Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

I Szakma és emberi tartás A látás öröme Miért tanulnak a nagybátonyi harisnyagi/árban ? munkás, később, amikor cso­Suszter a kaptafánál, asz- szony a fakanálnál. Szívó­san tartotta magát az év­százados mondás, olyannyi­ra, hogy sok családban még akkor is ez a szemlélet ha­tározta meg az asszony he­lyét, amikor már a társadal­mi, politikai, gazdasági vi­szonyok változása következ­tében teljesen idejét múlt, következésképpen nevetséges .volt. Nagybátonyban ez a szem­lélet több lépcsőben szenve­dett vereséget, a legutóbbi nagy csapásokat — mely vég­érvényesen elszigetelt, peri­férikus jelenséggé szorította — éppen tíz évvel ezelőtt kapta a Budapesti Harisnya­gyár nagybátonyi gyárának megalakulásával. Akkoriban rengeteg ' huszonéves, har­mincas, negyvenes asszony tette félre „főhivatású” faka­nalát, s vállalt munkát a gyárban. Aztán évek teltek el, egyre inkább megszokták a közösségi munkát, sokan közülük — nemcsak a mun­kamegosztásban elfoglalt he­lye szerint — szellemben, gondolkodásban, magatartás­ban, viselkedésben is mun­kássá váltak. Szükség esetén befejezték az általános isko­lát, szakmailag, politikailag képezték magukat. Közben nőtt emberi önbizalmuk, erő­södött családon, társadalmon belüli helyzetük, tekintélyük. ' A fordulat éve A szakmunkásképzésben 1975. jelenti a fordulat évét. A helyi Zsinkű Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézet­ben ezen az őszön kezdte meg 12 fiatal lány a kötő­hurkolóipari konfekciós szak­ma elsajátítását. Azóta 28-an végeztek; jelenleg a szakma két osztályába 32-en járnak. Az intenzív fejlődés roha­mosan megkövetelte a fel­nőtt dolgozók szakmai kép­zésének megszervezését is. Az iskolai oktatást követő esz­tendőben 10 hónapos tanfo­lyamon harminc betanított munkás kezdte el a tanulást. A múlt évben 18-an végeztek, ősszel újabb szakmában in­dították tanfolyamot. A var­rónők után a kötődében fog­lalkoztatottaknak a kötő-hur- koló szakmát. Ezt a felnőttek három fél éven, a fiatalok 3 éven keresztül tanulják. Vanya Emilné, a személy­zeti osztály vezetője szorgal­masan gyűjtögette össze az anyakönyvi naplókból, a különféle feljegyziésekből a fentebbi adatokat. Kedvét lelte ő is a feltáruló képben, abban a fejlődésben, me­lyet a gyár négy év óta elért a lányok és asszonyok szak­mai képzésében. — Természetesen tovább folytatjuk a munkát — feleli a perspektívát illető kérdé­semre. — A tanulás, a szak­mai képzettség iránt mind a két félben él az igény: a gyárban és a dolgozókban is. Azt szeretnénk, ha valameny- nyi üzemrészünkben lenné­nek — és jól képzett — szak­munkások, akik tudásukkal járulnának hozzá termelési feladataink mind sikeresebb teljesítéséhez, szemléletet formálnának, példát mutat­nának másoknak. Sodorja az ár Liska Györgyné 1970 de­cemberében lépte át először a harisnyagyár kapuját. — Férjem Szorospatakon volt bányász, s már az előző években is elég sokat beszél­gettek a bányák visszafej­lesztéséről, mi tagadás, meg­ijedtünk egy kicsit — indo­kolja elhatározását. — Előző­leg csak idénymunkát vál­laltam a hatvani konzerv­gyárban, biztonságot akar­tam — anyagilag is — ma­gamnak, a családomnak. A nővéremmel egyszerre szán­tuk rá magunkat... Betanított munkás lett, az­tán csoportvezető, tavaly jelesre szakmunkás-vizsgá- zott, azóta már művezető. El­végezte a marxista—leninista esti középiskolát, a gyári pártvezetőség tagja. Kilenc év alatt az egykori háztar­tásbeli szép „karriert” csi­nált. — Mi sikerességének titka? — A lehetőségek kihaszná­lása. Minden tanulási, to­vábbképzési lehetőséggel él­tem. Először egyszerűen csak többet akartam tudni a mun­kámról, mint a betanított portvezetéssel bíztak meg, mér feladatom elengedhetet­len része is lett. Az évek múlásával egyre jobban be­lejöttem a munkába, a tanu­lásba. — Ennek az útnak a bejá­ráshoz — teszi hozzá a sze­mélyzeti osztályvezető — olyan ember is kellett, mint ő: érti a szakmáját, erköl­csileg megbízható, képes és tud irányítani. Bizonyára a férje is nagy hatással volt rá, aktív mozgalmi ember. Liskáné lánya végzős álta­lános iskolás, gimnáziumba készül. Az asszony már el­kezdte a tanulást a dolgozók 3 éves szakközépiskolájában. Hiába nincs megállás, őt is, mint az ár, amely sodorja az útjába kerülő tárgyakat, vi­szi magával a lendület, amely évekkel ezelőtt jelentkezett egy „egyszerű többet tudni akarásban”. Nem ígértek pénzt l^eszják Károlyné 1969 au­gusztusának végén, az elsők között jött a harisnyagyár­hoz. Nincs még negyvenéves, de hamarosan nagymama lesz. Gyártásközi csoport- vezető, egyike annak a 23 nő­nek, aki kötő-hurkolóipari szakmát tanul. — Miért fogott hozzá? — Presztízsből, hiszen be­tanított munkásként cso­portvezető lettem; meg a munkáimhoz szorosan hozzá­tartozik a különböző gyártá­si folyamatok, tennivalók is­merete. — Gyakran kell választ ad­ni munkatársai kérdéseire? — A munkában mindig akadnak problémák, megbe­szélnivalók. — S válaszol rájuk? — Jó néhányra igen. Amit nem tudok, azt megkérdezem a főnökömtől. Azt hiszem, ha elvégzem becsülettel ezt a szakmai iskolát, akkor sok­kal kevesebb olyan kérdést fogok kapni, amelyikre nem tudok válaszolni. — Ezeken kívül a pénz ját­szott-e szerepet a tanulás­ban? — Nem ígértek több pénzt, de nem is várak. Ismerem az előző tanfolyamok hallgató­it, ők meséltek az anyagi kö­vetkezményekről. Egyszeri jutalmat viszont mindenki kap. Nekem a szakma nem pénzért, hanem a tudásért keli. Leszi ákné utolsó mondata, — többekkel beszélgetve — általánosítható. És választ ad az alcímben felvetett kér­désre. Hát ezért tanulnak a haris­nyagyáriak! Sulyok László Nikolaus Lenau versei a Lyra Mundi-sorozatban jelen­tek meg. A „német Byron­nak” is nevezett múlt századi nagy osztrák költő, a Temes megyei Csatádon született 1802-ben, s zaklatott életét a Bécs melletti Oberdöblingben fejezte be 1850-ben. Sátoral­jaújhelyen, Tokajban, Magyar- óvárott, Óbudán és Pesten töltötte gyermekkorát, utóbbi helyen gimnáziumi tanulmá­nyait végezte­Életének magyarországi ide­je költészetében is mély nyo­mot hagyott. Amikor 1964­bep. az alsó-ausztriai Stocke- r'auban megalakult a Nemzet­közi Lenau Társaság méltán lett ennek hazánk is tagja. A győri múzeum Arrabona című évkönyvében (Xantus János Múzeum, Győr, 1966.) Uzsoki András Lenau és Mo­sonmagyaróvár című közlemé­nye számol be a Nemzetközi Lenau Társaság mosonma­gyaróvári 1965. évi közgyűlé­séről, amelyet a Magyar Iro­dalomtörténeti Társasággal, a helyi városi tanáccsal és az agrártudományi főiskolával közösen rendeztek. Ez alka­lommal fehérmárvány-táblát helyeztek el az ottani Lenau- házon a költő domborműves arcképe alá. A közlemény Ecsettel, tussal r ! Szántás (akvarell) 8 NÓGRÁD - 1979. február 25., vasárnap Réti Zoltán képeiből nyílt kiállítás február 16-án a pécsi Színház téri galériában. A tárlatot kamarakoncert vezette be, majd Polgár Marianne méltatta a festő mun­kásságát. A rádió pécsi körzeti stúdiója interjút készí­tett a művésszel. Réti Zoltán sikeres kiállítása kapcsán közöljük Martyn Ferenc köszöntőjét, amely a pécsi Du­nántúli Napló február 10-i számában jelent meg. Réti Zoltán pécsi tárlatának teljes anyagát a későbbiekben szívesen látnánk Salgótarjánban is. Réti Zoltán muzsikus a balassagyarmati iskola igaz. gatója. Kórust vezényel, több hangszert ismer. Említem ezt, mert tájképein az ekehúzta íveket, a szántó ember alak­ját, a lovak mozgását ugyan­olyan mozdulattal festi fel a vászonra, mint, amikor kó­rust vezényel. Irt egy remek kis könyvet Rózsavölgyi Márkról, a verbunkos mu­zsika e kiváló, mozgalmas életű zeneszerzőjéről (aki vándorútjai során Pécsett többször megfordult) és aki­nek jól megszerkesztett arcképe, Réti Zoltán festmé­nyének mása, ott van a könyv címlapján. Réti Zoltán elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát és egy sor önálló kiállítása volt, legutóbb Kaposváron. Ha­sonló életsorsokat isme­rünk, László Gyulának a honfoglaláskor professzorá­nak láttuk kiállítását Pé­csett, láttuk a költő Takáts Gyuláét és ismerjük a költő Nagy László 'rajzait. Kivé­teles, különös jelenség vol­na Réti Zoltán? — Mert csak az újabb időben alakultak ki olyan fogalmak, mint pél­dául képgrafikus, reklám- grafikus — folytathatnám a nem sokat jelentő címeket. A valóság az, hogy, az olasz re­neszánszban természetesnek vették: az ember jól ellátta feladatát mint festő, szob­rász, építész, muzsikus, író. Korának igényére, feladatá­ra válaszolva ugyanezt mon­dotta egyik . vagy másik anyaggal, egyféleképp, azo­nosképp szólt az emberhez. Réti Zoltán „Violán dlngres”- je igazi hegedű. 0 maga jövő-menő, utazó ember és visszatérő, hűséges lakója Nógrádnak. Szeretet­tel ábrázolja a nógrádi em­bert, a fotmunkást, az ott­honi tájat, a virágcsokrot és ideje van arra, hogy tanul­mányozza, ábrázolja a mu­zsikáló embert, a képzőmű­vészet örök és megújuló té­máját. Mindezt teszi olyan­képpen, ahogyan énekel az ember. Ahogy hangja fel­száll, hallom azt. Sors ez, a látott valóság öröme, ama vonzó egyszerűség, ahogy a mozdulat fátyolos tiszta za­varában átnyújtunk egy vi­rágcsokrot. A magam részéről min­denkor szívesen tanulok — Réti Zoltán kiállításának ta­nulsága tűi az átnyújtott öröm egyszerűségén, a „ker­tünk ápolása” — a bízó egy­szerűség, az erő gazdaságos bevetése, a meggyőződés hi­teles, figyelmeztető bizton­sága. Aztán, kiállítása he­lyén és idején rendezendő szép kamaramuzsika bizo­nyára hallgatókat vonz ké­pei elé, talán ráfi gyeinek városunk festői és muzsiku­sai, kik egymást kört oly rit­kán és keveset találkoznak. Martyn Ferenc „Mese a nagyapámról'’ Magyar film az UNESCO-nak Mint arról már hírt adtunk a nemzetközi gyermekév al­kalmából az UNESCO felkér­te többek között a BBC-t, a RAI-t, a japán és a magyar televíziót arra, készítsenek filmet a gyermekek világá­ról. 1979-ben először Budapes­ten júniusban lesz a nemzet­közi seregszemle, ahol ha­zánkat Szemes Marianne do- kumentumfilmje képviseli majd. Milyen témát választott a magyar televízió? Erről kér­deztük a rendezőnőt: — Tíz-ti zenkét éves gyere­kek, az unokák szemével vizs­gáljuk a nagyapák generáci­óját. Milyennek látják őket? Mennyire kötődnek hozzájuk? A film ideiglenes címe is ez: Mese a nagyapámról. Eredeti gondolatunk az volt, az uno­ka legendás hősnek, még­is hétköznapi embernek tart­ja nagyapját, akihez meleg érzelmi szálak fűzik. A va­lóság nem egészen ezt mu­tatta. Jóval bonyolultabb kap­csolatokat találtunk. Helyen­ként meglehetősen mély sza­kadék választotta el egymás­tól a két generációt. — Mi maradt meg végül is az elképzelésükből ? — Négy részre bontottuk fel a filmet. E négy rész, négy családot mutat be, négy ér­zelmi lépcsőfokot. Az első áll a legtávolabb, az utolsó a leg­közelebb a nagyapához. — Milyen társadalmi ré­teghez tartoznak szereplőik? — A nagyapák: mezőkö­vesdi volt summás, hortobá­gyi csikós, salgótarjáni bá­nyász és Kossuth-díjas szob­rász. — E négy nem éppen tipi­kus család alapján lehet-e ál­talánosítható következteté­seket levonni? — A forgatást hosszas te­repszemle előzte meg. Jár­tuk az országot. családokat kerestünk fel, több mint ezer iskolással írattunk dolgoza­tot. Szereplőinket gondosan leszűrt tapasztalatok alap­ján választottuk ki. — Beszéljünk részleteseb­ben azoktól, akikről a film szól... — A két generáció közötti, legnagyobb távolságot a me­zőkövesdieknél találtuk. A hortobágyi csikós nagy­apát és unokáját a lovak sze- retete köti össze, s ez erős ka­pocs közöttük. A bányász nagyapa részt vett abban a karancsi ellen­állásban, ahol bányászok véd­ték meg a gépeket, a néme­tektől.' ö az utolsók között jött fel a bányából. Erről az időszakról szívesen beszél unokájának, akit rendkívül ér­dekel a történet. Szobrász és unokáia kö­zött legideálisabb a kapcsolat. Meleg, egyszerű, őszinte sze­retet köti őket össze. Megkér­tük a művészt, készítsen gyer­mekeknek szóló kompozíciót, ennek bemutatása lesz fil­münk záróképe. — Sehol’ sem találunk, erős drámai összeütközést. Sike­rül-e érdeklődést kiváltó drá­mai feszültséget teremteniük’ — Azt hiszem igen. Tuda­tosan nem a drámai, hanem az érzelmi hatásra törekszünk. Ezt impresszionista fotografá- lással és vágással próbáljuk elérni. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, "nemzetközi közönségnek szánt filmet forgatunk. így a nyel­vi nehézségek elkerüléséért, a lehető legkevesebb dialó­gussal dolgozunk. — Kik vesznek részt a film készítésében? — A forgatókönyvet Mor- vay István írta, a szakértő, dr. Morvay Judit, a szerkesz­tő Lőrincz Zsuzsa, az opera­tőr Haraszti Zsolt, a vágó Di Pol Jolanda. A júniusi találkozó előze­tes híreit lapozgatva, érde­mes végignézni, hogy a tévé­stábok milyen témájú al­kotással készülnek a találko­zóra. A BBC például a moz­gássérült gyerekek rehabi­litációját, a RAI a terrorhul­lám, a norvégok a technok­ratává lett társadalom gyer­mekeket érintő hatását vá­lasztotta. Mindezt összehason­lítva a magyar film tárgyá­val, úgy tűnik, a hazai alko­tás ígéri az érzékenyebb tár­sadalmi tükörképet. Soós Éva Nikolaus Lenau versei szól arról is, ’ hogy a moson­magyaróvári Lenau-ház 1964- ben kezdett felújítása során a párkányban páratlan helytör­téneti dokumentumok kerül­tek elő, amelyek lehetővé tet­ték a költő magyaróvári és mosoni tartózkodásának fel­derítését. Lenau 1822-ben és 1823-ban tartózkodott itt, is­merkedett a mezőgazdasági tudományokkal, szerette a ter­mészetet, a lovaglást a Lajta mentén. Uzsoki András hírt ad Lenau első ismert magyar­óvári költeményéről (Die Ju­gendtraume), s a költő ma­gyaróvári baráti köréről. Lenau költészetében gyak­ran jelenik meg a magyar táj, a feudális viszonyokban ver­gődő élet, a magány, a sötét melankólia és a lobogó sza­badságvágy- Ezekben a ver­sekben a táj fölött tomboló vihar, a cigány, a betyár, e vágy szimbóluma. A három cigány-ban írja: * „Tőlük tudom, hogy az élet bús torát, hogy üljük: elfüstöljük, elalusszuk és elhegedüljük”. Másutt, A pusztai csárdá­ban: „A banda meg húzta tovább, szíve tűz is, keserv is, s árnyként ébredt, nótáin át Rákóczi, a rebellis”. A magyar tájak, a Bakony, ahol disznó röfög a tölgyes­ben, a Tisza, a Bodrog, a Ma­ros, a kiáltozó vadludak vo­nulása, a rengeteg sóhaja, az égiháború pazar fénye ra­gyognak a versekben, ame­lyekben a zaklatottság és a nyugalom árapályként válto­gatja egymást. Egyúttal belső tájak is ezek, a lélek sóvár­gásának kivetítései, s bizony, sokszor kietlenné, sötétté vál­nak a zsarnokviszonyok és idő szorításában. A szabadság eszme legna­gyobb szabású látomása Le­nau költészetében Az albi- gensek című verses eposz, amely a 48-as forradalmak előtt álló Európa csodálatos jövendölésé. (Az albigensek mozgalma városi plebejus eretnekmozgalom volt a ti­zenkettedik századi Francia- országban, amely ellen III. Ince keresztes hadjáratot hir­detett, ki is irtották őket. (Sajnos, a kötetben csak rész­leteket olvashatunk ebből a hatalmas vízióból, s ezek kö­zött nem szerepel a Záró­ének (Schlussgesang), amely pedig Lenau költői teljesít­ményének csúcsa. Ebben hi­tet tesz a költő a szabadság eszméjének legyőzhetetlensége mellett, mert hiszen, ha Albi népét legyőzték is egykoron, követték őket az eszme to- vábbvivői. Húsz, Zizka, Lu­ther, Hutten, a hugenották, s a Bastille lerombolói — „und sa weiter”- Ehelyett Az albi- gensek-ből az Éji dal-t olvas­hatjuk, az eposznak mintegy bevezetőjét, egyébként szintén ragyogó részlet. (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979.). Tóth Elemér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom