Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-28 / 23. szám

Páger Antal 80 éves Tennessee Williams: „Macska a forró háztetőn” című Páger Antal épp hatvan évvel eze­lőtt: 1919-ben lé­pett először szín­padra, Székesfe­hérvárott. Továb­bi pályafutása — tőmondatok­ban : két évad Kecskeméten, majd Pécs, Nagy­várad, Szeged és 1936 óta Budapest. A fővárosban pe­dig : az Andrássy úti Színház, majd a Belvárosi Szín­ház és 1957 óta a Vígszínház. S ami szerepkö­reit illeti: táncos­komikusként kezdte, de hamar átváltott a pró­zára. Hat évtized alatt szinte min­dent • eljátszott, amit csak egy sokoldalú színész megformálhat. Urat és parasztot, klasszikust és mo- színművében demet, pozitíy és negatív figurákat egyaránt, get a partnernek, s nem irigy- Feledhetetlen Liliom volt, em- li senkitől sem a sikert. Az lékezetes Dauphin a Szent Jo- meg valóságos csoda, hogy hennában, nagyszerű Bol- ilyen magas korbán, ennyi sok konszkij herceg a Háború és szerep után, még mindig tud béke színpadi változatában, lelkesedni egy jó ötletért, egy Egyformán otthon volt Molnár hatásos . végszóért. A próbák Ferenc, Ibsen, Kodolányi Já- során, amíg mi még küszkö- nos és Hunyady Sándor szín- dünk a szöveggel, ő már nem­műveiben. S színpadi sikerei csak teljes szereptudással vesz mellett mindmáig a legtöbbet részt a munkában, de mind­foglalkoztatott filmszínészek nyájunk számára vannak Só­közé tartozik: 1932-től máig közel száz fifan és sok tucat­nyi tévéjáték főszerepét ala­kította. Színpadon és a filmfelvevő­gép előtt a legtöbbször Bulla Elmával játszott együtt. Halász Judit az utóbbi évek­ben gyakori partnere volt Téni bácsinak. — Együtt léptünk fel — a többi között — a „Szekrénybe zárt szerelemében, „Azöreg”- ben, az „Adáshibá”-ban, leg­utóbb a „Jó estét nyár, jó es­tét szerelemében, és amire kiváltképp szívesen emléke­zem: Karinthy Ferenc „Mag-, nóliakert” című művének _ té- véváltozatábani Így bőven vgn alapom azt mondani: vele játszani élmény! Ideális part­ner! Nem ismeri az önzést: nemcsak kapni szeret „lab­dát”, de adni is tud lehetősé­letei, javaslatai. Sokat tami­lunk tőle, bár sohasem „tanft- gat”. De egy szemvillanása, kézmozdulata olykor többet jelent számunkra, mint hosz- szas rendezői magyarázat. Azt szokta mondani: „a színészet olyan szakma, amiről nem be­szélni kell, hanem csinálni”. A felszabadulás előtt volt olyan év, hogy két-három ma­gyar film főszerepét is alakí­totta. Nem véletlenül: a neve garancia volt arra, hogy a film közönségsikert arat. Egy rendező felkereste Pá- gert, azzal a kéréssel: legyen a segítségére. Üljön be fehér sportkocsijába, menjen ki a Duna-partra és ott „lopjon” el egy csomó, a parton heverő ruhadarabot. Háromszáz mé­ter filmnyersanyaga van erre a célra, ezt szeretné leforgatni, — És mi értelme . van az egésznek? Mire a rendező: — Ha be tudom bizonyítani, hogy te szerepelsz a filmben, meg tudom kapni a pénzt az egész produkcióra. Páger kisebb unszolás után válalkozott a baráti feladatra, s a csel bevált: ebből a 300 méterből kerekedett ki az an­nak idején nagy sikert aratott „Köszönöm, hogy elgázolt” cí­mű film vígjáték Páger az elmúlt években te sok emlékezetei Címszerepet játszott. Béres Ilonával az Adáshiba című Szakonyi-drámában — „Húsz óra” és „Utósze­zon” című filmben alakította a főszerepeket — mondja Fábri Zoltán. — udvariaskodás nél­kül kijelenthetem: öröm volt vele dolgozni. Nemcsak azért, mert kiváló művész, aki nagy tudással, szakmai aláza'ttal, tökéletes felkészültséggel vesz részt a forgatáson, de még inkább azért, mert egyfajta kisugárzása van, ami megter­mékenyíti, inspirálja a rende­zőt. Ha az ő jelenetét forgat­tuk, biztosak lehettünk benne, hogy nem kell jó néhányszor megismételni a felvételt, „egy­ből” kifogástalan. Ha e két filmnek sikere volt itthon és külföldön, azt jelentős mér­tékben Téninek is köszönhe­tem. Végül szólaltassuk meg Marton Lászlót, a Vígszínház tehetséges, fiatal rendezőjét. — Mondanom sem kell, mennyire drukkoltam, amikor először kerültem össze Téni bácsival, méghozzá vizsgaren­dezésemben. Én, a „zöldfülű kezdő”, hogy utasítgassam ezt a nagy művészt? — rémüldöz­tem a próbák kezdete előtt. De már az első délelőtt meg­nyugodtam. Egy pillanatig sem éreztette velem a kor- és fel­készültségbeli különbséget, mint ahogy színészként is ide­ális partnere fiatalnak, maga­korúnak egyaránt Közismert arról, hogy esténként ő érke­zik elsőnek a színházba, a színésztársalgóban pedig ő a középpont: ha belép, nyomban körülveszik kollégái, s kérik: meséljen. Ö pedig kifogyha­tatlan a vidám, no meg tanul­ságos anekdotákban, régi és mai történetekben. S talán még egy apróság, ami nagyon jellemző rá: amikor felkértem, hogy játszón el egy nyúlfark­nyi szerepet Fejes Endre: „Jó­estét nyárt., című színdarab­jában, nyomban vállalta. Pe­dig voltak, akik arra számí­tottak: megsértődik, visszaad­ja... Néhány éve nyugdíjban van, de korántsem nyugalomban. Esténként fellép a Vígszínház­ban, s rövidesen két tévéfilm főszerepében láthatjuk a kép­ernyőn. Garal Tamás Retykó István: Örök fékező Egyszer megdermedt jégvirág-ablakú vonatra várok máskor fénylő-csillagú nyári esten — szerelmes kezektől telefirkált — üres padokon ülök örök tartalék­mozdonyként járom piros tetős falvak álomba zuhant útjait meddig még.. három X gyúródik arcomon hajam közé egyre több fehér szálat kever a rohanó idő álom-kék ruhában kézenfogva bolyong tizenegy évem s szerelmem: a vasút, az örök fékező... TAMÁS ISTVÁN: SZARNYAK nyomát a savószín égen tejfehér hóban mint lépésekét szemlélve fürkészheted savanyú szél ha tárnáid köpülő fájdalomban hasztalan estéd penészes torkán öregasszonyok örvénylő ásításából És árad feléd a zavaros elmúlás két ágra hasadt tudata mint vezérlúd nélkül a vadlibák esetleges delej-dúlt útja kavargó ökörnyál körkörös levelek karimájában Tolianként szárnyad kiszedi tépdesi s elkoptatja történeted róva apránként • a mozdulatlan idő SZÜTS DÉNES: Csak butaság Kóbor Angelika egy napja: — Csak! Egy ~ hete: — Csak, csak, csak, csak, csak, csak, csak. Egy hónapja: harminc csak. A televízió XIII. csatornája vetélkedőt hirdetett; ki tud a leglényegtelenebb dologról, leglényegtelenebbet monda­ni. Kóbor Angelika földközi- tengeri hajóutat nyert. — Szeretsz? — kérdezte a fekete, őrjöngő viharban az első matróz, aki tíz napja ostromolta Angelikát. — Szeretlek. —. Miért? — Csak. A hajó imbolygóit, a mat-3 róz a nőt nehezen tudta át­préselni a kajütablakon, d« végre megvolt vele, s bekat- tintotta az ablak vörösréz kampóját. Whiskyt föltött magának, megkönnyebbülve ivott. Angelikát egy hét múlva,’ kifogták a tengerből. Ázott, fázott, sírt, nedvesen csöpö­gött, éhes és szomjas volt! Rögtön egy kajütbe kísérték! Azt mondta, nem megy. A műhely az állomás kellős közepén van, de a vasút zaja csak megszűrve hal­latszik be. Talán a szép füg­göny fogja fel, vagy a fényes faburkolat a falon? A gumi­szőnyeg is közrejátszhat. Min­denesetre inkább érzékfelni lehet a befutó mozdony fáradt szuszogását, az utasok zajon­gását, a vagonrendezők kiál­tását, mint hallani. A balassa­gyarmati vasúti csomóponton a tmk-ban zavartalanul dol­goznak az emberek. Fiatalok még, akár a parancsnokuk, Bódis Jenő. Igaz, őt inkább Jenő bácsizzák, de ez a vasút­nál egy hosszú életet eltöltött embernek szól, mint a korá­nak. Itt volt a nagyapja, az apja mint vagonkísérők, és ide kötötte életét ő is. Élénk te­kintetű, örökmozgású ember, akin látszik, hogy az idegrend­szere felfogja minden neszét a vasútnak. Olvas a gép hangos dübörgéséből, a vagonok sik­lásából, a mozdony füttyéből, az utasok zajongásából, a vál­tók kattogásából. És ezt így igazolja. — Gyerekkoromtól ezt csi­nálom és szeretem... Hát ez a ragaszkodása a munkájához lett mozgatóere­je munkatársainak. Nem is olyan régen még, ahol most a munkahelyük, megtépázott volt az épület. Ök hozták rendbe. Mesélte, hogy korán kelő ember ugyan, de nem­egyszer, amikor beért az állo­másra, a fiúk már ott voltak, Indulni meszeltek, csinálták a fabur­kolatot, amit maguk munkál­tak meg, és mindent, ami most szép. Mind a húsz, meg vala­hány fiatal szerelő, szorgalmas, kötelességtudó. Mert erre ne­veli őket a főnök, Bódis Jenő. Emlékezzünk á szép, új vasúti szálló építésére. Ott áll a régi fűtőházzal szemben az utca túlsó oldalán, a város egyik legszebb épületeként. A tmk- sok, meg a többi fiatalok, a KISZ-esek védnöksége alatt épült fel. Bódis, amikor szó esik az épületről, szinte tűzbe­jön. — Mindent, amit kértek az építők, elvégeztünk. Rendez­tük környékét, ástuk az alap­ját, hordtuk a tégláját, csak­hogy elkészüljön... A vasút dolgozóinak ezzel megoldódott egy régi gondjuk: az utazók kipihenhetik magu­kat kedvükre. Hát ilyenek a gyarmati csomópont fiataljai, akiket Bódis Jenő, a szerelők csoportvezetője lelkesít a cse­lekedetre. Miért éppen ő? So- mogyvári Lajos, a csomópont vezetője válaszolt Bódis he­lyett: — Ez a pártmegbízatása ... Ezt válaszolta volna Szom­bati Tibor, a pártvezetőségi titkár, ezt Magyar Sándor, a KISZ-titkár, és olyan termé­szetesnek véve, mint Somogy­kell, nem vári Lajos, a vasúti csomópont főnöke. Természetesnek véve? Inkább megnyugtatónak, mert van egy Bódis Jenő is, aki a munkatársaival egy láncszeme annak, hogy a vonatok men­nek az állomásról, jönnek az állomásra. Bódisnak nyugta­lan lett a tekintete, mint aki­nek eszébe tűnik, hogy eltú­lozhatják tevékenységét: — Mit sem érnék én mun­katársaim nélkül... Valaki, talán Benkő Pista, a szerelők egyik kiváló embere mondta egyszer: „A munka­társak pedig őnélküle ...” így együtt alkotnak ők egységes erőt ott az állomáson, hogy a vonatok mehessenek és jöhes­senek. Azt mondj ák, most for­róbb a hangulat a szokottnál is. Bódis már kora reggelen­ként végigjárja az állomást. Mindenre kiterjed a figyelme. És gondolataiban kavarog, hogyan jobban a munkát, mi­ként okosabb. A napokban a taggyűlésen tárgyaltak erről a mindig legfontosabbról. Ütja