Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-20 / 42. szám

Az idén Jó eredményeket vár nak a szakemberek a Bgy. S E Margit edző három tanítványa: Hugyecz Erzsébet, Kun Éva é legítés közben. atlétáitól. Képünkön Pintér s Kokovszki Katalin beme­Gmák László felvétele Versenyek pásztói siti erek kel Miskolc, Eger, Pécs. Három színhely — három szabadfo­gású birkózóviadal, amelye­ken a pásztóiak is harcba szálltak a helyezésekért. Ez­úttal sikerrel szerepeltek. Borsod megyében az úttö­rők (A, B kategória) területi versenyére került sor A PSE fiataljai közül többen egy súlycsoporttal feljebb^ indul­tak, mivel a szakosztály mér­lege a túlzott igénybevétel miatt tönkrement és így elő­zetesen nem volt lehetőség 4 versenysúly ellenőrzésére- En­nek ellenére több jó ered­mény született. Fekete Gábor (41 kg) első, Árokszállási Fe­renc (29 kg) és Alapi Gábor (58 kg) második helyezést ért el. Dicséretes Major László (38 kg) szereplése, aki harma­dik lett, de Kovács Bence (41 kg) és Széles Tibor (45 kg) birkózása is tetszett, akik vé­gül is 4., illetve 5. helyezést harcoltak ki az erős mezőny­ben. Jól sikerült a Heves me­gyei kiruccanás is, hiszen Bát- ka István 42 kilogrammban el­ső, míg Bán Ferenc az 57 ki­logrammosok súlycsoportjában második lett az egri országos serdülőviadalon. Baranyában junior B kate­góriás versenyt rendeztek. Oláh Gábor (52 kg) 5. lett súlycsoportjában. »Ismerve az előzményeket — két óra alatt 2 kilogrammot fogyasztott — helyezése ^értékesnek mond­ható- Bátka István, aki 48 ki­logrammos, ezúttal egy súly­csoporttal feljebb indult, szin­tén az 52 kilogrammosok me­zőnyében, s 6., pontszerző lett. Újság még a szakosztálynál, hogy február 25-én a pásztói kondícióterem lesz a színhe­lye annak a sérdülő országos kötöttfogású versenynek, ame­lyet az STC rendezésében bo­nyolítanak le. — adorján — Kispályás labdarúgás Express — Salgó Kupa se rcKi Bőknek A tizennégy éven aluli lab­darúgó-palánták részére kis­pályás tornát rendez az Exp­ress Ifjúsági és Diák Utazási Iroda NŐgrád megyei kiren­deltsége és a Salgótarjáni vá­rosi Labdarúgó Szövetség áp­rilis 8—9-én az öblösüveggyár! pályán. Az 1966. szeptember 1. után született fiúk március 1-ig nevezhetnek úgy, hogy a hivatalos nevezési lapot el­küldik a VLASZ címére (Sal­gótarján, városi sportcsarnok, 3100). A kupatornára egyesületek és általános iskolák nevezését várják a rendezők. A részvé­tel feltétele a 400 forint' neve­zési díj befizetését igazoló csekk és a szükséges igazolá­sok felmutatása (orvosi is!). A tornát több csoportban, kör- mérkőzéses rendszerben bo­nyolítják le, kieső nem lesz. A kétszer 20 perces mérkőzé­sek közt öt perc szünetet tar­tanak. A győztes vándorserle­get, a helyezettek érmeket és okleveleket kapnak, sőt díjaz­zák a torna legjobb kapusát, gólkirályát és legsportszerűbb csapatát is. A rendes játékidőben dön­tetlent hozó mérkőzések után hetesrúgások következnek. Az így felülkerekedő csapat két, az alulmaradó egy pontot kap, míg a „simán” nyerők három, ellenfeleik nulla pontot köny­velhetnek el. Sportszerűtlen­ségért ötperces és végleges ki­állítás ítélhető, utóbbi egyben eltiltást is jelent a következő találkozótól. A rendező szer­vek szükség esetén szállásról, étkezésről is gondoskodnak. -Sorsolás március 16-án a sportcsarnokban. Másfél évvel az olimpia elolt Tizenhat sportlétesítmény ez Olimpia ’80-ra szánt hu­szonkettőből, már 1979-ben elkészül és azokban rendezik meg a Szovjetunió népeinek VII. spartakiádját, amelyre kétezer külföldi sportolót szándékoznak meghívni. Az olimpiai létesítmények építkezésein és a rekonstruk­ciókon (ezekből összesen 99 van, Moszkvában 76 található) a munkálatok nagyobb részét már elvégezték. Az olimpiai objektumok egyik sajátos vo­nása, hogy azok építését ösz- szehangolták a népgazdasági fejlesztési tervekkel. Így a nagy sportszállodai, turiszti­kai és technikai komplexu­mok. a kulturális centrumok, a játékok lezajlása titán gya­korlatilag a lakosság jólétét és pihenését szolgálják majd. Moszkvában az olimpiai já­tékok kezdetére megkétszere­• zik a szállodai férőhelyek szá­mát, új kempingeket, mote­leket építenek, átalakítják a diákszállókat, 600 ezer szov­jet és külföldi turistát várnak az Olimpia ’80 rendezvénye­ire. Az ide látogatók kitűnő fogadtatásban és színvonalas ellátásban részesülnek majd. Nagy ütemben épül Moszkvá­ban az olimpiai falu, ahol a játékok idején a világ 130 or­szágából idesereglett több mint 12 500 sportoló talál ott­honra. Az olimpia sportprogram­jának kidolgozása a hagyo­mányosnál egy esztendővel korábban befejeződött: 1980. július 19-től augusztus 3-ig 21 sportág 20.3 versenyszámá­ban mérhetik össze erejüket a sportolók. Ez öt sportággal több, mint amennyi az 1976-os montreali olimpiai játékokon szerepelt. Nemzetközi labdarúgó mérkőzés Ismétlődött a múlt STC— fC Mlior l—O (O-O) Nagyvárad, 9500 néző, v.: Pitis. STC: Szűcs — Cséki, Kegye, Kovács F., Kovács J. — Répás (Básti), Földi, Kajdi (Balga), — Berindán, Bíró, Tóth. A mindvégig nagyiramú találkozón mindkét együttes támadó széliemben játszott, így változatos és izgalmas volt a mérkőzés. A védelmek­re hárult a nehezebb feladat. Szűcs parádés védésekkel a mezőny fölé lőtt. Kajdi a tőle szokott, fáradhatatlan játék­kal, az egész pályát beját- szotta, így ünnepelte szüle­tésnapját. A Berindán—Bíró jobbszárny támadásai nem­egyszer zavarba hozták a Bi- hor védőit. Berindán a 43. percben a kapussal állt szem­ben, amikor durván fellökték (a játékvezető sípja néma maradt). A mérkőzés egyetlen gólját a 75. percben Bíró sze­rezte. Répástól kapott labdá­val kicselezte őrzőjét, majd jobb oldalra sodródva mint­egy 14 méterről a hosszú sa­rokba bombázott. 1—0. A túra legszínvonalasabb találkozóján a tarjáni együt­tes valamennyi tagját dicsé­ret illeti. Átlagon felüli telje­sítményt nyújtottak: Szűcs (a mezőny legjobbja), Kajdi, Bíró, Berindán. Az STC utolsó romániai mérkőzésén ismétlődött a múlt. Elődjéhez hasonlóan a torna legnagyobb fegyverté­nyét vitte végbe. Az 1943—44. évben- országos bajnokságot nyert Nagyvárad egyetlen ha­zai vereségét az SBTC-től szenvedte el. M. L. Labdarúgó NB II. Megérdemelten nyert a bajnok jelölt Vo^án SC — Balassagyarmati SE 2 — 0 (O ­O) Budapest, Czaban Samu tér, 4000 néző, v.: Palotai. Volán SC: Benes — Stier, Hatvan- ger, Juhász P., Márkus — Ebedli, Stefán, Bartosik '— Magos, Bene, Menyhárt. Ed­ző: Káló Pál. Bgy. SE: Baár — PribelJ, Robb, Homyák, Lajkó — Trubin, Hugyecz, Jelen, Erdélyi — Kovács, Szedlák. Edző: Dávid Róbert. Csere: Trubin helyett Lucs- ka a szünetben, Stefán helyett Szakái a 65. percben. Góllö­vő: Bene 67. perc, Szakái 75. perc. A Volán mindjárt az első percekben magához ragadta a kezdeményezést, támadott, diktálta az iramot. A 8. perc­ben Márkus ügyes testcsellel elment a jobb oldalon, s az alapvonalról kapu elé nyeste a labdát', de Baár előrevetőd-* ve mentett. Nem sokkal ké­sőbb Menyhárt fejéről húzta le a labdát a gyarmatiak ka­puvédője, majd a 13. percben szinte gólnak látszó labdát mentett. Bartosik a bal ol­dalról a kapu elé ívelt. Je­lenről lenerdült a labda Be­ne elé, aki 8 méterről meg­csavarta, ka'pura vágta, Baár a gólvonalon vetődve parádé­san hárított. Két perccel később ugyancsak Bar­tosik lódult meg, s már a kapu előtt; járt, ami­kor Jelen az utolsó pillanat­ban szerelte. Ezzel mintha el is lőtte volna puskaporát a bajnokielölt. A Volán me­zőnyfölénye tovább tartott, de nagyon szervezetten és jól védekeztek a gyarmatiak, sőt időnként ellentámadáspk- ra is tellett erejűkből. Nagy küzdelem folyrt a pályán, de egyik kapu előtt sem történt említésre méltó esemény. Szünet után nagyobb se­bességre váltott a Volán és szinte kapujához szegezte a gyarmatiakat. Borzolta a szur­kolók kedélyeit, hogy a 16- oson belül álló Jelen kezére kétszer is rálőtték a labdát, de Palotai igen helyesen to- vábbot intett. Óriási volt a nyomás. Az 50. percben az előrelopakodó Stier 6 méter­ről hatalmas erővel kapura lőtte a labdát, Baár azonban kiöklözte, Magos csapott rá és 4 méterről ő is hatalmas erő­vel „megszúrta”, de Baár ez­úttal is óriási bravúríal men­tett. Nem sokkal később B<#ie szögletrúgásból küldött csavart labdáját a léc alól öklözte ki a gyarmati kapus Kapujához szorult a Bgy. SE — kapkodtak a középpályá­sok, nem tudták megjátszani a labdákat. Már eltelt 20 perc, amikor úgy nézett ki, enyhül a nyomás, de hfdeg zuhany- • ként jött a Volán-gól. A 67. percben jobb oldali szöglet után a tétovázó védők mellett Bene 5 méterre a ka­puból a bal sarokba fejelte a labdát. í—0. A 75. percben erősen les­gyanús helyzetben Szakái 10 méterről laposan a jobb sa­rokban küldte a labdát. 2—0. A hajrában két jó helyzete volt a Bgy. SE-nek. A 82. percben egy bal oldalról be­küldött labdát Homyák 8 méterre a kaputól rosszul ta­lálta el, majd a 84. percben Szedlák futott el a bal olda­lon, Kovács elé játszott, aki­nek labdája a bal alsó kapu­fa tövéről pattant ki. Mély talajú pályán kemény küzdelmet vívott a két csa­pat. A bajnokjelölt Volán vé­gig irányította a játékot, töb­bet támadott, ám az első 45 percben nem találta meg a gyarmati taktika ellenszerét,' nem tudták a hazai csatárok feltörni a vendégek védelmét. A Bgy. SE ügyesen játszott. A védők jó romboltak, s a középpályás sor ekkor még lendületben volt, a megszer­zett labdákat megjátszották Hugyeczék. Szünet után egyetlen kér­dés maradt: sikerül-e átvé­szelni az első negyedóra Vo­lán-rohamait. Sikerült, ám ennek az volt az ára, hogy kapkodni kezdett a vendég­csapat. Nem játszotta ponto­san azt a taktikát, ami az első' félidőben bevált. Több­ször zavarba jött a védelem, de ennél is nagyobb hiba volt, hogy a középpályás sor tagjai nem tudták tartani a ’ labdát, nem is beszélve a tá­madókról. Amikor úgy lát­szott, fel lehet lélegezni, Bene gólt fejelt, majd lélektanilag a legrosszabbkor jött a les­gyanús gól. Végeredmény­ben a Bgy. SE derekasan küzdött, helytállt, de a na­gyobb tudás előtt meg kel­lett hajolnia.4 A lendületesebb Volán megérdemelten nyert, s hogy nem több góllal, az Baár kapusnak köszönhető. A találkozót egyébként Grosics Gyulának, a Volán SC elnö­kének társaságában végignéz­te Szepesi György szövetségi kapitány. A Volán SC-ben Repesnek kevés dolga volt. Hátul Ju­hász P„ Stier, Hatvanger volt a sorrend. Bartosik sokat volt játékban, jó labdákat adott társainak. Bene még mindig a régi. Lendületes, s min­den megmozdulása veszélyt jelent a kapura. Szakái be­állítása jó húzásnak bizo­nyult, felgyorsította a játé­kot, gólt is lőtt. A Bgy. SE-ben Baár a me­zőny legjobbjának bizonyult. A magas labdákat rendre há­rította és több esetben nagy bravúrral védett. Jól küzdött a hátvédsor minden tagja. Közülük Lajkót és Robbot kell elsősorban kiemelni. Hor- nyák is nagyon igyekezett. Erdélyinek és Hugvecznek sok értékes megmozdulása volt, de szünet után erősen visz- szaestek. Kovács társak nél­kül maradt és Lucska is adós maradt a tőle megszokott öt­letességgel. Palotai jól bíráskodott, a vitatott gól előtti helyzet a partjelző lelkén szárad. Szokács László A 20. forduló további ered­ményei a Középcsoportban: Budafoki MTE Kinizsi—Kos- sath KFSE 3—1 (1—1), BKV Előre—Bp. Spartacus 0—0, Váci Híradás.—Honvéd Bem SE 2—0 (1—0), BVSC—Pénz­ügyőr 4—1 (2—1), Vasas Ika­rus—Ganz-MÁVAG 0—0, Sze­gedi Dózsa—SZEOL AK 2—1 (1—0), Dunaújvárosi Építők— Dunakeszi, VSE 0—0, Építők SC,—22. Volán 3—3 (3—2). A bajnokság állása 1. Volán SC 20 13 5 2 32—11 31 2. Budafok 20 9 8 3 37—21 20 3. SZEOL AK 20 9 7 4 31—23 25 4. KKFSE 20 9 6 5 37—29 24 5. Szegedi D. 19 8 7 4 21—15 23 fi. BVSC 20 7 9 4 27—26 23 7. Vác 20 7 8 5 27—25 22 8. B.-gyarm. 20 8 5 7 24—24 21 9. Kecskemét 10 9 3 7 21—21 21 10. Ganz-M. 20 5 10 5 22—lfc 20 11. Bem SE 20 5 10 5 22—20 20 12. Bp. Spart. 20 7 5 8 31—29 19 13. Építők SC 20 5 8 7 28—2S 18 14. BKV Előre 20 7 4 9 22—20 18 15. 22. Volán 20 3 8 7 23—31 18 16. Pénzügyőr V 6 3 11 24—40 15 17. Dunakeszi 20 2 10 8 12—24 14 18. D.-újv. Ép. 20 4 5 11 24—37 13 19. Ikarus 20 2 3 15 11—41 7 Szabadnapos: Kecskeméti SC. A TOTÓ 7. heti eredménye 1. Szegedi D.—SZEOL 2—1 1 2. Ikarus—Ganz-MÁVAG 0—0 X 3. Budafok—KKFSE 3—1 1 4. Bologna—Roma 1—2 2 5. Catanzaro—Inter. 1—1 X 6. Lazio—Fiorentina 4—0 1 7. Napolj—Lanerossi 2—2 X 8. Perugi a—Juventus 0—0 X 9. Brescia—Lecce 3—1 1 10. Pistoiese—Cagliari 1—0 l 11. Rimini—Pescara 0—0 X 12. Samben.—Sampdoria 2—2 X 13. Taranto—Udinese “h 1 0—1 2 14. Genoa—Cesena 4—2 1 Portisch juthat a legtovább ? Több favorit Rióban, erősebb bözépmezőny Rigában A legjobb 32 közé jutni — például a nem hivatalos világ- bajnokságon, a wimbledoni teniszversenyen — már igen jó teljesítménynek számít. Sokkal inkább így ván ez a teljesen hivatalos sakkvilág­bajnoki vetélkedések során, ahol a zónaversenyek során gyakorlatilag kialakult a leg­jobb 36 mezőnye- Szűkül a kör, bár Karpov leendő ellen­felére ma még képtelenség tippelni, örvendetes minden­esetre, hogy a játék nélkül to­vábbjutott" — kiemelt — Por­tisch Lajos nagymester mel­lett további három magyar nagymester is túljutott az el­ső, igen komoly vízválasztón. A napokban eldőlt, hogy a Rio de Janeiró-i zónaközin Portisch és Sax, Rigában pe­dig Ribli és Adorján próbál­hat szerencsét. Vajon, hogyan készülnek, milyen a program­juk, mit várnak pályafutásuk újabb, igen jelentős állomásá­tól? — Erről még korai lenne beszélni — válaszolt a kér­désre a tőle megszokott szűk­szavúsággal Portisch nagymes­ter, aki 1962 óta valamennyi zónaközin ott volt, s éppen legutóbb érte el legjobb ered­ményét: a legjobb négy közé jutott. — Ami már biztos: le­mondtam a hónap végén Münchenben megrendezendő, igen erős versenyen való rész­vételt. Itt többek között Kar­pov is rajtol. Amennyiben semmi nem jön közbe, úgy a Karpovot is asztalhoz ültető montreali nagymesterverse­nyen már én is ott leszek. Portisch egyébként égyszer már játszott Brazíliában. . A Rio de Janeiróhoz közeli Pet- ropolisban holtversenyben végzett Gellerrel és Poluga- jevszkijjel és későbbi, hár­mas körmérkőzésükön végül ő jutott tovább a világbajnok­jelöltek közé • . . A második legeredménye­sebb magyar sakkozó, a világ- ranglista 13—17. helyezettje, Ribli Zoltán második zónakö­zijére készül. Három éve Ma­nilában — rossz kezdése elle­nére — majdnem meglepetést okozott. Végül a húszas mé- zőnyben az igen előkelő 5. he­lyet szerezte meg. — A szovjetek otthon ver­senyeznek. Ez számukra két­ségkívül előnyt jelent — ál­lítja Ribli —, s különösen áll ez a rigai származású exvi- lágbajnok Talra. — A mi cso­portunkból véleményem sze­rint fiz versenyzőnek van to­vábbjutási esélye. Én gz előre­lépést jelentő 3. hellyel len­nék elégedett­Ribii tehát konkrétabban fogalmaz, mint Portisch. Azt is elmondta, hogy sem Ban­ja Lukába, sem pedig a Mün­chenbe szóló meghívásokat nem fogadta el. — Aä brazíliai csoport küz­delmei is érdekelnek — vála­szolta az ottani • esélyeket fir­tató kérdésre a pécsi születé­sű Ribli. — Ügy tűnik, Mecking, Portisch és Timman jut to­vább, legalábbis szerintem. Amennyiben bejön a tippem, úgy Portischtól várom, hogy ebből a hármasból a legtovább jusson a világbajnokjelöltek csatározásain. És végül néhány szót a zó­naközi versenyeken újonc ma­gyarok — Sax és Adorján —- egyikétől, Adorján Andrástól, aki Portisch és Ribli vissza­lépése után abba a szeren­csés helyzetbe került, hogy ott lehet a müncheni nagymester­versenyen. — Ügy gondolom, a rigai csoport kiegyensúlyozottabb versenyzőkből áll. Rióban vi­szont több „nagy név” játszik majd. Valószínűleg Portisch és Sax mezőnyéből nehezebb lesz továbbjutni, és könnyebb jó helyezést elérni. Rigában ennek éppen a fordítottjára, számítok­Jocha Károly NÓGRÁD - 1979. február 20., kedd l

Next

/
Oldalképek
Tartalom