Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-30 / 282. szám
Fesztivál után — fesztivál előtt MOZGALMAS ÉVET ZÄK idén az amatőr színjátszó- mozgalom. Gondoljunk az év elején tartott minősítőversenyekre, az irodalmi színpadok és színjátszó csoportok kazincbarcikai találkozójára, vagy a közelmúltban Tatabányán megrendezett IV. munkásszínjátszó találkozóra! És hátra van még — az évek során hasonló rangot kivívott. — decemberi ISZN, Balassagyarmaton. Ha hozzátesszük, hogy 1979-ben mindössze egy jelentősebb országos seregszemlével számolhatnak a csoportok, akkor érthető, miért vált szükségessé épp ebben az évben az amatőr színjátszómozgalom , helyzetének újbóli vizsgálata, egyfajta mérlegkészítés. Már a kazincbarcikai fesztivál alatt éles vita bontakozott ki a szakmai tanácskozásokon, s ez a tatabányai találkozón tovább erősödött. Olyannyira, hogy a szakmai tanácskozások csaknem nagyobb szerepet kaotak, mint az egyes produkciók. A mozgalom jelenlegi helyzetének megítélése azonban korántsem volt egységes. Voltak, akik a látott (és nem látott) előadások alapján az amatőr színjátszómozgalom fellendüléséről beszéltek, mások egyenesen „temetői” vészharangokat kongattak. Jellemző, hogy Tatabányán még a zsűrin belül sem volt teljes az összhang. A mozgalomban tevékenykedő zsűritagok kíméletlen — mindenféle udvariaskodást mellőző — kritikával ostorozták a csoportok teljesítményét, míg a „profi”-színház szakemberei kedvezőbb, eleinte csaknem lelkes hangnemben nyilatkoztak a látottakról. A nyílt, őszinte viták feltétlenül jelzik, hogy a mozgalom kinőtte már a gyermekcipőt. Elbírja, sőt igényli a szigorú bírálatot. Más dolog, hogy ez az önvizsgálat, néha mazochizmusba hajló túlkapásokhoz vezetett, mely különösen akkor vált veszélyessé, mikor az ítészek némelyike — botcsinálta doktor módjára —, „csupán felvágta a beteg testrészt, de elfelejtette összevarrni”. Nincs okunk kételkedni a kritikusok és önkritikusok jószándékában, de úgy véljük, az amatőr színjátszás színvonala semmiképp sem fest olyan tragikusan, mint ahogyan azt többen látni vélték. Nem hagyhatók ugyanis figyelmen kívül azok a megváltozott tényezők,' melyek napjaink amatőr színjátszómozgalmát meghatározzák. Aligha célszerű a mozgalmat a hatvanas évek végéhez, hetvenes évek elejéhez, az „aranykorként” emlegetett időszakhoz mérni. Az akkor kétségkívül újszerűnek ható — politikus hangot tudatosan felvállaló — csoportok előadásai után többen úgy fogalmaztak, hogy az amatőr színjátszómozgalom bizonyos* fokig „szétfeszíti” a kőszínház korlátáit. Tény, hogy az amatőr színjátszás egyik nagy lehetősége — szemben a kötöttségeitől, nehezebben szabaduló „profi”- színházzal —, hogy gyorsabban képes „lereagálni” a társadalomban végbemenő mozgásokat, változásokat. Helytelen lenne azonban az amatőr színjátszómozgalomtól kizárólag ezt a politikai érzékenységet számon kérni. Természetesen nem arra gondolunk, hogy az együttesek „őszi ködbe burkolózva”, a levelek hullásán siránkozzanak. Ilyen jellegű megnyilvá- nulásokkal manapság egyébként csak elvétve találkozunk. Az idei bemutatók is bizonyították, hogy a rendezők tudják, miről kell beszélni, felismerték az amatőr színjátszásban rejlő lehetőségeket. A Kardos-testvérek újabb közös filmje Egyszeregy Csakhogy amikor a felszínesség vádjával illetjük őket. elfeledkezünk egy alapvető tényről, nevezetesen, hogy az amatőr színháznak nincs kialakult írói bázisa. A rendezők más műfajban napvilágot látott műveket — novellákat, kisregényeket stb. — kénytelenek adaptálni. A kölcsönvett művekből pedig csak ritkán sikerül az eredetivel közel egyenértékű színházi alkotást létrehozni. A formai bravúrok között gyakorta elvész a lényeg. A valóságfeltáró szándék veszít erejéből, nemegyszer közhelyszintre süllyed. JÖ PÉLDA ERRE a Tatabányán látott három Moldo- va-adaptációkísérlet. Egyedül a budapesti Vári Színpadnak sikerült — a mélyebb kritikai tartalmat úgy-ahogy megőrizve — „színpadképessé tenni”, képi humorral kiegészíteni „A magyar atom” című szatirikus írást. A munkásszínjátszók IV. országos találkozóján látott tizenkét előadás — noha csak szűk keresztmetszetét adta az amatőr színjátszómozgalom egészének —, kicsiben is jól tükrözte azokat a problémákat, melyekkel a színjátszómozgalom jelenleg küszködik, s melyek az egyes előadásokban rendre kimutathatók. Kitűnt, hogy a rendező központúnak tartott amatőr színházban, ma az amatőr színészek teljesítménye kerekedett felül. Jó néhány esetben a kimagasló — hivatásos színészek mércéjével mérhető — alakítás mentett meg bukásra ítélt darabot. Érdekes momentumra hívta fel a figyelmet egy-egy cselekményes, ám maradandó értéket nem tartalmazó darab közönségsikere. Nevezetesen arra a bizonyos „sztoriéhségre”, melyről , a rendezők többsége hajlamos megfeledkezni. Márpedig az unalmas színpadi játék a mégoly lényegre- törő amatőr színjátszásnál sem engedhető meg, nem beszélve arról az elfogadhatatlan szemléletről, miszerint az amatőr színjátszóknak eleve le kell mondania — a hivatásos színházban nélkülözhetetlen — formai jegvekről, a maximális színpadi ismeretek megszerzéséről. A szcenika, térszervezés, színpadi mozgás, beszédtechnika stb. elsajátítása a fejlett amatőr színjátszásnak is alapvető követelménye. (Beleértve a szükséges, de önmagában nem elégséges csoporton belüli műhelymunkát.) S EZZEL ELJUTOTTUNK az amatőr színjátszómozgalom legégetőbb gondjához — a szakmai tanácskozásokon is élesen felvetett — képzés és továbbképzés ma még valóban megoldatlan problémáihoz. Ám ezek az igényként felmerült kérdések, éppenséggel nem a mozgalom válságát, hanem a „felsőbb osztályba lépés” szándékát bizonyították. Pintér Károly Megyei folyóiratunk, a Pa- lócföld idei ötödik száma változatos tartalommal jelent meg. Ezúttal a teljesség igénye nélkül csupán néhány gondolatkörre hívjuk fel a figyelmet, amelyekkel a folyóirat foglal kézik. A Kardos-testvérek — Ferenc, a rendező és István, a forgatókönyvíró — nem először dolgoznak együtt. Közösen fémjelzik a korábbi évekből: az Egy őrült éjszakát, a Petőfi ’73-at, az Ékezetet. Műveikben rendszerint a ma kérdései felé fordulnak, életünk fonákságait állítják érdeklődésük fókuszába, a javítás, a felismertetés, a rádöb- bentés és jobbítás szándékával. Az Egyszeregy — legújabb közös munkájuk — szintén vígjáték, amely hasonlóan több más alkotásukhoz, nem nélkülözi az ironikus, szatirikus elemeket sem. A kacagtató, egyben elgondolkodtató történet középpontjában, egy, a nagyravágyó papa jóvoltából „megduplázódott” férfiember áll, aki Péterként és Pálként szerepel a hivatalos nyilvántartásban, s ennek megfelelően két családja, munkahelye stb. van. A bonyodalmakat természetesen ez a megkettőzöttség okozza, mert nyilvánvaló, hogy a végtelenségig egy embernek, nem lehet két ■ ember helyett teljes értékűen helytállnia. Ezt a kettős szerepet a nagyszerű Garas Dezső alakítja- Partnerei: Halász Judit, Pécsi Ildikó, Bánsági Ildikó, Schütz Ila, Bencze Ferenc, Papp Zoltán. A filmet Kende János fényképezte, zenéjét Szörényi Levente szerezte. A filmet Taron ma és pénteken, Kisterenyén és a salgótarjáni November 7 Filmszínházban december elején játsszák. Figyelmeit érdemlőnek tartjuk a Változó valóságunk rovatban a Nógrád megyében élő nemzetiségi lakosság életéved, munkájával, művelődési viszonyaival foglalkozó írásokat. Mint ismeretes, ez év ősze a nemzetiségi kongresz- szusok ideje volt hazánkban. E kongresszusok igen nagy jelentőségűek a nemzetiségi lakosság életében, hiszen egyrészt áttekintést adnak arról ,a fejlődésről, amely az eltelt időszakban az MSZMP lenini nemzetiségi politikájának érvényesüléseként hazánkban végbement, másrészt feltárják a még meglevő gondokat, kijelölve a jövő teendőit. Magyarországon jelenleg mintegy félmillió német, szlovák, délszláv, román nemzetiségi lakos él. Amint azt Marczinek István Nemzetiségiek Nógrád- ban című cikkében írja, me4 NÓGRÁD — 1978. novembet 30., csütörtök Életéről, munkájáról vall A Szabó Magda regényéből készült tévéfilmsorozat, az „Abigél” a Magyar Televízió legnépszerűbb műsorai közé tartozott. Még ez idő tájt, hónapokkal később is visszatérő beszédtémát jelent a tévénézők milliói számára. A sikerben kétségkívül jókora szerepe van a filmbéli Abigélnek, azaz a József Attila Színház művésznőjének, Szerencsi Évának. Két próba között, a déli szünetben beszélgettünk. — Túl az ugrásszerűen megnőtt népszerűségen még mit kap a színésznő egy ilyen nagy sikert aratott sorozattól? És kötelezi-e ez valamire a nézőkké], a szakemberekkel és — önmagával szemben? — Ha nem lett volna ez a szerep, akkor is ugyanúgy csináltam volna mindent. Célom az, hogy mindig többet és többet nyújtsak az alakításaimban. Az más kérdés, hogy egy ilyen siker milyen jól jön, szinte lendíti az embert előre. — Ismeri Szabó Magdát? — Személyesen is többször találkoztunk. Gyakran bejött a forgatásokra, hozzá is szólt, segített a mű visszaadásában. Szerencsénk volt. mert véleményem szerint Zsurzs Éva nagyon jól válogatta össze a szereplőket. — Az Abigél szerepelői valamennyien igen komoly bizonyítási lehetőséget kaptak. Hálás ezért az írónőnek és a rendezőnőnek ? — A hála nem szerencsés kifejezés. Inkább megbecsülésről beszélnék és nagyon megköszönném, hogy jól dolgoztunk együtt. Az sokat segített. — Ha már az írónőről — és az írásról — szó esett, kérem, említsen néhányat kedvenc olvasmányai közül ? — Nagyon szeretem József Attilát, az utóbbi időben gyakran forgattam Merle-kö- teteket, a maiak közül Örkényt és Csurka Istvánt említeném. — Ugorjunk vissza gyermekkorába. Olvastam, hogy előbb táncosnő akart lenni, majd rendszeresen focizott a grundon. Vajon ma milyen szerep jut életében a mozgásnak? — Sajnos, csak rendszertelenül tudok úszni és szívesen szaunázom. Régebben lovagoltam is. — Negyedik éve tagja a József Attila Színháznak. A társulati fellépéseken kívül. hol láthatják-hallhatják kedvelői? — Szinkronban keveset szerepelek, legújabban viszont „beépültem” a Szabó -családba; Petinek a menyasszonya vagyok. Ezt nagyon szívesen csinálom. Legközelebb a „Január” című tévéjátékban kerülök a képernyőre, amelyben kedvemrevaló epizódszerepet alakíthatok. — Hol töltötte az idei nyarat és tervez-e nagyobb utazást 1979-ben? — Voltam a Karlovy Vary- ban rendezett filmfesztiválon, ahol — nem kis bosszúságomra — egy hat évvel előbb készült fotót láthattam viszont magamról a plakátokon. Két hétre az NSZK-ba is eljutottam. A jövőről viszont igazán nem tudok mit mondani ebben a vonatkozásban. — Szabad idejét mivel tölti legszívesebben? — Május óta saját lakásban lakom, annak berendezése azóta is tart. Nagyon szeretem a lovakat. Ha már a lovaglásra nem jut időm, hót kimegyek a lóversenyre. Egyszer filmben is lovagoltam, a „Törökfeies kopjá”-ban. Azt is Zsurzs Éva rendezte. Jocha Károly Mai tévéajánfafunk Intézet a tanulókért A nagybátomyi 209. számú Zsinkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézetben az utóbbi időszakban jelentős mértékben fejlődött a diákok képzésének tárgyi, anyagi és személyi feltétele, javultak a tanulás és a szabad idő hasznos eltöltésének körülményei. Részben állami pénzeszközökből, részben a diákok társadalmi tevékenységével több ezer forinttal növelték a kabinetek felszereléséit, eszközállományát. A fiatalok lelkesen vesznek részt a szakmai versenyeken, s az Alkotó ifjúság pályázatokon évente az intézményben tanulók mintegy egy harmad a mutatja be alkotását. A szabad idő hasznos eltöltését segíti az ifjúsági klub, s az általános és szakmai ismeretek gyarapításához jelentős mértékben járulnak hozzá a különféle szak. körök, például a szabás-varrás és a honismereti szakkör. A szakmunkásképző intézet az elmúlt években több százezer forintot költött a diákszociális ellátás javítására. A pénzeszközöket elsősorban kulturális rendezvényekre, sportolási célokra, a megemelt étkezési normák fedezésére fordítják. Az eltelt egy év alatt lényegesen szilárdult a tanulók fegyelme is. Amíg a két évvel ezelőtt kezdődött tanévben az intézményben a társadalmi tulajdon rongálásának értéke 5152 forint volt, addig egy évvel később 523 forint. Az eredmények javarészt az intézeti KISZ-bizottság és az osztály- közösségek felelősségteljesebb tevékenységének köszönhetők. Zenetanárok hangversenye A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola művésztanárai a minap nagy sikerű hangversenyt adtak az intézményben, amelynek termét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett koncerten klasszikus szerzők — többek között Bach, Mozart, Beethoven — művei szerepeltek. A zeneiskola művésztanárai — Embemé Nóti Erzsébet, Krutsch Katalin, Palánk! Éva, Somogyvári ndikó, Móri Pétemé, Ember Péter, Fogarasi Béla, Ko- mády Gerzson, Horváth János, Sándor János és Szűcs Ferenc — nagy igényességgel szólaltatták meg a műveket, remek zenei élményben részesítették a hálás hallgatóságot. A meglepetés erejével hatott Beethoven klarinétfagott duóinak előadása, mely a fiatal Sándor Jánost (klarinét) és Horváth Jánost (fagott) hangszerük virtuózaként ismertette meg. 17.00: A SZOVJET TELEVÍZIÓ ESTJE. „Gazdag összeállítással várja a televízió a magyar nézőket a szovjet televízió estjén — mondja a szerkesztő, Bállá Éva. — Az adásban személyesen is megjelenő vendégünk: Szvetlána Zsilco- va, a moszkvai televízió bemoh* dónője már nem ismeretlen nálunk. Ezúttal is ő lesz az egyes programok tolmácsolója. Érdekes dokumentumfilmeket láthatnak majd: így az „Utazás Ogyesszá- tól Leningrádig” című összeállítást, amely a természeti és a történelmi világba kalauzol el bennünket, a „Lev Tolsztoj életéről” készült dokumentumfilm szép és ritka érdekességű, gazdag anyag, olyan részleteket is tartalmaz, mint az íróóriás utolsó moszkvai utazásának eredeti film- felvételei 1009-ből. „Viktor Szanye- jev titka” címmel portré-összeállítást láthatnak a háromszoros olimpiai és világbajnokról. Az est második részében sorra kerülő filmbalett, a „Galathea” a „My fair Lady” című musical ötletgazda g feldolgozása; Higgins profesz- szor nem beszélni, hanem táncolni tanítja a londoni virágáruslányt. A prágai tv-fcsztiválon ez a tv-film a zenés kategóriában nagydíjat nyert. Végül egy különös érdekesség: „Az egyetlen kópia” című film, amely a különböző nemzetiségű operatőrök összegyűjtött bravúrjait mutatja be sorozatban. Az est Sosztako- vics és Brahms zenéjével zárul. A Palócföld gyénk négy járásának 24 községében élnek szlovák, illetve német ajkú lakosok. A körülbelül tízezer nemzetiségi lakos megyénk lakosságának több mint négy százalékát jelenti. Legtöbben, mintegy 35—38 százalék, a rétsági járásban él. nek. Életkörülményeik, életszínvonaluk alakulása megegyezik az azonos környezetben élő magyar lakosságéval. Azonos ütemű általános és szakmai műveltségük emelkedése is. Mindez természetesen nem jelenti, mintha nem lennének gondok is. Ezek elsősorban abból adódnak, hogy a nemzetiségi lakosság általában a kisközségek kategóriájába tartozó településeken él, amelyek földrajzi, gazdasági adottságaiban viszonylag több a kedvezőtlen vonás. Mindezek ellenére elmondhatjuk, s erről Marczinek István is örömmej szól, hogy e települések fejlődése az utóbbi években meggyorsult. Az V. ötúj számáról éves tervben a fejlesztésre, felújításra fordított jelentős öszeg több, mint felét oktatási és egészségügyi célok megvalósítására költötték. A cikk szerzője részletesen szól arról, hogy a nemzetiségek képviselete a választott testületekben a számaránynak megfelelő, s igen jó arányú, „a magyar és nemzetiségi lakosok közös közéleti tevékenysége egyértelműen a szocialista nemzeti egység erősödéséről tanúskodik” — írja. E témakörhöz tartozik Kő- Szabó Imre riportja is, Több nyelven... címmel. Ebben szó esik, többi között a bánki nemzetiségi találkozóról, amelyet idén tizenkettedik alkalommal tartottak meg a Nógrád megyei nemzetiségi napok rendezvényeként, s nemzetiségi lakosok vallanak életükről, munkájukról, boldogulásukról. Szembesítés 2. címmel olvashatjuk P. A. interjúját. Mint köztudott, a Nógrád megyei pártbizottság kezdeményezésére a Társadalomtudományi Intézet 1971-ben művelődésszociológiai felmérést végzett a salgótarjáni munkások körében. Ekkor mintegy másfél ezer dolgozóról készült kérdőíves felmérés, amelynek anyaga a közelmúltban könyvalakban is megjelent. A felmérés óta hat-hét év telt el. Mi történt azóta a „mélyinterjúkban” szereplő munkásokkal? E kérdésre válaszolandó ad helyet a Palócföld immár a második interjúnak. Végezetül egy szomorú aktualitás. A szépirodalmi rovatban Vihar Bélát köszönti a lap 70. születésnapja alkalmából. A költő élete és munkássága Nógrádhoz is kötődött, különösein Szécsényhez. A Nógrád megyei Tanács a Ma- dách-emlékplekettet 1965-ben adományozta Vihar Bélának a megyei kulturális életben való érzékelhető jelenlétéért. Vihar Béla köszöntése immár emlékének szól, a költő — mint hírül adtuk — nemrég elhunyt. X. & /
