Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXXV ÉVF., 71. SZÁM . ARA: 1,60 FORINT 1979 MÁRCIUS 25.. VASÁRNAP Poriéig’:!! vendégeink »zom báli iieogramja Egyezményt írlak alá a Külügyminisztériumban Púja Frigyes külügyminiszter szombaton — a Külügyminisztérium épületében — fogadta a portugál államfő k'séretében Budapesten tartózkodó Joao de Freitas Crúzt, a Portugál Köztársaság külügyminiszterét. Megbeszéléseket folytattak a két ország közötti kapcsolatokról és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről. Az eszmecserén részt vett Nagy János külügyminiszter-helyettes, valamint a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt dr. Jósé Manuel Villas Boas, a portugál külügyminisztérium politikai főosztályának főigazgatója, s a portugál küldöttség több tagja. # Antonio dos Santos Ramal- ho Eanes, a Portugál Köztársaság elnöke, valamint kíséretének több tagja szombat délelőtt Budapest nevezetességeivel ismerkedett. Először a kelenföldi lakótelepre hajtattak, ezután megtekintették a Mátyás-templomot, majd a Halászbástyáról Budapest panorámájában gyönyörködtek. Ezt követően ellátogattak a Nemzeti Galériába. Szege Bálint, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese fogadta a vendégeket, akik megtekintették a XIX. és XX. századi festészeti és szobrászati kiállítást. A vendégeket elkísérte Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Csaba Ferenc, hazánk lisszaboni nagykövete. * Két egyezmény aláírásával szombaton délben a Külügyminisztériumban befejeződtek a magyar—portugál külügyminiszteri tárgyalások. Púja Frigyes valamint Joao de Freitas Cruz magyar—portugál konzuli egyezményt írt alá. Az egyezményt a két ország között évről évre növekvő idegenforgalom tette szükségessé. A megállapodás rögzíti az egymás területén tartózkodó állampolgárok érdek- védelmével kapcsolatos feladatokat, jogokat, kötelezettségeket. Ugyancsak a Külügyminisztériumban Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint a portugál külügyminiszter magyar—portugál kereskedelmi-tengerhajózási együttműködési megállapodást űrt alá. A két ország kölcsönösen előnyöket biztosít egymásnak a kikötői áruforgalomban, bővíti a magyar —portugál hajózási kapcsolatokat, s segítséget nyújt a két ország között növekvő áruforgalom vízi úton való zavartalan lebonyolításához. Az egyezmények aláírásánál jelen volt Nagy János, valamint a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt dr. Jósé Manuel Villas Boas, dr. Alexandre Lencast- re da Veiga, a portugál külügyminisztérium gazdasági ügyek főigazgatója és Fernando Delfim Mario Lopes Vieira, a Portugál Köztársaság budapesti nagykövete, valamint a portugál elnök kíséretében hazánkban tartózkodó delegáció több tagja. A salgótarjáni járás valamennyi gyárában, üzemében és intézményében létesített fiókboltot a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat salgótarjáni, Nógrádi Sándor Könyvesboltja. A fiókboltok közül legeredményesebben az öblösüveggyári működik, ahol havonta átlagban 30 ezer forint értékű olvasnivalót vásárolnak a gyár dolgozói. A képen Kucsera Mária a legújabb kiadványok egyikével ismerkedik Oravecz Gyuláné könyvterjesztő társaságában. (Bábel László felvétele) Idén sem lehet Elutazott a kemerovói pártdelegáció „pöhoItjboE” epíleni A tavalyitól jobb az ellátás a salgótarjáni 1 ÜZÉP-telepen ' X Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottságának meghívására a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója megyei ünnepségein részt vett testvérmegyénk, a Szovjetunió Kommunista Pártja Kemerovo Területi Bizottsága háromtagú delegációja: Leonyid Alek- szandrovics Corskov, azSZKP Központi Bizottságának tagja, a kemerovói területi párt- bizottság első titkára, Alek- szej Petrovics Rozskor, a kemerovói területi pártbizottság osztályvezetője és Tslyiko- laj Makszimovics Pitim, a bjelovói Szénbányászati Vállalat szocialista brigádvezetője. Testvérmegyénk küldöttei itt-tartózkodásuk során részt vettek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett díszünnepségen. Találkoztak a megyei pártbizottság vezetőivel, ellátogattak a kohászati üzemekbe, a rétsági járási pártbizottságra, felkeresték a Romhányi Építési Kerámiagyárat, a romhányi Rákóczi Mezeje Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet- Fogadták a kemerovói pártdelegációt a megyei tanácson, ellátogattak a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumba és a számviteli főiskolára. TestTéi-megyénk küldöttei baráti beszélgetést folytattak a párt volt illegális harcosaival, a Tanácsköztársaság veteránjaival. A gazdag program után az L. A. Gorskov vezette kemerovói pártie’egáció teg17 •• •• •• •• ■ liozos ügyünk: a rehabilitáció r Jelentős eseményre került sor a hét végén Salgótarjánban, a megyei tanács székházában, ahol a megyei foglalkozási és rehabilitációs bizottság tagjai tartottak értekezletet. Ennek a munkaközösségnek — ami 1977-ben alakút meg —, legfontosabb feladatai közé tartozik a vállalati rehabilitációs bizottságok tevékenységének irányítása, ellenőrzése, munkájuk színvonalának emelése. Az értekezlet első napirendi pontja a megyénkben folyó rehabilitációs tevékenység eddigi eredményeiről, a megoldásra váró feladatokról adott számot- Dr. Orsai Katalin, a Madzsar József Kórház főigazgató-helyettes főorvosa, a rehabilitációs bizottság titkára tájékoztatta a résztvevőket azokról a lehetőségekről, melyek, segítségével a csökkent munkaképességű emberek visszatérhetnek az életbe. Nőgrádban 2710 olyan munkahely 'található ami megfelel a rehabilitáltak foglalkoztatási körülményeinek, de pillanatnyilag csak 1866 van' olyan dolgozóval betöltve, aki ténylegesen rászorul. Tehát ezen a területen még mindig van lehetőség az előrelépésre, a csökkent munkaképességűek racionálisabb foglalkoztatására. Ez a tevékenység annál is indokoltabb, mivel évente 6—8 fő lép ki munkahelyéről azért, h így saját maga keressen új beosztást, mivel a felajánlott tevékenység nem felel meg számára. A vállalatainknál működő 77 rehabilitációs bizottság számát tovább kell növelni és a ténylegesen végzett munkájukat is szükséges több tartalommal megtölteni. Az orvosi rehabilitáció helyzetéről tartott előadást dr. Fancsik János, a salgótarjáni kórház rehabilitációs osztályának vezetője. Ismertette, azt a jelentős fejlődést, amit az egészségügyi intézmény elért az elmúlt tíz évben a csökkent munkaképességűek gyógyítása, kezelése területén- Az r978. októberében húsz ággyal beinduló — központi fizikoterápiás és fürdőkezelések végzésére alkalmas egységhez tartozó — fekvőbetegosztályon eddig 129 beteget kezeltek, 25,6 napos átlagos ápolási idő alatt. Ezenkívül megszerveztek egy rehabilitációs gondozónői állást is, ami szintén nagy lépést jelent előre, ebben a fontos, társadalmunk minden tagja számára egyaránt közös ügyben. nap visszautazott Szibériába. A Ferihegyi repülőtéren búcsúztatásukon ott volt Géczi János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Nógrád megyei pártbizottság első titkáraVvsszautazott Besztercebányára a Csehszlovák Kommunista Párt Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának küldöttsége. Dr. Vladimir Viro- sikot, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárát és Jan Pikulát, a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökét, az országhatáron, Géczi János és Hoffer István, a párt megyei végrehajtó bizottságánál-: tagja, a megyei tanács elnöke búcsúztatta. A ragyogó tavaszi napsütés felpezsdítette az építési kedvet: sűrűn fordulnak a teherautók és magán gépkocsik a TÜZÉP salgótarjáni telepén. Amint azt Gubán Lászlóné telepigazgatótól megtudtuk, bár jobb az idei építőanyagellátás a tavalyinál, azért az építők most sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Néhány cikk hiányzik, másokból a választék nem kielégítő. Két hete nem távoznak üres kézzel a telepről azok, akik meszet keresnek: Felsőtárkányból másmaponta érkezik a szállítmány. Jó hír a meszelést tervezőknek: ha fogyóban is van a mész, öttíz kilós tételeket akkor is tartalékolnak a házukat nagy- takarítóknak. Bőséges, 2100 tonnás a cementkészlet, várhatóan nem lesz gond a mészhidráttal sem, jelenleg féléves készletet tárolnak a telepen. Elegendő a tetőszerkezethez szükséges gömbfa és faragott fa, a falazati anyag. Négyféle tetőfedő cserépből választhatnak a fészekrakáshoz készülődök. Van bőven tetó- fedő pala, hullámpala, szigetelőanyag, bitumen és kátránypapír. öt-hatféle mozaik! ap képezi a burkolóanyagok választékát Kevés viszont a meüachi lap, igaz a kétféle színű 10x20- as nagyon szép. Ezen kívül lOxlO-es mázatian fehér és kék mozaiklapot kínálnak még a vevőknek. Tűrhető a választék a vasbetongerendából, a közé való béléstestet azonban csak a második negy>dévre ígérik. Nem nehéz megjósolni, hogy a nyílászárókkal idén is Tavaszi tisztaság Régi igazság, hogy a tavaszi napfény élesebben világítja meg a rendetlenséget, a limlomokat, a tél folyamán felgyülemlett hulladékot, szemetetNem véletlen hát, hogy a népfront, a tanács és a Vöröskereszt közösen meghirdette a lomtalanítási, tisztasági akcióit. A szervező bizottság külön hadttervet dolgozott ki a tennivalókra. Pontosabban ? Elsőként felmérték milyen „erők” állnak rendelkezésükre, és mi a legsürgősebb tennivaló megyeszer- te. Ennek jegyében a népfrontbizottságok, a vöröskeresztesek és a tanácstagok mozgósították a családokat, felhívták a figyelmet arra, mindenütt tegyék rendbe a járdaszegélyeket, árokpartokat, a lakóépületek előtti területet. A kereskfedelmi és vendéglátó vállalatok felszólították valamennyi üzletüket, üzemüket, hogy saját házuk táján rakjanak rendet és a göngyölegek tárolása se zavarja a szemet. A felhívást nyomatékosabbá teszi, hogy ellenőrzik annak betartását, másrészt jutalmakat tűztek ki, elismerve a teljesítményeket- Egyúttal a salgótarjáni városgazdálkodási üzemben megrendelték a Kővár, a Muskátli, a kohászati üzemek szolgáltatóháza és más üzleteknél a' virágosládák beültetését. A megyeszékhelyen arra is gondot fordítanak, hogy azoknak az üzleteknek a környékén is tisztaságot teremtsenek, amelyeknek a központjuk nem Salgótarjánban van, — ilyen a Csemege, az Ezermester, a BÁV. — Az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak az építkezések, raktárak, a vásárcsarnok környékének tisztaságára. Az üzemeket emellett felszólítják arra is, hogy a kezelésükben levő sportpályákat és más létesítményeket »tegyék rendbe. Sok munka vár a szocialista brigádokra, patronálókra, játszóterek rendezésében, a játékok festésében, az udvar- rendezésben. Az /óvodák, iskolák, művelődési otthonok, tavaszi takarítása is aktuális- Sok helyütt kerítést festenek. udvart rendeznek. Besegítenek a KISZ-esek is. Az ingatlankezelő vállalat Salgótarjánban számít a la- kóbizottságok, a lakók munkájára a rendcsinálásban. Egyúttal a lakásfelújítási törmelékeket mindenünnen elszállítják. A városgazdálkodási üzem a megyeszékhelyen lomtalanítási akciót kezdeményezett- Naprakészen, a menetrendnek megfelelően — ezeknek pontos dátumát már közöltük a NÖGRÁD hasábjain — elszállítják a felgyülemlett háztartási szemetet, a nagymama kidobásra ítélt régi díványát, törött székeket, ezeréves cipőket, és minden mást. A városgazdálkodási üzem azt is vállalta, hogy telefonbejelentésre, 24 órán belül elviszik a lakóterületek takarítása során keletkezett szemetet. A városi tanács műszaki osztálya minden héten egy alkalommal köztisztasági ellenőrzést tart Salgótarjánban. Attól sem riadnak visz- sza, hogy megbüntessék azokat a közintézményeket, vállalatokat és lakókat, akik fülük botját sem mozdítják a felhívásra- A rendőrkapitányság körzeti megbízottai hasonlóképpen cselekednek. Hogy szebb legyen a megyeszékhely, május 1-ig rendbe hozzák a parkokat, a bérházak erkélyeinek virágosítá- sához segítséget adnak és a tervezett társadalmi munkákhoz facsemetét, palántát, földet biztosítanak. bajok lesznek. Az ajtóból már most hiány mutatkozik, nincs végig üveges kétszárnyú ajtó. Megkísérlik a hiányt importból pótolni, de ezzel együtt is ellátási zavarokra lehet számítani. Ablakokból most bőven lehet választani, de a beérkezett diszpozíciók e téren is ellátási zökkenőket sejttetnek. Kevesebbet kap az idén eternit lefolyócsőből is a telep, mint amennyire szükség lenne, ' helyette pvc- csövet tudnak adni. Az elmúlt héten három vagon deszka, előtte egy vagon léc érkezett a telepre, kéthó- napi hiány után most ezeket is be lehet szerezni. Elegendő a készlet jelenleg faforgács- lapból, farostlemezből és enyvezett lemezből is. Aki parkettát keres, az választhat a román gőzölt bükkiből, a hazai egységes akácból s akad még egy kevés a tölgyparkettából is. Ezeken kívül kétféle mozaikparkettát tart a telep. Szakmán kívüli cikkek értékesítésével is foglalkozik a telep. Ide tartozik a vaskapu, a kerítés és a fürdőszoba-berendezés, mindhárom árucsoportra az. akadozó ellátás jellemző. Fajanszárut nagyobb mennyiségben a második fél! évre ígértek. Mindez bizony azt jelenti, hogy nem kevés utánajárást, beszerzési fáradságot kell otthonukba „építeni” a vállalkozóknak. a TÜZÉP-telep azonban előnyben részesíti az anyagbiztosítási szerződést kötőket: számon tartja igényeiket, értesíti őket az anyag beérkeztekor, s háromöt napig félre teszi nekik az árut. Kevesen ismerik ezt a szolgáltatást, bár segítségével sok fölösleges futkározástól kímélhetnék meg magukat. Szolgáltatásként két betonkeverőt és három pár vasáll- ványbakot ad kölcsön a telep. Jó hír a vakolásra készülődők- nek: e hónapban várják az első szállítmányt a Terranova nevű új felületképző habarcsból. melynek élettartama 4—5-szöröse a hagyományos vakolaténak. 17-féle színben gyártják, a helyszínen már csak vízzel kell összekeverni. A szigetelőanyagok között, újdonság az Isolit kőzetgya-’ pót. jó hő- és hangszigetelő hatását most kezdik megismerni az építők.