Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-24 / 70. szám

Mérkőzés előtt Dőnfő Balassagyarmaton Falusi dolgozók sparfakiádja Az év elején kezdődtek és mostanra érkeztek el a dön­tőkhöz a falusi dolgozók XXVIII. téli spartakiádjá- nak küzdelmei Nógrád me­gyében. A községi, körzeti versenyeket, a járási döntők követték, a záróaktusra pe­dig vasárnap kerül sor Ba­lassagyarmaton. A benevezés feltétele volt a betöltött 15 éves életkor, mint alsó határ, a helyben be­jelentett állandó lakás, a „tiszta amatőrség” (tehát igazolt versenyző nem indul­hatott.) Ahhoz pedig, hogy valaki a megyei döntőbe jus­son, asztaliteniszben a járá­si döntőn győztes — három­tagú — csapat versenyzőjé­nek ill, páros, vagy egyéni, elsőnek; sakkban a nyertes négy csapattag egyikének vagy egyéni bajnoknak kellett lennie. E két sportág mel­lett a Ki mit tud a sportról? című szellemi vetélkedőre is benevezhettek a járási-váro­si TSH-k háromtagú csapa­tokat- Ebben az erőpróbában, részt vesz az a gárda is, amely a Nógrádban öt héten át közölt rejtvénypályázatra a legtöbb helyes megfejtést be­küldők közül került ki: a tarjáni Máth Józsefné, a nagylóci Sztrehó Bertalan, a balassagyarmati Komoróczy Csaba mellett a kiterjedt Kol­lár—Gyüre—Deák família egyik tagja is szerepel —tar­talékként — a meghívottak listáján. Holnap 9.15-kor lesz az ünnepélyes megnyitó a balas­sagyarmati sportcsarnokban, ahol Fábián Jánosné, a járási hivatal elnöke mond be­szédet. A versenyek fél tízkor kezdődnek. Asztaliteniszben az egyéni, páros és csapatver­senyek kieséses rendszerű küzdelmeinek színhelye a sportcsarnok. A háromtagú vegyes csapatokat két férfi-, és egyi női versenyző alkotja, összesen hat számban hirdet­nek győztest, de egy verseny­ző ezek közül legfeljebb ket­tőben vehet részt. A sakkversenyben tehát, 4—4 tagú női és férficsapa­tok, valamint egyéni járási győztesek indulnak (utóbbi­ak nem lehetnek csapatta­gok-) Egyenként 30 perces körmérkőzések lesznek, vitás kérdésekben a versenybíróság dönt. A szellemi vetélkedőn, a Bajcsy úti Általános Isko­la tornatermében nyolc csa­pat indul, három-három részt­vevővel. Mivel a Ki mit tud...? kérdésre gyakorlati választ is várnak a rendezők, elkél a tornacipő és a melegí­tő is a vetélkedők felszerelé­séhez. A versenyzők utaztatásáról, részben a megyeszékhelyen gondoskodnak: a salgótarjáni SZMT-székház elől háromne­gyed 8-kor különbuszok in­dulnak Balassagyarmatra. Ebéd — a rendezők költségén — és eredményhirdetés a Ba­lassa étteremben lesz déltől, illetve 15 órakor- Az első há­rom helyen végzett verseny­zők minden számban okleve­let és érmet kapnak, a leg­több pontot gyűjtő járási csapat pedig egy évre a spar- takiád vándorserlegének őr­zője lesz. v. f. Tájfutás Országos verseny Salgótarjánban A FIN-napok keretében, március 24—25. között két­napos országos tájfutóverseny gazdái lesznek a salgótarjáni­ak. 24-én az STC tájfutó­szakosztálya rendezi meg a Petőfi Sándor emlékére kiírt vándordíj, kupaversenyét, míg másnap a régi SKSE- stadion környékén a Nógrád megyei Tájfutó Szövetség bo­nyolítja le a jubileumi (XX) tanácsköztársasági emlék- versenyt. A kétnapos versenyre a szervező bizottság 11 kategó­riában mintegy 130 verseny­zőre számít- Alig küldték szét a versenykiírásokat, máris je­lezték indulási szándékaikat a szolnokiak, és a hódmezővá­sárhelyiek, akik erős csapat­tal, az ifjúsági kerettag Ger­gely Attilával jönnek. De rajthoz áll a tanácsköztársa­sági emlékversenyen a szeptemberi világbajnokság­ra készülő felnőttváloga­tott Szabó László is. Több, neves magyar versenyző in­dulásán felül, technikai okok miatt, kétségessé vált a kül­földi versenyzők részvétele a kétnapos tájfutóversenyen. Közel tíz év után Nógrád megye újból nemzetközi jel­legű „A” kategóriás tájfutó- versenyt rendezhet, s ezzel méltóan emlékeznek meg a nagy magyar költőről és sza­badságharcosról, Petőfi Sán­dorról, valamint a Tanács- köztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról. Megyénkből a Pásztói SE és a Balassagyarmati ME- DOSZ SE tájfutói veszik fel a küzdelmet az ország leg­jobb tájfutóival szemben, míg az STC tájfutói az első napi rendezés miatt csak a ta­nácsköztársasági emlékverse­nyen állnak rajthoz. Remél­jük, hogy az elmúlt évben nagyot fejlődött nógrádi táj­futók, kihasználva a hazai pálya előnyét, jó eredmények­kel örvendeztetik meg a me­gye sportkedvelőit­Zentai József Sporthírek A vártnál kevesebb sportoló in­dult el a junior ökölvívók kelet­magyarországi bajnokságán, a salgótarjáni sportcsarnokban, így az elődöntőket már pénteken le tudták bonyolítani. Az előzetes tervtől eltérően a döntőket így nem vasárnap, hanem ma délelőtt 9 órától rendezik meg. # A férfiak után a női röplabdá- zók lépnek színre a hét végén a Számviteli Főiskola tornatermé­ben a Karancs Kupáért. Az MTK- VM, az MHD Vasas, a VOR, Du- navarsány, a Nyíregyházi VSSC, az Eger SE, a Kisterenyei SE és az STC minden bizonnyal, színvona­las küzdelmet vív majd az első­ségért. A találkozók ma 9, hol­nap a órakor kezelődnek. Értesítés! A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Sal­gótarján lakosságát, hogy 1979. március 27-én a regionális vízműnél üzemszünet lesz. Ennek következtében március 27-én 6—18 óráig a város te­rületén nyomáscsökkenéssel, a magasabb helyeken vízhiány­nyal kell számolni. Ezért kérjük a lakosságot, hogy az ivóvízzel takarékos­kodjék a zavartalan vízellátás érdekében. Apróhlrdeiésetc ELCSERÉLNÉM két­szobás, gázfűtéses szö­vetkezeti lakásomat, kertes családi házra. Ajánlatokat , .Meg­egyezünk 50915” jeli­gére a salgótarjáni hirdetőbe. KARANCSKESZI főút mellett 680 négy­szögöl telek eladó. Érdeklődni Petőfi út 11. szám alatt lehet. 600 négyszögöl ház­hely eladó. Karancs- alja, Zrínyi út 6. MERCEDES 220-as, 1959-es kiadású, mű­szaki vizsgával, sür­gősen eladó. Irányár: 20.000.