Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-28 / 280. szám
Pontosgág, megbízhatóság, jó minőség Mosonmagyaróvártól Algériáig szorgoskodnak a drégelypalánki Szondi Ipari Szövetkezet szerelői Teknős Edit és Zábrábi Józsefné az SKA—80-as típusú szellőztető- és világítóberendezések vezérlőegységeit szerelik. Ha akár az ország másik szegletében is, szóba kerül Drégelypalánk neve, a beszélgetőpartner már mondja is. hogy Szondi. Csak amíg korábban a Szondi név mögött mindenki az Arany János által megénekelt apródok várkapitányára gondolt, mostanában nem meglepetés, ha az ország más tájain élők, a Szondi névre azt mondják: „Drégelypalánk, Lakatos és Szerelő Ipari Szövetkezet”. Mert ki tudja azt eldönteni, hogy kinek melyik a híresebb. A rom-e a település szomszédságában, azaz a múlt — vagy a munkájával messzeföldre eljutott ipari szövetkezet, amely évről évre dinamikusan fejlődik. A drégelypalánkiak úgy kezdtek hozzá az idei esztendőhöz, ahogy az elmúlt évet abbahagyták. A bruttó termelési értéket 1977-ben tizenegy százalékkal emelték, 1978-ra hétszázalékos fejlődést terveztek, s a harmadik negyedév részarányos tervét teljesítették. Az ipari szövetkezet nem kisebb célokat tűzött maga elé az idén — természetesen az ötödik ötéves tervre készült előirányzatoknak megfelelően — mint a termelékenység, hatékonyság javítását. újabb lépéseket a minél gazdaságosabb gyárt- tnányszerkezet kialakítása felé vezető úton, az export fokozását. Mindezt úgy, hogy figyelembe vették: a népgazdaságnak mely az a területe, ahol a legtöbbet nyújthatják. Ez pedig elsősorban a nagyipari vállalatokkal kialakult hosszabb távra visszatekintő 'és egészséges kooperáció, a saját fejlesztésre alapuló késztermékgyártás, a bonyolult szakmunkát igénylő helyszíni szerelések. Az utóbbiak jelentős terheket rónak a munkásokra és a szövetkezet vezetőire egyaránt, hiszen változók a munkahelyek, a munka szervezésében, a szociális ellátásban pedig nem lehet alapvető különbség a központi telephez képest. Hol is dolgoztak az idén a Szondi Lakatos • és Szerelő Ipari Szövetkezet állandóan úton levő szerelői? Egyebek között pontosan, jó minőségben és határidőre tettek eleget korábbi és friss keletű szerződéses kötelezettségeinek. Az Egyesült Vegyi Művek Makai Gusztávné a véranalizátor önálló összeállításán szorgoskodik. tevékenységének NÓGRÁD - 1978. november 28., kedd EVIFOR-üzemében a technológiai szerelési munkákat végezték, mintegy harmincmillió forint értékben. Szolnokon befejezték a Tiszai Vegyi Művek elektrofilterének szerelését, a Mosonmagyaróvári Timföldgyárban technológiai szerelésekre szóló megbízatásnak tettek eleget egy nagyszabású rekonstrukció keretében. A nagyhírű VIDEOTON-nak tízmillió forintos költséggel létesítettek ferritizzító kemencét. Erre a szövetkezetiek igencsak büszkék, hiszen jó néhány külföldi ajánlat ellenére ők kaptak megbízást. A munkákat felsoroló listáról az idén sem hiányzott a külföld. A Szondi Szövetkezet szerelői, híven korábbi jó munkájukhoz, a Német Demokratikus Köztársaságban, Welezovban kotrógépszerelést végeztek, s. jelenleg is az NDK-ban, egy papírgyár belső szerelési munkálatain szorgoskodnak tizenegyen. Hat szerelő délebbre bizonyítja hogy nem véletlenül esett rájuk a választás. A CHEMIMAS-sal kötött megállapodás alapján a Szondi Lakatom és Szerelő Ipari Szövetkezet szakemberei Algériában, a Souk-Ahras-ban készülő új festékgyár technológiai berendezéseinek szerelésében is közreműködnek. A magyar szakmunkások újabb csoportja npvember közepén indult útnak, s várhatóan 1979-re az itt dolgozók száma eléri a huszonöt főt. A drégelypalánki szerelők alig több mint két hónapot töltöttek Afrika északi részén, de máris sikert arattak. Ezt bizonyítja, hogy a külkereskedelmi vállalat újabb megbízást is hajlandó adni a szövetkezetnek, s legutóbb Svájcból érdeklődtek: számolhatnának-e a S2ondi Ipari Szövetkezet szerelőivel. Ennek egyetlenegy oka van: a külföldi szolgálatot teljesítő munkások jó minőségben, derekasan munkálkodnak, vigyázva a szövetkezet jó hírnevére. A moszkvai olimpiáig még több mint másfél év van hátra. A csapatsportokat űzők selejtezőkre készülnek, az atléták, súlyemelők majd jövőre kezdenek hozzá a kiküldetési szintek ostromlásához. A Szondi Lakatos és Szerelő Ipari Szövetkezet — noha nem a magyar olimpiai küldöttség tagjaként —, de ott lesz a moszkvai olimpián, s ez már bizonyos. A VBKM VILLESZ gyárával karöltve erősáramú tápszekrényeket gyártanak elektromos eredményjelzőkhöz, amely kapacitásuk nem kis hányadát köti le. A TRANSZVILL-on keresztül mezőgazdasági célokra a drégelypalánki csarnokban az idén egyebek között úgynevezett mobitox paneleket gyártanak, amelynek értéke meghaladja a kilencmillió forintot. Összesen másfél ezer ilyen panel hagyja el a szövetkezet szerelőasztalatait, s kerül — közvetve — exportra. A Nagyorosziban található gyártótelep ugyancsak jól halad az éves tervek teljesítésével. Már alig hatmillió forint értékű exportszállítási kötelezettség teljesítése van hátra. Lengyelországi megrendelésre, bitumengyárnak szállítanak rakodólapokat, amelyekből az idén 850 darabot állítanak elő. A NIKEX és a TECHNOIM- PEX is szerződéseket kínál időről időre a Szondi Szövetkezetnek. így acélszerkezeteket, keveréktartályokat is gyártanak a nagyoroszi telepen Az utóbbit főként hazai megrendelőknek, mivel ezáltal importot takarítanak meg, de ennek ellenére jut belőle a határokon túlra is. S ha már a külföldi megrendelőknél tartunk: a szövetkezet az idén görögországi piacon is megjelent. A Seles nevű kemenceépítő céggel került kapcsolatba, s kooperációs jelleggel szállított pneumatikus kokilia- asztalokat. Az eredmények, a beruházók, megbízók, a partnervállalatok és szövetkezetek jó A Luzsnyiki stadionba készülő vezérlő tápszekrény egyik részegysége. f if üii'T" ...ifik i iiiiii Lovász Lajosné és az eredményjelző vezérlőszekrény egyik részegysége. véleménye azt mutátja, hogy a drégelypalánki Szondi Lakatos és Szerelő Ipari Szövetkezet legjobb úton jár, hogy az ötödik ötéves tervre előirányzott feladatokat teljesítse. Annyiban könnyű volt a helyzetük, hogy gondos előrelátással már az elmúlt tervciklusban megteremtették a további fejlődés alapjait: kialakították a jövedelmező és biztos termelési profilt, amellett, hogy a helyszíni technológiai szerelésekre összpontosítottak, az újonnan megépült központi telepen a tárgyi és személyi feltételeket sikeresen megteremtették az elektromos kapcsolóberendezések gyártásához. Sikerült azt is elérni, hogy a lakatosüzemnek elegendő megrendelése legyen az acélszerkezeti munkákra, így ennek következtében évente több mint ezer tonna különböző szerkezetet készítenek. S nem marad figyelmen kívül a műszaki fejlesztés sem. A szövetkezet egyik ilyen „édesgyermeke” a PALÁNK objektumvédelmi berendezés, amely lassan már felcseperedik, s igazi családot alkot. Nem csak azért kedves, mert a szövetkezet jól felkészült szakemberei saját találmányukként szabadalmaztathatták, hanem mert nincs olyan kiállítás, amelyen az illetékesek ne szólnának elismerően a PALÁNK-ról. A továbbfejlesztett változatok alkalmasak kisebb üzletek, falusi posták, takarékszövetkezetek biztonságos megőrzésére is. Az ipari szövetkezet természetesen ezekből a termékekből maximálisan kielégíti a kereskedelem igényeit. A szövetkezet eredményeit nagymértékben magyarázza, hogy a termelés mellett rendkívül sokat törődnek a szövetkezetben dolgozókkal: lakatosokkal, szerelőkkel, betanított és szakmunkásokkal. Nemcsak arról van szó, hogy öltözőket, fürdőket építettek, megteremtették az üzemi étkeztetés lehetőségét, időről ' időre eljutnak a szövetkezet dolgozói a hazai és külföldi üdülőkbe, rendszeresek a kirándulások. .. Arira is gondolnak, hogy a gazdaságban bekövetkezett változásokkal, azokkal a követelményekkel, amelyeket az ipari szövetkezetekkel szemben támasztanak, csak úgy képesek lépést tartani, ha szüntelenül gyarapítják ismereteiket. Csak egyetlen példa ennek érzékeltetésére: 1975-től szakmai továbbképzésben több mint száztízen vettek részt a szövetkezet 440 fős kollektívájából, állami képzésben is több mint fél- százan részesültek, illetve ma is járnak a különböző iskolákba, tanfolyamokra. S ugyancsak a gondoskodást jelzi, hogy az idén a tervezett négyszázalékos bérnövekedésre — hála a kiváló munkáknak — „rátettek” még néhány százalékkal. S az emberekről , való gondoskodást jelzik azok az erőfeszítések is, amelyek a nehéz fizikai , munka gépekkel történő kiváltását célozzák, az anyag- mozgató eszközök, kisgépek... Ez a körültekintés a hétköznapokon kamatozódik. A drégelypalánki Szondi Lakatos-, és Szerelő Ipari Szövetkezetben már az 1979-es évi terveket fogalmazzák meg. Tehetik, hiszen nem kell ajánlatok után futkosniok szerte az országban. A tervciklus ideiére kapacitásuk zömét előre lekötötték. A pontosság, a megbízhatóság, a jó minőség így ad újra és újra munkát! (X) Az utolsó simítások...