Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-10 / 239. szám

Erő- és munkagépek az őszi munkákhoz Az AGROKER telepein bő választék áll a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok rendelkezésére az őszi munkákhoz szükséges erő- és munkagépekből. A rákospalotai te­lepen is — ahonnan Pest. Nógrád és Komárom megyét látják el — nagy mennyisé­gű, különböző traktor, eke, vetőgép várja a vásárló gazdaságokat MUHHBVÉDELEM A Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén a mun­kahelyi balesetek száma, a foglalkozási megbetegedések aránya évről évre csökken. Az eredményekben jelentős szere­pük van a munkavédelmi fel­ügyelőségeknek. A szakszerve­zet munkavédelmi bizottságai mellett ez az állami szakfel­ügyeleti szerv ügyel a mun­kavédelmi előírások betartásá­ra. A felügyelőség munkáját segíti a prágai és a brnói munkavédelmi kutatóintézet, ahol a munkavédelmi szakem­bereket is képzik. A munka- védelmi felügyelőségnek az or­szág mind a tíz megyéjében működik kirendeltsége. A bal­esetvédelmi felügyelők jól kép­zett szakemberek. A megelőzés mellett szerepük van a bal­esetek okainak kivizsgálásában és módjuk van megfelelő bün­tetések kiszabására is. Ha egy szervezet, illetve üzem, válla­lat a munkavédelmi előíráso­kat nem tartja be, anyagi fe­lelősséggel is tartozik, amely­nek a legalacsonyabb összege 100, a legmagasabb pedig 200 000 cseh korona. Ha egyé­ni felelőtlenség állapítható meg, akkor a vétkes havi jö­vedelme átlagos összegének há­romszorosa erejéig büntethető. Szerepük van a munkavédel­mi felügyelőknek a munka közben balesetet szenvedett emberek' kártalanítását megál­lapító eljárás során is. A felügyelőség gondos mun­kájának, ellenőrzésének kö­szönhető többek között, hogy néhány foglalkozási betegség jelentősen visszaszorult. Ez mondható el például a szilikó­zisról, amely az utóbbi tíz év­ben lényegesen kevesebb áldo­zatot szed. A munkavédelmi felügyelő­ség célja az is, hogy vizsgálja a munkahelyen kívüli balese­tek előfordulásának okait. Mikor „csörög” a motor A hazai benzinkútnál jelen­leg háromféle minőségű, Bő, 92 és 98 oktánszámú motorbenzin kapható. Az egyes minőségek között a gyakorlati felhaszná­lásnál a különbség a Komp­ressziótűrésben van, amit az oktánszám jelez. A nagy autógyárak konst­ruktőrei jó ideig az egyre nö­vekvő teljesítményeket a for­dulatszám és a sűrítési arány emelésével „préselték ki” a motorokból. Bebizonyosodott ugyanis, hogy minél magasabb a kompresszióarány, annál na­gyobb a teljesítmény és a gaz­daságosság. A sűrítési arányt 8:1-ről 10:l-re növelve az üzemanvagrfogyasztás 10 szá­zalékkal, 12:1 arány esijvén pedig 18 százalékkal csökken. A kompresszióarány növelésé­nek persze, határt szab a ben­zin kordpressziótűrése (kopo­gás): a 10:1 arány eléréséhez már körülbelül 100-as oktán­számú benzin szükséges. A benzin oktánszáma kétfé­leképpen növelhető: adaléko­lással (ólomalkil) és kémiai el­járással (reformálás). Gyakori a kétféle módszer kombináció­ja. A 100-as oktánszám eléré­séhez mindenképpen adaléko­lásra van szükség, a benzin oktánszáma ugyanis a refor­málás után is legfeljebb 93— 95 szokott lenni. Az ismert előnyök ellenére a konstruktőrök ma már kény­telenek megelégedni a 8—8,5:1 sűrítési aránnyal, hogy Kevés­sé adalékolt, vagy teljesen adalék nélküli benzint hasz­nálhassunk. Az egyre szigo­rúbb környezetvédelmi előírá­sok ^pontosan megszabják, hogy mennyi ólom, szénmo- noxid, elégetlen szénhidrogén és nitrogénoxid lehet a gép­kocsik kipufogógázaiban. Az autóhoz mindig olyan minőségű (oktánszámú) benzint kell használni, amilyen a gyá­ri előírásban szerepel. Ellen­kező esetben alacsony f.irdu- latszámnál, illetve hirtelen fel- gyorsulás esetén a motor „csö­rögni” kezd és, ha ez rendsze­resen. előfordul, károsodást szenved. Az előírtnál nagyobb oktánszámnak ugyanis a kopo­gással szemben tanúsított el­lenállásán kívül semmi más előnye nincsen a motor mű­ködése szempontjából. Tehát szó sincs a motor kiemelésé­ről, még kevésbé arról, hogy a magasabb oktánszámú ben­zinnel nagyobb végsebesség lenne elérhető, de még benzin­megtakarításról sem. Persze, szólni kell a másik végletről is: olcsóbb, alacso­nyabb oktánszámú benzinnel sem ajánlatos járni — még, ha óvatos vezetéssel kíméljük is a motort, a „felcsörgésektől” —, kockáztatva a szelepek be- égését, a dugattyúk, a hajtó- rudak, a főtengely esetleges sérülését, idő előtti elhaszná­lódását. Előfordulhat, hogy egy nor­mál benzinnel működő motor olykor-olykor „felcsörög”. Ilyenkor a szuperbenzinnel való járatás helyett inkább meg kell vizsgáltatni a gyúj­tásbeállítást. Lehet ugyanis, hogy csupán a motor nagy előgyújtása okozza a kopogást. Ha viszont nem erről van szó, a robbanótér kokszlerakódása is oka lehet a „csilingelésnek”. A hengerfedél levételével, meg­tisztításával ez a jelenség könnyen és gyorsan kiküszö­bölhető. B. I. wté ******* ***. ,*/áto tó — - *- ************** Októberi munkák a kiskertben E hónapra jellemző, hogy a növények befejezik élettevé­kenységüket. Beérnek a haj­tások, teljesen kifejlődik a termőrügy, majd megkezdő­dik a lombhullás. A gyümölcsöskertekben be kell fejezni a téli gyümöl­csök betakarítását. Először mindenképpen a szeptember­ről áthúzódó téli almát és téli körtét szedjük le. A gyü­mölcsöt óvatosan, oldalirányú csavaró mozdulattal vegyük le a gallyról, hogy a mellet­te kialakult termőrügy sér­tetlen maradjon, és a termést kocsánnyal együtt tudjuk le­venni (a kocsány helyén kór­okozók támadhatnak, így a kocsánytalán gyümölcs rosz- szul tárolható). A dió szüretelésénél is óva­tosan járjunk el. Az ágak erőteljes verésekor a jövő évi termőrügyek egy részét is le­verhetjük. A sérülések helyén a kórokozók, kártevők köny- nyebben fertőzhetnek. Ezért a dió ágait óvatosan verjük. A lehullott diót azonnal szed­jük fel és pucoljuk meg a zöld héjától. Amennyiben a héj nehezen válik el, akkor napos helyen rakjuk őket ha­lomba, kissé öntözzük meg, majd fóliával takarjuk le. Két-három napi zárt’ füllesz- tés után a héj könnyen levá­lik a dióról. A mandulát csak akkor kezdjük szüretelni, amikor az első gyümölcsök maguktól le­hullottak, és a többségük zöld héja felrepedt. A mandulát is gyenge ütögetéssel távolítsuk el a fáról, és azonnal szed­jük össze. Október közepére megérik a mogyoró is. A bokrokról csak a kemény héjú termést szedjük le. A diót, mandulát, mogyorót padláson, kamrában vagy más száraz helyen minél előbb szo­rítsuk meg, nehogy megdoho- sodjék. Októberben szüretelhető a birs és a naspolya is. _ "A birs — intenzív illata miatt — csak más terménytől elkü­lönítve tárolható. A naspolya fagytűrő, így ma még kemény terméseit padláson tárolhat­juk, és decemberre megpuhul, fogyasztásira alkalmas lesz. Ügyeljünk a téli gyümölcsök huzamosabb tárolására. Arra csak a teljesen ép, egészséges, jó minőségű gyümölcs alkal­mas. A tárolótér száraz, hűvös, jól szellőztethető, de fagymen­tes legyen. Tárolás előtt a helyiséget meszeljük ki, fer­tőtlenítsünk légköbméteren­ként fél szelet azbeszt kénlap­pal. A gyümölcsöt tárolás előtt alaposan válogassuk át. A megfelelő — magas — pára- tartalom elérése érdekében vízzel telt lapos edényeket is tegyünk a tárolóba. A gyü­mölcsöt lehetőleg alacsony fa­lú rekeszekbe tegyük, és 2—3 hetenként válogassuk át. Készüljünk fel a telepítési munkákra is. Jelöljük ki a fák helyét, kezdjük meg a gödörásást. Szerezzük meg a szükséges szerves és műtrá­gyát. Most már nem szabad halo­gatni a szőlő szüretelését. Ha egy-egy fajtából nagyobb mennyiségű termés van,. kü­lön szüreteljük és dolgozzuk fel, mert az így nyert bor jel­legzetesebb, jobb, mint a ke­vert alapanyagú. Törekedjük arra, hogy a leszüretelt ter­mést még aznap feldolgozzuk. Erősebb rothadás esetén gyor­sítsuk meg a szüretet, és már a mustot kénezzük. A szürete­lés és feldolgozás során hasz­nált edényeket minden este mossuk el, mert így csökkent­hetjük a különböző káros baktériumok elterjedését. Folyamatosan végezzük a zöldségfélék betakarítását. Na­gyobb figyelmet a fagyérzé­keny paradicsom, a paprika, a másodvetésű zöldbab, uborka szedésére fordítsunk. A para­dicsom utolérő, így a nem érett termés 1—2 hét alatt le­szedett állapotban is fogyaszt­hatóvá válik. A káposzta-, a karalábé- és a karfiolfélék közül először a másod vetésűeket szedjük, mert azok csak néhány napig tá­rolhatók, azonnali felhaszná­lást igényelnek. A karfiol kis­mértékben fagytűrő. Ha a rózsáira rátörünk néhány le­velet, mínusz 2, mínusz 3 Celsius-fokot is elvisel. Folyamatosan végezhetjük a sárgarépa, a petrezselyem, a téli retek felszedését. A gyö­kérfélék levélzetét távolítsuk el, a gyökerét a földtől tisz­títsuk meg, és enyhén nyir­kos homokban tárolhatjuk. A sütőtököt és laskatököt az el­ső talajmenti fagyok után szedjük fel, 2—3 centiméteres kocsánnyal. Október második felétől már minden téli táro­lásra termesztett zöldségfélét felszedhetünk. A virágoskertben az erő­sebb éjszakai fagyok beállta előtt szedjük fel a kardvirág hagymáját és a dáliafélék gu­móját. A téli kipállás csök­kentésére még egyszer nyis­suk meg a telepített füvet. Melőbb végezzünk az örök­zöldek ültetésével, és — ami­kor már beszerezhető — kezd­jük meg a rózsatelepítést. Kurucz Miklós Itt a végrehajtó Minden végrehajtó, aki ma úr egy jómódú kárpitkereske- az országban működik, egye- dő zseniális fiának agyában neságú , leszármazottja egy keletkezett. Meglehetősen ré- íölöttébb előkelő úrnak. Az gen: 1664-ben. „LOJÁLIS ŰR Lojális a nevem, normandiai, kérem, Törvényszolga vagyok, legfelső, ezt elértem, Mert negyven éve már, hogy az ég így kegyel És hivatalomat dicsőén látom el. Engedje meg, uram, mert azért zavarom csak, Hogy egy rendeletet a házon végrehajtsak... ORGON Hogy ön azért■.. LOJÁLIS ŰR Uram, csak semmi izgalom: Egy kis fölszólítás ez a hivatalom, Kilakoltatni önt, s övéit, s persze minden ’ Ingóságot, bútort elszállíttatni innen. Jogerős rendelet és haladéktalan. . .” (Moliére: Tartuffe — Vas I. ford.) —O—O—O­„Egy kis felszólítás, ez a hivatalom” — ismétli moso­lyogva Moliére szavait Huber István bírósági végrehajtó. — Ötödik éve vagyok eb­ben a nehéz szakmában. Érettségi után hegesztőként dolgoztam, végül egy ismerő­söm szerezte az állást, őszin­tén szólva: akkor még nem tudtam mire vállalkozom... Népszerűtlen szakma a mi­énk, és sokan azt hiszik, hogy morcos, keserű emberek va­gyunk ; bizalmatlansággal is vádolnak. •. Az adósok ne­künk panaszkodnak, ha úgy érzik hogy jogtalan volt a bírósági határozat. Ilyenkor nehéz helyzetben vagyunk, mert az ügyet nem ismerjük. Az ítélkezés a bírák feladata. Egy jellemző eset: az adós 540 forinttal tartozott. Ki­mentem a helyszínre, mert az összeg nem érkezett be NÓGRAD - 1978. október 10.. kedd határidőre. A helyszínen az adós — in médiás rés — így fogadott: „Kérem, az én ku­tyám nem harapós!” Re­konstruálva az esetet, kide­rült, hogy egy becsületes hon­polgár kutyája beleharapott egy szintén becsületes hon­polgár nadrágjába. Az átko­zott kutya kiharapott a jó­féle szövetből egy darabot; a nadrágot nem lehetett többé viselni. A károsult kérte a nadrág árát. A kutyatulaj nem adta. A nadrágtalan kénytelen volt bíróságra vin­ni az ügyet, ahol azután meg­született a határozat: a be­csületes kutyatulaidonosból adós lett, a károsultból pe­dig végrehajtást kérő. A vég­rehajtót az ügyből csakis az 540 forint érdekli.. • Be kell hajtani! — Milyen módjai vannak a behajtásnak? — A leggyakoribb módja az úgynevezett letiltás. Elég megtudnunk az adós munka­helyét. az adat birtokában azután egy nyomtatványra kell ráírni az összeget, ame­lyet a munkaadó köteles le­vonni az adós fizetéséből. Ezt a módszert különösen a ki­sebb összegű behajtásoknál célszerű alkalmazni. — Milyen nagyságúak a be­hajtandó összegek? — Többnyire 1000 forint alattiak, de akad azért jó­val magasabb is. Hajtottam már be 120 ezer forintot is... — Hogyan? — Lefoglaltam az adós in­gatlanát. kitűztem az árve­rést, amelyre az adós azonnal reagált: bejött az irodámba és leszámolta az 1200 szá­zast,. .. Egy másik esetben pedig a hangszóró segített. •. _ ??? — Az árverési hirdetmény szövegét bemondattam a hangosbeszélőbe. Az adós elém jött, s az állomáson szá­molta kezembe a szóban for­gó összeget. Félt a falu szá­jától. — Gyakran foglal ingóságo­kat? — Viszonylag gyakran, de ritkán kerül sor szállításra, értékesítésre. A lefoglalt in­góságokat ugyanis nem szál­lítjuk el azonnal, az adós még gondolkodhat egy ideig. . . Ha lejár a határidő: árverezünk, vagy értékesítjük. Rendsze­rint fizetnek az adósok, mert nem szívesen válnak meg in­góságaiktól, még akkor sem, ha az nem túl értékes. — Milyen vagyontárgyakat szoktak a leggyakrabban le­foglalni? — A törvény pontosan megszabja a lefoglalható in­góságok körét. Az ágyat nem húzzuk ki az adós alól. •. Rendszerint luxuscikkeket, televíziót, rádiót foglalunk. — Mit gondol: mennyire fontos az ön munkája? — Ha mi rosszul dolgozunk szidják az egész igazság­ügyet. .. Munkánk nélkül az ítéletek tekintélyes része csak papíron létezne. . . Sárközi Gábor Mprohirdeféseic IN rendszámú Zsi­guli, most vizsgázott, kitűnő állapotban, sür­gősen eladó. Érdeklőd­ni Salgótarján, 12-72 telefonon 17 órától, 25-18-on. GÁZTŰZHELY 3 főzőlapos, nyomás- csökkentővel eladó. Salgótarján, Dimit­rov út 74. LADA 1300-as PB írsz. eladó. Érdek­lődni: Rimóc, 2-es telefonon, vagy Ri- móc, Petőfi út 18. sz. R—4 Renault fel­újított állapotban 50 ezer Ft-ért eladó. Műszaki vizsga 1980- ig. Érdeklődni 11-25/ 135 telefonon. Meg­tekinthető Tajti autó­szerelőnél, Nagy­keresztűr. CSALADi ház bon­tásra eladó. Zagyva- pálfalva, Gorkij-te­lep 22. Kovácsmúhe- lyem áthelyezve Zagy- vapálfalva, Nagyme­zőt út 51 alá. (Vizs­lás felé), Szárnyasi. ELCSERÉLNÉM Sal­gótarján, vásártéri gázfűtéses, balkonos másfél szobás, nagy­méretű lakásomat vá­rosközponti 2 szobás­ra. „Városközpont jeligére a kiadóba. TÁVCSŐ szürküle­ti (éjjeli) vadászatrá kitűnően használha­tó, 11x80-as kereső távcső eladó. Érdek­lődni Bocsó. Salgó­tarján. Karancs út 8 Telefon: 14-36. GYERMEKGONDO­ZÁST vállalok négy­öt hónapos kortól. Érdeklődni: Salgó­tarján 22-94 telefo­non. WARTBURG írsz. eladó, keszi, Béke út 1. GÁZTŰZHELY pa­lackkal eladó. Cím: Salgótarján, Vasvári Pál- köz 17. Sári Ti­bor. SZÉCSÉNY ÉS KÖR­NYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL A NÖGRÁD C. ME­GYEI LAPBA SZÉ­CSÉNY. SZOLGÁL- TATÖHÄZ FÉNYKÉ­PÉSZÜZLETÉBEN. VIRÁG LÁSZLÖNÉ- NÁL. MÁSFÉL szobás összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni lehet délután 15 órá­tól. Vác. Deákvár, Fá­cán út 3. I. lépcsőház 2. emelet 4. Csőke. CSITAR községtől 2 km-re levő, villa­mosított tanyára ju­hászcsaládot alkalma­zunk. Jelentkezés ,.HNF” Mezőgazdasá­gi Tsz, örhalom. a főállattenyésztőnél, vagy a munkaügyi vezetőnél. HASZNÁLT vaske­rítés (160 méter 90 cm magasságban) méltá­nyos áron eladó. Meg­tekinthető. r m° gvehe­tő Varga, Pálná1. Jász­berény, Tölgyfa utca 4. ELADÓ két szoba, konyha, mellékhelyi­séggel és a hozzátar­tozó kerttel. Cím: Etes, öregetes út 25. Érdeklődni Srif- fel József né, Salgó­tarján. Nógrád me­HÁZRÉSZ eladó. Pásztó. Árpád út 2. Érdeklődni Pásztó, Ady Endre út 30. Alapi Ferencné. IB-S Karancs- gyei nyomda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom