, őszinte társaknak szurkoltak, s megvetették a hamisat, az alakoskodót, az álnokot, a színlelőt, az őszintétlent. Az olyan jellemvígjáték, mint Moliére Tartuffe-je, sűrítve nyújtja át a képmutató, hazug, őszintétlen embertípust minden kor vizsgálódásának.

A hazugság a gyöngék fegyvere — írta volt 'Jókai. Ezen mindenki eltűnődhet, különösen, ha számba veszi: hányszor győzött ez a fegyver, vagyis a hazugság és a gyöngeség. A történelemben, a társadalomban, családi és munkaviszonyban.

De hát ha úgy van, hogy a diplomáciában, a történelemben, a társadalmi érintkezésben szinte kitermelődik az alakoskodás, az őszin- tétlenség — mikor és miképp van mégis hitele, értéke az őszinteségnek? A gyermekkorban bizonyosan. Különben mért írta volna

t e s e

oly találóan, kisgyerek korát és a Mamát idéző József Attila: „Én még őszinte ember voltam,/ ordítottam, toporzékoltam...”?

Keserű, kiábrándító vallomása ez a költőnek, s megingatja hitünket: valóban nem lehet felnőni, létezni, élni csalás, hazugság nélkül? Az őszinteségnek valóban nincs árfolyama?

Mit szóljunk akkor a manapság különösen divatos életrajzi könyvekhez? Az emlékezőkötetekhez, a tárgyilagosnak ható, s többnyire nem tárgyilagos, mert az önmagához megértőn elfogult író vallomásaihoz? Persze, találkozunk közöttük őszintékkel vagy őszinteségre törekvőkkel, de talán nagyobb számban kevésbé őszintékkel. Az emlékező ugyanis — néha nem is tudatosan — megszépíti múltját, s ezzel megtagadja a lélek föltárulko- zásának egyetlen indítékát: az őszinteséget.

Nyilvánvaló hát, hogy az őszintétlenség, még ha nem is jut el a hazugságig, tulajdonképpen utálatos, ellenszenves magatartás. így hát az is nyilvánvaló: nincs vonzóbb, emberibb, rokonszenvesebb vonása személyiségünknek, mintha társunk, környezetünk, tárgyaló partnerünk úgy találja, hogy fedezete van a szavunknak. Ez a fedezet az őszinteség, ami egyet jelent azzal, hogy bízni lehet bennünk.

Ez, persze, kissé elvont bölcsességnek tetszik. Ezt különösen akkor érzem, mikor olyan fiatalemberekkel találkozom, akik mint szent és ősz ősállatra tekintenek rám, ha ilyen elveket hangoztatok. Azt mondják, hogy ők igen hamar megismerték a társadalom játékszabályait. Nem tudják, mi volt régen, de azt bizonyosan állítják, hogy aki balek — s a balekség egyik megnyilvánulása az érzelmek, a tervek, a kártyák nyílt föltárása —, az alaposan megégeti magát, más kifejezéssel : könnyen pofára esik. Az embert akkor ítélik meg kedvezően mondják ifjú barátaim —, ha „megjátssza magát”, ha szelídnek mutatkozik, ha nem mond ellent, ha nem vitatkozik. Rövidesen: ha nem őszinte. így könnyebb előre jutni, érvényesülni. Hazudni kell az iskolában — mondják —, hazudni kell a lányoknak a fiúk előtt, fiúknak a lányok előtt, mert különben alul maradnak, hazudni kell a főnöknek — a hazugságot mindenütt szívesebben fogadják, mint a szókimondó igazságot.

Eltűnődöm ezen a szemléleten. Szó nélkül vegyük hát tudomásul, hogy az a nemzedék, mely minket hivatott fölváltani, s mely a szocialista társadalom kiteljesítőjének a szerepét kapta a történelemtől, ilyen elvek szerint nőjön fel? Vegyük tudomáslil, hogy a történelem szocialista korszaka se fog majd különbözni az előző korszakoktól a tekintetben, hogy ugyanúgy az őszintétlenség, az alakoskodás, a furfangos helyezkedés jellemzi, mint azokat?

Vhhe nem tudok belenyugodni, s

XjUUC gbbe nem is szabad belenyugodni. Váltig kitartok egy régi rögeszmém mellett: a társadalmi együttélés — pontosabban: a szocialista társadalmi együttélés — nem alapozódhat az átejtésen, a becsapáson, a hazugságon, az őszinteség nélküli magatartáson. Nemcsak múltunk haladó törekvéseit, ám jelenünk erőfeszítéseit s a jövendőnek az embert végképp fölszabadító korszakát is tisztelettel szeretném szemlélni. Ezért is zárom e jegyzetet úgy, mintha levél volna: maradok — a múlt, a jelen és a jövő iránt — őszinte tisztelettel:

Nemes György

Tavaszodik a Kanázs-várnál

„Taxjánfalva"

Mátiadeiecskén

C

sattognak a bizony már

kissé megkésett metszőollók, verőfényesre erősödik a tavasz eleji napsütés, fokozódik az érdeklődés a telkek, eladó helyek iránt, s egyre több az építkezési anyag a mátraderecskei Ka- názs-vár szomszédságában, fenn a dombon, az üdülőterületen. Lent a völgyben, a hevesi község szélén, még zárva a gyógyvizéről méltán híres fürdp. Most még nem buzog a meleg víz, tavaly ősszel, ámikor az idény véget ért, gondosan lefojtották a kutat. Május elsején azonban újra kinyitják a fürdőt, • akkor megindul a tavaszi áradat Salgótarjánból, Hatvanból, Balassagyarmatról, Budapestről és az ország szinte valamennyi tájáról Derecske felé. Ez aztán eltart egészen a késő őszi, hűvösödé napokig.

Tavaly nyár óta, amikor Fehér János salgótarjáni kisiparossal, derecskéi lokálpatriótával utoljára itt járt á krónikás — sokat változott a kedvelt üdülőterület. Ezen a „várossá” fejlődött üdülődombon jelenleg mintegy háromszáz telek szolgálja az ember pihenését. Itt fent a napfény és levegő, lent pedig a gyógyító fürdővíz vonzó hatása érvényesül abban, hogy hosz- szú ideje nincs egyetlen szabad, kimérhető telek a derecskéi magaslaton.

Az üdülőtelkek és a változatos képet nyújtó szép házacskák gazdái közül minden harmadik — salgótarjáni lakos! Vagyis körülbelül — így számítja a derecskéi tanács •blöke. Forgó Miklós — száz

salgótarjáni telektulajdonos érintett azokban a kérdésekben, amelyekről a közeli múltban, zsúfolt ház előtt, a falugyűlésen esett szó. A száz salgótarjáni telek- és üdülőház-tulajdonos „vonzata” nyári időben további háromszáznégyszáz pihenni vágyó. Esetenként tehát kisebb falura elegendő salgótarjáni tölti Mátraderecskén a hét végét. Tavaly egyébként, öt hónap nyitvatartás alatt, a derecskéi gyógyvizet, a fürdőt, amelyre önerőből és társadalmi munkával sokat költött a helyi tanács eddig is, mintegy hatvanezer ember kereste fel! Az igény óriási és egyre nő. A figyelem, a megyei segítség, az országos támogatás jóval szerényebb. „Mecénás kerestetik!” — ezzel a felkiáltással foglalkozott Heves megyei laptársunk nemrégiben a derecskéi gyógyhely felkarolásával, fejlesztésének segítésével. A mecénás azonban késik. Ha nem is teljes mértékben (anyagi segítséget kapott vagy másfél milliót a tanács), mindenesetre nagyjából-egészéből magára hagyatott a derecskéi közösség a fürdő körüli szép tervek kivitelezésében. Szeretnék téliesíteni az egyik medencét, és akkor megfelelhetnének annak az előírásnak, hogy gyógyhellyé nyilvánítsák hivatalosan is a fürdőt.

Annak nyomán a támogatás nagyobb lehetne, országos szervektől is érkezhetne.

Mindenesetre az évről évre növekvő érdeklődés előbb- utóbb arra kényszeríti a hivatalos, országos szerveket, hogy figyelemmel legyenek erre a helyre. Ahol tavaly egyetlent!) jjiliusi napon több mint kétezren váltottak belépőt a medencékhez. A derecskéi vízről hivatalos egészségügyi vélemény helyett álljon itt a fürdőzők tapasztalata: elsősorban az ízületi, reumás fájdalmak és a különféle női panaszok ellen hatásos ez a kincset érő víz.

Büszkék is á derecskeiek a vizükre, szívesen látják a vendéget, s maguk is megtesznek i— különlegesebb szervezés nélkül, csupáncsak hagyományból, — mindent a község felvirágoztatásáért. Forgó Miklós tanácselnök a falugyűlésen arról számolt be a derecskeieknek, hogy tavaly lakosonként 550 forint társadalmi munkát végeztek. Majd másfél millió forint értékű társadalmi segítség, önmagáért szól! Elén járt a téglagyári közösség; a szocialista brigádok és maga a vállalat. Ugyanez vonatkozik a termelőszövetkezetre is. Vízhálózatot építenek, bővítenék Derecskén, utat építettek, fejlesztették a sportpályát, a szöFél évszázada fogadja naponta a kicsinyeket a mátraszőllősi óvoda. A több mint ötven esztendeje működő intézményt kocsmából alakították ki hajdanán, így napjainkban nem mindenben felel meg a követelményeknek. Uj óvoda kellene, a jelenleginél jóval több férőhellyel. A 68 óvodás kisgyermek mellett további 71-en várják a bejutást. Két csoportban foglalkoznak a lányokkal, fiúkkal. Bognár Károlyné vezető mellett még hárman végzik óvónői feladatukat. Az iskola-előkészítő foglalkozásokon 25-en vesznek részt a „diákjelöltek”. Bognár Erika segítségével — képünkön — olyan feladatokat oldanak meg, melyek iskolai tanulmányaik végzésében jelentenek könnyebbséget. — kj —

/VIni tévénjánlaiunk

Sziporkák

Gondoskodás a vásárlóról

Újfajta szolgáltatást nyújtanak a vevőknek a 15■ számú élelmiszerüzlet pénztárosnői. Itt soron kívül szolgálják ki azokat, akik nem követelik a visszajáró pénzt.

Sporthír

Tegnap döntetlen eredménnyel végződött a „Hóvihar” és a „Szélvihar” labdarúgócsapatok barátságos mérkőzése. A legközelebbi döntetlenre jövő kedden kerül sor.

Könyvpalota

A város építői átnyújtották a könyvkereskedelmi vállalat dolgozóinak az újnonnan elkészült, pompás több emeletes épület kulcsait. Ebben az épületben állandóan a könyvek őrzésére legalkalmasabb, optimális hőmérséklet és páratartalom lesz. Sok ezer könyvet tárolnak majd itt — mielőtt papírhulladékként átadják a begyűjtő szervnek.

Agglegények

A 39 éves F. úborkov törzsökös agglegény. Apja, nagyapja, dédapja — egytől egyig agglegény voltvetkezet kétszázötven gépkocsifuvarral támogatta az itteni munkákat. Dolgoztak a fürdő környékén a szövetkezeti erdészeti brigád tagjain kívül az iskolások is. Fehér János egymaga mintegy tízezer forint értékű társadalmi munkát végzett Mátradespcs- kén. Ű és több társa: a téglagyári Keller József mérnök, a szocialista brigád, Horváth Károly a szövetkezetből, Kó- ródi István lakatos és Kiss Józsefné, a helybeli pávakör vezetője, méltán kapott kitüntető oklevelet a falugyűlésen.

Figyelemre érdemes megjegyzésekben, javaslatokban sem volt hiány: bővíteni lehetne a Salgótarjánból érkező buszjáratot, vagy ami még ennél is kézenfekvőbb, hogy a Tarjánból induló ’vonatról ne kelljen Kisterenyén át- szállni, várakozni. Hiszen a mátranováki vonat ott várakozik, legyen lehetőség pénteken, szombaton és vasárnap a közvetlen odautazásra! Derecske mindent megtesz a vendégek fogadásának javítására: az ÁFÉSZ-üzlet és a vendéglő nyári bővítése egy lacikonyhával napirenden van. A teraszra új gombákat szereztek be. A forgalom eddig is havonta egymillió forint volt a két egységben .— erről beszélt Kovács Sándor üzletvezető.

T

ovább bővül „Tarjánfal- va”? Úttörőtábornak, kemoinsnek alkalmas helyet mindenesetre máris felaiánlott Forgó Miklós derecskéi tanácselnök. Nem kellene sokat gondolkodni. X T. Pataki László

11.35: Itália múzeumaiban.

Olaszország legszebb, műemlékekben és műgyűjteményekben rendkívül gazdag városába, Firenzébe vezet el bennünket az olasz filmsorozat most bemutatásra kerülő része. A cél tulajdonképpen a firenzei Pitti-képtár. Mielőtt azonban belépnénk a kamera segítségével a szépséges Pitti Palotába, előbb némi ismeretséget köthetünk a rómaiak által, időszámításunk előtt az első században

Kérem, ne húzzák össze szemrehányóan a tekintetüket — a fenti kérés egy ankét és a „Hogy nálam különb legyen...” tévésorozat tanulsága és komoly... Csak pontosabban fogalmazva így hangoznék: ne „jó” gyereket neveljünk! Ezt mondta el a napokban egy két és fél órás fórumon a pásztói bölcsődében dr. Ranschburg Jenő, a népszerű gyermekpszichológus előadásában és a kérdésekre válaszolva. A jó gyerek, akit fehér harisnyanadrágban küldenek le a játszótérre és fehér harisnyanadrágban jön vissza, aki mindenkinpk szót fogad, aki senkit sem zavar, szinte „nincs is” — ez veszélyes gyermeknevelési ideál! Korlátozott a világ felfedezésében. Lassan-lassan elveszti legdrágább kincsét, a

alapított várossal, a történelem és a képzőművészet páratlan találkozásának e rendkívüli színhelyével. A Pitti- jréptár anyagát a 17. század közepétől II. Ferdinánd és örökösei gyűjtötték. A gyűjteményben nem egy világhíres alkotás is szerepel: Raf- faelo, Giorgione, Tiziano és más nagy művészek alkotásai. Ezenkívül iparművészeti jellegű gyűjtemény és a Medici család kincstára is ott található.

kíváncsiságát, az alkotni akarást. Persze, a „rossz” gyerek nem bezzegék gyereke — őt nem „viselkedni” tanítják meg, hanem élni. Nehéz eset: mindig kérdez, nyüzsög, felfedez, tevékenykedik. Nem méltányolja, milyen szűkében vagyunk az időnek és a legtöbb felnőtt szemében bizony, nem ő a „nevelési siker” példája...

Ezernyi kérdés bent rekedt a szép számú hallgatóságban (köztük örömmel fedeztünk fel néhányat az „erősebbik nem” képviselői közül is!), amikor véget ért az ankét. Azt hiszem, nem olyan nagy baj ez, hiszen a választ végső soron magunknak kell megkeresni, a saját gyerekeinkre figyelve!

— gkm —

„CSAK EGY CSAP”

Rákosy Gergely forgatókönyvéből készít vígjátékot a televízió számára Hintsch György rendező. A tévé IV-es stúdiójában rögzítésre kerülő tévéjáték operatőre Czabarka György. A főszerepeket Mensáros László, Kabos László, Harkányi Endre és Ambrus András játsza. A képen: Harkányi Endre, Ambrus András és Kabos László a kamen előtt.

Neveljünk „rossz* gyereket!