Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-23 / 302. szám

Korszerűsítik az istállókat Gondok az állattenyésztésben Közeleg az az idő, amikor Izámot adnak mezőgazdasági Üzemeink az 1978-as gazdasá­gi év feladatainak végrehajtá­sáról. Azt, hogy milyen költ­ségekkel, milyen eredménye­ket értek el, számos tényező befolyásolja. Néhány helyen hátrányként jelentkeznek a kedvezőtlen domborzati viszo­nyok, a föld alacsony arany­korona-értéke, a hiányos mű­szaki felszereltség . . . Többek között ezekkel a nehézségek­kel küzd a homokterenyei ter­melőszövetkezet is. Az alapte­vékenységen belül az állatte­nyésztés legfrissebb adatairól faggattuk Bernáth Lajost, a közös gazdaság elnökét. — Legjelentősebb a szarvas­marha-tenyésztésünk, melynek egy tehénre jutó tejtermelési hozama 1966-ban 1657 liter volt az idén 2800 litert tervez­tünk, amit előreláthatólag el is érünk — kezdi a beszélge­tést Bernáth Lajos. — Ez elmarad a megyei át­lagtól. Miért? — Kedvezőtlen tartási kö­rülmények között a jószágok egy részét a 60-as évek elején épült istállókban helyeztük el. A rendkívül elavult szálláshe­lyeken kézi kiszolgálással ete­tünk. Ennek ellenére mindenei jól érzi magát, csak a jószá­gok nem, mivel rövid az a hely, ahol le vannak kötve. Nem tudnak kényelmesen dí- henni, ezért ez negatív hatás­sal van a tejtermelésükre. — Hogyan próbálják gazda­ságosan növelni a hozamokat? — A meglevő épületek fel­szerelésének kibővítésével és rz állomány csoportos átszer­vezésével, amihez a megyei fejlesztési alapból kértünk tá­mogatást. Idén a tehénlétszámunk el­érte a 240-et, amit jövő év vé­gére 10 százalékkal kívánnak növelni. A februári fertőző megbetegedések miatt a ter­vezettnél magasabb a borjúel­hullás, de ennek ellenére az éves borjúszaporulati tervü­ket teljesíteni tudják. Novem­ber végéig az 5600 hektolite­res tervezett tejhozamból 5400 hektolitert fejtek, amiből 4800 hektolitert értékesítettek. Nem lesz gondjuk a takarmányellá­tással, hiszen az igényekhez mérten megfelelő minőségű és mennyiségű szálas takarmány­nyal rendelkeznek. A drága tápokat gazdasági abrakkal pótolják, egy szem kukoricát sem adtak el. A széna minő­ségével akad egy kis gondjuk, de az átteleltetéshez elegendő a készlet. Jól hasznosítják a hegyvidé­ki adottságukat, így a szarvas­marha-tenyésztés mellett je­lentős a gazdaság juhászata is. Év végére 2000-re növelik a juhlétszámot, amiből 1400 az anyajuh. Eddig több mint 60 mázsa gyapjút értékesítettek, kedvező, 4,2 kilogrammos nyí­rósúllyal, ami 600 ezer forin­tot hozott a gazdaság konyhá­jára. A múlt évben kezdték és az idén fejezték be azt a két darab 400—400 férőhelyes ellető juhhodály építését, ami­re 3,4 millió forintot költöttek. A telepen már csak a belső úthálózat hiányzik, melyre a jövőben már nem kaphatnak állami támogatást. A férőhe­lyek korszerűsítésére további 1 millió forintot fordítanak. A juhászat éves árbevételi terve 1,7 millió forint, amit másfél millió forintra sikerült telje­síteniük. A hiányosság oka: az idei nagymértékű állomány­pótlás. — Összefoglalva, milyennek értékeli az állattenyésztésüket? — Mint már arról szó esett a hátrányos helyzetű gazdasá­gok közé tartozunk. És ez sok mindent eldönt, de most nem a mi javunkra. Ezt próbáljuk erőnkhöz, lehetőségünkhöz mérten számunkra kedvezőb­bé tenni. A gazdaság összes termelési értékének egyötödé* az állattenyésztés adja, ebből i is látni, kicsi ez arány, de a jövőben próbáljuk gazdaságo­sabb szintre emelni ezt az egyre fontosabb ágazatot: az állattenyésztést . . . — kodak — Nőtt az építőipari termelés Ä rétsági járásban az építőipar termelése a tava­lyi évhez viszonyítva kilenc százalékkal nőtt. Ez az ered­mény három százalékkal haladja meg az idei évre ki­tűzött tervet, közel kétszá­zalékos munkaerőlétszám- csökkenés mellett. Jöiíőnkert, gyermekünkért A MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÄCSÄNAK ELNÖKE A december különös hó­nap, nem olyan, mint a többi. S nemcsak azért, mert a számvetés hó­napja. Különös varázsa is van. Talán mert olyan ünnepek ideje, melyek elsősorban csa­ládi körben melegítenek iga­zán, melyek meghittsége erőt, biztonságot ad. Könnyebb örö­mökkel feltöltődve átlépni az új esztendőbe, vállalni az újabb hétköznapokat. Fenyőillatú napjainkat mindnyájan igyekszünk em­lékezetessé tenni. Ajándékok­kal marasztaljuk az ünnep hangulatát, kedveseink arcán szeretnénk sokáig megőrizni az örömteli mosolyt, vidámságot. Csak rajtunk múlik, sikerül-e kiterjeszteni családunk, ott­honunk karácsonyi, nyugodt boldogságát a nem pirosbe­tűs napokra is; csak rajtunk múlik, sikerül-e tartóssá má­sokra is kisugárzóvá tenni azt. Mert a feltételek — az alapok — adottak. Országunk­ban béke van. Könnyű kimon­dani, leírni ezt a szót, de nem könnyű kivívni, megtar­tani. Európában immár több mint 33 esztendeje béke van. Népünk mintegy felének nincs személyes tapasztalata a há­borúról, és azt akarjuk, ne is legyen. A béke megvédelme- zéséért ki-ki a saját, lehető legjobb munkájával teheti a legtöbbet. Országunkban — és a többi szocialista országban — nincsenek olyan erők, ame­lyeknek érdekében állna a há­ború. az emberi élet, az em­ber teremtette világ elpusztí­tása. Az imperialista országokban viszont — jól tudjuk — még léteznek veszélyes, befolyásos erők, amelyek fenyegetik az egész emberiséget, mestersé­gesen szítják a fegyverkezés tüzét. A közelmúltban Buda­pesten megtartott IX. magyar békekongresszus határozottan állást foglalt a következetes harc mellett az enyhülésért és a helsinki záróokmány vala­mennyi pontjának betartásá­ért. Hazánkat világszerte bé­keszerető, a békéért tettekre kész országként ismerik, — s erre büszkék lehetünk. El­sősorban azért, mert aki szi­lárd hittel és kemény kö­vetkezetességgel békét akar, IRTA: ERDEI LASZLONÉ, egyben jövőt épít. S nemcsak magának! E jövő örököse a ma felnövekvő ifjú nemzedék, gyermekeink, unokáink, aki­ket elhalmozunk szeretetünk- kel és mindennel, amiben ne­künk szülőknek nem vojt, nem lehetett részünk. Nyu­godtan elmondhatjuk, ma már olyan körülmények között ne­velkedhetnek, élhetnek gyer­mekeink, mint ebben az or­szágban soha. Szocialista tár­sadalmunk a folyamatosan emelkedő életszínvonalnak megfelelően mind jobb felté­teleket teremt a gyermekek számára. Talán nem kell kü­lön hangsúlyozni, hiszen már oly természetes, hogy mindez társadalmi érdek. Fiaink, leá­nyaink megfelelő gondozása, nevelése, személyiségük fej­lesztése nem csupán a család feladata. Államunk a párt társadalompolitikájának alap­ján rendkívül sokodalú anya­gi és erkölcsi támogatással vállal részt ebből a feladat­ból. Elég csak megemlíteni, milyen nagy erőfeszítéseket teszünk azért, hogy megfelelő számú bölcsőde, óvoda, iskola, napközi otthon, kollégium áll­jon a gyermekek rendelkezé­sére. Több mint tíz esztende­je, hogy a fiatal anyák igény­be vehetik a gyermekgondo­zási segélyt. Természetesnek tekintett juttatás a terhesgon­dozás, az ingyenes egészség- ügyi ellátás, a családi pótlék, és még sorolhatnánk tóvább. Hazánkban a gyermekek 96 százaléka családban nevelke­dik. a többieket teljes mér­tékben az állam látja el. Ilyenkor karácsony táján kü­lönösen nagy gyengédséggel fordul feléjük a közvélemény. Felsorolni lehetetlen, hány szocialista brigád küldi el a nagy szeretettel készített ajándékokat, patronáló csa­ládok veszik