Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
Most, mit, kivel és hogyan ? Csak lógok a levegőben — Rendhagyó módon hadd kérjem azt, hogy egymást bemutassák. Mondjuk, kezdje a „gyengébb nem”. — Semmi akadálya. Nagy Györgynek hívják, a termelési osztályon dolgozik, nős, kislánya van, nem tagja a KISZ- nek... Azt hiszem ezeket tudom róla. — És Nagy György, Rósz jár Erzsébetről? — A nevén kívül tudom, hogy alapszervezeti titkár, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett alig egy éve, aktív mozgalmi ember... Csupán ennyit. * E beszélgetés a salgótarjáni öblösüveggyárban zajlott le néhány napja, s nem véletlenül hangzottak el'ezek a kérdések. Nemrégiben a pártszervezet kezdeményezésére összegyűltek a gyár felsőoktatási intézményekben végzett fiatal szakemberei úgynevezett baráti beszélgetésre. De sokkal több volt ez annál, hiszen egy meghatározó folyamat kezdeti lépésének tekinthető. Mielőtt erről bővebben szólnánk, nézzünk egy számadatot: a gyár 38 felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembere közül alig több mint fele tartozik a fiatal korosztályhoz. Csupán összehasonlításként több termelőszövetkezetet is említhetnénk, ahol csaknem duplája az egyetemet, főiskolát végzettek száma. A másik gond, hogy néhány \ Búvár márciusi száma Megjelent a Búvár márciusi száma. A lap tartalmából: Rádióadó a tigris nyakörvén; Várostervezés ökológiai szemszögből; Hulladékmentes technológiák; Érdekes madárvilág Budaörsön ; Környezetkímélő növényvédelem ; Búvárkodás — szellemi olimpia; Riportok, hírek, praktikus tanácsok a természetbarátnak — és mindezek illusztrálásához, több mint száz fénykép. éven belül a vezető beosztásúak nem kis része eléri a nyugdíjkorhatárt, s az utánpótlás, helyesebben a megfelelő utánpótlás korántsem megnyugtató. Marad tehát, egyelőre az egyetlen választható út: a meglevő fiatal szakembergárda képességeinek alapos megismerése és kihasználása. Ezúttal tekintsünk el annak taglalásától miért csak most kerül sor minderre, nézzük inkább: mit hozott a beszélgetés? — Mindannyiunkat meglepett. hogy idáig alig törődtek velünk. Most pedig egyszerre fontosak lettünk és éppen a pártbizottság ül le velünk beszélgetni — mondja Roszjár Erzsébet, maliciózusan. — Ki is társalogtuk alaposan magunkat. Én például újra elpanaszoltam, hogy másfél éve csak lógok a levegőben, hiába vagyok elvben üzemgazdász. .. És hiába kértem a parlamenten is; nem több munkát, mint ahogyan egyik főnököm „értelmezte”, hanem szakképzettségemnek megfelelő munkakört! Pitiáner, idetedd-odatedd megbízások mellett „elfelejtem” amit éveken át sulykoltak belém az iskolában. Nagy György hetedik éve dolgozik a gyárban. Műszaki főiskolát végzett. KlSZ-tagsá- gának megszűnése, pontosabban abból való egykori kizárása regénybe illő történet. Sajnálatos, hogy most helyszűke miatt nem ejthetünk A TELEVÍZIÓ ÉS AZ A-VITAMIN Amerikai kutatók megállapították, hogy a gépjárművezetőknek nem tanácsos közvetlenül az utazás megkezdése előtt televíziót nézniük. A televízió ugyanis állítólag 30 százalékkal is ronthatja a látás élességét, mivel a szervezet A-vitamin-tartalmát néhány órára közel a felére csökkenti. Az orvosok ezért azt javasolják a járművezetőknek, hogy indulás előtt legalább 1—2 órán át tartózkodjanak a televíziónézéstől. róla szót. Esete különös példázata annak, hogyan kallódhat el egy igen értékes szakmai és mozgalmi fiatal. — Átmenetileg — igazít ki Nagy György —, mivel éppen a napokban közölték velem elképzeléseiket a jövőmet illetően, s úgy érzem alaposan megmérettem. Egy kilátástalannak, már-már kiútta- lannak tűnő időszak után lehetőség nyílott előttem, s most annyi új dolog történik, hogy esténként csak úgy zsong-bong a fejem. — A szakmai feltételek, a képzettségnek megfelelő munkavégzés csak az egyik része a dolognak — magyarázza Teplán Károly KlSZ-bizottsá- gi titkár. — Joggal várunk el az értelmiségi fiataloktól közéleti munkát. Roszjár Erzsi KISZ-alapszervezete például gyáron belül korrepetálásokat tart és igyekszik a kulturális életben is „megmutatkozni”. Egyelőre csak mérsékelten. Nem titok, hogy sokkal többet várunk. * Krätschmer Lajos pártbizottsági titkár, az összehívás kezdeményezője és levezetője ezt a többletet, hangsúlyozza. — Másfél hónapja kerültem ide — mondja — a fiatal értelmiségiek gondjaira-bajaira, véleményeire, tapasztalataira, kritikáira voltam kíváncsi és az igényeinket ismertettem velük. Vagyis, hogy tőlük jóval többet remélünk és kérünk a közéletiség, a közművelődés, és egyáltalán a közösségi élet minden területén. Legfontosabb észrevételem és örömöm, hogy nem zárkózottak, szívesen és élénken reagáltak elképzeléseinkre. Gondolok egyebek között az ifjúsági mozgalomra, az FMKT-ra, a politikai oktatásra, a kulturális eseményekre. És bizony a beszélgetés során kiderült például az is, hogy egymást sem ismerik kellőképpen. Keveset tudnak képességeikről, szándékaikról. — Nem ez volt az egyetlen lehetőség számukra, hogy kiöntsék „szívük bánatát”. Hogy csak a korábbi termelési értekezleteket, a Közgyűléseket, az ifjúsági parlamentet említsem hirtelenjében. .. — Nem tartottam célszerűnek, hogy azt vizsgáljuk, annak idején miért nem hoztak eredményt ezek a fórumok, szerintem lényegesebb és hasznosabb, ha arra összpontosítunk, most, mit, kivel és hogyan? Ez a beszélgetés adott bőven teendőket. Például a Roszjár Erzsébet gondja néhány napon belül megoldódik. Tudásának megfelelő beosztást kapott Nagy György is. De ugyanakkor feladatot kapnak olyan területeken is. amelyeken az iskolákban szerzett ismereteiket kamatoztatni tudják, a köz javára. Tanka László Hosszú és rögös az út addig, amíg az iskolából frissen kikerülő fiatalból muiiKahe- iyén szakmájának valódi mestere lesz. S hogy azzá vaiik-e valóban, az nem csak rajta, hanem azon a közösségen is múlik, melyben munkássá érése kezdődik. S persze művezetőjén is, hiszen a fiatalok nevelésének ő az egyik legfőbb felelőse. Galló István művezető irányítása alá 23 lakatos és hegesztő tartozik a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat salgótarjáni gyáregységének mérőállomás üzemében. Erre az üzemre hárul a gyári tennivalók oroszlánrésze, s talán a legtöbb fiatalt éppen ezen üzem foglalkoztatja. Nevelésükről tehát jócskán gyűjtögethetett tapasztalatokat a művezető. — Magam sem vagyok még öreg legény-. Mégis megkockáztatom a kijelentést, hogy a mai 18—20 évesekre jobban oda kell figyelni. mint teszem azt tíz évvel ezelőtt — mondja Galló István. — Bizonyára közrejátszanak ebben a családi nevelés fogyatékosságai is. Ügy látom, ma nem minden csalódban kapják meg a fiatalok azt az erkölcsi tartást, az alapvető morális normákat, melyekre később biztonsággal építkezJó ütemben halad a Magyarnándori Állami Gazdaság szügyi tehenészeti telepének építése. A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezet dolgozóinak a munkája nyomán elkészült két 212 férőhelyes istálló. A fejőház és a szociális épület e hónap végére készül el. A 640 férőhelyes tehenészeti telep teljes elkészülte az év végére várható. A képen Frecska József építésvezető és Révai László ácsbrigádvezető az építéssel kapcsolatos teendőket beszéli meg. ■f Nyomják a vállalatot A szabályozórendszer ben éppenséggel nem volt híján a kivételezéseknek, felmentéseknek, egyedi elbírálásoknak. Ma már közismert, hogy a támogatások elburjánzása és áttekinthetetlen szivárgása a költségvetésből a vállalatokhoz, nagymértékben ezzel — az egyedi elbírálások sokasodásával — függ össze. Aligha kétséges, hogy voltak és minden bizonnyal ezután, is lesznek a gazdálkodásnak olyan valóban sajátos körülményei, amit az egyetemes szabályozás nem méltányolhat — más kérdés, hogy helyénvaló-e, célravezető-e, ha az egyedi válik általánossá, a kivételezés jellegzetessé. Az idei terv és szabályozás az egyetemesség, az általánosan érvényesítendő feltételek erősítésével, ezeket a gazdaságon kívüli, szubjektív és ezért a hatékonyság mércéivel mérhetetlen módszereket igyekszik korlátozni. Ami egyszersmind azt jelenti, hogy most — ha más hangsúllyal is —, de bizonyos tartalmat kaphat a „nyomják a vállalatot” nézőpont. A vállalatokra ugyanis, bíznunk kell benne, a korábbinál sokkal erőteljesebb és egyetemesebb nyomás nehezedik majd, abban az értelemben, hogy a népgazdaságra nehezedő nyomás válik helyileg, sőt személyileg érzékelhetőbbé. A gazdasági törvényszerűségeket megkerülő álláspontok, nézetek és panaszok azonban aligha tűnnek el a szabályozás varázsütésére. Ez azért sem várható, mert az árrendszer bizonyos homályosságai aligha teszik lehetővé a siker és a kudarc, az eredmény és a hátrány minden esetben egyértelmű megítélését. Elég csak azokra a vállalati vitákra utálni, amelyek a nem kifizetődő termelés megítélése körül itt-ott megfigyelhetők. Való igaz, nem mindenkor és minden terméknél lehet fillér pontossággal felderíteni a hasznot vagy a ráfizetést, s ez teremt módot a megítélések különbözéséhez, a számok és ellenszámok sajátos háborúságához. Aki valamelyest járatos a vállalatok háza táján, jól tudja, hasonlatos mindez a térképészeti módszerhez, amelynél más igényű a nagyléptékben ábrázoló geografikus kép, mint a kis tereptárgyakat is jelző részletrajzolat. Magyarán: bizonyos gazdasági magaslati pontról, s meghatározott nagyságrendiséggel a ráfizetés körvonalai meglehetős pontossággal kirajzolódnak, akkor persze, ha gondosan vizsgálják, keresik ezt a rajzolatot. Ehelyett — igaz — egyszerűbbek a hivatkozások részint az egyedi sajátosságokra, részint arra, hogy a szabályozók, lám, „nyomják a vállalatot”. Az idei népgazdasági tervről szóló minisztertanácsi határozat rámutat, hogy „a vállalati tevékenységet a tervcélok megvalósítását szolgáló munka dinamikusságától és annak népgazdasági eredményességétől' függően kell értékelni”. Ez egyszersmind azt is feltételezi, hogy a szabályozás „normatív jellegének erősítésével szigorítani kell az általános gazdálkodási feltételeket”. Az ily módon körvonalazott törekvések, s mindenekelőtt a szabályozás szigorúbb és normatívabb, általánosabban érvényes jellege mind szűkebb teret engednek a gyengébb vállalati bizonyítványok afféle magyarázatának, amelyekben az eredményt bizonyos indokolások pótolják. Az idei szabályok azt is előrevetítik, hogy a vállalat gondjait — akár rossz munkákról, akár méltánylandó sajátosságokból származtathatók — a korábbi esztendőkben megszokott módon, év közben. nem enyhítheti a közpénzből folyósított segélyezés. Ily módon tehát * ny^svr*]ód~; tehát világméretekben egyértelmű jelentésében értve — célszerű jobb munkával kiváltott ellennyomással válaszolni. Emberöltő az öntödéken öntődinasztiában nevelkedett Egner Dezső, a ZIM salgótarjáni gyárának kulcsöntödei művezetője. A szakma minden szépségét, örömét, gyötrelmét 14 évesen, szinte gyermekfejjel kezdte tanulni. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen olyan kiváló mestertől leshette el az öntés fogásait, aki szakmájának nem csak tudója, hanem az öntészet művésze volt. Ez a mester saját édesapja volt. Szakmát, emberséget, becsületet, tisztességet tőle tanult a fia. Hűséget is, hiszen 47 esztendőt dolgozott végig a gyárban. A kenyéradó gyárhoz való ragaszkodás élő példája az Egner család. Mind az öt Egner-testvér itt kezdte életútját. Hárman közülük az apa nyomdokaiba léptek. öntők lettek. Ketten a lakatosszakmát választották. Rezső a legidősebb, ő lett az első, aki az apa példáját követve munkakönyvét váltott a gyárba. Sokat próbált férfi lett az egykori tanoncgyerek. Nem mondott nemet soha, ha bizalommal fordultak hozzá. Akár politikai, akár társadalmi megbízatásokról volt szó,. örömmel vállalta és becsülettel teljesítette. Élvezte az embereik bizalmát alapszervi párttitkárként, s teljesítette a várakozásokat akkor is, amikor gazdaságvezetői posztot töltött be a szakszervezeti bizottságban. Ha arra volt szükség, járta a falvakat, s ott is értette az emberek szavát, mint ahogyan azok is kapcsolatot találtak az ipari munkással. Több mint két évtizede tűzoltóparancsnok. Nem elsősorban a feladat romantikája vonzotta, hanem az az elkötelezettség, amely a gyár berendezéseinek védelmére szólította. Ki vállalkozna most már, hogy utána számoljon: hány vasárnapot, a szabad idő hány óráját töltötte szolgálatban azért, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhassa, teljesítette a feladatot. Nehezen „viseli” a dicséretet, mint annyi más szerény ember. De elhomályosul szeme az örömtől, ha munkatársai a régi emlékeket idézgetik, s belepirul, ha saját szerepéről szó esik. Bármennyire szerény is, ő sem lehet kivétel: a becsületes munkáért járó elismerő szó mindenkinek jólesik. Ajándékokat, emléktárgyakat kapott, amikor búcsúztatták. Nem könnyű a búcsú 47 munkásesztendő utár. Hiszen nem csak az oly szeretett szakmától válik el, hanem azoktól a munkatársaktól, akiknek már rezdüléséből is értett. Vasnál erősebbé váltak azok a szálak, amelyek Egner Rezsőt a gyárhoz kötötték. S most mégis gyengülnek, hiszen a 60. életév után mindenkinek jár a pihenés, Mondtak szép köszöntőket, amikor búcsúztatták. Meghallgatta, megköszönte. Mégis kicsit szomorúra sikeredett az ünnep. Dolgos évek értek véget, s ilyenkor az ember nem tudja még, vajon mit hoznak a nyugalomban töltött esztendők? Az elszakadás szomorkás hangulatát oldotta, hogy vezetői arra kérték Egner Rezsőt, ne hagyja veszendőbe értékes tapasztalatait. Segítsen a gyárnak továbbra is! Előtte mindig nyitva a gyárkapu. Az volt az utolsó búcsúszó, ami Egner Rezsőt elkísérte, amint hazafelé, unokáihoz indult: visszavárunk! Molnár István Művezetők — kulcsemberek (III.) A jó indulás fél siker hetnek. Ennyivel nagyobb a munkahely felelőssége a nevelésükben. Az első két-három hónap a kritikus. Ez alatt nem csak megszokni kell az új környezetet, megismerni a kollégákat, hanem elsajátítani azokat a „spéci” fogásokat is, melyeket egyetlen iskolában sem tanítanak. Azaz konkrét helyzetre kell alkalmazni a tanintézetben megszerzett általános ismereteket. A jó indulás fél siker. Feltétele a magabiztos folytatásnak — ezért sem mindegy, hogyan telnek az első hónapok. — A frissen végzett szakmunkásokat idősebbek mellé osztjuk be — ismerteti a folyamatot a művezető. — Tőlük nem csak a szakmai fogásokat tanulhatják meg, de leckét vehetnek fegyelemből, gondosságból, munkabecsü- leiből is. Átveszik az idősebbek munkatempóját, s ez már csak azért is döntő, mert a csoportbérezés az egységes, jó munkatempót feltételezi, A fegyelmet megszokni — talán ez a legnehezebb. A munkahely már nem iskola, nem tűri meg a felelőtlen játékokat, hiszen ezeknek a gépek mellett nagy ára lehet. — Gyakrabban előfordul a késés, az idp előtti munkabefejezés a kezdeti időben — közli a művezető. — Magam is láttam fiatalokat műszak vége előtt fél órával, egy órával más üzemben csellengeni, vágj’ a fürdő felé tartani. Következetesen levontam fél órát, órát, mert akinek a szép szó nem használ, azt a zsebén át kell megfogni. A vidékieknek persze lehetővé kell tenni, hogy 10—15 perc miatt ne késsék le buszukat, de ebben a művezető dönt. Saját magának senki nem adhat engedélyt. Tudniuk kell a fiataloknak azt is, hogy mit várnak el tőlük a minőségben. Nem lehet eléggé hangoztatni, hogy a jó munkát csak egyszer kell elvégezni, míg a rossz javítgatása ki tudja, mennyi időbe kerül. Arra sem számíthatnak, hogy a hanyag munka valahogy átcsúszik, nem veszik észre. Ha a hegesztő munkája pontatlan, s,z a végszerelőében úgyis kibukik! — Hogyan könnyíti meg a művezető a keze alá tartozó fiatalnak a munkahelyi beilleszkedést? — Talán a legfontosabb az, hogy a nálunk szabadult fiataltól minden esetben megkérdezzük: hová szeretne kerülni, melyik közösséget, ismeri, szereti? Nagy könnyebbség, ha nem idegenek között kezd. A csoportteljesítmény többletéből „kedvcsináló” pénzt a betanulási idő alatt kap a fiatal, abban az esetben is, ha egyéni teljesítménye nem éri el a száz százalékot. Elkötelező, viszonzást váró gesztus. Hozzájárulunk a második szakma megszerzéséhez házi alapfokú tanfolyamok segítségével, mert úgy véljük, két szakma erősebb kötődést ad, mint egy. És amiről nem lehet elfeledkezni: nagyon kell ismernünk a fiatalokat, hogy személyre szólóan foglalkozhassunk velük. Megéri a fáradságot! Hiszen az egyszeri befektetés évtizedeken át kamatozhat. Szendi Márta NÓGRÁD — 1979. március 9., péntek 3 i
