Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-28 / 304. szám

BSZ 400-as hajtófej oldalfalának furatait készíti nagy pon­tossággal az OBV Salgótarjáni Bányagépgyárában Balogh II. József betanított lakatos, a Gagarin Szocialista Brigád tag­ja. Palotásról jelentjük Községek gondjai ' A Palotás: közös községi Tanácshoz tartozó négy tele­pülésen lezajlottak a tanács­tagi beszámolók és falugyűlé­sek. A búcsúzó esztendő sok újdonságot hozott a községek­ben. Ezek közül a legjelentő­sebb a palotási művelődési ház átadása, mely jelentős társa­dalmi munka igénybevételé­vel készült el. Az idén sike­rült megoldani Héhalom ivó- vízellátásának gondját. Itt mélyfúrású kutat kellett meg­újítani — mélyíteni, tisztíta­ni —, hogy elegendő vizet kap­janak a helybeliek. Palotáson és Héhalomban útépítés, il­letve -szélesítés folyik. Szarvasgedén hidat építettek. Kisbágyonban tanácsi anyag­ból társadalmi munkával jár- dásítás volt. Az elégedettség hangjai mellett újabb igények is jelentkeztek a községek fó­rumain. Több községben to­vábbra is gond az ivóvíz, volt ahol gázcseretelepet kér­tek, másutt a közvilágítás korszerűsítését, bővítését és a járdák felújítását. Ez utóbbi­val kapcsolatban már szület­tek elképzelések az 1979-es évre. Tanulók és tanárok A nem egészen négymilliós közép-ázsiai tadzsik köztársa­ságban több mint 970 ezren tanulnak. A köztársaságban jelenleg 2768 általános iskola működik. Tádzsikisztán soknemzetisé­gű köztársaság, ezért az isko­lai oktatás is öt — tadzsik, türkmén, üzbég, kirgiz és orosz — nyelven folyik. A tu­dás felé vezető úton a diáko­kat mintegy 55 ezer képzett tanár vezeti, akik közül so­kan a köztársaság hat felső­fokú és 10 középfokú tanin­tézetében szerezték képesíté­süket, s akik időről időre to­vábbképzésen vesznek részt. A tantervek az utóbbi évek­ben sokat korszerűsödtek, meg­erősödött és megújult az is­kolák anyagi-műszaki ellátott­sága is. Míg 1971-ben tan­eszközökre és különféle is­kolai berendezésekre alig több mint 1,1 millió rubelt fordí­tottak, addig 1977-ben ez az összeg már meghaladta a 3,6 millió rubelt. A tanároknak természetesen lépést kell tartaniuk a mind bonyolultabb oktatási folyamat minden új követelményével, állandóan képezniük kell ma­gukat. Az iskolából kikerülő tanu­lók többsége azt a szakmai orientációt követi, melyet még az iskolában szerzett. A köz­társaságban jelenleg nyolc ok­tató-termelő kombinát műkö­dik; ezekben több mint 12 ezer iskolás 34-féle szakmát sajátíthat el. 116 iskolában ok­tatják az autószerelést, 240 iskolában tanulnak a gyere­kek traktoron, kombájnon és más mezőgazdasági gépeken dolgozni. Évente átlag 25 ezren pá­lyáznak egyetemekre és fő­iskolákra. A jelentkezőknek általában egyharmadát veszik fel. Akik nem nyernek fel­vételt a nappali tagozatokra, azok még ugyanabban az év­ben megpróbálhatják —több­nyire sikerrel — tanulmá­nyaik folytatását esti, illetve levelező tagozaton, vagy a kö­vetkező évben ismét nekiru­gaszkodnak a felvételi vizsgá­nak akár a köztársaságban, akár az ország más városai­ban. Az állam minden egyes is­kolásra több mint 150 rubelt költ évente. A köztársaság költségvetéséből az oktatás­ügyre csupán tavaly 260 mil­lió rubelt fordítottak. Idén ez az összeg még magasabb. A közoktatás fejlesztése az 1990-ig érvényes távlati terv szerint történik. E terv egyik alapvető momentuma az is­kolaépítés. Az iskolák abszolút száma az utóbbi években ugyan csökken a köztársaság­ban, ám ez minőségi fejlő­dést jelent: az apró iskolák összevonásával megsokszoro­zódnak a pedagógusi erők. erősödik az oktatás személyi és technikai bázisa. Átmeneti állapot ? VILÁGSZERTE egyre drágul a nyers- és alapanyag, a szakemberek szerint a nyers­anyagínség olyan óriási méretűvé vált, hogy több, nálunk természeti kincsekben jóval gaz­dagabb és fejlettebb államokban, olyan szi­gorú intézkedéseket vezettek be az anyag- és energiatakarékosságban, amelyek számunk­ra, mostani felfogásunkkal kicsit furcsának tűnik. Ha másutt ilyen gondot okoz ez a tenden­cia, akkor nálunk, ahol a természeti kincsek­ben nem, dúskálunk, többszörösen jelentkezik annak az igénye, hogy nagy felelősséggel, ala­posan nézzünk szét saját portánkon, vizsgál­juk meg termelésünk, gazdálkodásunk min­den folyamatában, mennyire vesszük figye­lembe az előbb említett jelenséget, amely mindannyiunktól új felfogást és gyakorla­tot kényszerít ki. Mert nyilvánvaló: az eddig alkalmazott többé-kevésbé pazarló nyersanyag-felhasz­nálási módszereinket sürgősen meg kell vál­toztatni. Ez a ma követelménye, a múlt gya­korlatának a kritikája. Tehát a mai helyzet nem átmeneti, hanem hosszabb távú prog­ram, úgy is mondhatjuk, kiindulópont a tar­talmasabb, minőségi munkához. Indokolt ezt hangsúlyozni, mert a váltás gondolata, a belőle táplálkozó új, konstruk­tív gyakorlat igénye nem mindenkiben mun­kál egyszerre. Sajnos vannak és lesznek még olyanok is, akik nehezen tudnak megbarát­kozni a számukra új, mások részére viszont régen óhajtott követelményekkel. Ma már a szavakban történő egyetértés csak félmegol­dás, nekünk pedig új nemzeti értékeket ter­melő, konkrét és hatékony cselekedetek so­kaságára van szükség. A napokban a FÜTÖBER nagybátonyi gyá­rában az egyik üzem vezetője, a jövő évi tervek, tennivalók kapcsán a többi között megjegyezte: vétek a mai helyzetben a jó anyagból rossz terméket gyártani. Úgy kell gazdálkodnunk, hogy az anyag minden deká­jából jó termék legyen. Ehhez még csak any- nyit; csak azt szabad gyártani, ami gazda­ságos, amit keresnek, aminek az értékesítése nem okoz gondot. No, de mit mutat a gyakorlat? 1978-ban az anyag és energiából a vállalt egymillió 700 ezer forint helyett hárommillió 900 ezer fo­rintot takarítottak meg. A jövő évben a vál­lalásuk meghaladja a hárommillió forintot. Ugyanilyen igényességgel jelölték meg a to­vábbi tennivalókat mindazokon a területeken, ahol konkrét intézkedésekkel növelik a haté­konyságot, a termelékenységet, teszik még nyereségesebbé a gazdálkodást. Itt is megemlítették a nehezebb körülmé­nyeket, a feszítettebb tempó igényének szük­ségességét, de mindezt természetesnek fogják fel. Ennek megfelelően végzik napi szerve­ző-irányító, ellenőrző tevékenységüket, en­nek szellemében tárgyalják meg a dolgozók­kal a tennivalókat. Megtehetik, mert a mai követelmények megértetéséért, ennek termé­szetessé válásáért már eddig is eredményesen tevékenykedett a párt-, a szakszervezet, a KISZ vezetősége, tagsága, a különböző társa­dalmi szervek vezetői és tisztségviselői. Másutt, ha elvétve, kimondva, vagy kimon­datlan még egyesek úgy spekulálnak: majd csak átvészeljük ezt a kritikus időt, s ismét könnyebbé válik a munka. Tétováznak, feles­legesen óvatoskodnak, aggályoskodnak, még mindig keresik a kiskapukat és abban is bíz­nak, hogy majd csak sikerül valami kijáró embert találniuk, valamiféle különleges elbá­nást kicsikarniuk. Az országgyűlés téli időszakán elhangzott, gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó fel­adatokat, tendenciákat világosan megjelölő expozékból egyértelműen kiderült, hogy az előbbi felfogásnak és gyakorlatnak sem jele­ne, sem jövője nincs. Nem kapott társadalmi elismerést a középszerűség, a „nyugis” felfo­gás, a kezdeményezéstől, a kockázatvállalás­tól való húzódozás. Ellenkezőleg! Abban re­ménykedhetünk, hogy a jövőben, ha nem is egyszerre, de fokról fokra kézzelfoghatóan érezhetővé válik: csak annak a vezetőnek, dolgozónak lesz igazán szava, tekintélye, nyil- . vánul meg iránta elismerés és tisztelet, aki nem csak szavakkal, hanem elsősorban tet­tekkel szolgálja a jó ügyet, a reá bízott kol­lektíva érdekeit úgy, hogy erősödjön a nép­gazdaság, javuljon egyensúlyi helyzete. Olyan vezetői és példás dolgozói gyakorla­tot kíván a mai helyzet, amelyből egyszerre kiviláglik, hogy ki. mennyire értette meg a pártnak azt az útmutatását: a mai követel­mények teljesítésével alapozzuk meg eddig elért eredményeinket, ily módon teremtjük meg a további folyamatos, egyenletes fejlő­dés feltételeit. EBBŐL is látszik, aki a mai követel­ményrendszert átmeneti állapotnak tekinti, az strucc módjára, földbe dugott feijel szeretné tudomásul venni az új helyzetből adódó mai kívánságokat. Ez a magatartás viszont már ma is zsákutcához vezet. V. K. Segítség az életkezdéshez ötvenezer forint sorsáról, há­rom családi támogatás nélkül fel­nőtt fiatal életkezdésének támo­gatásáról döntött a napokban az a bizottság (vezetője Ponyi Béla, a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatója, tagjai Németh Istvánné dr., megyei gyámügyi főelőadó és Bállá Árpád a megyei KISZ-bizottság képviselője), amely az Oktatási Minisztérium 7/1978- as rendeletének végrehajtása ér­dekében alakult. Az állami gon­dozottak és intézeti elhelyezettek közül az arra érdemeseket ön­álló életkezdésükben segítő pénz­összeget Mezei László és Gábor diósjenői ikerpár telekvásárlás­hoz, Bukovenszki Árpád kazári fiatalember bútorvásárláshoz kap­ta a községi tanácsok és mun­kahelyeik javaslata alapján. Az ikrek lakatosként, illetve kőmű­vesként. Bukovenszki Árpád festő betanított munkásként dolgozik. Nem mondhatjuk el, hogy huszáros rohammal tört be a tőkéspiacra a FIM Romhányi Építési Kerámiagyára. Az üzem ugyanis egy szekérhosszal le­maradt idei — eredeti — ex­porttervének , előirányzatai mögött. — Az eredeti terv irreális volt — hallottuk Nesztor Béla kereskedelmi osztályvezető­től. — Négyszáznyolcvanezer dollár értékű kivitelt akar­tunk lebonyolítani. Fél évkor ezt a számot kétszázötven­ezerre csökkentettük, vagy­is körülbelül százezer négy­zetméter burkolólapot kí­vántunk eladni nyugaton. Vé­gül negyvenhétezer négyzet- métert sikerült értékesíte­nünk, ez pedig 130—140 ezer dollárt ér. Több kivitelünk év végéig már nem lesz. A vevők bizodalma A gyár negyvenezer négy­zetméternyi burkolólapot egy osztrák cégnek — Quester ne­vűnek — adott el, hétezer négyzetméternyit pedig a dán Hamerrich Nagykereskedel­mi Vállalatnak szállított. Ez utóbbi üzletfélnek csak a második fél évben — szep­tembertől — vittek terméket Egy piac nem piac a romhányiak. Más külhoni partnerük idén nem akadt. — A gyárunk számára több megrendelést kellene szerez­ni — mondta az osztályvezető —, mert egy piac nem piac. Mint megtudtuk, az üzem külkapcsolatait a Ferrunion szervezi. Nincsen könnyű dolga a külkereskedelmi vál­lalatnak. Nyugaton ugyanis a csempék iránt nem túlságo­san nagy a kielégítetlen ke­reslet. Ilyesfajta termékek el­adásában az olaszok és a spa­nyolok viszik a prímet, ők nagy tradíciókra tekinthetnek vissza. így hát — természe­tesen — a megrendelők bi­zodalma is nagyobb irántuk, mint egy két esztendeje pró­bálkozó gyár iránt. Párizs, London... Odakint tekintélyt kivívni nem megy máról, holnapra. Ezt az is nehezíti, hogy a nyu­gati csempeár alacsonyabb, mint amihez a romhányiak idáig hozzászoktak. A külföldi piac színekben is, dekorációkban is, formák­ban is változatosabb burko­lólapokat követel, mint az eddig Romhányban készültek. Márpedig a Romhány I. üzem nem mintás csempék gyártá­sára épült annak idején. Most avégből gyártanak benne, mégis mintásakat, hogy a jö­vőre átadandó Romhány III. exportcsempéinek piacot ke­rítsenek, ne legyen vadonatúj név a külföldiek szemében Romhány. A majdani vevők előtt „jó színben” kívánnak föltűnni, evégett kutatják a divatos szín- és dekorációmintákat. A gyáriak külhonban jártukkor, — ha szerét ejthetik — hoz­nak haza néhány mutatós csempét. Magától értetődően: kiállí­tásokra is elmennek gyártmá­nyaikkal a romhányiak. Idén Párizsban, Pozsonyban és Londonban mutatták be a szakmabeli közönségnek a nógrádi faluban gyártott bur­kolólapokat. Nem is marad el az érdeklődés: angolok, hol­landok, pakisztániak stb. kér­tek mintakollekciót. Hamer­rich — ötszázezer dán korona értékben — már a jövő évre jelezte csempeigényét. Más lesz a helyzet! le elmaradt. A hazai piacon el lehetett adni minden csem­pét. Más lesz a helyzet azon­ban jövőre, 1979-ben 250 ezer négyzetméter, 1980-ban már több mint egymillió négyzet- méter lapot kíván exportál­ni Romhány — az elkészült R. III. üzem termékeiből. Ekko­ra mennyiséget — ha az üz­let nem sikerül — nincs mód tárolni a raktárokban. Mit tehetnek a gyáriak — azon kívül, hogy a Ferrunion embereit noszogatják — a mentői több megrendelés vé­gett? — Nekünk elsősorban arra kell ügyelnünk — feleli Nesz­tor Béla —, hogy rugalmasak és pontosak legyünk, s jó mi­nőségű árukat szállítsunk a megrendelőknek. — molnár — Képzés és társadalmi szükséglet A tanítók példája közis- romszorozódott a képesítés: mert. Náluk találták meg elő- nélküliek száma. A lelkes szőr a megoldás módját. A amatőröké, akik tulajdonkép- kiutat, hogy elegendően le- peni szakmunkájuk mellett gyenek az általános iskolák utólag szerzik meg a képesí- alsó tagozatain nevelő peda- tést. Az orvosoknál más a gógusok. Kiötlötték a képesítés gond. Számukra a vidék fe- nélküliséget, mint a hiányzó hér folt, még lakással (ami diplomásokat pótló vagy át- pedig igencsak nagy érték ná- menetilet helyettesítő intéz- lünk) is alig tudják lecsalo- ményt, s máris megszűnt a gatni őket egy-egy fővárostól munkaerőhiány. Legalábbis távoli körzetbe. A mérnökök papíron, a számok, a tények viszont többen vannak, mint világában. amennyit a felkészültségük­A tanítókat említettem, ám nek megfelelően foglalkoztat- szót ejthettem volna egyéb hatnak a gyárak, az üzemek, foglalkozásokról is, ahol a vá- Nincs hiány jogászból sem. a gyak és az igények igencsak hatvanas esztendők vége óta eltérnek a valóságtól. Hiva- a szükségletekhez igazodott taloskodva: ahol a képzés számuk. nem fedi a társadalom igé- A szakmunkásoknál már nyeit. Vagy legalábbis nem tarkább a kép. Olyan foglal- teljesen illeszthető egymásra kozások számítanak manapság a két jelenség, eltérnek egy- hiányszakmának, amelyek- mástól nagyságban, alakban, nek igencsak nagy hagyomá­Elméletben pedig igencsak nyuk van. Csak egyetlen pél- egyszerű az egész. Létezik da. A gépi forgácsolóké, azaz egyszer a képzés. Az oktatás, az esztergályosoké. Kis túl- a felkészítés rendje, s adót- zással élve lámpással keresik tak a munkahelyek is, ahol a szakma elsajátítására kész megfelelő számban várják a fiatalokat szerte az ország­szakmát, diplomát szerzetté- ban. Persze az igazsághoz az két. Ha úgy tetszik az után- is hozzátartozik, hogy min- pótlást. Aztán — szakmája dig voltak és lesznek hiány­válogatja — vagy jönnek az szakmák, valamint divatos újak vagy nem. foglalkozások. Aligha szükséges külön szó- Már csak azért sem lelhető lani róla, hogy minden tár- fel tökéletes megoldás, mert a sadalomban létezik egyfajta képzés nem mentes a kocká- munkamegosztás. Adott egy zattól. Nincs oktatási intéz­Mindezek arra mutatnak: van remény az 1979-es meg­felelő nagyságú rendelésre. Enélkül bajban is lennének a gyáriak. Idáig ugyanis az sem „ültette le” a FIM kiviteli ter­vét, ha a romhányi export fe-■. séma rá, hogy adott időben, ménv, ahol ne létezne lemor­adott helyen hány mérnökre, zsolódás. s ezzel számolniuk orvosra, jogászra, szakmun- kell a felvételnél közreműkö- kásra. betanított munkásra és dőknek is. A pontos szám, az így tovább van szükség a tár- igényeknek megfelelő meny- sadalmi feladatok teljesítésé- nviség sem számítható ki 15— hez. A képzésnek többé kevés- 30 évre előre. Valaki nem bé követnie kell a sémát, tö- nregy el nyugdíjba a korha- rekednie szükséges rá, hogy tár elérésekor, egy másik a munkamegosztás egyes megbetegszik és otthagyja a posztjairól eltávozok pótolha- rajzasztalt, a gépet, s máris tők legyenek. Megfelelő fel- keresztülhúzza a számításokat, készültségű, hozzáértő mun- Egyrészt propagandával kára kész szakemberekkel. (nem mennyiségi, inkább mi- A kiindulópontot figyelem- nöségi reklámmal), másrészt be véve. a tanítóknál a kén pedig az érdekeltség megte- zes nem követi az igényeket, remtésével. Vonzóvá kell ten- A fővárosban a tanács nje egy-egv hiányszakmát a nemregiben közzétett megái- pályaválasztás előtt állóknak, lapitasai szerint — néhány esztendő alatt szinte meghá- Malonyai Péter I NÓGRÁD - 1978. december 28., csütörtök 3 j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom