Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-04 / 29. szám

ÚJ TENNIVALÓK

Középpontban s az ideológia

Nyugdíjasok a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben

Budapesten és vidéken a közelmúltban tartották az öregek hetét, amikor is a tanácsok, társadalmi szervezetek különböző programokat, műsorokat szerveztek és más módon gondoskodtak az idősebb emberekről, többnyire nyugdíjasokról. Az a tény, hogy az öregek ünneplése rögtön egy héttel kezdődik, talán éreztet valamit helyzetükből.

Vizsgálatunk a termelőszövetkezeti tagokra terjedt ki. Mivél a termelőszövetkezetekben a nyugdíjasok: tagok, s közülük is számosán még dolgoznak a termelőszövetkezetben —, s még inkább a háztáji gazdaságban —, így őket a szövetkezeti tagok egyik rétegeként vizsgáltuk.

Először is számuk országosan közel félmillió, a tagok csaknem fele. A nógrádi szövetkezetekben Is meghaladja számuk a 11 ezret. Másodszor a nyugdíjasok mintegy 35 százaléka átlagosan 86 tízórás munkanapot teljesít, s átlagosan hétezer forintot keres. Harmadszor az emberi élet, meghosszabbodásával egyre nagyobb az idős emberek száma. A 60 évnél idősebb szövetkezeti tagok aránya meghaladja a 45 százalékot, s ennek több mint fele 70 év feletti.

A vizsgálatba vont nyugdíjas tagok több mint felének nincsen házastársa (egyedülélő), s csak minden 20-nak aktív, többnyire mezőgazdasági kereső a házastársa.

Ez az a réteg, amelyiknek a legtöbb (3 vagy több) gyermeke volt. Kétharmaduk gyermeke . fizikai foglalkozású, minden 12-nek szellemi, s minden 10-nek vegyesen fizikai és szellemi foglalkozású. Az ő gyerekeik járnak legnagyobb arányban más városba, községbe dolgozni, vagyis ingázók.

Közülük léptek be legnagyobb arányban (85,3 százalék) földdel a szövetkezetbe, s dolgoztak csak a mezőgazdaságban. (83,6 százalék). Kevésbé nyitottak, mint más réteg, de mór ők sem teljesen zártak. Szakképzettséget csak minden 15. szerzett, s szellemi foglalkozása mindössze 0,4 százalékának volt, s közülük még minden. 11. nem járt iskolába sem.

Anyagi helyzetük differenciált, van köztük (ritkán) „jómódú” ember, ám többségük igen rossz körülmények között él. Ök laknak legnagyobb arányban saját családi házban, de földingatlannal, telekkel, gyümölcsössel minden más rétegnél kisebb arányban bírnak, (kevesebb, mint egy százalék).

Lakásuk kisebb szobaszámú más rétegeknél. Minden lőnek egyetlen komforttényező sincs a lakásán, s a 3—5 komforttényezővel rendelkezők a 10 százalékot sem érik el. Több mint 27 százalékának egyetlen tartós fogyasztási cikke sincs.

Ez az a réteg, amely legnagyobb arányban vitte vagyonát a termelőszövetkezetbe, s leginkább járult hozzá a szövetkezeti és a társadalmi felhalmozáshoz, más rétegeknél alacsonyabb jövedelem és nyugdíj árán is.

A hatvanöt évnél idősebbek 95,2 százaléka vitt földet a szövetkezetbe, s közülük csaknem minden ötödik tizenegy katasztrális holdnál nagyobb területű földet. 1000 forintnál alacsonyabb havi jövedelemmel rendelkezik a 65 éven felüliek 84,7 százaléka, s 2001 forinton felülivel 1,1 százaléka.

A nyugdíjasok helyzete azt mutatja, hogy nem vagyunk felkészülve az átlagéletkor nö. vekedésóre, az idős .emberek növekvő számára. Nem vagyunk felkészülve anyagilag. A szövetkezeti tagok 1980-tól azonos nyugdíjfeltételekkel mehetnek nyugdíjba, nyugdíjuk összege azonban általában alacsonyabb más állampolgárokénál, (jövedelmükbe ugyanis a háztájit is beszámítják). Am a szövetkezeti nyugdíjasok (járadékosok) erejük csökkenésével a háztáji, földet is kevésbé tudják megmunkálni.

Nem készült fel a társadalom az egyedülélő idős emberek újmódon jelentkező gondjaikra sem. Régen a szülőket az utódok tartották el, akik örökölték a családi vagyont.

Ma az utódok nagyon gyakran nem maradnak a szülőkkel.

A felhalmozás a magángazdálkodás korában jórészt a családoknál történt, ma az állami, szövetkezeti vállalatoknál. Ezt a változást azonban nem mindig követte intézmények létrehozása az öregek gondozására- A házigondozó- nő-hálózat jó kezdeményezés, de — egyik községünk példája — 1500 idős embert két gondozónő aligha láthat el. A beteg, legyengült ember sem lakását (házát), sem saját magát ellátni nem képes. Többfelé kedves úttörők gondoskodnak egy-egy idősebb emberről, (takarítanak, bevásárolnak stb.), ami igen emberséges cselekedet, de nem pótolja az intézményes megoldásokat. Vagyis az idős korban jelentkező speciális szolgáltatási igények megoldását.

A közvélemény, különösen a falusi közvélemény azt tartja természetesnek, ha a nyugdíjasok „visszavonulnak”, „visszaszorítják igényeiket”. Nem költenek, nem szórakoznak akkor sem, ha tehetnék, nem házasodnak, sőt kevés nyugdíjukból, esetleg megtakarított pénzükből gyermekeiket, unokáikat támogatják, ajándékozzák meg. Megbotránkozást vált ki, ha idős ember „kilép a sorból”, szórakozni akar, utazik, társat keres, szeretni akar. Köny- nyen megkapja, hogy „öregségére ment el az esze”, „vén kujon”, vagy még rosszabb jelzőket is. Magányosságukat csak ritkán enyhíti egy-egy „nyugdíjasok klubja”, amelyet maguk igazgatnak —, jóllehet á magányosságtól szenvednek leginkább.

A társadalomnak tudomásul kell vennie, hogy a nyugdíjasok, az idős emberek aránya az életkor kitolódásával, a tradicionálistól eltérő társadalmi feltételek között növekszik. Ezért célszerű kialakítani azokat az intézményeket, szolgáltatásokat, amelyek révén elsősorban saját környezetükben gondos. koídnak az öregekről.

Slmő Tibor

Temesvári önkéntesek

Egyedül a hadosztályért

Egy nemrégiben lezajlott salgótarjáni tudományos konferencián, amelyre az ország minden tájáról érkeztek egykori partizánok, antifasiszta ellenállók, tudományos kutatók és történelmet tanító pedagógusok, sokak számára eddig ismeretlen 'tényre hívta fel valaki a figyelmet.

Temesváron, 1944 végén, 1945 elején egy — a németek által épített éi a szovjet hadifoglyoknak szánt — hatalmas táborban 70—80 ezer magyar hadifogoly élt. A tábor a 3. ukrán front parancsnoksága alá tartozott. A fogolytábor irányításában, őrzésében részt vevő szovjet tisztek közül sokan tudták, hogy a táborban vannak, akik felvennék a harcot a magyar és német fasiszták ellen. A front parancsnokságától érkező tiszti küldöttség, a táborparancsnokság

javaslatára, felkérte Szigethy Zoltán folyamőrszázadost, hogy szervezzen meg egy önkéntes magyar hadosztályt olyanokból, akik vállalnák a fegyveres harcot a szovjetek oldalán.

