Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-15 / 62. szám

Szidna! László: iróíeák kikészítése és bírálata Nógrád megyében is egyre népszerűbb, sport és szórako- zás a vadászat. A vadászati ■Pj szakemberek és a sportvadá- IJrf szók örömére tavaly a Me­zőgazdasági Kiadó gondozásá­ban jelent meg e színvonalas kiadvány. Mit tudunk meg a könyvből? A szerző két feje­zetben foglalja össze a trófe­ákkal kapcsolatos legfonto­sabb ismereteket. Az első rész a ' trófeák kikészítéséről, ezen belül egy-egy állatfaj fő- és melléktrófeáiról, azok eszté­tikus elhelyezéséről szól. Megismerhetjük a nagyvad­trófeák, egyéb szőrmésvad- trófeák. számyasvadtrófeák jellemzőit. Választ kap az ol­vasó. hoey a kikészítéshez miiven eszközöket használ­junk. hogyan készítsük elő a kooonyát a lefőzésre. s mi- kéop rögzítsük a muflontró- f“át. vagv a vaddisznó agya­rát. A mást|d ik részben a tró­feák M-álati módszereit is­merhetik meg az érdeklődők. Olvashatunk a bírálatot végző szervekről és feladata­ikról, a trófeák bemutatásá­val kapcsolatos rendelkezé­sekről, a bírálat módjairól és eszközeiről. Megtudhatjuk azt is, hogy a rendellenes agancsokat ho­gyan bírálják és miképp ál­lapítják meg a szarvas korát a trófeáról és fogkopásról. És mikor golyóérett a bika agan­csa, s hogy néz ki? Táblázatok elevenítik fel az 1971-ben Magyarországon megrendezett vadászati vi­lágkiállítás legjobb aranyér­mes gímszarvasagancsának adatait. A könyvben ugyan­csak megtaláljuk a szarvas­trófeák világranglistáját az 1977. évvel bezárólag. Megismerkedhetünk a dám- agancsok bírálatával és gya­korlati kivitelezésével is. A könyv mondanivalójának megismerését kiváló fotók és magyarázó ábrák könnyítik. Az év gazdasági program ja Lengyelország 1979. évi nép- pekkel látták el. A következő leg kevesebb eszköz jut azok- gazdasági terve azzal szá- években viszont azokba a ra az ipari területekre, áme­nről, ho-gy a nemzeti jövede- népgazdasági ágakba igye- !yek a hetvenes években só­iéin 3 százalékkal emelke- keznek a beruházási eszkö- kát kaptak. Itt inkább azt a dik, de kevesebb lesz a be- zöket csoportosítani, amelyek célt tűzi ki a terv, hogy a ruházás és nagyobb hang- korábban háttérbe szorultak, meglevő kapacitások és lehe- súlyt kap a lakosság ellátása Így az 1979. évi népgazdasági tőségek jobb kihasználásával mind a minőség, mind a vá- terv a korábbinál többet jut- termeljenek többet és jobban laszték szempontjait figye- tat az élelmiszerprogram fej- a dolgozók, lembe véve. Ezenkívül jelen- lesztésére, műtrágyagyártás- Idén a lengyel iparnak tősen növelni kívánják a kül- ra, lakásépítésre, kommuná- mintegy 5 százalékkal kell nö- kereskedelmi forgalmat, kü- lis gazdálkodásra, egészség- velnie termelését, a fogyasz- lönösen az exportot, ügyi létesítmények építésé- tási javak előállításánál azon­A beruházási tevékenység re. Folytatódik a mezőgazda- ban 8 százalék az emelkedés 1971. és 1975.. között, sőt még sági gépgyártás fejlesztése is előirányzata. A fogyasztói fel- 1976-ban is igen élénk volt, és természetesen tovább foly- használásra szánt teljes áru- évente. mintegy 20 százalékos tátják a kulcspozíciót elfog- szállítások azonban még en- emelkedésről lehet beszá- laló üzemeknek a korábbi nél is jobban — a hazai ipar- molni. Ennek eredményeként években megkezdett beruhá- bői és mezőgazdaságból szár­az ország teljes iparának a zásait, mint például a kato- mazó termékek importból tör- háromnewedét sikerült meg- wicei kombinátét, vagy az ténő kiegészítése révén — újítani. Ugyanakkor a mező- energiagazdálkodás bővítését mintegy 10 százalékkal emel- gazdaságot is korszerű gé- szolgáló üzemekét. ' Átmeneti- keinek. } Ez a ház eladó kö- — Hm! — mondta a pesti, még és bement az udvarra, körül­járta a házat, bebukucskált Péter bácsi értett a szóból, az ablakain, majd visszatérve Fenn a hegyen, erdő köze- épp bekukkantottak, és pén, patak partján fekszik szönték szépen, „majd Felzergéd, ez a kis... ponto- gondolkodunk rajta”, sabban: icipici község. Vala mikor tizenhét ház állt ben- és a következő két vevőjelölt- összesúgott a feleségével, az- ne. Most is épp annyi van, csakhogy... A házak nagyobb fele, azaz még csak nem is alkudtak, kilenc már gazdát cserélt, mi­vel a helybéliek egymás után leköltöztek a komfortosabb árat idősb Csikorgó, majd: — ezresért a magáé. Legyen hatvan, de egy fillér­rel sem kevesebb. A. tizedik érdeklődőtől már csak ötvenezret kért, de az sem alkudott. Erre aztán nagyon megdü tői már csak százezret . kért, tán a gazdához fordult: — Ha de azok sem alkudtak, azaz mégis, én vevő lennék rá. — Hát jó — mosolygott a — Na jó, beérem nyolcvan- bajusza alatt az öreg. mert ér­ezerrel — engedte lejjebb az tette ő a tréfát: — Százötven Alzergéd nagyközségbe. Az ő házaikat megvásárol­ták a városiak, mert ugye, aki egy kicsit is ad magára, annak kell, hogy legyen pa- rasztfiáza is. No, és ez a státusszimbó­lum igazán nem került sokba. 30—40 ezerért már valódi, bé­kebeli, zsupfedeles vályog­kéglit lehetett itt kapni. A fo­galmazás pontos: lehetett. Két év óta ugyanis nem volt eladó ház — az idén ta­vaszig, amikor idősb Csikor­gó Péter is hallgatott gyere­kei hívó szavára, és elhatároz­ta, hogy leköltözik Alzergéd- re. Csak előbb eladja a há­zát, legalább nem megy üres kézzel, visz vagy százezret. Bizonyos volt benne ugyan­is, hogyha azokért a vályog­viskókért a pestiek megadták a negyvenet, az ő újonnan cserepezett, kívül-belül rend­be hozott házáért legkevesebb százezret fog kapni. Kitette hát a táblát: Ez a ház eladó, és várta a vevőket, akik jöttek is. Az első számú érdeklődőtől százhúszezret kért, hogy le­gyen miből engedni, ha al­kudnának. Ámde azok nem alkudtak. Fanyalogva körbe­járták a házat, a szobába csak — Nem lesz az egy kicsit sok? — Legyen száznegyvennyolc — hunyorított Péter. — Száznegyvenötöt adok. Készpénzben! — szólt a pesti hödött az öreg: rongy ötvenet ember, és parolára nyújtotta nem adnak az ő házáért, ami- a kezét. kor három éve legalább negy­venet költött rá? Hát akkor inkább leszedi a cserepet a tetőről, fölszedi a parkettát, a búbos kemencéről lebontja a csempét, a plafonról a mes­tergerendákat takaró álmeny- nyezetet, meg ezt, meg azt, azokért is kap harminc ez­rest, a többit meg ott' egye meg a fene. Másnap nekilátott a rom­bolásnak. hét végére meg is kopasztotta a házát. Ügy ter­vezte, hogy hétfőn kezdi hor­dani a holmit lefelé, Alzer- gédre. Vasárnap szépen összepa­kolt, s búcsúzóul kiült a kapu elé. Egyszer csak megállt előt­te egy pesti autó. — Ez az az eladó ház? — kérdezte a pesti ember. — Már nem — bökte oda a pipája mellől az öreg. — Már elkelt? — Még nem, de ne törőd­jék vele az úr, nem eladó! Idősb Csikorgó belecsapott. A vevő pedig boldogan meg­csókolta a feleségét és üdvö- zülten lihegte: — Földpadló, mestergeren­da, sárral tapasztott kemen­ce.-... Originális! — és súg­va: — Igazán bagóért kaptuk meg! Sólyom László Könyvek és olvasók Csehszlovákiában a márci­us immár negyedszázada min­dig a könyv hónapja. A nagy­szabású, hagyományos kultu­rális seregszemle kapcsán ér­demes szólni arról, hogy mi­lyen a könyv és az emberek kapcsolata. Ma igen kevés olyan családot találhatunk az országban amelynek ne lenne saját könyvtára, s talán nincs is olyan község, ahol nem mű­ködne könyvtár, vagy annak legalább egy fiókja, olyan sű­rű a kerületi, járási és helyi kölcsönkönyvtárak hálózata. A tizenöt milliós Csehszlová­kiában egy-egy kölcsönkönyv- tárat mintegy 1300 olvasó lá­togat, a kikölcsönzött köny­vek száma 1948- óta meghá­romszorozódott. összhangban van a könyv iránti nagy érdeklődéssel a kiadópolitika is. Csehszlová­kiában sok kisebb kiadó mel­lett több mint hatvan nagy kiadóvállalat működik. Körül­belül hétezer könyv jelenik meg évente, mintegy 80 mil­lió példányban. A kiadók mellett klubokat is találunk. Az Odeon kiadóvállalatnál az olvasók klubjának negyed- millió tagja van, az Albatro­szét 500 ezren, főleg fiatalok látogatják a csehszlovák írók kiadóvállalatának vers­barátok klubja pedig leg­alább 30 ezer érdeklődőt vonz. 1979. nemzetközi gyermekév, ezért a könyvhónap rendezvé­nyei sorában sokat kimondot­tan a legifjabbaknak szervez­nek. „Könyvet mindenkinek — legszebbet a gyermekek­nek” — hangzik a jelszó, amely már esztendők óta meg­határozza a csehszlovák ki­adók munkáját- Így nem cso­da, hogy a könyvhónap leglel­kesebb résztvevői minden bi­zonnyal a gyermekek lesznek. Jiri Rulf Olajvezetélielt Már több milliárd tonna olajat szivattyúztak át a ve­zetékhálózaton, mióta üzembe léptek az urai—szibériai cső­vezetékek transzkontinentális igazgatóságának állomásai. A háború utáni első évek­ben épült fővezetékek a szov­jetország Ipari központjait összekötő, legfontosabb tüzelő- anyaghíddá vált. Segítséget nyújtott ahhoz, hogy a nép- gazdasági szükségletek számá­ra sok százezer, nagy terhelé­sű vasúti szerelvényt szaba­dítsanak fel, amelyekre az üzemanyag szállításához volt szükség. Az olajvezetékeken átszivattyúzott fűtőanyag mennyisége évről évre nő. 1978-ban a tizedik ötéves terv elejéhez képest 60 százalékkal lett nagyobb. A kőolaj-fővezetékek állan­dóan bővülnek és tökélete­sednek. Űj szivattyúállomások épülnek, amelyeket elektroni­kus technikai felszerelésekkel látnak el; hat közülük 1978- ban üzembe állt. Két olajszi- vattyú-központot októberben helyeznek üzembe- Ez lehető­vé teszi, hogy a Nyiznyevar­tovszk—Kurgan—Ku j bise v transzkontinentális fővezeték határidő előtt elérje tervezett kapacitását. Hogyan kell harangot önteni ? Egy kihaló mesterség — a harangöntés — utolsó magyar- országi művelője Gomljos Lajos. örbottyáni műhelyében háromtonnás harang is készül. A madarak és az influenza A szabadban élő madarak merni, mint az embereknél, képesek arra, hogy jelezzék a Az NDK-ban, ahol ezt a je- vírusos fertőző megbetegedé- jelenséget megfigyelték, az , , , „. • . ornitológusok évente több sek kozelgo hullámait. Az madarat° fognak el> és részle. influenzavírusokat a mada- tes vizsgálatoknak vetik őket raknál korábban fel lehet is- alá. NOGRAD - 1979. március 15., csütörtök J Pardon, pillánál A mester hangvillákkal hangolja az elkészült harangot — — Figyelem! FELHÍVÁS! A Szécsényi Egyesült VFÉSZ értesíti az ellátá­si körzetébe tartozó lakos­ságot, hogy a kiskereske­delmi és vcndéglátőipari egységek termelési tanács­kozás miatt A Balassagyarmati városi Tanács VB pénzügyi, mun­kaügyi osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy az 1979, első félévi adófize­tési kötelezettségüknek március 15-ig 1979. MÁRCIUS 17-én 12 órától adópótlékmentesen tehetnek zárva tartanak. eleget. t üprőhirdelések VAROSKÖZPONT­BAN kétszobás háló­fülkés. erkélves szö­vetkezeti lakás eladó. Érdeklődni lehet 18 órától a 30-27 telefo­non. Leveleket ..Pa­noráma” jeligére a kiadóba. 601-es Trabant el­adó. Megtekinthető szombaton í 17-én) a „Nemzeti” előtti par­kolóban 8 órától 12 óráig. ZAPOROZSEC prí­ma állapotban eladó. Salgótarján, Schuyer. F. út 33. Papp egész nap. — Ha valaki keresne, öl-iiat cv múlva visszajövök. Jö állapotban lev31 UO-s rendszámú Zsi­guli eladó. Telefon: 24-80/12 mellék. SZÉCSÉNY ES KÖR­NYÉKÉ LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL \ nógrAd c. me­gyei LAPBA SZÉ- CSÉNY, SZOLGAL- rATÓHAZ FÉNYKÉ­PÉSZÜZLETÉBEN, VIRÁG LÁSZLÓNÉ- NAL. A COOPTOURIST aiájilata: GYERMEK­ÉV keretében kedvez­ményes üdülés szö­vetkezeti dolgozók gyermekei részére Kajncsián, 8 nap, re­pülővel júliusban 2400 Ft. Autóbusszal, áp­rilisban az iskolai szünidő alatt Kelet- Szlovákiában. 4 nap 1300 Ft. Érd^klcd^c; COOPTOURIST. Sal­gótarján, Klapka ' tér 2. Telefon: 29-86. JÓ állapotban levő, most műszakizott UP 21—57 rendszámú GAZ —69-es parancsnoki kocsi eladó. . Érdek­lődni : Pintér József- né, Pásztó, Galamb u. 21. 17 óra után a 47- es telefonon vagy munkaidőben: Nagv­bátony 37-es telefo­non. ELADÓ egy db LAUBERGER GLOSS zongora. Érdeklődni a 10-29-es telefonszá­mon. SALGÓTARJÁNI 2 szoba összkomfortos tanácsi lakásom #t. balassagyarmati ha­sonlóra cseréin én* Érdeklődni: Érs**fc» vadkert, Ságvári a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom