Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
Röplabda Volt egyszer egy szakosztály Szécsényben Atlétika Balassagyarmaton Előrelépés a rangsorban A megyei bajnokságot nyert szécsényi röplabdázók edzőjét kerestem a minap. Arról érdeklődtem volna, hogy miként készülnek az 1979. évi bajnokságra. A kérdés felvetésére váratlan i választ kaptam. — Szakosztályunk január 2-án megszűnt !\ — mondja elgondolkodva Rez- nicsek László, akin látszik a csalódás és a keserűség. Hosz- szabb beszélgetés során megtudtam, hogy a szakosztály 1974-ben alakult az ELZETT gyáregységénél. Az érdeklődés mindig megvolt a sportág iránt, a szálak a jogelőd, a gépjavító állomás működésének idejére vezetnek visz- sza. Reznicsek László és Borik József, élve a szakosztály megalakításának lehetőségével és az üzem vezetőinek támogatásával, ütőképes röplabdacsapatot szervezett. Az első időszakban spartakiád- versenyeken vettek részt. Egyéves felkészülés után a megyei bajnokságba is beneveztek. A rajt sikeres volt. 1975- ben már meg is nyerték a bajnokságot. Sajnos, a megyei szövetség az osztályozón való részvételünket nem javasolta — emlékszik vissza a volt edző. A következő évben a Romhányi Kerámia csapatával vívtak nagy harcot. Végül is a második helyen végeztek a szécsényiek. 1976. decemberében az ELZETT és a Szécsényi VM- sportkör egyesült. A következő bajnoki évben már a nagyközség szineiben indultak a megyei bajnokságban. A jobb lehetőségben és a nagyobb támogatásban bízva, a cél az osztályozóra való eljutás vol-t. % BIZAKODÁS Áz osztályozóra Győrben került sor, ahol a Külkereskedelmi Minisztérium és Veszprém város csapatait nem tudták megelőzni, de sokat tanultak, tapasztaltak. — Az viszont a mai napig érthetetlen számunkra, hogy miért a Nyugati csoporthoz sorsoltak, amikor mi a Közép-, vagy a Keleti csoporthoz tartoztunk volna — említi Reznicsek László. — A felkészülés sem volt zavartalan, a nagyközségi SE nem tudott biztosítani jó feltételeket. — Mire gondol? — Például a tornaterem igénybevételéért közelharcot kellett vívni. Számunkra csak szombat délután és vasárnap délelőtt tudták biztosítani. A másik gond az volt, hogy az utánpótlás nevelését nem • tudtuk megoldani. A középiskolától a röplabdát szerető tehetséges tanulókat nem engedték el az edzéseinkre. De megemlithetném az abszolút önállóságot is, hisz a játékosok közül került ki a szakosztályvezető, az edző, az ügyintéző és a „bevásárló” is. — Miben érezték a sportelnökség segítségét? — Csupán az edzésterveket és a költségvetést igényelte. A szakosztály gondjaiból keveset vállalt magára — magyarázza. A szakosztály a sikertelen osztályozó után újból erőt gyűjtött. 1978-ra azt a célt tűzte ki, hogy megnyerik a bajnokságot és az osztályozón való részvételük eredményesebb lesz a korábbinál. Az előbbi sikerült, minden mérkőzést megnyertek, csupán két játszmát vesztettek, az osztályozón való részvételi lehetőség adott volt. ÜJABB HIDEG ZUHANT A minősítőn való részvételi igényt a szakosztály jelezte a megyei szerveknek. De mint később megtudták, ehhez a megyei szövetség ismét nem járult hozzá. Az e területen meglevő szervezetlenségre utal, hogy a megyét képviselő csapatot még a bajnokság ideje alatt kellett volna nevezni. A szóbeli visszajelzés után érthető, hogy lehűtötték a szécsényi röplabdázók kedélyeit. — Pedig az elmúlt évben megrendezett' Karancs Kupán már bizonyítottunk. NB lies csapat ellen is nyertünk mérkőzést — érzékelteti a fejlődést Reznicsek László. — A megyei színvonal ismert. Tizenévesek ellen felnőtt komolysággal játszani nem könnyű. A lelkesítő erő az osztályozón való részvétel lehetősége volt.------------------------^-----------------------M EGSZŰNT A SZAKOSZTÁLY A szakosztályt az elmúlt évben a járási sportvezetők Kiváló szakosztály címmel tüntették ki. Reznicsek Lászlót pedig Az év legjobb járási sportolója címmel. — Igaz, ezt a NÓGRÁD közölte velünk — jegyzi meg. — A szakosztály tagjai sportolni akarnak továbbra is? — Az ismertetett gondokat, belátható időn belül Szécsényben nem tudjuk megoldani. A sportegyesület vezetői nem támogatják kellő mértékben a szakosztályt — kapom a választ. — A Romhányi Kerámia röplabda-szakosztály vezetői viszont „jó szelet” kaptak. Éltek a lehetőséggel és megkeresték a megszűnt szakosztály volt vezetőit. — Arra kértek, hogy igazoljanak át azok, akik röplabdázni akarnak. Reznicsek László, Takács István, Varga László, Kuris Ferenc, Terék Miklós, akik eddig is állandó tagjai voltak a csapatnak, átigazoltak és vállalták a felkészüléssel együtt járó nehézségeket. Már járnak az edzésre, közülük néhányan kupamérkőzésen is részt vettek. Most a lakóhelyüktől 50 km-re járnak sportolni. . A volt edző a négy év munkáját tartalmazó dossziét forgatja, nézegeti az edzésterveket, jelentéseket, felmérőlapokat, tabellákat. Szakmailag körültekintően szervezett munka jellemezte a szakosztályt. Ugyanakkor a tömegsportot is eredményesen segítették. Az elmúlt években több mint ötvenen ismerkedtek meg a röplabdajáték szabályaival, szépségeivel és vettek részt különböző versenyeken. A történtek után egy elhangzott megjegyzés: „Köny- nyebb az átigazolást aláírni, tudomásul venni a szakosztály megszűnését, mint időben segíteni a jelentkező gondok megoldásában.” Ügy véljük, hogy ez az eset nemcsak a szécsényiek számára tanulságos. Az „előrelépésnek”, a magasabb szintű versenyzésnek vannak különleges formái is. Még az a szerencse, hogy az erő megyén belül maradt. Rácz András Az elmúlt napokban lett ismeretes a szakosztályok előtt a MASZ által vezetett szakosztályi rangsor. A balassagyarmati atléták az elmúlt év folyamán a 42. helyről a 39. helyre léptek elő 237,5 ponttal (a rangsorban közel 150 szakosztályt értékeltek). Miből is tevődik össze ez a pontszáfn? Szakosztályunk a bajnoki pontversenyben 75,5 pontot ért el, míg az elért minősítésekből származó pontok száma 162. A bajnoki pontjaink 90 százalékát a serdülő és az ifjúsági korú atléták szerezték (64,5). Ezzel a pontszámmal az utánpótlás-korosztály rangsorában a 34. helyen végeztek fiatal atlétáink (itt is 150 szakosztályt értékeltek). Az olimpiai pontok száma. az előző évekhez képest növekedett, hiszen 26,5-et értek el atlétáink. Az olimpiai és a bajnoki pontjaink nagy többségét Torda Erzsébet hozta (19,5 olimpiai és 31,5 bajnoki pont). A kitűzött céljainkat sikerült megvalósítani, egy kis eltéréssel. Szakosztályunknál emelkedett a minősített versenyzők száma, örvendetes dolog, hogy az idén hat versenyző ért el aranyjelvényes minősítésű szintet. Aggasztó viszont az a tény, hogy az ezüstjelvényes minősítésű sportolóink száma az előző évekhez képest csökkent szakosztályunknál. Az elmúlt év eredményei alapján Fedor Éva és Torda Erzsébet tagja lett a magyar ifjúsági válogatott keretnek. Az aranyjelvényes minősítésű versenyzőink közül háromnak az eredményeire nem számíthat a szakosztály 1979-ben. Kuris Nándor Kiskunfélegyházán teljesít katonai szolgálatot, Pózner Béla szüleivel együtt elköltözött Balassagyarmatról, Fedor Éva még nem épült fel a tavalyi sérüléséből. A különböző országos bajnokságokon az alábbi versenyzők értek el he. lyezést (I—VIII): Fedor Éva, Kuris Nándor, Pózner Béla, Torda Erzsébet, Demeter Gábor, Bálint Tünde, Komoróczi Zsolt, Reiter Rita, Gyürki Beáta, Vansz István, Kuris Judit, Zándoki Beá. ta, Nagy Attila, Csapó Attila. Szakosztályunk utánpótlása jónak mondható. Sportiskolánkban közel 80 gyerek kor- csoportos versenyző készül az elkövetkezendő évek ver. senyeire. Sportiskolánk az értékelésben 186 ponttal és jő minősitéssel az első helyen végzett 1978-ban. Szervezeti téren szakosztályunknak sikerült előre lépni. Érsekvad- kerten — kísérletképpen — kihelyezett tagozatot működtetünk sikerrel. A kihelyezett tagozat szakosztályunknak és sportiskolánknak utánpótlást biztosít. El kell gondolkodnunk viszont azon a tényen, hogy közel kétezer közép- iskolás közül városunkban csak 25 az aktív atléta. Ezzel nem büszkélkedhetünk. Szakosztályunk kapcsolata városunk iskoláival, vállalataival és intézményeivel megfelelő,“ ami szintén hozzájárult a jó eredmények eléréséhez 1978-ban. Fábri Gábor Kitekintés Sportélet Dél-Csehországban Dél-Csehország elsősorban mezőgazdasági jellegű vidék, de egyre fejlődő iparral is rendelkezik. Nógrádból ritkán jár arrafelé vendég. Kihasználtuk az alkalmat és Ceske Bu- dejovicében, a kerület 78 ezer lakosú székhelyén a sportéletről érdeklődtünk. A Vltava partján, a Sokol-szigeten található a városi stadion és a minden igényt kielégítő uszoda Téli stadionnal is rendelkeznek, amely négyezer néző befogadására alkalmas. A város jégkorongozói a csehszlovák liga I. osztályában küzdenek. Mostanában gyengécskén szerepelnek, mert a téli stadion átalakítása miatt hazai mérkőzéseiket is idegenben rendezik meg. A Motor Ceske Budejo- vice jégkorong-szakosztályából Pouzar és Dvorák a válogatottnak is erőssége. A kerületben élénk a síélet, kitűnő le- siklókkal és sífutókkal rendelkeznek. A síparadicsom a több mint ezer méter magas, a csehszlovák—nyugatnémet határon fekvő Sumava hegységben található. Itt kialakítottak egy ifjúsági versenysportcentrumot is. A huszita háborúból ismert nevű Táborvárosban élénk asztalitenisz-élet zajlik. Tre- binben az evezősök a legnevesebbek. Strakonicében pedig a motorsport hívei hallatnak magukról. Emellett sok híve van a kerületben az ökölvívásnak is. A közelmúltban szakosztály-értekezletet tartott az STC NB II-es férfi és női kosárlabdacsapata. Mivel korábban jól szerepeltek a tarjá- ni együttesek az NB II-ben, így 1978-ban a szakemberek bizakodva tekintettek a kosarasok játéka elé. Persze, mint ahogy lenni szokott, az 1978. év nem múlt el gondtalanul a kosarasok életében. Tevékenységüket Langár István igyekezett tárgyilagosan elemezni, értékelni. A férfiak szereplését értékelve kitűnt az éves munka áttekintésekor, hogy tavasszal főként az idősebbek játékára alapoztak. Az őszi idényben ezzel szemben már keresték azt a gárdát, azt a legütőképesebb együttest, amely a jövő csapatát képezheti. Éppen ezért több fiatal kapott helyet az NB II-es férficsapatban. Ilyenek voltak: Nagy L., Magyar J., Tamási S. Az elismerés hangján szólt a szakosztály elnöke azokról a kosarasokról, akik az év minden mérkőzésén játszottak a férfiegyüttesben. Juhász Béla és Novák Gyula külön, is dicséretet érdemel, mert mind a 30 mérkőzésen a pályára léptek. Emellett Juhász olyan eredményt ért el, amilyet edMérlegen a kosárlabdázók Többre képesek a tarján! csapatok dig kevesen az NB II-ben. A tavaszi és őszi idényben 982 kosarat dobott. Az együttes tagjai közül Tóth és Lajgut 29, Palla 27, Balogh 25, Szlivka 21 alkalommal lépett pályára. Az STC férfikosarasai szinte egész éven át az élmezőnyben tanyáztak. Végül is a 7. helyezéssel kellett megelégedni. Az a tény, hogy az együttes hosszú hónapokig képes volt tartani a dobogós helyezést, azt is bizonyítja, hogy többre képes a férficsapat a 7. helynél. Reméljük, hogy az idén sikerül előbbre rukkolniuk a táblázaton. A férficsapat összesen 2572 pontot ért el, ezzel szemben 2269-et kaptak. A már említett Juhász Bélán kívül Lajgut teljesítménye emelkedett ki, aki 556 kosarat szerzett. Ugyanakkor Tóth jól időzített távoli dobásaival 87, Palla pedig — az örök fiatal — a legjobbkor elért pontjaival — 235 — volt eredményes. Az együttesnél Időközben edzőcsere is lezajlott. Emel(4ÓGRÁD — 1979. február 11., vasárnap lett még mindig sok gondot okozott, hogy a mérkőzéseket idehaza három helyszínen is játszották. Tehát még a hazai pálya előnyét sem lehetett minden esetben figyelembe venni. A szakosztály-értekezleten külön hangsúlyozták, hogy az ütőképesebb csapat kialakítása érdekében nagyobb gondot kell fordítani az utánpótlás nevelésére. A csapatból többen főiskolára távoztak. Mások a „búcsú” gondolatával foglalkoznak. Éppen ezért csak az erők összekovácsolásával, a rendszeres edzések megtartásával, az eddiginél Is jobb körülmények biztosításával képzelhető el a férfikosarasok előrelépése, az NB II-ben való jobb szereplése. Az NB II-es női kosárlabda- csapat, amely egy évvel korábban döngette az NB I. kapuját, ugyancsak a 7. helyezést harcolta ki 1978-ban. Természetesen ebben több személyi probléma is szerepet játszott. Az elmúlt évi szereplést elemezve kitűnt, hogy Miskolczi és Kővá^p egyaránt 27 alkalommal játszott az STC színeiben. Őket követte Anda 26, Martinkó 25, Hegyi és Nagy 24—24, míg Krenács 21 alkalommal. Mivel a női csapatból az őszi idényben többen eltávoztak, így ezeken a mérkőzéseken gyengébben szerepelt az együttes. A játékosok közül Miskolczi Katalin teljesítménye emelkedett az átlag fölé. Tavasszal 342, ősszel pedig 287 kosárral iratkozott fel a legeredményesebbek listájára. A 629 pontos Miskolczi után Anda Erika tavasszal 247, ősszel pedig 163 ponttal járult hozzá az STC női kosarasainak eredményességéhez. KÓvesdi Andrásné csupán a tavaszi idényben játszott, amikor 173 ponttal iratkozott fel. Az elmúlt évben tovább, fejlődött, s nem egy alkalommal átlagon felüli teljesítményt nyújtott Mártinké Marietta, aki közben 155 kosarat is dobott. Az ő teljesítményénél azonban nem is a ponterősség az érdekes, hanem az irányító, mezőnyben mutatott játék, amely mind jobban kibontakozik a tehet- . séges kosaras lányban. Több heves, izgalmas mérkőzésen hívta fel magára a figyelmet jó játékával Hegyi Marianna is. A kritikus hangvételű szak osztály-értekezleten elhangzói hogy a női NB II-es kosárlab dacsapat háza táján továb rendeződnek a sorok. Lesz, ab ismét elfoglalja helyét a együttesben. Szükséges is fej lődni, hiszen a tarjáni gárd a harmadik évet kezdi az új jászervezett NB II-es csoport ban, amely minden bizonnyá tovább erősödik 1979-ben. Ner szabad figyelmen kívül hagy ni azt sem, hogy a csapató mind jobban megismerik egymás felkészültségét, játékstí lusát. Éppen ezért az előbbre lépés szempontjából harcis sabb, bátrabb, ugyanakkc lelkesebb játékfelfogásra les szükség. Természetesen emel lett a technikai képzettsé emelését sem szabad elhanya golni. Jól szervezett csapatja tékkal, kombinatív módon el ért pontos dobásokkal ke meglepni az ellenfeleket, mei csak ez vezethet eredményri Az idén tehát a tavalyi telje sítmények fokozásával, a job helyezés reményében indul nak a bajnokságban. Demény László Sakkozók Megkezdődött az OB Ill's sakkbajnokság. Az STC elsőtáblás sakkozója Tőtb László. # A fiatal salgótarjáni tehetségek közül Klenóczky Sándor az egyik legnagyobb ígéret. Herbst Rudolf felvételei ; Jubileumi sport fotó- pályázat A Nógrád megyei Tanács VB Testnevelési és Sporthivatala fotópályázatának beküldési határideje március 1- én jár le. Emlékeztetőül: a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójára meghirdetett pályázatra a megye verseny- és tömegsportját ábrázoló 24 és 60 cm közötti hosszúságú, legfeljebb 5 darab fekete-fehér képet, vagy képsort lehet beküldeni a TSH címére (3100 Salgótarján, Vöröshadsereg u. 14.). A hátoldalon fel kell tüntetni a szerző nevét, címét, a kép címét, a felvétel idejét, az ábrázolt személy, vagy esemény nevét és a nevezési lapon (ez a TSH- nál szerezhető be) szereplő sorszámot. Az első három helyezett 1000, 800 és 500 forintos díjat kap. A legjobb képeket kiállításokon mutatják be. r