Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-04 / 2. szám

Röplabda J\B II, Egy korszak lezárult * AZ SXC FÉRFI röplabdá- mindenképpen dicsérendő. El- röplabdasportág fellendíté- sainak idei tevékenységéről ismerés illeti azokat a .iátéko- sén és létjogosultságának újra és a szükséges feladatokról sokat, akik edzés után nem elismerésén — mondotta Far- Farkas Róbert adott tájékoz- pihenni, hanem dolgozni men- kas Róbert edző, aki keserű- tatot, aki az egész tavaszi tek délutánosi vagy éjszakai en elmondotta még, hogy a szezonban a megbetegedett munkabeosztásuk miatt. El- szakosztálynak a fenti prob- Félegyházi Pál helyett látta ismerés illeti azt a játékost lémák mellett igen nagy vesz­el az edzői teendőket. is, aki katonai szolgálatát teséget kell leküzdeni az el­Az STC férfi felnőttesa- teljesítve, minden rendelke- következendő évben, hiszen pata az NB II. Középcsoport- zésre álló szabad idejét a rop- az elmúlt napokban Félegy- jában szereplő 14 együttes kö- labdázásnak szentelte. Szólni házi Pál, a csapat népszerű zül a 7. helyen végzett. A le- kell a csapat játékos edzőjé- játékos edzője, hivatalosan is játszott 26 mérkőzésből 13-at nek határtalan röplabdasze- bejelentette visszavonulását, megnyert, ugyanennyit el- retetéről is, aki még beteg- Huszonöt év játékos- és kö' vesztett (röplabdában döntet­len nincs). — A csapat teljesítménye tehát 50 százalékos volt. A sége után sem lett hűtlen a zel tizenöt év edzői pályafu­játékhoz. tás után röplabdásként már Szándékosan nem említünk nem vállal aktív szerepet, neveket, mert mindenkiről Élsportolók ha búcsúznak, tavaszi idényben hétszer, az lehetne hasonlókat elmondani, aktív játéktól, általában ün- ősziben hatszor nyertünk. A táblázaton előttünk Ehelyett felsoroljuk azok ne- neplésben részesülnek, de ha végzett veit, akik hozzásegítették a az edzők —, akik komoly, ál­csapatoktól mind othonában, csapatot az idei tisztes helyt- dozatkész munkával nevelik mind idegenben egyaránt ve- álláshoz: Papp, Liptai S., az embereket — érkeznek el Liptai J., Sárai, Gallé. Takács, hasonló alkalomhoz, ritkán reséget szenvedtünk. A mö­göttünk végzett csapatokat — Szikora Kőbán a Dunaújvárosi Volántól el- Félegyházi, Farkas edzők, Ri- szenvedett vereség kivételével gó intéző. — viszont minden esetben le győztük. .— A csapat teljesítménye a statisztika tükrében kiegyen­súlyozottnak mondható. A játékosok, figyelünk oda. A szinte páratlan játékos­edzői pályafutással rendelke­ző Félegyházi Pál, egész éle­tében a röplabdázásnak élt, mindig magasabb és maga- Refejezetlen lenne az STC sabb követelményeket tá- férfiröplabda-szakosztályáról masztott maga elé, s ha ku­számok ez esetben azonban adott helyzetkép, ha nem ten- darcok érték, volt ereje újí­nem tükrözik a valós helyze­tet. A csapat ugyanis éves nénk említést a jövő évi fel teljesítménye adatokról. viszonylatban Nagyon felelősségteljes fel tani. A szívvel-lélekkel dol­gozó és rövid idő alatt szép eredményeket szállító játékos­hullámzó volt. A legjobb tel- adat hárul a jestíményt *a tavasz első fe lében és az őszi szezon köze pén nyújtottuk. szakosztályra, edző jó munkájára elismerés­mert tőle várható (joggal) sei figyeltek fel a megyei Nógrád megye férfiröplabda- szövetség vezetői is. Senkit __ sportjának megújhodása. Egy- sem utánzóit, mindig a ma­— Amikor ment a játék, az értelműén ki kell azonban ga útján haladt. Állandóan előttünk végzett csapatoknak jelenteni, hogy csak saját erő- szabadulni próbált emlékké- az öt vereség ellenére komoly bői erre képtelen a szakosz- peitől. újabb és újabb elkén- el len fele voltunk, amikor pe- tály. A jelenlegi lehetőségek zeléseket szőtt. Sok időt tői­dig nem ment — a tőlünk csak a szintentartásra elegen- tött a játékosok megfigvelésé- gvengébb csapatokat is csak dőek, de erre is mindössze vei. Nemcsak tudásbeli, ha­2—3 éves viszonylatban. nem morális követelménye­„ _____két is támasztott a röplabdá­éi is éapiuim.. NINCS LEHETŐSÉG tovab- sok e]é Sokat törődött a A hullámzó teljesítményt bi türelmi idore’ ezert min7 sportolók egymás közötti vi­— A hullámzó tel.ies tmenyt den szinten (megyei, városi szonyával is őszinte hangu­ps egyes játékosok kulonbozo TSH röpiabdaszövetség, STC latoty alakított ki ISt edzettségi szintje okozta. é természetesen magánál a megoldani hogy a játékosok különbözőség viszont abból szakosztálynál is) véget kell nevgyék át egymásra a adódott, hogy egyes játékosok annak a szemléietnek, gyakrfn kialakuló ™Stsé főleg munkahelyi, katonai el- hogy csak beszélünk a hibák- 7et U1° feszultse­foglaltságuk miatt nem tud- ról csak beszéddel nem lehet cyíiwnTTFVfi tak rendszeresen edzesre nar- megállítani a csaknem egy SZÁMOTTEVŐ évtizede tartó folyamatos visz­nchpzen i?vőz1 ük le. A Duna ,!úivárosi Volán ellen példá­ul ki is kaptunk. A csapat szakmai felkészü- szaesést! Vannak még bizo­KRITIKA soha sem érte, a játékosok felfigyeltek rá pályán és pá­dályozta a szűk játékosállo mány is. A bajnokságban ősz- szesen tíz játékos lépett pá Inára. ág imádatából fakadó munka­bírása a mai napig egyene­sen bámulatos. Betegségéből felépült, reméljük és tudjuk, lését a fentieken kívül aka- nyára sokan olyanok. akik emlékeznek az 1961—69 kö­zötti évek NB I-es röplabda­csapatának magas szintű já- Volt azonban olyan tékára. Az 1970-es évek ele­amikor csak a pá- jén még futotta egy-egy do- "’,• “Á lyára lépő hat játékos állt az bogős helyezésre, de évek óta ’ ln_ ^íhól m,i edző rendelkezésére. megrekedt a csapat a közép- Ä le,,lé .&£- * «tr-viÄ edző rendelkezésére. A szakvezetés pontosan iS' merve a körülményeket az év mutató tendenciával, elején csak a középmezőny­ben való helytállást tűzhette a szót: elérkezett a cselek- cétul. A játékosok ezt az vés ideje. Minden szinten igényt teljesítették is. s ez összefogással segíteni kell a (Folytatjuk) Varga Nándor Áruvizsgálat Tornaóra előtt (Sportcipők trust je) Kosárlabda- és teniszcipők Ft), viszont kiváló minősítésű, a tisztíthatóságával szemben címmel jelent meg a Nagyító Szinte minden egyes tulaj- merültek fel kifogások. Egyéb­tesztje. Vajon mennyiben se- donsága megfelel a kiváló ként jó minősítésű, gíthet ez a tornaoipőt kereső szintnek. A gyár másik gumi- Mikor magas szárút, és mi­szülőknek? Hiszen, ha a tor- talpú kosárlabdacipője (ára kor félcipőt? Igaz, hogy a nazsákban lapuló cipőket ugyancsak 135 Ft) és a kínai magas szárú sportcipő jobban szemügyre vennénk, majd kosárlabdacipő (ára 140 Ft) tartja a bokát, de ez nem mindegyikben kosárlabda-, il- következik a rangsorban: előnyös minden sportnál, min­iéivé teniszcipőt találnánk. A mindkettő jó minősítésű. A den mozgásnál. Hagyjuk tehát kosárlabdacipő ugyanis „ma- kínai cipő minőségét nehézkes a végső döntést a tornatanár- gyarul” magas szárú tornaci- tisztíthatósága rontja le, hi- ra, az edzőre . . . pő, míg a teniszcipő, az igé- szén valamennyi egyéb tulaj- Sz. I. nyesebb, strapabíróbb torna- donsága kiváló. Egy román cipők szakmai elnevezése. magas szárú tornacipő is for­A szécsényi járás legjobbjai Már hagyomány a szécsényi korosztályban a bizottság peki sportfejlesztéséért. Mindkét járásban, hogy minden év vé- ítélte oda a legeredményesebb helyen öltözőt építettek. A ta­gén a járási sportfelügyelőség, sportoló címet. nács megoldotta az egyháza^­az agitációs és propaganda- A sportolók kitüntetése, el- gergei labdarúgócsapat me- bizottság odaítéli a járás leg- ismerése mellett a sportegye- gyei bajnokságban szereplé­eredményesebb sportolója cí- sületek 78-as évi teljesítmé- sének anyagi gondjait, met. Az idén a női csapatok nye is „mérlegre került”. A ‘a vállalatok közül a lu­közül a nógrádmegyeri röp- nógrádsipekiek egyesülete jc dányhalászi ÉPSZÖV-re esett labdás lányok kapták meg szervezettségével, a saját be- a választás. A gazdasági egy- az elismerést. A csapat me- vételi terv túlteljesítésével, je- S(jg megoldotta a nógrádszaká- gyei bajnokságot nyert, ered- lentős társadalmi munkavég- ]j labdarúgócsapat szállítási ményesen szerepeltek a spar- zéssel öltözőépítéssel, a külön- gondjait. Az így felszabadult takiádversenyeken. A férfi- böző bajnokságokon való ered- forintokat a sportkör öltöző csapatok közül Reznicsek ményes szereplésükkel, szer- építésére fordíthatta. László röplabdázóira esett a vezett tömegsport-tevékenysé­választás. A szécsényi csapat gükkel vívták ki az elisme- Domszky György, járási megnyerte a megyei bajnok- rést. sportfelügyelő elmondta, hogy ságot. Az egyéni versenyzők A községi tanácsok az ismert okok miatt (a szécsé- közül a nőknél a felnőttkate- 1978-as évben a Mihálygergei nyi járás megszűnése) az idén gól-iában Baranyi Ágnes, az közös községi Tanács tett a utoljára került sor a díjak át- országos spartakiádversenyen legtöbbet a közigazgatásilag adására. A hagyományt a ba- sakkban elért első helyezésé- hozzájuk tartozó két település lassagyarmati járásban tovább ért kapta meg a járás leg- Mihálygerge és Egyházasgerge folytatják, eredményesebb sportolója ki­tüntetést. Az ifjúsági ver-, senyzők közül a bizottság Ocsovai Magdolna szécsényi bronzjelvényes atlétának ítél­te oda a díjat. A férfiverseny­zők közül Gemer Ferenc má­sodosztályú súlyemelő veheti át az elismerésről szóló okle­velet. Az ifjúsági versenyzők közül Fűzi Csaba aranyjelvé­nyes gyaloglót tartotta a bi­zottság a szécsényi járásban a 78-as év legeredményesebb sportolójának. Tóth Pál serdü­lő versenyző az országos baj­nokságon száz méteren ötödik négypróbán az összetett verse­nyen negyedik helyezést én el. Ennek alapján ebben a Mozgalmi ülésterv Az Edzett Ifjúságért tömeg­sportmozgalom Nógrád me­gyei koordinációs értekezle­tének idei üléstervét elké­szítették. Februárban a me­gyei egészségnevelési cso­port számol be mozgalmi munkájáról. Értékelik a moz­galom második évének ta­pasztalatait, megbeszélik az idei feladatokat. Áprilisban a mozgalom harmadik évét indító májusi megyei progra­mokat egyeztetik, valamint a Nagybátonyi Bányász tájé­koztatót tart az egyesület mozgalommal kapcsolatos tevékenységéről és a teendők­ről. Júniusban az MHSZ tájé­koztatója hangzik el a klubok­ban folyó tömegsporttevé­kenységről. Augusztusban ér­tékelik az 1978—79. évi ered­ményeket, foglalkoznak az őszi futónapok előkészítésé­vel. Októberben a salgótarjáni járás koordinációs értekezle­tének beszámolója hangzik el. Decemberben a jövő évi koordinációs értekezlet ülés- 1 tervét vitatják meg. Talán még sokan emlé- ta a cirkuszhoz és különösen keznek a többszörös Európa-, annak bohócaihoz. — Nagy­olimpiai és világbajnok Ma- szerű dolog, ha az ember el- rika Kilius és Hans Jürgen rejti magát egy maszk mögé Bäumler jégtáncos párosra, és minden bolondságot, ami a akik művészien kivitelezett hálós közönséget megnevette- produkcióikkal ámulatba ej- ti, szórakoztatja, büntetlenül tették a sportág híveit. csinálhat! — mondotta.-íz egykor ünnepelt jégtánc- Egyébként Bäumler már a páros közül Marika végleg jégrevűben is kipróbálta ezt búcsút intett egykori sikerei a szerepkört és oly kirobbanó színhelyének, a csillogó jég- sikert aratott, hogy Rivel páncélnak, férjhez ment és azonnal és olyan kitűnő anya­gyermekeit neveli. Bäumler giakat biztosító szerződést egy ideig a világ egyik leg- ajánlott neki, amelyet —, híresebb jégrevűjéhez szer- naint Bäumler fogalmazott — ződött és tovább kamatoztat- egy komoly családapának ta sikereit. nem szabad visszautasítania. Nemrég az a hír járta be a Kétéves szerződést írt alá,' világot, hogy Bäumler, „a jég melynek alapján 300 fellé- szerelmese” új szerepkörre páséért egymillió márka üti készül. A világhírű Rivel a markát. A jégsztár termé- cirkusznál, mint bohóc mu- szetesen csodálatos művésze- tatkozik be. _ tének teljes tárházát nyújtja Sokan találgatták: vajon a sok pénz ellenértékeként. A mi vonzotta a jég koronázat- bohóckosztümben leadott lan királyát a manézshoz? hűszperces produkciója mel- Nos, mióta a felejthetetlen té- lett ő konferálja a műsor má- vésorozatban, a „Salto mór- sodik részét. Ráadásul még tale”-ben megismerte a tra- néhány sláger eléneklésére is pézt, titkos szerelem vonzot- vállalkozott. galomba kerül (mégpedig 110 Ma&asszárúak Ft-ért). Ez az egyetlen PVC­*"• talpú cipő a vizsgáltak között, Kaphatók ugyan, s valami- » bár talPának kopásállósága vei olcsóbbak is a közönséges kival°’ higiéniai tulajdonságai tornacipők, ám ma már a (8Zallözes> J»*2*ív6* kePesseg szülők inkább a valamivel stb)gyengébbek, ezért egyeb drágább, de jóval tartósabb tulajdonságait is figyelembe kosárlabda- és teniszcipőket veve mmositese: közepes, választják. Ezekkel a sportci­pőkkel szemben az előírások is Félcipők szigorúbbak. r A lengyel kosárlabdacipő, A félcipők, tehát a teniszci- azaz magas szárú tornacipő pők között kiváló minősítésű­például gyenge talpa miatt, ek a Tisza Cipőgyár transz­nem megfelelő minősítésű, ál- parens gumitalpú (78 Ft) és a lítja a Nagyító, a Fogyasztók csehszlovák gyártmányú (83 Lapja, noha a tornacipőkkel Ft) félcipők. A hazai gyárt- szemben támasztott, enyhébb mányú sportcipő valamennyi követelményeknek egyébként tulajdonsága kiváló, a cseh­megfelelne. Iskolai célokra te- szlovák csak valamivel gyen- hát megfelelő lehet ez a fajta gébb tartósságával marad el is, különösképpen, ha az árát mögötte. A Tisza Cipőgyár gu- is figyelembe vesszük (46.30 mitalpú sportcipője (ez is 78 Ft). Hasonló a helyzet a viet- Ft-ba kerül) — legalábbis nami, ugyancsak arányosan tartóssága és a talp kopósál­olcsó (45 Ft) magas szárú lósága — kevésbé dicsérhető; sportcipővel is. a szakemberek véleménye: A Tisza Cipőgyár ún. transz- „jó”. Az 53,50 Ft kínai te- parens (sárgás-drappos) gumi- niszcipő a legolcsóbb a teszt­talpú kosárlabdacipője (135 ben szereplők között, ennél is Gyermelieli-szülők I ura mozgalma de­hat A Magyar Természetbarát amelyik január 1-től Szövetség a nemzetközi gyér- Cember 31-ig legalább mekévhez kapcsolódva 1979. evalogtúrán vesz részt s január 1-től megindította a 8yalogturan vesz reszl> 8 Gyermekek-szül ők túramoz- e§y-égy túra távolsága leg- galmát. Célja az ENSZ által alább öt kilométer, emlékla- meghirdetett nemzetközi p^t kap. A családnak a túrá­gyermekévben a gyermekek . iea20iólan rovatainak romantikus kirándulási, tú- , at az. iga201013? rovatainak ' * . , , , í • i ’„m ' kitöltésevei, egy szülő es egy razasi hailamanak kielegite- , ;, r , , , , ,, .bJ se, a gyermekek és szülők kö- gyermek ^írásával kell iga­zolt! kapcsolat még benső- z?lm- A ,hat ,tu„ra. teljesdése ségesebbé tétele, a családi de„ legkfa6bb de' s^SiesegTtdse° AS túra^ga- gy<* Természet^mát° Szövet K «se,0"”—*“ Äs« majd a csalad reszere az em- A mozgalomban részt vehet léklapot kiadják. Az igazoló­lap ötforintos áron szerezhe­tő be a Nógrád megyei Ter­minden család, amelyik ren­delkezik a túramozgalom-iga- mészetbarát Szövetségnél zoló lappal. Az a család, Cím: 3101 Salgótarján, P£.: 82. Március 24-től Hegymászók léli továbbképzése Téli továbbképző táboro- Részvételi feltételek: nyári zást rendez március 24-től áp- hegymászójártasság, érvé- rilis 1-ig a szlovákiai Magas- nyes útlevél, továbbá jelent- Tátrában a Magyar Termé- kezesi lapon sportorvosi al- szetbarát Szövetség hegymá- kalmassági, illetve a szakcso- szóbizottsága. A jelentkező port-, vagy szakosztályvezetői résztvevőket a téry- és a javaslat bemutatása. Jelent- poprád-tavi menedékházak- kezési lapok az MTESZ hegy- ban, több ágyas szobákban he- mászóbizottságától (Buda- lyezik el. A részvételi díj pest, VI. Bajcsy-Zs. u. 31.) személyenként 2200 forint, igényelhetők, csütörtökönként amely a félpanziós étkezést, a 17—19 óra között személye- szállás és a szervezés költsé- sen, vagy postán. A kitöltött gét foglalja magában. A _vas- és javaslattal ellátott jelent­uti jegyről, a költőpénzről és ... . , . a félpanzión kívüli étkezésről kezesi lapokat február 15-ig a résztvevők egyénileg gon- a hegymászóbizottsághoz doskodnak. beküldeni. j NÓGRÁD — 1979. január 4., csütörtök 7 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom