Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

(1796—1874) A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága jóvá­hagyta, hogy 1979. február 1- től a szécsényi helytörténeti múzeum Kubinyi Ferenc ne­vét viselje. Ezzel a választással a Nóg­rád megyei Múzeumok Igaz­gatósága méltóképpen kíván­ta megörökíteni a megyetör­ténet e jelentés alakjának emlékét. Kubinyi Ferenc igazi re­formkori egyéniség. Élete, pá­lyafutása, tevékenysége szin­te már csak Jókai regényhő­sedhez hasonlítható! önzetlen, a társadalmi haladásért min­den áldozatra kész ihazafi, aki egész életét Magyarország fel­virágoztatásának szentelte. Személyes érdekeit mindig a nemzet érdekei alá rendelte, nem véletlen, hpgy elszegé­nyedve, elhagyatva hal meg. Sorsának alakulását dön­tően határozta meg az a kör­nyezet, ahonnan származott. A nagy múltú, tekintélyes létszámú Kubinyi család egyik kiemelkedő tagja, a Videfal- ván és Pilinyben birtokos Ku- biryi András volt az apja. Az idősebb Kubinyi maga is aktívan részt vett a megyei közéletben. Könyvtáráról, nu­mizmatikai gyűjteményéről a megye első monográfusa, Mo- csáry Antal is kiemelten szól munkájában- Két fiát, Ágos­tont (a Nemzeti Múzeum ké­sőbbi igazgatóját) és Ferencet is ilyen szellemben nevelte. Ferenc érdeklődése beszterce­bányai, debreceni tanulmá­nyai alatt egyre inkább az archeológia és a természettu- domá-vok felé fordult. Politkiai pályáját a kor ál­talános nemesi foglalkozása határozta meg: letette az ügy­védi vizsgát, majd Pest me­gyében jutott funkcióhoz a közigazgatásban. 1828-tól már szülőföldjén él és tevékeny­kedik. Volt főszolgabíró is, aktívan' részt vett a reform­kori Nógrád megye közéleté­ben. Alapító tagja a magyar nyelv ügyét ápoló Nógrádi Nemzeti Intézetnek; megszer­vezője a megye második ma­nufaktúrájának, a Rabdolgoz­tató Intézetnek, amelyben a szabadságvesztésre ítélték posztótermékeket állítottak elő. Losonc küldöttje volt az 1848—49-es első népképvise­leti országgyűlésen, mindvé­gig részt véve annak munká­jában. Világos után először halálra, majd várfogságra ítélték, de hamarosan am­nesztiát kapott- Az abszolutiz­mus alatt elzárkózott a poli­tikától, de 1861-től már újra részt vett a közéletben. Ma­dách Imrével együtt a hatá­rozati pártot képviselte az országgyűlésen. A kiegyezés után visszavonult az elveinek egyre inkább ellentmondó po­litikai küzdőtérről. Tevékenységének másik, legalább ilyen fontos oldala a tudományos munka. Elsőnek ismerte fel a kisterenyei Hársashegy régészeti jelentő­ségét s kezdte meg az ott előkerült tárgyak összegyűjté­sét. Sőt 1832-ben ásatást is indított > hegyen, ■ ezzel a magyar tudomány eled őskori ásatását hajtotta végre. Ered­ményeiről 1833-ban számolt be a Sas című folyóiratban, gazdagon illusztrált tanulmá­nyában. Élete végéig állandó­an gyűjtötte az archaeológial emlékeket, amelyek nagy része elpusztult ugyan — 1849-ben Losonc felgyújtásakor —, de a megmaradt és kiegészített anyag, amelyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, megbecsült értéke a hazai ré­gészetnek. Tagja volt a Tudo­mányos Akadémia Archae- ológiai Bizottságának, szá­mos cikket írt e tárgykörből a régészeti szakfolyóiratokba. Kedvelt tudományos szak­területe volt a természettudo­mány is. Kezdettől fogva részt vett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók mun­kálataiban, előadásokat tar­tott a közgyűléseken- Alapító tagja a Magyar Természettu­dományi Társaságnak. Testvé­rével együtt hozta létre a Magyarhoni Földtani Társula­tot, amelynek később elnöke is lett. Számos cikket írt, amelyek között nagyon sok a nógrádi vonatkozású: pél­dául foglalkozott a somoskői bazaltömléssel, elsőként mu­tatott rá az ipolytarnóci ős­leletek páratlan tudományos értékére, írt a megye ás­ványtani, földtani helyzetéről, a romhän^i ősállatmaradvá- nyokról stb. Lépésről lépésre Kulturális tevékenység a LEGENDÁK CSATTANNAK szét racionális korunk be­tonfalán. Régi — köztük szá­mos egyértelműen rossz — szokását veti el az ember, lé­pésről lépésre, fokról fokra, va­lahogy úgy, mint ahogyan a kígyó vedli le „megunt” bőr­ruháját. Megyeszerte többen és többen képezik magukat, mű­velődnek; és még egyre töb­bekre vár ez a feladat. Évszázados szólásmondás — a bányásznak nem kell ész, elég a munkájához egy ok- tondi fej és két erős kar — alapjai porladtak szét a leg­utóbbi évtizedek technikii fejlődésével. Amit korábban maguk a munkában élenjáró bányászok is természetes ma- gátólértetődéssel fogadtak el, azt ma a bányászhierarchia legalsó fokán állók sem vál­lalják. De nem is vállalnat- ják, mert igaztalan. Az építőipar lényegbevágó- an különbözik a bányászattól, Emberanyagát, az ágazatban uralkodó szellemet, közfelfo­gást, kulturális gyakorlatot te­kintve azonban jelentékeny a hasonlóság- Nevezetesen a munkahelyek szétszórtságában, az általános iskolát el nem végzettek magas arányában, bizonyos esetekben a munka nehézségi, veszélyességi fo­kában — a sor szabadon folytatható —, melyek végül- is megszabják a végzett kul­turális munka milyenségét, színvonalát, s nem utolsóként a lehetőségeit. Az utóbbi évek technikai fejlődése, technológiai válto­zásai örvendetes erjedési fo­lyamatokat indítottak el az építőiparban is. Szeles György, a Nógrád megyei Állami Épí­tőipari Vállalat közművelődési előadója, egyben az üzemi művelődési bizottság titkára egy jellemző történet elmon­dásával szemlélteti a változá­sokat: — Négy-öt éve még bri­gádban dolgoztam, és jól em­lékszem, milyen gondot oko­zott nekünk, amikor a kultu­rális vállalásaikat kellett megtenni. Egymást noszogat­tuk: mondj már valamit, de sehogyan sem akart eszünk­be jutni semmi. Most: a művelődési bizott­ság ajánlásokat készít a szo­cialista és munkabrigádok számára, az üzemi újságban rendszeresen közzéteszi saját és a legfontosabb közművelő­dési intézmények program­ját, pontos idejét, tagjai, a szakszervezeti tisztségviselők szóban is tanácsolnak. Mind­ez krőzusi gazdagság a ko­rábbihoz képest. A szocialista brigádmozga­lomban több mint hét tucat közösség versenyez mintegy 800 résztvevővel. Kulturális vállalásaik meglehetősen egy­síkúak, de igyekezetről, a vállalások komolyságáról ta­núskodnak- Legtöbben a tanu­lás különböző fajtáit vállal­ják, kevesen az általános is­kolait, lényegesen többen a szakmai és a politikai tanfo­lyamok látogatását. Különö­sen népszerűek a hét végi ki­rándulások — hazánk leg­szebb tájaira —, melyek programjában már meggyöke­resedtek a múzeumlátogatások és egyéb történelmi vagy kö­zelmúltbeli érdekességek meg­tekintései. További feladat azonban ezeknek a kirándu­lásoknak a szakadatlan kul­turáltabbá, szellemileg izgal­masabbá tétele. Több százan játsszák, szurkolják végig a vállalati tömegsportverse- ny ck&t. — GYAKRAN JAVASOL­JUK — mondja Szeles György a brigádok névadói életének, munkásságának megismerését, vagy a vonatkozó történelmi események tanulmányozását, kapcsolatok felvételét azokkal az óvodákkal, iskolákkal, ame­lyek szintén a névadó nevét viselik. Erőfeszítéseinknek már mutatkoznak hatásai. — S az egyéni vállalások rendszerének bevezetésében? — Ebben rendkívül nehezen tudunk előre haladni — fele­li az energikus közművelő­dési előadó. — Nekünk már az is komoly előrehaladás, hogy brigádjaink megértették a kulturális tennivalók fon­tosságát és vállalják azokat. Hogy miért? Megértheti, ha elmondom, nálunk néhány brigád még a naplóját min­dig nem vezeti folyamatosan, még azokat a cselekedeteit sem írja bele, amelyeket meg­tett... Egyéni vállalásokat a brigádoknak körülbelül • 20 százaléka tett. A többség, bár a brigádvezetői tanácskozáso­kon mindig szólunk róla és mind több vezető érti meg, még pontosan nem tudja, mit is jelent, mit is kezdjen az egyéni vállalásokkal. Az biz­tos, ezek nem lehetnek ellen­tétben a kollektív vállalások­kal, egyben szükségesek, mert a közösségekben más-más fel­készültségű. érdeklődésű, élet- körülmények között élő em­berek dolgoznak- Azt szor­galmazzuk, hogy az egyén sa­ját elért kulturális szintjére vállaljon, erre az alapra épít­kezzen, hiszen személyisége csak így fejlődhet tovább a kívánt irányban, mértékben. * Egyetlen írás keretében le­hetetlen vállalkozás lenre megmutatni mindazt, amit a NÁÉV gazdasági és mozgal­mi vezetése tesz a dolgozók kulturálódásáért, azért, hogy az emberek képesek legyenek NÁÉV-nál a növekvő gazdasági feladatok ellátásához. A nógrádi épí­tők az utóbbi években új technológiákkal építkeznek, több mint száz kisebb és na­gyobb gépet vásároltak. Töb­bet kell tehát már tudni az építőknek is, a néhány év­vel ezelőttinél. — AZ ÉPÍTŐIPAR ADOTT­SÁGAI nem kifejezetten ked­veznek a kulturális tevékeny­ségnek — összegzi vélemé­nyét Király Attila szb-titkár. — A kultúrházzal rendelkező üzmeket nem érjük utói, de a többiektől rém maradunk el. Kulturális munkánk szín­vonalát kell a jövőben min­denképpen javítanunk. Évről évre fejlődtünk- Van közmű­velődési előadónk, élő kap­csolatunk kulturális intézmé­nyekkel, iskolákkal, ifjúsági klubunk, központi és kihelye­zett könyvtárunk. Az idén két újabb letétet nyitunk és ki­alakítunk egy pinceklubot. Ügy hiszem, nincs okunk a szégyenkezésre. A körülményeket és a le­hetőségeket, a fejlődést te­kintve igazat adunk a szak- szervezeti bizottság titkárá­nak. Mindezeken túl igen sok őslénytani, földtani kutatást, gyűjtést is végzett, amelyek­ről tanulmányokban számolt be a korabeli szaklapokban. Vahot Imrével együtt szer­kesztette a Magyarország és Erdély képekben című illuszt­rált, négykötetés művet, amelyben ugyancsak közre­adott néhányat tudományos munkáiból. Munkássága elismeréseként több külföldi tudományos egyesület tagjává választotta. 1841-től pedig a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező, 1858-tól pedig tiszteleti tagja lett- Tevékenyen részt vett az Akadémia életében, felolva­sásokat tartott, gyűjtőutakon vett részt. Idős korában, 1862- ben vállalkozott arra, hogy Henszlmann Imrével és Ró- mer Flórissal Konstantiná- polyba utazzon Mátyás király egykori könyvtára maradvá­nyainak felkutatására. En­nek az útnak az eredménye 14 — addig ismeretlen — Corvina megtalálása volt. Töretlen, mindig a haladást szolgáló politikai pályája, je­lentős régészeti és természet- tudományos tevékenysége an­nak a gondolatnak a jegyében zajlott, amelyet még 1833-ban így fogalmazott meg: „Édes hazám díszét emelni kíván­ván, és minden adandó al­kalommal hasonlót tenni el nem mulasztok.” Sulyok László Praznovszky Mihály A FALITÓL A VÁROSIG Klasszikus veretű és szép­ségű könyv Gyergyai Alberté, A falutól a városig. Azzá teszi a francia irodalom tudós professzorának mértéke és józansága, a költő reneszánsz életszeretete és szépségszomja, a szülőföld iránti olthatatlan szerelem. Megrendítően őszin­te könyv, messze sugárzó mély bölcsessége szívet me­lenget, éppen ezért mentes minden napjainkban is oly szívesen lobogtatott sallang­tól, érzelmet „pótoló” érzel­gősségtől. A legnagyobbak mértékével mérhető. Igazolja — miként egész életműve — Babits Mihály megállapítá­sát, aki a nagy Proust-fordí- tása megjelenésekor írta Gyergyai Albertról: „Nem­csak a francia irodalom leg­komolyabb szakértője, ha­nem egvúttnl finom. olykor őszinte lírai gyöngédségű sti­liszta”. Valóban az. Erről győz meg Gyergyai Albest egész iroda­lomtörténészi és műfordítói tevékenysége, esszéinek ra­gyogó sora. Első tanulmánya' it még a húszas években a Nyugat közölte, Osvát és Ba­bits első irodalmi pártfogói voltak. A két háború között ő vezette be a magyar irodal­mi köztudatba a korszak leg­kiválóbb francia íróit mű­fordításaival, esszéivel. Ezek­kel és tanári munkásságával — évtizedeken át tanított, 1950-től a budapesti egyetem bölcsészkarán a francia iro­dalom tanáraként — nemze­dékek tudatát alakította eu­rópai látókörűvé. A francia becsületrendet 1937-ben kap­ta meg. . Babits hajdani megállapí­tása külön is értlemet nyert akkor, amikor Gyergyai Albert nyolcvanadik szüle­tésnapjára megjelent egy könyv 1972-ben, amely az Anyám meg a falum címet viselte. Hatalmas feltűnést keltett, hiszen a nagy pro­fesszor ekkor vallott először önmagáról, immár nem iro­Hajtűkanyarok völgyében A délelőtti utolsó autó­busz menetrend szerint el­indul a járás széli községbe. Néhányan leszállnak a sal­gótarjáni peremekerületi megállókban, de a többség együtt teszi meg a szerpen- tines utat, fel a hegyek kö­zé, a ceredi völgybe. Játszom a gondolattal: va­jon kikkel utazom együtt? Vajon kiktől kérdezzem meg: hogyan jutok el legrövi­debb úton a ceredi körzeti iskolába? Egy fiatalasszony Iskoláskorú gyermekével együtt ül a közelben — bi­zonyára szakorvoshoz men­tek. A nyugdíjasnak látszó utasok Is valószínűleg el­tudnak Igazítani- És jön a bu­szon néhány húsz körüli fia­tal — ők talán volt diákjai az Iskolának. Aztán a fiatalasszony meg­oldja a „gordiuszi csomót": A fiatalember és a két lány pe­dagógusok, amerre ők men­nek, ott az iskola”... Beérünk — a fiatalok kö­penyt vesznek, kezdődik a délutáni műszak, a két dél- utára maradó osztály és a napközisek órái. Az igazgatói szobában az általános igazga­tóhelyettessel, Somoskői Lász­lóval beszélgetünk. Tanítványokból diákok szülei — Ez a kövér „U” betűt alkotó iskolaépület, a még sok célra kihasználható nagy udvarral milyen régi? — Amikor idekerültem — igaz, ennek 23 éve is van... — négy tanteremben tanítot­tunk — aztán volt termünk a tanácsháza épületében az óvoda helyén — szaladgál­hattunk az egyik helyről a másikra- Kovács János sze­mélyében volt az iskolánk­nak egy nagyon komoly igaz­gatója — a felfejlesztés az ő idejében történt. Mindnyájan sokat köszönhetünk neki — bár szakmai viták nélkül alig múlt el nap, sokszor éreztük túl szigorúnak — rengeteget tanultunk tőle. Most már, nyugdíjas, de tanácsait ma is kérjük. Az épületre vissza­térve: először a tantermek szaporadtak, aztán a napkö­zis rész épült meg. Mindez a szülők segítsége nélkül lehe­tetlen lett volna! Persze, ez még kevés a szülőkkel tar­tott kapcsolatok jellemzésé­hez. .. A tantestületben a többség a körzetbe való, is­meri jól a szülőket, a körül­ményeket, a gondokat, a lehe­tőségeket. Jómagam kezdő ta­nítóként kerültem ide — végrendeletírástól kezdve sok mindent megcsináltam, amit akkoriban az egy klen ér­telmiséginek számító peda­gógustól kérhettek- Azután együtt mentünk katonai szol­gálatra azokkal a fiúkkal, akik később a tanítványaim szülei lettek. Így nem a ta­nár bácsi, az igazgatóhelyet­tes mondja, amit mond, hanem a Laci... Második szomszédunk egy cigány szár­mazású család — a papával órákig el tudunk politizálni. A községben néhány év óta nincs úgynevezett „cigány- kérdés” — már a nyilvántar­tásban sem vesszük figye­lembe, hiszen ezen itt nem múlik a hátrányos helyzet, minden szülő munkát vállalt, beilleszkedik. Nyitott kapu — Mostanában a szülőkkel épített kapcsolatokban első­rendű kérdés: sikerül-e együttműködni az új nevelé­si-oktatási dokumentumok megvalósításában, nem kelt- e riadalmat a sok új do­log- .. — őszinte legyek? Elein­te bennünk éppolyan ijedt­séget keltett, mindezt, mint a pedagógiában járatlanok­ban. .. Aztán megismerve előnyeit, felfedezve hátrá­nyait, felsóhajtottunk; meg­tudtuk, tapasztaltuk, mit is kell csinálnunk. Nagy. sze­rencsénk, hogy a körzet po­litikai, társadalmi, gazdasági vezetői szemében sem ide­gen a közoktatás-politika, a nevelőiskola eszméje. Maga a téeszelnök, Sótér István tartott nemrég is előadást az egyik napközis csoportnak — hasonlót sok mezőgazdasági értelmiségi is vállal — és szá­mos társadalmi szakkörünk működik. Kinyitottuk a kapu­kat — és ezt a jelképes nyi­tást sokszor szó szerint is érthetjük, hiszen jönnek a szülők, a gyerekek ügye iránt érdeklődők. Szülői ér­tekezleten „hiányzó" szinte nincs, ha valamit tehetnek az iskoláért, azok is ,,sorom­póba állnak” akiknek se gye­rekük, se unokájuk nem jár ide... Ez az egész község ér­deke: az önkéntes tűzoltók, közlekedési rendőrök, a ha­tárőrség; a vöröskeresztesek egyaránt fontosnak tartják a gyerekek bevonását, segítését- És nevelési kérdésekben a pályaválasztást segítő közös rendezvények, üzemlátogatá­sok mellett is partnerek va­gyunk; nemcsak elfogadják, gyakran kérik is tanácsaikat. Amikor bejárjuk az iskolát — az esztétikus, kultúrált napközit, az udvaron nyüzs­gő gyerekekre kinézünk, szembeötlik a tágas udvar, s a végében húzódó nagyobb térség. Még tovább fejleszthe­tő ez az iskola-.. — Igen — kaptunk is ígé­retet egy tanterem, egy tor­naterem és egy műhely lé­tesítésére, emellett sportud­var kialakítására, a követke­ző ötéves terv elején. Hiszem, hogy a szülők ebben is nagy segítséget adnak majd! G Kiss Magdolna dalmi modellekhez, hanem a szülőfaluhoz, a Somogy megyei Nagybajomhoz és csa­ládjához kötődve. „Ez a könyv — Anyám meg a falum — nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szü­lőföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emléke­zés megszépítő távolából” — mondotta akkor új művéről az író. Aztán két év múlva Ősz és tél között címmel fél évszázadon át szemérmesen írt verseit, versfordításait tette asztalunkra. A kötet bo­ntóját Hans Leu, a XVI. szá­zadi svájci festő Orpheus és az állatok című mitologikus képének reprodukciója dí­szítette, maga a könyv pe­dig a költészet olyan gyöngy­szemeinek gyűjteménye, amelynek összes zed égetésé­hez csak igazi „szépséghalá- szat”-ot művelő elme képes. A falutól a városig című könyv az Anyám meg a fa­lum folytatása. Három cik­lusból áll. Mindhárom cik­lus írásaiban a szeretetre, megőrzésre érdemes Somogy tündöklik, falvainak kis­városainak embereivel, a régmúlt idő finom és értő elemzésével, az elhalt, elége­tett család tagjainak szeretet­reméltó, hiteles képével, az európaiság ízeivel, amelyeket már gyermekkorában meg­ismert. Az első ciklus egyik legmaradandóbb hatású írása az író testvéménjéről, Szép Ilonkáról szól, aki „mint a vers naiv lánya, elfakult, ki­múlt, elégett, de lánykorában ő is rózsa volt, s ez vigasztal­ja, jobb híján, a valamival to­vább élőket...” A második rész a diákévek kisvárosát idézi. A harmadik rész pedig napló, a háború utáni falusi, kisvárosi utazások tapasztala­tainak gyűjteménye. A Búcsú a falutól voltakép­pen költeménnyel ér fel. Áll­jon itt belőle néhány sor e jegyzet befejezéseként is: „Dunántúl, gyönyörű Du­nántúl, szűkebb hazám, tá- gabb szülőföldem. Hadd nézzem változatos tá­jadat, mint egy kedves arc fényét és árnyát, ismert és szeretett vonásait. A szeKd Tolna halmait, ahol a Költő énekelt oly fá­jón, hogy még ma is zeng tőle Szekszárd minden szelíd sző­lősdombja. A zalai hegyek kék sorát kicsi tengerünk távlatában: ott is egy régi költő dalolt, s Ba­dacsonytól Füredig az ő zené­je élteti e tájat. S téged Somogy...” Büszke lehet ez a föld fiá­ra. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979). Tóth EieaC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom