Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-29 / 74. szám
Kézilabda MNK Továbbjutó az STC női csapata ’ A megyei MNK selejtezőin hat férfi- és öt női csapat küzdött, illetve küzd, körmérkőzés formájában a továbbjutásért. Az országos kiírás értelmében megyénket egy női és két férficsapat képviselheti az országos selejtezőn. A megyei selejtezők, amelyekre március 18-án és 25-én Nagybátonyban került sor, a nőknél már befejeződtek. A várakozásnak megfelelően az esélyes STC NB II-es csapata veretlenül lett első. Egyedül a Bfy. SE tudta megszorítani őket. A kettejük elleni talál-' kozón a Bgy. SE-lányok nagy elszántsággal küzdöttek és sikerült is a szünetig tartani magukat (6—6), de a II. félidőben a nagyobb rutin érvényesült. Tehát női ágon az STC képviseli megyénket az országos selejtezőn. A Bgy. SE játéka viszont igen biztató volt a megyei bajnokság indulása előtt, hiszen az STC-n kívül minden ellenfelét legyőzte. A férfiaknál még egy forduló mérkőzései hátravannak: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a finálé Salgótarjánban, a volt Építők-pályán. Az első két forduló mérkőzései Pász- tón, illetve Jobbágyiban voltak. A férfiak mezőnyéből papírforma szerint a két NB II-es csapat, az STC és a Bgy. SE továbbjutása látszik a legbiztosabbnak. A két csapat egymás elleni küzdelme egyébként pontosztozkodással ért véget (20—20). Az erősen tartalékos Bgy. SE a szünetben még vesztésre állt, azonban a II. félidőben erőnlétük és gyorsaságuk révén egyenlítettek, s így a közepes iramú, de küzdelmes mérkőzés igazságos döntetlent hozott. A Szőnyi SE eddig mindhárom találkozóját megnyerte és vezeti a mezőnyt. Viszont a végére maradt a két legerősebb ellenfél, a továbbjutásra esélyes Bgy. SE és STC. A II. forduló egyébként bővelkedett szabálytalanságokban. Nem kevesebb, mint három végleges kiállítás és egy kizárás fordult elő, játékvezető megsértéséért, illetve tett- legességért. A fegyelmi bizottság a kiállított játékosok ügyében már határozatot is hozott. Eszerint: Czvanczig László pásztói és Kocsa András jobbágyi játékos két MNK- _ és egy bajnoki mérkőzésen, Tács Ferenc nagybátoryi játékos két MNK-mérkőzésen nem szerepelhet csapatában, míg Alapi Sándor pásztói játékos dorgálással „megúszta”. Részletes ^eredmények. Nők: I. forduló: BSE—Nagybátonyi Báryász 15—7 (9—2), v.: Juhász, Mihalovics. Legjobb dobók: Kovács és Gerhát 6—6, Némethné 3, ill.: Macsóné 4, Kotroczó 3. Pásztói SE—Érsekvadkert 17—6 (8—3), v.: Juhász, Simon P, 3RM Révai Ildikó, a hatodik gólt dobja a PSE hálójába. STC— Pásztó 22—6 Németh Zsolt (STC) és a balassagyarmati védők küzdelme. STC—Bgy. SE 20—20. (Herbst Rudolf felvételei) (9—I), v.: Földi, Zorván. Ld.: 33—26 (15—10), v.: Csetneki, Maczonkai 8, Kovácsné 6, Jó- Juhász. Ld.: Jancsó 13, Kocsa zsáné 3, ill.: Tóth 2. I. 7, Kocsa A. 4, ill.: Fülöp Nb. Bányász—Érsekvadkert 9, Kovácspál 7, Nógrádi 4. 13—7 (6—4), v.: Földi, lm- STC—Bgy. SE 20—20 rich. Ld.: Macsóné 5, Dömö- • törné 4, Kotroczó 3, ill.: Dósa 3, Rozsonyikné 2. Az MNK végeredménye 1. STC 2. Bgy. SE 3. Pásztói SE 4. Nb. Bányász 5. Érsekvadkert 4 4 - - 95-23 8 43-1 47-37 6 4 2 - 2 41'-45 4 41-3 32-56 2 4 - - 4 22-76 Férfiak. I. forduló: Ld.: Lórik 6, Bordás* SE—Nb. Bányász 4, Kürti 3, Horváth 2, Balga és Kokas 2—2. Szőnyi 28—20 TEKE ill.: (16—7), v.: Bánáti, Sidó. Ld. Jancsó Gy. 10, Kocsa I.. Kocsa l. Szőnyi se STC—Bgy. SE 16—12 (6—6), A. és Vass 4—4, ill.: Hegyi L. 2. stc v.: Csetneki, Mihalovics. Ld.: 11, Macsó és Oravecz 3—3. J- Sfy'tA?E„F Kovácsné 5, Kissné 4, ill.:Ko- STG—Érsekvadkert 35—16 5'. NbT Bányász vács 6, Gerhát 3. (18—5), v.: Bánáti, Sidó. Ld.: 6. ÉrsekVadkert Pásztói SE—Nagybátonyi Szlávik 10, Szabó 8, Drevenka Bányász 12—8 (6—2), v.: Mi- 6, 111.: Fülöp 13. halovics, Simon. Ld.: Lórik 5, Bgy. SE—Pásztói SE 33—19 Kürti 3, Borbás 2, ill.: Macsó- (16—9), v.: Bánáti, Sidó. Ld.: né 6, Kotroczó 2. Cseri Péter 11. Kovács 7, CseBgy SE—Érsekvadkert 11—8 ri Pál 5, ill.: Alapi S. 6, (6—3), v.: Csetneki, Juhász, Czvanczig 5, Mészáros 4. Ld.: Kovács 5, Gerhát 4, ill.: II. forduló: Szőnyi SE— Bozsonyikné és Kokas 3—3. Pásztói SE. A Pásztó csapata II. forduló: STC—Nb. Bá- igazolás nélkül jelent meg, nyász 22—4 (9—1), v.: Zorván így a mérkőzés nem került le- György. Ld.: Kissné (8), Ócsai játszásra. (7), Kovácsné 3, ill: Macsó- Bgy. ’SE—Érsekvadkert 28—17 (18—10), V.: Csetneki, Juhász. Ld.: Kovács B., Rátz 5, Csabuda 4, ill.: Kovácspál 5, Fülöp és Boda 4—4. STC—Nb. Bányász 37—13 (19—6), v.: Perger, Simon. Ld.: Szlávik 9, Nágel 7, Kovács Z. 6, ill.: Hegyi S. 6, Hegyi L. 3. Szőnyi SE—Érsekvadkert (10—6), v.: Bánáti Gyula, Csengődi. Ld.: Szlávik 7, Németh, Kovács L. és Nágel 3—3, ill.: Kovács 7, dr. Rátz és Leszák 4—4. Pásztói SE—Nb. Bányász 26—23 (14—12), v.: Perger, Simon. Ld.: Czvanczig 11, Mu- csina és Alapi S. 4—4, ill.: Hegyi L. 9, Hegyi S. 6, Tács 4. Az MNK állása 3 3 - - 61-46 6 3 2 1 - 92-49 5 3 2 1 - 81-56 5 31-2 45-56 2 3 - - 3 56-91 - 3 - - 3 59-96 Biztató győzelem Magyarország—NDI4 3—0 (1—0) Szerdán este hűvös, szeles mégis elvétette, és Törőcsik 7 méterről a kapu jobb olda- időben került sor a Népstadi- egészen közelről a hálóba fe- lába lőtt, Grapenthi csák écin- onban a magyar labdarúgó- jelte, (1.—0). Négy perc múl- teni tudta a labdát- (3—0). válogatott idei első országo-k va a másik hátvéd. Török szó- Katzirz helyére Rab állt be. lózott, beadását Törőcsik Szó- Mint két perccel később kikolai elé tette, de ő 14 mé- derült, kár volt ezért a térről gyatrán lőtt. cseréért, mert Pásztor el_ _ A 41. percben Lindemann esett, a válán megséd arúgói ezúttal tizenötödször oldalról küldött szabadrúgása rült, le kellett mennie a csaptak össze. A hatalmas kanyarodott el a magyar ka- pályáról és a magyar egyutpu bal sarka mellett, majd tes, mivel kimerítette csereleStreich lőtt gyengén mellé. hetőségét, 10 emberrel játszott Fordulás után Szokolait tovább. Baum úgy felvágta, hogy a Az NDK válogatottja csalószélső elterült, ölben vitték le dást keltett, bár vereségüket a pályáról és le is kellett cse- elsősorban kapusaik gyenge rélni; az 55. percben Fazekas szereplésének tulajdoníthatják, váltotta fel- Az 59. percben Bizony, nem látni bennük azt Csapó jól lőtte középre a láb- az együttest, amely felülmúldát, Grapenthin kivetődött, hatja csoportjában a hollancsak kiütni tudta a labdát Tö- dókat, vagy a lengyeleket, rőcsik elé, aki középre Tie- A magyar válogatottból a bernek adott és a Videoton védelem kaphatja a legjobb szélsője 12 méterről higgadtan osztályzatot, Kutasi remekül az üres kapuba lőtt. (2—0). A debütált, Katzirznak szerengól után mind a két csapat cséje is volt, Kocsis és Török cserélt, Kische hélyett Weber is megtette a tőle telhetőt. A játszott, a magyar együttesből középpályások gyöngélkedtek, _ _____ ______________ Csapó és Tieber ment le, he- talán Zombori említhető meg g yár csapat a vezetést. Nyila- lyüket Tatár és Pásztor fog- közülük, majd a csereként beKutasi lalta el. állt Tatár és Pásztor- TörőA 73. percben Fazekast csiknek felvillanásai voltak, szögletre szerelték. Pásztor jól nem ízlett neki a kemény nélőtte középre a latodat, Tatár met védelem. közötti mérkőzésére. Az ugyancsak EB-selejtezőkre készülő NDK volt az ellenfél, a két ország legjobb labsportlétesítmény lelátói üresen tátongtak. Az osztrák Brummeier sípjelére a csapatok az alábbi összeállításban kezdték a játékot: Magyarország: Katzirz — Török, Kocsis, Nagy, Kutasi — Csapó, Nyilasi, Zombori — Szokolai, Törőcsik, Tieber. NDK: Rudwaleit — Kische, Dömer, Baum, Weise — Häf- ner, Schade, Lindemann, Streich — Peter, Hoffmann. A 16. percben a bizonytalankodó NDK kapus és az újonc Kutasi bátor vállalkozása révén megszerezte a masí kitűnő leadásával előretört, szorongatott helyzetből beadott, a kapus már- már megfogta a labdát, aztán igazolódott a papírforma Salgótarjáni TC—Lenin városi MIK 4—0 (I—0) Leninváros, 300 néző, v.: rezte a vezetést az STC. Bás- az egész leninvárosi védelmet Bodó. STC: Kun — Csáki, ti—Bíró volt a labda útja, kicselezve a kapu bal oldalá' Kovács, B. Kovács, Kiss, Bal- Bíró 8 méterről a léc alá bőm- ba lőtt. ga, Berindán, Bíró, Zöldi, bázott. . A változatos mérkőzésen a Básti (Répás, a 67. percben), Az 53. percben Siket Sül- hazaiak kezdtek jobban. A Tóth (Saoó, a 80. percben), lert indította a jobb szélen, széleken vezetett támadása* LMTK: Dohány — Orosz, To- de a tarjám védők az utolsó ik veszélyesnek is bizonyul* perczer, Kovács, Szabolcsi, pillanatban szögletre szerel- tak, de a befejezésekkel adó* Lázár, Siket, Suller (Kapus, a fék a középpályást. A 67. sak maradtak. A szünet után 68. percben), Bodolai, Palkó- percben Lázár Palkovicsot in- a salgótarjáni együttes felül* vics, Sztamko (Pistar, a 46. dítatta, majd a felfutó Suller kerekedett és Bíró vezérle* percben). ele került a labda, akinek 18 tévéi ügyesen használta ki a A 7. percben a kitörő Pál- méteres lövését Kun védte, hazai védelem megingásait, kovicsot szögletre szerelte a A 72. percben Berindán jó Az STC minden csapatrészben tarjáni védelem. A beívelt cselekkel faképnél hagyta felülmúlta ellenfelét, labdát Orosz centiméterek- őrzőjét, közeli iövését Do- Jó: Kun, Bíró, Berindán, il* kel fejelte a kapu mellé. A hány bravúrral ütötte ki, letve a leninvárosi csapatból 15. percben Szabolcsi jó lab- Bírd' ott termett, s közelről a Siket és Lázár, dát tálalt Bodolai elé, a csa- kapuba lőtt. A 87. percben tár Lázárhoz játszott, aki- Siket szabálytalankodott Föl- . nek lövését Kun jó érzékkel divei, a szabadrúgást Cséki mentette. A 25. percben Lá- végezte el, a kapu elé ívéit, zár 18 méteres jobb sarokba Bíró emelkedett a legmaga- tartó labdáját Kun bravúrral sabbra és a kapu közepébe levédte. A 30. percben megsze- jelt. Két perccel később Bíró Kolodzey Tamás Sporffükör KORÁBBAN KEZDŐDIK AZ UNIVERSIADE Az EFE hírügynökség Mexikóból keltezett jelentése arról számol be, az idei Universiádét feltehetően a tervezettnél korábban, azaz szeptember 2-a előtt nyitják meg, s erre az ad okot, hogy a labdarúgótornára — jóval a nevezési zárlat előtt — már 21 ország jelentette be részvételi szándékát. Nevezések a következő országokból futottak be: Algéria, NSZK, Brazília, Bulgária, Spanyolország, Francia- ország, Egyesült Államok, Hollandia, Marokkó, Mexikó, Kanada, Dél-Korea, Honduras, Guatemala, Nagy-Britannia, Japán, Kuvait, Madagaszkár, Uruguay, Costa Rica, és Zambia. Ami a további műsort illeti: két hónappal a végső neve-Jié 3. Bgy. SE—Pásztói SE 9—6 (5—4), v.: Földi József. Ld,: Kovács és Gerhát 4—4, ill.: Kürti 3, Kaposi 2. STC—Érsekvadkert 35—1 (17—1), v.: Zorván György. Ld.: Maczonkai 15, Kovácsné 11, Jözsané 3, ill.: Murányi 1. STC—Pásztói SE 22—6 Kettős győzelem Az NB III-as nagygolyós teke-csapatbajnokság legutóbbi fordulójában mindkét nógrádi együttes sikeresen szerepelt. Javauló teljesítményekkel győzött a Somoskőújfalu a Szerencsi Kinizsivel szemben, míg a Mátronováki Vasas, ha némi szerencsével is, de kétvállra fektette az Egercsehi Bányász együttesét. Részletes eredmények: Somoskőújfalu—Szerencs 6—2 (2471—2294 fa). Somoskőújfalu: Miskei 408, Szabó 394, Ozsvárt 430, ifj. Molnár J. 363, Molnár P. 425, Balázs 451. Szerencs: Müller 444, Tóth 363, Gergely 361, Faj- kusz 352, Kalup 366, Hegedűs 408. Mátranováki Vasas—Egercsehi Bányász 5—3 (2366— 2359). Mátranovák: Fodor T. 408, Fodor S. 391, Hegedűs 373, Nádasdi 383, Kotroczó M. 394, id. Kecskés B. 417. Egercsehi B.: Kátai 390, Kozma 412,, Csikós 375, Gergely 365, Utasi 412, Bakos 405. _____ z ések leadása előtt Mexikó már biztos abban, hogy legalább 47 ország főiskolás és egyetemista sportolóit láthatja vendégül, szám szerint hozzávetőlegesen 3000 résztvevőt. NYOLC MAGYAR ÖTTUSÁZÓ A PÁRIZSI IDÉNYNYITÖN Szombaton nagyszabású nemzetközi öttusaverseny kezdődik Párizsban — hagyományos „randevú” — amelyen a magyar válogatott két csapattal, nyolc sportolóval is képviselteti magát. — A franciaországi nemzetközi idénynyitó, de versenyzőink számára máris válogató, az idei három közül az első — mondta az MTI munkatársának dr. Török Ferenc. — Az A csapatban ezúttal Kancsal, Horváth, Ma- racskó és Déri kapott helyet, míg a B együttest az újonc Bupgó mellett Császári, Balogh és Sasics alkotja. JUNIOR MŰKORCSOLYÁZÓ VB Augsburgban (NSZK)- megkezdődtek a junior műkorcsolyázó- és jégtánc-világbajnokság küzdelmei. Az első napon először a férfiak mutatták be kötelező gyakorlatukat, s a mezőnyben az élen ez lett a sorrend; 1. Ivan Kralik (csehszlovák) 19 hsz, 37,64 p. 2. Jego- rov (szovjet) 18, 37,36, 3. Völker (nyugatnémet) 31, 36,68. Atlétika Középiskolás mezei verseny A Tanácsköztársaság évfordulója tiszteletére rendezett sportversenyek keretében a napokban a tóstrand területén rendezte meg a városi TSF atlétikai szövetsége Salgótarján középiskoláinak városi mezei bajnokságát. A Bolyai Gimnázium kivételével a testnevelők kielégítően mozgósították tanítványaikat. Á pontversenyt nagy fölénnyel a Madách Gimnázium és Szak- középiskola nyerte. Eredmények : Leány I. o. 1. Kisbenedek Judit, 2. Simon Katalin, 3. Tőzsér Mariann (mindhárom Madách). Csapat: 1. Madách 11 pont. II. o. 1. Futó Ildikó. 2. Kiss Aranka (mindkettő Madách), 3. Lőrincsik Judit (Egészségügyi Szk.) Csapat: 1. Madách 20 pont. III. o. 1. Király Katalin, 2. Dudás Klára (mindkettő Madách), 3. Czúder Katalin, (211. ISZI.) Csapat: 1. Madách 18 pont. IV. o. 1. Pokrivács Petra, 2. Kalmár Ibolya, 3. Vancsik Éva (mindhárom Madách). Csapat: 1. Madách 10 pont. Fiú, I. o. 1. Horváth János, 2. Bartus Zoltán, 3. Nyíró Zoltán (mindhárom Madách). Csapat: 1. Madách 12 pont. II. o. 1. Kadlót -Zoltán, 2. Bol- la László (mindkettő Madách), 3. Viczián György (211. ISZI.). Csapat: 1. Madách 12 pont. III. o. 1. Bene István (211. ISZI.), 2. Balogh Gyula (211. ISZI.), 3. Szabó Zoltán (Gépipari Szk.). Csapat: I. 211.’ ISZI. 16 pont. IV-. o. 1. Németh Ottó, 2. Nagy Tibor, 3. Molek Tibor (mindhárom gépipari). Csapat: 1. Gépipari Szk. 10. pont. r NÓGRÁD — 1979. március 29., csütörtök t