Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-07 / 5. szám

A váci „műhely” A gyár egyik tervezője, Bajzáth Zoltánná rajzolta ezeket a szép, már gyártott modelleket. Sportöltözékek, sza­badidő-ruhák, blúzok, ingek, gyerekholmík sokasága a Váci Kö­töttárugyár mintabolt­jában. Csupa olyan cikk, amelyet gyártanak, s amelyet a kereskede­lem is lekötött. A kétszázötven éves gyárban éppen most, az V. és VI. ötéves tervben fejeződik be a teljes re­konstrukció. ,— Ez a termékszer­kezetünknek is szinte teljes átalakítását je­lenti — mondja Boká­nyi Lászlóné, a konfek­ciófejlesztési osztály ve­zetője. — Azelőtt boly­hos alsónadrágokat gyártottunk (ezt még most is gyártjuk, de már nem sokáig). Az új termékszerkezet a szabadidő-ruhákat, sporthoz, kirándulás­hoz való öltözékeket tar­talmazza — minden korosztálynak, férfiak­nak, nőknek, gyerekek­nek. A rekonsti ukció az egész üzemre kiterjed és a kikészítőüzem korszerűsítésé­vel kezdődött. Olyan kikészí­tési eljárást dolgoztak ki, amellyel például szennytaszí­tó anyagot gyártanak. A kel­mére akár tintát is lehet ön­teni, s a vízcsap alatt leöblít­hető. A másik újdonságuk a víztaszító — de nem impreg­nált — anyag, amely sport- ruházat céljára igen alkalmas, hiszen a sportoló, kirán­duló nem ázik mindjárt bő­rig, ha elered az eső. Az anyag egy ideig nem engedi ét a vizet. A termékek nagy része ke­verékfonalakból készül — a test felőli oldalra általában természetes szál kerül. A tré­ningruhák anyaga pamut-po- liamid, a blúzoké pamut-po- lieszter. — A termelés alig 5 százalékához használnak csak műszálat önmagában. A Váci Kötöttárugyár a fo­nal beérkezésétől a készter­mékig minden helyben készül -—, s jelentős a vállalat kel­meértékesítése is. Négy gyár­egységükben a váci és a pász­tói bedolgozókkal együtt 2750- en dolgoznak. Termékeink 20 —21 százaléka kerül exportra i— fele tőkés-, másik fele szov­jet piacra. — A rekonstrukció- eredmé­nyeit és új termékeinket mu­tatjuk be a BNV-n is — ka­lauzol Bokányiné. — Férfi- sportingeket, pólókat, film­nyomott ingeket, más-más színű díszítéssel, ing fölött hordott anorákokat, derékban húzott kenguruzsebes megol­dásban — természetes szál­ból. — Igen kedvelt és régóta gyártott termékünk a gyer­mek kertésznadrág. Valami­kor, évekkel ezelőtt sötétkék tréninganyagból kezdtük — azóta az anyaga is, fazonja is alaposan megváltozott. Most különböző díszítésekkel, zsebekkel, tetszetős, kellemes viseletű gyereköltözék lett. — Alaposan megváltozott a hajdani tréningruha is. A mostaniak nemcsak sportolás­ra valók, szabadidő-ruhának, kirándulóöltözéknek is alkal­masak. Sokféle színkombiná­cióban, sokféle anyagból ké­szülnek. — Női blúzaink itthon és külföldön — különösen a Szovjetunióban igen kereset­tek. Modelljeink zöme spor­tos, ingblúzfazonú, de talál­hatnak a vásárlók paraszt­blúzt, alkalmi viseletét, nyo­mott és egyszínű változatban, alul húzott fazonban, külön­böző díszítésekkel, szabásvo­nalakkal hangsúlyozott for­mákat. — Sport-, tornamezeink rö­vid és hosszú ujjal, több szín kombinációjából készülnek. S itt vannak a tavaly díjat nyert nagy rugalmasságú kel­méből készült fürdőruhák — női kétrészesek, gyerekfür­dőruhák és férfiúszónadrá­gok. Szépek a vállalat márka­nevével — Senior — és emb­lémájával — türkiznarancs sportzászló — díszített ingek, tréningek, szabadidő-öltözé­kek. Az idei divatszínek a drapptól a barnáig, s a zöld­be átúszó árnyalatok domi­nálnak valamennyi modellün- kön. Kádár Márta Kávé — nem szokványos módon Aki szereti a kávét, bizo­nyára szívesen kipróbál olyan receptet, amely eltér a hétköz­napi, megszokott kávékészíté­si módszertől. Időnként ven­dégeinket is meglephetjük ilyen különlegességgel. Kávé oroszosán. Egy előme­legített nagyobb hőálló csé­szébe 1 kávéskanál cukrot és 3 evőkanál vodkát teszünk, jól elkeverjük. Gyufával meg­gyújtjuk és erős, forró feke­tével eloltjuk. Végül egy pú­pozott evőkanál tejszínnel dú­sítjuk. Matrózkávé. Forró, erős kávét fejenként 3 evőkanál rummal és 2 kávéskanál cu­korral elkeverünk, majd a te­tejét tejszínhabbal beborítjuk, ez megakadályozza a rumaro­ma elpárolgását. Eudesheimi kávé. Előmele­gített pohárba 3 db mokkás- cukrot teszünk, ráöntünk 4 evőkanál felforrósított konya­kot, majd meggyújtjuk. A lángot hosszasan égni hagy­juk, utána forró erős kávéval leöntjük. Vaníliáscukorral tejszínhabot verünk, ezzel a kávét befedjük s a tetejére reszelt csokoládét hintünk. Apu hozta Behasadt az osztálykönyv lapja. Gyerekek, kinek van át­látszó ragasztószalagja? — kérdezem. Feri pattan is ki a pádból, hozza a gurigát. Amikor visz- sza akarom adni, nagylelkű­en nekem ajándékozza. — Ügyis van otthon még ti­zenöt. Majd magyarázólag hozzá­teszi: — Apu hozza az irodából. Az egykori madárlátta ke­nyér mai változata ez. Apu vagy anyu valami aprósággal kedveskedik a csemetéjének — a munkahelyéről. Ha iro­dában dolgozik, notesszal, ra­dírral, ceruzákkal. Ha mű­helyben, valami apró szer­számmal. Ha földeken, a szö­vetkezet kukoricásából né­hány zsenge csővel, vagy a háztáji kertben nem termő gyümölccsel. Sokan nem is érzékelik, mi­lyen nagy kárt okoznak ezzel, milyen ferde szemlélet ala­kul ki a gyerekben. Történe­tesen az, hogy a közösből el­hozni nem bűn, a mindenkié egy kicsit szabad préda. Az osztálytárstól elcsenni a ce­ruzáját, nagy vétség, de a műhelyből elhozni egy szer­számot nem, mert ott észre sem veszik, van ott úgyis elég. A szülő akkor csodálkozik el igazán, amikor a gyerek is követi a „jó” példát. S mond­juk az óvodában a kötényébe rejt egy kis játékot, és ott­hon diadalmasan előhúzza. Vagy a kisiskolás hazahozza ____«----------rt- /i_r__t-i-i-i. e gy tojássárgáját, egy evőka­nálnyi konyakot, egy evőka­nálnyi mézet és két evőkanál sűrített tejet jól összekeve­rünk. Forró, erős feketével felöntjük. Extra kávé. Forró, erős ká­vét csészénként 1 pohárka tojáslikőrrel elkeverünk. Te­tejére egy adag tejszínhabot teszünk, amelyet kakaóporral szórunk be Feketekávé Pompadour- módra. Csészénként másfél dkg keserűcsokoládét felol­vasztunk, a csészébe öntve sűrített tejjel elkeverjük, majd erős, forró kávéval fel­öntjük és őrölt fahéjjal íze­sítjük. Kávécobbler. 1 erős dupla fekete, 3 kanál porcukor, 5 cl cseresznyepálinka, 2 kiskanál tejszín, cseresznyekompót a hozzávaló. Ezeket 2/3 részéig apróra tört jéggel feltöltött hosszú pohárba töltjük, s cse­resznyeszemekkel díszítjük. Kávéflipp. 1 tojássárgáját, 3 kiskanál cukrot, 1 erős dup­lát, 1 evőkanál olvasztott cso­koládét és 3 cl vodkát jól összerázunk, koktélpóhárban szolgáljuk fel. a gyárból a színes krétát, esetleg vala­milyen eszközt a napközi­ből. Az egyik gyermeküdülő­ben történt meg, hogy egész családnak elegendő nikkele- zett kanalat, villát, kést kel­lett előhúzni 4—5 gyerek há­tizsákjából. Meglepetésnek szánták otthon. S nem való­színű, hogy a megajándékozott szülők visszaküldik a furcsa ajándékot, ha nem derül ki a lopás. Hozzáteszem, egyálta­lán nem szerény körülmé­nyek között élő sokgyerekes család csemetéi voltak, ha­nem kimondottan magas» ke­reset űeké. Az igazsághoz tar­tozik, hogy sok év alatt egyet­len szülő azért akadt, aki visszapostázta a gyermeke ál­tal elvitt evőeszközöket, a cikkünkben említett üdülőbe. Ha nyilvánosságra kerül egy-egy ilyen eset, maga a szülő csodálkozik a legjob­ban, hogy honnan tanulhatta ezt a gyerek. Pedig nyilván­való, hogy honnan. Csak utá­nozza a szüleit. A közösségi tulajdon megbecsülésére is a családban lehet a legered­ményesebben nevelni a gye­rekeket. Ha látja tőlünk, hogy a könyvtári könyvet job­ban óvjuk, mint a sajátun­kat. Ha a bérház pincéjében éppoly gondosan leoltjuk a villanyt, mint a fürdőszobá­ban. Ha hallja a figyelmezte­tést és látja is tőlünk a gya­korlatban, hogy a közöst, a mindannyiunk tulajdonát job­ban megbecsüljük, mint a sajátunkét, akkor benne is ez a szemlélet alakul ki, ez vá­lik vérévé. Átányi László FONTOS CENTIMÉTEREK Ne hagyjuk, hogy az isko­lásgyerek görbe háttal ülve, egészségtelen, rossz testtartás­sal, orrával majdnem a füze­tet érintve végezze el feladott leckéit. Az ilyen ülésmód nemcsak a hátgerincet ferdíti el, de összenyomja a tüdőt és nagymértékben rontja a látá­sát is. Vizsgáljuk meg, hogy a szék, az asztal eléri-e a szük­séges magasságot. Ehhez nyújt segítséget az alábbi magas- ságnorma-táblázat, amely­nek felhasználásával az isko­lás helyes testtartással, meg­felelő látószögben tanulhat, végezheti feladatát. 130 cm testmagasságig: a szék 34, az asztal 58 cm magas, 131—145 cm testma­gasságig: a szék 38, az asz­tal 64 cm magas, 146—160 cm testmagasságig: a szék 42, az asztal 70 cm magas, 160 cm-en felül: a szék 46, az asztal 76 cm magas. . BK. Lakás vagy otthon? Gyuri és Péter is hozzám jártak I. és II. osztályban. Életüket azóta is figyelhettem éveken át, mert ablakom Pé- terék kertes udvarára nyílik. Gyuriék elég messze laknak tőlünk, ő mégis minden sza­bad idejét Péteréknél tölti. Az édesanyja örül neki, tudja, hogy jó helyen van. Együtt játszottak mint kisiskolások, később kerékpárjaikat szerel- gették nagy buzgalommal Né­ha magnóztak. Most már érettségizett „nagy fiúk”, mégis itt tartja őket az ott­hon, nem csavarognak. Sokszor elgondolkoztatott az a kérdés: vajon mi vonzza Gyurit Péterékhez, miért sze­ret annyira náluk lenni? Fellapoztam családlátoga­tási naplómat, érdekelt, mit is jegyeztem fel annak idején az egyik és mit a másik -csa­ládról. Péterékről ezt írtam: „Meleg, barátságos otthon, a szerényen berendezett egyszo­bás lakás tiszta, rendes, de nincs benne „kínos” rend. A szülők nagyon reálisan látják egyetlen fiúkat, nem várnak tőle csodát, rendes embert szeretnének nWelni belőle. A gyermek természetesen visel­kedik otthon. Meghitt csalá­di légkörben élnek. Tanácsa­imat kérik és meghallgatják.” Gyuriéknál ezt írtam: „Szé­pen berendezett lakás, amely­ből hiányzik az élet. Az apa elhagyta a családot, a keserű hangulatú, fáradt benyomást keltő, csalódott anya egyedül neveli fiát” Ennyit Írtam 12 évvel eze­lőtt, amikor még csak alaku­lóban volt Gyuri és Péter — a két egyke fiú — barátsága. Nem vitás, hogy miért volt vonzóbb Péter családja a két fiú számára. Ök nem lakás­ban, hanem otthonban élnek ma is. Sokszor láttam, hogy Pé­ter édesanyja kiállt az ajta­jukba és szerető szemmel fi- gyelgette az udvaron bütykölő két jó barátot. Máskor megje­lent egy-egy karéj vajas ke­nyérrel mellettük, vagy le­tett egy tálka cseresznyét, al­mát, de nem zavarta őket, hagyta, hogy dolgozgassanak. Péter apja három műszakos. Ha éppen itthon van, akkor gyakran beáll harmadiknak a bütyköléshez. Télen egyik va­sárnap, vele együtt készítet­ték udvaruk díszét, a közel két méter magas hóembert. Ez hát az, ami Gyurit ide vonzza: a meleg családi han­gulat, az érdeklődés a gyerme­kek ügyködése iránt. Ilyen meghitt családi lég­kört — sajnos — kevés he­lyen találtam a hosszú évek során tett családlátogatásai­mon. Mindig megüzentem előre, hogy mikor megyek, nehogy nagy munka kellős közepén (paradicsombefőzés, nagymo­sás) zavarjam meg az édesa­nyát. A bejelentésnek azután az lett a következménye, hogy egy-egy helyen hamis képet láttam, mert mint Erzsiké el­kottyantotta: „Tessék csak jönni Ilonka néni, anyukám várja, már három napja ta­karít, egészen átrendezte a la­kást. Csak a kamrába ne tes­sék benézni, mert minden kacatot oda hányt be.” Sok lakásban jártam, ame­lyek inkább hasonlítottak egy bútorkiállításhoz, mint ott­honhoz. Sehol egy kintfelej­tett könyv, egy újság, egy já­ték! Minden a helyén „vi- gyázzállásban”-ban Ezeken a helyeken a hangulat is ter­mészetellenes, néha hamis volt és merev, mint Mariká- éknál, aki két kezét combjára fektetve ült a csupafodor ru­hácskájában, nagy maslival a hajában. Megkíséreltem szólni hozzá, hogy oldjam a hangu­latot, de mindig az édesanyja vagy az édesapja felelt he­lyette. Féltek, hogy valami rosszat mond és ő maga is félt. Gyöngyiéknél szabályos babakiállítás fogadott a két kis leányka gyerekszobájá­ban. Mutogatták is büszkén a szülők az új bútort és a sok minden szépet, de én jobban örültem volna, ha a négy polcra kiültetett babák közül legalább kettő lent lett volna a kislányok kezében és a ki­rakatszerű bemutatás helyett, önfeledten játszó, babát etető, pólyázó leánykákat látok; mint Sanyiéknál, ahol a két fiú csak éppen köszönteni kelt fel a szőnyegről és máris sietett vissza a „vár”-hoz és a katonákhoz, hogy tovább játszanak. Amíg én a szülők­kel, baráti hangon beszélget-1 "tem, ők ránk se figyeltek; annyira belemerültek a já­tékba. Nem volt olyan rend a lakásban, mint Marikáéknál vagy Gyöngyiéknél, de őszin­te, meghitt családi légkör,1 élet, igazi otthon vett körülj jól éreztem magam. Ilyen otthon Péteréké is,’ ezért érzi itt jól magát Gyuri; Bár sok ilyen, meleg családi légkört árasztó otthonban élő gyermekünk lehetne! (Gergely) NÓGRÁD — 1979. január 7., vasárnap II

Next

/
Oldalképek
Tartalom