Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

»FESTETT mAr Gyermekkönyvek Csehszlovákiát IÜ1I Talányok a művészetben A közérthetőségi színe és visszája r Minden percben megjele­nik egy új könyv a nagy­világban; az utóbbi húsz év alatt több mint 25 millió kü­lönböző könyvet adtak ki. Csehszlovákia ezekhez öt év alatt 1700 hazai újdonsággal járult hozzá, s külön is büsz- be "az irodalmi művek legja­vához tartozó gyermek- és ifjúsági könyveire. Az emberiség történetében az első gyermekenciklopédi­át Jan Ámos Komensky (Co- meniu»), a világhírű pedagó­gus ajándékozta a világnak 1658-ban. Könyvének az „Or­bis pictus” (Festett világ) cí­met adta, s ez volt a XVIII. században a Biblia után leg­többször kiadott mű. A mo­dem cseh és szlovák gyer­mekirodalom megalapítói a XIX. századbeli nemzeti meg­újulás irodalmi képviselői voltak, akik két évszázados elnyomás után ismét cseh nyelven szóltak a gyermekek­hez, gazdagon merítve nép-' művészeti forrásokból. A két világháború között ezt a munkát Marie Majerova, Václáv Rezác, Vitezslav Nez- val és Karel Polacek folytat­ta, valamint a Capek-fivérek, akik rendkívül nagy hatás­sal voltak a háború utáni Mi és ti A televízió Mi és ti cí­mű ötrészes vetélkedősorozat november 10-én kezdődik. A helyszín 10 város sport- csarnoka. A játékosok csak nők, illetve csak férfiak. A feladat minél többen, minél többet játszani. Az új vetél­kedő minden második pénte­ken invitálja játékra a tv. nézőket. Tamás István: DOBOLNI akart de nem engedték Pedig úgy gyűltek és hulltak le az esték S egy ritmus pattant fel a rezgő bőrről Mint bársonyba olvadt súlyos tömör ököl És kigyóztatta éjszinúre megálmodott testét Még meleg volt a festék a szeptemberen S ő messzi tájak égövére gondolt És fagylaltot evett gyermekkönyvek irodalmi nyelvére. Ez idő óta szinte mindegyik nagy cseh és szlo­vák író alkotásainak egy ré­szét a gyermekeknek szánja. Csehszlovákiában évente mintegy 450 gyermekkönyv jelenik meg, több mint 14 millió példányban. Két kia­dóvállalat — az Albatros és a Mladé letá — kizárólag gyermek- és ifjúsági könyve­ket ad ki. Minden egyes könyv értékes műalkotás, nem csupán tartalmi, hanem képzőművészeti szempont­ból is. Kiváló írók és képző­művészek foglalkoznak a gyermekirodalommal. Mun­kájuk eredményéről a nagy példányszám, a különböző ki­állításokon és könyvvásárokon elért sikerek tanúskodnak. Egy átlagos ember évente körülbelül 30 könyvet olvas el, egész életében tehát mint­egy kétezret. A cseh és a szlo­vák olvasók állítólag a leg­szorgalmasabbak közé tartoz­nak. Ehhez többek körött a könyvek olcsó ára is hozzá­járul. A gyermekkönyvek át­lagos ára 10 korona (15 Ft) körül mozog, ami még a gyermekek zsebpénzéhez ké­pest sem nagy összeg. Ezért nem is csodálkozhatunk, ha egy 13 éves olvasó könyvtá­rában 60—70 könyvet is talá­lunk. Igen fontos szerepe van a könyvtárhálózatnak is. Cseh­szlovákiában összesen 13 635 kölcsönkönyvtár, s mindegyik­ben külön gyermekrészleg is működik. Ezeket a 6—15 éves gyerekek legalább háromne­gyede látogatja. A könyvek kiválasztásában, a világirodal­mi alkotások közti eligazo­dásban a szülőkön és tanáro­kon. kívül az ifjú olvasók ta­nácsot kapnak a kiadóválla­latok szakembereitől is. Hozhatta a társadalmi tudat fejlődése, hogy a kultúra szfé­rájában rendre visszatérő fo­galmainkról felismertük: idő­szerű kiterjeszteni azoknak nomenklatúráit valami általá­nosabb, kollektivebb tartalmú meghatározottságig. így emel­te anyanyelvűnk szinte legye- zőszerűen a gondolkodás fo­galmi kategóriáját a közgon­dolkodáséba, a szellemét a közszellembe, így válhatott — lassacskán a (köz) napi szó- használatban is már — a mű­velődésből közművelődés, az oktatásból közoktatás stb. Jórészt hasonló fogalomtá­gulás eredménye, ha adott művészeti teljesítmények mér­legelésekor közérthetőségről beszélünk. Legtöbbször, sajnos csak elvétve, hiszen az esztéti­kai megközelítés általában rangon alul kezeli, a hétközna­pi pedig szemérmesen eltitkol­ja, hogy valamely alkotás köz­érthető, vagy sem, azaz érthe­tő-e a nagyközönség számára, avagy birtokba vételéhez ne­hezen adja meg megát. Mű­elemzés rendszerint nem érzi feladatának, hogy az átlagol­vasó (néző, hallgató) kapacitá­sára, legalább, mint részleges szempontra is, hagyatkozzék — az átlagolvasó (néző, hallgató) pedig szégyenérzetből, vagy mázos sznobizmussal félretol­ja, odahagyja, amit nem ért, szívesebben letagadja, sem­mint szembenézne vele, s a tanácstalanságát megvallaná. Egyszerűen nem sikkes vala­mit nem érteni; így hát csil­logó ruhát láttat a parvenü káprázat akkor is, ha a ki­rály meztelen. 1. Nines abban semmi röstell­nivaló, ha bevalljuk, „igen sok igényes, iskolázott, érdek­lődő olvasó kínlódik ma is, szembekerülve Thomas Mann Doktor Faustusával, Joyce, Proust műveivel”, vagy „sok múltbeli érték befogadása problematikus, ám mennyivel inkább az igen sok kortárs műé”, s hogy „gyakorta hal­lani, nem értem Juhász Fe­renc, Pilinszky több versét, Mándy Iván szépprózáját, Páskándi Géza drámáját és így tovább”. Frappánsak a példák, célratartóak, hiszen az irodalom első vonalából ki- ragadottak. A tudatosított ta­lány ugyanis nem talány töb­bé, amennyiben lehet rágódni, töprengeni a megoldáson, még akkor is, ha az nem olyan gyors és kézenfekvő. Ha tu­dom, hogy mások se értenek valamit, amelynek pedig az értéke evidens, majd csak tesz azért a kollektív bölcsesség, hogy közeledjenek a mű és a befogadás ollószárai. Régi bölcsesség: előbb fölis­merni, kivallani kell az el­lentmondásokat, hogy tompíí- hatóak, megszüntethetők le­gyenek. És még nincs is szó a képzőművészeti, sőt a zenei közérthetőségről, noha benne gyanítom, itt keményebb fába vágna a fejsze. Laikus közelí­téssel tudniillik a szépiroda­lom érthetősége természetes­nek látszik. Aki ismeri az ábécét, tud olvasni, előbb- utóbb (magyarázó szövegekkel, segítséggel), majd csak megért egy verset, vagy regényt. Ha­nem a képzőművészet és a ze­ne ábécéjét mennyivel kevé­sebben ismerik; ezen alkotá­soknak jószerivel nincsenek olyan fogódzói, mint a betűk, szavak, mondatok, illetve ezeknek a „fogódzói”, a mu­zsika és a • képzőművészet ábécéi, kevésbé közismertek. Mai irodalmi művek elemzése az esztétikával vasbaöltözött tudós analizátoroknak is „rá­zós”, értékük az idővel alakul ki, s egy-egy adott mű elhe­lyezéséhez tudvalévőén a kor­társi vonulat minél telje­sebb fölszaporodása sem árt. Hát még a mai festészetben (szobrászatban, iparművé­szetben), vagy a kor zenemű­vészetében, ahol tetten érni a megszüntetve megőrzés dia­lektikáját, s ezáltal elhelyezni valamely alkotást az esztétika mérlegén, éppoly kockázatos vállalkozás, mint lemérni pusztán a közönség hatását, közérthetőségét. 2. A helyzetet bonyolítja, hogy az alkotás, a produktum is visszaélhet a közérthetőséggel. Ilyen folyamat tetszik föl a giccsben, amely szirupos fel­színességével kelleti magát, a látvány mákonyával siet gyor­san meghódítani a befogadót. Ez a visszaélés elrettentő pél­dája. Akadnak azonban mani­pulációs módszerek is, amikor például a realizmusnál vonják meg a közérthetőség szélső ha­tárait, azt privilegizálva, egyszersmind szembeállítva a modern művészeti törekvések­kel —, mint érthetetlen, zűr­zavaros képződményekkel. Ez­ért illékony igyekezet mondjuk a vásárhelyi festészetet pusz­tán közérthetőségével, realisz­tikus hagyománytisztelete okán fölülbecsülni, — miként alá­becsülni is az, holmi korsze­rűtlen jelenségként, realizmu­sát. De számos példa bizonyít­ja: a befogadásnak azt a ter­mészetét, hogy szégyellt, el­hallgatja az ember, amit nem ért, kihasználhatja, meglova­golhatja a művészi koncepció gyengesége is. így születnek különféle esztétikai maszlagok, amivel nem tud mit kezdeni a közönség; hogy göncnek érzi magán, röstelli, inkább hallgat róla, s messzi ívben elkerüli. Ilyesmit tapasztalni a zenés népdráma színpadán, ahol a politizáló szándék kisajátítja, helyenként pedig üres bom- basztokkal félreérti a szerzőt, vagy klasszikus tragédiában a lisztporral befestett színészar­cok látványa, mely netán egy zűrzavaros forduló törté­nelmi kor indulatainak időtlenségét példázná, mi­közben, erőszakot tesz a drámán, aholis nagyon határo­zott szereparcok villannak elő. Félreértés ne essék, az inter­pretáció szabadsága több mint lehetőség. A teremtő és újjá­teremtő művészet legbecsesebb igénye és adománya, ám, ha a produktumnak csekély a művészi hitele, mitsem ér a célzatos belemagyarázás. 3. A kiragadott példák persze esetlegesek. Tetszés szerint vi­tathatóak, vagy szaporítható- ak. Maga a közérthetőség sem holmi steril esztétikai kategó­ria; társadalmi szinten mindig egy adott közösség értelmi-ér­zelmi állapotának függvénye. Ehhez szabad tehát igazítani az elvárások szempontjait is, mindkét oldalról, a közlőéről és a befogadóéról egyaránt. Nikolényi István Szamarkandi remekművek Szovjet Közép-Azsia egyik legszebb városa, Szamarkand több mint két és fél ezer éves. Az Európából Ázsiába tartó egykori kereskedelmi útvona­lak kereszteződésében álló város rendkívül gazdag mű­emlékekben. Világhírűek a régi sírbol­tok türkizkupolái, a Bibi- Hanim mecset romjai, Gur- Emir pompázatos mauzóleu­ma, Ulugbek, a világ egyik legnagyobb csillagászának ob­szervatóriuma. A szamarkandi építők nagy­szerű alkotásai, akárcsak va­lamennyi jelentős kultúrtörté­neti emlék, az állam védel­me alatt állnak. A műemlé­kek restaurálása tudományos alapokon történik. A szak­embereknek sikerült megfej­teni és rekonstruálni a színes csempék készítésének recept­jét, s ezzel lehetővé vált- hogy Szamarkand és más közép-ázsiai városok számos építészeti emlékét eredeti for­májában állítsák helyre. Bár a szamarkandi tudo­mány hagyományai olyan ne. vekhez nyúlnak vissza, mint a matematikus, filozófus és költő Omar Hajan, az orvos Avicenna, s a csillagász Ulug­bek, az 1917-es forradalom előtt a városban csupán há­rom iskola működött, s min­den száz ember közül mind­össze kettő tudott írni és ol­vasni. Ma a több mint 300 ezer lélekszámú területi központ­nak minden tizedik lakosa diák. Hat főiskola és Közép- Azsia egyik legnagyobb egye­teme működik itt Prosper Mérimée: A gáláns betyár Csak nézett a neonfényú éjben elsuhant árnyak után S egy kisfiú bután kormosnak vélte S a bál után a szőke hajon nem maradt korom 7akáfs Gyula: C^ak azt látom Ki jár a nádas folyosóján? Ki fürdik csendes öblibe? > Csak azt látom, remeg a nád és csattog hinaras vize... Csak jár a nád... Remeg... Lesem, reszket a folyosó s a varsák, mint eltűnt vén halászok arcuk lent Is iszapra hajtják. Hallgatják, mérik, hol lakik? Ki jár a nádas folyosóján s hiába vár fölöttük a ladik s tornyok titkán a néma gólyák... Menyegzőt ültek egy An­dujar környéki tanyában. Az ifjú házasoknak barátaik gratuláltak és készülődtek asz­talhoz ülni, amely a ház ajta­ja előtti fügefa alatt díszeleg­ve roskadozott minden jóval megrakottan. Ekkor váratlanul egy lo­vas férfi jelent meg; a ház­tól egy pisztolylövésnyire levő erdőből jött elő. Az is­meretlen könnyedén földre ugrott, kezével köszöntötte a vendégeket, és lovát az istál­lóba vezette. Senkit sem vár­tak, de Spanyolországban min­den hívatlan érkező, szíve­sen látott vendég az ünnepi lakomán. Egyébként az Ide­gen, ruhájából ítélve, fon­tos személyiségnek látszott. A vőlegény utánament csak­hamar, hogy a vacsorára meg­hívja. S miközben a vendé­gek halkan kérdezgették egymástól, ki lehet az idegen, az andujari jegyző, aki je­len volt a menyegzőn, s a menyasszony mellett ült, ha- lálsápadttá vált, megpróbált felállni a székről, de térdei összecsuklottak alatta, lábai nem bírták fenntartani. Az egyik vendég, akit már régóta csempészéssel gyanúsítottak, a menyasszonyhoz fordult és így szólt: — Ez Jósé Maria, és na­gyon csalódnék, ha nem azért jött, hogy valami bajt csi­náljon. A jegyzőre haragszik. — De jegyző uram, mit kö­vetett el ellene? — Mit? Semmit, igazán 6emmit. Valaki tudni vélte, hogy a jegyző két hónappal ezelőtt a tanyásának olyasfélét mon. dott, hogy ha egyszer Jósé Maria hozzá jönne inni kér­ni. egy nagy adag arzént ten­ne a borába. Így meghányták-vetették a dolgot, anélkül, hogy hozzá­nyúltak volna az előételhez, amikor az idegen megjelent a vőlegény kíséretében. Semmi kétség, Jósé Maria. Tigrisszemmel pillantott a jegyzőre, aki remegni kez­dett, mintha hideglelést ka­pott volna egyszerre. Jósé Maria azután hódolattal kö­szöntötte a menyasszonyt és engedélyt kért tőle, hogy tán­colhasson a menyegzőjén, majd széket kerített és min­den különösebb teketória nélkül a menyasszony mellé ült, a menyasszony és a jegy­ző közé, aki minden pilla­natban azon a ponton volt, hogy a félelemtől elájul. Hozzáláttak az evéshez, Jó­sé Maria elhalmozta figyel­mességével , kedveskedésével a menyasszonyt. És amidőn a legfinomabb bort kezdték felszolgálni, a menyasszony fogott' egy montillai borral teli poharat, ajkaival érin­tette, aztán odanyújtotta a betyárnak. .. Jósé Maria elvette a po­harat, elragadtatással meg­köszönte és kijelentette a menyasszonynak, hogy ezen­túl tekintse őt szolgájának, és örömmel teljesíti minden parancsát. Ekkor a menyasszony resz- ketőn és félőn hajolt félel­metes szomszédja füléhez: — Egy nagy kegyet kérek öntől — mondta. — Kérjen ezret! — kiál­totta Jósé Maria. — Könyörgöm. felejtse el gonosz szándékait, amelyek­kel idejött. Ígérje meg ne­kem, Irántam való szerete­tére, hogy megbocsát ellen­ségeinek és hogy esküvőmön nem történik semmi baj. — Jegyző! — fordult Jósé Maria a törvény remegő em­beréhez —, a menyasszony­nak köszönje életét, nélküle megöltem volna, mielőtt meg­emésztette volna vacsoráját. Ezek után ne féljen, nem teszek önnel semmi rosszat. A vacsorán és az azt kö­vető bálon úgy megkedvel- tefcte magát, hogy az asszo­nyoknak . könny szökött a sze­mébe, amikor arra gondol­tak, hogy ez az elragadó fia­talember egy napon aligha­nem akasztófán végzi éle­tét. Táncolt, énekelt, egé­szen átadta magát a társaság jó hangulatának. Éjfél felé, egy 12 évesnek •175 évvel ezelőtt született a nagy francia író, ez alkalomból közöljük ezt a rövid írást. látszó leányka, rongyokba csüngő öltözete félig takar­ta testét, közeledett Jósé Mariához, és néhány szót mondott neki a cigányok tol­vajnyelvén. Jósé Maria meg­rázkódott, az istállóba sza­ladt, ahonnan csakhamar szép lovát vezetve előjött. Aztán a menyasszony elé lépett, egyik kezével a kantárt tart­va, igy szólt: — Isten önnel, lelkem ál­ma; sohasem fogom elfelejte­ni áz ön mellett töltött pil­lanatokat. Hosszú idő óta ezek voltak a legboldogabbak, amelyeket megéltem. Ugyanekkor átnyújtott a menyasszonynak egy igen szép gyűrűt. — Jósé Maria — kiáltott fel a menyasszony —, amíg eb­ben a házban egy falat ke­nyér akad, megosztjuk önnel. A betyár kezet szorított minden vendéggel, még a jegyzővel is —, aztán könnye­dén felszökött lovára, és a hegyek irányába elvágtatott. Igazában csak a jegyző örülhetett távozásának. Egy fél óra múlva pandúrok ér­keztek. de a férfit, akit ke­restek, senki sem látta. (Fordította: Madácsy László) NÖGRÁD — 1978. október 1., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom