Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-14 / 294. szám

Az évszázad ugrása Mexikó fővárosában, az amerikai néger Bob Beamon új fejezetet nyitott az atléti­ka történetében. 890 centimé­teres ugrása, amellyel olim­piai aranyérmét nyerte, olyan teljesítmény, amelyet sport- szakértők szerint még a kö­vetkező évezredben sem dön­tenek meg. Beamon könnyen lehet az első, akit saját vi­lágrekordját túléli, amelyre íViég nem volt példa a sport történetében. De menjünk vissza a szá­zadfordulóra és kövessük a soortág történetének fejlődé­sét. 1901-ben a hivatalos világ­rekord a férfitávolugrásban 761 centiméter volt- 1931-ben 798 centiméter. 1935-ben Jes­se Owens 813 centiméteres re­kordot ért el és 1965-ben Bos­ton 831 centiméterrel állított fel új világcsúcsot. 64 eszten­dő alatt tehát mindössze 74 centiméterrel javították meg az első hivatalos távolugrás világrekordját. Beamon egyet­len tilsával '’t centiméterrel szárnvalta túl Boston világ­csúcsát. Bob Beamon 1946 augusztus ?.9-én született, mint egy Ja­maicából bevándorolt kikötő- munkás gyermeke. Szüleit nem ismerte, amikor három­hónapos volt, meghalt édes- ónja. pkit édesanyja néhány h'"ab múlttá követett. A kis Bobot nagymamája nevelte fel, aki takarítónőként kereste meg szűkös kenyerét. Gyer­mekkora nem volt rózsás. A szűkös életmód mellett azon­ban szorgalmasan tanult. Mintatanuló volt és még azt is elérte. hogy a főiskolára ösztöndíjjal felvették. 16 éves korában a 190 cen­timéter magas, nyurga néger fiú a legjobb kosárlabdázónak számított. Komoly ajánlatokat kapott, de nem akart profi sportoló lenni. — Én tanulni szeretnék! — mondta- Egyszer egy iskolai versenyen a tá­volugrással próbálkozott. öt szorgos edzőmunkával eltöltött évig tartott, amíg elérte a 750 centimétert. Fáradhatatlanul, hihetetlen ambícióval dolgo­zott. Egy válogatóversenyen aztán 820 centimétert ugrott és bekerült az olimpiai csa­patba. Mikor megkérdezték, hogy mi sikereinek titka, Bob Beamon mosolyogva válaszolt: — Magam sem tudom, hogy miért tudok olyan jól távol- ugrani!. .. Mexikó fővárosában 1968. október 18-án, az Azték Sta­dionban került sor a férfitá- volugrás döntőjére. Borús idő­ben, meglehetősen erős szélben kezdődött a verseny. Az első három atléta, de Beamon el­ső két ugrása is szintén ér­vénytelen volt, majd a har­madik nekifutásra sikerült 819 centimétert elérni, így ver­senyben maradt. A következő ugrásnál a szél ereje két méter volt másodpercenként, amely a szabályok értelmében megengedett. Nagyszerűen kapta el a lécet és repült- A közönség felmorajlott, min­denki sejtette, hogy új világ­rekord született, csak nem tudták, hogy mennyi. Az elektronikus mérőberendezés eredményét acélszalaggal el­lenőrizték, hpsszú idő telt el, a közönség már türelmetlen volt. Végre megjelent az ered­ményjelző táblán a bűvös 890 centiméter. Fergeteges taps következett. A versenybíróság tagjai még többször is lemér­ték a távolságot, de az ered­mény nem változott. Bob Beamon jelenleg San- tiagóban él második feleségé­vel Andreával és megelégedett embernek mondható. A ház előtt mint „státuszszimbó­lum”, egy legújabb típusú, csodálatos Cadillac áll. A szomszédokon kívül senki sem tudja, hogy itt lakik egy em­ber, aki az atlétikában tör­ténelmet csinált... Beamonnak több állása is van és annyit keres, mint egy átlag amerikai polgár. Egy discotékban dolgozik mint vezető, azonkívül több sport­klubnál tanácsadóként is te­vékenykedik- Felesége, a fe­hér bőrű Andrea, úszóedző. Bob Beamon nagy anyagi kar­riert nem csinált, de őt ez nem zavarja. Első felesége, aki szines bőrű volt, elhagyta. 1972. és 1975. között mint profi kosárlabdázó kísérlete­zett. Erre az időre mosolyogva emlékszik vissza. — Nem hi­szem, hogy ez alatt a három év alatt — mondta — 4000 dollárnál többet kerestem. Én — fejezte be szavait — mint ember, mint atléta nagy tel­jesítményt értem el, amelyet talán egyhamar senki sem tud utánam csinálni. Ez a siker azonban nem tett tönkre. So­ha nem éreztem, hogy ezért többhöz van jogom, mint másnak. S. I Sportkör alakul Nógrádkövesden Jelentős társadalmi össze­fogással készült el Nógrádkö- vesden az 1485 négyzetméter alapterületű homokaszfalt, melyen kézi-, röp- és kosár­labda-, valamint teniszpályát lehet kialakítani. A pályaava- tót november 7-én megtar­tották. Mint azt Domszky György járási sportíelügyeló- től megtudtuk, a kispályák építése egy sportlétesítmény építésének első fázisa. Az el­képzelések között szerepel fu­tópálya salakozása és szegély­részének elkészítése, öltöző és szertár építésé; tereprendezés; kerítés építése. Az elkészült sportlétesítmény felgyorsí­totta és megérlelte Nógrád- kövesden a sportkör megala­kításának gondolatát. Elkez­dődött az előkészületi munka. Megalakult a szervező bizott­ság, mely a kőbánya dolgozói körében megkezdte a szerve­zést. A bizottság „feltérképe­zi”, hogy a leendő egyesü­letben milyen szakosztályok működését igénylik a fiata­lok. Az előzetes megbeszélé­sek alapján asztalitenisz, sakk, röplabda, természetjárás és tömegsport szintjén labda­rúgás sportágakat szeretnének szerepeltetni. Az új sportkör bázisszerve a kőbánya lesz. Természetesen a vállalat dol­gozói mellett a falu lakossá­ga körében is megkezdődött a szervezés. Nógrádkövesden januárban tartja alakuló köz­gyűlését az új sportkör. Sz. F. Megyei elöntő előtt Rövid időn belül jelentős vissz­hangja támadt országszerte a Népsport által idén áprilisban meghirdetett grundblrkózásnak. Iskolák, egyesületek, szakszövet­ségek fogtak Össze, hogy minél több gyerek bekapcsolódjon az új tömegsportba, amely az Edzett ifjúságért akció programjaiban is helyet kapott. Nógrád megyében is megjelent a kiírás, elkezdődtek az iskolai selejtezők, amelyeket a Járási és városi döntők követtek. A megyei úttörőelnökség, a tanács műve­lődési osztálya, a sporthivatal és az STC sportiskolája rendezésé­ben szombaton délután 15.30 óra­kor pedig már a megvei döntő­re kerül sor a salgótarjáni sport- csarnokban. Itt kiderül, hoev a több száz általános Iskolás kö­zül ki a legerősebb, a legügye­sebb ebben a vetélkedésben. Minden kisdiák — akinek in­dulását a helyszíni orvosi vizs­gálat után engedélyezik — em­léklapot, a súlycsoportok I—III, helyezettjei érmeket, a csapat­verseny első három helyezettje serleget és tiszteletdíjat kap. A rendező szervek várják a szülő­ket, a versenyben résztvevők is­kolatársait. a birkózás kedvelőit — a szurkolókat. „Bemelegítés- ként*» 15 órától a tanácsterem­ben levetítik az érdeklődőknek a birkózásról szóló „Tuson keresz­tül” című kisfilmet. Sporthírek Labdarúgó MNK „Vízifoei” egy esélyessel STC —Nagy báionyi Bányász II - O (4 - Of Salgótarján, öblösüveggyá­ri pálya, 100 néző. V.: Fehér H. STC: Szűcs (Kun) — Csé- kl, Varga, B. Kovács — Kiss, Balga, Répás — Szoó, Bíró, Kajdi (Tóth K.), Berindán. Edző: dr. Lakat Károly. Nagy- bátony: Csohány — Csikós, Orosz J., Bertók, Nagykiske — Horváth F. (Nagy J.), Dó­ra, Orosz L. — Kiss, Sütő, Dolencz (Szabó). Edző: Bara­nyai Gyula. Góllövők: Kiss (4), Bíró (3), Berindán és Kajdi (2—2). Lassan felszálló ködben, víztócsákkal tarkított salak­pályán játszotta le MNK- visszavágóját a két csapat. (Nagybátonyban is az STC nyert, 6—4-re). Érdekesség volt az STC rózsaszínűre szf- neződött meze és, hogy Var­ga levágatta a szakállát. Az elsó negyedórában tapogatózó játék folyt, de már akkor is főleg a vendégek térfelén. Ha átkerült a labda, lesen vagy apró szabálytalanságok miatt akadtak el a nagybátonyiak akciói. A hazai gólgyártás több kihagyott helyzet után a 17. percben kezdődött: Szoó szögletét a jó ütemben föl­ugró, szabadon hagyott Kaj­di fejelte a hálóba. 1—0. Nyolc perccel később nem tudtak felszabadítani a ven­dégcsapat védői saját tizen­hatosukon belül, a labda is­mét Kajáihoz került, aki tíz méterről vágta a kapuba. 2—0. Két percet kellett csu­pán várni az újabb gólra: Kajdi ment el a bal oldalon egy jó labdával, pontosan adott be, Berindán fejesét a kapus ismét a balszélső fejé­re öklözte, aki másodszor már nem hibázott. 3—0. A 32. percben Berindán középen kiugrott a védők közül, a ka­pust is kicselezte, úgy lőtt a hálóba. 4—0. Ez lett a félidő végeredménye. Szünetben mindkét csapat két-két játékost cserélt. A 81. percben mintaszerű Kiss— Berindán—Tóth—Bíró akció hozott újabb STC-gólt. 5—0. 7 perccel később Kiss L. 25 mé­terről emelte be a labdát az üresen hagyott bal sarokba. 6—0. Három perc elteltével Is­mét a középpályás szerzett gólt: a lest reklamáló védők közül kiugorva a kapus mel­lett is elhúzott, majd a kapu közepébe guritott. 7—0. A 75. percben Kiss ezúttal húsz méterről óriási bombát kül­dött a léc alá. 8—0. Három perc múlva Bíró szerzett a hetedikhez hasonló gólt. 9—0. A 80. percben Szoó lövése ki­pattant a kapusról Kiss elé, aki negyedik gólját szerezte. 10—0. Egy perccel később Szoó—Biró összjáték után is­mét a tarján! nyolcas volt eredményes. 11—0. A Nagybátony végig alá­rendelt szerepet játszott, a hazaiak szinte tetszés szerint érhették el góljaikat. Erősen kiütközött a két csapat közti klassziskülönbség. Jók: Var­ga, Kiss, Balga, Kajdi, Be­rindán; a vendégcsapatból senki sem emelhető ki. A já­tékvezető jól bíráskodott. Várkonyi Ferenc ! * * TOVÁBBJUTOTT A BOY. SE Még két Nógrád megyei csapat lépett pályára a teg­napi MNK-mérkőzéseken. Mindkettő döntetlent ért el, ezzel a Bgy. SE továbbjutott,' a Romhány kiesett. Eredmé­nyek: MTK-VM—Bgy. SE 0—0, Bp. Vasas Izzó—Rom­hány 2—2 (1—1). Sportolj velünk! Nógrádi OSN-sikerek ÉRTÉKELTÉK AZ IDEI SPORTNAPOK MEGYEI RENDEZVÉNYEIT Kedden délután a salgótar­jáni sportcsarnok tanácster­mében utolsó közös megbe­szélésre gyűltek össze az or­szágos sportnapok Nógrád megyei szervező bizottságá­nak tagjai. Jelen volt Marthy Gábor, az OTSH tö­megsport- és turisztikai osz­tályának helyettes vezetője és Plachi Péter, a megyei párt- bizottság munkatársa is. Ku­gel Tiborné városi tanácsel­nök-helyettes megnyitója után Szúnyog Tibor, a TSH elnö­ke értékelte az Idei OSN Nógrád megyei rendezvényeit. Elmondta többek közt, hogy az ötödször megrendezett sportnapok eseménysorozata a megyében létszám és színvo­nal tekintetében egyaránt felülmúlta az eddigieket. A helyi lakosság minden rétege és korcsoportja bekapcsoló­dott az akciókba, amelyek együttesen több tízezer em­bert mozgattak meg. Ebben döntő szerepük volt az isko­lai testnevelő tanároknak, az állami, gazdasági, társadalmi és tömegszervezetek illetékes vezetőinek, a hivatásos és tár­sadalmi sportvezetőknek. Márciustól novemberig kö­zel másfél száz járási, városi és megyei, félezernél több községi, üzemi és iskolai ren­dezvényre került sor Nógrád megyében az OSN jegyében. A falusi dolgozók spartakiád- jának szombathelyi döntőién a nem hivatalos pontverseny­ben első helyen végeztek a nógrádiak. A leglátványosabb helyi események a községi, járási, városi és megyei sport­ünnepélyek voltak, nagy si­kert is arattak a szép számú közönség körében. Külön ki kell még emelni az Edzett ifjúságért futóna­pokat, az Aranyjelvényesek az olimpiára akció helyi ren­dezvényeit, a szakmai és munkahelyi sportversenye­ket, a szabadtéri tömegsport­napot „Jöjj ki a szabadba és mozogj” címmel, mint a leg­nagyobb tömegeket vonzó eseményeket. De jelentős volt az ifjúmunkás-kempin­gezők és a természetbarátok országos találkozóinak lebo­nyolítása is Salgótarjánban. Emellett olyan színvonalas nemzetközi találkozók is gaz­dagították a programot, mint a Magyarország—Csehszlová­kia ifjúsági labdarúgó-váloga­tott mérkőzés, a Magyaror­szág—Japán női röplabda­válogatott találkozó és a ba­lassagyarmati DIB atlétikai verseny. Az OSN-rendezvények részt­vevői között sokan most is­merték meg a testedzés, a sportolás örömeit, mások ezen keresztül váltak rendszeresen sportolókká. A kisebb szer­vezési, koordinálási hibák el­lenére, melyek tanulságul szolgálhatnak a jövőre, érez­hetően javult a rendezés szín­vonala, előnyösen változott a testedzéssel kapcsolatos szem­lélet megyeszerte. Mindezért elismerés illeti a rendezőket. az irányító szerveket, s mindazokat, akik közremű­ködtek a programok sikeres lebonyolításában. Közülük Kiváló társadalmi munkáért kitüntetést kapott november 7-én Szabó Jenő. a megyei tömegsportbizottság elnöke, s ma veszi át ugyan­ezt a kitüntetést az OTSH- ban Czimmer János, a 211. sz. ISZI testnevelő tanára és igazgatóhelyettese. Az orszá­gos szerv emlékplakettjét kapta ez alkalommal a segítő­kész együttműködésért a CSSTV losonci járási sport­vezetőinek kollektívája; Gecse István, a jánosaknai fehér­neműgyár üzemi tömegsport­felelőse: Hankó János, a me­gyei TSH aktivistája: Horváth Béla. a balassagyarmati vá­rosi TSF vezetője; Kapás Jó­zsef, a megvei tanács műve­lődési osztályának csoportve­zetője: Réoássv László, a me­gvei sporthivatal csoportveze­tője: Tollár Lajos, a salgó­tarjáni városi TSF veze'őte. Rajtuk kfvül összesen har- mincpégven részesültek az OTSH elismerő oklevelében. Az elismerések átadása után Marthy Gábor megkö­szönte a helyi szervező bizott­ság tevékenységét és rövid pohárköszöntőt mondott a to­vábbi sikerekre. Ezt köve­tően a jelenlevők megtekin­tették azt a színes rövidfil- met, amely az OSN megyei ünnepségéről készült. V. F. Atlétika Eredményes ével zárlak Szécsényb?n Nagyszerű asztalitenisz- eseménynek ígérkezik a női BEK negyeddöntőjében ma délután sorra kerülő Statisz­tika—DTC Kaiserberg talál­kozó. A nyolcszoros Európa Kupa-győztes magyar csapat Dulsburgban áll asztalhoz, a sokszoros nyugatnémet vá­logatottakat felvonultató há­zigazdák ellen. Amint Ormai László, a Statisztika vezető edzője elmondta, a legerősebb összeállításban játszanak: Magos Judit, Szabó Gabriella és Oláh Zsuzsa Európa-baj- nolcnők veszik fel a küzdel­met az elődöntőbe jutásért. * A férfikézilabda KEK- ben az NDK-beli SC Magde­burg bekerült a negyeddön­tőbe miután a visszavágó mé "’7ésen 25—25 (11—10) aránvban döntetlen ered­ményt, ért el a spanyol Atleti. co Madrid edlen. Az első ta­lálkozón ugyanis a magdebur. giak 24—16-ra nyertek. * A VCT-torna nyitómérkő­zésén Montego Bayban a svéd háromszoros wimbledo­ni győztes Björn Borg 60 perc alatt 6—3, 6—2 arány­ban győzött az amerikai Ha- rolt Solomon ellen. * Quebecben, nemzetközi jégkorongmérkőzésen egy szovjet csapat 6—3 arányban győzött a kanadai Quebec Nor- diques együttese ellen. * Férfi zónasakkversenyen Frunzében a 17 éves Nino Gurjeli (szovjet) a C. forduló­ban döntetlen eredményt ért el honfitársa, Liszenko ellen és 6 ponttal vezet a mezőny­ben. Mozgalmas évet zártak a széesényi atléták. Az év ej éji gondok és problémák tisztá­zása után sínre került a szak­osztály élete, beindult a mun­ka. Tavasszal Bagyinszki Je­nő testnevelő tanár elkerült Szécsényből. Ez nemcsali a Nógrádi Sándor Gimnázium és Szakközépiskolának oko­zott átmeneti gondot. Az at­léták egy csoportja is edző nélkül maradt. Megszakadt a szakosztály és az iskola kö­zött kialakult kapcsolat. Ősz­szel új testnevelő, Istók Fe­renc került a tanintézethez, aki oktató-nevelő munkája mellett jelentős feladatot vál­lalt az atlétikai szakosztály munkájából. A gondok és problémák el­lenére eredményes idényt fe­jeztek be a széesényi atléták. Ha egyáltalán egy szakosz­tály munkájában használ­hatjuk ezt a kifejezést; túltel­jesítették a tervet. Legalábbis a minősített versenyzők szá­mát illetően. Ez elsősorban Dropcsa László odaadó, lel­kiismeretes edzői munkáját dicséri. Az edző nem kis büszkeségére van egy arany­jelvényes ifjúsági gyaloglójuk: Fűzi Csaba. Két versenyző az ezüst, egy pedig a bronz fo­kozatot /érte el. Gyaloglócsa­patuk hatodik lett az országos bajnokságon. Ezzel olimpiai pontot szereztek megyénknek. Tóth Pál az országos serdülő­bajnokság B kategóriájában száz méteren ötödik lett. A négypróba összetett verseny­ben 1565 ponttal, a negyedik helyen végzett. A szakosztály­nak több ezüst, és bronzjel­vényes serdülő atlétája van. Pénzes István neveltje, a kala- pácsvető Babinszki László if­júsági ezüst szintet teljesített. Az atléták az idén hozták azt az eredményt, amit velük szemben támasztottak, a szé- csényi sportélet fókuszában állnak. Zömével ők jelentik a minőségi sportot a nagyköz­ségben. Az ő eredményeiket jegyzik a „sporttőzsdén”, f?v érthető, hogy a 79-es évben magasabbra kerül a mérce. Nagyobb lesz az elvárás a szakosztálytól. Ez természe­tes, hiszen a nagyközség sport­körétől. atlétáitól joggal vár többet a szakvezetőség. Együtt a szakosztály vezetés, az edzői gárda. Sportolók számában sincs hiány. Az ő közös tevé­kenységükön múlik, hogy egv év múlva mit jegyezhet le a krónikás sikerükről, eredmá. nyeikről, esetleges kudarcaik­ról. — Szenográdi — | NÓGRÁD - 1973. december 14., csütörtök i

Next

/
Oldalképek
Tartalom