Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-16 / 39. szám
Kis-zagyvav51gy! változások (I.) Ahonnan indullak € A MAGABIZTOSSÁGOT tükrözte a zárszámadó közgyűlés a Kis-Zagyvavölgyén. A tagok tekintetében benne volt, hogy az esztendőben végzett eredményes munka mérlegét vonják meg, amely mindenképpen a termelőszövetkezeti parasztság javára billent. A gazdaság magára talált és megindult a fejlődés útján. A közgyűlés külsőségei is kifejezték, milyen fejlődési folyamaton mentek keresztül. Nagyon megkapó környezetben — az egyik melléküzemág helyiségében — terítettek, fehérasztal mellett tárgyaltak, amelyhez az iskolások vidám műsort szolgáltattak. A közgyűlésen vendégként jelen levő Edőcs József, a népfront elnöke, aki egyébként a völgy szülötte, de nem a mezőgazdaságban dolgozó ember mondta: — Az elmúlt esztendők nagy erőfeszítésének gyümölcse érett be, amiért igazán becsületesen megdolgoztak... Más vendég is jelen volt a közgyűlésen, többek között Batta János, a termelőszövetkezet valamikori elnöke. Hosz- szú utat megjárt, amióta elkerült a közös gazdaság éléről. Arcán volt az őszinteség, amikor azt mondta: nagyon Örül, hogy a völgyben ilyen szép eredmények születtek. Földi Pál, a juhász pedig azt válaszolta: „Várjanak még, ez a kezdet. Itt a vezetők és tsz- tagok egymásra találtak, közös akarattal dolgoznak és ez sok örömet hoz még a völgy népének”. A termelőszövetkezet vezetőségének jelentése a közös gazdaság jellemzését így fogalmazta meg: a szövetkezetünket 1970-ben ötmillió forinttal szanálták, 1975-ben pedig tízmillió forint veszteségét állami támogatással rendezték. Később így fogalmazott a vezetőség az elmúlt esztendőre vonatkozólag: „Az 1978. évi lervben ötvenmillió forint árbevétel^ ötvenkétmillió forint kiadást és hárommillió forint nyereséget terveztünk. Az árbevételt 65,5 millió forintra teljesítettük. .. ,a tervezett háS, ha már utaltunk a szolgáltató vállalatra, jegyezzük meg azt is, hogy tevékenységi köre sajátos módon kibővült: a közművelődéssel. Átvállalta az építők szakszervezetétől a könyvtárak gondozását, a klubok, szakkörök működtetését, az előadások és filmvetítések megszervezésétrendezését (a nagyobb szállodákban hetente van mozielőadás; a belépőjegy: 2 forint), a kihelyezett általános iskolák fenntartását. Mindezekért a lakók az I—IV. kategóriájú szállókban — néhány kivételtől eltekintve — havonta 75—135 forintot fizetnek. Az ideiglenes jellegű, s a kategóriába nem sorolt állandó szállásokon (fogyatékosságuk, hogy a szobákban nincs hideg-meleg víz) nem kell térítést fizetni. Utaltunk rá: mind többen vállalják az ingázást, mint hogy egész héten távol legyenek a családjuktól. Természetes, hogy az igények, ma már meghaladják a „fekete vonatok” nyújtotta komfortot. Mintegy 50 ezren utaznak menetrend szerinti járatokkal, 70 ezren pedig a csoportos munkásszállítással élnek (a térítés: a személyvonat II. osztályának megfelelő, kedvezményes, — a tarifa 14 százalékát kitevő — összeg). Tán nem is meglepő ezek után, hogy a csoportos munkásszállítás többe kerül a vállalatoknak, mint a munkásszállók fenntartása. Egy ember szállítása — átlagosan 15—20 ezer forintba kerül évente, miközben a szállás- költség csupán öt-hatezer forint. Az ÉVM vállalatai 40 ezer építőt fúv^roz^^k, szinte házrommillió forint nyereség közel hatmillió forintra realizálódott.” Ezek a számok sokat mondanak. De nem mindent ahhoz, hogy ennek a mezőgazdasági üzemnek a sok megpróbáltatásoktól tarkított életét megismerjük. Veszteségről nyereségre hozni egy gazdaságot, nagyon kemény munkát, hozzáértés, nem utolsósorban kemény akaratot követelt. Csak így lehetett a kis-zagyva- völgyi eredményt is elérni. A közel tíz esztendővel ezelőtti kudarc mély nyomokat hagyott az emberekben. Nem a millió forintok elvesztése, hanem az ezzel járó erkölcsi veszteség volt a legfájóbb. Ez a völgy, amely Nagykeresztúr- tól Lucfalván át, Nagybár- kányig, Sámsonházáig több kilométeren át húzódik, soha nem a legjobb módú emberek völgye volt. Régen uradalmak telepedtek meg, a felszabadulás után pedig az embereket jobban vonzotta az ipar, mint a mezőgazdálkodás. Nem is a véletlen tette ezt, hanem az volt a vidékre jellemző, hogy mezőgazdálkodásra kétségtelen nagyon kedvezőtlenek a termőhelyi adottságok. Hirtelen dombok, hegyek, amelyeket koptat az erózió, szinte ember- felettit jelent a megművelése. A völgyet pedig a patak szeszélyétől függően művelhették. Mégis szeretik a völgyet, büszkék mindenre, ami az övék és fájdalmat okoz számukra a sikertelenség. A MAGÁNGAZDÁLKODÁSBÓL a szövetkezeti gazdálkodásba forduló mezőgazdaságnak is visszatérő gondjai maradtak ezek a körülmények még akkor is, ha később talajjavítással, vízfolyásrendezéssel valamit enyhíteni tudtak a helyzeten. Ezért szükséges ezen a völgyön a körülményekhez igazodva a szokásostól eltérő módon gazdálkodni. És sajnos a tsz korábbi vezetése ezt nem vette figyelembe, nem tette alapos meggondolás tárgyává. Csak egy jellemző adat az akkori gabonatermesztésre. A megyében már régen a hektárontól házig — 919 autóbusszal és 285 tehergépkocsival. Ám a tehergépkocsik búcsúznak immár; az állami építőipari vállalatok 1978—80. között 400 buszt vásárolnak, s a kormányhatározatnak megfelelően törekszenek a jövő év végéig kivonni a teherjármű- veket a személyforgalomból. Valaha „kőművesbetegség” volt a gyomorhurut, a -fekély — az építők reggeltől estig csak hideg ételt ettek. Jelenleg naponta átlagosan 170 ezren veszik igénybe az üzemi étkeztetést — arányát tekintve többen, mint az iparban. Évente 33—34 millió adag ebéd fogy el, s ez 300 milliójába kerül a vállalatoknak, nem egészen 200 millió forintba pedig —■“ átlagosan 6 forintba kerül egy ebéd — a munkásoknak. Miniszteri rendelet írja elő, hogy a vállalatok kötelesek megszervezni az étkeztetést, s 1980 végéig mindenütt biztosítani kell a rögzített, egységes nyersanyag- normákat. Eszerint a menü: főétkezéskor 1400 kalória, napi háromszori étkezés esetén pedig — erre elsősorban a szállásokon van mód — 3500 kalória. A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek szerint ez megfelel a közepesen nehéz fizikai munkát végzők kalóriaigényének. De hogyan juthat meleg ételhez az, aki esetleg lakott településtől távol építkezik ? Az előírások szerint mindenütt meg kell teremteni a munkahelyi szociális ellátás körülményeit, vagyis szükség van öltözőkre, mosdókra, étkezőhelyiségekre, melegedőre. Olykor csupán barakkot kénti harminc mázsán felüli terméssel számoltak a mező- gazdaságban, a völgyön pedig a tizenöt mázsánál tartottak. Kétségbeesett kísérleteket tettek a gyenge anyagi helyzetből való kilábalásra. Mindenbe belefogtak: nyitottak kőbányát, vállaltak útépítést, kísérleteztek csirkével, tésztagyárral, meg ehhez hasonlóval. Az alaptevékenység azonban megrekedt a tizenöt mázsás átlagtermésnél. A föld megművelésére nem maradt gépi erő, mert elvitték a követ szállítani. Csak turkálták a földet, hogy mielőbb felszabaduljanak a gépek más munkára. Emlegetik, hogy egy nyáron, az aratás idején, minden gép követ szállított, mert erre szerződésük volt. A gabona pedig maradt a földeken. Áz állattenyésztésben fejlődésben visszamaradt (csö- kött) borjakat tartottak, de csak azért, hogy megkapják utána az állami támogatást. Sem tej, sem hús. Áz említett baromfitelep is szétszórtan a völgyön, amelynek az eredménye, a magas költségráfordítás, de semmi haszon belőle. Az emberek érthetően elvesztették a kedvüket. Menekültek a mezőgazdaságból. Akkoriban hagyta ott a termelőszövetkezetet Tuza István állattenyésztő és más vezető. De mentek a vezetőkkel együtt a fizikai dolgozók is. Az emberek felismerték, hogy ilyen módon nem lehet komoly eredményeket elérni, csak egyre mélyebbre süllyedni. Az akkori számítások hitelesen bizonyítják, hogy száz forint előállítására százharminchét forintot voltak kénytelenek fordítani. A TSZ AKKORI VEZETŐI tehát minden erőfeszítésük ellenére sem tudták megtalálni az objektív és szubjektív körülményekhez igazodó munkamódszert. Nem tudták kialakítani a termelési szerkezetet, szembe nézni és legyőzni az eredményes gazdálkodást gátló körülményeket. Mindezekhez új vezetésre volt szükség. Bobál Gyula emelnek, de mind gyakoribb az újmódi megoldás: elsőként a majdani irodák, vagy lakások épülnek meg, hogy a továbbiakban — ideiglenesen — az építők szociális ellátását szolgálják. Emellett mozgat-* ható lakó-, öltöző- és , fürdőkocsikat, lakókonténereket is szállítanak az építkezések helyszínére. Mindehhez segítség a két esztendeje létrehozott munkásellátási alap... S ahogy az életkörülmények javulnak, úgy változnak a munkafeltételek is. Az építésiparosítás törekvései — és eredményei — ismertek. A házgyárak nemcsak az otthonteremtés idejét rövidítik le, hanem a kivitelezést is könnyítik — a panelgyártók fedett üzemben dolgoznak, a szerelők munkáját pedig a daruk segítik. (Persze még így is sokan dolgoznak szabad ég alatt, vagy’ félig kész, ffltetlen épületben. Ezt tükrözik a bérkategóriák is: az építőmunkások csaknem 80 százalékát a 2-es és a 3-as kategóriába sorolták. (Folytatva a példákat: automatizált gyártósorokon készülnek a könnyűszerkezetek, az állami építőiparban a földmunkák 99 százalékát gépek végzik, még a hagyományos építésnél sem kézzel keverik a habarcsot. Hogy egyszersmind ez a termelékenyebb megoldás? Kétségtelen. Ám, ahogy az iparosítás az építésben is teret hódít, úgy tűnik el a különbség az iparvállalatoknál és az építés területén dolgozók élet- és munkakörülményei között. Földes Tamás Kétszáz miIfi áréi márka lakásra A Német Demokratikus Köztársaság társadalmi életének úgyszólván egyetlen területe sincs, amelynek az előrehaladását valamilyen módon ne befolyásolná, szolgálná az építők munkája, legyen szó lakásépítésről, ipari beruházásról, műemlék-restaurálásról, városrendezésről. Az eredmények kivívták — és meg is érdemlik — a világközvélemény elismerését. A távlatok pedig még az eredményeknél is biztatóbbak: 1990-ig megszűnik az országban a lakásprobléma; addigra minden önálló háztartás megfelelő saját otthonnal rendelkezik majd. 1976 és 1990 között 2,8—3 millió lakást építenek, illetve korszerűsítenek. Nem lesz többé komfort nélküli lakás, kiegyenlítődik a történelmi különbség vidék és város, elmaradott és fejlődő megyék országrészek között. Berlinben 330 ezer lakást adnak át ebben az időszakban, közülük több mint 200 ezer új építmény. Restaurálják a történelmi városmag szebbnél-szebb műemlékeit, a lakások mellett számos szociális létesítmény, szálloda, vendéglátóhely épül. Egyedül a lakáskérdés megoldására — e 14 év alatt — több mint 200 milliárd márkát fordít az állam! Az építőipar 700 ezer embert foglalkoztat. Az új, gazdaságos építési módszerek kutatásához, megtervezéséhez az ország tíz kutatóintézetének’ kollektívája járul hozzá. Ezek a munkacsoportok kikísérletezték a komplex lakásépítés gyors és racionális módszerét. Szívesen újítanak az építőmunkások is. Sok híve van a szovjet Zlobin-módszernek, amelynek alkalmazása az emelkedő bérekben is kifejezésre jut. Az építők ma 50 különféle részterületen képezhetik tovább magukat. A felsőfokú oktatást a drezdai, lipcsei és weimari építészmérnöki főiskolán végzik. Az építőanyag-igar jól látja el a feladatát: 1977-ben például 3,9 milliárd márka értékben termelt alapanyagokat. A különféle építőanyag-kombinátok mellett 49 épületelemgyár szolgálja a tömeges lakásépítkezések igényeinek kielégítését. Atomerőművek A gdanski vajdaságban, Zar- nowiecben épülő első lengyel atomerőművet 1985—1986-ban kapcsolják majd be az országos energetikai hálózatba. Az erőművet szovjet gyártmányú reaktorokkal szerelik fel. Az erőmű két blokkja 880 megawatt áramot ad majd. Ezután — a tervek szerint — felszerelik az első 1000 megawattos reaktort. A lengyel szakemberek véleménye szerint a jövőben ez lesz a lengyel atomenergia-termelés alapja. A következő erőművet már 3000 megawattosra tervezik, és minden valószínűség szerint a ciechocineki vízlépcső közelében helyezik el. Ugyanis az ilyen típusú erőműveknél a hűtéshez nagy mennyiségű víz kell, amit itt a hatalmas vízgyűjtőkből nyernek. 1990-től kezdve, amikor a zarnowiecki és ciechocineki atomerőművek is bekapcsolódnak a lengyel energetikai hálózatba, várhatóan 20 000 megawatt erősségű áramot termelnek az atom segítségével. A feltevések szerint húsz év múlva, a lengyel energia- források egyötödét az atomerőművek adják majd. Ennek a programnak a realitása jórészt az ipartól függ. Már megkezdték a kazánokat helyettesítő gőzgenerátorok gyártásának előkészítését. Előkészítés alatt áll a nyomásstabilizáto- rok, armatúrák, segédberendezések gyártása is. Minden jel arra mutat, hogy a lengyel ipar megbízást kap majd komplett atomerőművi berendezések építésére, melyek közül az első, természetesen Zarnowiecbe kerül. Zarnowiec és Ciechocinek, olyan erőművek lesznek, melyek nem jelentenek nagyobb veszélyt a környezetre, mint például a szénnel működő „Rybnik” vagy „Zeran” erőművek, sőt, sok tekintetben még kevésbé veszélyeztetik majd az embert és természetes környezetét, mint a hagyományos erőművek. Életkörülmények az építőiparban (2.) NYOMDÁSZOK Az 1978-as eredményes esztendő után hasonlóra számítanak az idén is a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat dolgozói. Tavalyi 93 millió forintos árbevételi tervüket 106 millióra teljesítették, s mindezt egyszázalékos létszámcsökkenés mellett érték el. A növekedés okai? Korszerűbbé, gazdaságosabbá tették gyórt- mányösszetételüket. A korábbi években Svájcban vásárolt gépükkel — mely a modern csomagolástechnikánál használatos címkeféleségeket készíti —, három műszakban dolgoztak. Ebben az esztendőben 123 millió forintos termelési érték előá.l- lításán fáradoznak a salgótarjáni, kisteleki és balassagyarmati telepeken. Az öntapadó címkék készítése mellett továbbra is készítik az ügyviteli nyomtatványokat, melyek legnagyobb megrendelője a Pl ÉRT Vállalat. Ezen túl szállítanak az SKÜ-nek, ZIM- nek, az öblösüveggyárnak, s a többi nagyüzemnek. Képünkön Praznovszky Miklós csoportvezető és Büdszenti István gépmester készíti a nyomtatványokat. Hatvanhárom vasúti kocsit töltene meg az a papírmennyiség, melyet az elmúlt évben a vállalatnál feldolgoztak. Az 1250 tonnányi termékből 270 tonnát tett ki az újságok készítése. Az idén 16 százalékkal növelték tervüket, melynek realizálását főleg a kisteleki címkegyártó üzemtől várják. Salgótarjánban és Balassagyarmaton marad a nyomtatványkészítés. Közöttük újdonság az úgynevezett önátírós termékek gyártása, melyek használata során nem kell indigót igénybevenni. Kulcsár József képriportja
