Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-18 / 272. szám

- a mérce és a példakép salgótarjáni vallomása életéről, pályáiéról • Inna Csurikova a mozijainkban most játszott Szót kérek című Panfilov-film tanácselnöknőjének szerepében. n filharmonikusok jubileuma 125 évvel ezelőtt alakult meg a társaság Nagymama Inna Csurikova Aki tíz évvel ezelőtt látta Gleb Panfilov A tűzön nincs átkelés című filmjét, azt a műalkotás eredeti hangvételén, derűs életszemléletén, művészi kvalitásain kívül még egy dolog mindenképpen megragadhatta: a színészi já­ték. A film főszerepét, az ál­modozó, művész lelkű szanitéc- lányt számunkra addig isme­retlen színésznő, az angol Rita Tushingham hasonmása, Inna Csurikova alakította. Sok mindent rá lehetett fog­ni: csúnya, hóbortos, nosztal­gikus és így tovább — ami lehet igaz is, meg nem is. Egy valami azonban elvitathatat­lan: a színésznő tehetsége. Bi- bonyította ezt a következő Ponfilov-filmben — a ren­dező közben a férje lett —, a Kezdetben, majd most, az idei szovjet filmek fesztivál­jának egyik „slágerében”, a Szót kérekben. Inna Csurikovával az ünne­pi filmhét során Salgótarján­ban tett látogatása alkalmá­ból beszélgettünk. Tempera­mentumos, túlfűtött alkat; olyan aki egykettőre magára vonja az érdeklődést, s aka­ratlanul is a társaság közép­pontjába kerül. Aligha nyerne szépségversenyt bárhol is — mégis vonzó, kedves, emberi. — Három nagy sikerű film­ben láthattuk, három nagy­szerű szerepben. Melyiket sze­rette jobban? — Az ember egy kicsit so­hasem magát játsza a szere­peiben, át kell lényegülnie. A legnehezebb dolgom a Szót kérek-ben volt, amikor egy város tanácselnöknőjét kel­lett megformálnom. De az ember — legalábbis az enyén — alapvető vágya, hogy a ma hangján szóljon, koráról be­széljen, s a Szót kérek című filmben pedig éppen ezt éreztem. Aztán a tanácselnök­nő alakja kötelezett is arra, hogy pontosan, hitelesen áb­rázoljam a figurát, hiszen az emberek sok ilyen nőt ismer­nek szerte a Szovjetunióban... Mellesleg mindegyik szere­pem valamilyen módon drága nekem. — A lexikonok azt írják, hogy egy kis baskíriad fa­luban nevelkedett. Hogyan emlékszik vissza a gyermek­és ifjúkori évekre? — Igaz, hogy Baskíriában születtem, mert a szüleim ak­kor éppen ott tartózkodtak, de Riazány a vallott, vállalt szü­lőhazám. Szüleim pedagógu­sok voltak, elfoglalt emberek, legtöbb Időmet a nagymamám­mal töltöttem. A gyermekko­rom szinte teljesen hozzákö­tődik, s egyénisége annyira meghatároz engem is, hogy ő számomra a mérce és a pél­dakép. Szerette a természe­tet, nyugodt volt, sohasem kia­bált, akármilyen rakoncátlan voltam is. S ha bennem van valami pozitív emberi tulaj­donság, akkor az neki, anyám anyjának köszönhető. Csak később, felnőttkoromban értettem meg, hogy sokszor méltatlanul bántam vele, s amikor meghalt, úgy éreztem, mintha kiszáradtak volna táp­láló györekeim. Közben újabb cigarettára gyújt, rövid beszélgetésünk alatt fnár legalább a harma­dikra. Beszéd közben szinte megállás nélkül gesztikulál, értelmezi, hangsúlyozza mon­dandóját. S kezével, arcával együtt játszik hatalmas zöl­dessárga szeme, melyet ő ma­ga mocsárszínŰTiek nevez. — Hogyan lett színésznő? — Fogalmam sincs. Gyerek­koromtól kezdve vágyam volt. Szerettem fantasztikus dolgokat kitalálni, eltöprengeni jelenségeken. Legmeseszerűbb élményem a mozi volt. Ügy hiszem, hogy ez a kettő: a gyerekkori képzelgés és a mozi vezetett el a művészet­hez. — Amikor a hatvanas évek közepén elvégezte a főisko­lát, a Fiatal Nézők Színházá­ban játszott. Hogyan emlék­szik az ott eltöltött évekre? — Abban a színházban fő­ként mesejátékokat játszot­tunk, s én általában mindig állatokat jelenítettem meg. Különböző házi- és vadálla­tokat. Olyan komolyan vet­tem a feladataimat, hogy ki­jártam az állatkertbe meglesni, tanulmányozni az állatok vi­selkedését. Egy idő után aztán feltörtek bennem az emberi érzések, és már kényelmetle­nül éreztem magamat az ál­latszerepekben. Nem akartam tovább ugatni. Ez az érzés ele­mi erővel jelentkezett akkor, amikor A tűzön nincs átkelés című film ápolónőiéként egy veszélybe került öregasszony kezét kellett elkapnom; ak­kor éreztem meg igazán: mit jelent emberi alakokat ját­szani. Gleb Panfilov első film­je volt, tehát neki és nekem is fontos vblt a film sikere. Gleb segítségével tettem szert tu­lajdonképpen a színészi gya­korlatra, s a szerep annyira megfertőzött, hogy sokáig nem tudtam szabadulni a hatása alól. — Most a moszkvai Kom- szomol Színház tagja. Milyen szerepeket alakít? — Három darabban ját­szom, egymástól homlokegye­nest különböző szerepeket. Fiatalabb koromban főleg víg­játékokban foglalkoztattak, mostanában drámákban, s megvallom, ez utóbbiakat job­ban szeretem. Például az Ophéjiát Andrej Tarkovszkij Hamlet rendezésében. Ezt egyébként bemutatjuk pozso­nyi vendégjátékunkon is... Inna Csurikova a magyaror­szági látogatás után a szlo­vák fővárosba utazott, ahol színháza november 19-ig ven­dégszerepei. Csurikova bol­dog: neki tetsző szerepeket játszik filmen, színpadon — sikerei vannak. S különösen boldog azért, mert anya lett; kisfia kilenchónapos. Sulyok László Díszhangverseny színhe­lye lesz november 20-án es­te az Állami Operaház. A koncertet a Budapesti Fil­harmóniai Társaság meg­alakulásának 125. évforduló­ján rendezik. Pontosan azt a műsort játsszák, mint amellyel működésüket 1853. november 20-án kezdték „fel­sőbb engedelemmel a magyar Nemzeti Színház tagjai első karmesterök vezénylete alatt a Nemzeti Múzeum termében.” (A teremben vol­tak korábban a főrendiház ülései.) A megnyitón Erkel Ferenc dirigált, a 125 éves jubileumon pedig Kórodi András kezében lesz a pál­ca. Annak idején Lesnienska kisasszony, a Nemzeti Szín­ház tagja énekelte Mozart „aria di bravura”-ját. A ju­bileumi hangversenyen, Sud- lik Mária adja elő ugyanezt, vagyis Donna Anna áriá­ját a Don Juan című ope­ra második felvonásából. A kert javára A múlt század derekán Pesten csak egy épületnek volt zenekari hangverse­nyek rendezésére alkalmas terme, a Nemzeti Múzeum­ban. Az épület akkor egy ho­mokbuckás telek közepén állt. A puszta teleknek kert­té való átalakítására szüksé­ges pénzt a díszteremben adott különféle hangverse­nyek jövedelméből gyűjtöt­ték össze. Az első koncert plakátján fel is tüntették, hogy ez az összeg „a muse- umi kert javára fordíttatik”. Minden hangverseny meg­rendezésére a helytartóság és a rendőrség engedélyét kellett kérni. A műsort, az esetleges énekelt költemé­nyek teljes szövegével együtt szintén jóvá kellett hagyat­ni. A zenekar Doppler Fe­renc és Doppler Károly szín­házi karmesternek ösztön­zésére Erkel Ferenc szerve­zésével alakult meg, előbb magántársaságként, a Nemze­ti Színház zenészeiből. Hi­vatalos megalakulására csak 1867-ben került sor, s mai nevét 1886-ban vette fel. Az alapszabályok hangoz­tatják, hogy a működő tagok a hangversenyeken fekete magyar öltönyben, fekete nyakkendővel tartoznak meg­jelenni. A társaság célja „classicus becsű zenemű­vek eljátszása által a zene- művészetet, különösen a magyar zene iránti érdekelt­séget mindenkiben felébresz­teni és állandósítani.” A filharmonikusok megalakítá­sánál az európai nagyváro­sok zenekaraitól vették a mintát. Pétervárott 1802- ben, Londonban 1813-ban, Bécsben 1860-ban alakúit filharmóniai együttes. A múlt század ötvenes évei elején társaság vagy egyesü­let alakításáról szó sem le­hetett. Erkelék mint „vállal­kozók” kötelezték magukat a hangversenyekkel való min­den tevékenységre, műso­rok nyomtatására, a fűtés és világítás megszervezésére, valamint a hangszerek szál­lítására. A Vigadóban Felépült a Vigadó. 1865. március 25-én vezényelte Er­kel Ferenc ott először a fil­harmonikusokat óriási lelke­sedés mellett. Ekkor hang­zott fel bemutatóként Bee­thoven IX. szimfóniája. Egyébként a terem akusztiká­jának kipróbálására 1865. január 10-én zenekari próba­játékot tartottak. Ennek eredménye az volt, hogy a negyvenöt ember játéka ösz- szefolyt, elveszett. Az ellen­súlyozásra tervbe vették, hogy a zenekar köré egy kagyló alakú hanggyűjtőt építenek. Később ezt elve­tették. 1875. novemberétől Erkel Sándor vette át a társaság vezetését. Sikerült felvirá­goztatni az intézményt, de betegsége később idegen karnagyok vendégjárását tette szükségessé. Nikisch Arthur, a magyar származá­sú Richter János, a fran­cia Edouard Colonne és má­sok dirigáltak. Erkel Sándor halála után a fiatal Kemer István lett az elnök-kar­nagy. öt ebben a tisztségben Dohnányi Ernő követte. A társulat 80 éves jubileumi koncertjén, 1933-ban Bar­tók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő szerepeltek új műveikkel. A felszabadu­lás után főként Ottó Klem­perer vendégfellépései fém­jelezték a Filharmóniai Tár­saság koncertjeit. Centená­riuma alkalmából 1953-ban. a társaság díszelnöke Kodály Zoltán lett. Híres szereplők Liszt Ferenc először 1871- ben vezényelt egy „magyar” hangversenyt, amelynek mű­sorát kizárólag hazai zene­szerzők műveiből állította össze. A Filharmóniai Tár­saság különböző évfordulói alkalmából több jubileumi album látott napvilágot. Ezekből kiderül, hogy kon­certjei, a zeneművészet fé­nyes lapjaihoz tartoztak. Richard Strauss, Siegfried Wagner, Johannes Brahms, Goldmark Károly, Camille Saint-Saens, Wilhelm Furt­wängler, Bruno Walter, Gus­tav Mahler, Eugene Ysaye, Felix Weingartner, Antonin Dvorak is dirigálták a társa­ságot. A megalakulásának 125.' évfordulója alkalmából ren­dezett hangversenyt a rádió révén az egész ország zene­kedvelő közönsége figyelem­mel kísérheti. A koncertet a 3. műsorban sugározzák hely­színi közvetítésként. .......................................................................................................................................................................................................................................................in K ristóf Károly Mai tévéajáníatuMlc Gazdag skála az építőiparban Melyiket válasszam? Sok embert ismerek, aki­nek már van lakása, de sétái­nak egy részét építkezések felé irányítja; kritikus szem­mel nézi, hogyan készülnek az új lakások, szépek lesznek-e és vajon mikor adják át őket?... Számos középület, szociális létesítmény falai is emelkednek — az építőipar nagyon szem előtt van, mun­kája átfogja életünket, hiva­talos fórumokon és a magán­életben igen sűrűn van szó róla. Amikor szidjuk, csak ritkán jut eszünkbe, hogy a késés mögött nemcsak az esetenkénti lazaság és anyag­hiány húzódik, hanem némely területen a szakképzett dol­gozók hiánya. Igen sok szak­mát kínál az építőipar és nem csak nehéz, de szép munkát is. A félidejéhez ér­kező pályaválasztási hetek rendezvénysorozata nem vé­letlenül emelte ki ezt a terü­let. Szeles György, a Nósrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat közművelődési előadó­ja a sznkmatsmertető kiállítá­sukról beszél. — A salgótarjáni ifjúsági művelődési házban a hó vé­géig tokinthető meg az Is- rpo’-d meg az építőipar szak­máit! címet viselő pályavá­lasztási kiállításunk. A meg­nyitáskor a műsort adó álta­lános iskolásokon és nyolca­dikos tanulókon kívül ott vol­tak a többi érintett vállalat képviselői is, de az anyagot a 211-es számú Ipari Szakmun­kásképző Intézettel és a me­gyei pályaválasztási tanács­adó intézettel együttműködve mi készítettük. A megnyitó utáni beszélgetésen szó volt arról, hogy a későbbiekben a rokon vállalatok is „besegíte­nek”, Most tizenöt tablót állí­tottunk1 ki .— ebből 11 egy- egy szakmát mutat be, egyik­ben az alapozástól az átadás­ig az építkezés folyamatát illusztrálják a fotók, másik a szebb és fontosabb épít­ményeinket örökíti meg, harmadikon dolgozóink hét­köznapjai és ünnepnapjai lát­hatók, vezető emberek láto­gatásai. Végül egy tabló ma­gát a kiállítást ismerteti. — Milyen szakmákat aján­lanak a fiataloknak? — A tablókon az ács-állvá­nyozó, kőműves, szerkezetla­katos, villanyszerelő, aszta­los. tetőfedő, víz-fűtésszerelő, festő, betonelemgyártó, üve­gező, vasbetonszerelő szak­mákról adunk képes infor­mációkat és a vitrinekben a legtöbbnek az eszközeit is be­mutatjuk. Érdekes színfoltja a kiállításnak a városi ta­nácstól kölcsönkapott néhány makett és a szakmunkástanu­lók munkái. A fotókat két- zsáknyi negatívból válogattam ki, az üzemi lapunk fotóla­borjában készültek el. A pályaválasztási intézet­ben Gecse Istvánnétól a kiál­lításon túli programokról ér­deklődöm. — Készülnek1 szakmánkénti szórólapok a legfontosabb tudnivalókról, a fiatalokkal szemben támasztott követel­ményekről. Ezeken rajta lesz az, mely szakmákat ajánljuk lányoknak is. Ma még talán szokatlanul hangzik, megle­hetősen ritka, hogy az épí­tőipari pályákra lányok jöj­jenek, pedig sokféle munkát ugyanúgy elvégezhetnek, mint a fiúk. Ha maltert hordhat­nak. ... A leginkább kiemelt szakmákról bővebben is tá­jékozódhatnak az érdeklődők. (Olyan fiatalokat hívunk az iskolákból, akik éreznek ma­gukban kedvet ehhez a te­rülethez — szakítottunk a korábbi gyakorlattal, hogy minden nyolcadikosnak min­den speciális pályát be akar­tunk mutatni. Aki középisko­lában akarja folytatni a tanu­lást, mert például egy humán pálya érdekli, nem fontos, hogy eljöjjön...) Szakmai na­pokat tartunk — november 23-án az ács-állványozó és kőműves. 28-án a szerkezetla- katos-villanyszerelő szak­mákról lesz szó, 30-án pedig “A KüGRÁD — 1973. november 13., szombat a lányoknak is ajánlott asz­talosszakmában gyakorlattal egybekötve aäunk tájékoz­tatást. Azaz nem mi, hanem az az elképzelésünk, hogy az építőipartól jön majd egy-két fiatal szakmunkás, aki való­ban életközeiből tud szólni a szakmájáról és a vállalattól pedig egy szakember az érin­tett munkakörnek az építő­ipar egészében elfoglalt he­lyét ismerteti. Milyen sikere volt eddig a kiállításnak? — Számszerűen nem tudom megmondani — ezt valószínű­leg az ifjúsági művelődési házban sem tudják, hiszen nem mindenki írja be a ne­vét a látogatókönyvbe — csak azt, hogy a salgótarjáni isko­lából szinte kivétel nélkül el­vitték az érdeklődő hetedik­nyolcadik osztályosokat, és voltak már máshonnan is. Elsősorban az építőipari vál­lalat vonzáskörzetére, a sal­gótarjáni járásra számítunk. Ha a feltételeket biztosítani tudják, 'szívesen elvisszük a tablókat Balassagyarmatra is. Mindegyik kiemelt szak­mát az ottani szakmunkás- képző intézet is tanítja. A siker egyébként a mi terüle­tünkön szinte mérhetetlen —. hogyan is lehetne a beiskolá­zottak számán túl felkutatni, felmutatni, jól választottak a fiatalok? Mert a célunk az: olyan szakmával, pályával is­mertessük meg őket, amiben örömet is találnak. Ezért kell minél inkább életközeibe hozni a munkát! G. K. M. 20.00: A jégsziget foglyai. Negyven évvel ezelőtt az egész világot izgalomban tar­totta az olasz Nobile-expedí- ció tragikus sorsa. Nobile olasz tábornok annak idején légha­jóval próbált eljutni az Észa­ki-sarkra, de viharba kerülve lezuhant a jégre. Utolsó rá­diójelzéseit, egy szovjet ama­tőr rádiós fogta, és ennek kö­szönhető, hogy megállapíthat­ták tartózkodási helyüket. Az életben maradt expedíció tag­jainak megmentésére tizen­négy ország fogott össze. A Kraszin jégtörő mellett tu­catnyi, különböző nemzetiségű repülőgép kutatott utánuk, míg végül egy svéd repülős a fedélzetre vette, a jégszige­tet elsőként elhagyó Umberto Nobile tábornokot. Ennek a lépésnek sülj'os, lelkiismereti dráma lesz a következménye. A szovjet—olasz koproduk­cióban, amelyet Mihail Kala­tozov rendezett, a tábomok- léghajós évtizedek múltán is jelentkező, el nem csituló lel­kiismereti konfliktusával ta­lálkozhatunk. A film a fele­lősség kérdését vizsgálja. A főszerepet Peter Finch játsza. Káromkodni tudni kell! Színhely egy kis francia fa­lu, a turisták kedvelt helye. A vonattal érkezőket általá­ban Lacombe papa fogadja, kétlovas konflisával. Monsieur Lacombe úgy ismert a kör­nyéken, mint aki a káromko­dás virtuóz nagymestere. Egy szép napon egy fiatalemoer odalép hozzá és így szól: — Lacombe papa, húsz frank­kal többet fizetek, csak most az egyszer ne káromkodjon. Értse meg, ott áll a menyasz- szonyom az anyjával és attól félek... — Ne aggódjon, fiatal ba­rátom, minden rendben lest. A fiatalember felülteti a két hölgyet, a kocsis meglendíti ostorát, és már-már a szoká­sos cifra káromkodást akarja kikanyarítani — de akkor ide­jében eszébe jut a fiatalem­ber kérése. A lovaknak pedig eközben eszük ágában sine» elindulni. • — Gyí-gyí — húzza a szót bizonytalanul Lacombe papa, a lovak azonban meg sem moccannak. A kocsis megvakarja a tar­kóját, gondolkodik egy sort, aztán lemászik a kocsiról. Odaballag lovaihoz és vala­mit súg előbb az egyiknek, aztán a másiknak a fülébe. A két jámbor állat elégedet­ten bólogat — aztán nekiin­dul. — Ugyan mit mondhatott neki? — kíváncsiskodik a lány. — Bizonyára alaposan le­pocskondiázta őket — vála­szol az anya. — Csak azt nem értem, hogy ez a hülye, miért nem káromkodott egyet, mint ahogyan minden normális cím* bér szokoltl /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom