Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-22 / 301. szám

négy égtáj íelé

MOZGALMAS, SŐT —

helytálló itt a szó — zűrzavaros esztendő búcsúztatására készül a salgótarjáni öblös- üveggyár Furák Teréz nevű mérőhenger-jelölő brigádja. Ezt az évet egyértelműen „áldozatként” tehetik a gyár „asztalára”, mert egyéni érdekük volt az, amire a legkevésbé lehettek tekintettel.

Ügy kezdődött, hogy kevés rendelést kapott a gyár a mérőhengerre, magyarán: nem tudtak munkát adni a brigád asszonyainak. összehívták hát őket, ott volt a főmérnök, az üzemvezető is, s ecsetelték a „patthelyzetet”. Elmondták, hogy addig, amíg a megszokott munkát adni nem tudják, más feladatra, más gépekre kell menni. Az első kérdés, ki tud három műszakos munkát .vállalni?

Palincsár Józsefné és Put- nok Gyuláné az első önként • jelentkezők között volt. Olyan könnyű lett volna az átállás?

— Egyáltalán nem —* mondja — Putnokné. — Családosak vagyunk, jómagam iskolába is járok, tudtam, hogy nem könnyű, amit vállalok. De úgy gondoltam, addig ki kell bírni, amíg fordul a helyzet.

— Megtehették volna, hogy nemet mondanak — teszi hozzá művezetőjük, a tiszteletbeli brigádtag, Huszár Miklós- né. — Hiszen valamilyen munkát mindenképpen kaptak volna. A lelkiismeret döntött.

— No, meg munkásbecsület is van a világon — fűzi a szót Palicsámé. — Erről a brigádról rosszat nemigen hallhatott. Közülünk került ki a szocialista munka hőse is, brigádvezetőnk személyében. Nekünk adnunk kell magunkra.

Szétszóródott hát a brigád, szinte a négy égtáj felé. Volt, aki a Wagner pattantó- csiszoló gépre került, mások az új francia automatára, vagy az NDK világításcsiszoló gépre. Néhányan a festő I-nek segítettek szitázni, akadt, aki a dekorcsiszoló automatán kapott helyet.

— Tudja, sokszor kerültünk megalázó helyzetbe — teszi le a voksot újra Putnok Gyuláné. — Egy darabig a, fűrészgépen dolgoztam, a Sufitát vágtam, mögöttem egy fiatal kislány csomagolt. Olykor eltűnt órák hosszára, csomagoltam helyette. Másnap ugyanő kioktatott, hogyan kell a gépen dolgozni. Mert akárhová kerültünk, mi mindenütt újnak, tanulatlannak számítottunk. Nem tagadom, gyakran a kétségbeesés szélére sodródtunk az ide-oda hányódás miatt. Egyszer ilyen izomlázunk volt, másnap már másfajta sajgott a tagjainkban.

— Idegileg is kikészíti az embert, hogy reggel, amikor kivackolódik az ágyból, még nem tudja; aznap vajon hová vetődik — kapcsolódik Kiss Pálné is a szóhoz. — Marika, a művezetőnk, sokszor úgy búcsúzott tőlünk; aztáp hozzatok reggel meleg holmit is! És bizony, olykor szükség volt rá, hiszen egynémely nap még vagonrakodással, szabad ég alatti csomagolással is „megörvendeztetett” bennünket.

Három brigádtag leszámolt. Meglehet, hogy amúgy is mentek volna, így azonban arra kell gondolni, a kusza körülmények is alájátszottak a döntésnek. Egyikőjük két műszakos munkát sem akart vállalni, még rövid időre sem, az új helyén három szakra jár. Régi társai kicsit értetlenül tárják szét karjukat: ki tudja, miért volt ilyen sürgős mehetnékje?

Előfordul, hogy egyikük- másikuk anyagilag is kárát látja a változékony munkának. Putnokiné átlagkeresete most például 400 forinttal csökkent.

— Az új helyemen, a csiszolóautomatán most rendeztek normakarbantartást. Szegény embert még az ág is húzza, engem is kellemetlenül érintett.

16 esztendeje dolgozik együtt a brigád. Egyáltalán tudnak-e valami kapcsolatot tartani egymással azok, akik régen egymás rezzenéséből is értettek?

— Hihetetlen, de igen — mondják egyöntetűen. — Talán éppen a szétszórtságunk miatt megragadunk minden alkalmat, hogy együtt lehessünk. A munkás kulturális hetek rendezvényein általában tízen mindig találkoztunk. A mostoha körülmények ellenére éves vállalásunkat is teljesíteni fogjuk, ez megint csak becsület dolga.

Háromnegyed éve már, hogy a Furák Teréz brigád asszonyait mindig oda hívják, ahová a gyár érdeke kívánja.

— Milyen most a hangulat?

— Már nem morgolódunk

annyit — szól a többiek nevében is Palincsárné. — Beletörődtünk, hogy nekünk most ez jutott. Oldódott kicsit a kedvünk azért is, mert halljuk rebesgetni, hogy jövőre hitelesített mérőedények

gyártását vezetik be. Remélhetjük hát, hogy idővel újra a megszokott munkát végezhetjük.

Nem kevés „áldozatot” vállalt a brigád 23 tagja. Az öblösüveggyár történetében is első ízben fordul elő, hogy ilyen próba elé állítottak egy közösséget.

S vajon, mondtak-e érte egy köszönöm-öt?

— Igen, mondtak így is, szóval kifejezve — bólintanak az asszonyok. — De bőven felér egy köszönömmel, hogy bármit kérünk, módjuk szerint megadják vezetőink, hogy gyakran megkérdezik, mi a panaszunk, mit segítsenek. A pártbizottsági ülésen is dicsérő szóval illették a brigádot.

— EZT LÁTTÁTOK MÄR?

— emel fel a művezető az asztalról egy brigádnak címzett borítékot. Szép grafikát húz ki belőle, kézről kézre adják az asszonyok. Megillető- dött bólintások kísérik a lap útját.

Az Üvegipari Művek vezérigazgatója kívánt boldog űj esztendőt rajta a brigádnak.

Szendi Márta

Romany Pál:

Mezőgazdaságunk

mérlege

A mezőgazdaságban nincs két egyforma esztendő. Hogyan is lehetne, amikor nemcsak az emberi munka alakítja, nem csupán az alkalmazott gépek, vegyszerek, növény- és állatfajták, felhasznált anyagok formálják eredményeit, hanem — szó szerint — a szél, a fény, az eső, a nem szabályozható hőmérséklet is. Földünknek ezen a táján pedig ez utóbbiak is nagyon változékonyak. Hogyne örülnénk tehát annak, ha azt látjuk, hogy a mezőgazdaságban fáradozó ember szorgalma, találékonysága ismét győzött: többet adott a föld, mint egy évvel előbb, jobb a termés, nagyobb a jószágállomány, több jut a raktárakba, üzletekbe is. Igaz, a nagyobb árumennyiség nem mindig növeli az előállító gazdaság, vagy az ország jövedelmét, de ez már egy nagyon szerteágazó, másik kérdés. Másik, de ezzel is foglalkozni kell, mert a választ nem bízhatjuk az időre.

A mezőgazdaság alapvető fogyasztási igényeket elégített ki mindig, indokolt ezért, hogy először a termelési teljesítményeket vegyük sorra. Az 1977. évi jó termés után előirányzott 3,9 százalékos növénytermelési és 1,2 százalékos állattenyésztési növekedés nem volt csekély. Azzal számolt a terv, hogy az állami szektor 3,1 százalékkal növeli a teljes mezőgazdasági termelést, a szövetkezetek

4,5 százalékkal, míg a mező- gazdasági kistermelés lényegében szinten marad. így vált tervezhetővé a mező- gazdasági termelés országosan 2,5—3 százalékos növekedése.

A Központi Statisztikai Hivatal csak a mérlegek lezárása, a számadások elvégzése után összegez, de az látható, hogy a mezőgazdaság teljesítménye a tervnek megfelelő lesz. Mégpedig úgy, hogy a növénytermesztésnek a tervezettől való elmaradását, az állattenyésztés, hizlalás, állatállomány-növekedés többlete pótolja, kiegyenlíti. Búzából, kukoricából még soha nem termett eny- nyi egy hektáron, mint az idén. Vágóállatot — vágósúlyban számolva — közel másfélszer annyit állítottak elő az országban, mint 1970- ben. A múlt évben csupán a hízott sertés 11,2 millió mázsa volt, ami az 1970. évi kétszerese. Az idén várhatóan több lesz. Mezőgazdaságunk így tehát eleget tud tenni alapvető belföldi szállítási-ellátási kötelezettségének. Az ország 10 és fél milliós lakossága, az

idelátogató mintegy 16—18 módszereken is változtatnunk millió turista ebben az évben kell, amelyeket még öt évvel is erről győződhetett meg. ezelőtt ideálisnak tartottunk.

Az asztalos kisiparosokból szerveződött IPOLY Bútorgyár a város legöregebb üzemei közé tartozik. Állandóan fejlődve jutott el oda, hogy az egykori manufakturális állapotokból k<»szerü berendezésekkel, automata gépekkel gyártó modern üzemmé vált Balassagyarmaton. _ __ . — kulcsár felv. —

Mezőgazdaságunk nyersanyagot ad a feldolgozóiparnak, a könnyűiparnak és az üzlethálózatoknak és más fogyasztóknak. Annak a nagy feladatnak a teljesítéséből is kevés maradt el, amit az 1978. évi, a 62,6 milliárd forintot kitevő tervezett összes agrárexport képvisel. Kisebb lesz az export a tervezettől, az agrártermékek importja pedig — ide számítjuk a déligyümölcsöt, a kávét, de a fehérjetakarmányként használt szóját is — a tervezett körüli értékben valósul meg. Az ország fizetési mérlegének egyenlegét így kisebb mértékben tudja javítani a mezőgazdasági áruforgalom, mint ahogyan azzal a terv számolt.

Az országos kép ezernyi részlete természetesen nagyon különböző. Termelési költségeink megnőttek, de több esetben indokolatlanul drágán termelnek, abrakot használnak olyankor is, amikor olcsóbban is lehetne ta- karmányozni. A termésátlagok sem csak a talaj minősége, vagy az időjárás alakulása szerint változnak, hanem a munka minőségét, a vezetési munka alakulását is tükrözik. Azonos természeti feltételek mellett nagyon is különböző termelési eredményekkel találkozhatunk.

Ahol egy héttel később vetettek, sokszor mázsákkal mérhető átlagtermés-veszteséggel fizettek olyan késedelemért, amely más, jobb időjárás mellett esetleg fel sem tűnt volna. Hasonlóak a tapasztalatok a fajtaválasztásnál is. Az idei időjárás, a késői tavasz, a csapadékos hűvös nyár más érésidejű fajtákat jutalmazott, mint tette volna egy „átlagos” időjárású évben.

A mezőgazdaság mindig olyan műhely volt, ahol szabad ég alatt folyt a termelés. Ennek megfelelően megvolt a maga kockázata is, hol nagyobb, hol pedig — az agrár- tudományok fejlődésével — kisebb és valószínűleg mindig meg is lesz. Nem várhatunk mást jövőre sem az időjárástól, de mást, többet kell kívánnunk önmagunktól. Az 1979-es esztendőben mező- gazdaságunk fokozott feladatokat kell, hogy vállaljon nemcsak az ország lakosságának, eddig is megszokott színvonalas élelmiszer-ellátásában, hanem külkereskedelmi mérlegünk egyensúlyának helyreállításában is. Kell-e mondanom, hogy az idei év- . nél nem könnyebb külgazdasági viszonyok mellett, azaz nagy nemzetközi versenyben. Az agrárexport mintegy 12 százalékos növelését tervezzük jövőre, de úgy, hogy a termelési eredmények csupán mennyiségi növelése helyett a hozam és ráfordítások ésszerű, kedvezőbb viszonyát helyezzük előtérbe.

Gyorsan változó világban élünk, ahol a nemzetközi kereskedelem zajló porondján napról napra változik a helyzet. A mi mezőgazdaságunk „exportorientált” gazdaság, akármit teszünk tehát, nem saját kívánságunkból és vágyainkból kell kiindulnunk, hanem azt kell cselekednünk, amit az exportpiac megkövetel. Akkor is ezt kell tenni, ha begyakorlott, eddig bevált kényszerpályákat kell feladnunk, ha kénytelenek vagyunk más szemmel nézni néhány olyan termékünkre, amelyeknek gazdaságosságához évtizedekig nem fért kétség, ám ezt változó körülmények most megkérdőjelezték. Várhatóan olyan technológiákon,

H

angsúlyozni kívánom azonban azt, hogy szocialista mezőgazdaságunk fejlődésében nincs szó semmiféle új, vagy másfa j- l a helyzetről, hanem „csak” ötéves tervünk időarányos, egyenletes végrehajtásának követelményéről. A mezőgazdasági termelés 1979-re tervezett 3—3,5 százalékos. növekedése úgy valósítható meg, ha az állami szektor gazdaságai legalább 6 százalékkal, a szövetkezeti szektor gazdaságai pedig legalább 4 százalékkal növelik a bruttó termelési értéküket. A mezőgazdasági termelés szerkezetének kialakításánál a nagyüzemek azt vegyék figyelembe, hogy az összes termelésen belül 1979-ben u növénytermesztés termelési értéke nagyobb mértékben növekedjék, mint az állattenyésztésé. Ez, az idei esztendő tanulságait is figyelembe vevő célkitűzés megalapozná az állattenyésztés bővebb és megfelelő összetételű takarmánybázisát, valamint exportfeladataink teljesítését. A kitűzött célt — ez sem új, de nagyon sürgető — jórészt belső tartalékaink mozgósításával, a hatékonyság sokat emlegetett növelésével tudjuk és kívánjuk elérni. Beleértve az üzemi adottságoknak leginkább megfelelő, az üzem- és munkaszervezés oldaláról is legkedvezőbb faj- és fajtaösszetétel megválasztását, az anyagokkal, energiával, takarmányokkal, eszközökkel és munkaerővel való ésszerű takarékosságot is. El kell - érnünk, hogy a hozamok — főleg a fajlagos mutatók terén meglevő — üzemek közötti és az egy üzemen belül az évek közötti szóródás mérséklődjön, a technológiai fegyelem javuljon. Nagy feladat az is, hogy a mezőgazdasági nyersanyagból mind értékesebb, jobb áron eladható terméket állítson elő élelmiszeriparunk.

A felszabadulás óta két- megyényi területet vontunk el a mezőgazdasági műveléstől, hektárban kifejezve eny- nyi „veszett” el. Azért írom idézőjelben, mert ez a föld nem veszett el a szó szoros értelmében, csak éppen a termelésből vontuk ki általában szükséges célokra, utakra, lakótelepekre, gyárakra. Csak egy példa: ha megépül az M—3-as autópálya, amit sokan nagyon várnak, közel egy állami gazdaságnyi terület esik ki ismét. Tudjuk természetesen, hogy a mezőgazdaságilag művelt terület más okokból is csökkenni fog. A terv félszázalékos csökkenéssel számol, amit nem szabad túllépni.

Ha van hol termelni, akkor is jobban, mint eddig, szükség lesz a termelés megfelelő anyagi-műszaki megalapozására. A hetvenes évek mező- gazdasága más, mint a 15—20 évvel ezelőtti volt. Ezer szállal kötődik más iparágakhoz, amelyek gyártmányai, szolgáltatásai, átvételi készsége, vagy információi nélkül gyakorlatilag a manapság elvárt színvonalon nem tudna működni a mi agrártermelésünk, amely már maga is helyenként ipar, vagy ipari jellegű. Mindez kölcsönösséget tételez fel, a mezőgazdaság szerteágazó ágazati kapcsolatain keresztül, nemcsak kap, hanem ad is. Jogos az igény, hogy szállításai hasonló módon pontosak, jó minőségűek legyenek.

Nem érdektelen talán elmondani, hogy sok külgazdasági nehézségünk ellenére is el tudtuk érni, hogy a mezőgazdaság 1979. évi gépberuházás-előirányzata az ez évi szinten alakuljon. A tőkésországokból származó importgépbeszerzés azonban csökkenő értékű lesz. A hazai gépgyártás- és importlehetőségeket figyelembe véve 1979- ben 7500 traktor, 4000 tehergépkocsi, 7000 pótkocsi, 2000 kombájn. 800 önjáró szálasta- karmány-betakarító gép beszerzésére nyílik lehetőség, összességében — úgy tervezzük, hogy növényvédő szerekből is a kívánt mennyiségben, megközelítőleg a kívánt összetételben el fogjuk tudni látni a mezőgazdaságot. Ebben is a hazai vegyiparé és a szocialista országok szállítóié a fő szerep.

Mezőgazdasági nagyüzemeink, erdőgazdaságaink fő feladata most az, hogy a tervben előirányzott termelésnövekedéssel 10 százalékos nyereségnövekedést valósítsanak meg 1979-ben. Ebben az esetben az 1980-ban felhasználható saját fejlesztési források az V. ötéves tervben előirányzott körül alakulnak, ami lehetővé teszi a termelésfejlesztés zavartalanságát.'

1979-ben és a későbbi években is kamatoztatni kell tudnunk a mezőgazdasági kistermelés szervezésében az elmúlt esztendőkben szerzett tapasztalatokat. Mindenki tudja, hogy a ház körül, kevés befektetéssel — bár sok és kemény munkával — az ország számára fontos és a termelőnek is megérdemelt hasznot hozó termékeket lehet előállítani. A nagyüzemektől nem szívesség, hanem pártunk agrárpolitikájától diktált kötelesség ennek a törvényes keretek között végzett munkának segítése, feltételeinek szervezése, beleértve a szükséges szakismeretek nyújtását is. Ez utóbbiban ilyentájt különösen indokolt lehet a nagy hagyományokkal rendelkező „Téli esték” felhasználása.

A hagyományos — nem régimódi. Keressék állami és szövetkezeti nagyüzemeink továbbra is annak a módját,' hogy integrációs szervezési tevékenységüket megerősítve ,— ahol lehet, új területekre kiterjesztve — fejlesszék a munkamegosztást, együttműködést a közös és a háztáji között. Hozzájárulva ezzel is ahhoz, hogy mezőgazdaságunknak csakugyan minden meglevő termelőeszköze

mindannyiunk javára működjék is.

Az esztendő vége az embert — különösen a mezőgazdaságban dolgozó embert — akaratlanul is számvetésre, visszatekintésre készteti, arra, hogy mérlegre tegye a gazdasági évet jó és rossz napjaival együtt. Országszerte készülnek már a zárszámadásra, dolgoznak a mérlegbeszámolókon, megvonják a mérlegeket, de nemcsak a termelőüzemekben, hanem az ágazati irányításban is. Rendszereznünk kell az esztendő tapasztalatait, hazai és nemzetközi tanulságait. Országosan is fontos feladat ez, de a gazdaságokban. vállalatoknál, a brigádokban is. Hasznosabb, eredményesebb munkát kell végezni jövőre mindenütt. Agrártermékeinknek állni kell a versenyt árban, minőségben, szállítási megbízhatóságban minden piacon.

P

ártunk két évtizede bevált agrárpolitikája, a munkásosztály és a parasztság történelmi szövetsége változatlanul sikereink záloga. Teendőinket hosszú távra megszabják a Magyar Szocialista Munkásoárt Központi Bizottsága 1978 márciusi határozatában foglaltak. Közös erőfeszítéseink bizonyára eredményesek lesznek az elkövetkezendő 1979-es esztendőben is.

J NÓGRÁD - 1978. december 22., péntek 3