Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

Sopron, a faipari mérnökképzés otthona Sopron város nevét számos jelzővel emlegetik: műemlék­város, üdülőváros, a hűség vá­rosa. Az utóbbi két évtizedben Sopron, az iskolaváros jelen­tős tényezővel gazdagodott: itt képezik a mérnököket ha­zánk egyik leggyorsabban fej­lődő iparága, a faipar számá­ra. Faiparunk a felszabadulás ' után egyike volt azoknak az iparágaknak, melyeket szin­te a semmiből kellett felépí­teni. Néhány korszerűtlen magánkézben levő fatelep, század eleji gőzfűrész, fameg­munkáló gép stb., ezek jelen­tették a faipart. A modern fatermékek: bú­torok, ajtók, ablakok, épü­letszerkezetek stb. készítésé­hez a korszerű alapanyagok gyártását kellett először meg­valósítani. . Fűrészüzemeink korszerűsítése mellett új ter­mékek előállítását kezdtük meg, a farostlemezekét és for­gácslapokét. A korunkat mindinkább jel­lemző nyersanyaghiány világ­szerte az újratermelhető nyersanyagokra irányítja a szakemberek figyelmét. Ezek közül az egyik legfontosabb a fa. Értékét igazán felismerve nálunk is új impulzusokat kapott a feldolgozóipar fej­lesztése. Az európai színvonalú bútor-, forgácslap-, farost- lemezgyárak mellett hazánk­Űjsütetű kórról hallottam.' Egyik könnyűipari üzemünk vezetője panaszolta, hogy ná­luk időnkint el-elterjed egy­fajta gyöngélkedés, amelyet — házon belüli használatra — fazonbetegségnek keresz­teltek el. A szóban forgó nyavalya tudniillik akkor lép föl, amikor újfajta, viszony­lag bonyolult fazonú ruhákat kezd gyártani valamely szala­gunk. Ilyenkor egy csapatnyi varrónő megérdeklődi, mikor fut ki a kellemetlen széria, s másnaptól a hallott időpontig odahaza kúrálják magukat a rajtuk hirtelen kitört baj el­len. Mihelyt a következő fa­zon varrása kezdődik, az egészség mindnyájuknál tüs­tént helyreáll, másnap már ott ülnek, szorgoskodnak gé­pük mellett. Mikor ezeket a — meglehe­tősen fölszínes — tüneteket megismertem minimális di­agnosztikai jártasságommal arra a következtetésre ju­tottam, hogy e betegség kó- okozói fölöttéb hasonlóak, az iskolákban ismerötes doi- gozatfóbia kórokozóihoz. Hé­be-hóba ugyanis —, ahogy emlékszem rá — annak ide­jén nálunk is megesett, hogy egy-egy — előre bejelentett — írásbéli tudásfölmérés al­kalmával az osztály egynegye­dét leverte a lábáról valami­ban épült meg a világ legna­gyobb cementkötésű forgács­lapgyára. Elmondhatjuk: faiparunk ma dinamikusan fejlődik. A fejlődés záloga: a megfe­lelő számú, jól képzett szak­embergárda. Ezeket a szakembereket az Erdészeti és Faipari Egyetem faipari mérnöki karán, két szakon képzik. A tanulmá­nyi idő a mérnöki szakon öt, az üzemmérnöki szakon há­rom év. A hallgatók a legma­gasabb fokú műszaki alap­képzésben részesülnek, hogy azután a jól berendezett labo­ratóriumokban, az egyetem új, 1000 négyzetméter alap- területű tanműhelyében és a faipari üzemekben a termelé­si ismereteket is megszerezhes­sék. A bútor-, ajtó- és ablak­gyártási. a fűrész- és lemez­ipari gyakorlatok mellett többek között a belső építé­szetben és a hajóépítésben is jártasságot szereznek. A tanulmányókhoz sajátos hangulatú ■ hátteret ad a vá­ros és festői környezete. A Selmecbányáról ide költözött egyetemen az elődök hagyo­mányait szeretettel ápolják. A KISZ saját klubházában egye­temi színpad és szakkörök működnek. Az ország egyik legmodernebb egyetemi könyvtárát is itt avatták nem­régen. Az egyetem sportköré­ben 11 szakosztály dolgozik, Fazonbetegség nő gyorsan támadt rosszul- lét. Ezeknek a rosszullétek- nek ugyan ki-ki más nevet adott, egy tünetben viszont azonosak voltak; amilyen gyorsan jöttek, ugyanolyan sebesen el is múltak — mi­helyt a dolgozat megíratott. A derék nebulókra az égvilá­gon senki nem neheztelt kö­zülünk. Azzal ugyanis, hogy ők távol maradtak, nem ár­tottak, nem is használtak sen­kinek magukon kívül. Sőt: még mulatságul is szolgáltak, amikor hiányzásukat szóban is igazolniuk kellett. Tücsköt- bogarat összehordtak: kinek a köéme kancsarodott visz- sza, mert medicinlabdába rú­gott, ki belázasodott, mert megcsiklandozta az unoka­öccse, ki gyomorrontással baj­lódott, mert kocsonyához ke­nyér helyett halkonzervet ha­rapott és így tovább. Ez azonban iskola volt, ahol mindenkinek csupán egy dol­gozatot muszáj írni, bármeny­nyien hiányoznak is. Az üzemben másképp áll a hely­zet. Amiatt tudniillik, hogy a fazonbetegek kiesnek a ter­melésből, nem nyúlhat meg a szériára kiszabott idő, mert működésüket a sportcsarnok és a sportpályák segítik. A végzett faipari mérnökök és üzemmérnökök a legkü­lönbözőbb munkaterületeken helyezkedhetnek el. Bútor-, épületasztalos-ipari, forgács­lap-, farostlemez-. gyufa-, parketta- , sportszergyárak várják az új szakembereket. Az üzemi gyakorlat megszer­zése után közülük kerülnek ki a kutatómérnökök és a szakma közép- és felsőszintű oktatásában résztvevő pedagó­gusok is. A pályázati rendszer beve­zetése óta a vállalatoknál pá­lyázat útján lehet elhelyez­kedni. Egy végzett szakember négy álláshely között válogat­hat, tehát négyszer annyi szakemberre van szükségük a vállalatoknak, mint ahány vé­gez. Ez érthető, hiszen a fa­iparban ma az üzemi munka mellett szinte mindenhol je­lentős műszaki fejlesztés fo­lyik. Az egyetem végzett mérnö­keinek pályafutását is figye­lemmel kíséri, számukra mér­nöktovábbképző és szakmér­nöki tanfolyamokat szervez. Évente több százezer ven­dég fordul meg Sopronban, Sokan talán nem is tudják, hogy a fejlődő magyar faipar irányító szakemberei e szép műemlékváros egyetemén ké­szülnek fel választott hivatá­sukra. a megrendelő pontosan várja a szállítmányt. így hát — vé­lekedtem — a többiek dolga sokasodik meg, nem győznek kapkodni az otthon gyógyulok helyett is. Mindezekből az vi- láglik ki: a fazonkórosok nem tartoznak az üzem legnépsze­rűbb dolgozói közé. Ennél a következtetésnél megrekedni azonban baklövés volna. A fazonbajnak ugyanis pozitív velejárói is vannak. Példának okáért a legfontosabb: a ne­hézségekkel is dacoló varró­nők előtt mód nyílik arra, hogy maximálisan kibonta­koztassák képességeiket. Ha kevesebben is képesek tarta­ni a határidőt, páratlan siker­élményben lehet részük (a több fizetésről, a megszerzett gyakorlatról nem is beszélve.) Örömmel tapsolhatnak egy­másnak is, maguknak is. S ezért az örömért legfőképp a fazonbetegek tartoznak hálá­val. Szinte hallom, ahogy néhá- nyan kérdezik: mi van akkor, ha mégis csúszik a határidő, vagy ha a kapkodást a minő­ség sínyli meg? Egyszerű a válasz: a fazonbetegek ártat­lanok, a munkát végzők a lu­dasok. A lehetőség számukra megadatott, s hogy mégsem éltek vele, magukra vesse­nek. mól— Nógrádot képviseli A béke hétköznapi követe A nagyszavakat, fölösleges cikornyákat sohasem kedvelte Kiss Imre, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat igazgató­ja. Azt tartotta, az egyszerű­ség mindig célravezetőbb. Neki volt és van igaza. Tíz esztendeje igazgatja a mozi­üzemi vállalatot. Közéleti munkássága sokkal régebben kezdődött. Amikor legelőször alakultak az MSZBT-tagcso- portok, Kiss Imre elnöke lett az egyiknek. Ez az egyik funkciója volt. A mai napig a Hazafias Népfront béke és barátság munkabizottságának elnöke. Egyúttal népi ellenőr. Sőt mi több, tizenöt kemény eszten­deje az MHSZ-ben tevékeny­kedik. Azt tartja magáról, hogy a közművelődés egyik közkato­nája. Való igaz. Harminc esz­tendeje, hogy nagyon-nagyon fiatalon elhatározta, a könyv, a tudás, a tudományok „pró­fétája” lesz a megyében. Sikerült-e? Kiss Imre állít­ja, hogy igen. Neki pedig higy- jük el. Dolgozott az acélgyá­ri kultúrotthonban, a megyei művelődési házban, tíz esz­tendeje pedig igazgató, a moziüzemi vállalatnál. A TIT- ben sokszor felkérték, tartson előadást, meg is tette. Izgalmas, nehéz és egyben szép az a foglalkozás, amit nap mint nap végez. A köz- művelődés közkatonája, de ez nem mentesíti a gazdasági kötöttségek alól. Vagyis, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat ugyanolyan gazdasági rendszerben működik, mint az ország akármilyen vállalata. A gyakorlatban azt jelenti: nem tudják nyereséggel, vagy veszteséggel zárják-e az évet? Ami a Nógrád megyei vál­lalatot illeti? Eddig négyszer kaptak miniszteri dicséretet és kétszer nyerék el a „Kiváló Vállalat” címet. 1978-ban or­szágosan elsők lettek a hason­ló üzemek között. Mi több, az igazgató szobájának falán egy orosz nyelvű elismerő oklevél is függ. Mi az? A Szovjet­unió Minisztertanácsa Állami Filmbizottsága küldött elisme­rő oklevelet Salgótarjánba a szovjet filmművészet népsze­rűsítésében kiemelkedő mun­kát végző vállalatnak. Ez az oklevél orosz nyeljen íródott. Az országban kevesen mondhatják magukénak e kitüntetést. Mint már említettük, Kiss Imre régi „harcosa” a béké­nek. Magánemberként és igaz­gatóként egyformán. Része volt benne, hogy megyeszer- te sikert arattak azok a fil­mek, amelyek a környező or­szágok, népek életét mutatták be. Sok-sok embert vonzott a szovjet filmek fesztiválja. Az emberek megnézték a német filmeket. Mi több a vállalat­nál már most gondolkodnak azon, miként tehetnék még vonzóbbá a kubai .filmek fesz­tiválját. Kiss Imre Nógrád megye egyik küldötte a Budapesten közeljövőben megtartandó óé- kekongresszusnak. Sok-sok ál­lampolgár üzenetét viszi. Első­sorban azt, hogy az emberek — dolgozzanak a gyárakban, a szántóföldeken, iskolákban, kórházakban, hivatalokban ■— békét akarnak. Kiss Imre azt mondja: — Nem tudok szabadulni a foglalkozásomtól. Ha arra gondolok, hogy hány ezer em­berhez jut el a szebbnél szebb filmek mondanivalója, ma­gamban csendes örömöt ér­zek. A kis falukban például I NAPJAINK TÉMÁI BÁZISSZEMLÉLET MA ANEKDOTA MÁR a néhány évtized­del ezelőtt megtörtént eset. Büszke hangú je­lentés tudatta, hogy valahol egy kis ország­ban öt év alatt megháromszorozódott a vas­útvonalak hossza. Fantasztikus! Csakhogy: a bázishoz — a kiindulópontul választott esz­tendőhöz — képest válóban ez történt, ám a bázis az volt, hogy az illető ország uralkodó­jának téli és nyári lakhelyét kötötte össze tizenhat kilométernyi sínpár. S mert a ten­geri kikötő, valamint a nagy feldolgozóüzem között tényleg lefektettek harminchárom ki­lométernyi vasútvonalszakaszt, a bázishoz, tehát a korábbi helyzethez mérten lélegzet­állító növekedési ütemet mutathattak ki. Mennyiségeket, különböző időszakokban megállapítható teljesítményszinteken való­ban szükséges mérni, nemcsak a haladást, hanem a tanulságokat is összegezve. Amihez bázist — korábbi időpontban elért teljesít­ményt, mennyiséget stb. — választunk. A me­tódus akkor válik hibássá, ha kizárólagossá lép elő; csak azt mutatja, ítélteti fontosnak, mi történt a bázishoz képest. A beruházások rendkívül' gyors növekedése — idén szeptem­berben például a vállalati beruházások ösz- szege 21,8 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit — már-már tapsra ragadtathatna bennünket, ha nem tudnók, minden jóval túl­lép a tervezett kereteken, nehezíti az import ésszerű korlátok között tartását, növeli a be­fejezetlen beruházások állományát, s vele a népgazdaság egyensúlyi gondjait. Pedig, ugye a bázishoz mérten nagyon szépnek látszik a „fejlődés”... Egyszerű, mennyiségi többre teszi a hangsúlyt a bázisszemlélet, a kicsi, folyama­tos lépésekre. Ha a termelés nagyobb, mint volt tavaly, akkor a vállalat fejlődött, előbbre jutott... Holott meglehet, a bázishoz — ebben az esetben az előző esztendőhöz — képest gya­rapodott az előállított árumennyiség, de vele együtt az állami támogatás összege is! Ami­nek kétélűségére figyelmeztet, hogy a leg­utóbbi években — a szocialista iparban — a termelés növekedésének ütemét jóval meg­haladta az állami támogatások bővülésének tempója. Szándékosan mechanikus . esetet választva: 1971-ben 16,6 százalékkal, 1977-ben 17,6 szá­zalékkal részesedtek, a vegyipari beruházások az ipar ilyen célú összes kiadásaiból. Azaz a fejlődés — a bázishoz viszonyítva — szerény, mindössze egy százalék. Csakhogy amíg az 1971. évi 16,6 százalék 6,4 milliárd forintot „ért”, addig , az 1977. évi 17,6 százalék nem kevesebbet, mint 13,3 milliárdot, a korábbi összegnek több, mint a kétszeresét! Azaz lé­nyeges, mit választunk bázisnak. S nem ke­vésbé fontos, miért azt választjuk, számon­tartásával, figyelésével, értékelésével, elemzé­sével mit akarunk elérni? A bázisszemlélet ugyanis bizonyos sema­tizmust tesz mércévé, gyakran nem ad fele­letet arra, hogy ami történt, az jó-e nekünk, s mennyiben, miért jó? A szerény, araszolga- tó, középszerű haladásból csinál eszményt, hiszen a bázishoz, az előző fél évhez, évhez, ót esztendőhöz, a korábbi termelési értékhez képest nőtt a termelékenység, az árbevétel, a nyereség, s nem kényszeríti ki a minőségi változást, a kockáztatást, a vállalkozási kész­ség alakítását. S fordítva: valamely termelő­hely a bázishoz képest, „visszaeshet”, vagy helyben maradhat, ám valójában így jól teljesítette kötelezettségeit az össztársadalmi érdekek érvényesítésében. Mert ugyan néni termelt többet, de új árui sokkal kedvezőbb fajlagos energia- és anyagfelhasználással ké­szülnek, mint a korábbiak. Erre a kétarcú­ságra hjvta fel a figyelmet az MSZMP Köz­ponti Bizottsága -1977. október 20-i ülésének határozata — a hosszú távú külgazdasági po­litikának és a termelési szerkezet fejlesztésé­nek irányelveiről —, amikor kívánatosnak tartotta, az átlagosnál jobb. a kiugró teljesít­ményeket az ösztönzőrendszer ismerje el, érzékelhetően jutalmazza. Gyakran a félelem táplálja a bázis min­denhatóságának fenntartását. A termelő úgy gondolkozik, hogy idei gyors, eredménynö­vekedése jövőre bázissá lesz, s ha csak ugyan­azt érik el, vagy még el sem érik, mit szól a főnökség? Mert való igaz, a társadalom ne­vében elszámoltatok — irányító hatóságok és társadalmi szervek — gyakran a beidegző­dések alapján, rutinszerűen azt firtatják, ami könnyen megfogható; a tavalyi évhez képest teljesítetteket, vagy elmaradtakat. A folya­matos, kicsi lépéseket körüllengő ködben az­után észrevétlen marad, hogy éppen a kö­zéptávú tervidőszak legnagyobb üzletét sza­lasztotta el a cég. Pontosan azért, nehogy baj legyen a bázissal, meg máskülönben is, elég számukra, az a néhány százaléknyi fej­lődés. FURCSA: MINDENNAPI életünk jó né­hány jellemzőjénél természetesnek, örven­detesnek tartjuk a bázishoz viszonyított csök­kenést; a baleseteknél, a tanévvesztő tanu­lóknál, a száz lakásra jutó személyek számá­nál. A termelőtevékenységben azonban a bázis szentnek látszik, csakis megtetézése képzelhető el, olykor már-már teljesen füg­getlenül attól, hogy csakugyan szükséges-e és mennyibe kerül az a kollektívának, szűkebb s tágabb értelemben. S mert egyre inkább arra kényszerít bennünket termelésünk nem­zetközi megítéltetése, szigorúan elemezzük a termelési és a termékszerkezetet, nyilván­való: a bázis mindenhatósága sem maradhat fenn. Kevésbé mechanikus nem a múlthoz, hanem a követelményekhez viszonyított tel­jesítményértékelés szükséges. Aminek irá­nyába a szabályozók tervezett módosítása újabb lépés. Nem az első, s befejezőnek sem tartható. : i V. T. Konzervek olcsón Árengedmény» konzervvá­sárt kezdett hétfőn a Nógrád megyed Éledmisoer-kiskeres- kedelmi Vállalat. Jelentős, 50 —60 százalékos árengedmény­nyel kínálják az üveges im­port bolgár befőtteket, lek­várokat, dzsemeket Az en­gedmény után mindössze né­hány forintba kerülő kon- zerveket hét salgótarjáni, egy zagyvapálfalvai és három nagybátonyi üzltet árusítja. egy-egy mozielőadás ma is eseménynek számít. Maradan­dó gondolatokat ébreszt, a csa­ládok este vacsora közben be­szélgetnek arról, amit a mozi­ban láttak. Ez mindenképpen jó dolog. Manapság a háborúra csak a könyvekből, televízióból, filmekből emlékezünk. De va­lóság volt. Olyan valóság, amely ezrek nyomorúságát, értelmetlen halálát okozta. Mindannyian elutasítjuk a há­borút, az esztelen vérontás gondolatát. Ez a napi „béke­munka”. Nagy szavakat senki nem vár. Az emberek világ­szerte a munkájukkal bizo­nyítják, értelmesen kívánnak élni és a gyermekeiknek bol­dog, biztonságos jövőt terem­teni. Kiss Imre megemlíti: gyer­mekként élte végig a máso­dik világháború eseményeit, ezért érzi, mit jelent a háború és mit a béke. Vele együtt sok tízezer ember mondja így: — Jó úton járunk, amikor a béke szószólói lettünk. A békekongresszuson külföldi delegációkkal is lesz alkal­munk szót váltani. Meggyő­ződésem, hasonló a vélemé­nyünk. Az ember gondol rá. vagy nem, mégis közös ügy szolgálatába szegődött, a béke hétköznapi harcosa lett.... Csatai Erzsébet Nagy felelősséget igénylő munkát végeznek a Nógrádi Szénbányák Vállalat nagybátonyi gépüzemének bányagépja- vító mechanikai részlegében dolgozó szakemberek. A bá­nya mélyéről felkerülő különböző berendezések javítását, felújítását készítik. A képen Tóth János lakatos az M—87 típusú hidraulikus önjáró berendezés szeleppróbáját készíti elő. (bábel-fölv.. — NÓGRÁD - 1973. november 29., szerda 3 ..v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom