Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

Labdarúgó ]Vß 1. Síi* pont STC— Rába LlO 2-2 (0-2) Salgótarján, 3000 néző. V.: Tátrai. STC: Szűcs, (Kun a 46. percben) — Csáki, Kegye, Varga, Kovács J. — Kiss, Földi, Kajdi — Szoó, Bíró, Berindán. Edző: dr. Lakat Károly. Rába ETO: Palla — Csonka, Pozsgai, Pásztor, Magyar — Hannich, Fűzi, Mile — Szabó, Glázer, Pö- löskei (Orbán a 77. percben.) Edző: Kovács Imre. A kora reggeli köd hamar felengedett Salgótarjánban, csak a változatlan hideg kész­tette toporgásra • a Kohász­pálya felé igyekvő nézőket. A mérkőzés első perceiben a vendégcsapat talált jobban magára. Előbb egy Szabó— Glázer-akció után ívelt be veszélyesen a győri 10-es, de a labda keresztbe elment a kapu előtt. Két perccel később Miiétől kapott labdát a jobb­szélsői» beadását Fűzi gyöngén Szűcs kezébe fejelte. A 8. percben Glázer szöktetését Szabó már csak úgy érte el, hogy éppen bele tudott érni a labdába, mielőtt az elhagyta az alapvonalnál a játékteret. A 12. percben Bíró végezhetett el szabadrúgást 22 méterre a ka­putól, de a sorfalba lőtt. Egy perccel később Berindán lö­vését Pozsgai kivágta a kapu előteréből, az ismétlés pedig a kapusról pattant ki. A 17. percben ismét a balszélső ve­szélyeztetett: jó cselekkel fu­tott el a bal oldalon, azon­ban szögletre szerelték. Az­tán két győri támadás a szél­sőhátvédek ügyetlen megol­dásán akadt el. A 28. perc­ben Szabó 25 méterről, kö­zépről lövésre szánta el ma­gát, s a labda a fölső kapu­fáról pattant vissza Glázer elé, aki szorongatott helyzet­ben mellé lőtt. Az STC tá­madásai a pontatlan átadások miatt sorra elakadtak. A 32. percben Földi 20 méteres lö­vése Kovács legurított sza­badrúgása után a fölső kapu-, fán csattant. Kajdi megsérült, de rövid ápolás után ismét játékra jelentkezett. A 33. percben szerezte meg a ve­zetést a zöld-fehér gárda. Csonka szöktette a jobb ol­dalon Szabót, akihek beadását az üresen álló Glázer ötméter­ről a hálóba fejelte. 0—1. Már ekkor kezdték az idő­húzást a vendégek, amiért Tátrai játékvezető 1 perc hosszabbítást ítélt a 37. perc­ben. öt perccel később Kiss beadását Bíró fejelte to­vább, majd Földi kapásból lőtt kevéssel mellé. A 44. percben Szabó szabadrúgása vissza­pattant a szélső elé, aki csi­nált egy cselt, majd a hosszú sarok felé ívelte a labdát, amely a kinn álló Szűcs te­nyeréről a hálóba esett. 0—2. Nagy kapushiba volt! A második játékrészben Kun védte az STC kapuját. Előbb Földi labdája lesen ta­lálta Bírót, majd Berindán hosszan szöktette magát a győri kapu előtt. A másik oldalon Glázer—Szabó-ado­gatás után Csonka jól eltalált lövése Kunról pattant ki. Az 54. percben Szoó ívelt lab­dáját a bal fölső sarokból te- nyerelte ki Palla. Ezután két győri akció lesen akadt el. A 61. percben megszületett a szépítő gól: Szoó hosszú elő- reívelósét Kajdi fejelte a ka­pu bal oldalába. 1—2. A 64. percben Kajdi—Berin- dán-akció után előbb Varga lőtte a kapus kezébe a ki­pattant labdát, majd egy perccel később Kiss, ezután Cséki veszélyeztetett. A 73. percben Szoó szögletrúgását Palla kiütötte, majd Bíró kapásból 20 méterről lőtt mel­lé egy méterrel. Ezután Föl­Zebinisszo nyilai r Ä szovjet íjászválogatott tagjának, Zebinisszo Ruszta- movának nevét az olimpiai re­ménységek között emlegetik. Viktor Szidoruk volt világbaj­nok, a szovjet válogatott ed­zője úgy véli, hogy az ifjú sportolónő az olimpiai arany­érem megszerzésének egyik esélyese. Az íjászat csak első pillan­tásra tűnik könnyű sportág­nak. Műveléséhez nemcsak ügyesnek és pontosnak kell lenni, de nagyszerű fizikai kondícióval és jó pszicholó­giai adottságokkal is kell ren­delkezni. A versenyek általá­ban több órán keresztül, meg­szakítás nélkül folynak. Még elképzelni is nehéz, ho­gyan képes elviselni ez a mind­össze 156 cm magas, 53 kilo­gramm súlyú versenyző az íjászsporttal járó komoly fi­zikai megterhelést. A sporto­lónő naponta több mint 4 tonnát „emel”, hiszen minden egyes lövés 15 kilogramm „sú­lyú”. Ilyen erő szükséges ugyanis ' ahhoz, hogy az íj húrját néhány pillanatig kife­szítve tartsa és a nyílvesszőt a célba juttassa. Rusztamova naponta általában 200 lövést hajt végre. A leendő bajnoknő először 1970-ben vett kezébe íjat. Azó­ta hónapok és évek teltek ke­mény edzéssel, amelyek során megszerezte a tapasztalatot, hogyan kell figyelembe ven­ni a széljárást, az esőt, a ha­vat, a világítást, a levegő hő­mérsékletét és számos más, az eredményt befolyásoló ténye­zőt. Zebinisszo Rusztamova a Szovjetunió íjászbajnoka, az Zebinisszo Rusztamova íjász- bajnoknő, a montreali olim­piai játékok bronzérmese 1975-ös világbajnokság arany­érmese, az 1976-os Euröpa- bajnokság és a montreali olimpia bronzérmese. Zebinisszo Dusanbéban él, a tadzsik és orosz nyelven kí­vül perzsául, és angolul beszél. Jelenleg a pedagógiai főiskola aspiránsa. Disszertációjának témája a sportpszichológia. A Szovjetunió érdemes sportmestere, az első tadzsik világbajnok bízik benne, hogy ő lesz az első tadzsik nő, aki aranyérmet szerez az olimpi­án. NÓGRÁD - 1978. november 19., vasárnap di, majd Varga lövése kerülte el a győri kaput. A 77. perc­ben Pölöskei helyett Orbán lépett pályára. Két perccel később Kajdi beadása Berin­dán lábáról kifliszerűen le- pördült, Bíró visszaívelt lab­dáját Varga közelről gyen­gén a kapus kezébe fejelte. A 80. percben Mile egyedül tör­hetett kapura a bal oldalon, azonban 10 méterről a kapu mellé lőtt. Két perccel ké­sőbb Berindánt gólhelyzet­ben a kaputól 2 méterre fel­vágták. A megítélt büntetőt Szoó a kapu jobb oldalára lőtte. 2—2. Tovább rohamoztak a hazai, ak. A 84. percben Kiss sza­badrúgását Földi csúsztatta fejjel a kapu mellé. A 87. percben zavar támadt a Rá- ba-védelemben, de a piros-fe­keték a helyzetet nem tudták kihasználni. A 89. percben Szoó—Földi—Bíró-akció vé­gén a tarjáni 8-as a kapus kezébe lőtte a labdát... A 90. percben adódott volna az utolsó lehetőség a vendégek kapuja előtt, de Berindánt szerelték. Két ellentétes félidőt lát­hatott a salgótarjáni közön­ség. Az első játékrészben a Rába ETO bizonyult frissebb­nek, taktikusabbnak. Szoro­san fogták emberüket a védők, a középpályások jól segí­tették őket és rendre felzár­kóztak a támadásokhoz is. A csatárok ebben az időszakban szinte minden megmozdulás­sal veszélyt teremtettek a hazai kapu előtt A második 45 perc egyértelműen a sal­gótarjániaké volt. A védelem biztosabban állt a lábán, Var­ga is többet veszélyeztetett. Kiss mintha elfáradt volna, megoldásai ritkán sikerültek. Földi váltakozó sikerrel ját szott, a kapura nem jelentett veszélyt. Kajdi nagyot javult ebben a játékrészben, külö­nösen fejjel volt Veszélyes. Szoó is feljavult, mindkét gól­ban döntő szerepet játszott. Bíró nehezen boldogult a szoros védőőrizettel. Berin­dán végig rendkívül lelkesen, nagy akarással játszott, elő­fordult, hogy a jobbhátvéd posztján szerelt. A vendégcsa­patból Palla minden védhetőt védett. Pozsgai pedig biztosan rombolt. A kczéppályássor legjobbja Mile volt, bár óriá­si gólhelyzetet puskázott el. A csatárok közül Szabó volt a legveszélyesebb, mindkét gól­ban „benne volt”. Tátrai játékvezető kifogás­talanul bíráskodott. Várkonyi Ferenc Tömegsport Újra az SIÍÜ a bajnok Befejeződött a városi kispályás labdarúgó-bajnokság Salgótarján város 1978. évi kispályás labdarúgó-bajnoksá­gára rekordnevezés érkezett. 54 férfi- és 8 női csapat jelen­tette be részvételét a bajnoki küzdelmekben. Sajnos, a baj­nokság végére a csapatok szá­ma 54-re csökkent, mert né­hány csapatnál nem mérték fel a lehetőségeket, mások egy- egy vereség után elkedvetle­nedtek. Így néhány csapat fel­oszlott, mások visszaléptek. A visszalépett és törölt csapatok veszélyeztették a bajnokság za­vartalanságát. Ugyancsak fenn. akadást okoztak azok is, akik a kijelölt időpontban nem áll­tak ki, vagy a versenykiírás ellenére a mérkőzések idő­pontját a VLSZ tudta nélkül módosítgatták. A ki nem állás különösen a II. osztályban volt „divat”. Néhányan megfeledkeztek arról, hogy a kispályás labda­rúgó-bajnokság tömegsport­jelleggel ’a rendszeres moz­gás, sportolás céljából üze­mel. Az elsődleges célja nem a mindenáron való győzelem, mely néhány csapatnál alkal­manként a durvaságig fajult Nem múlt el ez a bajnokság sem súlyos sérülés nélkül, egy játékos lábát törte és azóta is keresőképtelen. Ugyancsak sok probléma me­rült fel a játékvezetéssel kap­csolatosan is. A kiküldött já­tékvezetők nem jelentek meg a mérkőzés helyén, ezért gyak­ran alkalmi játékvezetők ve­zették a mérkőzéseket. Né­hány játékvezető pártos ma­gatartásával, mások a szabá­lyok nem megfelelő ismereté­vel, erélytelenségükkel ártot­tak a játéknak. A jegyzőköny­veket későn vagy egyáltalán nem juttatták el a VLSZ-nek. A csapatvezetők nem támo­gatták a VLSZ tájékoztatási munkáját, mert a mérkőzések eredményét a mérkőzés után a felhívás ellenére sem vol­tak hajlandók közölni. A vá­rosi labdarúgó szakszövetség­nek a csapatok pihenőjét arra kell felhasználnia, hogy a baj­nokságot részletesen elemezze és jövőre a hiányosságokat megszüntesse. Az első osztályban az SKÜ csapata megvédte bajnoki cí­mét. Egyenletes, jó játékkal, az előző évekhez viszonyítva kevesebb góllal, magabizto­san, négy pont különbséggel nyerte a bajnokságot. A baj­nokcsapat tagjai: Vári Ist­ván, Berta Tibor, Gáspár Sán­dor, Szeberényi Tibor, Pál­mai József, Putnok László, Smelkó Sándor, Antal Lajos, Tajti János, Sebők János, Szol­noki József, Lisztóczki Ist­ván, Lovász János. Csapatve­zető: Kaposvári Márton. Az előző évhez viszonyítva sokat javult a szénbányák csa­pata, mely végig harcban volt a bajnoki címért. A bajnok SKÜ csapatát nem tudták le­győzni, ezért négy pont hát­ránnyal a második helyet sze­rezték meg. A szembetűnő ja­vulás oka a nagyarányú fia­talítás, hiszen az új játékosok — Jeck, Kmetty, Szőke, Ge­ese — nemrég az NB I-ben rúgta a labdát. Remekül helytállt az első osztályban is a tavaly még II. osztályú ZIM csapata és bronzérmes lett. A korábbi években jobb napokat látott Petőfi és STÉSZ erejéből csak a 7. illetve 8. helyre futotta. A VEGYÉPSZER csak statisz­tált a bajnokságban. A II. osztályban is egyenletesen és jól szerepelt a taValy még ül. osztályú Távfűtés csapata és biztosan lett bajnok. Csak jobb gólkülönbségével lett második az AGROFIL a BRG előtt. Nem sikerült dobogóra kerülnie a Mélyépítőknek. Az MSZMP—KISZ a mérkőzések elhalasztásával tűnt ki. A ta­vasszal jól szerepelt VSZV— KISZ az utolsó helyre esett vissza. A III. A osztályban a Szá­mító Központ veretlenül lett az első. A III, B. osztályban a Kohász KISZ a bajnok, meg­előzve az Ingatlant. Az ÁFÉSZ csak jobb gólkülönbségével a harmadik. A III. C osztály bajnoka a Síküveg KISZ. Az egész bajnokság negatív csú­csát a Kozmosz állította fel 164 kapott góllal. Az első ízben kiírt női baj­nokságon látszott a kísérleti jelleg. A ZIM női csapata az első vereség után visszalé­pett, a VEGYÉPSZER női csa­pata sorozatban nem állt ki, így a VLSZ törölte a bajnok­ságból. (Szembetűnő a VE­GYÉPSZER csapatainak gyen. ge szereplése.) A STÉSZ női csapata ne­hezen lendült a játékba, de a sokak által ismert kiváló lab­darúgó-szakember Túrán Ist­ván vezetésével egységes csa­pattá kovácsolódtak és impo­náló gólkülönbséggel (41—11) megnyerték a város első női bajnokságát. A bajnokcsapat tagjai: Sándor Tiborné, Szabó Sándorné, Molnár Zsuzsa, As- bóth Gabriella, Mateidesz Or­solya, Bakos Ágnes, Toldi Miklósné, Szőke Lászlóné, Bu­davári Istvánná, Csincsa Já- nosné, Kukoricza Zsuzsa, Ros­tás Lászlóné, Polencsák Ka­talin. Edző: Túrán István. Az esé! Kereskedelmi és Vendéglátó Szakiskola csapa­ta kétszer nem állt ki, így második lett. Jól szerepeltek a Pénzügyi és Számviteli Fő­iskola lányai is és harmadi­kok lettek. A mérkőzések jegyzőkönyveinek hiányosságai miatt a VLSZ góllövőlistát nem hirdet. A városi kispályás labdarúgó­bajnokság végeredménye. I. osztály 1. SKÜ 20 16 3 1 64-24 54 2. Szénbányák 20 16 2 2 104-34 50 3. ZIM 20 12 2 6 74-67 40 4. Síküveggy. 20 9 4 7 46-52 33 5. Főiskola 20 10 — 10 72-67 30 6. SÜMSE 20 9 2 9 44-50 29 7. Petőfi 20 8 3 9 68-48 28 8. STÉSZ 20 8 3 9 49-53 28 9. Dózsa 20 6 5 9 43-49 27 10. öblös KISZ 20 3 4 13 40-64 14 11. VEGYÉPSZER 20 1 — 19 21-117 — II. osztály 1. Távfűtés 2. AGROFIL 3. BRG 4. Mélyépítők 5. Vár. tan. 6. Vegyesip. ' 7. TTGÁZ •• 8. MSZMP—KISZ 22 9. Földhlv. • 22 10. Honvéd 22 11. Építők 22 12. VSZV—KISZ * 22 22 17 22 13 22 15 22 12 22 11 22 8 22 7 100-50 53 79-45 45 66-47 45 79-54 37 62-74 32 55-69 28 55-66 26 5 11 58-71 23 1 13 67-76 24 3 13 55-76 23 4 13 50-66 22 7 1 14 54-76 21 III. A osztály 1. Számítóközpont 14 12 2 — 101-22 '0 2. N.-b. gépü. 13 9 3 1 56-24 30 3. ÉMASZ 13 6 2 3 62-40 27 4. AFIT- 13 3 5 5 35-52 17 5. PSZF Uzemgazd. 14 4 2 8 27-46 14 6. OMTTE 14 3 3 8 29-59 14 7. Postás 14 4 1 9 41-57 1 3 8. Vasutas 13 1 2 10 29-73 5 III. B osztály 1. Kohász KISZ 16 14 1 1 89-25 44 2. Ingatlan 16 9 2 5 51-38 31 3. ÁFÉSZ 16 8 2 6 63-45 28 4. NÖGRADTERV 16 8 4 4 46-29 28 5. ÖMHSZ 16 9 1 6 38-36 28 6. ICHOR—GRUPP 16 8 1 7 43-52 26 7. Ifiús. SzóV. 16 5 2 9 41-37 18 8. Tűzoltóság ** 16 4 — 12 39-54 10 9. Rónabánya törölve III. C osztály 1. Síkü. KISZ 18 15 2 1 100-43 48 2. Közmű és Mélyép. 18 13 3 3 72-52 42 3. Földtani ír. • 18 11 3 4 60-41 37 4. Kórház 18 9 1 8 79-54 28 5. Röntgentechn. 18 9 1 8 50-54 28 6. Sütőipar 18 8 2 8 67-51 27 7. Városi Sportes. 18 8 3 9 81-71 24 8. Kisker. 18 7 1 10 74-72 22 9. FOK-GYEM * 18 4 1 13 51-71 12 10. Kozmosz ** 18 2 ­- 16 39-164 4 Nők 1. STÉSZ 12 9 1 2 41-11 29 2. Kér. Ven. ~ 12 9 1 2 29-11 26 3. Főisk. 12 6 2 4 14-11 21 4. BRG 12 4 1 7 10-19 13 5. Építők 12 3 2 7 12-23 13 6. Kisker • 12 2 2 8 10-26 7 7. VEGYÉPSZER törölve * = büntetőpont levonva. Béres János Úttörő-olimpia Járási döntő Szécsényben A szécsényi járásban az út­törőelnökség mellett működő sportbizottság szervezésében és rendezésében labdajátékok­ból befejeződtek az úttörő­olimpia járási döntői. Kézi­labdában lányoknál a szécsé­nyi II. Rákóczi Ferenc iskola csapata szerezte meg a járási Tájfutás Molnár Erzsébet jó helyezései Befejeződtek a tájfutók idei küzdelmei. Az év utolsó két versenyén, a nemzetközi no­vember 7. emlékversenyen részt vettek az STC tájfutói is. Az erős nemzetközi me­zőnyben a N—19 B kategóriá­ban Molnár Erzsébet az elő­kelő 4. helyen végzett. Ott volt a rajtnál. Egil Johann- senn Eid, Fjraerstad és a cso­dafutóként számon tartott Lauri is. A főszerepet papír­formához híven a svédek, norvégok és finnek játszot­ták. Szinte mindenki rajthoz állt, aki az idei norvégiai vi­lágbajnokságon szerepelt az európaiak közül. Vasárnap Gödöllő térségé­ben került megrendezésre az év utolsó országos tájfutó- versenye, a Csongrád Kupa. Hideg, ködös időben az új autópálya környékén mint­egy százan álltak rajthoz. A kitűzött pályák érdekessége volt, hogy a versenyzőknek 1000 métert „vakrepülésben” kellett lefutniuk, ami nagy memóriakészséget- igényelt. Végeredményben az évadzá­ró versenyen Molnár bebiz­tosította magának a II. osz­tályú minősítést, mivel a má­sodik helyen végzett. Az évadzáró verseny vég­eredménye. F—21 B kategó­ria. Táv: 8,7 km., 11 ellenőr­ző pont, szintkülönbség 350 m.: 1. Zentai József (Honvéd Schönherz SE) 62,31 mp. 2. Franczia Vilmos (Kecskemét Kert. Főisk.) 67.49 mp., 3. dr. Rhud Győző (GEAC) 75.11 mp. N—19 B kategória. Táv: 5,6 km. 7 ellenőrző pont, szintkülönbség 200 m.: 1. Ap­ró Erika (Hódmezőv. SE) 109.55 mp, 2. Molnár Erzsé­bet (STC) 120.34 mp., 3. Baer Éva (SZVSE) 122.56 mp. (zentai) bajnoki címet. Második he­lyen a karancssági, a harmadik helyen pedig a nagylóci iskola lányai végeztek. Fiúknál a varsányiak bizonyultak a leg­jobbnak, a dobogó második fokára a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Iskola, harmadik fokára pedig az endrefalvai is­kola csapata állhatott fel. Labdarúgásból külön indultak az igazolt, egyesületekben ját­szó gyermekek és külön csa­patot alakítottak az iskolák az igazolással nem rendelkező labdarúgást kedvelő tanulók köréből. Az A kategóriában a 7—8. osztályosoknál az igazolt játékosokból álló csapatoknál a következő sorrend alakult ki: 1. Szécsényi Mikszáth is­kola, 2. Varsány, 3. Szécsényi Rákóczi iskola. Ugyanebben a kategóriában az 5—6. osztályo­soknál a varsányiak diadal­maskodtak. Második helyen a szécsényi Mikszáth iskola csa­pata végzett. A B kategóriá­ban, ahol igazolással nem ren­delkező játékosokból álló csa­patok mérték össze tudásukat, a 7—8. osztályosok mezőnyé­ben a nógrádmegyeri úttörők szerezték meg az aranyérmet. Ezüstérmes a rimóci, bronzér­mes a nagylóci csapat. Az ötödik, hatodik osztályosoknál a rimóciak az elsők, a nagy- lóciak a második, a nógrád- megyeriek a harmadik helye­zést dokumentáló oklevelet ve­hették át. — Sz •— ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom