Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-05 / 286. szám

Örült lány és kárpitok A televíziós műsorszerkesz­tés jóvoltából két egymást követő napon, szombaton és vasárnap egy-egy neves mű­vészegyéniségünkről készí­tett portréfilmet láthattunk az elmúlt hét végén. Talán ez az egymásutániság is hozzájárul ahhoz, hogy a néző összeha­sonlítást tegyen a két port­réfilm között, s ha meggon­doljuk: a portréfilmek való­ságos reneszánszában ez iga­zán időszerű is. Szombaton láthattuk az „Én egy őrült lány vagyok” című televíziós produkciót Zalatnay Saroltá­ról és műsoráról. A cím, mel­lesleg talán a legsikeresebb része az egész műsornak, csak azok számára volt „blikkfangos” akik az idő­sebb korosztályhoz tartozva, s fiatal családtagok nélkül tisztán tájékozatlanságból, nem ismerték Zalatnay Saci befutott nótáját az elmeálla­potról. Az ilyen nézők nem lehetnek túlságosan sokan, számukra mindenképpen meglepő és érdeklődést fel­keltő volt — a műsor címe. A Zalatnay-műsort M. Lu­kács Mária rendezte — bizo­nyos hagyományokra támasz­kodva, amelyről azonban szükséges megjegyezni, hogy nem elég pusztán bármiféle hagyományra támaszkodni, megfelelő tartalom, szeren­csés összejátszás és fűtöttség nélkül — mit sem ér az egész. Mire gondolok? Köz­ismert annak a műsornak a sikere, amelyet nem is olyan régen a közönséghez „vissza­tért” Zorán Sztevanovity ba­rátai körében elért a kame­rák előtt. Nagy sikerű nagy­lemez, majd a nagylemez folytatása, egy újabb nagyle­mez volt a „következménye” annak a találkozásnak, együttdalolásnak, „örömkö- désnek”, ahogy a fiatalabbak ezt nevezhetnék. Nagy siker, a legnemesebb értelembe vé­ve — esemény volt. Ez le­hetne akár hagyomány is, kü­lönösen ha Zalatnay megle­hetősen ritka televíziós mű­sorait tekintjük, s akár visz- szatérés is. A róla szóló, öt megmutató műsorban is fel­vonultak a barátok, közöttük — valahol a sor végén — ma­ga Zorán is. Mégsem ért el semilyen átütő hatást a mű­sor, az elhangzott számok és maga Zalatnay sem. Vagyis hagyományra támaszkodni, csak hagyományosan erős tar­talommal, mondanivalóval lehet és érdemes. A műsor legizgalmasabb része min­denképpen az volt, amikor Zalatnay és barátai két sorba állítva, vagy ültetve (?) rit­kán látható profilból mutat­koztak. Akkor elszórakozha­tott a néző a többnyire bi­zony szemből fényképezett is­merős arcok összehasonlításá­val. S ha már az összehasonlí­tás újra előkerült: vasárnap este, meglehetősen, a kései órákban, egy igazán szép, portréfilm nézői lehettünk. Ha az előbbi alkotás a ha­gyományokra támaszkodva nem sikerült, ez utóbbi — a Hajnal Gabriellát bemutató — éppen, hogy a hagyomá­nyokkal szakítva érte el cél­ját. Üjszerű megoldást válasz­tott egy alkotóművész bemu­tatására a rendező: Rózsa Já­nos. Hajnal Gabriella portré- filmjében is közreműködtek barátok, ismerősök, így pél­dául Tolcsvay László és a Fonográf, igaz „csak” a kísé­rőzenében, de ez a hozzáadás igazi, értékes többlet volt. Tolcsvay erre az alkalomra komponálhatta azt a dalt, vagy inkább így: zenét, amelynek változatait a film alatt hallottuk, tökéletesen il­leszkedve és azt kiegészítve, Kende János operatőr képei­hez. Mi volt újszerű ebben a portréfilmben? Hajnal Gab­riella Munkácsy-dijas mű­vész, a magyar falikárpit- szövés mestere, ahogy a film végén, a kiállítást megnyitó Barcsay Jenő mondta. A Mű­csarnok fehér falú üres ter­meinek bemutatásával kez­dődött portréfilm elkerült minden konvenciót: a művész alkotóműhelyének látogatá­sát, a párbeszédet arról, mi­lyen volt az indulás, hol ta­nult, mikor végzett a főisko­lán, mikor járt külföldön, mi­kor állított ki Párizsban, vagy máshol, mi, a hitvallá­sa saját művészetéről — és így tovább. Portrét rajzolt az­által, hogy végigkísérte, szin­te szegről szegre, kárpitról kárpitra a kiállítás rendezé­sét. Azt. miként kerülnek gondos válogatással a falak­ra a Hajnal Gabriella-szőnye- gek. Vagyis, feltételezett egy bizonyos „eleve” meglevő tu­dást a nézőről, de ha ez még­is hiányzott: a kép, az arc­kép így is teljes volt a film végére. Üres falaktól az egy­re közelebbi felvételekig az alkotásokról, majd a művek részleteinek megmutatása, a képi kiválasztások, kivágások, egy nagy művész alkotói mód­szerének tisztán képi formá­ban történő megmutatása, vé­gül a kész kiállítás, s maga a megnyitó, ahol Barcsay pro­fesszor azt mondja: „Nézzék meg és gyönyörködjenek az anyag szépségében. Itt remek­művekkel találkozik az em­ber!” — ez volt Rózsa János és Kende János módszere Hajnal Gabriella bemutatásá­val. Az ember sajnálta, hogy a Műcsarnokban tavaly meg­rendezett kiállítást nem lát­ta a valóságban, s ha mégis látta, akkor meg azt, hogy nem nézte meg jobban azokat a részleteket, amelyek nélkül nem lehet teljes a legszebb falikárpit sem. <T. Pataki) 18.3=!: MOSZKVA. 1918 óta a Szovjetunió főváro­sa. Szép jelképe a Kreml torony­órája, amelynek csúcsára a cári sas helyébe ötágú, vörös csillag került. Moszkva mindig első volt, Moszkva mindig elsőként ünnepel­te az újat; itt köszöntötték az északi sark átrcoülöit, az első űr­hajóst: Jurij Gagarint, az első trolit, az első munkáslakásokat. Moszkva kivette részét a hábo­Mai tévéaiánlatunU rúból is. 1941 május elsején mé? részt vett az ünnepségen Német­ország képviselője. hamarosan azonban már ellenük kellett meg­védeni Moszkvát. A háború nap­jai minden moszkvai számára em­lékezetesek maradnak. Moszkva volt a színtere a győzelmes ün­nepségnek is, 1945. május 9-én. A város egyre nőtt, növekedett. 1922- től van rádiója Moszkvának, 1935- ben kezdték el a metró építését, amely ma 163 kilométer hosszan, 103 állomásával* behálózza a vá­rost. Ezekkel és meg sok érdekes, részben Ismeretlen képsorral mu­tatja be a sokak által ismert vá­rost, Moszkvát a HORIZONT Szerkesztőség műsora. Megtört fények A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében a közelmúltban készült egy je­lentés, melyet a helyi közmű­velődési bizottság egyik tagja fogalmazott meg a munkás­művelődés és a szocialista bri­gádok kapcsolatáról. Sok más mellett a következőt olvashat­juk: az üzem dolgozói közül jelenleg 21-en tanulnak az ál­talános iskola különböző osz­tályaiban, s ez a létszám rend­kívül alacsony az alapvégzett­séggel nem rendelkező 298 sze­mélyhez viszonyítva. Az érem két oldala Három-négy évvel ezelőtt, ha valaki bányai berkekben az iránt érdeklődött, hol melyik üzemben folyik tervszerű, tu­datosan átgondolt, folyamatos felnőttoktatási képzés, s ha a megkérdezett — uram bocsá — netán egy kicsit dicsekedni is akart, akkor azt válaszolta: a nagybátonyi gépüzemben. S ez kerek perec így volt. Emlék­szem még jómagam is a kihe­lyezett tanfolyamok „fényes szellők” korszakát idéző len­dületére, a fiatal és középge­nerációs műszaki értelmiség segíteni akarástól fűtött, ön­zetlen segítésére, amely első­sorban az írni-olvasni nem tudókkal szemben mutatkozott meg. Már csak emlékszem. Mint, ahogyan az idézett jelentést készítő is, és mindazok, akik akkor tevékeny részesei vol­tak a közvélemény által is megismert sikernek. — Hogyan lehetne a múltat „visszahívni”; valósággá tenni a megfakult emlékeket? — kérdeztük a gépüzemben. Dérer István, az igazgatósá­gi pártalapszervezet titkára — egyébként tűzvédelmi felügye­lő — az alábbiakban foglalja össze véleményét: — A helyes válaszhoz két oldalról kell megközelítenünk a kérdést: a munkahely ol­daláról, amely szorgalmazza a tanulást, és a dolgozó oldalá­ról. Mindkét oldalon problé­mákkal küszködünk jelénleg. Az általános iskolai képzésnél nekünk a szervezéskor sokkal jobban oda kellene figyelnünk arra, ki mennyire elfoglalt kö­zösségi, vagy magánjellegű szempontból. Az a tapasztala­tunk ugyanis, hogy éppen azok az embereink a legelfoglaltab- bak otthon, a ház körüli teen­dőkben, akiknek nincs meg a nyolc osztályuk. Szívesen ker­tészkednek, foglalkoznak álla­tokkal, s mindez szabad ide­jük jelentős részét köti le. Ami pedig a szervezési oldalt Illeti: főként a művezetőink­nek, a szakszervezeti műhely­bizottságainknak kellene töb­bet tenni az ügy érdekében, hiszen a dolgozókkal nekik van rendszeres, napról napra szóló kapcsolatuk. A szerve­zésben pártszervezeteink meg­lehetősen magáramaradottak. Pampurik János versenytit­kár még hozzáteszi: — A szocialista brigádok szintén jobban és következe­tesebben segíthetnék a mun­kát. Igaz, a 811 szocialista bri­gádtag közül mindössze 25-nek nem lehet meg a nyolc osztá­lya, de a közösség érzelmileg, eszmeileg erőteljesebben hat­hatna nemcsak rájuk, hanem másokra is. Legnagyobb gon­dunk e téren azonban, hogy az alapvégzettséggel nem rendel­kezők döntő hányada cigány. Gondokról őszintén Egy a közelmúltban tartott megyei értekezleten hangzott el az általános iskolai tankö­telezettségi törvény megvaló­sulásáról szólva, hogy me­gyénkben az országos átlagnál kevesebb azoknak a száma, akik a 16. életévük betöltéséig nem végzik el a nyolc osz­tályt. Ezeknek a fiataloknak a 80 százaléka cigány. — Kétségtelen, hogy néhány cigány dolgozóval gondunk van — mondja Gyepesi Béla, a pártbizottság titkára —, de lényegében nem ez a jellemző rájuk. A többség tisztességes munkát végez, néhány szak­mát tanul, sőt egyesek politi­kailag is képzik magukat. Például van cigány pártalap- szervezeti titkárunk is és jó néhány kiváló dolgozónk. Az viszont biztos, hogy a nyolc ál­talánossal általában ők nem rendelkeznek, s ugyanakkor 8—10 ember az, aki zavart kelt a többiek között, rontja a közösségi és munkaszellemet. — Korábban a felnőttokta­tásáról is nevezetes volt ez a munkahely. Most alig hallunk erről. Miért? — A közművelődési pártha­tározat után komoly fellendü­Addig-addig nézett szembe a „Lenni, vagy nem lenni?" dilemmával — míg csak ki nem meredt a szeme. (M. Karczmarczyk) ♦ Tekintélyes szellemi pogy- gyásza van. De megőrzésre se­hol sem fogadják el. (U. Zybure) Adjátok meg Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré. A többi háromne­I lés fanúi lehettünk, ami ter­mészetes, és egy kicsit talán el is kényeztetett bennünket. Most már —, mivel jó néhá- nyan elvégezték az iskolát — sokkal nehezebb a dolgunk. A pártszervek az első időszak­ban természetes módon erőtel­jesen a folyamat egészén tar­tották a kezüket, részt vettek az operatív szervezésben is; most már a gyakorlati munkát elsősorban a szakszervezeti és KISZ-csooortoknak kellene komolyabban végezniük. Az igazsághoz tartozik, hogy közművelődési bizottságunk sem tudja még — utóbbi idő­ben gyakori személyi válto­zásra került sor —• kezében tartani a felnőttoktatás irányí­tását. A fluktuáció —, amely­ről szintén gyakorta hallani —. nálunk is érezteti hatását: sok olyan ember jön hozzánk, aki csak átmenetinek tekinti itteni létét. Kivezető út Az üzem pártbizottságának végrehajtó bizottsága a közel­múltban tárgyalta a közműve­lődési tevékenységet, közte a felnőttoktatás helyzetét. Meg­állapították —, s ez a valóság — az üzem minden törvényes rendelkezést figyelembe vesz, számos kedvezménnyel járul hozzá a dolgozók tanulásához, A kapcsolatok is kedvezőek. Az iskolákban felkészült pe­dagógusok várják a tanuló­kat, a nevelők kedvvel vég­zik oktatásukat. Mégsincs tö­meges tanulási kedv. Csillogás után megtörtek a fények. S, hogy mi vezet vissza a kezdeti „csillogás­hoz?” Az, amit fentebb el­mondtak. A középszintű veze­tők, a szakszervezeti és KISZ- alapszervgpetek felelősebb munkav*alása, a dolgozók aktivitásának növekedése. Ezek sokoldalú feltételek, nem könnyű összehozni őket. De akarattal lehetséges. Sulyok László gyed rész pedig az enyém le- gyen. (C. Czernik) * A farkasok is jóllaktak, a bárányok is épen maradtak. Mármint, ha a farkasok felfal­ták a pásztort. (M. M. Sárgán) Aki túlságosan fennhordja az orrát — az alacsony kü­szöbben is könnyen megbotol­hat. (A. J. Miazga) Röpke gondolatok A v á 11 o z A fenti címmel a Kossuth Kiadó jelentetett meg statisz­tikai adatokkal bőven alátámasztott, információkban bővelkedő tanulmánygyűjteményt. E tanulmányokon töprengve két alapkérdés merül fel. Mi a család szerepe itt és most? Jelenlegi változásai közben mennyire tudja betölteni hi­vatását a mai család? Az első kérdésnél elkerülhetetlen a közismert meghatá­rozás ismétlése: A család a társadalom alapközössóge, fel­adata a gyermekek nevelése, szocializálása, a felnőtt csa­ládtagok érzelmi egyensúlyának, biztonságérzetének megte­remtése. A család a szabad idő foglalata, érzelmi, kulturális közösség, de gazdasági is, főként a közös fogyasztás; kismér­tékben még a termelés szempontjából is. Megemlíthetjük itt a család alapjául szolgáló házasság négy „tartóoszlopát”: az érzelmi-szexuális, kulturális-világnézeti, gyermeknevelési és a gazdasági közösséget. Csatládszociológusok szerint egy tartóoszlop hiányában még jól funkcionálhat a házasság, ket­tő hiányában megrendül, háromnak a kiesése már gyakorla­tilag megszünteti, és a család csonkává válik. A vázolt feladatok betöltésére ideálisnak elképzelt szo­cialista család jellemzői; a demokratizmus, a „köztehervise­lés”, társadalmi és kulturális érdeklődés, a felelősségérzet a családtagok, a tágabb környezet és a társadalom iránt. Hol tart — a feladat és az ideál mértékével mérve a mai magyar család? Az átmenetiség cseppet sem problémamentes stádiumá­ban. xXx A családok tekintélyes részét az elmúlt évtizedekben le­zajlott gyors iparosítás (és urbanizálódás) olyan megrázkód­tatáson vitte keresztül, amelyből csak lassan tudnak kibon­takozni. Néhány évtizeddel ezelőtt a családok nagyobb fele termelési közösség is volt (kisparaszti, kisiparosi, kiskeres­kedői szinten), míg ma már a közös termelés funkciója csak falun található meg, s ott is csak részben: a háztáji gazda­ságokban. Ez mégis érezteti a hatását abban, hogy a válás járványától a falu sóikkal inkább érintetlen maradt, mint a város. A városok válási aránya mintegy háromszorosa a köz. 4 NOGRÁD - 1978. december 5., kedd ó család ségieknek, holott a lakosság fele falun él, s bár tudjuk, hogy ebben sok más tényező is közrejátszik (falun erősebbek a hagyományok, nyomosabban esik a latba a környezet véle­ménye, ritkább a heterogámia — különféle társadalmi hely­zetű, műveltségű, más vidékekről származó emberek házassá­ga —; az egyazon faluban felnőtteknek könnyebb összehan­golódniuk stb.), kétségkívül a termelési és vagyonközösség is hozzájárul á nagyobb stabilitáshoz. A család gazdasági kö- tőareje — mind falun, mind városon — a fogyasztásra is kiterjed, ám a fogj'asztási szerkezet is a községekben a legkollektívebb: közös célokra a falusi család jövedelmének 97,5 %-át fordítja. (A munkásoknál a család közös kiadásai 90 %-ot, az értelmiségnél 80 %-ot tesz ki.) A városi család gazdasági tevékenysége inkább a szol­gáltató kisüzemhez hasonlítható; minél magasabb a család jövedelme és műveltsége, annál inkább vesz igénybe külső szolgáltatásokat, s annál inkább válik a család „munkatár­si” kollektívából a szabad idő és a kultúra foglalatává. De ha a munka és a gazdasági kényszer nem köti össze a családtagokat (elsősorban a házasfeleket), akkor egyéb (ér­zelmi. erkölcsi, kulturális) kötelékek nagyobb erejére van szükség, s úgy látszik, é másfajta kötelékek még gyakran gyöngék, és kevés az összetartozást erősítő szabad idő is. A falusi családok nagyobb kohéziós erejében — felte­hetően — közrejátszik a még gyakori nagycsaládos életfor­ma. Igaz ugyan, hogy több nemzedék együttélése több konf­liktus forrása is lehet, de lehet fegyelmező erő is, mely a kö. zösség kohézióját növeli. Mint H. Sas Judit tanulmányából kiderül, ez már régen nem a hajdani, közösen termelő nagy­család. hanem inkább a fiaitalok házának felépüléséig együtt­maradó, közben gyakorta külön is gazdálkodó kis családok, egymismellett)sóge, mégis kollektíva: együtt teremti meg a fiatalok fészkét, segít gyermekeik nevelésében. A tanulmányokból a városi családok válási járványa tűnik leginkább szembe. A frissen városba került embereiket az új. környezet, életforma az alkalmazkodás olyan erőfeszí­tésre kényszeríti, hogy — sok esetben nem marad energiá­juk az egymás iránti türelemre. Üj szükségletek, törekvések ébrednek bennük, újfajta feszültségek és szorongások úgy­szintén, mindez gyakran jár személyisegük olyan változá­sával, amely megakadályozza az összehangolódást. A vá­rosba települt új lakosok ilymódon sokkal veszélyeztetetteb­bek — és nemcsak <» válás, de a vele olykor összefüggő de­viáns magatartások terén is — mint a városi őslakosság. In­nen a magyarázata, hogy bár minden iparosodott országban nőtt a válások száma és aránya, a korábban iparosodottakban korántsem annyira, mint a hirtelen fejlődőkben. (Kivéve a válás tekintetében mindenkort világrekorder USA-t.) Euró­pában 40 év óta egyedül Portugáliában nem mozdult 0,1 ezrelékről a válási mutató, de azért aligha valószínű, hogy ott fedezték volna fel a boldog házasság csodaszerét. Hazánk a családbomlás nemzetközi mezőnyében némi­képp hátrább került (1935—1960 között a második, 1970-ben a harmadik, 1973-ban a negyedik helyen volt), de sajnos, nem azért, mintha nálunk fogyatkoztak volna a válások, ha­nem mert másutt gyorsabban sokasodtak. A századforduló óta az emelkedés negyvenszeres ná­lunk. Lőcsei Pál tanulmányának adatai szerint 1973-ban 460 000 ember volt elvált vagy különélő, de ebben a szám­ban nem foglaltatnak benne az új házasságot kötöttek, már­pedig — és ez a család intézményének népszerűségét mu­tatja — az elváltaknait több mint fele új házasságot köt. (Cseh-Szombathy László tanulmánya ugyan az űjraházasodási kedv kismérvű lanyhulását jelzi, de ez átmeneti jelenség is lehet.) A család utáni vágy szólal meg a házasságkötések szá­mának folyamatos emelkedésében, de a vágy és a valóság között ellentét feszül: 1973-ban 1000 lakosra 9,7 házasságkö­tés és 2,4 válás esett. Nem lenne teljes a kép, ha a családi élet stabilitásának meg. ingását csak társadalmi okokkal (városba vándorlás, mobili­tás, női munkavállalás, iparosodás stb,) magyaráznánk. Köz­rejátszanak biológiai okok is. mint az akceleráció, amely a házasságkötés időpontját előbbrehozta, gyakorta oly korai életszakaszba, amikor a személyiség tudatos választásra még nem elég érett; és az életkor kitolódása, amely a házasság időtartamát is megnöveli. (Hol a biztosíték arra, hogy két 13 éves a rájuk záporozó külső változások özönében késő öreg­ségéig egyformán fejlődik és alakul?!) A modem élet a válást oly-kör elkerülhetetlenné teszi, tragikus azonban, ha gyermekeket érint, ha tehát valódi csa­ládi közösséget robbant. A család a gyermek számára: létfeltétel. Am a felnőtt számára is igen fontos, mert a kihűlt házi tűzhely mellől gyakran visz az út a még hidegebb magány felé. A régi családot összetartotta a gazdaság és a hagyomány ereje. A mai családot tudatosan kell szervezni, építeni, véde­ni és összetartani, mert nincs egyéb kötőanyaga, mint a benneélők szándéka, érzelme, türelme és közösség utáni vá­gya. Ez sem kevés. De sokkal jobban rászorul az érzelmek gazdagságára és az értelem fényére, egyszóval az emberségre mint az automatikus összetartozás. Bozóky fal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom