Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

Tovább erősítjük a tartalmas, jó munkakapcsolatokat

Beszélgetés Such Jánossal, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége főtitkárávát

Néhány nap múlva, november 11 és 12-én “tartja VI. kongresszusát a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége. A kongresszus előkészületedről, a nemzetiségi dolgozók életéről, egyenjogúságának gyakorlati megvalósításáról, s ebben a szövetség tevékenységéről, feladatairól beszélgettünk Such Jánossal, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárával.

— Nógrád megyében, miként szerte az országban, az elmúlt hónapokban községi beszélgetéseken, megyei tanácskozáson adtak számot a szlovák nemzetiségi dolgozók az elmúlt esztendőkről, s megválasztották kongresszusi küldötteiket. Milyev tapasztalatokat gyűjtöttek a kongresszusi előkészületek során?

— Jó néhány esztendeje már, hogy a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségében dolgozom. így módomban állt, hogy figyelemmel kísérjem a korábbi kongresszusok előkészületeit. Valamennyi tanácskozásra nagy gőnddal, felelősséggel készültünk. Ezek a mostani előkészületek azonban, ha lehet még alaposabbak, még szervezettebbek voltak, mint a korábbiak — kezdte a beszélgetést a szövetség főtitkára.

— Szeptemberben és októberben 74 településen tartottunk küldöttjelölő gyűléseket, es 143 küldöttet választottunk a kongresz- 6zusra. Az a tapasztalatunk, hogy ezek a tanácskozások a legtöbb helyen meghitt, őszinte beszélgetésekké szélesedtek.

Sokan hangsúlyozták, a nemzetiségi községek gyarapodása, az emberek megváltozott élete összefügg a párt következetes politikájával, a nemzetiségi politika gyakorlatával. Szinte mindenütt megfogalmazták, hogy a Magyarországon élő szlovák nemzetiségű dolgozók sorsának további alakulása elválaszthatatlan a szocialista építőmunka sikereitől. S ezért közös feladatunk a fejlett szocialista társadalom építése.

— Hogyan értékelték a nógrádi előkészületeket?

— Az országban mintegy százezer szlovák nemzetiségű dolgozó él. Számuk Békés és Pest megyében, Nógrádhan, Csongrád megyében és Szabolcsban a legjelentősebb. Ahogy szerte az országban, úgy Nóglrádban is a küldöttjelölő gyűléseket figyelmes szervező munka előzte meg, a tanácskozások jó politikai légkörben zajlottak. Szép jelképnek tekinthető, hogy néhány községben, Bánkon, Nógrádsápon, Vanyarcon anyanyelven előadott kultúrműsorral tették ünnepélyessé a tanácskozásokat.

— Az elhangzott beszámolók, a lakosság véleménye, személyes tapasztalataim azt erősítik, hogy a megye gazdasági, kulturális gyarapodásában benne van a nemzetiségi dolgozók munkája is. Mint ahogy képviselői is ott vánnak a közéletben. Az országgyűlésbe nemzetiségi képviselőt is küldött Nógrád és sokan dolgoznak a helyi tanácsokban, a Hazafias Népfront-bizottságokban.

— Az elmúlt években kedvezőbben alakultak az anyanyelvi oktatás, a kultúra, a hagyományok ápolásának lehetőségei a megyében. Több óvodában, 12 általános iskolában folyik szlovák nyelvoktatás. Galgagutá'n azonban joggal tették szóvá, hogy a folyamatos nyelvoktatás, s néhány községben a

szakképzett pedagógus hiánya megnehezíti a középiskolákban továbbtanuló fiatalok helyzetét. Több jelölő gyűlésen is elismeréssel szóltak a nemzetiségi együttesekről, pávakörökről. A bánki falumúzeum kialakítása, a néprajzi és honismereti táborok, a nógrádi nemzetiségi Inapok, amelyeket évente rendeznek, jól szolgálják hagyományaink ápolását.

— Kérem, szóljon a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének tevékenységéről! Hogyan alakulnak kapcsolatai a megye vezető szerveivel, hogyan jutnak el a nemzetiségi községek lakóihoz?

— A szocialista demokratizmus fejlesztése, a tartalmas munkakapcsolatok szélesítésével jár együtt szövetségünkben is. Úgy látjuk; hogy kapcsolataink a megyei párt- és állami szervekkel, a Hazafias Népfrontbizottságokkal tovább erősödtek. Csak példának említem, hogy Komárom, Csongrád, Bács-Kiskun és Nógrád megyében kihelyezett titkársági ülésen beszéltük meg a nemzetiségi munka eredményeit, gondjait. Több mint száz településsel, köztük nógrádiakkal is tartunk közvetlen munkakapcsolatot.

— Ami pedig a kapcsolatok jellegét, tartalmát illeti, falugyűlések, nemzetiségi estek, kulturális programok egyaránt találhatók közöttük. Jelentősek a megyékkel, így a Nógrád megyei Tanáccsal kötött együttműködési megállapodások, mert a rendszeres, tartós, mindennapi kapcsolatokat erősítik. Nógrád megyében például a nemzetiségi községek folyamatos fejlesztését, az anyanyelvi kultúra ápolását, a rétsági nemzetiségi könyvtár létrehozását és gyarapítását, a szlovák szakos pedagógusok folyamatos képzését foglaltuk az együttműködési megállapodásba. A munkát minden esztendőben értékeljük és a tapasztalatok alapján beszéljük meg a tennivalókat.

— Hogyan foglalná össze szövetségi politikánk gyakorlatának, a szlovák szövetség legfontosabb jeladatait?

— Szocializmust építő munkánk több évtizedes gyakorlata bizonyítja, hogy nálunk nem csupán az alkotmány deklarálja a nemzetiségi dolgozók jogait. Az. egyenjogúság a gyakorlatban valósul meg. Az emberek megítélésének, életkörülményeik alakulásának alapja a végzett munka. A szlovák dolgozók többsége becsülettel dolgozik, képviselői ott vannak a társadalmi, a politikai, a kulturális életben, mert az országot hazájuknak érzik, magukat az ország gazdáinak. Ügy gondolom, hogy egyik legfontosabb feladatunk, tovább erősíteni e folyamatot.

— Emellett természetesen az anyamyeiv ápolása, a tennivalók egész sorát adja. Különösen a fiatalok számára nagyobb lehetőséget kell teremtenünk az irodalmi hyelv elsajátítására, művelésére. A hagyományos formák, módszerek mellett keresnünk kell a nyelvápolás újabb lehetőségeit. Minden bizonnyal a mostaninál nagyobb figyelmet szükséges fordítanunk a nyelvművelő klubokra, a Ncgrádban igen népszerű író-olvasó találkozókra, s kulturális hagyományaink fejlesztésére — fejezte be a beszélgetést Such János.

Vincze Istvánné

Szerelmes levél és lebukás

A mozgalomért—egy életen át

Századunk húszas-harmincas évei nem tartoznak a történelem legfényesebb korszakához, ez az időszak az illegális kommunista mozgalom erősödésének, megpróbáltatásainak és nehéz küzdelmeinek érája volt. Akik ezt nem élték át, nem érezték saját bőrükön az állandó szorongást- félelmet, nem rettegtek a minden pillanatban bekövetkezhető lebukástól, az addigi „életmű” perc alatti rombadőlésétől — azok többé-kevés- bé hallomásból, jól-rosszul megírt tankönyvekből kaphattak némi betekintést a kor hangulatába.

Mondom ezt azért — és mindjárt átadom a szót egy visszaemlékezőnek —, mert a megélt dolgok, jelenségek nemcsak az emléktár reprodukálhatatlan kincsei, hanem a jelent-jövőt igazgató, gazdag élettapasztalaton nyugvó gondolkodás eszközei is. Az ifjabb nemzedék még részben tartozik ezzel a tisztelettel és elismeréssel az idősebb generációnak, kiknek köszönhetően, egy új, szebb világ felépítésén dolgozhatunk.

E néhány bevezető gondolat után, fordítsunk egyet az időgép kerekén, s Nagy József segítségével tekintsünk be a húszas évek kommunistáinak salgótarjáni szervezkedéseibe, illegális munkájába.

— Tizenhét éves fejjel kerültem be a mozgalomba, KIMSZ-tagként, de mi soha nem mondtuk, hogy KIMSZ- ista vagyok, hanem hogy kommunista. Szervezeti munkánk korántsem a mai gyakorlat szerint történt, a „föld- alattáság”, a titkosság, melytől létezésünk függött, nagymértékben rányomta bélyegét tevékenységünkre. Én például hosszú időn át leveleztem Budapesten egy lánnyal — szebbnél szebb szerelmes leveleket írtunk egymásnak —, de mi soha életben nem láttuk egymást. Nem is találkoztunk... Ám, ha leveleinket egy csipetnyi jódos vattával végig simítottuk, a tágan írt szerelmes sorok között szépen olvashatóvá vált az üzenet: mikor, hol vehetem át a röp- iratköteget és melyek a legfontosabb utasítások. Tényleges nevemet a mozgalomban nagyon kevesen tudták; mindenkinek volt egy álneve, az enyém „Szenes”.

— Az 1932. szeptember elsejei letartóztatásokra, a mozgalom csaknem teljes — e vidéki — felszámolására hogyan emlékezik vissza?

— Éppen Csepelen voltam, így én kiestem a „szórásból”. A salgótarjáni kerületi szervezetből, akkor ide tartozott Kazár. Kisterenye, Mátraszele, Zagyvaróna stb., csaknem 400 embert vittek el. Volt, aki két évet kapott, akadt aki egy hónapot, kire mennyi volt a „terhelő” bizonyíték. Mindenesetre ez egy időre megbénított bennünket, de 1934-ben már megalakítottuk a kerületi bizottságot újból, Rátkai Tibor és Kakuk Pál segítségével. Rendkívül nehéz helyzetben voltunk, hiszen az emberek megfélemlítésén túl, meg kellett birkóznunk a megszakadt kapcsolatok, ösz- szeköttetések minden nehézségével. Baglyasalja volt a gócpontunk, ott még akkor négy-öt bánya működött, s itt csoportosult a kommunista érzelmű munkásság, szakmára, nemre, korra való tekintet nélkül — földművesek, mesteremberek és még mások is.

— Mígnem 1937. az ön életében is kellemetlenül emlékezetessé vált...

— Sajnos, én is „lebuktam”. Csehszlovákiából hoztunk át kommunista újságot, s egyi- kőnket elfogták. Tőle megtudták a nevemet, címemet, de akkor már én is javában „fekete” voltam, ami azt jelentette, hogy a csendőrség listáján szerepelek... Bevittek az őrsre, lekötöztek, leszíjaz- tak, aztán nekem estek gumibottal meg a válogatott módszereikkel, kegyetlen módon a talpamat püfölték, úgyhogy szabadulásom után napokig kellett áztatnom, hogy bírjak járni. Ez azonban nem tört meg, csak óvatosabbá tett.

— Nemsokára kitört a második világháború. Ezt hogyan vészelte át?

— Még a kezdetén sorkatonai szolgálatot teljesítettem a Felvidéken, Ruszinszkón és Erdélyben, majd leszereltem, de minden pillanatban vártam az újabb behívót. Hogy-hogv nem, elfeledkeztek rólam, majd csak 1944. október elsejével ölthettem magainra újból az uniformist. Másfél hónapig viseltem, aztán december 16- án hajnal öt órakor néhány társammal átmentünk a szovjet csapatokhoz, részünkről véget vetve ezzel a második világháborúnak, az értelmetlen és érdemtelen viaskodás- nak.

★

Nagy József gazdag életútjának csupán egy villanásnyi részletét idézhettük fel. A

háború után Csepelen dolgozik, majd 1958. januárjában az akkori városi pártvezetők megkeresik és kérésükre visz- szaköltözik a megyeszékhelyre; a Nógrád ^negyei Állami Építőipari Vállalatnál tevékenykedik 1972-ig, nyugdíjba vonulásáig. Ma is tagja a vállalat pártbizottságának.

Munkásságát fémjelzi a

Munka Érdemrend ezüst fokozata, a Szocialista Hazáért Érdemérem, valamint miniszteri, vállalati kitüntetések.

Tanka László

Beszélgetések a városról

Munkások, hagyományok

AZON A HELYEN, ahol

beszélgetünk — történelmi időmérővel számítva — néhány perccel ezelőtt még ember- és patkánylakta hosszú udvaros, nyirkos, földszintes házak, dohos raktárak, nap- Éénytelen zugok álltak.

Több mint másfél évtizede ez a salgótarjáni Kismarty Ödön utca még nem létezett, s ma elismerten a városépítés egyik legsikerültebb alkotásai között tartják számon az úgynevezett „Főtér tizenhármast”. De nevezték ezt a jól sikerült épületet sok minden egyébnek is. Ma már az IKV-nál is kiigazítják az embert: Kismarty utca és semmi más. így helyes, így természetes, szó szerint véve az, hiszen a jól sikerült lakóépületek egész sora található a mai Salgótarjánban, a Gorkij-lakótelep- től a legújabbig, a még épülő Besztercéig. Másért is nevezetes ez a hely. Egyik salgótarjáni látogatása alkalmával a ház egyik lakásában járt családlátogatáson Kádár János, talán éppen ebben, amelyben most Őrlik Gyula, öblösüveg- gyári művezetővel, alapszervezeti párttitkárral beszélgetünk. A téma ezúttal is a város, a benne lakó ember életének minősége, s ide kívánkozik .az is, hogy a város munkáshagyományairól, munkásmozgalmáról ejtsünk szót. A Nagy Október ünnepének előestéjén.

Őrlik Gyula egyetértőén bólint, amikor a munkésváros, a munkásmozgalmi hagyományok témájával előhozakodom.

Salgótarjánban született, Baglyasalján kaptak lakást, de milyet a régi világban?! „Máz- lós padlója volt, tele hangyával, valóságos hangyaboly közepén laktunk.” Baglyason lett tagja a kommunista pártnak, 17 éves sem volt még, amikor ez történt 1946-ban, a béke első évében. Apja a mai bányagépgyár elődjénél dolgozott, lakatos volt, vasöntő, kompresszorkezelő, a hallását teljesen elvesztette.

— Én is a mai bányagépgyárban kezdtem a vasesztergályos szakmát, még 1944-ben, de nem mindjárt azzal. Nagy protekció kellett még a bekerüléshez is. Kifutófiúnak vettek fel. Tizenhét évet töltöttem a gyárnál, közben a katonaság is letelt, 1951-ben lettem sztahanovista.

ötvenben felmentést kapott, mint sztahanovista a katonai szolgálatból, de később mégis bekerült a Petőfi Akadémiára.

— öt-hatféle káderezésen

mentünk keresztül, később a Kilián tisztiiskolán tanultam, két év múlva csapathoz kerültem, politikai tisztnek, 1954. szeptemberéig szolgáltam, akkor azt mondtam — engedjetek vissza az esztergapadhoz. Saját kérésre szereltek le. Visszajöttem a városba.

Később, valamikor a jjhat- vanas évek elején került Őrlik Gyula mai munkahelyére, az öblösüveggyárba. A mozgalom számon tartotta, öthónapos pártiskolára küldték Miskolcra. Majd tizenöt éve, hogy gyári alapszervezeti párttitkárnak megválasztották és azóta folyamatosan ellátja a tisztséget, a városi pártbizottságnak is tagja egy évtizede.

— Aztán jött a profilváltás, a piac igényei megváltoztak, és finom fehér árut kellett gyártani, átalakítást kellett végezni az üzemben. És újra csak felvetődött, ki legyen a párttitkár, és a műszaki is, az új automata üzemben? Nélkülem — mert engem nem kérdeztek meg — rám esett a választás. Az első szóra nem vállaltam. De aztán, amikor azt mondták, hogy pártfeladat, akkor azt válaszoltam: „Na, ha az, mért nem így kezeltétek?”

A városi ember, a salgótarjáni városlakó öntudata, városi élete, annak kevéssé feltáratlan volta a más, patinás városokhoz képest és másfajta hagyománya ösztönzi a kérdést, miként élnek tovább a munkásmozgalmi hagyományok?

— Sokszor változott ennek a városnak az emberarca, régebben is a bányanyitáskor, az ipartelepítéskor nagy tömegek települtek ide. De csak az utóbbi tizenöt-húsz évben is sokat és hirtelen változott a lakosság, a dolgozók összetétele. A munkásvárosnak emlegetett régi Salgótarján, valóságos alapon volt erős munkásmozgalmi bázis. A ben- szülöttek hagyománytisztelete abból állt, hogy minden családban volt egy-két családtag, aki részt vett a munkásmozgalomban, az illegalitás éveiben is, vagy „csupán” a szervezett munkássághoz tartozott és példát adott a többieknek.

— A neveltetésben, a családi nevelésbeh ilyenformán megnyilvánult a munkás- mozgalmi hagyomány?

— Megnyilvánult az én esetemben is. Anyai nagyapám, Milácsek Ignác forrófejű kommunista volt (ami a pártmunkában sohasem célszerű). Életében nem szólt a múltjáról, az illegális munkájáról, később tudtam csak meg, hogy Bag- lyasra járt ki a sejthez. Náci bácsi megkergette az igazgatót is, ha a munkásnak nem adott igazságot. Keresték is a csendőrök eleget. Abban az évben halt meg, amikor én párttag lettem és úgy halt meg, olyan körülmények között, ami hát... Jobbat érdemelt volna. Ez nyilvánult meg a mi családunk neveltetésében és az anyám is ezt örökölte. Ponyipusztán laktunk, a bányatiszt csak ígérgette a jobb lakást, anyám bevitt bennünket, aztán azt mondta, hogy ha nincs lakás, a bányakastélyban maradnak a gyerekek. A hagyománytisztelet a tarjáni népesség változásával nem tűnt ugyan el, de bizony mintha egy kicsit felhígult volna az emberek személyisége. A város növekedésével együtt kellene járni a nevelés minőségi változásának is. Sok jó hagyomány él és sok hasznos új szokás is születik ebben a városban, de a bejött személyeknek is tisztelni kellene ezt a várost. Tudni, miből, s hogyan lett az az ország, ez a város.

' — Kinek címezzük?

— Nem elsősorban a fiatal a hibás, ha nem ismeri a hagyományt. Mások a mai lehetőségek, másként indulnak útra, de ami itt-ott az iskola és a munkahely kapcsolatában jónak mutatkozik, azt folytatni kellene városi méretekben is. Ma bizony az sem ritka, hogy nemcsak a pályakezdő munkásfiatalok, de még a felnőttek is meghökkennek, ha a munkában a különböző kormányintézkedéseket, párthatározatokat fegyelmezetten végre kell hajtani. Hozzánk, a négyes kemencéhez, sajnos, alig jelentkezik fiatal munkásnak. Pedig az öt-hatezret is megkeresheti. A folyamatos üzem nem vonzó számukra. Jó terméket gyártunk, eladhatót, piacképeset.

— Munkásváros-e Salgótarján?

— TUDJA, ITT VAN ez a

társadalmi mozgalom, ami húszezer órával kezdődött, és most a harmincötezer óránál tart, meg sok millió forintnál. A hagyományokra hivatkozás .itt teljességgel jogos — a követelményekhez igazodás ezért kötelesség. Én, ebben a társadalmi akcióban, a munkásváros jelenlétét látom. Régen erős családok éltek itt, akik egymással is szoros kapcsolatban álltak. Ezt a hagyományt átvinni a mai életre, a mai feladatokra, az igazi hagyománytisztelet.

T. Pataki László

NÓGRÁD - 1978, november 6., hétfő