magukhoz az ünnep napjain a szüleiket el­vesztett apróságokat. Az ár­va, a gondatlan szülőktől el­hagyott gyermek számunkra rendkívüli eset. Figyelmeztető azonban, hogy szaporodik a válások száma, ebből fakadó­an egyre több a- csonka csa­ládban felnövő gyermekek száma. A gyermekeket egye­dül nevelő szülőket gyermek­szerető társadalmunk — ép­pen a kicsinyek érdekét szem előtt tartva — külön is tá­mogatja. Általánossá vált szemlélet ma már: a gyerek nélküli csa­lád nem teljes. Társadalmunk nem csupán szólamokban biz­tat a gyermek, sőt, több gyer­mek vállalására. A párt nő- és népesedéspolitikai határo­zata, a különböző törvények, rendeletek — az ifjúsági, a családjogi, az egészségügyi, a közművelődési törvény — mind-mind a felnövekvő nem­zedék érdekében születtek. A társadalmi keretek megterem­tése azonban természetesen nem veszi le teljes mérték­ben a szülők válláról a gyer­meknevelés gondját. Nem is ez a cél. Sokkal inkább az, hogy olyan feltételeket te­remtsünk, melyek mellett a szülők anyagilag, erkölcsileg eleget tudnak tenni a nemes, az emberhez legméltóbb kö­telességüknek. Mindennapjainkat áthatja az alkotni, teremteni vágyó szándék. Gyermekünkben új embert adunk a holnap szá­mára. Nevelni soha nem volt könnyű feladat és valószínű­leg nem is lesz az. Az örö­mök mellett minket, s a min­denkori szülőket kudarcok is érhetik, bánatunk is akad. Ar­ról azonban soha nem feled­kezhetünk meg — csak azért, mert a mi gyermekeink már szorgalmas munkánk ered­ményeként, jó körülmények között élnek,*—, hogy létez­nek még olyan országok, ahol a gyermekek éheznek, elnyo­másban, faji megkülönbözte­tésben, testi-lelki kínzásokban van részük. Az apartheid nem­csak a felnőtteket érinti Dél- Afrikában, a fasiszta rezsi- mek nem kímélik a haladó gondolkodású emberek gyer­mekeit sem a munkanélküli­ség, a létbizonytalanság őket is sújtja. Sőt talán őket — védteleneket — még inkább. A mi gyermekeinknek mind­ezt szerencsére nem kell átél­niük. De érteni, tudniuk, igen! S az. hogy mindezek meg­szüntetéséért küzdeni tudó fel­nőttekké váljanak, a mi dol­gunk. A gyermekeknek — egész­séges fejlődésük érdekében — a világon mindenütt különle­ges gondoskodásra és megkü­lönböztetett figyelemre van szükségük, — állapította meg az ENSZ 1959-ben a gyerme­kek jogairól szóló deklaráció­jában. E nyilatkozat elfoga­dásának 20. évfordulóját, az I979-es esztendőt az ENSZ a gyermekek nemzetközi évé­nek nyilvánította azzal a cél­lal, hogy felhívja a világ köz­véleményének, a kormányok­nak a figyelmét a gyermekek helyzetére, jogainak védelmé­re, azok teljes érvényrejutta- tására. Hazánk, híven a szo­cializmus eszméihez, társadal­mi rendünk humanizmusához, magáévá tette az ENSZ fel­hívását. Megalakult a Nem­zetközi Gyermekév, Nemzeti Bizottsága, mely programjá­ban célul tűzte ki: szocialista hazánkban tovább gazdagítsuk az okos gyermekszeretetet, ápoljuk a szocialista család­eszményt, javítsuk a gyerme­kek testi-lelki és szellemi ne­velésének, egészségügyi ellátá­sának feltételeit, erősítsük gyermekeink érdekében a tár­sadalmi összefogást. Munkál­kodjunk továbbra is közösen azon, hogy gyermekeink ké­pességei még teljesebben bon­takozhassanak ki, hogy egyé­ni vágyaiknak, valódi képes­ségeiknek, a társadalom igé­nyeinek megfelelően választ­hassák meg életpályájukat.' Neveljük őket alkotó mun­kára. a munka szeretetére. ne­veljük őket olyan felnőttekké, akik lelkiismeretesen dolgoz­nak és harcolnak a szocializ­musért. a haladásért. olvan közösségi emberekké, akik vállalják nemzetük, hazájuk sorsát és gondját. Igv vezet­hetjük őket a teljesebb embe­ri élet útjára. Alapvető tö­rekvésünk, hogy gyermekeink­nek növekvő lehetőségeink a’apján még többet, még ér­tékesebbet ad junk. Ez az egész társadalom, minden szülő ér­deke, kötelessége. Tudatában vagyunk annak, hogv sokat kell még tennünk mind a szü­lői felelősség erősítése, mind a fiatalok családi életre neve­lése érdekében. Mert miköz­ben neveljük, tanítjuk őket, ők is formálják, alakítják ön­magukat, a családot és az egész társadalmat. A Magyar Nők Országos Tanácsa magáévá tette a gyermekév nemzeti és nemzetközi programját. A nemzeti bizottsággal és a Nemzetközi Demokratikus Nő­szövetséggel aktívan együtt­működve dolgozik a célok, a programok megvalósításáért, annak a meggyőződésnek az alapján, hogy ez a tevékeny­ség is hozzájárul az egész vi­lágon a gyermekek sorsának javulásához, ahhoz, hogy föl­dünkön mindenütt nyugodt, békés, boldog ünnepek és hétköznapok legyenek. SÖTÉTSÉGGEL NINCS Á tél itt motoz titkosan és nesztelenül, éhesen mint nemes ragadozó. A hőmérővel kacérkodik, ül­dözőbe veszi a keskeny, fel­sózott járdán sietőket, akik apró lámpák alatt botladoz­nak. A decemberi szél hideg szimfóniákat játszik, fagyott jégtükrök ropognak. Az ablak elhomályosult üvegén át fény szüremlik át, felkavarja a szunnyadó söté­tet. A tél csendes háborgása közepette életről árulkodik. Az asztal végén Boros Béla nagyokat szippant a gyorsan elhamvadó cigarettából, úgy mondja: — Nem fáradtam el... Talán arra gondol, hogy ha valami erősen foglalkoztatja az embert, aligha marad ide­je számolni a pillanatokat. A szécsényi termelőszövetkezet elnöke pedig nem tartozik azok közé, akik sűrűn pislog­nak karórájukra. Szervezete a legpontosabb óramű, amely hozzászokott a- pirkadatokhoz és az éjszakákhoz. Napközben azonban a szer­vezet sohasem parancsolt. X Amikor az ember zsenge korára emlékszik, mintha kedves romokat csodálna hal­vány fáklyatűzben. Néhány órára az elnöki szobában fel- lobban a fáklya lángja. S a képzeletbeli mozivásznon a téeszelnök életének izgal­mas filmkockái peregnek. — Negyvenegyedik évemet töltöm Nógrádban — sóhajt fel, de mintha csak azt mon­daná: tegnap érkeztem. Keszt­helyről vetődött Nógrád-Hont vármegyébe az állattenyészté­si egyesülethez, s azóta itt ra­gadt. Ahogy mesél, felevened­nek régi hétköznapok, a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezésének epizódjai. — A törzskönyvezési fel­ügyelőség vezetője voltam, amikor Balassagyarmaton be­lefogtunk az egyéves szakosí­tó tanfolyamba. Kellett az ál­lattenyésztést értő szakember, mint egy falat kenyér.... S akkor Boros Béla tanren­det fabrikált, tankönyvet ké­szített, odaállt a katedrára, s az ország minden tájáról ér­kezett fiúkat, lányokat oktat­ta, akik igazán szomjúztak az új ismeretekre. Ma is, járjon bárhol, ritka eset, hogy ne köszönne rá valaki. Akit már nem ismer meg, de az emlékszik rá, s megindulva gondol vissza a Balassagyar­maton töltött hónapokra. S jött 1961 s jött Szécsény. A nagyközségbe valami mindig visszahúzta Boros Bélát. — Egyedül voltam szak­ember. Csupa olyan becsüle­tes, igyekvő ember közé ke­rültem, mint Velencei János. Jászberényi Pál, Varga János, akikkel még ma is együtt dol­gozom — emlékszik vissza. Ezekben az esztendőkben a közös gazdaság híre túljutott a megye határain is, amit az elnök szerényen jórészt a sze­rencsének tulajdonít. A fá­radságot nem ismerő tagok­nak, a szomszédos tangazda­ságnak, melynek élén Faragó Gusztáv állt. A tangazdaság veisenyre serkentette a ter­melőszövetkezetet, felcsillan­totta a holnap csábító lehe­tőségét. A szécsényiek meg­verejtékeztek a sikerekért, s amikor Boros Béla dőzsölhe-, tett volna a nyugalom bőségé-’ ben, indult a hegyek párká­nyai alá, Ceredre. — A szívemhez mindig kö­zel álltak a kemény próbák, az első látásra talán ijesztő problémák... Más vidék — más nép. Kel­lett egy esztendő, amíg is­merkedett, amíg elfogadták őt. Nyár derekán megállt a bá­nyászokat szállító autóbusz mellett, s annyit mondott: — Nincs elég emberünk a takarmány betakarításához! — Jól van, Béla bácsi! Ott leszünk... — bólogattak az ét­kezők, s óra múlva vasvilláva) vállukon indultak a kaszálóra. Boros Béla arcán pedig meg­jelent a jellegzetes mosoly, amely a győztes hadvezérek szemeiben csilloghatott haj­dan. Közben a szécsényi terme­lőszövetkezet viharos éveket élt át, míg ő Cereden tusako- dott, hogy mostoha körülmé­nyek között is dicséretesen gazdálkodjanak. Szécsényböl veszteségről, alacsony hoza­mokról röpködtek a hírek: — Baj van, Béla! Nagy szükség-lenne rád itthon — hívogatták ismerősei, régi munkatársak Úgy mondták itthon, mert tősgyökeres sze- csényinek fogadták be. S Bo­ros Béla valami belső kény­szer parancsára ment elnök­nek 1972-bep, mert a meredeK hegyoldalak között szépen pendült a gazdaság. Azt érez­te, hogy a Káprások környé­kén nagyobb szükség lenne rá. Azóta három — 1974, 1976, 1977-ben kapott — kiváló ter­melőszövetkezeti cím tulajdo­nosa lett a termelőszövetkezet. — Nem Boros Béla érdeme ez! A munkatársaké, a tagoké és alkalmazottaké — hárítja el az elismerést, amely mást talán megrészegített volna. Jó néhány tanácskozás jegyzőkönyvében ott szerepel a szécsényi tsz-elnök vessző- paripája: a „szellemi tőke”. — Sohasem restelltem ná- lamnál okosabb emberekkel körülbástyázni magam. Elvem, hogy a vezetőnek kötelessége az utódokat felnevelni... VÉGE Imád a beosztottaival vitat­kozni. Azt vallja: a vita — bizalom, gondolatcsere, s az értelmes gondolatok születé­se nincs se korhoz, se nemhez, se munkakörhöz kötve. Ezért van az, hogy amikor be-be- járja a hatalmas gazdaságot, felfrissülve tér vissza kuckójá­ba, hiszen tartalmas eszme­cserék üdítették a traktorosok­nál, baromfigondozóknál. Megint hallott, látott valami újat, érdekeset, hasznosat. Talán erre mondhatta Alf­red de Vigny: „Aki látni tud, annak számára nincs kárba veszett időt. Ami másnak tét­lenség volna, az neki megfi­gyelés és elmélkedés”. Boros Béla az elmélkedők közé tartozik. X Cereden történt. Az egyik helybeli becsiccsentett, s meglátva Boros Bélát, lesütöt­te a szemét. — Berúgtam, Béla bácsi — dünnyögte. — Jól van, gyerek, de az­tán semmi ramazuri otthon — hagyta rá az elnök. Másnap a férfi beküldte a feleségét a tsz-irodába, lelkéte kötve, hogy mondja el: nyugodtan lefeküdt aludni. ;— A szécsényi elnököt szere­tik az emberek. — Mert én is szeretem őket! Régi aranyigazság: a sikere­ket senkitől sem szabad eltu­lajdonítani. S ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltük, a hibát a vezetőknek elsősor­ban magukban kell keresniük, mert volt valami, ami elke­rülte figyelmüket — magya­rázza bölcsen. — Mindenkit egyformán nézek. A mérce a képesség... Kinéz az ablakon, belefúrja szemét a sötétbe, mintha kö­szönne a régi ismerősnek, a bebókoló estének, amely ál­talában itt éri el. Hányszor volt már, hogy felesége ked­venc ételét főzte ebédre, s háromszor melegítette fel, míg kései vacsorára tálalhat­ta. Velenczei Zoltán, a párttit­kár kopog be. — Elnök elvtárs, kezdődik a taggyűlés — mondja. — Megyek, Zolikám... — nyugtatja az elnök, s felém fordul. — Az unokák sílécet kértek karácsonyra. Holnap szakítok egy órát, hogy kerít­sek... A hamutartó megtelt csikkekkel. Boros Bé­la összepakolja jegy­zeteit, amint szokta ilyenkor. Cipeli magával, mert a sötét­séggel sohasincs vége egy nap­nak. M. Szabó Gyula i NÓGRÁD - 1978. december 23., szombat 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom