Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
Nógrád megye művészeti életének helyzete, fejlesztésének feladatai A z utóbbi két évtized során végbement társadalmi változás, fejlődés jelentős hatást gyakorolt a megye művészeti életére. A megyében egy sajátosan negatív kulturális örökség miatt különösen nehéz volt a közművelődésnek a művészet társadalmi hatását kibontakoztatnia. Mind a művészeti műhelyek hiánya, mind a közvetítő intézmények kialakulatlansága elemi akadálya volt a fejlődésnek. Az MSZMP Központi Bizottságának 1958-ban közreadott művelődéspolitikai irányelvei pezsdítőleg hatottak a megye művészeti életére is. A tudatos irányítás eredményeként a hatvanas évek közepére sikerült Nógrád megyében is kialakítani azokat a feltételeket, — képzőművészeti csoport zeneiskolai hálózat, irodalmi alkotócsoport —, amelyek lehetővé tették, hogy stabilizálódott feltételek között, egyre gazda- godóbb belső tartalommii. erősödő közönségkapcsolattal fejlődjön a művészeti élet. \ két város művelődési központja a művészeti nevelés centrumává fejlődött, ahol mmd a képzőművészeti, színházi. filmművészeti nevelés, mind az amatőr művészeti együttesekben folyó munka eredményes volt. A rendszeresen megjelenő Palócföld jelentős szerepet vállalt az irodalmi alkotóműhely szervező- d 'Si folyamatában. A számá- b n is gyarapodó megyei képzőművészeti csoport legjobb művészei országosan élvonalbeli művészként szerepeltek Itthon és külföldön, tehetséges fiatalok, iparművészek kezdték el ígéretes alkotó pályájukat. A megyeszékhely jelentős színházi élete mellett községeinkben is fejlődött a színházi kultúra. A filmforgalmazás, a filmművészeti nevelés terén új formák jelentek meg — filmbarátkörök, mesemozi, iskolai mozi stb. Tovább fejlődtek az alsó fokú zeneoktatás feltételei, megalakult és ígéretesen fejlődött a megyei hatású salgótarjáni szimfonikus zenekar. Az Országos Rendező Iroda által rendezett programok résztvevőinek száma azt jelzi, hogy kialakult, állandósult egy ifjúsági réteg a koncertek közönségeként. A két évtized tudatos tevékenysége eredményes volt a megye művészeti életében. Jelenleg Nógrád megyében 25 képző- és iparművész él, hatan tagjai a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Alkotó tevékenységük színvonala eltérő. Egy-egy művész — Czinke Ferenc, Lóránt János, idős Szabó István országos kiállításokon is a legjobb alkotók között szerepel. Örvendetes, hogy mellettük néhány fiatal — Földi Péter, Szujó Zoltán, Tornai Endre — nemcsak ígéretes, tehetség, de egy-egy országos kiállításon is rangosán szerepel. Fejlődtek a képzőművészeti élet feltételei is. Az utóbbi években mintegy 25 intézményben folyik rendszeres, jó színvonalú kiállítási tevékenység. Továbbra is alapvető gond, hogy Salgótarjánban csak átmeneti megoldásokat sikerül teremteni központi kiállítások rendezésére. Végleges megoldás e területen 1980-ra várható a munkás- mozgalmi múzeum épületének átadásával. Komoly színfoltja a megye képzőművészeti életének az 1974-től rendszeresen megrendezésre kerülő salgótarjáni nemzetközi nyári művésztelep és az 1976-tól tervszerűen folyó amatőr képzőművészfoglalkoztatás. Jól segítik a tehetséges fiatal művészek kibontakozását az 1973-tól odaítélt Madách alkotói díjak — Hibó Tamás, Szujó Zoltán, FöSSi Péter. Nagy jelentőségű tény, hogy az utóbbi években a megyében dolgozó iparművészek — üvegipar, kerámia, textil — egyre jobban bekapcsolódnak a képzőművészeti élet alakításába, az esztétikai nevelésbe — Horváth Sándor, Takács Géza, Mészáros Erzsébet. A megye irodalmi élete — a viszonylag gazdag hagyományok ellenére — nem fejlődött a kívánt mértékben. Sajnálatos tény, hogy az 1973 óta odaítélt díjak sem hoztak felszínre jelentős műveket megyei alkotóinktól. Jelenlegi irodalmi életünket a Palócföld és NÓGRÁD napilap befolyásolja. A Palócföld — mely 1973- tól kéthavonként jelenik meg — érzékenyen reagál a legaktuálisabb társadalmi kérdésekre. Riportjai, publicisztikái elsősorban az értelmiség, a diákság körében olvasottak, de jelentős a törekvés, amellyel a lap a munkásolvasók irányába fordul. Helyes törekvése a lapnak, hogy a munkások problémáinak tárgyalásán túl olvasói ankétokkal, szocialista brigádtalálkozókkal keresi a tömegkapcsolatot. Irodalmi életünk jelentős eseménye volt a nógrádi— kemerovói költők antológiájának megjelenése, a Találkozás, melynek folytatása máig is várat magára. A zenei élet fejlődésében meghatározó szerepe van azy 1971- től rendszeresen dolgozo salgótarjáni szimfonikus zenekarnak, az egyre több tagiskolával dolgozó zeneiskolák tevékenységének, saját szervezésű hangversenyéletének, a munkás fúvószenekarnak, s általában a kórusmozgalomnak. A zeneiskolai tevékenységhez kapcsolódó kamaramuzsikálás, zenei versenyek hatása elsősorban az alkotásban résztvevők körét mozgósítja. Szélesebb tömegbázist, fiatékonyabb zenei nevelést csak Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Nagybátonyban tapasztalunk. Több zeneszerzői ambícióval, előadóművészi felkészültséggel dolgozó zenetanár van iskoláinkban, az ő alkotó tevékenységük fejlesztése, ösztönzése kevésbé került eddig napirendre. Bár a balassagyarmati Bach együttes létrehozása, szereplése jelentős siker megyénk zenei életében. A megye színházi kultúrájának alakulását az utóbbi években egyértelműen a szolnoki Szigligeti Színház és debreceni operatársulat salgótarjáni szereplése határozza meg. A megyeszékhely színházi ellátása megfelelő. Egészséges fejlődés tapasztalható az üzemi szervező munka, a munkásnézők arányának fokozása terén. Ugyanakkor Balassagyarmat város színházi ellátása objektumproblémák miatt évek óta megoldatlan; noha kamara- formák terén jelentős kezdeményezések, eredmények születtek a színházpótló tevékenységben. Községeinkben e feladatot az alkalmi társulatok szereplése mellett a Népszínház vállalta. A mozikultúra, a ■filmművészeti nevelés a moziüzemi vállalat országosan is kiemelkedő színvonalú munkája nyomán megfelelően fejlődik megyénkben, hatása évről évre gazdagszik. A jó forgalmazás mellett emelkedett a filmklubok, az iskolai mese- mozi-előadások száma. Hatásuk tartalmi tevékenységük pozitív, nagy jelentőségű. Az amatőr művészeti tevékenység, mind az előadóművészeti ágazatokban, mind a vizuális művészetek terén megyénkben sok ellentmondást hordoz, ugyan komoly elemi szervezeti, működési bemutatói gonddal valósul meg. Az előadóművészethez kapcsolódó amatőr tevékenység (színpadok, versmondók, kórus-zenei mozgalmak, tánc- együttesek) bár számszerűségében igen jelentős megyénkben, de a rendszerés munkát tekintve csak kevés együttes, csoport tevékenysége elfogadható. Mintegy 350 együttes, csoport közül 30—40 népzenei csoport, s mintegy félszáz más együttes dolgozik tervszerűen, rendszeresen, s a többség az év bizonyos idő- bakában működő alkalmi társulás, bizonytalan szakmai vezetéssel. A vizuális művészeti területen (képzőművészeti körök, kézimunka-, fotófilm körök területein) még rosszabb a helyzet, alig tucatnyi rendszeresen dolgozó csoport működik, s a salgótarjáni. balassagyarmati fotóklubtól, népművészeti körtől eltekintve 3—4 képzőművésze ti szakkört leszánrtva szűk körű, alacsony szintű a szakkörökben folyó munka, kevés az irányító szakember. Az amatőr művészeti bemutató rendszer, szereplési lehetőségek rendszere kialakult ugyan megyénkben a korábbi években egy-egy földrajzi területre. illetve egy-egy szakágra specializálódva, de egységes rendszerré csak 1977- ben vált1 palócnap, palóc szőttes kulturális bemutató, rárósi nap, munkás művészeti hetek stb. Helyzetünkből következnek feladataink: A képzőművészeti élet területén szeretnénk javítani a feltételeken — műtermes lakások építése, pályázatok, képzőművészeti beruházások, vásárlások szervezése stb. — Tovább szeretnénk erősíteni a Palócföld műhelyfeltételeit, 1979-től szeretnénk megkezdeni a Palócföld kiskönyvtár kiadását évenként egy-egy kötettel. A lehetőségekhez képest szeretnénk fokozni a megye színházi programját és megteremteni az alkotók közéletiségének fokozásához szükséges ideológiaipolitikai informáltságot. Berki Mihály A karácson\j virág legendája H e tf 1/ e s ■ dombos hajdani falumban és a környező községekben még ma is él egy régi történet, a páfrány virágának és egy parasztlegénynek, Taar Istvánnak a története. Kis falum szélén, az úgynevezett szalagerdő akácosa mellett, a Báródombon élt szüleivel Taar István. Az ádventi estéken, s a karácsonyt megelőző éjszakán a lányok, legények nagy-nagy tüzet raktak a domb tövében. Ott vigadtak. ott mulattak, táncoltak, daloltak. Ki-ki a párjával olykor átugrotta a tüzet. A falumbeli öregek erősen hitték, el is mesélték a fiataloknak, hogy a karácsonyvirág, a páfrány virága minden esztendőben kinyílik egy pillanatra. Karácsony első napjának éjjelén, amikor a kakasok elsőt kukorékolnak, pontosan egy percre bontja ki szirmait a páfrányvirág. Aki elmegy érte, megtalálja, leszakítja, inge alá, szive fölé teszi, annak minden vágya, álma, kívánsága teljesül. Hanem nehéz, gyötrelmes a virághoz vezető út. Az erdő legmélyén nyílik ki és csak egy, egyetlen egy páfrány bontja ki csodaszirmait. . . ~'aar István furcsa legény voit. Mindig többet akart, mást, mint véle egyívásű, hasonszőrű társai. Amikor a fiatalok összegyűltek, hogy egvütt örvendjenek, vigadjanak a közelgő ünnepnek, karácsony ünnepének, ő mindig félrevonult, törte a fejét, kínozta a vágy, hogyan tudná megszerezni magának a páfrány virágát. Elhatározta, övé lesz a virág, minden áron. Am hiába indult el többször is karácsony éjszakáján az útra, a virágot nem tudta leszakítani. Ahol máskor szelíd ösvény kanyargóit, áthatolhatatlan sűrű nőtt. Ruháját bozót szaggatta, arcát, kezét tüskék vérezték föl. Egyszer meg is pillantotta a csodavirágot, de alig nyújtotta ki érte a kezét, elmúlt az éjféli pillanat. A virág eltűnt, mintha a föld nyelte volna el... Egyszer aztán jóval éjfél előtt otthagyta a fiatalok tábortüzét. Legszebb ruháját öltötte fel. Elindult, hogy akár élete árán is szíve fölé tűzze a páfrány virágát. Szakadékok nyíltak lába előtt, vadállatok üvöltöttek feléje az éjszakában. Nem egy toportyánnal kellett megküzdenie. De őt hajtotta a vágy a virágért. Ez adott neki erőt, ez segítette, hogy legyőzze a rengeteget, az áthatolhatatlan bozótost, a farkasokat. Egy kis tisztásra ért. Borókabokor tövében páfránycserjét látott. Nézte, nézte. És kibontotta csodálatos, ezüst szirmait a virág, a páfrány virága. Kinyúlt érte a legény, megragadta, hogy le- szakajtsa. Feljajdult. Mintha tűz égette volna a tenyerét, mintha mázsás súlyok nyomták volna vállát. Mégis húzta, egyre húzta a virágot. És győzött, leszakajtotta. Inge alá, szíve fölé tette a csodaszirmokat. Gazdagságot, palotát kívánt. Eltűnt az erdő, csodavár emelkedett előtte. Pompás ruha feszült a testén, a kastély udvarán aranyozott- hintók, remek paripák. Fent, a termekben pedig szolgák hada sürgött-forgott. Az ő szavát, óhaját, parancsát lesték, várták. Teltek az évek, múltak az évek. És hiába volt a pompa, a fény, a gazdagság. A legény szive sajgott; eszébe jutottak testvérei, beteg, idős, szegény szülei . . . Egy áttivornyázott éjszaka után már nem bírta tovább. Megrakta zsebeit arannyal, ezüsttel, drágakővel. Felugrott a hintójára, hogy szüleihez hajtson, megossza velük gazdagságát, szerencséjét. Félúton járhatott, amikor megszólalt szive fölött a virág: — Vigyázz, jól vigyázz! Engem megtaláltál, de ha szerencséd bárkivel megosztod, el is veszítheted azt! A legény visszahajtott a palotába. Teltek az évek, múltak áz évek. Üjra karácsony közel- gett. Taar István úgy érezte, szíve is megszakad, ha nem láthatja testvéreit, idős szüleit. Elhatározta, lesz, ami lesz, megkeresi őket, segít nyomorú sorsukon. Befogatott, elhajtott. Hosszú-hosszú út után megállt a hintó egy düledező ház előtt. A rozzant deszkaajtó be volt szögelve, az udvart felverte a gyom. — Talán rossz helyen járok — gondolta a legény. Mielőtt továbbhajtott volna, megkérdezett egy arra ballagó öreget: — Kié ez a viskó? Kik élnek itt? — Csak éltek. Az öreg Taar Ferenc, meg a családja. De meghaltak mind, elvitte őket a nyomor, a nélkülözés . . . A szerencsefia kővé meredten állt a szülői ház előtt. — Az én bűnöm, hogy elpusztultak . . . Segíthettem volna rajtuk, de nem tettem, mert féltem, elveszítem szerencsémet . . . Hát pusztuljak el én is! — kiáltotta. Abban a pillanatban megnyílt alatta a föld. Elpusztult Taar István, a szerencsefia és vele pusztult el a virág, a páfrány virága is. Nem hajtott ki, nem bontotta ki szirmait soha többé . . . 4 fa tumbéti báródombi öregek között ma Is él egy legenda, a páfrány virágának és Taar Istvánnak, a szerencsefiának legendája. Azt beszélik, a virág ölte meg, az a csodavirág, mert szerencséjét, boldogságát nem osztotta meg szüleivel, testvéreivel, véreivel. Azt tartják ezek az öregemberek, hogy az igazi boldogság, ha örömünkből mások is részesülnek . . . Molnár Lóránt J ■J-D NÓGRÁD - 1978. december 24., vasárnap J Apáti Miklós: Egy mondat a szeretettől, ami csak akkor van, ha hiányzik, ami csak akkor valóságos, ha belőlünk indul, a hol, a hová, a merre, a kihez kérdezése nélkül, mint völgyből a köd, felhőből a hó. álomban a tekintet, igen, a szeretet iránytalan, s azért akarunk magunknak kedvest, szülőt, gyereket, baráti kézfogást, hogy mégis iránya lehessen, hogy kitörhessen az általános tömegvonzás, ama fizikai törvény, ami szívesen érvényesülne, ha nem mást szeretnénk, ha nem jobban szeretnénk, s ha nem azóta, — mióta prédikátorok léptek a homokra, a vízre, a járdákra, az úttestekre, a sínekre, azóta tudhatjuk mindannyian, felhőből csak hó hull, csak völgyből száll föl a köd, csak az álom, csak a tekintet nincs sehol, sajnálatos: szeretetünknek iránya van, adunk és kapunk, és aki megszülethetett ama napon, most megidéztetik, s mindhiába, felebarátaim. Baráti M. Lóránt: Téli dal (Gyermekhangra) Holnapra, látod, minden fehér lesz; ember sem vághat fagyasztó éjnek. Ifjú fenyőfa áll a meredélyen; hajlik a szélben, fázik az éjben. özek csodálják fenyőkirályfit, sötét szemükben csillag világít. Németh Endre rajza #r