— forint. Bod­rogi János, Pásztó, Hársfa út 5. VASSZERKEZETŰ faház 12 m2, olcsón eladó. Telefon: 31-39. ÖRIÁS gyümölcsű piros-, fehér-, fekete- ribiszke-tövek dara­bonként 20—. Ft. Me- Istewerk évelő szegfű- pa^nta több színben, tövenként 4.— Ft kap­hatók. Toronyi kerté­szet. Békéscsaba, Sztraka 27. FALUN élő 66 éves nyugdíjas özvegyem­ber, minden káros szenvedélytől men­tes, keresi házasság céljából hasonló korú asszony ismeretségét 56—62 éves korig. 2—3000.— havi jövede­lemmel rendelkezem, plusz nyugdíj, csa­ládi házzal. Csak kéz­zel írott és vidékiek levelét várom. ..Nem jó egyedül” jeligére a szécsényi hirdetőbe. CSALÁDI ház azon­nal beköltözhetően eladó. Széosénv, Sal­gótarjáni út 13. 3 napos kirándu­lást szervezünk áp­rilis 28—30-ig Po­zsonyba ; útközben Pöstyén, Nagyszombat és Nyitra megtekinté­sével. Részvételi díj: 730.— Ft. Jelentkezés, március 31-ig az Ide­genforgalmi Hivatal salgótarjáni és ba­lassagyarmati irodái­ban. 150 négyszögöl te­lek körülkerítve Sal- góbányán, üdülőterü­leten eladó. ,,Víz be­vezetve 50620” jeligé­re a salgótarjáni hir­detőbe. KERTES családi házat vennék 300 000 kp.-vei Salgótarján­ban. Ajánlatokat ..Ta­vaszi költözés 50912” jeligére a salgótarjá­ni hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM aszódi szoba-konyhás tanácsi lakásomat ha­sonló salgótarjánira, vagy környékire. Ér­deklődni lehet Buzik Istvánná, Salgótarján, Úttörők útja 3. fszt. 1. UD-s forgalmi rend­számú Trabant sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni lehet, Somoskőúj­falu, Rákóczi u. 167. sz. alatt. 2 ÉVES gyermek mellé megbízható t ondozónőt keresünk. irdeklődni 41-15 te­lefonon. T 5-ÖS Pannónia eladó. Szabó Imre, Kazár, Dózsa Gy. út 63. HÜSZ tag 3 db le­mezradiátor eladó. Érdeklődni hétköznap 16-69 telefonon, 18 órától. KERTES családi ház eladó, Salgótarján, Micsurin út 4. szám alatt. Tanácsi bérla­kással rendelkezők előnyben, megegyezés alapján bármikor megtekinthető. WARTBURG Tou­rist eladó. Ár: 50.000. Ft. Banos János, Sal­gótarján, Csizmadia út 28. Telefon: 18-30. POLSKI Fiat sürgő­sen eladó. Zagyvapál­falva, Bacsányi út 20. IN-es Wartburg de Luxe 50 000 Ft-ért el­adó. Érdeklődni: Ba­lassagyarmat, M:' r a Ferenc 1., 17 óra után. ELADÓ 280 négyszö­göl telek építési en­gedéllyel, kész alap­pal. Szécsénv belte­rületén. Érdeklődni Varga Kálmán. Szé- csény, Bottyán út 12. A Pécskő-szilvásban telek eladó, sürgősen. Cím a kiadóban. HAROMSZOBAS öröklakás, Kemerovo krt. 29. földszintjén eladó. Érdeklődni 17 óra után. HÁZHELY 309 négv- szögöl gyümölcsössel, sürgősen eladó. Sal­gótarján, Liszt Fe­renc út 41. (Forgács- teiep). Telefon: 17-45, munkaidőben, vagy 21-14 délután. kétszobás ker­tes családi ház eladó megegyezés szerint. Érdeklődni Zagyvaró­na. Fenyvesalja út 25. Felvételre kere­sünk szakosított szarvasmarhate­lepünkre ALLATGONDO- ZÖKAT és VILLANYSZE­RELŐT. Lakást biztosítunk. Jelentkezés: a tsz. f őállattenyésztő j é- nél. „Egyesült Erő” Mg. Tsz. Ka- rancsság. KERTES két és fél szobás családi ház. új eladó. Pásztó. Jávor u. 2. Érdeklődni Hu- czek József. MÁV-ál- lomás 69-es őrház. ELADÓ Salgótarján— Somoskőújfalu között (strandon túl) 202 négyszögöl bekerített, gyümölcsfákkal tele­pített telek. Érdek­lődni lehet 18 óra után a 32-88-as tele­fonszámon. VlKENDTELEK Rá­róson. 160 négyszögöl gyümölcsfákkal, dísz­bokrokkal eladó. ..Ta­vasz’» jeligére a kia­dóba. ERDŐKERTESEN kétszobás családi ház 415 négyszögöles te­lekkel eladó, vagy másfél szobás, össz­komfortos lakásra I. emeletig elcserélném, vidéken is. Lévai An­tal, Erdőkertes, Ho­mokdűlő út 12. 2113 IL rendszámú, ki­fogástalan Skoda 105- ös, 1981-ig vizsgázott, eladó. Lőcsy, Szé- ^:sény, Rákóczi út 10. ELŐNEVELT 3—4 hetes fehér pekingi kacsa kapható. Mohó­ra, Rákóczi 29. SZÉCSÉNYBEN 200 négyszögöl közműve­sített beltelék azon­nal b°éníthetően el­adó. Érdeklődni Hal­mos László. Szé­csénv. Zöld út. AUTÓ-, motorkerék­pár-tulajdonosok ! Megnyitottam javító- műhelyemet. Horváth István. Balassagyar­mat, Nádor utca 26 Várom kedves megren­delőimet! FÉTSAG ÉS KÖR­NYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL A NŐGRAD C. MEGVET LAPBA FÉTSAG, DOHÄNVBO’TTIAN. PÉ^ASSY LASZLÖ- NÉNAL. Esélyesebb a Vasas Az STC NB I-es labdarú­gócsapata ma a fővárosban, a Fáy utcában próbálkozik meg a pontszerzéssel- A találko­zónak a hazai piros-kékek az esélyesei, akik az utóbbi idő­ben javuló formában ját­szanak. A Stécé a héten kemény edzésekkel készült, s Lakat dr., a csapat vezető edzője a péntek délelőtti foglalkozás után nem túl derűsen nyilat­kozott az esélyekről. — A hazai pálya előnye, valamint csapatom tavaszi eredményei mindenképpen, Vasas-sikert ígérnek. Bár a Dózsa ellen már felcsillant va­lami az őszi STC-ből, de csatáraink tehetetlensége miatt vesztesen hagytuk el a játékteret. Éppen ezért úgy érzem, hogy a múlt he­ti lelkesedés, határozottabb csatár játékkal párosulva, számunkra kedvező ered­ményt hozhat. — Tervez-e, valamilyen vál­tozást a csapatban? — Sérültjeinkre — Kajdi- ra, Vargára és Berindánra — ősszel Földi pontot érő gólt szerzett a Vasas ellen az utolsó percben, hátha ma is hálóba talál... Herbst Rudolf felvétele sajnos még most sem szá­míthatok, ezért a Dózsa elle­ni kerettel utazunk a fő­városba, amely a következő játékosokból áll: Szűcs, Kun, Cséki, Kegye, B.-Kovács, Ko­vács J., Földi, Básti, Répás, Balga, Kiss, Szoó, Bíró és Tóth K. — Milyen volt az ETO el­leni MNK-mérkőzés? — A találkozón az olim­piai válogatott mérkőzése miatt ,nem vettem részt, de munkatársaim a második fél­időben látottakkal egyértel­műen elégedettek voltak. Az 1—1-es eredmény pedig ki­esésünk ellenére megfelelőnek mondható. A Vasas—STC mérkőzést, amely 15 órakor kezdődik a Hámori, Horváth, Bauer játékvezetői hármas dirigálja. Az NB I. 22. fordulójának további mérkőzései: Csepel— ZTE, Rába ETO—Székesfe­hérvári MÁV, Dunaújváros— PMSC, Tatabánya—Üjpestl Dózsa, MTK VM—Haladás VSE, DVTK—Békéscsaba, Bp. Honvéd—Vasas Izzó, Videoton—FTC­Kiss László Miklós Mészöly