Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-22 / 68. szám
Kádár János fogadta Romesh Chandrát | Kerekemé karakán nő „Az élet menjen tovább...” Kádár János, az MSZMP KB első titkára március 21-én a Központi Bizottság székháziban fogadta Romesh Chandrát, a Béke-világtanács elnökét. Tőkésimport helyett szocialistát Megfelel a nemzetközi követelményeknek Tizenhatezer kötény az ISbZK-nak HOGY A VÁLLALATI egymillió 200 ezer dollár tőkés- importanyag-megtakarításból az idén milyen rész jut majd e Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárának dolgozóira, azt sem Béres József műszaki vezető, sem pedig Máté Károly, termelési osztályvezető nem tudja pontosan megmondani. Csupán azt közli, hogy az 1978. évi 45 százalékos tőkésimporthányad az idén 32 százalékra mérséklődik az egész vállalat által gyártott termékekben. A tőkésimport ellenében lengyel poliészter- fonalat kapnak, amit Budapesten kelmévé formálnak, majd ezt kiszabva küldik a gyarmati üzembe, ahol az ügyes kezű asszonyok és lányok végleges formába öntik a tervezők elképzeléseit és megrendelők kívánságait. — A lengyel poliészter fonalból készült ruhaanyag a divatigényeknek mindenkor megfelel, ugyanolyan, minőségű, mint volt tőkéstársa. Előnye, hogy jobb a fogása, kellemesen simul a test vonalához — állítja határozottan Máté Károly. — Részben a kényszer, részben pedig miniszteri előírás kötelez bennünket a tőkésimport mérséklésére — folytatja az előbbi gondolatot Béres József, majd, így egészíti ki: — A KGST-program keretében a lengyelek a poliészter szálra, mi pedig a píli- akrilmitril szál előállítására szakosodtunk. A kölcsönös előnyök alapján bonyolódik le a két ország között a fonalak cseréje. — Mit szólt a változáshoz a külföldi megrendelő? — Elfogadta, mert a lengyel fonalból készült termékek minden tekintetben megfelelnek az előírt nemzetközi műszaki követelményeknek — mondja Máté Károly. — Az alapanyag beszerzésének megváltozása indokolta-e a technológiaváltoztatást? — Nem volt rá szükség, mert lényegében ugyanolyan alapanyagról van szó. mint korábban. Ennek ellenére az első időkben a szokásosnál nagyobb figyelemmel kísértük a gyártási folyamatokat — vélekedik Béres József. — A lengyel fonalból készült anyás karaktere olyan, hogy a dolgozók észre sem vették: nem tőkés alapanyagból dolgoznak — mondja Máté Károly. — AZ IGAZSÁGHOZ tartozik, hogy már tavaly, a negyedik negyedévben is gyártottunk készterméket a lengyel áruból. Jóleső érzéssel mondhatom: eddig ■ még semmiféle reklamáció nem érkezett a kiszállított termékekre — veszi vissza a szót a műszaki vezető, majd pár pillanattal később így folytatja: — ez év első negyedévében 60 ezer terméket gyártunk az előbb említett alapanyagból. De nem csak szocialista, hanem már tőkésexportra is. Első tételként 16 ezer kötényből álló szállítmányt küldünk a nyugatnémet megrendelőnek. Reméljük, az elsőt követi majd a többi szállítmány is. A bizakodás nem légvárakra, hanem tényekre épül. A Minőségellenőrző Részvénytársaság a gyár által előállított termékeket vizsgálva, a balassagyarmatiakét a következőképpen minősítette: „Mint már több esetben megállapítottuk, a megmunkálást ebben a gyárban igen gondosan végzik.” Ez félreérthetetlen ajánlólevél. — A szocialista exportra pedig elsősorban olyan termékeket ajánl a gyár központban levő vezetősége, amelyekben mérsékelni tudjuk a tőkésanyagok. illetve -kellékek felhasználását,— bővíti új megközelítésben a gondolatot a termelési osztály- vezető. — Az idén a már említett szocialista termékből készült áruk értéke Balassagyarmaton eléri a 2 millió rubelt. Ezeket a megrendelők igényeinek megfelelően, a kívánt fazonban és mennyiségben, elsősorban a Szovjetunióba szállítják. Tavaly a vásárlók listáján szerepelt még a szocialista országok közül Csehszlovákia és Mongólia. Az idén eddig e két országból még nem érkezett megrendelés. Valószínű, erre az eseményre a második, illetve a harmadik negyedévben kerül sor. A gvár vezetői és dolgozói nan mint nap tapasztalják, hogy az idén minden tekintetben még rugalmasabbaknak kell lenniök, mint az elmúlt évben voltak, ha a bevezetőben említett dollárt a tőkésimport megtakarításából biztosítani akarják. — Nagyon jó szervezésre, tevékenységre van szükség, hogy a gyárak közötti versenyben méltó helyet foglaljunk el a tőkésimportanyag- megtakarításban is. Ennek megvalósítása sok tekintetben tőlünk is függ — mondja meggyőződéssel a hangjában Béres József műszaki vezető. AZ EDDIG TETT ÉS ezután sorra kerülő intézkedések egyértelműen arra utalnak, hogy a célratörő munka eredményeként, a gyengeségek mi" előbbi megszüntetése útján, a gyarmatiak teljesítik a rájuk eső részt a tőkésimport csökkentésében is. V. K. — Kicsavarjuk-e már a kapcát? — .. .Csak ha, még egyszer nem gázolunk térden felüli vízben! — Akkor lehet. Leülhetünk. Iszap, víz, nem lesz már az új frontig. Koós Zoltánnal, a kányási aknaüzem főaknászával komótosan nekivetjük hát hátunkat a TH-gyűrű fabetétjének, kibuggyantani rövid szárú gumicsizmánkból a vizet, s szinte egymással versenyezve győzködünk: . melyikünk kapcája lesz előbb szárazabb- Ö győz persze; csizmás katona is jóval régebben volt a ritkán odalátogatónál, s egyébként is, ő mindennap „gyakorolhatja” a csizmásságot. Caplatunk a front felé, az aknaszájtól van egy kétezer méter a közöttük levő távolság, s közben magamban visszapergetem Laczkó István aknaüzem-vezető szavait, amit még ott fenn, a leszállás előtt mondott. — Kicsit büszkék vagyunk erre az új frontra, hiszen a mi gyakorlatunkban szinte rekordgyorsasággal szereltük össze, az önjáró biztosító berendezést, s állítottuk munkába a maróhengert. A külszínről történt leszállítás és a próbaüzemelés között mindössze huszonkét nap telt el. Ennek azért is örülünk, mert az idén hat átszerelésünk lesz Harisnyakupacok mindenütt. A hófehér, barna, tűzpiros dombok között fürge mozgású. fiatal lányok, asszonyok serénykednek. Dolgos kezeik alól szinte pillanatonként kerül ki egy-egy lábravaló. Így hát nem csoda, hogy a nagy- bátonyi harisnyagyárban naponta 36 000 harisnyanadrágot csomagolnak nylontasakokba; s az áru máris megy tovább a kiszállítóraktárba. — Mivel a 750 dolgozónk 90 százaléka nő — és átlag- életkoruk 26 év —, ezért jócskán előfordulnak nálunk speciális, mielőbbi megoldásra váró problémák. Ezeknek a gondoknak a megszüntetésében legtöbbet egy másik nő tud segíteni, aki a mi vállalatunknál nem más, mint a szakszervezeti bizalmi. Pillanatnyilag 46-an vannak — közülük heten főbizalmiak —, s valamennyien hozzáértéssel oldják meg a rájuk bízott feladatokat. — jelenti ki határozottan Kovács Béláné szak- szervezeti titkárhelyettes. — Szeretnék egyikükkel beszélgetni... kit ajánlana? — Kerekes Lászlónét. <5 a gyár indulása, 1969 óta dolgozik itt, kezdetben bizalmi volt, majd 1975-ben választották meg főbizalmivá. Nem csak szereti, hanem tudja is csinálni azt, amit annak idején elvállalt. Talpraesetten, karakánul jár végére a dolgoknak, megfelelően képviseli kolléganőinek érdekeit. Meglátogatja a betegeket, a gyesen levő kismamákat, segédkezik a gyerekek óvodai felvételénél, és az egyedülálló édesanyák is élvezik támogatását. Néha azon csodálkozom: családja, benti munkája mellett, miként tud eleget tenni minden megbízatásának? — Erre a kérdésre egyszerű a válasz. Ragaszkodom a gyárhoz és egyformán szeretem az asszonyokat. Ha bármilyen kéréssel hozzám fordulnak — vagy csak . azért jönnek, hogy jól kipanasz- kodják magukat —, én mindig türelmesen végighallgatom őket. Ezután elmegyek az illetékes fórumokhoz, s az ott kapott ígérettel sietek vissza. Nagyon jó érzés, ha sikerült eredményesen intézkednem — mondja Kerekes Lászlóné, akivel a konfekcióüzem egyik csendesebb sarkában beszélgetünk. — Most milyen üggyel foglalkozik? — Éppen a munkaügyi osztályra indultam volna, amikor találkoztunk a folyosón. Mivel meósként dolgozom, bármikor elhagyhatom a munkahelyemet. Már második hónapja van betegállományban az egyik asszonyka, s most fogom elintézni neki a biztosítási díjjal kapcsolatos teendőket. De ezen kívül az én feladatom az utazási igazolványok kiállítása és esetenként a kismamák meglátogatása is. Én rendelem meg a bélyegeket — havonta 9500 forint értékű fordul meg a kezeim alatt —, s gyakran besegítek a bizalmijaimnak is. — S ha valamelyik megbízatásának nem tud eleget tenni? — Akkor igyekszem megmagyarázni a sikertelenség okát. Ha a jogszabályok' betartása mellett van remény áthidaló megoldásra, abban az esetben én biztatom a panaszost: ne nyugodjon bele az elutasításba, menjen tovább, akár a gyárkapun túlra is. — lia — Á több tudásért A Nógrádi Szénbányák szorospataki aknaüzemében — más gazdasági egységekhez hasonlóan — szintén elég magas a nyolc általánossal nem rendelkező dolgozók száma. Meggyőződésük nem megy egykönnyen, ősszel a hetedik osztályba mindössze három bányászt sikerült beszervezni; hozzájuk a januári vizsga után négyen csatlakoztak, s jelenleg heten folytatják tanulmányaikat a nyolcadik osztályban. Lényegesen többen tanulnak viszont a politikai tanfolyamokon, a szakközépiskolákban és magasabb szinten a többet tudásért- A marxizmus—leni- nizmus esti egyetem általános tagozatán és speciális tanfolyamán 3—3, a szakosítón két személy tanul. Szakmérnöki és főiskolai tanulmányokat egy-egy dolgozó folytat. A szakközépiskoláknak és a bányaipari technikumnak 16, illetve 8 hallgatója van Szorospatakról. 12 évvel ezelőtt kezdték a zománcozattüveg-gyártást a salgótarjáni síküveggyárban. A 24-íéle színű, illetve szín- árnyalatú festéket eddig hagyományos módszerrel, pisztolyfestékszóróval hordták fill. Év végére azonban mindez megszűnik, mert az új síküvegfeldolgozó üzemben már teljesen automata gépek végzik ezt a munkát. A képen: Bene Ferencné zománcozáshoz készíti elő az üvegtáblát. , —bábéi felv.— A kanyar alatt háromszáz méterre Jelentés a frontról még; megadta ez a kellő begyakorlottságot az Ipolyi Gáspár vezette anyagmozgató és szállító brigádnak. Hatalmas, kemény, idegfeszítő munka volt, higgye el. Négytonnás alkatrészeket végigszállítani sok töréssel tarkított vágatokon. .. baleset, egyetlen kézkarcolás nélkül-.. hát szóval, elismerésre méltó cselekedet volt. Rájöttünk a szervezés csínjára-bínjára, úgyhogy nyugodtak vagyunk még a hat átszerelés tudatában is. — S egyébként, hogy érzi magát a kányási „első számú vezető?!’ — ...Tavaly ilyenkor ideges voltam. Aztán háromnegyed év táján megjött a lendület, ami még most is tart. De hát kell is, hiszen a többlettermelésünket minden egyes átállás • jelentősen apasztja. S most „bízunk” ebben az új frontban. •. — Igaza volt — mondom a főaknásznak —: nagyobb port kocsiúton sem tapodhatnánk nyáron. — Menni tényleg jó benne, állítólag nincs rohadtabb dolog egy szénporrobbanásnál. Mi pedig ennek is ki vagyunk téve. — És még minek? — Hát metánnak, víz-, iszapbetörésnek és — vasúti- kocsi-hiánynak — teszi hozzá nevetve. — Ámbátor, hála a MÁV-nak, ez mostanában nem befolyásolta terveink teljesítését. Valahol Kányás falu elején, ahol Nagybátony felé menet elkanyarodik a betonút, ott járhatunk háromszázhuszonnyolc méterrel a föld alatt. Ingünk alá gyűlt a meleg, arcunkról gyors patakokban erednek lefelé az izzadság cseppjei. pedig még harminc foknyi sincs a meleg— Csak huszonnyolcat mutat a hőmérő! — mondja kemény kézszorítás után Molnár László harmadvezető, az új front mestere. — A bujkálástól melegedhettek ki ennyire, mert ugye, a tárnok nem érnek az égig. Addig tényleg nem, de épp elég biztonságot adnair~á kétméternyi vastagságú szénfal mellett dolgozóknak. — Ugye, • szép? — kérdi a frontmester, s kezét szinte gyengéd mozdulattal húzza végig a csillogó „homlokon”. — Az — mondom. — És jó is? Nevet Koós Zoltán, s a minket körüláliók is. — Ez nem asszony, hallja! Ez, ha csillan ilyen szemfényvesztőn biztos magában rejti a sok kalóriát. Megvan ez jóval több mint három és fél ezres. Csak egy a baja — mondják s látom elkomolyodnak— Aztán mi? — Hogy nem tart tovább — vagy még addig sem — négy hónapnál. Aztán mehetünk át a mellettünk levő pillérre. Ez öl meg minxeí — erősíti Laczkó István meg Csammer Emil, párttitkár szavait a frontmester, —, hogy gyakran kell átszerelnünk. Pedig, ha lenne egy évig való telep, megmutatnánk, mire vagyunk képesek. Nagyot pattan a nyomástól valamelyik bányatám, s elhallgatunk. Csak a maróhenger motorja erőlködik, s hosz- szan elfigyeljük a kaparószalagon mellettünk „elúszó” szénlavinát. „No ebből én i» vennék magamnak!” —mondja valaki aztán, s kezébe véve két szép szénröget, indul el vissza a helyére... Karácsony György NÓGRÁD — 1979. március 22., csütörtök 3 i
