Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-20 / 66. szám
Munkásmozgalmunk múzeuma Beszélgetés Esti Bélával, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum föiga zga tó iával A munkásosztály és a munkásmozgalom történelmi szerepének megfelelően a szocialista országok kiemelkedően fontos feladatuknak tekintik a munkásmozgalom-történet muzeális emlékanyagának felkutatását, összegyűjtését, gondos megőrzését, tudományos feldolgozását és kiállításokon való bemutatását A forradalmi munkáshagyományok feltárásának, ápolásának és terjesztésének nagy szerepe van a helyes történelemszemlélet kialakításában, és különösen az ifjúság szocialista nevelésében. A legtöbb szocialista országban a központi forradalmi múzeumok és a regionális múzeumok foglalkoznak a munkásmozgalom történetével. Néhány országban speciális munkásmozgalom-történeti vagy párttörténeti múzeumok létesültek, amelyek tevékenységét ugyancsak a regionális, helytörténeti múzeumok egészítik ki. Vannak ezenkívül kiemelkedő munkásmozgalmi személyek vagy események emlékének ápolására létesített emlékmúzeumok. Ezek egy része teljes múzeumi feladatkört ellátó, valóban múzeumnak minősüld intézmény, más részük csupán kiállítási tevékenységet folytat. — Mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Milyen az intézményi struktúra hazánkban? — Magyarországon először az 1919. évi Tanácsköztársaság idején hoztak intézkedést a munkásmozgalmi emlékek múzeumi gyűjtésére. A Forradalmi Kormányzótanács rendeletére létrehozták a Kommunista Proletár Múzeumot, amelyet azonban az 1919. augusztusában hatalomra került ellenforradalom megszüntetett. A Proletár Múzeum gyűjteményének túlnyomó része megsemmisült, csak néhány darabját sikerült felkutatnunk és megszereznünk, ezek a mai munkásmozgalmi gyűjtemény legféltettebb kincsei közé tartoznak. A felszabadulás után az 1948-ban megalakult Munkásmozgalmi Intézet kezdte meg a munkásmozgalom muzeális emlékeinek módszeres gyűjtését és kiállítások rendezését. 1957-ben a múzeumi alosztály kivált az intézetből és Legújabbkori Történeti Múzeum néven önálló, országos, állami múzeummá alakult, amelynek a Magyar Nemzeti Múzeum is átadta új- és legújabbkori gyűjteménye egy részét, történelmi fotóarchívuma gazdag anyagát. 1966-ban az intézmény elnevezése és feladatköre ismét módosult. Ez idő óta mint Magyar Munkásmozgalmi Múzeum működik. 1974-ben foglalta el végleges helyét, a Budavári Palota újjáépült A épületét, ahol lehetőség nyílt az eddigieknél teljesebb múzeumi tevékenység kifejlesztésére. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum feladata a magyarországi munkásosztály és munkásmozgalom történetével összefüggő muzeális jellegű emlékek kutatása, gyűjtése, megőrzése, gondozása, tudományos feldolgozása, kiállításokon való bemutatása, a tudomány és a közművelődés számára való széles körű hasznosítása. — A Munkásmozgalmi Múzeum a nagy, központi intézmény, amely a hazai osztály- és mozgalomtörténet országos jelentőségű vonásait domboríthatja csak ki. Milyen lehetőségek vannak a helytörténeti vonatkozások bemutatására? — Még Budapestnél maradva, megjegyzem, hogy a Hadtörténeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum is jelentős munkásmozgalmi anyaggal rendelkezik. Sőt, Csepelen Gyártörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum működik és Óbuda, Rákospalota, Pesterzsébet és Kispest is otthont ad munkásmozgalmi vonatkozású helytörténeti gyűjteményeknek. Vidéken is a nagy munkásmozgalmi központokban található bemutatásra érdemes anyag. így Salgótarjánban, Tatabányán, a szombathelyi Forradalmi Múzeumban és Brembérgbányán is látható munkásmozgalomtörténet, állandó kiállítás. Néhány megyei központi állandó kiállítás például a győri — szintén gazdag gyűjteményt mutat be. A megyei múzeumok mellett más emlékmúzeumok és emlékházak is ismertetik mozgalmunk múltjának egyes eseményeit. így például a karancsberényi vadászház a Nógrádi- partizáncsoport egykori harc- álláspontja, a rumi Fürst Sándor Emlékmúzeum, a mátészalkai Zalka Máté-kiállitás és más állandó és időszaki kiállítások. — Van tehát lehetősége a munkásmozgalom múzeumi megismerésének? Véleménye szerint a politikai-ideológiai oktatás, a propaganda él-e a kedvező alkalommal? — Múzeumunk nagy számban fogad iskolai és üzemi csoportokat. Rendszeres látogatóink a Politikai Főiskola és a marxizmus—leninizmus esti egyetemek hallgatói. Ám a pártoktatás, a politikai oktatás szélesebb körei, a marxizmus—leninizmus középiskolák és az egyetemi-főiskolai tanszékek még távolról sem aknázzák ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a Munkás- mozgalmi Múzeum kínál a munkásmozgalom történetének tanulmányozásához. Igaz, a múzeumi kiállítás a maga eszközeivel, tárgyi emlékekkel, dokumentumokkal nem képes a történelmi folyamat olyan teljes és árnyalt ismertetésére, az elméleti kérdések olyan elemző tárgyalására, mint egy irásmű. Ám az eredeti történelmi relikviák bemutatásával, a történelmi események „tárgyi bizonyítékainak” testközelbe hozásával, a kor levegőjének érzékeltetésével a kiállítás olyan mély, érzelmileg is maradandó benyomást tud kelteni, amellyel az ismeretterjesztés más műfaja alig versenyezhet. A régebbi, nagyrészt fotókópiákból és hosszadalmas magyarázó szövegekből álló új- és legújabbkori, munkásmozgalom-történeti alkalmi kiállítások nem tudták ezt a hatást elérni és hozzájárultak ahhoz, hogy az emberekben bizonyos előítélet alakuljon az ilyen tárlatokkal szemben; emiatt a munkásmozgalom-történeti kiállítást sokan nem tekintették igazi múzeumi kiállításnak. — Hogyan emlékezik meg a múzeum a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról? — Az évforduló tiszteletére március elején megnyílt tárlatok — a plakát-, a pénz- és a bélyegkiállítás, valamint a multivíziós műsor az állandó kiállítással együtt adnak teljes képet a Tanácsköztársaság nagy értékű gazdag muzeális emlékanyagáról! A Magyar Tanácsköztársaság történetének muzeális emlékei közül kiemelkednek a korabeli plakátművészet felülmúlhatatlan alkotásai. Ezek közül néhány mű először látható kiállításon, miként azok a hatalmas pannók is, amelyek 1919. május 1-én az Országház téren felállított „Munka Házát” díszítették. (Az 1919-es pártkongresszus alkalmából ezeket a pannókat az Országház dekorálására használták, így maradtak meg annak raktárában, csodálatos módon átvészelve az ellenforradalmi időket és a második világháború viharát.) Sok-sok tárgyi emléke, dokumentuma látható a Tanácsköztársaság gazdasági, politikai, szociális és kulturális intézkedéseinek, a külső és a belső ellenséggel vívott élethalál küzdelmének. A Tanácsköztársaság muzeális emlékei az első emeleti kiállítási területnek több mint egynegyedét töltik be. A tanácsköztársasági emlékek között különösen becsesek a magas művészi színvonalú, rendkívül agitatív, mozgósító erejű plakátok, Bíró Mihály, Berény Róbert, Pór Bertalan, Uitz Béla, Vértes Marcell és más művészek alkotásai, amelyek mindmáig a magyar politikai plakátgrafika csúcsát jelentik. A most megnyíló tárlat minden korábbinál nagyobb, teljesebb együttesét mutatja be ezeknek a plakátoknak. A Tanácsköztársaság pénzeit és pénzügyi intézkedéseit bemutató tárlat jól érzékelteti ezeket a nehézségeket, egyben azokat a heroikus erőfeszítéseket és a helyi forradalmi szervek kezdeményezőkészségét, találékonyságát, amely- lyel ezeken a nehézségeken megpróbáltak úrrá lenni. A nemzetközi és a hazai forradalmi tradíciók a Tanács- köztársaság eszmevilágában egységet alkottak. Jellegzetes megnyilvánulása volt ennek a Tanácsköztársaság bélyeg- kiadása. A világon először itt kerültek kiadásra Marx Károlyt és Engels Frigyest ábrázoló bélyegek, de ekkor adtak ki hazánkban először bélyeget Petőfi, Dózsa és Martinovics arcképével is. A Magyar Posta Bélyegmúzeumának kiállítása a Tanácsköztársaság bélyegkiadásának tel jes anyagát bemutatja, a bélyegpályázatra beküldött rajzokat, a díjnyertes bélyegtervek grafikáit, a fázisnyoma' tokát, kibocsátott sorozatokat, nagy értékű filatéliai ritkaságnak minősülő különleges példányokat. Különleges élményt nyújt a kiállításokat mintegy keretbe foglalja az Interpress és a Munkásmozgalmi Múzeum által összeállított multi- víziós műsor. Kilenc mezőben jelennek meg a művészileg megkomponált képsorok, felvillantva a Tanácsköztársaság előzményeit, 133 napjának történetét, eszméinek továbbélését az ellenforradalmi rendszerrel szemben vívott harcokban, beteljesülését a felszabadult, szocialista Magyarországon. Az interjút készítette: Dérer Miklós!»/j M ■W—»“*<«1 r t t Az ünnepek jegyében Az elmúlt hét televízióműsora 1848. márciusa és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság eseményeinek sokoldalú megidézésére vállalkozott. Március 15-e előestéjén az 1-es műsorban rendkívül szuggesztív hatású összeállítást élvezhettünk Lapok Petőfi Sándor naplójából címmel, melyben a költő szenvedélyes hitet tesz a forradalom mellett. E napon a 2. műsorban a pécsi körzeti stúdió is érdekes, német és szerb-hor- vát műsort sugárzott az évforduló kapcsán, egyben a közelgő tanácsköztársasági évfordulóra is emlékezett. Csütörtökön, március 15-én ismétlésként láthattuk örsi Ferenc: Teréz című tévéjátékét, a meglehetősen méltatlanul elfeledett hőslelkű asz- szonyról, Táncsics Mihály feleségéről. Neki állít méltó emléket örsi tévédrámáia Csomós Mari ragyogó művészi teliesítménvében. A Tanácsköztársaság születésének időszakát idézte a hét utolsó napjain az a háromrészes dokumentumfilm. amely orosz és magyar veteránokat szólaltatott meg a nagy idők történéseiről. Szép verses tisztelgés volt a forradalomnak a „Köszönet a tüzért” című összeállítás Dunai Tamás, Juhász Jácint, Kozák András, Máday György, Merényi Judit, Molnár Péter, Oszter Sándor, Piróth Gyula, Szilágyi Tibor és Zsurzs Kati közreműködésével szombaton délután, míg vasárnap este Jan- csó Miklós filmie, a Csillagosok, katonák. Kár, hogy az emlékező műsorok jelentős része már reprízként, így ismerősiként került képernyőre. Ami a hét egyéb programjait illeti: már-már szinte csömörlésbe estünk a különféle sorozatoktól. Kedden tovább folytatódott Az Onedin család véget nem érő históriája, s a 2. műsorban elindult a háromrészes olasz sorozat, A marséi lie-i fiú című csem- nésztörténet, amely — mint a befejező rész után megállapíthattuk — moralizáló szándéka ellenére sem volt több knzénszerű kriminél. A múlt pénteken került képernyőre Berkesi András Küszöbök című tévéfilmsorozatának a megelőző keHőhöz hasonlóan érdektelen harmadik része, szombaton a tizenkét részes jugoszláv sorozat, a Belgrádi fiúk 11. része, A lebukás, vasárnap pedig a Város az út végén cíjjiű ötrészes olasz vállalkozás negyedik epizódja. Hát néző legyen, aki ennyi vállalkozást egyszerre nyomon követni képes. Láthattuk még az érdekes társadalmi gondolatokat hordozó magyar tévéfilmet. az Amerikai cigarettát, melynek tartalmi értékén túl külön jelentőséget ad, hogy utolsó szeretjét játssza benne azóta elhunyt, kiváló jellemszínészünk, Makiári Zoltán. A tévéfilm ismétlésként került képernyőre. Negatív előjellel teszek említést Szomory Dezső szombaton bemutatott. Incidens az Ingeborg-hangversenyen című egyfelvonásos színjátékáról. Az író extravagáns alkata, modorossága, stiláris és tematikai mesterkéltsége e kis műben sűrítményként mutatkozik meg, ugyanakkor unalmasan szétnyúló. A Madách Kamaraszínház előadásában Haumann Péter, Dunai Tamás, Kőmíves Sándor. Ilos- vay Katalin és Kiss Mari mindent megtett a sikerért. — nem rajtuk múlott a történés érdektelensége. (b. t.) Szegeden szavaltak Nógrád megyei versmondók sikere a III. országos szövetkezeti szavalóverseojen Jelentős kulturális esemény zajlott le Szegeden, ahol március 17—18-án rendezték meg a III. országos szövetkezeti szavalóverseny döntőjét. A versenyt ezúttal a Tanácsköztársaság 60. évfordulója tiszteletére hirdette meg a SZÖ- VOSZ, az OKISZ és a TÓT- A szövetkezeti szavalóversenyek rangos fórumai az amatőr mozgalomnak. Erényeivel és hibáival egyaránt hasonlóságot mutatnak más országos seregszemlékkel. Az amatőr művészeti fesztiválok, mindinkább bosszantó hibája — a közönség hiánya. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban is csupán a zsűri és a mozgaNÖGRÁD -- 1979. március 20* kedd Filmek a Tanácsköztársaságról Március 20-tól április 4-ig, a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében 3—3 előadásból álló cmlcksorozatok a Nógrád megyei mozik műsorán. lom néhány „megszállottja” kí_ sérte figyelemmel a döntőt. Jóllehet hatékonyabb propagandával bízvást meg lehetett volna tölteni a díszterem széksorait, ez alkalommal úgy festett a dolog, hogy a szavalok egymásnak mondták a verseket. így a verseny csak félig- meddig érte el valódi célját. Az országos amatőr versenyek másik gyermekbetegsége — s ebben a vers- és prózamondóversenyek állnak az élen —, a zsúfoltság. A szövetkezeti szavalóverseny több száz jelentkezője közül 41 amatőr versmondó jutott a szegedi döntőbe. Minden versenyzőnek két verset kellett elmondania. ^Szombat délután a szabadon választott, vasárnap délelőtt a „kötelező”, a Tanácsköztársasághoz valamilyen formában kapcsolódó írók, költők versei, prózai írásai hangzottak el. Ha mind a negyvenegy versenyző magas színvonalon tett volna eleget a feladatnak, akkor sem tudtuk volna „megemészteni” a két nap során ránk zúduló irodalmi anyagot. Tekintve azonban, hogy a versenyzők többsége közel sem részesített bennünket maradandó élményben, még inkább indokolt lett volna csökkenteni a döntő létszámát. A sok közepesen elmondott vers hallatán, figyelmünk akaratlanul is lankadni kezdett, s így az igényesebb versmondóknak, a közönség fásultságával is számolniuk kellett. A zsűri tagjai Bánki Zsuzsa érdemes művész elnökletével — valóban minden elismerést megérdemelnek, amiért ilyen körülmények között is — többé-kevés- bé helyesen — felismerték az igazi értékeket. A mezőnyből látszólag azok emelkedtek ki, akik szokatlan versválasztással, vagy szokatlan egyéniségükkel rukkoltak: elő. Példának okáért, az álommal küszködök is felébredtek Berkes „ Péter „Hajnal előtt” című költeményének tolmácsolásakor, noha a szabados vers értéke erősen vitatható. De a Szolnok megyei Varga Béla is sikerrel keltette fel a közönség érdeklődését Arany János „A walesi bárdok” című balladájával, ha ugyan siker az, ha valaki, paródiába hajló előadásával marad meg emlékezetünkben. ‘ Ami a versválasztást illeti, kétségtelenül előrelépés tör^ tént az előző évekhez képest. Üj, versenyeken eddig ritkán hallott költemények váltották fel az úgynevezett „slágerverseket”. Az már más kérdés, hogy a választott művek ritkán feleltek meg az előadók alkatának- Még mindig komoly hiányosságok mutatkoztak a versek értelmezése terén, és továbbra is kísértett a kottába foglalható előadói ' stílus. (Újdonság: kialakult az ironikus verset mondók, „fa- nyalgok, tehát vagyok” — típusú előadásmód sémája!) A Nógrád megyei szövetkezetek négyfős csapattal képviseltették magukat a szegedi döntőn, s ez a szám önmagában is bizakodásra adott okot, hiszen akadt olyan megye, ahonnan egy versenyző sem jutott tovább- A hosszú és fárasztó utazás után mindjárt másodikként lépett dobogóra Molnár Ernő, aki kissé indisz- ponáltan mondta el Rózsa Endre „öregek tánca” című versét. Az ismert költeményekkel szembeni magasabb elvárásokkal kellett megbirkóznia Bajnóczi Istvánnak, ö Vörösmarty Mihály „A vén cigány” című versét szavalta, — erőtlenül. Hátrányukat másnap — lényegesen jobb szereplésük ellenére — sem tudták behozni. Annál jobban sikerült viszont Bazsó Erzsébet és Sándor Zoltán bemutatkozása. Kicsit ugyan féltünk, hogy Bazsó Erzsébet választott verse (Illyés Gyula: Mese az állatok nyelvén tudó juhászról) nem érvényesül a „véresen komoly” versek özönében, de szerencsére nem így történt. A zsűri és a közönség egyaránt örömmel fogadta a könnyedebb hangvételt, és nem utolsósorban az előadó tisztán csengő, szép magyar beszédét Rendkívül szuggesztív előadót ismerhetett meg a zsűri, Sándor Zoltán személyében! aki Szécsi Margit „Madár-e a denevér?” c. gondolati versét mondta el, — kiválóan. A vasárnapi fordulón mindketten tovább erősítették „pozíciójukat”, és az eredmény sem maradt el. A Komárom megyei Szabó Zsuzsa mögött, Bazsó Erzsébet második, Sándor Zoltán negyedik helyezést ért el.' így ők is részt vesznek a három szövetkezeti ágazat által az első tíz helyezettnek —. felajánlott szovjetunióbeli utazáson, r»ntér Károly /