Ez a hadosztály életre kelt, és több mint ötezer embert egyesített, felszerelést kapott, újságot' jelentetett meg, megkezdte a foglalkozást, „ahogy egy katonai alakulatnak elő van írva”. Fennmaradt naplók, dokumentumok bizonyítják, és egyre több új adat is gazdagítja a történelmi tényt; hogy a két antifasiszta magyar hadosztály mellett létezett egy harmadik is — és készült a harcra, Magyarország felszabadítására! Az „1. Temesvári Önkéntes Magyar Hadosztály” felfegyverzésére azonban az időközben kitört tífuszos megbetegedések miatt nem kerülhetett sor. Mire az lezajlott — huszonöt halottjuk volt — véget ért Magyarország felszabadítása; és á fegyveres önkéntes antifasiszta harcra elszánt temesvári magyar önkéntesek útja szovjet földre vezetett, ahol építőmunkában segítették a német fasizmus teljes leverését.

Dr. Gáspár János, a temesvári önkéntesek egykori zászlósa Salgótarjánban él, a Központi Statisztikai Hivatal Nóg- rád megyei igazgatóságának igazgatóhelyettese. A salgótarjáni konferencián ő beszélt egykori harcostársairól, az „elfeledett” első — és egyetlen!

— önkéntes magyar hadosztály történetéről, és arról a hosszas, fáradhatatlan feltárókutató-szervező munkáról, amelyet sokáig egyedül végzett. Napjainkban a Lobogó hasábjain számol be a temesvári hadosztály dokumentumokkal, hiteles adatokkal alátámasztott történetéről.

Mi adott indítékot, és később elég erőt, kitartást ahhoz, hogy ezt a szerteágazó, „hadosztályt mentő” munkát megkezdje és folytassa a mai napig? Egyetlen mondat, amely a Népszabadságban 1970. január 28-án jelent meg. Az írás a két magyar hadosztály történetéről szólva egyhelyütt említést tett arról, hogy „volt egy harmadik is, amely Te- mesvárot't alakult meg, de ennél több adat nem áll rendelkezésre”. Igaz lenne ez? Dr. Gáspár János egykori temesvári zászlósnak ez a mondat adott indítékot.

— Korábban is voltak szórványos utalások a temesvári hadosztályra. Történetének feltárását sokáig gátolta az a szemlélet is, amely az ötvenes évekre volt jellemző, és valahogy így fogalmazható meg: milyen önkéntesek lehettek, ha egyszer hadifoglyok voltaic? Pedig Szigethy Zoltán hadosztályparancsnok 1945-ben a hadosztály létéről megfelelő igazolást kapott, ö maga részt vett, hivatalosan is, a magyar hadifoglyok hazatelepítésében. Mi, a romániai gyűjtőtá- bor után, a Szaratov—Moszkva gázvezeték építésén dőlTáborozok Salgótarjánban

Csaknem öt napon át több mint másfél száz fiatal vehette birtokába a Pénzügyi és Számviteli Főiskola előadótermeit, társalgóit, s egyéb helyiségeit. Mindannyian KISZ- vezetők, egyik részük főiskolákon, egyetemeken, másik részük a megyei bizottságokon, iskolafelelősök, de itt voltak a KISZ központi bizottsága mellett működő tanács tagjai is. A feszített program mellett az előadások szünetében beszélgettünk néhány résztvevővel.

— Évente két hasonló jellegű felkészítő táborozást szervezünk, amelyeken az időszerű témák, teendők szerepelnek napirenden — mondotta Gulya Miklós táborvezető. — Idén az ideológiai kérdésekkel foglalkoztunk behatóbban, neves előadók közreműködésével. Szó esett a többi között az értelmiség helyéről, szerepéről, az aktuális kül- és belpolitikai helyzetről. A különböző témákat szekcióüléseken is megbeszéltük.

— Melyek a tapasztalatok, egyáltalán hogyan mérhető a tábor eredményességének hatása?

— Ügy érzem, a körülmények, a feltételek igen jók

voltak a sikeres munkavégzéshez. Viszont a hatás mérése már nehezebb dolog. Mi elsősorban a táborban részt vevő KISZ-titkárok szemléletére, nézetére igyekszünk hatni, mozgalmi munkájukra történő felkészüléseket optimálissá tenni. S majd rajtuk keresztül természetesen, a helyi szervezetek életében is bizonyára érezhető lesz ez az öt nap munkája.

Kundrák János a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem KISZ-bizottságának titkára. Náluk 2260 fiatal dolgozik összesen 110 alapszervezetben, az utóbbi években kétszer is elnyerték a vörös vándarzász- lót.

— Számomra különösen hasznos volt e néhány nap, mivel olyan kérdések kerültek szóba, melyek az egyetemen nap, mint nap felszínen vannak. — mondotta Kundrák János. — Például nem érzem eléggé az elkötelezettséget fiataljainkban. Bizonyos helyzetekben passzivitásba burkolóznak, nem azonosulnak a céllal. Hogy e gondokat megoldjuk, feltétlenül felkészültebbnek kell lennünk. Azt hiszem elég muníciót kaptunk ahhoz, hogy ki-ki odahaza

goztunk és a háború vége után két-három évvel érkeztünk haza. A kutatás, feltárás és bizonyítás azzal kezdődött számomra, hogy felvettem a kapcsolatot Kis András hadtörténész ezredessel. Hivatalosan is megbízást kaptam a Hadtörténelmi Intézet és Múzeumtól arra, hogy kutassam fel a temesvári önkéntes magyar hadosztály történetét. Az alapelv, csakúgy, mint a köz- gazdászi munkában, itt is az volt, hogy kizárólag a teljes igazságot, és azt a dokumentumot lehet figyelembe venni, ami az igazságot- erősíti. Volt még egy elv, a régi magyar közmondás: „Egy halott, akkor hal meg, ha elfelejtik.” És _ az idő nem azoknak dolgozik," akik élő tanúkat keresnek egy múltbeli igazság bizonyításához.

Érthetően szenvedélyévé vált ez a kutatómunka. Az idő sürgetett — sürgeti ma is —, naplója nyomán leveleket írt egykori bajtársainak. Kun István siroki nyugdíjas igazgatótanító két napon belül küldte meg feljegyzéseit, és néhány nap leforgása alatt újabb két napló érkezett dr. Gáspár János salgótarjáni címére. És levelek, levelek garmadával. A tintaceruzával írt tábori újságok egyes számai is előkerültek, a tisztikar névjegyzéke, és két század legénységi névsora. Mintegy kétezer levelet írt ebben az ügyben, amelyben mostanra már egyre többen vesznek részt alkotó-segítő, előremozdító szándékkal. A Szovjetunió Minisztertanácsa központi levéltárától megkapta például annak a hét szovjet tisztnek a pontos nevét és adatait, akik a tábor irányításában, az önkéntes hadosztály szervezésében részt vettek, tanúként számba jöhettek. Segített Csák Elemér és a moszkvai rádió magyar

szerkesztősége is: két esztendeje az összes szovjet rádió közölte levelüket. Egykori szovjet tisztjeik közül egy tbiliszi lakos, volt főhadnagy, Szedrak Sztyepanovics Mi- naszjan írt levelet Salgótarjánba és igazolta a hadosztály létét, tevékenységét. Időközben megjelentek írások magyar lapokban is, amelyek feltárták — a már előkerült dokumentumok alapján — .„katonák voltak a temesvári önkéntesek, nem foglyok.” Lehettek volna hősök, vagy hősi halottak — a szándék, az erő készen állt bennük erre is. A hadosztály története ma már egyre világosabban rajzolódik ki. Példa erre a váci tartalékos tisztiiskola Zalka Máté KISZ-alapszervezetének kérése a kutatóhoz, hogy újabb adatokat közöljön velük.

Egy újságcikk nyomán jelentkezett például Kiss János vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára, Szalai János vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka, mindketten tagjai voltak a temesvári hadosztálynak, miként Czett József is, aki haláláig az MSZMP KB revíziós bizottságának volt tagja, özvegye kapcsolatban áll a hadosztály történetét feltáró kutatóval. A tbiliszi egykori szovjet tiszt, Minaszjan azt is megírta, hogy a hadosztály dokumentumai, iratai a podolszki levéltárban vannak. A levél oda is elment. Az erre vonatkozó választ várja dr. Gáspár János. Ugyancsak választ vár Vaulin elvtárstól, a táborparancsnok katonai helyettesétől, Taskentből is.

A kutatás folytatódik. Az elfeledett hadosztály előrelép.

T. Pataki László

„bevethesse” ezeket. Meg kell találnunk azokat a személyekre szabott feladatokat, melyek a mozgalmi-közösségi célkitűzéseket valósítják meg.

A Pénzügyi és Számviteli Fő. iskolát hárman képviselték, közöttük a titkár is Dudásné Bene Agnes:

— Nagy megtiszteltetésként ért bennünket, hogy az ország felsőoktatási intézményeinek TCISZ-vezetői Salgótarjánban táboroztak. Már hetekkel korábban segítettünk az előkészítésben,- majd a lebonyolítás, ban, úgy érzem, nem okoztunk csalódást. Mit nyújtott ez a tábor? Nemrégiben egy felmérést készítettünk a hallgatók körében, s kiderült, mennyire fontos kérdés számukra a' világnézeti következetesség. Ez a felmérés egyben azt is inspirálta, jobban oda kell figyelnünk, s nemcsak gyűléseken, vitakörökön, hanem személyes beszélgetéseken, mindennapi találkozásunk során is. Sajnos, úgy tapasztaljuk . nincs megfelelő hatékonyságú ideológiai előképzése a felsőoktatási intézményekbe kerülőknek, vagyis az úttörő- és középiskolai KISZ-szervezeteknél nem fordítanak elegendő gondot az alapok elsajátítására. Így aztán nekünk kell „rádolgoznunk”.

Bárdosné Vajda Éva, a KISZ Debrecen városi bizottságának titkárától az egyetemi városban folyó mozgalmi munka ideológiai helyzetéről érdeklődtünk.

— Nevelő munkánk és politikai képzésünk rendszeres helyű fórumai a vezetőképzők és az ifjúsági vitakörök — mondotta. — Ezek színvonala kielégítő. látogatottsága 80— 90 százalékos. Az elmúlt év végén sok vitakörön szerepelt az értelmiség helyének, szerepének elemzése... Egyébként nem jellemző, de esetenként feltűnnek a vallásossággal kapcsolatos nézetek, szemléletek. Ennek nem az az oka. hogy nő a vallásos hallgatók száma, mégcsak nem is a család, hanem az ismerethiány, ami megnehezíti például bizonyos irodalmi, művészeti alkotások megértését, befogadását. Oka még az is. hogy nem kannak mindén őket érdeklő kérdésre meggyőző, kielégítő választ, gyakran a legilletékesebbektől sem. Ezért is tartom igén hasznosnak e tábort, ahol kaptunk egynéhány ötletet, módszert, tapasztalatot e problémák megoldására.

*

A táborozók már elutaztak, véget ért az ötnapos felkészítési időszak. Persze, hozzá kell tennünk, nemcsak mozgalmi aktualitások voltak a programban. Esténként kulturális és sportműsorokon is részt vehettek a fiatalok, néi- -’ául Ha"mano Péter és Cseh Tamás .úőa'iói bemutatkozásán. Nvári legközelebbi találkozásukkor. a néhánv hónap tapasztalatainak kicserélésekor az is kiderül, mennvire vált hasznukra az öt nap kemény munkája.

T. L.

NÓGRÁD — 1979. február 4., vasárnap