Kálmán: Nyerni akarunk a Tarján ellen A válogatottban szereplő Török, Zombori, és Váradi nélkül is nyugodtan utazha­tott a Vasas Szombathelyre az MNK visszavágójára, mert a Fáy utcában tetemes előnyt szereztek a piros-ké­kek, 5—1-re lehengerelték a Haladás csapatát. — A vasiak udvariasak vol­tak, mert felajánlották: ha­lasszuk el a mérkőzést. Nem mentünk bele, mert így lehe­tőségünk nyílt egy sereg fia­tal kipróbálására, „mélyvízbe dobására” — kezdte a beszél­getést Mészöly Kálmán, a Va­sas vezető edzője, akivel a Fáy utcában a csütörtök dél­előtti kiadós edzés után be­szélgettünk­— Egy percig sem forgott veszélyben Szombathelyen továbbjutásunk. Elégedett voltam a fiúkkal, akikrecsak azért neheztelhetnék, hogy 1— 1 után kiengedtek, kicsit könnyelműen vették a mérkő­zést és ezért kaptunk ki 2— 1-re. — Van-e sérültje? — Sajnos, igen. Kiss Laci még Győrben a 17. percben húzódást szenvedett és azóta sincs rendben. Nem játszik a Tarján ellen. Győrben Oros­házi helyettesítette, de itt­hon Izsót állítom helyére. Zombori az A válogatott ed­zőmérkőzésén bizonyította jó formáját hét közben, a Nép­stadionban. Dluhopolszky László karika­túrája — Ezek a*erint van már csapata­— Igen. Az említett csere mellett a Győrben szereplő gárda fogadja majd a Salgó­tarjánt. — Ügy néz ki, kilábalt a Vasas a hullámvölgyből. — Nagyon reméljük mi is hogy megindul felfelé a csa­pat szekere. A DVTK elleni tavaszi rajt csak kisiklás volt. A Dunaújváros szerencsével mentett meg egy pontot, a Pécset már simán vertük és Győrben, ha egy kicsit bát­rabbak a fiúk, hazahozzuk a két pontot. Most két hazai találkozó következik az STC és a Csepel ellen- Bevallom, négy pontra számítok! — Ha ez így van, akkor le kell győzni a Salgótarjánt. — Remélem, sikerül. A tar­jániak ősszel nagyon jól sze­repeltek, akkor gyűjtötték a pontokat. Ügy érzem, nem a legjobban sikerült tavaszi rajtjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem veszélyes ellenfelek. Tavaly már azt hittem, hazahozzuk a két pontot otthonukból, amikor az utolsó percben Földi ki­egyenlített. Mellettünk szól, hogy mi feljövőben va­gyunk, a Tarján pedig egye­lőre csupán egy pontot gyűjtött- Négy csatárral fo­gunk támadni! A hangulat jó, a fiúk is bíznak a sikerben — mondta a Vasas népszerű edzője. Mészöly Kálmán megadta az összeállítást is, így az STC ellen Mészáros — Tö­rök, Somogyi, Komjáti, Föld­házi — Halász, Zombori, — Varga, Izsó, Gass, Váradi összeállításban kezdi a játé­kot a fővárosi együttes. Szokács László Hét végi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I.: Vasas—STC, Fáy ut­ca, 15 óra, V.: Hámori (Hor­váth, Bauer), Tartalékcsoport: Vasas—STC, Fáy utca, 13 óra, v.: Tar. A megyei serdülő­bajnokság I. fordulója. Északi csoport: STC II.—Mátranovák, St. Bányagép—2. sz. Volán, Bárna—Karancslapujtő, ÖM- TE—Kazár. Déli csoport: St. Síküveggyár—Somos, Palotás— Szőnyi SE, Nagybátony— STC III., STC IV.—Pásztó. Nyugati csoport: Romhány— Érsekvadkert, Egyházasgerge— Szécsény, Bgy. SE III.—Bgy. SE II. ÖKÖLVÍVÁS Kelet-magyarországi junior- bajnokság. Salgótarján, sport- csarnok, 9 óra. Döntök. RÖPLABDA Karancs Kupa, női torna. Salgótarján, számviteli főisko­la tornaterme, 9 óra. TÁJFUTÁS Petőfi Sándor-emlékverseny. Országos vándordíj. Salgótar­ján. Találkozás 10 órakor az STC tóstrandi edzőpályán. VASÁRNAP KÉZILABDA MNK megyei selejtező. Fér­fiak. Pásztó—Szőnyi SE, 9 óra, Bgy. SE—Érsekvadkert 10.10 óra, STC—Nagybátony 11.20 óra, Szőnyi SE—Érsek­vadkert 12.30 óra, STC—Bgy. SE 13.40 óra, Nagybátony— Pásztó 14.50 óra, Jobbágyi sporttelep. Nők: STC—Nagy­bátony, 9 óra. Pásztó—Bgy. SE 10 óra, Érsekvadkert— STC, 11 óra, STC—Pásztó, 12.15 óra, Nagybátony—Érsek­vadkert 13.15 óra. Nagybá­tony sporttelep. Pásztói járási bajnokság. Nők: Buják—Tar, Kalló—Szurdokpüspöki, Hasz­nos—Csécse, Bér—Felsőtold, Erdőkürt—Vanyarc. Kezdés 13 órakor. KOSÁRLABDA NB II. Keleti csoport: Nők: MEAFC—STC, Miskolc, 10,30 óra. Férfiak: MEAFC—STC, Miskolc, 12 óra. LABDARÚGÁS NB II. Középcsoport. Bgy. SE—SZEOL AK, Balassagyar­mat 15 óra, v.: Brigán. Megyei I. osztály: ÖMTE—Nagybá­tony, Karancslapujtő—Egyhá­zasgerge, Mátranovák—Kazár, Somos—Érsekvadkert, Síküveg —Palotás, 2. sz. Volán—Szé­csény, Pásztó—Vörös Csillag, Bányagépgyár—Bárna, Rom­hány—Szőnyi SE. Járási baj­nokság. Balassagyarmati járás. A csoport: Bércéi—örhalom, Herencsény—Magyarnándor, Csesztve—Szügy, Patak— Ipolyszög, Mohora—Hont, Dejtár—Galgatuta. Pásztói já­rás. A -csoport: Buják—Tar, v.: Győri, Kálló—Szurdok­püspöki, v.: Csomós, Szirák— Ecseg, v.: Hidvégi, Hasznos— Csécse, v.: Szklenár, Bér— Felsőtold, v.: Matuszka, Er­dőkürt—Vanyarc, v.: Laskó. Rétsági járás: Berkenye—Nóg­rád, V.: Dancsó, Nógrádsáp— Kétbodony, v.: Kovács B., Nő­tincs—Nézsa, v.: Budai (Bán­kon), Borsosberény—Felső- petény, v.: Csari, Nagyoroszi —Legénd, v.: Kardos K., Nóg­rád A.—Szendehely, v.: Pusz­tai. Salgótarjáni járás: Gered —Mátramindszent, Nagybá­tony II.—Síküveggyár II., Mihálygerge—Kishartyán, T arnavölgye—Karancskeszi, Rónafalu—Kis-zagyvavölgye, Ménkesi Bányász—Etes, Ka- rancsberény—Kisterenye. Szé­csényi járás: Ságújfalu—End- refalva, Nagylóc—Hollókő, Szalmatercs—Nógrádmegyeri Spartacus, Ipolytarnóc—Ka- rancsság, Varsány—Ludány- halászi, Nógrádszakál—Nóg- rádsipek, Nógrádmegyeri Tsz —Rimóc. Kezdési idő 15 óra. RÖPLABDA Karancs Kupa, női torna, Salgótarján, számviteli főisko­la tornaterme 8 óra. TÁJFUTÁS Tanácsköztársasági Kupa­emlékverseny. Salgótarján, találkozás 9 órakor a 2. sz. autóbusz somlyóbánya-telepi megállójánál. TERMÉSZETJÁRÁS A Nógrád megyei Termé­szetbarát Szövetség emléktú­rája a salgói Tanácsköztársa­ság-emlékműhöz. Találkozás 8 órakor a helyijárati végállo­másnál, az 1-es számú meg­állójában. TÖMEGSPORT Falusi dolgozók XXVIII- őszi—téli spartakiádjának dön­tője, Balassagyarmat, sport- csarnok 9.15 óra. NÓGRÁD — 1979. március 24., szombat 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom