Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
JMegyei bajnolaág t Öt gólt lőtt Máf ranovák Palotáson A listavezető is hatszor talált hálóba Kazáron Megszerezte első pontját Romhányban a Bányagép SK Karancslapujtő nyert Ersekvadkert en 32 gól a sportszerű fordulóban sérüléstől pat. Az ellentámadásokból ki- Volán: Angyal — Tóth, Do- sportszerű- alakított néhány hazai gól- monkos, Lovasi — Szomora, a megyei helyzet rendre kihasználatla- Makovszky — Pusztai (Talabdarúgó-bajnokság őszi 8. nul maradt. Góllövők: Dóra kács), Bogár (Pusnik), Iváfordulója. Kiállításra nem ke- (2), Nagy B., Loch, Szabó L., nyi, Rátkai, Demeter. Edző: rült sor. Meglepetésekben Dolencz. Jó: a góllövők, illet- Balga Károly. Az első 45 percEgy-két kisebb eltekintve példás seggel zajlott le most sem volt hiány. Nagy- ve Nagy J., Tolnai K szerűen szerepeltek a vendégként játszott csapatok, hiszen négy együttes aratott győzelmet idegenben, s két pontosztozkodás történt. 20—12-es a Karancslapujtő— Ersekvadkert 2—1 (0—0) ben a vendégek, szünet után a hazaiak játszottak nagyobb lendülettel, s teremtettek több gólhelyzetet. A 70. percben Angyal 11-est hárított, tíz Ersekvadkert, 600 néző, v.: Perc múlva egy szögletrúgás- gölkülönbség a vendégek ja- Gordos. K.-lapujtő: Molnár I. naI Oravecz I. fejesgóllal elvára. A hét közben lejátszott — Fazekas, Telek S., Novák döntötte a mérkőzést. Jó: Bo- síküveggyári győzelem (Rétsá- t. — Juhász M., Osgyáni — z° J-> Radics A., Oravecz G., gon 3—1) után öt gólt lőtt Rácz, Juhász L„ Horváth L„ °ravecz I., ill.: Angyal, Szo- Palotáson a hazaiak „kettője’ Tóth S., Juhász I. Edző: Ko- mora, Makovszky, Rátkai. ellen Mátranovák csapata. A zik Elemér. É.-vadkert: Vitéz listavezető Nagybátony is hat- _ Mák, Gubik, Hoffer, Ada- Szőnvi M szór talált a hálóba Kazáron, meez — Oroszlány F„ Beke yi M HSE—Pásztó mint két héttel korábban az j. — Nógrádi (Kr’uzslik), 1—0 <0—0) Ötvözetgyár. A szilícium- Gyurkovics, Záhorszki (Hagyáriak ezúttal Egyházasger- laj), Szabó I. Edző: Kovács Jobbágyi, 600 néző, v.: Gigán szereztek egy pontot. A István. Kiegyensúlyozott I. !yen- Szőnyi HSE: Molnár S. másik döntetlenen a Bánya- félidő után védelmi hibából — Szrena (Kosik), Kéri, Ke- gép SK szerezte meg első szereztek vezetést a hazaiak. lemerh Csorba J. — Kovács, pontját a Romhányi Kerámia- Egy elcsúszott fejesből Kruzs- olah J. — Tóth, Kotroczó gyár csapatától. Meglepő 2-1- lik csapott rá a labdára és (Sándor I.), Kocsis, Csorba T. es győzelmet aratott Karancs- egy csel után a hálóba jut- Edző: Malik József. Pásztó: lapujtő Érsckvadkerten. Igen tatta. 0—1. Egy perc sem telt K°dák — Nagy S., Németh Z., szoros összecsapásokon szerez- el, s egy tért ölelő átadással Nágel — Szabó T., Kovács tek hat pontot a pályaválasz- Juhász I. futotta le a védőket A- — Volek (Kürti), Juhász, tők: Szécsény 3—1-re verte s a hosszú sarokba lőtt. 1—1. Szeles, Bedő, Baranyi (Varga). Somost, Barna és a Szőnyi A hazai védők egyre többet Edző: Bulyovszky Tibor. Hul- Márton HSE azonban egyetlen hibáztak, a 76. percben két- lámzó mezőnyjáték folyt a góllal szerezte meg a két ten egymásra vártak, s a sportszerű, de olykor szikrá- pontot a 2. sz. Volán, illetve szemfüles Horváth megszerez- z° összecsapásokkal tarkított Pásztó ellen. Az crcdmé- te csapata győztes gólját. Jó: mérkőzésen. 75 percig < nyekkel a derékhad, a 7—14. Horváth, Osgyáni, Molnár Ju- ték a lövések a hálót. Osgyáni, Molnár, Juhelyen álló csapatok változ- hász M., Juhász I. tatiak helye ést. Egyházasgerge—St. Ötvözetgyár 1—1 (0—0) Mátranovák—Palotás 5—2 (2—1) elkerül- Ekkor egy tömörülésnél Németh kézzel ütötte el a labdát a büntetőterületen, s Oláh 11- esből megszerezte csapata győztes gólját. Jó: Molnár S., Kéri, Csorba J., Tóth J., Oláh, UL: Nägel, Kovács A., Szeles. 2—2 (1—1) néző, v.: SüPalotás, 300 néző, v.: MarEgyházasgerge, 300 néző,v.: fhn “ Makovínyi. E.-gerge: Herczeg ... b’’ ^in?“r?’. Lajtos e. — Juhász, Szántó, Tóth I. r Mészáros, Mihály —Nagy St. Bányagép SK—Romhány (László Z), Gordos L. - Gór- J?th B„ Farkas dós O., Pál — Somoskői Z„ Si- ’ QKlI,cz‘(Ba* mon L., Simon I. Varga (Petik). , r> t°’ Sz°° Pa" Edző: László L. St. Ötvözet g ® e R^S®re’ Zslga r - tő: Bányagép SK: Varga — MTE: Dóra - Szekeres, Rő- ^nvi m Bozó, Rapi, Schwarcz, Grúz, mer, Kese, Szabó J. - Mor^ ßlgr p^re ^iáh E Edző-’ «-&. Kovács, Eesegi •- va, Hulitka (Földi Z.), Imre Szabó Mihálv A 5S?' Longauer, Molnár S„ Balga. ^S%SniA,m%SSS: B“ke ""»■ kiegyensúlyozott I. félidő vi- ha3znúltú^k ki a tatott eseménye a 30. percben védelem v^k« wbáit* bestyén — Fejes, Balázs (Litörtént, amikor Hulitka távo- Ä Lak^B m Tóth sovszki> ~ Sági, Túri, Iva- li lövését a védőktől takart \ KiiczinJ Kovács ’ T nIcs- Kertész- Edző: Murányi Herczeg a vendégek szerint a s’ János. Bányagépgyári támadákapuvonalon túlról kaparin- G Mészárfs Miháf; r!Ä sok után a 2S- P^cben Ko- totta vissza. Ez után Simon g Mihály, Lakatos „„„ ,,IA„ **„, Romhány: Jeszenszkt — Koczka L., Szentgyörgyi, Zachar, SeI. találta el a kapufát. A 60. percben egy jobb oldali szögletrúgás utáni tömörülésnél Petikről perdült a hálóba a felszabadító rúgás rosszul sikerült labdája. 1—0. Negyedvács egy cselsorozat után Molnárhoz továbbította a labdát, aki könnyedén gólt lőtt. A hazaiak szinte az újrakezdésből egyenlítettek: Koczka vitte fel a labdát, s a bal sa- Szécsény, 400 néző, v.: Hoff- rokba lőtt. A hazaiak támadSzécsény—St. Somos 3—1 (1—1) A bajnokság állása óra elteltével Imre kapásból mann. Szécsény: Vanya L. — tak többet, szünet után azon- vágta a hálóba a beadott láb- Korbely, Juhász I., Antal — ban Molnár S. góljával ismét dát. 1—1. A góllal a vendé- Kuris, Velkovics — Rigó a vendégek szereztek vezetést, gek kedve hozott támadásokat, (Éliás), Gaál, Pénzes, Klárik, Egy szabadrúgásból Túri s két fejesük szállt kapuméi- Szabó L. (Sági). Edző: Balogh egyenlített s állította be a lé. A tartalékos hazaiak csak Ferenc. Somos: Burik —Bős- végeredményt. Jó: MolnárS., az eredmény tartására tőre- tai (Bozó) Kulcsár, Czikora Rapi, Kovács, Schwarcz,' kedhettek. Jó: Herczeg, Szán- T., Józsa — Kaposi, Balogh Grúz, ill.: Jeszenszki, Koczka’ to, Gordos O., Simon L., Tóth, (Zsidai II.) — Bede, Kese R., Túri. ill.: Szabó J., Römer, Morva, Rátóti K„ Zsidai I. Edzőimre, Hulitka. Tóth P. István. Egy-egy remek szabadrúgásgóllal alakí- Nagybátony—Kazár tóttá ki a félidő eredményét 0. n (3_ny a két sportszerű csapat. A , vendégek hibáztak el két jó helyzetet, szünet után azon- Kazár, 300 néző, v.: Puhl. baa Szécsény együttese győzte Nagybátony: Palchuber - ?°bban ® megérdemelNagykiske, Bordás, Csikós. íf 9°110^; .Kuris, Ga* Bertók — Horváth, Dóra, f*’. Iíiarik> B1-:.Ratoti. Jo:An- Nagy B. (Dolencz) — Kiss ^,uns’ Gaa’ lenzes, Klá- (Szilágyi), Szabó L„ Loch. nk’ llb: KaP°sl- Kese R. Edző: Baranyai Gyula. Kazár: Gyurkó — Telegdi (Sza- Barna—2. sz. Volán bó B.), Sándor Z., Tolnai K„ 1—0 (0—0) Nagy J. — Tőzsér L., Kovács L., Bozsik (Telek L.) — Bárna, 200 néző, v.: Lőcse. Tolnai F., Geese T„ Sándor Bárna: Bozó J. — Radics Gy., G. Edző: Szabó Ernő. Har- Ádám, Pusuma L. — Répás mine percig volt egyenrangú B. (Páldi), Oravecz G. — Ra- ellenfél a hazai együttes, et- dics A., Tóth L., Farkas, Csi- től kezdve jól játszva érte el kós L. (Bohács), Oravecz I. látványos góljait a vendégcsa- Edző: Takács Dániel. 2. sz. összeállította: Andó Miklós 1. Nagybátony 8 843- 3 16 2. St. Síküveg. 8 7 125- 4 15 3. St. ötvözetgyár 8 5 2 1 26- 6 12 4. Mátranovák 8 5 2 1 15- 7 12 5. Egyházasgerge 8 4 2 2 16- 8 10 6. Pásztó 8 4 1 3 14- 7 9 7. Szécsény 8 3 3 2 9-13 9 8. Bárna 8 4 1 3 14-20 9 9. Romhány 8 3 2 3 18-19 8 10. Karancslapujtő 8 2 3 3 9-15 7 11. Szőnyi M. HSE 8 3 1 4 9-15 7 12. S. Somos 8 35 15-23 6 13. Ersekvadkert 8 2 2 4 9-20 6 14. Palotás 8 35 10-27 6 15.2. sz. Volán 8 26 6-14 4 16. Kazár 8 12 5 9-24 4 17. Vörös Cs. HSE 8-3 5 5-17 3 13. St. Bányag. SK 8 - 1 7 6-16 1 Kézilabda [XB II. Az STC a bajnoktól rabolt pontot A férfiak közepes színvonalon verejtékez győzelmet arattak STC—Szentesi Kontakta 17—17 (11—10) Salgótarján, v.: Farkas, Péntek. STC: Ferencz — Révai, Lukács (9), Kovácsné (3), Gál (1), Kissné (1), Jó- zsáné (2). Cs.: Ócsai (1). Edző: Tarján Péter. A gólok sorát már az első hazai támadás végén Lukács felsősarkós bombája nyitotta meg. Az ellenfél a' választámadásban egyenlített. A következő nyolc percben esett a támadó lendület irama: 3—3 volt az eredmény. A Stécé szerzett vezetést, a bajnokcsapat egyenlített. A 18. percig ez tizennégyszer ismétlődött. A szentesieknek csak három esetben sikerült. Negyedszer a 18. "percben, 17—16-ra vezettek. Kovácsné az utolsó előtti percben remek góllal egyenlített. A bajnokságot nyert szentesi együttes biztos kezű dobói a mereven védő Ferencz hálóját pár eset kivételével alsó- sarkos lövésekkel rendre bevették. Lukács sorozatban kihagyott ( STC—Borsodi Bányász 24—18 (11—7) Salgótarján, v.: Baranyai, Szekeres. STC: Kiss — Dre- venka (1), Susán (3), Kovács I. (3), (Nágel (4), Szabó, Kovács Z. (2). Cs.: Szlávik (2), Pádár (2), Horváth (7), Nagy. Edző: Czimmer János. Az első percek gól nélkül teltek. - A harmadik percben 1—0-ra a hazai együttes vezetett. A 11. percben 3—2-re. Ezután sűrűbben estek a gólok mindkét oldalon. A játék színvonala igen gyenge volt. Az STC csak a 21. perc után tudta előnyét 4—5 gólra növelni. Szünet után az ellenfél büntetődobásokkal 15—13-ra felzárkózott A továbbiakban hullámzó teljesítményt nyújtott mindkét együttes. Nágel támadásbefejezései is váltakozó sikerrel folytak. Horváth pontosan célzott hetesei révén az utolsó percek 19—16-os hazai vezetése a 27. percben a gyorsabb támadójáték következményeként 23—16-ra nőtt. Ez már a győzelmet jelentette. — mátyus — Kissnét szabálytalanul szerel ik, ezért büntető Jár. Kovács bravúros elhajlással, vetődve kapura dob, és ezúttal sem hibáz. Herbst Rudolf felvételei Labdarúgás Kettős találkozó Pásztón Csütörtökön másodszor lép pályára ebben az idényben Nógrád megye serdülő- és ifjúsági labdarúgó-válogatottja az országos torna területi selejtező csoportjában. Első alkalommal Szabolcs-Szatmár csapatai ellen az ifjúságiak 3—1-re nyertek, a serdülők ugyanilyen arányban kikaptak Nyíregyházán. Ezúttal Hajdú- Bihar megye két válogatottja az ellenfél. A serdülők találkozója 12, az ifjúságiaké 14 órakor kezdődik a pásztói Sporttelepen. «.• Ot Európa-bajnoki mérkőzés köztük : Magyarország—Szov/efunió Szerdán 10 európai csapat Szerdán Budapesten lesz a lép pályára az EB keretében: Magyarország—Szovjetunió, A VI. csoportban szerepel Athénben a Görögország_ Magyarorszag es a Szovjet- . , unió — az eddigi mérkőzé- Finnország találkozó. Finnország—Görögország 3—0. A táblázat á,lása‘ Finnország—Magyarország Finnország 2 2 - ~ 5~\ \ 2-1, Szovjetunió-Görögor- 3! Magyarország í - I I 1-2 szag 2—0. 1. Görögország 2 - - 2 0—3 Asztalitenisz KPM ágazati Terscny A KPM közúti ágazat sport- A férficsapat és a férfi egyé- bizottsága szervezésében a nj versenyt a Közúti Igazga- salgótarjáni sportcsarnokban tósá k versenyz5i> a női csa_ kétnapos országos asztalite- b .. nisz-verseny került lebonyolí- pat- és egyéni versenyt az Ut- tásra. A viadalon 13 vállalat építő Tröszt versenyzői nyerés intézmény versenyzői vettek ték. részt. * Két barátságos mérkőzés Szerdán két érdekes barát- szeállított NSZK válogatottját ságos mérkőzés egészíti Ki az fogadja. európai labdarúgóműsort. „ , .. , ... . Prágában, a legutóbb Stock- T Bukarestben az október 25-1 hóimban 3-1 arányú győzel- JugosziáviaeHem EB-sele temet aratott Csehszlovákia, az zorekeszuiő roman válogatóit új nyugatnémet szövetségi ka- a len§yel csapatot fogadja, pitány Jupp Derwall által ősz- (MTI) Atlétika Országos csapatbajnokságok A hét végén Budapesten ke- további sorrend, végeredmény- rült sorra az ifjúsági ügyessé- ben a 71 pontos DVTK mö- gi CSB és mindhárom korosz- gött 102 ponttal ezüstérmes tályban a futó-CSB. A Népsta- lett a csapat. A DVTK verhe- dionban megrendezett verse- teilen volt ezúttal. Az igazság- nyen az STC távolugrócsapa- hoz tartozifi azonban, hogy a tokát indított fiúknál^ s leá- fiúk több papos mezőgazdasá- nyoknál — mérsékelt sikerrel, gi társadalmi munkán vettek Novák már katonai szolgála- részt ,a versenyt megelőzően, tót teljesít, Zándoki sérüléssel Ez meglátszott a teljesítmé- a Sportkórházban fekszik. Ta- nyükön, elmaradt a nagy bra- ri 642 centimétert ugrott, a vúr, az összes korosztály-csa- leányoknál Oláh volt a leg- patbajnokság megnyerése. A jobb 507 centiméterrel. fiúk minden dicséretet megérAz új lóversenypályán ren- demelnek! Ezzel a helyezéssel dezték meg a futó CSB-t. Az a bajnoki pontversenyben ez STC csak fiú serdülőcsapatot STC serdülő fiai a második indított. Az egész évben re- helyen végeztek az országban! mekül szereplő csapat ezúttal is kitett magáért. Kadlót elTovábbi előkelő helyezésről sóként ért a célba, Balogh érkezett hír a MASZ-ból. ötödik lett, de a többiek is Sportiskolás ellenőrző-versepéldásan küzdöttek. Szabó, nyen az STC sportiskolásai a Bolla, Baár, Oravecz volt a harmadik helyen végeztek! I NÓGRÁD — 1978. október 11., szerda 1 7 I