során sokat átgondolja a mun­kájukat. Eszébe ötlik az az időmegtakarítás, amit a sze­relők járőrszolgálatának meg­szervezésével nyertek. Hosszú a vasúti pályájuk. Ipolytar- nóctól Vácig ér, Balassagyar­mattól Aszódig. Viszik, hozzák az embereket a gyárakba, föl­állhat... dekre, családi dolgaik intézé­sére. Szállítják a gyárak ter­mékeit, feldolgozásra váró nyersanyagait és mindent, ami a vasútra vár. Itt nem lehet fennakadás. Rendben kell len­nie minden felszerelésnek, ami a vonatok közlekedését szol­gálja. A járőr szerelők gép­járművel közlekednek, hogy mielőbb megtérjenek a köz­pontba, a korábbi egész napot igénybe vevő vonaton utazás helyett. — Az állomások világító­berendezéseinek átépítésével energiát takarítunk meg — idézi Bódis a munkájuk ered­ményét. De ott a névjegyük a rakodó- állomásokon akár Galgagután is, ahol átépítették a magas áramvezetőt, hogy a rakodó­gépek zavartalanul dolgozhas­sanak. Nekik, a vasútiaknak az idő, a vagonállási idő a legnagyobb ellenségük. Bódi- sék leküzdötték abból is egy arasznyit. És amikor a szere­lők Rákosra utaznak, hogy al­katrészeket szereljenek ki a mozdonytemetőbe került ma­sinákból azokba, amelyeknek még menni kell? A vonat nem állhat, Bódis a realitások em­bere. — Csak ha hajiunk a jóra, akkor jutunk előbbre! Most pedig egy újabb erő­próba következik a csomópon­ton. A gőzösök helyett, foko­zatosan jönnek a motorosok. Érteni kell ahhoz, szerszám kell a javításához, meg épület és ember és ember. Méghozzá kitűnő szaktudásúak. — Ez most az egyik legfon­tosabb ... Erről szólt a tag­gyűlés is a többi között. De mi értjük, hogy sorrendben hová soroljuk.... A fiúk készülnek rá, de ad­dig is a gőzösöknek menni és jönni kell. A műhely csendjét egy villanyfúró za­varta meg. A telefon csengése azért hangjánál erősebb volt. Jelezték, hogy befutott a há- romszázhatvannégyes és nem ég a fényszórója, pedig az út­vonalára ráülepedett a köd. Horváth Attila és Sas József vállukra vettek egy szerszá­mosládát és indultak. Mielőtt kiléptek, kérdeztem, szeretik ezt a munkát? Horváth volt a közlékenyebb: — Igen. _ 77 — Mert mozgalmas és jó a kollektívánk. Aztán már mentek is. A Sivítóról a szél havat sodort, a vasútra. A két szerelő ka­bátjába1 húzta nyakát és gyor­sították lépteiket, mert a vo­natnak érkeznie és mennie kell.... — Miért? — húzta föl szem-j öldökét a kapitány. — Csak — mondta Kóbor Angelika boldogan. Elektronikus i szótár Decemberben jelent meg az amerikai piacon egy tech­nikai újdonság, a zsebszámo­lógépekre emlékeztető elekt­ronikus szótár. A Lexicon cég által gyár­tott praktikus kis készülék tölthető memóriaegységekkel működik és 1500 szót és kife­jezést tartalmaz hat világnyel­ven. Csupán le kell írni a billen­tyűk segítségével a keresett szót a hat nyelv egyikén és egy pici világító képernyőn azonnal megjelenik a szó meg­felelője az öt többi nyelven. A hat betáplált nyelv az an­gol, a spanyol, a francia, a német, az olasz és a portugál. A Lexikon cég azonban azt tervezi, hogy további nyelvek­kel bővíti az okos kis gép re­pertoárját. Az LK—3000-nek keresztelt elektronikus poliglott ára 225 dollár, memóriaegységei pe­dig egyenként 65 dollárba ke­rülnek. Bobál Gyula NÓGRÁD - 1979. január 28., vasárnap 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom