Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-06 / 54. szám
Képernyő előtt Színházi esték Lear — sir NEM CSUPÁN AZ ELMÚLT hét televíziós műsorai; de általában a televízióban bemutatott és kifejezetten a televíziónak készült tévéjátékok hosszú sorából is kimagasodott Vámos László rendezte Shakespeare monstreda- rab: a Lear király. A sokat vitatott művet — lehet-e egyáltalán eljátszani, s ha igen, miként, milyen felfogásban — ezúttal a rendelkezésre álló legkiválóbb művészek (nagyrészt e feladatra a legalkalmasabbak is) hozták a képernyőn, a szó legnemesebb értelmében emberközelbe. Vámos László, a rendező, úgyszólván minden pontján megfelelt a saját maga által megfogalmazott feladatnak. Ezt nyilatkozta a televíziós Lear király rendezéséről; „A tévé intim közege a belső rétegek kibontására alkalmas körülményeket teremt, valóban «lélektől lélekig» jut el a gondolat... Nem szándékozom sem másolni, sem minden áron valami újat kierőszakolni.. • Az előadás —, ahogy minden alkotás — ösz- szegzés is, sajátommá formálódott Lear-élményeim közreadása.” Vámos László nem először rendezte a Lear királyt. Két esztendeje Szegeden,, a szabadtéri játékokon bemutatták, nagyrészt azonos szereplőgárdával, az általa rendezett drámát. Itt most, ahogy ő fogalmazott említett nyilatkozatában: a király lányai és Gloster fiai körében végeztek „fiatalítást”. Az emli- tetteken túl jelentős belső húzások, szükségesnek ítélt rövidítések és sikeres beugrások (Öze Lajos helyett Glos- tert nagyszerűen játszó Gáti József, Tordy Géza helyett Gloster fiát, Edmundot megjelenítő Kertész Péter) segítette a televíziós változat létrejöttét. Mindezek fontosak lehetnek, s nyilván azok is a rendező, a létrehozók szempontjából. A közönség azonmai 21.40:. Az Igazi baloldal. „Külpolitikai rlportfllmünk a Német Kommunista Párt, a DKP helyzetéről szól — mondja a szerkesztő Baló György —. különös tekintettel a foglalkoztatási problémák tilalmára. A tilalommal kapcsolatosan bemutatunk olyan embereket, akiket a törvény keményen sújt. Főleg azt ban a produkcióra kíváncsi elsősorban. A magára hagyott király, az elárult apa — aligha téved nagyot, aki ezt állítja, — nem ismeretlen egyetlen néző előtt sem, hiszen a televízió, más feldolgozásban, csak nemrégiben tűzte műsorra a királydrámát. Ezúttal azt mérhettük le, miként sikerült ebből a nehezen játszható darabból élményt jelentő televíziós drámát építeniLEHET SZÁMON KÉRNI a rendezőtől, hogy a Lear király a mai felfogásához közelibb lenne egy olyan értelmezés, amiben elsősorban a politika érvényesült volna. Azaz, a Lear király döntően politikai dráma (?), ahol minden a hatalomért folyó harc alárendeltjeként jelenne meg. Mégis, azt gondolom, .helyesebb azt felmérni, hogy a rendező mennyire felelt meg saját elképzeléseinek. Annak ugyanis, hogy ez az előadás televíziós változat legyen a meghatározás szakmai értelmében és hogy az előadás középpontjában Lear álljon. Lear és a magány. Az ember és az árulás, elárultatás, kitaszítottság és kiszolgáltatottság. A felismerhető, ám Lear látástévesztésében fel- ismerhetetlen, későn félismert igaz szeretet legkisebb lánya Cordelia, leghűségesebb társa Kent, s vele párhuzamosan, az elárultatás felé haladó Gloster emberi értékeit illetően. Itt valóbán döntő hangsúlyt kapott az emberi viszonylat. A hatalomért folytatott harc (milyen harc? Lear maga mond le a hatalomról) csupáncsak a tétjét adja a játéknak. A tétjét és nem a célját! Vámos Lászlót nyilvánvalóan ez vezérelte. Az emberi kapcsolatok el- anyagiasodásának, elszegé- nyesedésének idején ez a korszerűbb felfogás, amikor a rendezés céljait kutatjuk egy megvalósult színjáték nyomán. Szuverén, öntörvényei szerint ható előadást láthattunk Vámos László rendezésében. A televízió mostanra nagyon is kialakult műfajtörvényeinek megfelelő előadást, amelyet olyan „régi Shakespeare- játékosok” segítettek sikerre • vinni, mint Bessenyei Ferenc a király szerepében, Szabó Gyula Kent gróf, a már említett Gáti József Gloster gróf, Cserhalmi György Edgár, Gábor Miklós, a bolond jelmezében. A király lányai: Mesz- léri Judit, Hámori Ildikó és Velez Olivia. Közülük elsősorban Meszléri Judit hitelesítette tökéletesen színészi játékával, a király gonoszsággal megvert lányát. S ha már a színészi játék került szóba — a rendezés, a szereplőválasztás gyengébb pontjaként kell említeni a játékba csak helyenként illeszkedő Hollai Kálmánt (Cornwall fejedelem) és a burgundi fejedelmet nagyon halványan megjelenítő Benedek Miklóst. Velez Olivia a legkisebb királylány szerepében valóban kulcsfigurát képezett: dramaturgiai jelentősége elsősorban abban mutatkozik meg, hogy általa képviseli magát az emberség az embertelenségben. Kár, hogy a hiteles játékot, amely a rendező felfogásában, itt nagyrészt közeli felvételekben, tehát arcjátékban minősül és jön létre, némileg Jerontotta a nem tiszta szöveg- mondás. LEAR — SÍR: Könnyek nélkül, megrázóan, Britannia királyát a koronázatlan színészkirály feszíti elénk a képernyőre, olyan ritkán tapasztalt lélekközelségbe, amelyet talán soha nem felejt el az ember. S vele az alkotásban, uralkodó társakat — Gábor Miklós ijesztően félelmetes mai bohócát, és mind a többieket, ennek a nagyszerű televíziós drámának szereplőit, újra láthatjuk a hét végén, szombaton, az ismétléskor. (T. Pataki) icvéajánlaiunk szeretnénk bizonyítani. hojry gettünk heidelberjrl kommunista nemcsak a kommunistákat. de diákokkal és a baloldal két kimás haladó gondolkodású embe- emelkedő képviselőjével. Mindezt reket is mélyen érinti a törvény, ötvenöt perces műsorban, amc- A nyugatnémet kereszténydemok- lyet még 1978. őszén készítettünk rata, CDU-vezetők véleményét is az NSZK-ban. Véleményem sze- filmre vettük ugyanerről a kér- rint érdekes és jó, bár nem désről. Megismerkedtünk egy düs- könnyű riportfilm. melyben el- seldorfi kommunista család életé- lentétes vélemények csapnak ösz- vel is. ahol a családfenntartó e^v sze és a nézőktől elmélyült fi- nagyüzem szakmunkása. Beszél- gyeimet kíván.’* Váltakra teli tarisznyát SAJÁTOS HANGULATÚ része Salgótarjánnak a Salgó út és a Malinovszkij út által közrefogott terület, közismert nevén az acélgyári kolónia. Egymástól pár száz lépésnyire három kulturális intézmény — a tavaly centenáriumot ünneplő Kohász Művelődési Központ, az idén 50 éves Malinovszkij úti iskola és a városi gyermekkönyvtár — is található, kialakult hagyományokkal, közösségekkel. Vajon sok vagy kevés ez a pár száz lépés — azaz megteszik-e egymás felé? Az iskolában kérdezősködöm erről. A fatornyos, öreg épületbe és a templom mellett levő volt szakmunkásképző termekbe 760 gyerek jár — 28 tanulócsoportba, 15 napközis csoportba. 67 százalékuk szülei az SKU dolgozói. — Számunkra természetes az, hogy együtt dolgozunk — de mondhatnám azt is: egyszerűen létszükséglet! — mondja Nagy Imréné igazgatónő. * — Ha csak a feltételeket nézzük: nekünk nincs nagytermünk, rettentően szűkösen állunk amúgy is taüfermek dolgában, normál méró'.ű termekből ketté kellett választani, hogy több kicsi legyen, csak így oldható meg az egy műszakos tanítás. Az egész iskolát, a szülőket is érintő rendezvényekhez évtizedek óta a Kohász Művelődési Központ ad helyet. Évente két kulturális seregszemle, alsós, felsős úttörőkar- nevá'nk. ifjúsági filmvetítések mesedélutánok, versenyek, vetélkedők ott zajlanak. Ezek árulkodnak már arról is, tartalmilag, a nevelés szempontjából milyen sokat érnek a jó külső kapcsolatok. A közelség, a szülők munkahelye miatti kötődés még kevés lenne a szoros, baráti kapcsolatok kialakulásához, a mindennapos együttműködéshez. Nagy Imréné 32 éve itt dolgozik, huszadik esztendeje az Iskola vezetője. Mosolyogva mondja: nem múlik el nap úgy, hogy vagy telefonon, vagy személyesen ne keresnék egymást a népművelők és pedagógusok. — Hét szakkört működtetnek kihelyezetten, iskolánk tanulói részére: barkács, női kézimunka, néptánc, báb, honismeret, rajz, KRESZ. Nem volt mindig ennyi — ez évek során fejlődött. Ezeken kívül még a művelődési ház csoportjaiban is dolgoznak tanulóink; volt növendékeink. — Említette a vetélkedőket, szavalóversenyt — kire hárul a feladat, hogy mindazokat a tanórán kívüli lehetőségeket szervezze, segítse, amit más intézmények segítségével teremtenek meg? — Egy kolléganőnk, Sós Gáborné pedagógus tagja a Kohász Művelődési Központ társadalmi vezetőségének — hogy nem végez rossz munkát. azt bizonyítja az elismerés, jutalom, amit a centenáriumi ünnepségen kapott. De van az iskolánkban mozifelelős, színház- és hangversenyfelelős is. Ügy látom, a pedagógusok általában szívesen „nyitnak kaput” — a délelőtti és délutáni órákban egyaránt szerepelnek iskolán kívüli programok. Nem múlik el jelentős kiállítás úgy a városban, hogy tőlünk ne mennének tárlatlátogatásra, a 7—8. osztályos tanulóinkat minden évben elvisszük a megyei könyvtárba. Az ifjúsági könyvtár annyira beépül az iskolai munkába, hogy az irodalom-, történelem-, környezetismeret-órák egy része ott folyik a könyvek között (115 alkalommal tartottak órát, 114-szer napközis foglalkozást az elmúlt évben — saját iskolai könyvtárunkban szintén körülbelül ennyit). Náluk nagyobbak a lehetőségek más eszközök bevonására — báb, zene, vetítés. És nem érzem szólamnak: a gyerekeknek hasznos, ha kilépnek az iskolából, természetes közeggé válik, igényeiket ébreszt, szokásokat alakít a művelődési intézmények látogatása. — Hallottam egy szép szokásukról: a ballagó nyolcadikosok felkeresik a művelődési házat is... — Ez húsz éve így van — szinte „jelképesen átadjuk őket” a felnőtt kulturális éiet- nek. A ház vezetője frissítővel megvendégeli őket, tájéNÓGRÁD — 1979. március 6., kedd Lili bárónő Megyénket már hetek óta járja egy budapesti színművészekből alakult társulat, amelyik Huszka Jenő és Martos Ferenc Lili bárónő című operettjével szórakoztatja a közönséget. Személyes beszélgetéseim és tapasztalatom bizonyítják, a közönség remekül érzi magát az előadáson, sokat kacag és nem fukarkodik a tapssal sem. Ez viszont csak az előadás fogadtatását magyarázza, mintsem a bizonyítványt. A Lili bárónőnek ez az előadása elfogadható produkció: sem több, sem kevesebb. Ha színházművészetünk élvonalához hasonlítom — például a szolnoki Szigligeti Színház előadásaihoz, melyeket sok százan, megbízhatóan ismernek nálunk —, akkor óriási a különbség a kettő között. Persze roppant nagyok a létrehozás, a vajúdás körülményei közötti különbségek is, szintúgy — nem lévén ugyanis semmiféle hivatalos támogatás — az előadás külső megjelenítése köztiek. Ezek a színészek lakásokon próbálnak, jelenetenként építik fel előadásaikat, s az egészről maguk is csak a bemutatón alkothatnak képet, amikor már egy művelődési ház színpadán produkálták. Tulajdonképpen ezeket a magánvállalkozásokat — melyekre egyébként törvényeink jó egy évtizede lehetőséget teremtettek — méltatlanság a százszorta, ezerszerte jobb és biztosabb anyagi és tárgyi feltételek között létrejövő színházi előadásokkal összehasonlítani. Itt a díszlet szükségszerűen szegényes, közvetlen és azonnali illúziókeltésre törekvő, a jelmez pedig éppen viselője tulajdona, legyen az a ruhadarab frakk vagy libéria. Ezeket az előadásokat ugyanakkor a vidék sokasága igényli. Különösen amióta megszűnt az Állami Déryné Színház, s szinte megszámlálhatatlan mennyiségű falu maradt el megszokott élő színházi programjától. Ami ezeket a produkciókat élteti ugyanakkor még: a közönségízlés. Ma még széles körű érdeklődésre és tetszésre tarthat számot a Lili bárónő és más kommersz, mostanára teljességgel idejét múlt tartalmakat és formákat hordozó darab. A közőnségíz- lés sokkal lassabban követi a ml színházi életünk egyébként is lassú, forradalmasodó vál- ! tozását. Mi még — sajnos — egy viccen jobbat tudunk , nevetni, mint egy szellemes bemondáson. Nem csokoztatást ad az ott található közösségekről, programokról, esetleg bejárják a házat együtt. Ez a kapcsolat nincs hatás nélkül a szülőkre sem — bár a művelődési háznak nemigen lehetnek közönséggondjai... — közülük is sokan nálunk végeztek, itt élnek a környéken, be-bejárnak a házba. Jó az hogyha tudják, mire ösztönözhetik a gyermekeket a szabad idő hasznos eltöltésében. Ügy látszik, a tanulmányi eredmények, a kulturális téren elért sikerek igazolják: érdemes nyitottá tenni az iskolát. A városi művelődésügyi osztályon hallottam: egy készülő felmérés eddig befutott adatai és az elmúlt évek tapasztalatai egyaránt mutatják, az innen továbbtanuló gyerekek jól megállják a helyüket, a jegyek mögött tudás van, az önképzésre nevelés segít az induláskor. A gyerekek vállára közösen tesznek teli tarisznyát. — MILYEN EREDMÉNYE, látható, megfogható hatása van mindennek? — teszi fel a kérdést maga az igazgatónő. — Aminek nagyon tudok örülni: az iskola belső életére hat — színvonalasabbak a seregszemlék, jó minőségű a bábosaink munkája, az énekkarunk rádiószereplésre készül, a napközistevékenység színesedett, gazdagodott ezekkel. Amikor pedig elhagyják az iskolát, ott látjuk sokukat a zenekarokban, klubokban, tánccsoportban, a könyvtárban, az előadásokon — ez jó érzés számunkra! G. Kiss Magdolna da hát ha közönségünk a színházba nem a valóság megismeréséért megy elsősorban, hanem annak „égi másáért”, pontosabban színes virágaiért; hogy a színházban kikapcsolódni, elandalodni akar, mintsem felébredni és elgondolkodni az élet folyásán, a problémákon. Ez a közönségigény — értelmetlenség tagadnunk — élteti és ad jogosságot a Lili bárónőnek. S hogy a színészek ezt az igényt igyekeznek kielégíteni, azért egyáltalán nem okolhatók. No, és a közönség? Meggyőződésem, hogy ő sem, ennek a problémának a taglalása azonban túlságosan messzire vezetne bennünket. Mindent összevetve: a Szilágyi Lajos vezette társulat — a nagybátonyi Bányász Művelődési Házban látott előadásuk alapján — becsületes, tisztességes munkát végzett. Előadásuk kellő iróniával is rendelkezett, s nem vitték túlzásba a bájolgást sem. Az előadásnak azonban nem ártana egy kicsit gyorsabb tempó (de hát e lassúság nyilván a részpróbák következménye), meggyőzőbb, magával Tagadóbb tánc, esetenként tisztább énekhang. A női szereplők jól énekelnek, hasonlóan a bonviván, de a többiek alaposan alattuk maradnak. Énekhanghiányukat játékkal pótolják, s igyekezetük gyakran fakaszt nevetést a nézőtéren. Katona Júlia a címszerepben illúziókeltő. Illésházy gróf szerepében Baráth Sándor megnyerő. Szilágyi Lajos gügye úriembere, Torday Gábor esetlen papája sikerült alakítás. Mindkettőjük erőssége a humor, a karakírozóképes- ség. A komornyik szerepében Kovács Sándor, a komornáé- ban Janik Zsuzsa próbált hitelt szerezni. A háromtagú (!) zenekart Hajnal Ferenc zongorista vezette. Az előadást Meggyes! Erzsi rendezte, aki színészként (a könnyelmű Clarisse színésznőt alakította) sikeresebb munkát végzett, mint rendezőként, noha tagadhatatlan néhány ötlete. Egy alapvető hibát azonban elkövetett: a cigarettát, a vizet, az italt a maga valóságában mutatta meg, a levest, a húst, a köretet már imitációval. Ez a rendezői következetlenség pedig egyértelműen tudathasadást idéz elő a nézőtéren. A Lili bárónő — tudom, hogy nem esztétikai kategória, mégis megismétlem — becsületes, tisztességes előadás. A maga lehetőségei és viszonyai között. Hatással van a közönségre. Nélküle pedig színházat csinálni nem lehet! Sulyok László PERCZEL ERZSÉBET TEXTILMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN NYÍLT MEG Képeink a kiállításon készültek
