Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-23 / 302. szám

Thália amatőr hódolói

Megyei öntevékeny színjátszásunk ma

' Egy megye amatőr színjátszó mozgalmát, annak színvonalát számos tényező meghatározza, de alapvetően minősíti: hány fesztiválra, országos versenyre érett együttese van. A legutóbbi országos fesztiválra, a decemberi balassagyarmatira hét csoport jelentkezett, s végül is három jutott el — a 38 közül — a legjobb tizennégy közé. S ezzel elégedettek lehetünk: különösen, ha tudjuk, hogy a be nem jutottak közül szintén ott lehetett volna még egynémelyik, hiszen a tudása megvan hozzá.

Januárban Szentendrén rendeztek több megye részvételével területi minősítő versenyt, ezen a bemutatkozott csoportjaink három arany, két ezüst, és ^y bronz fokozatú minősítést szereztek. Nem akarok túlzásba esni, de meggyőződésem: ez az eredmény becsületére válna tőlünk nagyobb, gazdagabb kulturális örökséggel rendelkező megyék számára is. Kétségtelen, hogy a legegyenletesebben dolgozó, már hosszabb idő óta az országos élvonalban tanyázó együttes a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad (rendező: Molnárné Merczel Erzsébet), mely nem véletlenül kapott meghívást nyár elején Kazincbarcikára, a Horváth Istvánról elnevezett nemzetközi amatőr- színjátszó-találkozóra. Mellette nőtt fel a szintén balassagyarmati Ex Libris együttes (rendező: Tibay András) szépen beszélő, megfelelő játékkultúrával rendelkező színjátszókkal: a vanyarci (rendező; Kovács Pál), a salgótarjáni TEMPRESS irodalmi színpad [(rendező: Molnár Ernő), s kelt újra életre néhány évvel ezelőtt „Csipkerózsika-álmából” egy 91 éves múltra visszatekintő együttes, az ország legrégibb munkásszínjátszó-cso- portja, a salgótarjáni Petőfi színjátszó szakosztály (rendez- ző: Csics György).

És a sort, természetesen még folytathatnánk, mely végig azt bizonyítaná, hogy öntevékeny színjátszásunk ma — különösen, ha fesztiváleredményeiket' is felsorolnánk — jelentős szerepet tölt be az amatőr mozgalom egészében, országosan is figyelmet érdemel.

0O0

A megyei színjátszó mozgalom fejlődésének nyomvonala híven követi az országosét. A televízió elterjedése okozta stresszből a hatvanas évek közepén új forma térhódítása — az irodalmi színpad — gyógyította ki a mozgalmat. Több évig úgy tűnt, az amatőrség legjobb formája ez. Főképpen azért, mert — úgy ítélték meg — a résztvevők képességének, tehetségének leginkább megfelel. Egy megyei bizottság ülésére három és fél évvel ezelőtt készült előterjesztésből idézzük: „A hagyományos

színjátszás lényegében visszafejlődött”. Akkor ez a megállapítás igaz volt, s ma is az annak, aki a hagyományos színjátszáson a háromfelvoná- sos darabok bemutatását érti, s nem magát a játékot, a játszást, ezek elemeit: a színész mimikáját, gesztusát, mozgását.

A három-négy évvel ezelőtti mélypont után ugyanis az oratorikus játékok monotóniájából —, s megítélésünk szerint az irodalmi színpadi forma önmagában is hozzájárult bizonyos mértékig az ismételt visszaeséshez — éppen, az értelmezésünk szerinti színjátszás vezet kifelé, mind magasabb csúcsokra, S ma már kiMai tévőajáit/aUmk

' 21.35: Egy nyári nap percei jCyörött.

Borsos Miklós szobrászművész, bár Nagyszebenben született, tanulmányai befejezése után sokáig Győrben élt, ezért kötődik minden ídegszálával a városhoz. Itt tudatosodott benne a sokféle művészi elképzelés, innen indult kiállítani 1031-től, a híres Frankel-, Tamás-galériába, a Nemzeti Szalonba.

Borsos szobrait kőbe, bakaltba, vagy márványba faragja. De értékesek rézdomborításai és rajzai, amelyen kevés vonallal teremt megragadó hangulatokat. Nemcsak a vésőt, a tollat is sikerrel forgatta. önéletrajzi írása, a Visszanéztem félutamból, sikerkönyv volt.

A Czigány György vezetésével készült műsorban zene is lesz; közreműködik Haraszti Márta (hárfa), Oláh Margit (csembaló), Mező László (gordonka), Pongrácz Péter (oboa) és az Ars Renata együttes.

jelenthetjük: az amatőr színjátszás palettáját az oratorikus forma csak gazdagítja, és nem uralja.

Megyénk csoportjai örvendetesen erősek a játékban. Rendezőink egy része kiváltképpen ötletes, szakmailag, politikailag felkészült, folyamatosan készen áll a megújulásra. Néhány remek színésszel is dicsekedhetünk, akik közül nem egy — például a salgótarjáni Bazsó Erzsébet. Molnár Ernő — különböző szintű versmondóversenyeken is fényes sikert aratott.

I

A folyamatos fejlődésnek tehát adottak a személyi feltételei.

oOo

Megyénkben 70—80-ra tehető a működő amatőr színjátszó csoportok, irodalmi színpadok száma. De mindössze egynegyedük dolgozik rendszeresen, alkalmaktól függetlenül, folyamatosan. A sokból így lesz kevés, mégis elegendő ahhoz, hogy országosan is legyezzék megyénket. Az első szám nagysága azonban elgondolkoztatja az embert; jelentős tartalékokkal rendelkezik amatőr színjátszásunk. Például: a középiskolákban. A diákszínjátszás kimerül az ünnepi összejövetelekre való

felkészülésben. Ez pedig — kivált a hagyományokhoz viszonyítva — édeskevés.

Voltaképpen ezzel megyei amatőr színjátszásunk gondjaihoz is elérkeztünk — az eredmények után. A mozgalom egyre nagyobb társadalmi megbecsülést élvez, de még nem mindenütt. Sokan panaszolják, hogy az üzemi vezetők akadályoztatják gyakran a fesztiválokon való részvételt is. Néhol szűkösek a működés anyagi, technikai feltételei. A megyei műsorszolgáltatás

rendszerébe szervesebben építhetnék be a színjátszókat, s bizonyára sokat használna a mozgalomnak a régóta dédelgetett megyei bemutató megrendezése és rendszeressé tétele is. Balassagyarmatra ugyanis, hiába van a megyében, törvényszerű, hogy nem juthat el mindenki.

Nem kielégítő — a fejlődés ellenére — a csoportok belső nevelő tevékenysége, nem

eléggé elmélyült, megalapozott darabkiválasztásuk, feldolgozó munkájuk. Sokat várunk ennek javításában a most folyó színjátszórendezői tanfolyamtól, a jövőre újjászerveződő megyei színjátszó-szakbizottságtól, és természetesen a valamennyi szintű állami és szakmai irányítástól.

Thália amatőr szerelmesei

rászolgáltak a törődésre, bizalomra, melyet eddig is élveztek. De valamivel többet is kaphatnának.

Sulyok László

AUKCIÓ ’78

Könyvritkaságok a l\lógrád megyei múzeumokban

A TÖRVÉNYSÉRTŐ film. (December 23.,

SERIFF. Magyarul szombat, 20,05 h.)

beszélő amerikai

Az Állami Könyvterjesztő Vállalat 1978. novemberben Budapesten a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házában megrendezett könyvaukcíóján a Nógrád megyei Múzeumi Szervezet könyvtára is vásárlóként jelentkezett.

A régi és ritka könyvek e nagyszabású, országos szabadpiacán, ahol a kereslet és kínálat törvényei szabadon alakították, emelték az árakat, csaknem 18 ezer forintért kilenc könyvvel és egy képeslappal gyarapodott múzeumi állományunk. A licitálókedvet, versengést,

mint minden esetben, itt is a vásárló igényei szabályozták, vagyis a múzeumainkban folyó tudományos kutatómunka érdekei irányították.

Tulajdonunkba kerültek olyan régi szakkönyvek, amelyek e tudományos munkának elengedhetetlen, hasznos segédeszközei. Ezek közül a néprajziakat (Berde Károly: A magyar nép dermatológiá- ja. — A bőr és betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban. Bp. 1940., Magyar Orvosi Könyvkiadó; Kármán József: A babonáról Kardos tanító és Mihály gazda. Zombor, 1877., Bittermann; A magyar parasztház. Bp. 1907, Magyar Mérnök- és Építészegylet) a balassagyarmati Palóc Múzeumban helyeztük el.

A régészeti témájú könyvek (Hampel József: Űjabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Bp. 1907., MTA; Wosinsky Mór: Az őskor mész betétes díszítésű

anyagművessége. Bp. 904, MTA) pedig a szécsényi hely- történeti múzeumba kerültek.

A megye helytörténeti szak- irodalma két igen jelentős kiadvánnyal gyarapodott, Fényes Elek: Magyarország leírása és Sághelyi Lajos: A magyar üvegesipar története című művével. Fényes Elek Magyarország statisztikájának megalapítója. 1847- ben, Pesten (Beiméinél) kiadott könyvével a reformpoll- kának igyekezett híveket szerezni. Kétkötetes művével —, amelyben a magyarországi viszonyok statisztikai ábrázolását „általánosan” majd „részletesen” vármegyénként adja — forrásértékű kiadvánnyal gyarapodtunk. Olyan statisztikával, amelynek külön érdekességei a pontos, ugyanakkor érzékletes leírások, az egyes már-már művészi értékkel bíró részletek. Ilyen például Nógrád vármegye természeti viszonyainak bemutatása is: „az egész vármegye hegyes, dombos, ezer változásokkal teljes, s a természetnek nemcsak minden ajándékaival bőven megáldott, de egyszersmind bájo- ló szépségű vidékeivel, melyeket a kősziklás hegyormokra épült régi várak omladékai még inkább meglepővé tesz* <) 1 «•

m

nek, az érzést és a szemet is gyönyörködteti."

Sághelyi Lajos könyve (Bp. 1938. Budapesti Üvegesek

Iparegyesülete) a kezdetektől 1938-ig kíséri végig a magyar üvegesipar kialakulását, fejlődését. Tanulmánya az első tudományos igénnyel

megírt, levéltári adatok alapján készült összefoglalása, elsősorban ipar- és céh- történeti vonatkozású. Átfogó, úttörő jellegű műve megyénk üvegiparának fejlődését is bemutatja, tehát a megyei ipartörténeti kutatás lényeges, kikerülhetetlen segítője.

Az aukción megvásárolt

anyag legértékesebb darabjai azok, amelyek nemcsak szakmai, helytörténeti szempontból jelentősek, hanem muzeális értékűek is.

Ilyen Nagy Iván, a balassagyarmati származású történész, geneológus fő műve: Magyarország családai czí- merekkel és nemzedékrendi táblákkal. Kiadták: Pesten, 1857—1868. között, Beimel— Kozma—Ráth. Az impozáns külsővel, félbőr kötésben megjelentetett munkát, amely a védett könyvek közé tartozik, nyolc és fél ezer forintért sikerült megszereznünk. A hatalmas, 13 kötetes mű —, amely bemutatja a magyar nemesi családokat és ismerteti a családtagok életrajzát — kitűnő történeti forrás. Különösen értékesnek tartjuk azért is, mert szervesen kapcsolódik ahhoz az anyaghoz, amit Nagy Iván hagyott a Palóc Múzeumra, és ami a múzeum könyvtárának alapját képezi.

Puskin alkotását, az Anyegint elsősorban a fordító személye miatt vásároltuk meg. Bérczy Károly a balassagyarmati főorvos fia, Madách Imre barátja. 1866-ban adta ki először magyarul Anyegin- fordítását, amely Kosztolányi szavaival jellemezve „igaz csodája az átköltésnek”. Kitűnő fordításával a XIX. század közepén népszerűvé tette Puskint a magyar olvasó- közönség körében. A század- fordulón újjáéledő Anyegín- kultusz hatására és a mű megírásának 100. évfordulójára jelent meg másodszor is Budapesten, 1920-ban, a Gé- nius Kiadónál. Ebből a díszes. ünnepi második kiadásból csak 500 számozott példányt adtak ki és a 316. került hozzánk. Növeli az értékét Krúdy Gyula ihletett előszava, amelyben nemcsak az Anyegin és a Bérczy-fordítás, hanem az új kiadás könyv- művészeti szépségeire is rámutat: „Az új kiadásban Ga- ra Arnold andalító rézkarcai és Végh Gusztáv, nemes illusztrációi ballagnak az Anyegin gyönyörű strófái mellett”.

A könyv különlegességét az adja, hogy többféle szellemiséget ötvöz. Hisz Bérezi Károly Anyegin-átköltése árnyalatnyival biedermeirehb és ennyiben a fordítás időszakát, a fordító egyéniségét is tükrözi. Ennek második kiadása pedig már a századelő szellemi légkörét is mutatja.

Múzeumi szempontból talán legizgalmasabb darab az a képes levelezőlap, amit a könyveken kívül megvásároltunk. Mikszáth Kálmán saját kézírású képeslapja Ms'- tóságos Dr. Chonca Győző Ornak, Budapestre, a Múzeum utca 19-be címezve. Az idős író Horpácsról, halála előtt két évvel, 1908. szentember 8-án. ezen a lanon köszönti utazásról hazatérő barátját, A levelezőlapon a kép egy férfit mutat álló és ugró lovon, alatta Mikszáth írása: „Isten hozta Chonca bácsi!”

Érdemes a lap másik oldaláról is a teljes, közvetlen, meleghangú üdvözlést idézni, hisz kitűnően érzékelteti az idős ember egész felfogását, jellegzetes emberséges humorát: „Ügy kombinálom,

ho ;y érdekes utadról (melyről való kedves értesítésedet köszönettel vettük), körülbelül most érsz haza — minélfogva igen stílszerű lesz, ha ez az anziksz kártya — vagvis Berczy lóháton — elédbe vág, hogy a honi talajon elsőnek köszöntsön nevünkben. Szerető barátod, Mikszáth Kálmán”.

A Nógrád megyei Múzeiumi Szervezet e jelentős szakmai történeti, muzeális értékű szerzeményei a kutatók, muzeológusok munkaeszközei, de lehelnek majdani kiállításaink lá^ogatóközönségénck ismeretet, értéket. szépséget közvetítő egységei is.

Kovács Anna

Karácsonyi koncert Nagybátonyban

EGY FRANCIA NÖ ÉS A SZERELEM. Magyarul francia film. (December 23., szombat, 22.15 h.)

beszélő

NÓGRÁD - 1978. december 23., szombat

Örömmel vettük tudomásul, hogy a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház kamarazene- kara, ezúttal harmadízben, Karácsonyi koncert címmel ismét megkezdte hangverseny- sorozatát. Számomra talán még nagyobb öröm volt, hogy az intézmény nagytermét, eddig még soha nem látott, nagyszámú hallgatóság töltötte meg, ami kézenfekvő bizonyítéka annak, hogy Nagybátonyban és környékén mind több és több lesz azoknak a száma, akik a komoly zenében, de főleg az élő komoly zenében, megtalálják a szépet, a soha el nem vitatható értéket. És hogy ez így van — úgy vélem —, legnagyobb mértékben a művelődési ház és a kamarazenekar összefogásának, a harmadik éve rendszeresen beindított hangversenysorozatoknak köszönhetjük.

A napokban lezajlott koncert -műsorán késői barokk és bécsi klasszikus művek csendültek fel olyan összeállításban, hogy azok az együttesnek úgy technikai, mint minden más adott körülmények szempontjából megfeleltek, ugyanakkor a közönség lel- Kületére, a karácsonyi hangulat, a béke, a szeretet gondolatának megteremtésével is igen mély benyomást tettek.

Händel • Alclna operájának nyitánya csendült fel elsőnek. A kétrészes mű az ország hangversenyéletében igen ritkán hallható, nem csoda tehát, hogy élményt jelentett mindnyájunk számára a megyénkben először megszólaltatott alkotás.

Vivaldi két gordonkára írt versenyműve a hivatásos zenekaroknak is igen közkedvelt műsordarabja. Hangversenyünkön Decsényi Katalin és Pénztáros Zsuzsanna, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola gordonka szakos növendékei szólaltatták meg, kik fiatalságukkal, bájos megjelenésükkel, de nem utolsósorban már komoly hangszertudásukkal szép sikert arattak. A zenekar vezetősége részéről igen hasznos kezdeményezésnek tartom, hogy fiatal kezdők számára

lehetőséget ad a nyilvános szereplésre.

Harmadikként Mozart1 F- dúr divertimentója hangzott el. E remekmű bizonyára már sokaknak ismerősként hatott. Múlt évi hangversenyek valamelyikén, ugyancsak együttesünk előadásában már megismerhettük. Vajon veszít-e értékéből a zenekar, vagy csökkentheti-e várakozásunkat az ilyen megismételt zenedarab? Szó sem lehet róla. Hiszen tudott dolog, hogy a komoly zene; legyen az opera, szimfónia, vagy bármilyen más alkotás, csak többszöri hallgatás után érleli meg bennünk igazán az abban rejlő értéket.

Végezetül Haydn - fisz-moll (N. 45.) szimfóniája csendült fel, fúvósokkal kibővített, igen szép előadásban. A négytételes művet búcsúszimfóniának is nevezik, egyszerűen azért, mert az utolsó tételnél a zenekari tagok — a partitúra előírása szerint — felállnak és elmennek. Sokan a búcsúszimfóniát a zeneszerző tréfájának vélik. Szerény véleményem szerint ez képtelenség, mivel oly mély és szomorú hangulatot, a magáraha- gyatottság, az egyedüllét gondolatát keltette mindnyájunkban, hogy a szimfóniát semmiképpen sem tekinthetjük tréfásnak.

Torják Vilmos, az együttes hangversenymestere nagyszerű stílusérzéket, remek vezetői készséget árult el mind a négy mű megformálásánál, azonban — valószínűleg a kisegítők kényszerű beállítása miatt — kisebb fokú egyenetlenségeket ő sem tudott elkerülni.

Szüts Pál, a gordonkaszólom vezetője a tőle megszokott zenei és irodalmi sokoldalúságával igen közérthetően látta el műsorvezetői feladatát.

Végezetül nagyon remélem, hogy az együttes az utolsóként tolmácsolt búcsúszimfóniát csak jelképnek tekinti, megyénknek és nekünk nagybá- tonyiaknak maradjanak meg továbbra is egységesen, egészséges szellemben.

Borsányi Mátyás