Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-10 / 58. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Berobbantak az atomiparba NOGRAD M MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXV. ÉVF., 58. SZÁM ARA: 1.20 FORINT 1979. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Zökkenők után — kielégítő Tovább javult a% ü*emelt vagonellátáma A-múlt esztendő utolso ne­gyedében az államvasutak sze­relvényei több mint egymillió tonna árut fuvaroztak el a me­gye üzemeiből. Akkor még — korántsem zökkenőmentesen. Sok gondot okozott a vasúti kocsik hiánya, amik gátolták a késztermékek ütemes el­szállítását, s gyakran veszé­lyeztették az exporttervek teljesítését is. A vasutasok, s a fuvaroztató partnerek együttes, megfeszített munká­ja eredményeként végül is nem lett lemaradás, mitöbb: a MÁV dolgozóinak az év utolsó napjaiban némi előny­re is sikerült szert tenni. Az 1979. esztendő kezdetén a megyeszékhely egyetlen üzemében sem jelentkezett vagonhiány, s tartott ez csak­nem teljes két hónapon ke­resztül. S ez jelentős, hiszen — miként példák sokasága igazolja — jól kezdett év jó eredményekkel is zárul. A salgótarjáni nagyüzemek közül az éppen csak itteni székhely­ivel rendelkező Nógrádi Szén­bányák illetékesei számoltak be az eltelt hetek alatt a termelést is kedvezőtlenül be­folyásoló, elégtelen kocsiellá­tásról; a többi üzemben el­eddig „rendjén mennek a dol­gok.” lm, a körkérdésre adott válaszok. Nógrádi Szénbányák, Kor­mos Ottó bányamérnök: — Januárban nagyan jó, február elején kimondottan rossz, most megint kielégítő a vasútikocsi-ellátás. Az év el­ső hónapjában tizenhét, feb­ruárban pedig negyvennégy, márciusban eddig egyetlen órára sem állt le vagonhiány miatt a nagybátonyi szénosz- tályzó, így nem kellett a fel­színre hozott szenet készlet- térre halmozni. A hátrány egyébként még jelentős, hi­szen megközelítőleg kétszáz­ötven vagonra lenne szüksé­günk a készlet elszállítására. Ám bízunk abban, hogy mint megint, a MÁV újra teljesíti szinte valamennyi igényünket. Ez nyilvánul meg abban is, hogy a most vasárnap dél­előtti termelésünkhöz és az éjszakai szállításhoz már visz- szaigazolták a megfelelő mennyiségű vagont. Gyenes Vendel, a ZIM sal­gótarjáni gyára szállítási és értékesítési osztályvezetője: — Bel- és külföldre menő termékeink szállításához na­ponta nyolc fedett kocsit igénylünk a MÁV-tól és eddig a kiszállítás nem okozott tervteljesítési fennakadást. Egy-két napos „zökkenők” voltak csupán, miket sikere­sen átvészeltünk. Jelenleg, s hetekre visszamenőleg, folya­matos a kért vagonok érke­zése gyárunkba. Reméljük, ez továbbra is így lesz! ÜM salgótarjáni síküveg­gyára, Grajzer János szállítá­si vezető: — A minap készítettünk írá­sos jelentést éppen erről a té­máról az igazgatóságnak, mely­ben megfogalmaztuk: sem ki-, sem beszállításunkat nem gá­tolta vagonhiány. Mitöbb, feb­ruár első napjaiban szocialis­ta együttműködési szerződést kötöttünk a zagyvapálfalvai vasutasokkal, amiben mi vál­laltuk: éjjel és nappal egy­aránt, folyamatosan fogadjuk és rakjuk meg a vasúti ko­csikat. Ezzel is elősegítve a gyors kocsifordulót és csök- 'kentve az álláspénzért eddig kifizetett összeget. Az ütemes­ség így a két vállalat sikeres együttműködésének eredmé­nye is. Sajtótájékoztató a táplálkozási Minden korábbinál gazdagabb program Termékeik lényeges hánya­dát. mintegy 80 százalékát szocialista országok piacaira küldi a VEGYÉPSZER salgó­tarjáni gyáregysége. Az atom­ipari berendezések gyártásá­ban már gyakorlatuk van, a paksi szállításuk után az NDK-ba és a Szovjetunióba viszik készülékeiket. A magas műszaki és esztétikai igé­nyeknek eleget tevő munká­juk elismerést vált ki a vá-, sárlókból. A napokban telje­sítették a szovjet olajipari minisztérium megrendelésé­in nek első részét, mely értel­mében olajmérő-áHomások készültek. Összesen 135 dara­bot kell átadniuk, melyből 110-et már ebben az eszten­dőben állítanak össze a nagy- vállalat más gyáregységeinek közreműködésével. Megbízást kaptak gázmérőállomás pro­totípusára, melyből a sorozat­gyártás a következő évek programja. v NDK-beli. és magyar koo­perációban készül, határain­kon túl néhány klórgyár. me­lyek hőcserélőit a salgótarjáni üzem kiváló szakembereitől várják. A berendezéseknek az úgynevezett freonos nyomás­próbát is ki kel! állniuk hi­bamentesen, ezért a hegesztési varratokat csakis magasan képzett specialisták, a nukle­áris első osztályú hegesztők készíthetik. Képünkön a Vál­lalat kiváló; brigádja címet elért Oravecz János vezette kollektíva • tagjai. Balázs Ist­ván. Makiács József export­berendezést szerelnek. — kulcsár — szokásokról a jubileumi könyvhétre Hiába az orvosok, a szak­emberek figyelmeztetése, hiá­ba sokasodnak testünkön a felesleges és ártalmas kilók, étrendünk alig változik. Ha­zánk minden lakója átlagosan 27 kiló 70 deka zsírt fogyaszt évente, s ezzel a mennyiség­gel — sajnos — a nemzetközi ranglista, élén állunk — hangzott el pénteken az Or­szágos Egészségnevelési Inté­zet sajtótájékoztatóján. Kétségtelen: táplálkozásun­kat döntően befolyásolják a hagyományok, a szokások — hangsúlyozta Bouquet Dezső, az Országos Élelmezés és Táplálkozás ^Tudományi inté­zet osztályvezetője. Mindez egyben arra is utal, hogy az egészséges élet­módnak megfelelő táplálkozás nagymértékben függ az élel­miszerek választékától, hozzá­férhetőségétől, árától és a konyhatechnika fejlettségétől is. Nem csak az egészség, ha­nem a gazdaságosság szem­pontjából is hasznos lenne például, ha a húskészítmé­nyek kevesebb zsiradékot, egyes konzervek kevesebb szénhidrátot, a dzsemek, be­főttek kevesebb cukrot tartal­maznának. Örvendetes, hogy viszonylag rövid idő alatt rendkívül népszerűvé váltak az üdítő italok, az egészség- ügyi szakemberek azonban el­sősorban a Deit és más, ha­sonlóan kalóriaszegény üdítő mellett teszik le voksukat. Szükség van arra is, hogy az eddiginél szélesebb körben használják a szakácsok, a há­ziasszonyok a teflon bevonatú edényeket, a grillsütőt, az alufóliát és a többi korszerű főzőeszközt. Segítségükkel úgy készíthető el a kalóriasze­gény étel, hogy megőrzi az értékes tápanyagokat, íze változatlan marad. Katona Edit, az Országos Egészségnevelési Intézet osz­tályvezetője rámutatott, hogy az intézet megkülönböztetett figyelmet fordít a legkiseb­bele, az óvodások, az iskolások egészségügyi felvilágosítására. Fontos feladat a felnőttek is­mereteinek bővítése, szokásai­nak formálása is Eredménye­sen működnek evvütt ,a kü­lönbem élelmiszeripari válla­latokkal. , Az idei ünnepi könyvhetet június 1. és 8. között rende­zik meg — jelentették be a könyvhét szervező bizottsá­gának pénteki ülésén. Az 50. évforduló tiszteletére a fővá­rosi megnyitót a VIII. kerü­leti Blaha Lujza téren, a hajdani Nemzeti Színház he­lyén tartják. Az országos vi­déki megnyitó Miskolcon lesz. 1927-ben a Magyar Könvvkiadók és Könyvkeres­kedők Egyesületének miskolci közgyűlésén javasolta első íz­ben Supka Géza, á Literatúra című folyóirat szerkesztője, hogy „hazánkban könyvnap tartassák, amely könyvnap a magyar kultúrának egyetemes, nemzeti ünnepe legyen”. A szövetkezeti könyvterjesztés ünnepi megnyitójának Nagy­kőrös ad otthont­A VIII. kerületben és Mis­kolcon mutatják majd be a szép magyar könyv verseny 1978. évi díjnyertes kiadvá­nyait és a könyvheti újdon­ságokat is. A központi meg­nyitók színhelyén kiállításon láthatók majd a könyvnapok 50 éves történelmének doku­mentumai is. A gyermekek nemzetközi évét is köszöntik az ünnepi könyvhéten: a magyar gyer­mekkönyvkiadás egész törté­netét felölelő nagyszabású ki­állítás nyílik Budapesten. Az ünnepi könyvhéten megemlé­keznek a magyar irodalom két jeles alkotójáról, a száz éve született Móricz Zsigmondról és Móra Ferencről is. A terjesztő vállalatok az idén is gondoskodnak arról, hogy minél több helyen meg­jelenjék az utcán a könyv, sokszor sátor, könyvutca, -tér, -udvar nyílik majd az ünne­pi alkalomra. Az országos szervező bizott­ság hangsúlyozta: a jubileu­mi könyvhét jó alkalom a rendezvények tartalmi-formai megnyitására is. Javasolták, hogy a programok között vál­tozatlanul első helyen álló író-olvasó találkozók, anké­tok körét bővítve minél több helyen rendezzenek olyan ta­lálkozókat is, amelyeken iro­dalomtörténészek adnak tá­jékoztatást az újdonságról­Kulturális életünk jelen­tős eseményére több mint száz újdonsággal jelentkeznek a kiadók. Ismét megjelennek a népszerű antológiák, a Körkép ’79, a Szép versek ’78, a Ri­valda ’77—78. Kossigin Indiában Az indiai kormány meg­hívására pénteken hivatalos, baráti látogatásra Indiába ér­kezett Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. A delhi repülőtéren a magas rangú vendéget Morardzsi Deszal miniszterelnök és más indiai vezetők fogadták. Alekszej Koszigin, Űj-Del- hibe érkezésekor a repülőté­ren kijelentette, hogy látoga­tása lehetőséget ad számos, elsősorban a nemzetközi éle­tet és a két ország politikai és gazdasági együttműködését érintő kérdés megvitatására. Országaink között nincsen semmiféle nézeteltérés — hangsúlyozta a szovjet kor­mányfő, majd hozzáfűzte: amikor pedig nincsenek ellen­tétek, akkor igen- könnyű tár­gyalni. Ezenkívül nagyon sok minden van, ami összeköt bennünket, elsősorban a béke megvédésének ügye. (Kom- j mentárunk a 2. oldalon.) Üzemorvosi ellátás megyénkben Nógrád megyében az utóbbi időben több intézkedés szü­letett az üzemekben dolgozó munkások egészségének meg­védése, a balesetek megelőzé­se érdekében. Az üzemorvosi órák számának emelése pél­dául az ötödik ötéves tervidő­szak alatt évente tizenkét órát jelentett. Az 1978-as évi ada­tok szerint pillanatnyilag 157 üzemorvosi óraszám biztosí­tott, s ebből 131 a betöltött óraszám. A különbözetnek az oka ebben az esetben is az orvoshiány, mivel a fiatalok nem szívesen vállalják, hogy ebben a nagy felelősséget, rá­termettséget igénylő hiány­szakmában dolgozzanak. Megyénkben hét főfoglalko­zású üzemorvos tevékenyke­dik, közülük négyen a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek or­vosi rendelőjében dolgoznak. Egy-egy üzemorvosnak pedig az öblösüveggyár, a ZIM sal­gótarjáni gyára és a kányási bányaüzem nyújt teljes elfog­laltságot. Részfoglalkozású üzemor­vosként harmincán tevékeny­kednek. ők napi egy-két, eset­leg három órán keresztül fo­gadják a betegeket. Vala­mennyiük rendelési idejének napi átlaga 71,5 órát tesz ki. Táppénzbevéte!i joguk nincs, ezzel csak a hét főállású üzemorvos rendelkezik. Említést kell tenni az olyan csatolt körzetekről is. ahol a körzeti orvos egyszemélyben üzemorvos is. Ilyen például a kisterenyei 2-es számú, a mát- ranováki 1-es számú körzet és az alsópetényi vonzásterü­let. De hasonló a helyzet Nemtiben, Nagybátonyban ti­es, 4-es körzet) és örhalom- ban is. Az utóbbi községben mezőgazdasági üzemi körzet működik. Az üzemorvossal nem ren­delkező 49 kisüzem dolgozói­nak előzetes és időszakos al­kalmassági vizsgálatát a me­gyei üzem^g^szségügyi szak- rendelések végzik. Gazdálkodásról, bizalmiakról... Kosaiba/másolták megyebisottsági ölese Pénteken délelőtt az SZMT székházában ülésezett a Köz- alkalmazottak Szakszervezeté­nek Nógrád megyei Bizottsá­ga. Az ülésen, amelyen újon­nan megválasztott bizottsági tagok is részt vettek, első napirendi pontként az alap­szervezetek elmúlt évi gaz­dálkodásának tapasztalatait, ezen belül is a gazdasági bi­zottság ellenőrzéseit vizsgál­ták. Az alapos, sokoldalú és jól áttekinthető írásos előter­jesztés magáért beszélt, így kérdés nélkül, néhány hozzá­szólás kíséretében, elfogadták a résztvevők. Ezt követően tájékoztató jelleggel a bizalmiak jog- és hatáskörének érvényesülé­séről hangzott el beszámoló, a Közalkalmazottak Szakszer­vezete pásztói járás tanácsi alapszervezetének szakszerve­zeti bizottságánál, illetve a megyei főügyészség alapszer­veinél. A tájékoztatót mind­két részről a szakszervezeti bizottság titkára tartotta. A két terület tevékenysége any- nyiban közös, hogy az átlag­tól bizonyos mértékig eltérő feladatokat kell ellátniuk, sa­játos körülmények figyelem- bevételével. A két beszámo­lót azzal a kiegészítéssel fo­gadták el, hogy a témát az elkövetkezőkben különböző szinteken, átfogóan is napi­rendre tűzik. A továbbiakban ugyancsak szóbeli tájékoztató hagzott el a közalkalmazottak ifjúsági parlamentjeiről. Annak fenn­tartása mellett, hogy a leg­több parlament sikeresen lát­ta el feladatát, megemlítettek néhány szervezési, lebonyolí­tási hibát is. Többek között szó esett olyan parlamentek­ről, melyeken ahelyett, hogy beszámoltak volna a fiatalok­nak, kioktatták, esetleg elma­rasztalták őket. Előfordult az is, hogy a kellő előkészítés hiánya tette kérdésessé a rendezvény sikerét. Végezetül a megyebizottság titkára, Bodor Lászlóné, a legutóbb megtartott bizottsá­gi ülés óta eltelt idő esemé­nyeit, soron következő legfonto­sabb feladatait ismertette, majd Strihó Károly bizottsági tag számolt be a földhivatali alapszervezetben végzett pat­ronáló munkájáról. Konsxolídác'ó Kambodzsában Először látogatott el kül­földi újságírók egy csoport­ja Siem Reap kambodzsai tar­tományba, ahol a híres Ang­kor város romjai találhatók. Ebbe a thaiföldi határ men­tén fekvő tartományba tele­pítette át a Pol Pot-rezsim Phnom Penh és más városok több mint 100 000 , lakosát, hogy dzsungelt irtsanak és rizstermelő kommunákat hoz­zanak létre. Bolgár, francia. japán, NDK-beli, szovjet és kubai Újságíróknak Ham Po. a tar- | tomány népi bizottságának el­nöke elmondta, hogy sike­rült helyreállítani a tartomá­nyi székhely villanytelepét, működik mától 25 tartományi kórház, az általános iskolák­ban pedig mindenütt meg­kezdődött a tanítás. A helyzetünk igen nehéz, mivel nincs elegendő nyers­anyagunk és orvosi felszere­lésünk — mondta Ham Po —, de nagy erőfeszítéseket te­szünk az egészségügyi ellátás és a közoktatás szervezettsé­gének biztosítása érdekében. (MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom