Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-19 / 273. szám
Kádár János hazaérkezett a franciaországi látogatásáról. A Ferihegyi ■onczi Pál, Lázár György és Németh Károly fogadta. repülőtéren LoMegkezdődött a délszláv komre^zus c Szombaton az MSZMP Pest magyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán megkezdődött a F’agyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének VIII. kongresszusa. A kétnapos tanácskozás megnyitóján Delos Péter, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének elnöke üdvözölte a 199 küldöttet és a meghívott vendégeket, köztük Sarlós Istvánt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárát, Molnár Ferenc kulturális államtitkárt és Hanga Máriát, oktatási miniszlérhe- lyettest. A kongresszus elé terjesztett referátumhoz Mán- dics Mihály főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést. >— Az ember régi szokása, hogy útközben vissza-visszatekint, hogy felmérje a megtett utat. A délszláv szövetség — mint hangoztatta — örömmel, megelégedéssel összegezi fél évtized eredményeit. A mérleg- készítés pillanataiban előre is tekint: kijelöli további céljait, tennivalóit. Elhunyt dr. Orbán László Mély megrendüléssel és fá jdalommal tudatjuk, hogy november 18-án szívroham következtében Váratlanul elhunyt Orbán László elvtárs, a magyar kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, nyugalmazott kulturális miniszter, országgyűlési képviselő, az Országos Köz- művelődési Tanács elnöke. Dr, Orbán László temetése november 23-án (csütörtökön) 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai é' munkatársai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatal-iái. MSZMP Központi Bizottsága. Magyar Népköztársaság Mi nisztertanácsa, országgyűlés elnöksége Dr. Orbán László 1912. augusztus 2-án, Nógrádveröcén született. Középiskoláinak elvégzése után a miskolci jogakadémián és a szegedi egyetem jogtudományi karán szerzett diplomát. 1938-ban a kommunista párt tagja lett. Részt vett az ifjúsági mozgalmat irányító Országos Ifjúsági Bizottság munkájában, majd a háború alatt a függetlenségi mozgalom szervezésében. A felszabadulás után a párt központjában dolgozott, hosz- szabb ideig az agitációs és propagandaosztály vezetője volt. 1950 és 1955 között előbb mint főosztályvezető, később mint miniszterhelyettes az Oktatásügyi Minisztériumban kapott beosztást. 1956-tól 1967-ig ismét a párt Központi Bizottságának apparátusában dolgozott a tudományos és kulturális, illetve az agitációs és propagandaosztály vezetőjeként. Ezután a művelődésügyi miniszter első helyettese, államtitkár lett. 1945 és 1951 között az MKP, illetve az MDP KV tagja volt 1957-től az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1945—1953 között és 1958-tól országgyűlési képviselő. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1962-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével, 1965-ben és 1968-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1970-ben a Felszabadulási Jubileumi End ékéremmel, 1975-ben pedig a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje 1. fokozatával tüntette ki. 1976-tól haláláig az Országos Közművelődési Tanács elnöke volt. Mint miniszter 1976- ban ment nyugdíjba. (MTI) I VILÍ8F9LIII A héf 3 kérdése Túl azon, hogy a magyar és a francia sajtó természetesen kiemelten foglalkozik Kádár János párizsi látogatásával, olasz, nyugatnémet, jugoszláv lapok egész sora elemzi a látogatás jelentőségét és azt, hogy a két különböző társadalmi rendszerben élő ország politikai vezetőinek megnyilatkozásaiból nyomon követhető, milyen nagy fontosságot tulajdonítanak mindkét ország vezetői az enyhülés továbbfejlesztésének és az európai együttműködésnek. , Nyugati lapok hangsúlyozottan emlékeztetnek arra, hogy Kádár János a Le Monde kérdéseire adott válaszában milyen részletesen beszélt az európai országok sokoldalú, minden érdekelt fél számára megfelelő, kölcsönösen előnyös együttműködésről. A Szovjetunióban vendégeskedő amerikai' szenátusi küldöttség tárgyalásainak egyik fontos célja, hogy elősegítsék a SALT—2 mielőbbi aláírását is — állapította meg a héten a világsajtó. Az iráni helyzet a katonai kormány hivatalba lépése óta bekövetkezett változásai, fordulatai, a nemzetközi helyzet fontos tényezőjének számítanak. A szélesedő kambodzsai ellenállás a fegyveres harc mellett most már politikai felhívást is adott ki. Az ellenállás mind szélesebben bontakozik ki, új helyzetet alakítva ki az indokínai félszigeten. Mi volt a fő témája az amerikai szenátorok szov jetunióbcll tárgyalásainak? Természetes, hogy a Szovjetunióba látogató amerikai szenátorok (a csoport vezetője Abraham Hibicoff szenátor volt), a szovjet—amerikai viszony általános helyzetéről is folytattak megbeszéléseket tárgyalópartnereikkel, mindenekelőtt Koszigin "miniszterelnökkel és Ponomarjoyval, a parlament nemzetiségi tanácsa külügyi bizottsága elnökével. Fogadta a küldöttséget Leonyid Brezs- nyev, az SZKP főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke is. Amikor a két ország kapcsolatait elemezték, természetesen, szóba került az a szerep is, amelyet az amerikai törvényhozás játszhat és játszik a nemzetközi szerződések, megállapodások megkötésével kapcsolatosan. Minden szovjet tárgyalópartner aláhúzta: a szovjet—amerikai kapcsolatok csak akkor szolgálják a két nép, s a béke érdekeit, ha a kölcsönös megbecsülésen, az egyenjogú partneri kapcsolatokon, az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson alapulnak. (Érdemes ebből a szempontból emlékeztetni arra, hogy éppen az amerikai szenátorok szovjetunióbeli tartózkodása idején nyilatkozott több nyugati lapnak Georgij Arbatov, az egyik legtekintélyesebb szovjet Amerika-szak- értő. Leszögezte, hogy a nyugati közvéleményt bizonyos politikai körök újra a „szovjet fegyverkezés” veszélyével fenyegetik — ezzel kísérelnek meg újabb fegyverkezési kiadásokat elfogadtatni az amerikai törvényhozásban.) A megbeszéléseken Koszigin miniszterelnök azt hangoztatta, hogy a Szovjetunió következetesen arra törekszik, hogy szilárd és konstruktív viszonyt teremtsen az Egyesült Államokkal; Pono- marjov kiemelte, hogy a Szovjetuniónak, miközben megfelelő módon gondoskodik az ország biztonságáról, nincs szándékában, katonai fölényre szert tenni. A megbeszéléseken egyébként az a vélemény alakult ki, hogy a legutóbbi Időszakban pozitív fejlemények is vannak a szovjet—amerikai kapcsolatokban, a viszony valamelyest kiegyensúlyozottabbá vált. A szovjet tárgyalófelek erőteljesen hangsúlyozták, menynyire fontos, hogy a törvényhozó szervek minden erejükkel elősegítsék a SALT—2 megkötését, majd ratifikálását. Van-e változás a héten az iráni helyzetben? Amióta az iráni sah katonai kormányt alakított és élére azt a Reza Azhari tábornokot állította, aki az amerikai vezérkari akadémián tanult, számos szempontból kiéleződött, egyértelműbbé vált az iráni helyzet. Azhari egyik legelső intézkedése az volt, hogy letartózta- tási parancsot adott ki a Párizsból nemrég hazatért Szan- dzsabi ellenzéki vezető ellen. Ezzel kívánták „lefejezni” az ellenzéket, mintegy büntetésül azért, mert most már az addig kompromisszumos megoldás hívének mutatkozó Szandzsabi is a sah eltávolítását követelte. A polgári liberális ellenzék most tehát teljes egészében elfogadta a 15 éves iraki száműzetés után Párizsba költözött Khomeini egyházi vezető álláspontját. Khomeini iszlám köztársaság megalakítását követeli. Ennek az államnak a politikai jellegét ma még lehetetlen meghatározni, ám elképzelései azt mutatják: ez idegen- ellenes, maradi kormányzat lenne és egyelőre beláthatatlan nemzetközi orientációjú. A lassan megszűnő olajbányászsztrájk egyelőre csak a kincstár bevételének drasztikus csökkenését jelentette — az olajvásárló országok (mindenekelőtt az NSZK, Anglia, Japán, Franciaország és az USA) szempontjából nem volt jelentős. Alighanem azok értékelik helyesen az Iránban lezajló drámai eseményeket, akik elsősorban a belső forrongásra, a tömegek elégedetlenségére irányítják a figyelmet és arra, hogy a jogos, valódi igényeket kifejező tüntetéseket és sztrájkokat a vallási vezetők most, menet közben próbálják kihasználni. Ám aligha feledhető el, hogy ugyanezek a vallási vezetők pár éve még a részleges földreformot vagy a nők választójogát, tehát a legkezdetibb reformtörekvéseket is ellenezték. B efejeződött Kádár János franciaországi látogatása, megjelent a tárgyalásokról kiadott közös közlemény. A mérleg egyértelmű: a két ország kapcsolatainak legmagasabb szintű találkozója jól szolgálta nemcsak népeink, hanem kontinensünk és a világ valamennyi békét óhajtó emberének érdekeit. Milyen közegben, milyen előzmények után került sor erre a látogatásra? A Guai d’ Orsayben, a francia külügyminisztérium Szaj- na-parti palotájában Kádár János utazásának előestéjén emlékeztettek arra, hogy Párizs különleges jelentőséget tulajdonít a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatoknak. Ennek egyik látványos bizonyítéka, hogy — 1966-ban — éppen de Gaulle tábornok, a Francia Köztársaság akkori elnöke volt az első nyugati államfő, aki hivatalos látogatást tett a szovjet fővárosban. Ami a magyar—francia viszonyt illeti, a mostani csúcs- találkozó egy hosszú és eredményekben gazdag út minden eddiginél fontosabb állomásának tekinthető. A nemzetközi • enyhülés jótékony körülményei tóözött realizálható volt a két nép, a két ország közötti hagyományos rokonszenvből fakadó célkitűzés a viszony szüntelen javítására. A mostani csúcstalálkozó nemcsak protokoPáris, de logikai előzményének tekinthető a kormányfők kölcsönös látogatása: Lázár György 1976-os párizsi útját Raymonde Barre francia A párizsi látogatás miniszterelnök 1977-ben viszonozta Budapesten. Már ezeken a találkozókon sok szó esett a kapcsolatok egyik legfontosabb eleméről, a gazdasági érintkezésekről. Mindkét részről megállapították, hogy a gazdasági kapcsolatok jól fejlődnek, de egyelőre elmaradnak a lehetőségektől. 1978. első kilenc hónapjában hatszázötvenhatmil- lió frank értékű volt a Magyarországra irányuló francia export és háromszázkilencven- egymillió frankért vásároltak árut hazánktól. Nemcsak Budapesten, de Párizsban sem tartják törvényszerűnek azt a tényt, hogy Magyarország kereskedelmi partnerei közül Franciaország — a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria és Olaszország mögött — csak a negyedik helyen áll. Azt sem vitatták francia részről, hogy az egyensúly hiánya nehezíti a kölcsönös árucsere gyorsulását. Erre utalt Kádár János is, amikor látogatása előtt interjút adott Budapesten az egyik legtekintélyesebb francia napilapnak, a Le Monde-nak és ebben kijelentette: „kapcsolataink alapvetően rendezettek, felfelé ívelnek. De nem élünk még az együttműködés számos lehetőségével... Bízom abban, hogy közelgő látogatásom, a Francia Köztársaság tisztelt elnökével és többi ve2 NÓGRÁD - 1978. november 19., vasárnap zető tényezőjével folytatandó megbeszéléseink lendületet adnak majd biztatóan alakuló kapcsolataink sokoldalú fejlesztéséhez. Ez a két ország érdekein túl pozitív hozzájárulás lenne a béke és biztonság ügyéhez”. A Le Monde nemcsak az interjút hozta le, hanem vezércikkben méltatta a látogatás jelentőségét, amelyben így írt: „Kádár János útja új szakaszt jelez Franciaország kelet-európai politikájában. A nagypolgári Figarótól kezdve a kommunista Humanitéig valamennyi jelentős francia lap vezető helyen foglalkozott a látogatással. A francia hírközlő szervek soha ilyen terjedelemben és mélységben nem foglalkoztak még a szocialista Magyarországgal. Ilyen biztató előzmények után került sor magára a látogatásra. A Himnusz és a Marseillaise egymást követő felcsendülése a párizsi repülőtéren, valóban kiemelkedő jelentőségű eseménysorozat nyitányának bizonyult. ,„ . .azzal a szándékkal léptem francia földre — mondotta érkezéskor Kádár János —, hogy a magyar és a francia nép baráti kapcsolatait elmélyítsük, hogy ösztönözzük országaink sokoldalú kapcsolatainak fejlődését és szót váltsunk a kölcsönösen érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről.” A csúcstalálkozón ez utóbbi, a kétoldalú kapcsolatokon túlmutató kérdések között vezető helyet kapott a béke, az enyhülés problematikája. Véleményük megegyezett abban, hogy az enyhülés és a leszerelés napjainkban a nemzetközi helyzet alakulásának legfontosabb tényezője. Mind Kádár János, mind a francia államfő hangsúlyozta: minden felelős politikai tényezőnek erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy a helsinki megállapodások megvalósuljanak, ezáltal erősödjék az európai béke és biztonság, ami kedvezően hozzájárul az egész világ békéjéhez. Franciaországban élénk vissz, hangot keltett Kádár j Jánosnak az Elvsée-palotában rendezett díszvacsorán elhangzott pohárköszöntője, amely szerint ......mi itt olyan országokat k épviselünk, amelyeken a történelem két legpusztítóbb háborúja söpört végig. A jelenlegi, sok bonyolult problémával terhelt korban minden erőnkkel olyan helyzet kialakításán kívánunk munkálkodni, amelyben zavartalanul és hatékonyan kiteljesedik a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködése.” Már Kádár János párizsi tartózkodása alatt kitűnt, hogy mindkét fél úgv érzi: az eredmények megfelelnek a kölcsönös várakozásnak. Raymond Barre francia miniszterelnök az MSZMP KB első titkára és felesége tiszteletére adott díszvacsorán úgy fogalma zott, hogy a csúcstalálkozó „bizonyíték arra: a különböző politikai és társadalmi rendszerű országok, egymás kötelékeit kölcsönösen tiszteletben tartva, megérthetik egymást és közösen szolgálhatják a béke ügyét.” Ez a kölcsönösséget elismerő kitétel volt a további események alapja, valamint az a gondolat, hogy a jövőben mind a gazdasági, mind a kulturális kapcsolatokban az egyensúlyra törekvés gyorsíthatja viszonyunk további elmélyítését. A francia elnök és Kádár János által aláírt közös közlemény tükrözi a tárgyalások jó légkörét és eredményességét. Kitűnik belőle, hogy a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság ragaszkodik az enyhülési folyamat továbbviteléhez, az erőszak és a belügyekbe való beavatkozás elvetéséhez, Helsinki szellemének ébren tartásához. Megvizsgálták gazdasági, kulturális, turisztikai és egyéb kapcsolataink továbbépítésének lehetőségét. Kádár János és a francia elnök — hangoztatja a közlemény — elégedett a tárgyalások eredményeivel. A látogatás befejeződött, új lendületet adva a magyar— francia viszony fejlődésének, és a két ország határán túl is hozzájárul az enyhülés folyamatához. A csúcstalálkozó ünnepi eseményei után hétköznapok sora következik. Jó tudni, ho^y mind a Duna. mind a Szajna partján azon munkálkodnak, hogy sokat szenvedett kontinensünkön alkotó nappalok és .nyugalmas éjszakák váltakozzanak. Harmat Endre Mi a jelentősége a kambodzsai ellenállók felhívasának? Kambodzsa több tartományában jelentek meg az ellenállók nyomtatott felhívásai: a röplap aláírója Som- rin, a Kambodzsai Kommunista Párt keleti területi bizottságának tagja, a 4. hadosztály parancsnoka. A most megjelent röplapoknak, a felhívásnak jelentőségét alátámasztja, hogy ezúttal már nem c^ak katonák, tisztek, hanem a kambodzsai kommunisták pártjának tisztség- viselői is megjelentek az ellenállásban. A röplapon terjesztett felhívás a kínai politikát, szolgáló mai vezetőket súlyos bűnök sorozatával vádolja meg. Szó esik a városok elnéptelenedéséről, a lakosság erőszakos vidékre telepítéséről, a fiatalok hadba kényszerítéséről saját népük ellen. „A Phnom Penh-i rezsim a kínai vezetők utasítására egy Vietnammal szembeni agresz- szív háborúba hajtotta a kambodzsai népet, noha Vietnam népe mindig baráti érzelmeket táplált Kambodzsa iránt” — áll például a Som- rin által aláírt egyik felhívásban. Az ellenállás szélesedése, az új, politikailag mind élesebb hangú felhívások megjelenése azt mutatja, hogy Kambodzsában gyorsan terjed a rendszerrel szembenálló erők mozgalma és mind többen ismerik fel a kínai Utasításra cselekvő vezetők demagógiáját és Vietnaméi lenes rágalmaik teljes alaptalanságát. Gárdos Miklós
